(Biotechnológi^kaland N^o3)

A világon hatvan fölötti országban jelölni kell a forgalmazott termékekben a GM-tartalmat (2. ábra). Civilszervezetek szóvivői szerint az észak-amerikai kontinensen a GM-termékek gazdasági sikerének az az oka, hogy nincs jelölésre vonatkozó törvény, így az emberek nem tudják, hogy mit esznek, és ez megváltozhatna, ha bevezetnék a jelölést. Az erre vonatkozó szavazások azonban nem jártak sikerrel, bár pár állam már önálló úton próbál járni.

2.ábra: A GM-termékek jelölése a világon 2013-ban

(Megjegyzések: kék – a GMO termelés és forgalmazás tiltása (Zambia, Benin, Szerbia); a zöld árnyalatai – GM-termék jelölésére vonatkozó törvény van érvényben; sárga – nincs jelölésre vonatkozó törvényi előírás)

Fentiekkel szemben van, aki úgy gondolja, hogy az európai fogyasztói idegenkedés alapja valamiféle újfajta hit, amit a civilszervezetek celebrálnak. A géntechnológia iránt lelkesedők – akiket többnyire közvetlen (fajtatulajdonosi érdekkör) vagy közvetett (K+F géntechnológiai érdekkör) haszonnal vádol az ellenoldal – ezen túlmenően azt feltételezik, hogy a hazai elutasítás valamiféle helyi sajátosság (Ugocsa non coronat.), miközben koránt sincs így.

A civilszervezeti oldal kommunikációját – nem is vitás – nemzetközi szervezetek támogatják. Ezek a felkészítő anyagok többnyire átgondoltak és az átlagfogyasztót célozzák. Szemben a pro-GM „kommunikáció” kinyilatkoztatásszerűségével, ami így rokonszenvteremtésre alkalmatlan. Kétségtelen, hogy a mai közhasznú civilszervezetek a GM-termékek elutasítására okot adó információkat erősítik fel. Viszont mindkét oldal előre elhatározott koncepció (vö. előítéletek) mellett halad.

Az EuropaBio tagjaként a pro-GM szervezetek speciális hírcsatornáját (nálunk ilyen az egyoldalú híreket bemutató BZBE Hírlevél) a nemzetközi cégek által létrehozott szervezetek támogatják. A Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület (BZBE) Hírlevél című havilapjának hajdani szerkesztője szerint az ő korában a szerkesztőséghez egy nemzetközi vállalat magyarországi képviselője szállította a híranyag tetemes részét. Vagyis a támogatásért kértek valamit cserébe, ahogy az lenni szokott.

Nálunk a fajtatulajdonosok képviselői látszólag hosszútávon hallgatnak, kivonták magukat a napi vitákból. Már fölötte állnak; a K+F érdekkör érvel helyettük. Ez az utaztatott kör anonim fórumozik, lejárató célú, fontoskodó „előadásokat” tart, amelynek jellemzője, hogy köze nincs ahhoz, amihez az előadó esetleg ért. Én személy szerint azt gondolom, hogy ez az önjelölt, kiábrándult és a fogyasztót megérteni képtelen kommunikáció ártott legtöbbet a hazai növényi géntechnológiának. Viszont ez van ezen oldalon, ez az önsorsrontó megújulásképtelenség.

Lendüljünk azonban túl ezen a teljesen érdemtelen, esetenként személyeskedő szinten. Itt mindenki úgy dönt, ahogy akar. A végső döntés az lesz majd, hogy eszi, vagy nem eszi. Európában, Japánban továbbá a fejlődő világban egyértelműen a GM-élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztói idegenkedés és elutasítás a meghatározó. Az ebbéli szkepticizmust az ismeretlen környezeti és dietétikai hatásokkal hozzák összefüggésbe. Különböző felmérések szerint ez az ellenérzés árcsökkentéssel letörhető lenne. Például GM-búzából készült kenyér Norvégiában fele áron eladható lenne – állapítja meg egy felmérés. Ezek szerint az ellenérzés feltételes, a fogyasztó a GM-termékeket alacsonyabb áron tartja elfogadhatónak, és ez esetben megalkudna a változással.

