(Biotechnológi^kaland N^o68)

A géntechnológiában időről időre rendkívüli történetek járják be a világot. Ezek egyike most az, amit itt bevezetőnek szánok. A Food & Drug Administration (FDA) Jane Bennett (University of Pennsylvania) kísérletei alapján 2017-ben engedélyezte egy laparaszkópiás műtéti technikán alapuló génterápiai módszernek, a Luxturna (Spark Therapeutics) nevű eljárásnak a szemészeti alkalmazását.

Jack Hoganen ritkának minősülő, örökölt szembetegséggel született. A Leber-féle veleszületett vakság (korai látásromlással és végül látásvesztéssel jár) azon válfaját örökölte, amely az RPE65 gén (retinal pigment epithelium-specifikus, a karotenoid-oxidáz enzimek közé tartozó, 65 kDa nagyságú fehérjét kódol) előnytelen mutációja váltott ki. A gén által kódolt fehérjének membránhoz kötött és oldott formája is létezik, és a gerincesekben széleskörűen elterjedt. Vagyis a testi sejtes génterápiához ideális és speciális célról van szó. A normális RPE65 gént géntechnológiai módszerrel adenoasszociált vírushoz (AAV) kötötték. Ez a vírusféleség főemlősökben replikálódik, de tudomásunk szerint nem okoz betegséget. A vele kapcsolatos immunválaszunk is csekély, míg a sejtekbe való behatolás sikeres, mely során beépíti a saját génjeit az általa fertőzött sejt genomjába. A műtét során az AAV-RPE65 konstrukciót a szemideghártya és az érhártya közé juttatják be (84. ábra), ahol a retinális pigmentepitélium (RPE) sejtjei találhatók, melyekbe a GM-vírus így bejuttatja a működésképes RPE65 gént.

Jack Hoganen bal szemének műtétjét Jason Comander (Massachusetts E&E) hajtotta végre (címkép). A műtét egyike a legdrágábbaknak, hiszen egy szemre vetítve 425 ezer US $ (~120 millió forint). Ez esetben mindkét szemet műteni kell. A speciális rekombináns technológia egyedi gyógyszerei igen költségesek. Az első műtétet két hónappal később sikeresnek minősítették.

84.ábra: A génterápiás szemműtét laparaszkópiás technikája (Forrás a videóban)

Hasonló génterápiás műtétről olvashatunk az előző betegséghez hasonló choroideremia nevű örökletes vakság gyógyítása esetében, ahol szintén lassú látásvesztés után következik be a vakság. A betegség a CHM-gén mutációjával függ össze. Robert MacLaren (Oxford Egyetem) 2011-ben kezdte el az ezzel kapcsolatos génterápiás kezeléseit, amelyben úgyszintén AAV-vektort alkalmaztak és a kezelés technikája is hasonlatos a Luxturna-eljáráshoz.

Említhetjük a napjainkban nálunk is a hírek között szereplő gerincvelői izomsorvadás (SMA) nevű életveszélyes mozgáskorlátozással járó, elsősorban gyerekbetegséget, ami az SMN1-nevű gén mutációjával függ össze. Az FDA 2016-ban, majd az Európai Unió 2017-ben engedélyezte a Spinraza (nusinersen) nevű génmodulációs eljárást, ami elképesztően drága. Egyetlen év gyógyszerköltsége az Egyesült Királyságban 210 millió forint, és ez a páciens élete végéig évente jelentkezik. A gyógyszer mellékhatásai főként a vesét érintik. Itt is kifejlesztés alatt van géntechnológiai eljárás. Az AveXis eljárása alapján a gerincvelői csatornába ép SMN1-gént juttatnak be AAV-vektorral. A Zolgensma (korábbi neve AVXS-101) névre keresztelt eljárás az FDA szerint komoly áttörés az SMA-terápia területén és 2019-ben tervezik az engedélyezést.

A génterápia sokféle változást indíthat el. A hozzáadott gén pótolhatja egy hibásan működő gén miatti hiányosságokat, aminek következtében a betegség tünetei enyhülnek vagy elmúlhatnak. Lehetőség a mutáns gén genomszerkesztéssel való helyreállítása is, amely a bekövetkező DNS-javítási folyamatokon keresztül jó esetben a normális állapotot állítja vissza. Végül egy hibásan működő gén elhallgattatása is megoldhatja a problémánkat.

