Bezárás
Biotechnológikaland

Könyvpárbaj – Üzenetek az Európai Uniós képviselőknek

(Biotechnológikaland No10)

A MON 810 vetési moratórium után vagyunk, amelyet az EFSA hibát hibára halmozó adminisztrációjával szemben a hazai környezetvédelmi tárca kétszer is megvédett. A döntés-előkészítési munka tekintélyes részét Rodics Katalin és Homoki Hajnalka végezték, ahogy korábban láttuk, bár kellett ehhez Persányi Miklós miniszter kézjegye. Jó döntést hozott, a MON 810 kukoricára a magyar kukoricatermesztés gyakorlatának egyértelműen nem volt és nincs szüksége. A 2009-es második „EFSA-csata” után azonban csak átmeneti csönd keletkezett. Növekedőben volt a feszültség a növényi géntechnológia K+F támogatásigénye és a moratórium miatt folyamatosan romló lehetőségei között. Ez a terület ugyanis Magyarországon és Európában kihullott a megkülönböztetett módon támogatott témák közül. Nehéz tapasztalat a tudománypolitika kegyeltjéből hétköznapivá válni.

A második hullámban következett az egyetemisták és doktoranduszok csalódása, akik a géntechnológia területére szakosodtak, és végül nem találták meg idehaza a számításukat. Ez kétségtelenül egyéni és egyidejű csoportos kudarc (legfőként a szegedi álmok szertefoszlása tapintható ki ebben a történetben, ahol „Biopolisz park” épült volna), de szinte a kezdetektől érzékelni lehetett a magyar és európai döntéshozók nagyfokú tartózkodását a kérdésben, vagyis a valóság jelzéseitől elforduló egyetemi és kutatóintézeti vezetők felelősségét az egyéni sorsokban ma is meghatározónak gondolom.

A hazai pro-GM vezetők nem egyszerűen nem találták meg a hangot a hatóságokkal, hanem a nemzetközi fajtatulajdonosok lobbi erejében bízva nem is folytattak párbeszédet velük. Balázs Ervin 2005-ben, a Magyar Tudomány-ban így ír erről: „Az MTA elnökének felkérésére alakult ad hoc bizottság a molekuláris biológia, a biotechnológia és a növénynemesítés nemzetközi folyóirataiban megjelent és ott megmérettetett közlemények szintézise alapján fogalmazta meg állásfoglalását, de nem vette figyelembe a magas és kevésbé magas hivatalok íróasztalfiókjai számára készített, senki által el nem olvasott kutatási jelentések anyagát.” A tudományos körökben fölöttébb emocionálisnak hangzó, ámde tényekben szerény írásának a végén a hazai döntéshozók véleményét a Brüsszelben elbukott álláspont utóvédharcának minősítette, amiről akkor is és most is, tíz év távlatából megállapíthatjuk, hogy mennyire téves helyzetértékelés volt.

A fajtatulajdonosok öntörvényű lépései – a hazai kormányzatok sem tudtak sikeres párbeszédet folytatni velük – hamarosan több európai országban elutasítást eredményezett. Lassított felvételhez hasonló az, ahogy ma egy európai GM-fajtacsoport engedélyezése „előrehalad”, és nem is annyira talányos a végkifejlet. Az Európai Unió tagországainak többsége jó ideje azt keresi (lásd a hazai Alaptörvényt és Büntető törvénykönyvet – mindkettőről később részletesen is), hogy miként gátolják azt, hogy vetésre kerüljön módosított mag, vagy a már engedélyezett GM-alapanyagok behozatalát is elkerüljék. Ez utóbbi a GM-szóját illetően okozza a legtöbb fejfájást. Ebből a nézőpontból már mindegy, hogy kinek van/volt igaza. (A ló egyik oldalán sem ideális a helyzet.) Ez van, ehhez képest kellene előrehaladást, ésszerűsítést elérni.

