Genomszerkesztés 8 – Az ipar jogászai megmondják a tutit?

Magánmenyország (Fotó: B. Knowles/Myob)
Magánmenyország (Fotó: B. Knowles/Myob)

(Biotechnológikaland No47)

Az akadémia egykori alelnökétől okulásul kaptam az itt szellőztetett cikket. Rákényszerültem az olvasására, így most közokulunk. A mű szerzői politikusoknak tanácsot adó befolyásos jogász és szorgalmas gyakornoka. A lap, amiben az írás megjelent szinte láthatatlan, de az mégis bizonyosan ott lesz majd az európai képviselők asztalán, amikor eljön az ideje. Laikusok számára is profi PR-munka. Akció van, még ha az ettől megkímélt magyar polgárok ezt nem is érzékelhetik. A korábban néha elszabadult tudtech rovatok ilyesmihez ma hozzá sem nyúlnak. Nem időszerű – pusztít errefelé a meghatározó lájktalanság. Tényleg ott tartanánk, hogy a géntechnológusok már átengedték a tájékoztatást, majd az ipari egyesületek jogászai megmondják mi az, amit tudnunk, amiben közösen hinnünk kell, s amit egyedüli igazságként az igazságok közül terjeszteni illik? Elfogytak a szakmai érveink? Megfáradtunk a napi patyolati munkákban? Bonyolult, úgy sem értik, elutasítanak majd, nincs is rá időnk… – ilyen félelmek vezettek ide? Jöjjenek az ügyefogyott egyszerűsítések, találjanak fogást a befolyásos tanácsadó irodák, magyarázzák akárhogy a kommunikációs vérprofik, csak haladjunk. A piacnak szabadnak és oszthatatlannak kell lennie. Nem ezért jött létre az Európai Unió? Mire való az idejét múlt egyénieskedés? Tessék végre beállni a sorba!

Egy nappal azután, hogy a géncsendesítéssel kapcsolatos rész megjelent, Dudits Dénestől csalódott hangvételű üzenetet kaptam. Mellékelt egy nyomtatott anyagot is, amelyről azt állította, hogy az Európai Unió ennek szellemében már döntött az irányított mutagenezis megítélését illetően, és nekem is ezeket az álláspontokat kellene nyilvánosan képviselnem. Mit mondjak: meglepett. Nem szoktam ahhoz, hogy megmondják nekem, hogy a gondolataimat honnan kell merítenem, és meddig terjedhet a véleményszabadságom. Aztán fél órával később már azt írta, hogy az általa küldött anyag két jogász írása, és az Európai Unió majd 2017 második felében dönt a kérdésről. Még inkább megnyugodtam, bár addig sem voltam különösképpen felkavarva. Egyáltalán nem tud a személyiségemhez elérni az indulat. Végül is még semmi akadálya annak, hogy a saját véleményem lejegyezzem? Felhasználom a küldött írást, láthatóvá teszem, hogy én mire mentem vele.

Az írás szerzői Geert Glas és Tine Carmeliet, akik az Allen & Overy LLP (Belgium) jogászai. A szóban forgó írás címe: Az Európai Bíróság döntése az Európai GMO-szabályozás mérföldkövéről: a mutagenezis jogi osztályozása a növénynemesítésben. Hazánk rangidős növényi géntechnológusa (az agrármérnökként az MTA elnökhelyettesi pozícióját egykor elérő alkalmi konzulensem) jogászoktól reméli genetikai/növénynemesítési kérdésben a megváltást, s mindezt az Európai Bíróság (136. kép) alapján. Nekem ez soha nem jutna eszembe, mint ahogy az sem, hogy a saját véleményem kialakításában érdekképviseleti írásokat böngésszek. Viszont, ha Dudits doktor ajánlotta a figyelmembe – akinek az írás közkinccsé tételéhez van egy lapja (BZBE Hírlevél – ahová írásaimból csak azokat emeli át, amit egyesületének érdekképviseleti szempontjai szerint kedvezőnek ítél) –, nem tehetek úgy, mintha mindez meg sem történt volna. Nyilvánossá teszem tehát azt, amit gondolok az elém csapott munkáról, amit egyáltalán nem könnyen találtam meg, az érintett cég (Allen & Overy) honlapján, azok számára, akik eredetiben szeretnék a művet olvasni.