Ez utóbbi speciális válfaja az, amikor fiziológiásan rendben lévő gént hallgattatnak el, amivel például egy sejtfelszíni fehérje (vö. membránreceptor vagy -kapu) képződését akadályozzák meg azért, hogy patogén vírus ezen a kapun keresztül ne kerüljön be a sejtbe. Ez persze alternatív fiziológiás állapotot eredményezhet, amelyben más betegségekkel szemben nő meg a fogékonyság. Erre példa a nem régen született kínai ikrek (Nana és Lulu) esete, amikor az ivarsejtekbe (tehát csíravonalban) CRISPR/Cas9 módszerrel egy sejtfelszíni fehérjét kódoló gén elrontásával (CCR5) a szerzett immunhiányos tünetegyüttes kórokozója, a humán immunhiányvírus (HIV) bizonyos törzseinek (HIV-1 R5) a sejten belülre kerülését akadályozták meg. Ugyanez a változtatás mellékhatásként a nyugat-nílusi vírussal (WNV) szembeni érzékenységet fokozza. Mindez mostanában váltotta ki a bioetikusok erőteljes tiltakozását – nem a CCR5 gén által kódolt fehérje, hanem a csírasejtek módosítása miatt.

A citoplazmacsere viszont az Egyesült Királyságban már jogilag is járható génterápiás út a mitokondriális eredetű meddőségnél, amikor az anyai eredetű mitokondriális génekkel van öröklődő probléma. Ez az az eset, amikor a második anyától származik a petesejt citoplazmája. Zang doktor Mexikóban sikeresen asszisztált sikeres terhességnél, vagyis a termékenységi programok (IVF) eszköztárába kerülhet ez a megoldás citoplazmás eredetű meddőség esetében. Miközben ez is érinti a csíravonalat (ami a mitokondriumok örökítőanyagát illeti), a bioetika szelíden fejet hajt majd ebben az esetben.

A génterápia vektorai

A génterápia elsődleges kérdése az, hogy milyen konkrét DNS-szakasszal oldjuk meg a problémát, míg a következő az, hogy miként juttatjuk be azt a sejtbe. A géncsendesítés esetén is technikailag igen sokféle megoldás lehetséges. A csírasejteket érintő in vitro átalakításoknál a sejtmag és citoplazma manipulálási technikája ismert. Testi sejtes betegségeknél gyakran a nem differenciálódott őssejttípusokon keresztül vezet az út.

85.ábra: A génterápia vektorai (alsó világosabb színnel a 2012., felső sötétebb színnel a 2018. évi kísérletes adatok)

A génterápia virális vektorai

Az őssejtterápiától – ami egyfajta öngyógyító egyedfejlődés-kiegészítőként fogható fel – eltérően, a hibás sejtmagi információk manipuláláshoz további lehetőség, ha virális vagy éppen nem is biológiai eredetű eredetű vektort használunk (85. ábra). A virális vektor (a szerelvény mozdonya) lehet adeno-, retro-, adenoasszociált- (AAV), lenti-, pox- és Herpex simplex vírustól származó. A nem virális módszereknél a plazmidra (csupasz DNS) és liposzómára (lipofekció) épülő eljárásokat emelhetjük ki. Ez utóbbiakhoz külön sejthártyán való átkelési technika is járul.

Virális vektorként olyan vírusokat választanak, amelyek emberi sejtekben élnek, de nem váltanak ki betegséget. Ezek örökítőanyaga képes átjutni a sejt- és sejtmaghártyákon, belépni a sejtmagi állományba, ezért ideális hordozók az erre önmagukban általában képtelen genetikai információkhoz. A vírusvektor vagy beépül genomba, vagy nem. A génterápiában tehát a virális vektorok örökítőanyagát változtatják meg úgy, hogy abban helyezik el a bejuttatni szánt, a normális működést helyreállító gént. Ezért is hasonlítják ezt a trójai faló ötletére. A vírusvektor sejtfelszíni kaput keres és nyit, majd magával csempészi azt a genetikai tartalmat, amelynek sejtbe juttatása a célunk. A felhasznált vírusok, amint láttuk: sokfélék. A baj némelyükkel az, hogy az örökítőanyagba való beépítés az esetükben random módon zajlik, vagyis beépülési mutagenezis jellemzi ezeket. A nem beépülő változatok ennél tehát előbbre mutató megoldások.