Az amerikai földrészen ez is másként van, ott a nem GM-kukoricacsipszért nem fizetnének extra árat, bár a kanadaiak egy csekély leárazást szívesen vennének. Eltérően az előzőektől a kínai és kolumbiai fogyasztó akár felárat is fizetne módosított rizsért vagy szójaolajért. Az egy éve Kínában szerzett tapasztalataim alapján ez érthető a számomra, hiszen a pótló pótlása az éttermekben is könnyen tetten érthető. Egy helyen az étlap szerint rákkal töltött gőzölt gombócokat rendeltük, és a pincérnő azt kérdezte tőlünk, eszünk-e disznóhúst. A gombócban ugyanis zöldséges darált disznóhús volt, amit rákaromával ízesítettek. Mondhatjuk csalásnak? Valódi rákgombóc is volt persze, dupla áron és más néven. Talán az angol fordítással gyűlt meg a bajuk? Ilyen összehasonlításban a módosított lazac még mindig lazac lenne.

Van, aki szerint három lényegi összetevője van az eltérő fogyasztói hozzáállásnak: a kormányzati intézkedések, a tudomány állásfoglalása és a média által közvetített vélemények. A kormányzatok az Egyesült Államokban és Kínában pozitív módon állnak a módosításhoz. Európában hezitatívan vagy elutasítóan. A tudományos megközelítést – ami táplálkozási kérdések tekintetében sohasem működött igazán – Európában és Japánban rendesen ellensúlyozza a hagyománytisztelet.

A kormányzati álláspontot tisztelő média által megszólaltatott szakértők érvei kétségkívül alkalmasak a közvélemény befolyásolására. Ma már nem csak hagyományos médiacsatornákról lehet szó. Nagyon aktív civilszervezetek hallatják folyamatosan a hangjukat, így a Greenpeace vagy a Friends of the Earth a kiadványaikban kampányolnak. Ezek gyorsan terjednek, neten elérhetők, de általában egyoldalú kommunikációs teljesítménynek tekinthetők. Mindenképpen igyekeznek azonban mondanivalójukat konkrét ismerethez kötni, bár interpretációikban a civil-érdekvédelem kifejezetten erős. A felmérések szerint sokan vannak azok, akik ezt tekintik érdekmentes álláspontnak.

Ezzel szemben állnak a fajtatulajdonosok és a pro-GM szemléletű géntechnológusok hasonlóan egyoldalú, de bonyolultabb fogalmazású kiadványai. Közös jellemzőjük, hogy nagyon lebecsülik a civilszervezi anyagokat (fel sem tételezik, hogy az egyszerűsítés a részükről megfontolt), és ugyancsak nekik tetsző, kiválasztott szakcikkeket sorolnak, amelyek megítélésére a fogyasztó általában nem képes. Ez kétségkívül kommunikációs térvesztést jelent.

A BZBE (éppen átalakulóban: Innovatív Mezőgazdasági Biotechnológiáért Egyesület) a Hírlevél nevű újságjában igyekszik időről időre a növényi géntechnológia pozitív bemutatására, de a lapban megjelenő egyoldalú tallózás kevés kivételtől eltekintve sem nyelvezetében, sem a velük kapcsolatos érdeklődést tekintve nem képes versenyezni az egyszerűbb és közvetlenebb civilszervezeti kommunikációval.

A tudományos lapokban megjelent közlemények befolyásra csak akkor tesznek szert, ha valamilyen érdekcsoport azokat kifejezett céllal kommunikálni kezdi. Ez viszont külön szakma, a tudományos életben dolgozóknak meg kellene végre ezt tanulnia. Ez egyidejűleg azt is jelenti, hogy a kiválasztott szerző dobozba kerül, mondanivalóját azzal azonosítják, amit munkájából mások interpretálnak. Az sem lényegtelen, hogy majdnem minden erősítésére és cáfolatára is található felhasználható szakcikk, így aztán minden megtörténhet.

A tudományos közlemények kivételével a véleményirodalom (értsd egyszerűsítő interpretációk) ma egységes egészként kezelik a módosított élőlényeket, s tulajdonságaikat tekintve semmilyen különbséget nem tesznek közöttük. Ez hibás kiindulás, bárki is teszi. A fogyasztók a döntést mástól (Kormányzat, Tudomány, Média) várják, miközben közülük csupán a Tudomány lenne képes esetről esetre eltérő választ adni. Mégsem teszi. Magát „fajsúlyosnak” tartó részük nem keveredik médiavitákba (az ismeretterjesztés nálunk – teljesen érthetetlenül – méltatlan az ún. kutatói teljesítményhez), másodvonaluk viszont valójában csak kakasviadal céljára alkalmas.