Annak kipróbálására pedig még sor sem kerülhetett, hogy mi lenne, ha az európai engedélyezés felgyorsulása miatt újabb vetési engedély is születne. A MON 810 európai sikertelensége, persze előrevetíti a lehetséges történéseket, de szerintem nem automatikus, ami történhet, így elképeszt a kincstári optimizmus, ahogyan a köztisztviselők némelyike ezt az ügyet – keveset tudva a múlt borotvaélen táncoló esetlegességeiről – ma kezelik. A belenyugvás sem érthető számomra, ahogyan a hajdani „harcosok” stratégiaváltás nélkül kivárnak. Más kor, más döntéshozók és más termékek. Az elővigyázatosságnak is vannak időkorlátai, kontra bukott stratégia helyett új kell.

Sokan úgy gondolják, hogy kedvezményekért lenne gazda, aki vállalná a „mintagazdaság” szerepét (hogy ez milyen megnövekedő adminisztrációval járna együtt azt most nem fejtem ki, de létezett erre valamikor elképzelés), de a valóságos döntés mégis a piacon születik majd, a vásárláskor. Tartósan nem tudna egyetlen fajtatulajdonos sem mintagazdasági kedvezményeket adni és reklámáron értékesíttetni. A mai európai fogyasztói statisztikák elutasítást vetítenek előre, igaz, hogy ez árfüggőnek látszik.

2011-ben Ángyán József államtitkár (2. Orbán-kormány) tájékoztatta a GMO-Kerekasztal tanácsadói közösségét, hogy információik szerint két pro-GM civilszervezet, a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület (BZBE) és a Pannon Növény-Biotechnológiai Egyesület (PNBE) speciális célú könyv kiadását tervezi. Egyes könyvrészletek szerzői a mezőgazdasági tárca alá tartozó kutatóintézetek munkatársai voltak, titok tehát a vállalásuk nem maradhatott sokáig. A könyv kiadásának finanszírozását a fenti két civilszervezet oldotta meg, valószínűleg nem az egyéni tagdíjakból. A kétnyelvű könyvet politikai célra szánták – hallottam akkor.

A könyv angol változata ugyanis az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának meggyőzésére készült, amely március 25-26-án, Gödöllőn ülésezett, vagyis erre az időpontra volt időzítve a megjelentetése. Ez volt korábban az a döntéshozói fórum, amelyen az EFSA indítványa 2009-ben megbukott, s amely a magyar MON 810 vetési moratórium feloldására irányult. A fehér könyvet az ülés halljában kívánták osztogatni a szerkesztők emberei, mint a „magyar tudósok véleményét”, majd elektronikus formájában is megküldeni az EU képviselőinek. Erre demokráciában mindenkinek természetes joga van (mármint az egyéni nézetek terjesztésére), csak ez esetben a felhatalmazás talán csekélyke, és saját célirányos kutatómunka hiányában a kellően megalapozott vélemény mellé is kérdőjel tehető. Nem azt vonták kétségbe ugyanis az addigi kritikák, hogy a MON 810 kukorica nem öli a kukorica szárában a kukoricamoly hernyóját, vagy a glyphosate hatóanyagot nem tűri az erre kifejlesztett fajtacsoport. Mi is lenne viszont a követelményszint a „magyar tudósok”-hoz való beiratkozáshoz? Az olvasó gondolkozhat rajta.

Azt a felkérést kaptuk a VM államtitkárságától, hogy mint a hazai kísérletvégzők vezetői szerkesszünk ugyanerre az időpontra egy, a valóságos hazai vizsgálatokat és sarkalatos álláspontokat összefoglaló kötetet, amelyből az Európai Uniós képviselők ugyanúgy kaphatnak, mint az előzőből. A kiadás nyomdaköltségeit a Magyar Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága (MOMB) vállalta fel.