g136bkep

136.kép: Az Európai Unió Bíróságának épülete (Fotó: perraultarchitecture.com)

Az élelmiszer-biztonságról szóló írásaim során hozzászoktam ahhoz, hogy csak nagyon szűk ösvényen haladhatok, hogy elkerüljem a pereket vagy a különféle előjelű személyes megszólíttatásomat. Sok elődöm példáját ismerem. Írásaimban ezért verejtékes munkával olvasható szakmai indoklások találhatók (igyekszem eredeti ábrákkal ezeket magyarázni), ahol internetes hivatkozás vezet az eredeti közleményekhez. Mindez most is arra bírt, hogy annak is megpróbáljak utánajárni, kik azok, akiktől olvasok. Geert Glass – aki nem hallott felőle – belga jogász, akinek a munkásságát a szellemitulajdon-védelem (Intellectual Property Right Protection), valamint az információs, kommunikációs és technológia területein kiemelkedőnek tartják. Tudományos minősítését nem látom, viszont a választott területen nem véletlen, hogy számos cégképviseleti természetű egyesület vezető személyiségévé vált. Tine Carmeliet az ő ambiciózus gyakornoka, akinek bizonyosan oroszlánrésze van a citált írásban. Ma elég gyakori, hogy gyakornokok és PhD-hallgatók tájékozódnak, majd írják, a nagy öregek pedig stilizálják a cikket. Nem biztos, hogy ez esetben ilyesmit olvashatunk.

Az Allen & Overy, ahogy látom, szinte mindennel foglalkozó, az egész civilizációnkat behálózó, globalizált vállalkozás. A szóban forgó írás a Bio-science Law Review nevű lapban (Lawtext Publ.) jelent meg. A lap szerkesztő bizottságában – mások mellett – a Syngenta és a Teva cégek képviselőit is látom. Úgy tűnik, hogy ez a lap a biotechnológia olyan nézőpontjába helyezte magát, amely szellemi jogok területén segít eligazodni. Geert Glass a lap megbecsült levelezője, jelentsen ez ott bármit is.

Lássuk, akkor ezt az eddigi tudományos gyötrődést feloldozó cikket, ami azért is nagyon érdekel, mert olyan bonyolultságú ismeretanyagról van szó, amelyben való eligazodás még biológusok számára sem egyszerű. Mit tud ilyesmivel kezdeni olyan, akinek jogi végzettsége van? Szívesen lepődnék meg, azonban mindjárt a mélyenszántó bevezetőn kiakadok, hiszen a szerzők azokat a közhelyeket visszhangozzák, amelyek általános érvényű megállapításként már régóta nem állják meg a helyüket. Szerintük az új növénynemesítési technológiák növelik a termesztés hatékonyságát, megelőzik a talajeróziót, a vízhiányt, a vízszennyezést, csökkentik a növényvédőszer-használatot, növelik a növények beltartalmi értékét, a feldolgozhatóságukat és a tárolhatóságukat, vagyis részét képezik az élelmiszer-biztonságnak, a fenntartható termesztésnek és az egészséges élelmezésnek. (Alleluja.)

Nem mondom, a GM-fajták között van egy-egy, ami ebből a vágyálmi áradozásból egyet-egyet szerényen megcéloz, és ami még ebben a formájában is elismerésre méltó. Ez a csodalátó bevezetés azonban normális körülmények közepette elégséges lenne ahhoz, hogy ne olvassak elemzően tovább egy írást, csak gyorsolvasással, amely szinte csak a kulcsszavakra koncentrál, és elküldjem gyorsan a halvány emlékek temetőjébe. Szóval hívőknek készült elemzést olvashatunk, akik meg vannak győződve arról, hogy makulátlan és omnipotens termékek a szóban forgók? Nélkülük éhezni fogunk majd, leépülünk illendően, és családunkkal együtt krétaporral festett lábbal állunk majd az Aréna-közeli piactér emelvényein, miközben a fogaink állapotát vizslatják lehetséges gazdáink.