2018-ig a kísérletek ~19%-ban alkalmazott adenovírusok a dsDNS-vírusok közé tartoznak, s közöttük humánpatogének is ismertek. Az adenovírusok nem épülnek be a gazda örökítőanyagába. Széleskörűen alkalmasak biológiai szövetek sejtjeinek fertőzésére, de velük szemben az immunrendszeri válasz is gyakori. Erre példa Jesse Gelsinger esete, aki belehalt egy ilyen korai klinikai kísérletbe a súlyos immunrendszeri következmények miatt.

2003-ban, Kínában kifejlesztett génterápiás készítmény a Gendicine (rAd-p53, Shenzhen SiBiono GeneTech). Ezt követte 2006-ban az Advexin (contusugene ladenovec, Gendux Molecular Ltd – szintén p53 génre alapozott génterápiás gyógyszer), amit 2008-ban Európában visszavontak. Máig tartó gyakorlat, hogy szinte minden új génterápiás módszert elsőnek hirdetnek meg, ami a területen belüli kommunikáció zavarait jelzi. Másik lehetőség, hogy területen kutatók a kudarcainkról rendszeresen megfeledkeznek, igy ezt követően minden új megoldás ismételten elsőnek minősül.

A kísérletek ~17%-ban használt retrovírusok a dsRNS-vírusokhoz tartoznak és így reverz transzkriptáz és integráz enzimek segítségével épülnek be a gazda genomjába. A beépülés helye random, ami daganatos betegségek valószínűségét növeli. Génterápiai területen a cinkujjas nukleázok (ZFN) alkalmazásával való kombináció javíthat a beépülés pontosságán.

A nem olyan régen felfedezett, a kísérletek ~8%-ban alkalmazott adenoasszociált vírusok (AAV) a ssDNS-vírusok közé tartoznak. Ezek nagy pontossággal a 19-es emberi kromoszóma egy régiójába speciálisan épülnek be. Az utóbbi évek kísérleteiben jelentős előrelépéseket sikerült elérni, és a kísérletszám a 2012-ig nyilvántartott 92-ről 2018-ig 227-re bővült. Úttörőjük az Amsterdam Molecular Therapeutics (AMT) volt, amely az alkalmazott AAV szerkezetét megváltoztatva a vírustartalom egy részét eltávolította, s helyére a terápiás gént tette. Ez a konstrukció nem épül be az örökítőanyagba, hanem a sejtmagban lazán kapcsolódva az örökítő anyaghoz, plazmidra emlékeztetően végzi a fehérjetermelést, vagyis elsősorban genetikai eredetű enzimhibák kijavítására alkalmas. Az AMT készítménye volt a Glybera (alipogene tiparvovec), ami családi chylomicronemia-szindróma (LPLD) ellen alkalmazható. Ez esetben a betegeknél a lipáztermelés hiánya miatt – ami magas trigliceridszintet eredményez – idővel életveszélyes hasnyálmirigy-gyulladás alakul ki. A készítmény engedélyeztetése kapcsán az AMT bankcsődöt jelentett, és a Glybera készítményt az uniQure vette át. 2012-ben Európában a készítményt engedélyezték, majd 2017-ben visszavonták. A készítmény sorsát a betegség ritkasága határolta be, ami a gyártónak nem jövedelmet, hanem komoly veszteséget hozott csak. Ezen a ponton érthetjük meg azt, hogy mennyire utópisztikus a pro-GMO lelkesedők által hirdetett, személyre szabott gyógyszerek koncepciója. A ritka betegségek hasonlóan járnak, mint a növényi géntechnológiában a kis vetésterületű növények, amelyek technológiáit nem gazdaságos a nemzetközi cégeknek fejleszteni. A ritka betegségek tehát kikerülnek a gazdasági érdeklődés fókuszából, ami olyan egyedi árat eredményez, ami megfizethetetlen.

Az utóbbi években előre törő lentivírusokat (LeV) az eddigi kísérletek ~8%-ban alkalmazták. Ez a vírusalcsalád a retrovírusok (dsDNS) szélesebb családjához tartozik, legismertebb képviselője a HIV, s ez már önmagában eléggé vészjóslónak tűnik. A vektorok között ez most a leggyorsabban bővülő terület. Különleges sajátosságuk, hogy jól integrálódnak a nem osztódó testi sejtekbe is, ami alkalmassá teszi őket a testi sejtes génterápiákhoz.