A „Genetikailag módosított élőlények (GMO-k) a tények tükrében” (Magyar fehér könyv) című kiadvány bemutatására 2011. március 22-én, a BZBE és PNBE sajtótájékoztatóján került sor. Sági László, az egyik szerkesztő a kiadvány céljáról azt nyilatkozta: „…a magyarul és angolul megjelentetett könyv a témakör mértékadó tudományos áttekintése az iránta érdeklődők – értelmiségiek, döntéshozók, tanárok és remélhetőleg diákok – számára.” Az EU Környezetvédelmi Tanácsáról és az EU képviselőkről egy szót sem ejtett, így az angol nyelvű változat célja homályban maradt. A mértékadó szó pedig nagyon is disszonánsan hangzik a környezettudományok szemszögéből, ahol Balázs doktorral éppen ő tett le az asztalra egy önálló kutatómunkán nem alapuló, harmatgyönge kompilációt. Mindez persze az én magánvéleményem, de el lehet olvasni ezt a könyvrészletet és azt követően az enyémtől eltérő, önálló véleményt formálni.

A megjelenés után három nappal, Nemes Ferenc jóvoltából, a könyvről való követségi híradás nyomán az USDA információs rendszerében is megjelent a tájékoztató. Ugyanígy és ugyanekkor megjelent letölthetően a kiadvány az EuropaBio honlapján is. Horn Péter hamarosan éljenző recenziót írt róla a Magyar Tudományban, ami így már a hazai pro-GM híradás házi lapjává léphetett elő.

A könyvecske eredeti ajánlását Ingo Potrykus írta, aki az aranyrizs (GR) első változata (a következő részben bővebben is) miatt vált ismertté. Az ő meglátása szerint a magyar kutatók tényeket tettek le az asztalra, az ellenzők korábbi álinformációival szemben. Az azonban, hogy miként volt képes Potrykus úr megítélni a magyar eredmények és döntések addigi hátterét, azt bizony homály fedi, hiszen egy szót sem ért magyarul. Írtam neki, válaszolt is és így tisztában vagyok ezzel. Megmondhatták akkor neki, hogy mit gondoljon a kritikai állásponton állókról? Miért vállalt vajon ilyen méltatlan statisztaszerepet? És az aranyrizzsel (aminek haladottabb GR2 változata 2005-től közismerten a Syngenta kutatóihoz fűződik már) kapcsolatos lelkesedése miért is terjedt át a MON 810-re? Mi is bennük a közös? A GR1 első szerzőjének egyik munkahelye?

A fehér könyvhöz a szerkesztők nem hívtak meg több olyan szakembert, akit saját vizsgálataik zavartak volna az éljenzésben, de ez ebben a történetben szinte már meg sem lepő. Egyoldalú, és saját kísérleteken nem alapul a takarmányozásról írt fejezet, vagy a biopeszticidekről szóló rész is nélkülözi szerzőinek eredeti munkáját. Külön zavaró a Bacillus thuringiensis tévesen „thüringiensis”-nek írása – amely a kötetre jellemző hiba –, ami alapvető biológusi ismeretek hiányát tükrözi, mivel a latin fajnevek névképzési szabályai szerint (biológus szak, első évfolyamos tananyag) ilyenben csak latin betűk fordulhatnak elő, így az eredeti Türingia (Thüringen) helységnév a baktérium latin nevében thuringiensis-re módosul.

Tényekről beszélni – szerintem – közgazdasági, média- vagy vallást érintő kérdésekben úgyszintén aggályos, hiszen ezeknek a területeknek a sajátossága az időpontra, a konkrét helyre és a csoportok értékítéletére vonatkoztatható véleményszelet. Ezeket tehát inkább véleményműfajinak gondolom, mint tényeket megragadó tudományos írásoknak.

Ingo Potrykus ajánlásában – a számára ismeretlen közeg miatt – következetlen abban, hogy a magyar politikusok ne kövessék az aktivisták ajánlásait, akiknek nincs kutatási tapasztalatuk. Ez így persze még rendben is lenne, de a szóban forgó fehér könyvre kifejezetten jellemző, hogy szerzőinek nem volt elsőgenerációs, gyakorlat közelbe került GM-növényekkel közvetlen kutatási tapasztalata (kivétel Marton L. Csaba), továbbá azon szempont teljes figyelmen kívül hagyása, hogy a magyar MON 810 vetési moratóriumot a kormány a pannon bioföldrajzi régióra vonatkozó környezettudományi eredmények hiányában (erről szó sem esik a füzetben) hozta meg, elővigyázatossági indokkal.