g137kep

137.kép: Mégis lesz GMO-jelölés az Egyesült Államokban? (Fotó: D. Gray/Reuters)

A bevezetés utáni lényegi kérdés viszont úgy hangzik, vajon a mutagenezisre épülő, új genomszerkesztési eljárások az Európai Unió GMO-szabályozása alá tartoznak-e vagy sem (137. kép). Álljunk meg egy röpke pillanatra: ugyan mi indokolja, hogy ne tartozzanak alá? Nem a genomjukban molekuláris biológiai (szexuális reprodukció útján létre nem hozható) módszerekkel módosított szervezetekről van szó? S ha már itt tartunk, az elsőgenerációs GM-növények nem tekinthetők hasonlóképpen az irányított mutagenezis produkciójának? (Kevésbé irányítottak?) Ha igen, akkor paradox módon az eddigi GMO-kra sem vonatkozna az európai/hazai GMO-törvény?

A francia államtanács (French Conseil d’Etat) kérdéseket tett fel az Európai Unió Bíróságának (Court of Justice of the European Union), amelyben az érinthetetlenek válaszait kérték. Az írás bevezetőjében a tanácsadóink határt húznak a random és az irányított mutagenezis között. Létezik a genetikai ismereteknek az a szintje, amikor ez a fajta szétválasztás még könnyen megy. Azt szoktam mondani, hogy egy állítást illetően mindig a második könyv olvasása a kísértés maga. A benne lévő, az első könyv üzeneteivel ellentétes állításai miatt. Például homlokunk ránctalan marad addig, amíg hiszünk mások korlátlan tudásában és a merev válaszfalakban, ami a hasznosat/hibátlant a haszontalantól/hibás elválasztja. Miért is nem fekete/fehér produkció az efféle?

A random mutagenezis az írásban valamiféle rossz, hát haszontalan viszont éppen ez alakította ki a földi életet, ez tette olyanná a környezetünket, amilyennek látjuk. Akkor mégsem rossz és haszontalan, hiszen az ember megjelenését is a dolgok ilyesfajta alakulása eredményezte?

Az irányított mutagenezis viszont ezzel szemben jó és hasznos – olvasom a versenyzőinktől. Mitől irányított a mutagenezis? Attól, hogy meg tudjuk mondani, mi a célunk? (A rovarirtó szer csak rovarokat öl? Az a neve, és azért gyártjuk, de hát általában idegméregek, és idegrendszere a többi állatnak is van.) Viszont az eszközeink ennek megfelelő pontosságúak? Plazmidokkal lazán belelőjük a rengeteg célsejtbe a génkonstrukció részeit (CRISPR/Cas9), majd azt a célsejt rutinja fehérjékre fordítja, ami a sejtbéli rendezett káoszban felismerni igyekszik a célhelyet, megtapad, kivág, módosít vagy hozzáad, aztán jön a célsejt javító mechanizmusa és elboronál? (Elnézést kérek a vulgarizálásért, de az olvasott anyag is cirka ez a genetikai szint.) Minden bizonyos valószínűségi szinten zajlik le. Mondjuk a kezelt sejtek 2-4%-án észleljük azt az átalakulást, amit irányítottunk. Ez nevezhető domináló hatásnak? Megfelel egyáltalán az irányítás kritériumának ez a kívánságteljesülési szint?

Már mikor valamit kívülről belelövünk egy sejtbe, az sem irányított eljárás. Eltalál ezt-azt, széttörhet így vagy úgy. A műtermékekkel mi történik? Belőlük tervezetlen mutációt végrehajtó ágensek is képződhetnek? Hogyan találja meg a konstrukciónk a megfelelő helyeket? Csak azokhoz kapcsolódhat, vagy hozzájuk hasonlókhoz is? Nem elégséges valamire azt állítani, hogy irányított, azt bizonyítani is tudni kell. Ehhez a mostani statisztika roppan szerény. Az átalakítási technikák mai sikerességi aránya (hatékonysága) még messze nem éri el azt a szintet, hogy ezt melldöngetve nyomassuk a mainstream tudtech rovatokban. Természetesen próbálkozhatunk vele.