Eredeti eredményeket felmutatók nagyon kevesen vannak. A nagyszámú eredménymagyarázó viszont nem hiteles forrás. Szinte mindig kitapintható ilyenkor az egyéni érdek, amely a vélemény mögött húzódik. Nálunk ez a kutatásfejlesztési támogatásokkal kapcsolatosak vagy a választók megnyerését célzó politikaiakkal. Elfogadott, közös választ (az MTA sem volt erre képes, bár egyik alelnöke részéről érte/éri ezzel kapcsolatos nyomás), ami a politikusoknak és média irányítóinak befogadható lenne a Tudomány (az egyszerűsítés kedvéért nevezem így, ezt a virtuális kategóriát) nem volt képes adni.

Általános válaszok szerintem azért nincsenek, mert a módosított növények/állatok tulajdonságai – előnyeik és hátrányaik – nagyon eltérőek. Szembe kellene tehát azzal nézni, hogy a géntechnológia mára termékeiben messze bonyolultabb lett annál, hogy a nekem tetszik (hibátlan csúcstechnológia)/nem tetszik (ördögtől való) dichotómiába beleférjen, és így rutin jogszabályi keretekben jelenjen meg. Ebben az ügyben ma a mezőgazdasági géntechnológia feketebáránysága a politikusok előtt (követve a fogyasztói/szavazói elvárásokat) nem is kérdéses. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy azok, akiknek feladata lett volna ezt a technológiát elfogadtatni, nem járultak hozzá ehhez a széleskörű és eltúlzott elutasításhoz.

A két, valóságos párbeszédre képtelen véglet közötti vita feloldását tűzte ki célul a GMO-Kerekasztal, és jelennek meg időről időre füzetei és állásfoglalásai. Ezek azonban az országgyűlési szakbizottságokat, a hatóságokat és a csak közvetve a médiát célozzák, vagyis nem direkt fogyasztóknak szánt híradások, bár sokból lett sajtóhír vagy rádióinterjú. Ezeken az összejöveteleken azonban – kevés kivételtől eltekintve – a BZBE önszántából nem vesz részt.

Véleményem szerint hiba volt Dudits Dénes személyes távolmaradása a GMO-Kerekasztal munkájából. Nem állítom persze, hogy ez a feladat kellemes lett volna a számára, vagyis hogy az elvárt diadalmenet nem korlátozódott volna földön járásra. Nincs a pro-GM kommunikációs területnek átütő/megnyerő személyisége, ez számomra bizonyos. A befolyásolásra lehetőséget adó fórumokról való kivonulással a „képviselő” az ügyét hozza hátrányba, súlyos diplomáciai hibát követ el. Azt gondolom, hogy ez a hazai állóháború nulla kilométerköve, amelyben a szakértői állásfoglalások lassan elértéktelenedtek és helyükre a politikai pártok és jogászaik homogén elutasítása lépett.

Egyáltalán nem arra gondolok, hogy a pro-GM álláspontot olyan átgondolatlan happeningekkel kellene rokonszenvessé tenni, mint egyik prominensük teszi folyamatosan, aki például az egyik OMÉK vitafórumon „I ♥ biotechnology” feliratú pólóban jelent meg, s ahol feladatának inkább azt érezte, hogy arcoskodjon, mint hogy érveljen. Ünnepélyesen beszélő, megdicsőült politikust felbosszantani nem egyszerű dolog, de párbeszédre való alkalmatlanság miatt a toporzékolók vitából való kizárása azért megtörténik.

Ha fentiek után az olvasónak tanácsolható valami, akkor az úgy hangzik, hogy tessék önálló véleményt formálni, kételkedni abban, ha valaki sommás véleményt mond a GMO területről: generálisan elítél vagy generálisan dicsér; makulátlannak nyilvánít, vagy tökéletesen alkalmatlannak bélyegez. Ugyanezért hibásak/egyoldalúak a terület szabályozását célzó egyszerűsítő jogi formulák. Ezeknek messze részletesebbeknek kellene lenniük, és szenvtelenül az eljárási utakat vázolónak, amelyek a szigorú, részletes, a történésekhez folyamatosan alkalmazkodó és professzionális szabályozást szakhatóságokra bízzák, amelyek előtt az egyes GM-termékek megítélése konkréttá válik.