Marton L. Csaba és Bedő Zoltán fejezete szétoszlathatta volna az Mv 500 Bt kifejlesztésével kapcsolatos kisvárosi legendát, de a szerkesztők elkerülték ezt az alkalmat. Később érteni fogjuk majd, hogy miért írom ezt. Itt kezdtek neki – egy Monsanto-val kötött titkos szerződés után – az NK603 (glyphosate-tűrő) és a MON 88017 (kukoricabogár-rezisztens) GM-fajták martonvásári fajtákkal való keresztezéséhez. Ez utóbbi vetőmagjai Chile (Buin) és Szlovákia (Piešťany/Pöstyén) között ingáztak. Úgy gondolom, hogy súlyos mulasztás az, hogy mindez nem kapott központi helyet a tények között. Ezek szerintem valóságos érdeklődésre tartottak volna számot.

A könyv szerzői egyébként oktatási jellegű anyagoknál tárgyszerűek maradtak. Viszont a szerkesztők munkáját egyáltalán nem dicséri az esetleges szerkezet, vagyis, hogy keverednek benne a különböző műfajok, az oktatásra is alkalmas anyagoktól a nowhereland-i brosurisztikáig.

A vezető személyiségek az előszavukban helyesen érzelmi távolságtartást deklaráltak, de éppen ők lépték át a megjelölt határt. „Politikai mozgalmak hisztériagerjesztőiről” írnak, jelentsen ez bármit is, mert a hazai döntéshozás ebben az esetben pártok közötti egyetértéssel történt. Ezen túlmenően szerintem sokkal inkább van itt szó az európai fogyasztó (egyben választó) elutasító hozzáállásáról, mint a politikusok valóságos meggyőződéséről. Dudits Dénes a saját fejezetében arról ír, hogy a politikai viták a hatalommal való visszaélésekbe csaptak át, amikor a kutatást is gátolják, a kutatókat megfélemlítik és közleményeiket cenzúrázzák.

Ami a finanszírozást illeti, valóban nagy baj van. Magyarország legalább másfél milliárd forintot költhetett addig GM-növények kutatására, továbbá pro-GM kommunikációra is minimum 30 millió forintot. Aligha volt viszont a mezőgazdaságra vonatkozóan még egy kutatási terület abban az időben, amelynek támogatottsága ezt a szintet elérte volna. Ez persze közel sem elegendő fajtakifejlesztésre. Ismert olyan becslés (Wendelyn Jones, DuPont), hogy egy GM-fajta kifejlesztéséhez 2008-2012 között 136 millió US$ kellett (ennek negyede a regisztrációs fázis végéig), amit aligha tud egy hozzánk hasonló gazdasági erejű ország magára vállalni. Miként lehet azonban gyakorlati hasznot ígérni egy pályázati rendszer számára másfél milliárdért, mikor 35 milliárd forint kellene? Ez már alapvető kérdés.

Közleményeket a szaklapok szerkesztőségének irányításával véleményeznek. Politikusokat szaklapok ritkán kérnek fel bírálatra, de akkor miként tudnának szerzőket megfélemlíteni és cenzúrázni? Vagy itt napilapokban való véleménymondásról van szó? Nos, ez más régió, itt sokáig senki sem marad kegyelt. Az újságírók a saját szakmai bizonytalanságuk miatt mindig megkérdezik az ellenérdekű felet is, és ez így már nem a könnyített pálya.