Lehet-e az „esetről esetre” szemlélet jegyében a ma már tucatnyi géntechnológiai átalakítási formát egyféleként kezelni? Szerintem semmiképpen nem. Még az egyes géntechnológiai eljárásokon (pl. CRISPR/Cas9) belül is csak a módszer konkrét formája és a létrejött termék sajátossága szerinti bírálat képzelhető el. A tudomány részéről szélhámosság, a genetikai ismereteink megcsúfolása lenne az ettől való eltérés.

Az egyik kérdés úgy hangzott, vajon valamennyi mutációs eseményen alapuló fajtának a GMO-szabályozás alá kell tartoznia, vagy sem? A kérdezőnek tudnia kellett, hogy minden új fajta mutánsnak tekinthető, hiszen örökítő anyaga lényegileg eltér a korábbiaktól, ha számunkra valami hasznos új tulajdonságot hordoz. A szerzők számára is nyilvánvaló lehet, hogy nem minden mutáción alapuló új fajta kerül GMO-szabályozás alá, hiszen ebben az esetben valamennyi nemesített fajta GMO. Ezt az ügyefogyott érvelést a hazai pro-GMO körök vezetőitől gyakran hallottam. Ez tehát azt jelentené, hogy az eddigi fajtabírálat helytelen volt, s mindent ebből a szempontból újra kell vizsgálni. Talán még a tájfajták sem kivételek, mert azokat környezetünk mutációs tényezői alakították olyanná amilyenek. Ekkor ugye a random mutagenezissel létrejött fajták is GMO státuszúak lennének. Kezelési szempontból beköszöntene a totális csőd, a szabályozási múlt maradéktalan összeomlása.

g138kep

138.kép: GMO vagy nem GMO? (Fotó: EcoWatch)

A szerzők interpretálásában a mai szabályozás szerint GMO az, amit az ember állított elő (GEO), és ami természetes körülmények között (párzás vagy természetes rekombináció) létre sem jöhetne. Erre mondjuk azt, hogy transzgenikus élőlény (TGO). Szerintük akkor mintha csak pozitív változtatások tartoznának szabályozás alá, de a negatív változatok (vö. GSO) nem. Inkoherens szabályozási elképzelésnek gondolom ezt (még ha ez az EU megfogalmazásából következik is), hiszen csak az egyik oldalon szeretne szabályozni, míg a másik oldalon szabad kezet biztosít. A gyors deregulációs aktivitás akár kontraaktív is lehet, és gyorsan el lehet jutni az Egyesült Államok helyzetébe, ahol mára a fogyasztók szintén tudni szeretnék (138. kép), hogy amit vesznek, az vajon GMO vagy sem. Továbbá, hogyan bizonyítható az, hogy bizonyos mutációk valószínűek, míg bizonyosak valószínűtlenek. Ha idáig nem került sor ilyen mutációra, attól a jövőben nem is következhet be? Valóban nem kerülhetnek át semmilyen vektorrendszeren keresztül a cry gének a növényekbe? Nem csak idő kérdése ez? Az ember nem a természet része, és mint ilyen, a cry gének vektora? Egyébként mire jó növényekben az epsps gén természetes mutációja? Glyphosate több, mint negyven éve van használatban, epsps-mutáns egyedek azonban mindig is megjelenhettek. Kár, hogy a biológia nem matematika, amiben a jogászok könnyen eligazodnának.