86.ábra: Az élesztő kromoszómái (Marcy Atarod nyomán)

A génterápia egyéb, nem virális eszközei

Mára a liposzómára (kifelé hidrofil lipidhólyagocskák, amelyek szállításra alkalmasak) épülő beviteli technika hatékonysági okok miatt háttérbe szorult (~4%), és helyét a tervezett plazmidok bejuttatásának (~16%) különféle technikái vették át. Az óriásmolekulák sejthártyán át a sejtbe juttatása hangsúlyos, megoldásra váró feladat, amikor genomszerkesztési módszereket (CRISPR/Cas9, ZFN, TALEN stb.) alkalmazunk. Ezt a tényt a mezőgazdasági pro-GMO kommunikációk rendszeresen elhallgatják. Az orvosi alkalmazások ismertetése a nyilvánosság felé – beleértve nem génterápia-specialista orvostársadalmat is – még a mezőgazdasági géntechnológia adatközléseinél is szerényebb. Sokszor azt olvashatjuk, hogy a célsejtbe semmilyen idegen örökítőanyag nem kerül be, miközben a genomszerkesztést végző molekuláris eszköz elemei prokarióta eredetűek, és ezeknek plazmidokon be kell kerülni az átalakítani kívánt sejtbe. Igaz viszont, hogy ez a molekuláris eszköz nem épül be a gazdasejt genomjába, csak az általa szállított genetikai tartalom. A plazmidokon összeállított örökítőanyagot in vitro körülmények között juttathatjuk be könnyen az átalakítandó sejtbe.

A csupasz DNS (plazmid) is be tud jutni a sejtekbe, csak ennek hatásfoka igen csekély. Az eljárások közül a közvetlen sejtmagi injektálás (állat-géntechnológiában) és a génpuska (1-3 μm nagyságú plazmiddal kezelt wolfram- vagy aranyrészecskéket nagynyomású héliummal lövünk be sejthártyán át a citoplazmába) említhetők. Utóbbi pontatlansága miatt kiterjedt utószelekciót kell alkalmazni, mivel a sejtben bármit eltalálhat a lövedék, s hozhat létre különféle nemkívánatos mutánsokat. A fentiek miatt főként növényi sejtek átalakításakor használják. A további fizikai módszerek közül az elektroporáció (és nukleofekció) az egyik lehetőség, amikor elektromos sokkal destabilizálják a sejtmembránt, amin így nagyobb molekulák is áthatolhatnak. A sikeres belépés csekély (0,01%), és a módszer alkalmazása utáni sejtelhalás is jelentős, ami miatt ritkán használják. A szonoporáció során a megfelelően választott ultrahangfrekvencia nyit nanokapukat a sejthártyán, amin így makromolekulák is áthatolhatnak. A bevitel hatásfoka azonban itt is alacsony. A magnetofekció során mágneses teret használnak a bevitelhez. Ennek hatásfoka is alacsony, és több esetben citotoxikus utóhatás is kialakult.

A kémiai nanotechnológiás módszerek közül a lipoplex (liposzóma és nukleinsav) és poliplex módszerek (polimer és nukleinsav) ismertek. Töltéshordozó vegyületek (DEAE-dextrán és kalcium-foszfát) is szóba jöhetnek, ami után az endocitózis (sejtszintű bekebelezés) beindul. A kisebb molekulatömegű és így könnyebben behatoló oligonukleotidok (ODM-technika) alkalmazása géncsöndesítési technikáknál jöhet szóba. Itt a DharmaFect (Horizon) alkalmazása is gyakori. A génterápiában a géncsöndesítési technikát az IONIS-HTTRx (Ionis Pharmaceuticals) esetében, Huntington-kór ellen használják. A huntingtin nevű fehérjét kódoló gén (HTT) mHTT-nek nevezett mutánsa okozza ezt a betegséget, s ennek elhallgattatása tehát javíthat a tüneteken, hiszen a betegséget okozó rendellenes fehérje képződése csökken.

A szállítási technológián (drug delivery, gene delivery) alapuló módszerek közül a dendrimerek alkalmazása a gazdasejt részéről endocitózist vált ki, amely során a célsejt részéről aktív módon bekerülhet a kívánatos genetikai tartalom. A hibridjellegű módszerek közül a vibroszómát említik, amely – a kémiai nanotechnológiás módszerek között már említett – liposzóma és inaktivált vírus (influenza vagy HIV) kombinációja, s amelynek behatoló képessége a légzőszervi epitéliumsejtekbe igen jó. A technológia ismert termékei a Turbofect és ExGen 500 (Fermenta) készítmények. Ez utóbbi polietilén-imin (PEI) hatóanyagú.

Végül a mesterséges kromoszómát említhetjük (86. ábra), amelyet „47. mikrokromoszóma” néven is említenek. Erre változatos genetikai tartalom helyezhető el, amelyet az immunrendszer nem ismer fel. A módszernek az őssejtterápiában lehet fontos szerepe, ahogy †Hadlaczky Gyula, a 2016-ban elhunyt magyar kutató ezt remélte még 2008-ban, amikor ezekben a mesterséges kromoszómákra vonatkozó szegedi kutatások az élvonalban voltak. Itt is in vitro fázisban kerül be az őssejtekbe egy új genetikai elem, amelyre célzottan feltölthetők olyan gének, amelyek a szervezetben felszaporodva termelik azt a fehérjét, aminek hiányában betegség alakul ki. Az ötlet már kitekintés a szintetikus biológia területére.

Génterápiás kísérletek statisztikája

Gin és munkatársai 2012-ig 1800 kísérlet (2018-ig ez a szám 2805) adatainak elemzésével jutott el egyfajta felülnézeti képhez. Az általuk hat éve elemzett adatbázis ma is épül, és most a mai adatok fontosabb üzeneteit veszem sorra.

87.ábra: A génterápia által megcélzott betegségek (alsó világosabb színnel a 2012., felső sötétebb színnel a 2018. évi kísérletes adatok)

A génterápiával megoldani kívánt betegségek között toronymagasan a rosszindulatúak vezetnek. Az egészségügyben a rekombinánsgyógyszer-fejlesztése és a génterápia is ezt a területet szemelte ki vezetőnek. Talán meglepő az egygénes betegségek második helyezése, hiszen a kezdeti elvek éppen ezt sorolták fel, mint fő célkitűzést. Úgy látszik viszont, hogy a ritka betegségek kezelése a fejlesztő gazdasági bukásával is járhat, mint ahogyan tapasztaltuk azt a Glybera esetében. Az egygénes enzimtermelési hibáknál a rekombináns gyógyszerek látszanak üzletileg célravezetőbbnek, hiszen az folyamatos gyógyszerszedést, így a cégeknek folyamatos bevételt jelent. A gyulladásos betegségeket a 87. ábra szerint a rekombináns gyógyszerekkel célozták meg.

88.ábra: A génterápiás kísérletek országok szerinti megoszlása (alsó világosabb színnel a 2012., felső sötétebb színnel a 2018. évi adatok)

A génterápiás kísérleteket tekintve kiemelhető az Egyesült Államok (88. ábra) szereplése. Az összes többi ország együttesen sem éri el az aktivitását. Európából az Egyesült Királyság génterápiai tevékenysége emelhető ki (mezőgazdasági pro-GMO aktivitása nem a véletlen műve), míg napjainkban legdinamikusabban a Kínában végzett génterápiás kísérletek száma emelkedik. Itt viszont két éve még a pekingi mezőgazdasági egyetemen pro-GMO szemléttel nem találkoztam. Az utóbbi hat évben nem került sor génterápiás kísérletre Svájcban; és Belgiumban is csak egyet indítottak. Ausztriában összesen négy kísérletet végeztek. Hazánkban nem vezettek nyilvántartott génterápiás klinikai vizsgálatot, de közreműködőként részt vállaltak. Ez utóbbi kissé meglepő, mert a rekombináns gyógyszerek többsége viszont hazánkban is elérhető. Új fordulat, hogy az utóbbi hat évben igen sok afrikai és távolkeleti országban (Burkina Faso, Egyiptom, Gambia, Kenya, Kuvait, Szaúd-Arábia, Szenegál és Uganda) kezdtek génterápiás kísérletekbe.

A fázis I. vizsgálatokban első alkalommal próbálnak ki új módszert emberen. Ebben a szakaszban egészséges önkéntesek vesznek részt. A fázis II. vizsgálatokban kisebb létszámú betegcsoporton vizsgálják, hogy a módszer alkalmas-e gyógyításra. A fázis III. vizsgálatokban nagyobb számú betegen követik az új módszer biztonságosságát, a hatásosságát, követik a mellékhatásokat és összehasonlító vizsgálatokat végeznek más gyógyszerekkel. Követelmény, hogy a bevezetés után két évig követni kell az új módszert. Ezt a célt szolgálják a fázis IV. vizsgálatok, melynek során a már forgalomba került gyógyszert összehasonlítják más készítményekkel, vizsgálják a hosszú távú hatásosságát és biztonságosságát, a fellépő ritka mellékhatásokat, valamint a költséghatékonyságát.