20BE4

20.kép: Balázs Ervin 2015-ben, egy hagyományos fajtabemutatón (Fotó: H. Szabó Sándor)

Balázs Ervin (20. kép) könyvben leírt véleménye szerint nem indokolt a MON 810-es vetési moratórium fenntartása, bár a Mindentudás Egyeteme Klubjában még úgy nyilatkozott (54-55 perc), hogy erre hazánknak nincs szüksége. Már ő sem emlékszik Balázs Ervin véleményére? A hazai politikai életben egyébként egyetlen párt sem kezdeményezte még a MON 810 vetési moratóriumának feloldását. Én úgy gondolom, hogy a méltatlankodóknak a fehér könyvig öt éve volt arra, hogy saját kutatómunkával bizonyítsák a vetési moratórium indokolatlanságát, de erre semmilyen kutatási aktivitásuk nem irányult. Nem ez lett volna a teendő ilyen mély meggyőződés mellett?

Balázs szerint a kísérletek elvégzését is akadályozzák nálunk. Ehhez elégséges volt akkor belenézni a Magyar GMO adatbázisba, hogy lássuk, hogy hazánkban a térséghez viszonyítva, akkor még meglehetősen sok kísérletet végeztek. Az érvényes engedéllyel rendelkezők között találhatjuk az ő munkahelyét is, ahol a Monsanto-val közös GM-fajtafejlesztés folyt.

Ha valami valóban akadályozta a hazai vizsgálatokat, akkor az a fajtatulajdonosok azon elhatározása, hogy a tőlük független, kritikai szemléletű kutatócsoportoknak egész Európában tartósan nem adtak/adnak vetőmagot. Támogatta ebben őket a megszerzett szabadalmuk. Indokuk szerint a cégüknek nem képezi érdekét az éppen felkínált környezeti vizsgálatok elvégzése, vagyis a gyanú kivizsgálása. Miért is?

A fehér könyv megjelenése után viszont a hazai politika drasztikus fordulatot vett és két évvel később valóban a kutatás gátlójává vált, pl. egy minden bizonnyal elhibázott tartalmú VM rendelet 2013-tól (53/2013 VI.17.) tiltja a MON 810 vetőmag beszállítását az országba, és ez kiterjed a kísérleti célokra is. Vagyis a fehér könyv az EU-képviselőknek szóló politikai tartalmú üzenetei miatt súlyosan kontra produktív eredménnyel zárult. A politika ezt követő jogi intézkedései eltávolították a lehetőségeket a növényi géntechnológiától, még a mellékhatás-vizsgálatok vonatkozásában is. A hazai pro-GM vezetők ügyefogyott akciói beteljesítették azt, amiről idejekorán panaszkodni kezdtek. Más kérdés, hogy ezzel hazánk hosszútávon eszköztelenné vált a kérdésben. Jogi úton élettudományi kérdések tartósan nem rendezhetők, erre a mai géntechnológiai hatóságnak is rá kell jönnie.

Balázs Ervin szerint a hazai kísérleti aktivitás megítélésére létrehozott Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság (GEVB) a miniszteriális rendszer megváltozása miatt illegitimmé vált, amit oktalanság volt papírra vetnie. Mire való vajon ez a fajta, a tényeket nem ismerő „furfang”? A kormányátalakítás (2. Orbán-kormány) során a korábbi minisztériumok jogutóddal szűntek meg (más probléma van ezzel, éspedig az intézményesített környezetvédelem felmorzsolása), vagyis semmiféle ex lex állapot nem következett be, bár szerkezetében/hangsúlyaiban komolyan módosult a szerintem össze nem tartozó, helytelenül összeboronált két miniszteriális tevékenység.

A könyv szakmailag leggyöngébb része az ún. ökológiai mellékhatásokról szóló fejezet, amit két szerkesztő, Balázs Ervin és Sági László jegyeznek. Úgy döntöttek, hogy a területen dolgozók helyett ők írják meg ezt a fejezetet. Könnyen tetten érhetően azonban egyikük sem járatos az ökológiai tudományokban. Könyvrészletükben nem összegzik a világon összegyűlt ebbéli tudást. Saját maguknak diákos kérdéseket tesznek fel, majd pajkos válaszaikban a hatások tagadását célozzák meg. Véleményük szerint kettős mérce valósul meg a B. thuringiensis toxinfehérjéjének permetezhető és a növény által termelt változata területén.