Térjünk rá ezek után a fogyasztói véleményekre. Ha az európaiak válaszait nézzük, akkor az EU Barometer 2010-es adatai szerint Görögország (85%) és Ciprus (83%) fogyasztói gondolják leginkább azt, hogy a GM-élelmiszerek károsak az egészégre. Magyarország lakossága mára jóval elfogadóbb lett, mint korábban volt, és a megkérdezett fogyasztók csupán 59%-a feltételezi ezt, míg 23%-a ezzel az állítással nem ért egyet. Az európai fogyasztók többségi véleménye ma is negatív a GM-élelmiszerekkel kapcsolatban. A kérdezettek 70%-a helyesnek találta azt az állítást, hogy a GM-élelmiszerek alapvetően természetellenesek (Ciprus 90%, Görögország 89%, míg Magyarország 73%). Sőt, arra a kérdésre, hogy a GM-élelmiszerek biztonságosak-e a következő generációkra gondolva, Litvánia (82%), Lettország (82%) és Svédország (80%) megkérdezettjei voltak a legpesszimistábbak, míg a magyar válaszolók 62%-a gondolta azt, hogy nem.

Más a helyzet, ha a megkérdezettek arra válaszolnak, hogy milyen reményeik vannak a géntechnológia jövőbeli eredményeit illetően. Ekkor a legoptimistább országok Izland (79%) és Észtország (77%), míg a magyar válaszadók 61%-a a géntechnológia megoldásaitól is várja a megoldásokat, míg csak 11%-a kételkedik ebben. Ez elég világosan azt mutatja, hogy a megkérdezettek teljesen másként gondolkodnak a géntechnológiáról, ha annak energetikai vagy egészségügy felhasználásáról van szó, mintha az élelmiszerként jelenik meg a számukra. Az új technológiák fogadtatásának európai mintázatát Székács András (43-44 old.) összefoglalója 2015-ben mutatta be.

A GM-élelmiszerek európai fogyasztói elutasításának természetéről pár dolgot már biztosan tudunk. A GM-élelmiszerek elutasítása egyedien erős a kérdéskörön belül, s mint ilyen szerintem nem a géntechnológia tényével függhet össze. Az európai polgár vevő a géntechnológia ipari és gyógyászati felhasználására, reményei szerint a jövő formálásában a géntechnológia szerepet fog játszani. Az európai fogyasztó GM-élelmiszerekkel szembeni fenntartása viszont árfüggő. Van összeg, amiért vásárolna ilyen terméket.

Milyen tulajdonságai teszik az élelmiszert különlegessé ezen a területen? Az egyik bizonyosan a tradíció. Édesanyám főztje olyan mélyen ivódott be a felnövő gyerekbe, hogy az végigkísérte az életében. A tradicionális nagy konyhák – például olasz és spanyol – még a mindenhová betelepülő ázsiai éttermek/büfék számára sem kínálnak vásárlóerőt. A kísérletezőbb nemzeteknél viszont a sokféle konyha megjelenése ideig-óráig kedvező fogadtatásra talál. A nők foglalkoztatásának elterjedtsége, a menza (ahol az érzékelést átmenetileg kikapcsoljuk) változtatott ezen. Az otthoni főzés hiányában a gyorsétkezdék változtatták meg a helyzetet. A fiatalok számára közösségi helyként előrelépett nemzetközi gyorsétkezdék ízei vésődtek be a hazai ízek helyére. Ennek lecserélése talán személytelensége miatt is könnyebb lehet.

Ha már itt tartunk és emlékezve az új hitszerűség említésére, akkor a világvallások étkezési tilalmainak áttekintését se kerüljük meg. Az izraelita és muszlim vallás követői életük során kerülik a sertéshúst. A hinduk a marhahúst tartják fogyaszthatatlannak.

A zsidó vallás (Tóra, Mózes III könyve) szerint a kóser ételek fogalmába sok minden egyéb sem fér bele (nyúl, mormota, teve; halak közül például a harcsa, angolna és a kecsege). A kóser emlősállatnak hasadt körme van és kérődzik; míg a kóser halnak uszonyai vannak és pikkelyei (ezt sok tengeri halféle sem teljesíti). A kóser hús vértelen. A kisebb közösségek számára a rabbi értelmezi a vallási utasításokat azokra az élelmiszerekre, amelyek korábban nem voltak.

A muszlim vallás a sertés minden formájú feldolgozását és felhasználását is ellenzi, így zsír, húsleveskockák, zselatin és hasonló termékekkel készült terméket is fogyaszthatatlannak tart. Ezért sem lehet a cukrászdáinkban muszlimokat látni. Tiltja a ragadozó és mérget termelő állatok felhasználását is. Bár néhol a mérges kígyók fogyasztásának van elfogadott formája (a fej és farok arasznyi levágása után maradó rész). Olyan növényevő állat húsának fogyasztását is ellenzik, amely hús- vagy csontliszttakarmánnyal vált tisztátalanná, illetve amely vért tartalmaz. Viszont a halakkal szemben nem támasztanak kifogást, s ez utóbbi azért különös, mert közöttük sokféle ragadozó faj van.