A szerzőink szerint a GMO-besorolás technológiafüggetlen. Igaz, a szabályozás nem mondja meg azt, hogy az emberi nemesítési tevékenység milyen formái eredményezik ezt a valószínűtlen változtatást. A jelenlegi szabályozás szerint a GMO kritériuma idegen DNS átkerülése a célsejtbe. Ez is igaz. Viszont mindezek nem azt jelentik, hogy nem kell szabályozni valahogyan azt, ami az eddigi fogyatékos tudásunk alapján nem került GMO minősítés alá, hanem azt, hogy javítanunk kell a szabályozáson, és a módosítás szélesebb megfogalmazására és változataira is gondot kell fordítanunk. Újra kell értelmeznünk a már előállítható módosított szervezeteket: GEO (TGO – ahol idegen DNS épül be örökíthetően), GMO (random és irányított mutagenezissel létrehozott szervezetek, ahol nincs beépült idegen DNS – itt összeér a hagyományos és molekuláris nemesítés) és GSO (itt saját gén funkciója sérül), ha csak a legvilágosabban elkülöníthető változatokra gondolok.

A jogász végzettségű szerzők csúsztatása, hogy az irányított mutagenezissel nem állíthatók elő GEO (TGO) szervezetek. Ez csak elhatározás kérdése. Idehaza a pro-GMO ideológusaitól sokszor hallgatott indok volt az, hogy a technológia semleges. Valóban, a technológiák által létrehozott termékek azok, amik egyedileg bírálhatók. A módszer (az új is) bizonyos hatékonysági szinten bármilyen átalakítást végrehajt, amit terveztünk a számára. Nem igaz tehát az állítás, hogy az irányított mutagenezissel előállított termékek mindig elkülöníthetetlenek a természetes fajtáktól. Ehhez bizony nagyon sok feltételnek kell megfelelnie az átalakításnak (vö. sensu stricto ciszgenezis).

A jogászok számára fontos kérdés, hogy a szabályozás ebben a kérdésben nemzetközileg lehet-e megengedő, vagy maximális megegyezőségre kell törekedni, hiszen a termékek szabad áramlása egyike korunk meghatározó jogainak. Nem érzem magam ebben illetékesnek (ez a nemzetközi szerződésekCETA, TTIP – terepe), viszont úgy gondolom, hogy az effajta egyféleséggel szemben a sokféleségnek is kellene, hogy joga maradjon. Globalizált vagy fragmentált piac legyen-e az EU-ban? Eddig is – a sokféle nemzet egymás mellett élése miatt – fragmentált volt ez a piac, és az európai ízlésnek ez tökéletesen megfelelt. Miért kellene az EU fogyasztóinaknak az egyesült államokbeli sorstársaik mintáját követni? Miért is van San Franciscóban külön kínai, japán, orosz és másféle negyed? Én személy szerint csöppet sem vágyom uniformizált világra. Halálra unnám magam benne.

Egyes országoknak eltérő mezőgazdasági jövőképe lehet; ebbe van, ahol belefér a GM-növényeket termesztő vonal, és van olyan, ahol nem. Azoknak a tagországoknak, akik a természetközeli termesztési formákat választják inkább, miért is ne lenne joguk arra, hogy ezt pártoló szigorú szabályozási rendszert alkalmazzanak? Tovább megyek ennél, ha az áruk szabad áramlása miatt az eladónak jogában áll a termékét kínálni, akkor a kiszemelt vevőnek nincs joga azt elutasítani? Fogyasztani kell mindenképpen? Nemzeti szinten az állam a legnagyobb vásárló, az engedélyeztetésének szintjén dönti el, hogy valamely termékcsoport megjelenését a gazdaságában kívánatosnak tartja vagy sem. Az Európai Unión belül a tagállamoknak nem lenne joga ahhoz, hogy ebben önálló döntést hozzanak?