Nem tanácsos azonban megfeledkezni arról, hogy a Dipel biológiai rovarirtó szer a Bt. subspec. kurstaki HD-1 törzse által termelt öt protoxint tartalmaz. A MON 810 viszont az egyik toxin kurtított (részben aktivált) változatát termeli csupán. A két Cry1Ab vegyület úgy aránylik egymáshoz, mint egy 131 kDa nagyságú protoxin egy 91 kDa méretű „kvázi aktivált” fehérjéhez. Nem ugyanarról a kémiai/biológiai hatóanyagról van szó!

A toxikológia alappillére a Paracelsus-tétel, mely szerint a dózis határozza meg a mérgező hatást. A MON 810 kukorica egy hektáron nagyságrendekkel több Cry-toxint termelhet, mint amit Dipel-ben engedélyezett kijuttatni. Ez engedélyezési anomália, amire az Európai Unióban máig nem sikerült megoldást találni. A pármai meghallgatásunkon, az EFSA GMO Panel szakértőinek megállt a tudománya. Székács András előadása után, még csak kérdezni sem tudtak, csak zavartan néztek egymásra, illetve egyetértettek a toxinfehérjére vonatkozó állításokkal.

Balázs és Sági urak úgy vélik, hogy a Cry1-toxin „rovarcsalád-specifikus”. Ha viszont család szintű lenne a specifitás, akkor a kukoricamoly-rezisztens MON 810 hatása csak a Pyraustidae (tűzmolyok) családra terjedne ki és a fajtatulajdonos által is javasolt bagolylepkék (Noctuidae) ellen hatástalan lenne. Fel sem merülne a pannon biogeográfiai régióban védett nappali lepkék hernyóinak érintettsége. Természetesen rendszintű specifitásról van szó, de egy efféle hiba nagyon súlyos ahhoz, hogy ilyesmit respektálható szakértő kövessen el (vö. első évfolyamos biológusi tananyag).

Balázs Ervinnek a fejezetéhez mellékelt képe bogáncslepke (Vanessa cardui) autópályán közlekedő gépkocsi hűtőrácsán fennakadt példányait mutatja be (a könyv 105. oldala). Illett volna tájékozódnia, mert a bogáncslepke nem védett faj, és lárvája csalánon elég ritkán fordul elő. Ellentétben az atalantalepkével (Vanessa atalanta), a nappali pávaszemmel (Inachis io) és másokkal, amelyek védettek és kukoricatáblák közvetlen szomszédságában lévő csalánon is élnek (21. kép).

Sok mindent írhatnék a glyphosate valóságos mellékhatás-spektrumáról, aminek alig van köze a szerzőknek a gyártók prospektusszövegeire emlékeztető átírásaihoz. Nem szerencsés kellő toxikológiai felkészültség nélküli szerzőknek számukra beláthatatlan területről írni.

A könyv több része (elnézést a jó munkát végzett többiektől, akiket nem említek) kétségtelen lenyomata a GM-növényekről szóló sokszor fajsúlytalan, de az MTA reputációját komolyan erodáló kommunikációnak. Jól jellemzi a könyvet éppen az, ami hiányzik belőle.

21Iiotojas2

21.kép: Nappali pávaszem (Inachis io) tojáscsomó csalánlevélen (Fotó: Darvas Béla)

Beszéljünk akkor keveset a másik könyvről is, amiben pontosan ezt, vagyis az előzőből hiányzó adatokat találjuk meg. 2011. március 29-én, vagyis az előző könyv sajtótájékoztatója után egy héttel a Parlamentben a magyar és angol nyelven kiadott, szerkesztett könyv bemutatására került sor, amelynek címe „Az elsőgenerációs géntechnológiai úton módosított növények megítélésének magyarországi háttere”. Ángyán József parlamenti államtitkár (Vidékfejlesztési Minisztérium), Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának, valamint Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnökei vettek részt a sajtótájékoztatón. Tény, hogy a 2011. szeptemberi bukaresti ülésen a magyar álláspont ismertetésekor már ez a könyv is tényezőként szerepelt az Európa Tanács mezőgazdasági joggyakorlat ismertetésében.