A hindu vallásban a szarvasmarha szent állatnak minősül, húsának fogyasztása számukra a kannibalizmussal rokonítható. Ugyanakkor tejét, sőt halála utána bőrét is fel lehet használni. A brahmanizmus tiltja más állatok ölését is, hiszen a lélekvándorlás során bármilyen formában újraszülethetünk.

A vallási eredetű táplálékelutasításhoz nem szükséges a tudomány indoklása. Üzenet és elhatározás kell. Miért ne lehetne ez így a módosított élőlényekből készített táplálékok esetében?

A sikeres klónozás egyfajta vízválasztó volt állat-biotechnológia területén. Át kellett pár dolgot gondolni. Dolly megszületése (1996-2003) után, a pápához közelálló szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy törvényekben szabályozzák a klónozást. 1997. március 4-én Clinton bejelentést tett: megtiltotta az állami pénzek humán klónozásra való felhasználását, amely nem vonatkozott a termékenységi programokra. A tiltások ekkor sem terjedtek ki a privát szférára. 1997. március 11-én a Világ Egészségügyi szervezete (WHO) etikátlannak minősítette az ember klónozását. A brahmanizmus, a buddhizmus és a judaizmus minden élőlény klónozását; a szunnita iszlám az ember és az állatok; a keresztyénség vallásai az ember klónozását ítélték el. A római katolikus egyház az állatok klónozását is nemtetszéssel fogadta. Az emberre vonatkozó tételeken túlmenően nem fedezhető fel erőteljes vallási eredetű ellenkezés, bár a klónozást illetően az ujjongás azért elmarad.

Ismert viszont, hogy a tudományetika felé irányul viszont vallási alapú kérdés: „Vajon nem Istent játszunk-e, amikor a génekkel játszunk?” Ez a feltételezés azon alapul, hogy Isten pontos sorrendbe állította a dolgokat, és azok keresztezése (fajhibridek létrehozása) a bűn kategóriájába esik. Elég azonban a tritikálé nevű gabonára vagy az öszvérre gondolnunk ahhoz, hogy a fajhibridek előfordulását ne csak a géntechnológiához kössük. Hovatovább a transzgenikus élőlényeknél nem is fajhibrid jön létre, csupán egyik faj genetikai állományában (meghatározó többség) megjelenik pár idegen gén. A keresztyénség egyházai szerint, Isten az embernek adta a növényeket és állatokat, így ezen a területen a ko-kreátori funkció betöltésére is jogosult.

Kocsis Elemér református püspök Bibliai idézetek alapján az alábbi következtetéseket vonta le az ezredforduló táján: a./ A géntechnológiának mindig az ember javát kell szolgálnia és nem bármely kutató kénye-kedvét. Fontos tehát a szabályozás, amelynek meg kell akadályoznia új és veszélyes fajok létrejöttét. A módosított termékeken fel kell tüntetni a kezelés tényét és mibenlétét; b./ A „génsebészet” gyógyítási felhasználása nem kifogásolható keresztény etikai szempontból; c./ Az állatok klónozása ellen a keresztyén etikusoknak nincs kifogása, mert nincs különbség a háziállatok étkezési vagy gyógyászati felhasználása között; d./ Az ember klónozása a keresztyénség szempontjából elvetendő. Az embert Isten a saját képmására teremtette, de nem adott hatalmat embertársa felett.

A vallásetika területén sem találhatunk tehát a nagyfokú fogyasztói ellenkezéshez fogódzót. Viszont a „természetellenes” szóra való fogyasztói reakciónak mégiscsak kell valamiféle áthallásra épülnie, ami lehet, hogy egyszerűen csak az újtól való idegenkedéssel azonosítható? Ennek leküzdésére lehetőség talán a belátható előny. A korai növényi géntechnológia csak a fajtatulajdonosnak és esetleg a termelőnek kínált fel előnyöket; a fogyasztóról megfeledkezett. Lehetséges, hogy akkor változna a fogyasztó véleménye, ha bevennék a buliba és legalább árkedvezményt kapna? Csak alkudoznánk?

A következő rész címe: Őrjárat – Miért is módosítanak? (Biotechnológi^kaland N^o4)

Darvas Béla