89.ábra: A génterápiás kísérletek előrehaladás szerint (2018-as adatok)

A 89. ábra szerint a fázis I. kísérletek száma ~7%-ra csökken a fázis III. kísérletek idejére. A génterápiás módszereket tehát rendkívüli módon megrostálják az alkalmazás előtt. Esetünkben a fázis IV. periódusra 0,3%-ra csökken a számuk, vagyis ritka a jó találat. Ebből az első öt évben még gyakoriak a visszavonások. Ez az oka a tudományos lapokban bejelentett géntechnológiai csodáknak, amelyek aztán csalódást okoznak az engedélyezés gyakorlatában, de erről már nem szólnak majd vezető hírek.

Ahogy látjuk, a génterápia nem azt jelenti, hogy rekombináns gyógyszereket szednek a betegek, bár a kombinált alkalmazás sem kizárt, hanem önálló és meglehetősen összetett, ma még többnyire kísérleti fázisban lévő eljárásokról (90. ábra) van szó, amelyek kidolgozásában különféle szakmák vesznek részt. A génterápiás kísérletek nyilvántartása nyilvános adatbázisban található meg.

90.ábra: A génterápia lépései – plazmidkészítés, plazmidklónozás, vírus–vektor-kapcsolat, injekció, hatás kifejtése a célszerv sejtjeiben (Forrás)

Mennyit ér egy ember?

Azon gondolkodom végül, hogy ha két szem helyreállító műtétje 240 millió forintot ér, akkor mennyit érhet az egész ember? A különféle kormányzatok ugyanis sem a környezet, sem az emberi egészség értékével nem képesek ma kalkulálni. Életemben ettől eltérő felfogással csak norvégiai munkám során találkoztam, ahol érzékelhető volt, hogy mindenki személy szerint fontos és értékes, továbbá környezetünk része vagyunk. Szóval a fogyasztói társadalomban, a gazdag ember ára megbecsülhetetlenül magas (amíg ő fizet), míg a szegényeké elképzelhetetlenül olcsó, ha a társadalombiztosításnak kell fizetnie? Sőt, ha nincs társadalombiztosítás, akkor az emberi élet az értéktelen kategóriába süllyed (Indiában soha nem felejthető sokként ért ez a felismerés), s ekkor az érintett a sürgősségi ellátás után röpül a kórházból.

75 éves kor fölött pedig – ahogy hallom – az erre való költésnek sincs az állam szerint sok értelme, sőt hetvenhez közelítve már a bankok sem adnak hitelt. Döntéshozói képmutatás nélkül lejár a szavatosságunk, és a jogainkat elveszik tőlünk? Azt állítják a hírmagyarázók, hogy a szóban forgó gyógyszereket nem tesztelték a szépkorúakon? Miért, a korábbiakat igen? Mindez – nem véletlenül – egy 2015-ben megjelent, új típusú hatóanyag kapcsán merült fel nálunk (ebbe az árfekvésbe több rekombináns gyógyszer is tartozik), hiszen az immunmodulánsok árai éppen ezen a területen ütötték át a milliós lélektani plafont. „A 75 évesnél idősebb betegeknél a rendelkezésre álló klinikai tapasztalat korlátozott az Uptravi alkalmazását illetően. Ebben a korcsoportban óvatosan kell alkalmazni az Uptravi-t.” – olvasom az egymillió forint fölötti árú selexipag (Actelion) hatóanyagnál, ami a prosztaciklinanalógokhoz tartozik. Nem azt mondja az ajánlás, hogy a 75 év fölöttiek ne kapják, hanem hogy csak fokozott felügyelet mellett kaphassák. Az egészségpénztárak kezelői nyilván fiatal menedzserek és nem könnyen elérzékenyülő szépkorúak, sőt ezt az állapotot talán magukra nézve el sem tudják képzelni. Tényleg emberhez méltó életpályamodell, mentálisan egészséges társadalom épülhet ezzel a szemlélettel nálunk? Mindenki hárít, senki sem pirul? Az alaptörvény szerint „Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez„ (XX. cikk), de a 75 éven felüliek már a mindenki kategóriájába sem tartoznának? Valaki végre most személyes sértésnek vehetné ezt a bekezdést!

Darvas Béla