Szerintem hazánk egyáltalán nem felkészült a GM-növényfajták fogadására, azok elkülönített ellenőrzésére és kereskedelmére. Nem dolgozott ki megfelelő koegzisztencia törvényt sem, sőt a GM-termesztés általános tiltása mellett voksolt. Az elmúlt húsz évben semmit sem tett azért, hogy speciális gazdákat képezzen, naprakész témákban kutató K+F+I intézeteket hozzon létre, hogy széleskörű ellenőrzésre képes mérőhálózatot helyezzen üzembe. Az országban évek óta nem folynak szabadföldi GMO-kísérletek, vagyis mint tagország, az elutasítás mellett döntött a kormányzat, és évtizedes elmaradásban van a történtekhez képest. Mit tehet ezért vagy ez ellen az Európai Unió? Rászabadíthat erre a felkészületlenségre egy termesztési formát, amit egy tagállam nem akar, nem támogat és fogyasztói oldalról nincs jelentős kereslet?

g139kep

139.kép: Őszintén? (Fotó: raisedonhoecakes.com)

Igaza lehet azoknak a francia szakértőknek, akik az új genomszerkesztési módszerekkel előállított fajtákról az állítják, hogy „bújtatott GMO” termékek? Én úgy gondolom, hogy részben hasonlók, részben mások, de kétségtelenül az a cél, hogy csűrés-csavarással elkerüljék (139. kép) a különálló szabályozást. Mindezt azonban nem oldhatja meg a hajdani árkus szövegek böngészése, jogászok bármilyen szellemes okoskodásai az elavult szövegekről, úgy hogy érzékelhetően fogalmuk sincs arról, hogy mik a biológiai/genetikai tények. Szerintem nem megfeleltetni kell a szöveget (kibúvókat keresni), hanem új és pontos törvényeket kell fogalmazni. A géntechnológia jelenlegi kínálatának megfelelő elnevezéseket kell bevezetni, azokat pontosan körülírni és rájuk speciális szabályozást kialakítani.

Bizonyára csalódást okozok a küldött anyag értelmezésével Dudits Dénesnek és körének (mentségemül szolgáljon, hogy sohasem ez motiválta a megszólalásaimat), amely szerint nem találom megalapozott és terjeszthető véleménynek azt, ami abban leírásra került. Nem vezettek soha érzelmek a szakmai területeken, csak az, amit be tudok látni, s amihez adatokat találok. Saját véleményem van a tudásunkkal változó tényekről, s nem vagyok támogatója sem a liberalizálásnak, sem a teljes elutasításnak. Biztos vagyok benne, hogy ezen a területen aktualizált európai törvények kellenek. Az európai törvények annál sikeresebbek lehetnek, minél gyorsabban születnek. A mezőgazdasági géntechnológia mára teljességgel felborította az évtizedekkel ezelőtt fogalmazott paragrafusokat. Kevéssé és pontatlanná vált az, amit húsz éve fogalmaztak. Semmi értelme a toldozgatásnak, újra kell értékelni a dolgokat a mai tudásunknak megfelelően.

Azt is szeretném világossá tenni, hogy a mezőgazdasági géntechnológiát fejlődésben lévő alkalmazott tudományterületnek látom, amely még nem tanulta meg az álmait elválasztani a valóságtól. Mint afféle kamaszkorú, még kellő önkritikára sem képes. Sokat ígér, de két évtizeden keresztül a mezőgazdasági területen a magyarországi képviselőik csak igen keveset teljesítettek. Hazai vonatkozásban nincs (nem is volt) egyetlen GM-fajtánk sem, még kilátásban sem. A megmondó embereknek (fölöttébb sikertelen volt a hazai munkájuk) az önkontroll az, amit javasolhatok, míg az eddig sikeresen, de lényeglátás nélkül sodródó állami vezetésnek a kiemelt figyelmet, amelyben a tényleges kutatástámogatás is benne foglaltatik. Ezt illetően gyanús persze az a mélységes üresség, ami az állami állásfoglalások közhelyekre egyszerűsített megnyilatkozásaiban tetten érhető. Messze többre és érdemire lenne szükség.

A következő rész címe: Genomszerkesztés 9 – Quo vadis Homo inobservatus? (Biotechnológikaland No48)

Darvas Béla

  • muir

    Csak a pontosság kedvéért: a 136. képen nem az EU Bírósága (Európai Bíróság, EUB), hanem az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) látható…

    • http://www.bdarvas.hu/honlap db

      Köszönöm, javítottam