Nézzük néhány szerző állításait ebből a könyvből a környezettudományi eredményeken (lásd később) túlmenően:

Ángyán József: „…agrár- és vidékfejlesztési stratégiánkat arra kell építenünk, hogy »tiszta és élő környezetben egészséges és biztonságos élelmiszert« állítunk elő, melynek egyik alapkövetelménye az ország GM-mentessége, a genetikailag módosított szervezetek és termékeik távoltartása.

Heszky László: „A jelenleg leggyakrabban használt géntranszfer-módszerek sem nevezhetők tökéletesnek, hiszen egy »sörétes puskával« lőjük be a transzgének ezreit a sejtekbe, nem tudva azt, hogy közülük hány és főleg hova integrálódik. Ez a megközelítés pillanatnyilag karikatúrája a génmérnökség (genetic engineering) szóhasználatnak.

Füsti-Molnár Gábor: „Miután a vizsgálat mindhárom évében erős kukoricamoly- és gyapottok bagolypille-fertőzés volt tapasztalható, jellemző volt a GM-változatok enyhe terméselőnye (0-5%) a hagyományos úton előállított alapfajtákhoz viszonyítva.

Heszky László: „Amennyiben a GM-kukorica hibridek termeszthetők lesznek a jövőben hazánkban, már előre megjósolható, hogy a koegzisztencia rövid időn belül kivitelezhetetlen lesz. Ebben az esetben ugyanis, amikor a GM-fajták vetésterülete eléri az adott faj termőterületének 30-40%-át, már lehetetlen lesz a biológiai (pl. izoláció) és fizikai génáramlás (pl. szállítás, raktározás) megakadályozása.

Balla László: „Végtelenül rövidlátó a jelenleg meglévő GM-kukoricák beengedésének forszírozása. Teljesen világos, hogy ha azok elfoglalnák a vetésterületünket, feleslegessé válna a hazai kukoricanemesítés bármilyen formája: hagyományos és génmódosított egyaránt. Azonnal meg kellene szüntetni a kukoricanemesítést, meg kellene szüntetni a génmódosítást célzó alapkutatásokat, mert amit már előállítottak külföldön és mi ingyen (licencdíj ellenében) megkapunk, azt minek erőltetni, amikor úgysincs esélyünk?

Bardócz Zsuzsa és Pusztai Árpád: „A jelenleg forgalomban lévő – és így a táplálékláncban is megjelenő – GM növényekről elmondható, hogy ezek túl korán, megfelelő biztonsági vizsgálatok hiányában kerülnek fogyasztásra, hosszú távú hatásaik teljesen ismeretlenek, így veszélyeztethetik a jövő nemzedékek egészségét.

Vagyis bár a hazai moratóriumot csak környezettudományi indokokkal támaszthatta alá a magyar kormány (lásd összefoglalását az 53-67. oldalakon), a valóságos indokai között felmerül a géntechnológia módszereinek fejletlensége, hazai viszonyok között a GM-fajták terméseredményének változatlansága, a hazai nemesítés és fajták féltése, az eltérő termesztési formák koegzisztenciájának képtelensége, valamint az élelmiszerbiztonság területén való ismerethiány. Ez utóbbi szerintem nem jelent pillanatnyilag többet, mint elővigyázatosságra intő aggályt, amit a jövőben vizsgálatokkal kell indokolni vagy cáfolni.

A következő rész címe: Sárgarizsek legendája – karitatív vitamincirkusz (Biotechnológikaland No11)

Darvas Béla

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom