(K+F+I pillanatképek N^o44)

A kutatásban és a kutatás adminisztrációjában eltöltött idő sem hasonlítható össze egy hivatal légkörével, legyen az bármennyire új és általunk igazgatott. Onnan sejtem ezt, hogy egy hetet eltöltöttem a hajdani Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM), mint lehetséges új munkahelyemen a második Orbán-kormány alatt, majd utólag ezt szabadságnak vettem ki, és mentem vissza az MTA kutatóintézetébe. A minisztériumban, az alá- és fölérendeltségre épülő körülményes kapcsolatrendszer miatt a szabadsághiány olyan elementáris volt, hogy már a második napon úgy döntöttem, hogy nem maradok ott. Teljesen idegen volt tőlem a korlátolt lehetőség, a változékony környezet és az irodasivatag. A házat folyamatos ki- és bepakolás jellemezte éppen. A bakaságomra emlékeztető csillagimádat köszönt vissza rám. Nehezen tudom elképzelni, hogy Pálinkás József jól érezhette magát itt a tudományos intézetek kínálta cselekvési szabadság után, amit még konfliktusos helyzet esetén is jellemez a tisztelet légköre. Persze az elnök kimagaslik a hivatal általános légköréből.

A címkép keresése meglepetéssel szolgált a számomra, hiszen a neten nem találtam képet erről az épületről. Mint kiderült nem messze lakom ettől a helytől, és korábban sokszor megfordultam arrafelé, de fel sem tűnt ez a hivatal, ami afféle vegyes irodaház, ahol kívülről egyáltalán nem világos, hogy jó helyen járok, így járvány ide vagy oda, bementem a portáshoz, aki elmondta, hogy itt foglalnak el két emeletet. A címlapképen tetszik látni ezt a megfényképezhetetlen hetedik kerületi épületet, ami úgy néz le a szűk, középen elkerített Kéthly Anna térre, hogy arról a tudomány semmilyen formája nem juthat az eszünkbe.

Vajon hogyan gondolkodik egy szabadsághoz szokott vezető ebben a sokat próbált hivatalban (címkép), ahol nagy pénzek fordulnak meg, és így a felsőszintű érdeklődőkben sem lehet hiány (53. kép). Megfordult-e a vezető fejében, hogy meddig tart a forrás kezelésével eltölthető idő, és mikor érkezik új felfedezett. A Fazekas-féle minisztériumban több idősebb szakival találkoztam, akik régi motorosként vezetői megbízást nem vállaltak, mert garantálta volna a köztisztviselői pálya gyors végét. Úgy gondolom, hogy akkor kezdődik a kontraszelekció, amikor a jók megbújni kényszerülnek. Legyen ez persze csak az én feltételezésem.

53.kép: Orbán Viktor és Pálinkás József 2018-ban (Fotó: Népszava)

Ritka tudományos karrier a tiéd. Voltál miniszter, az MTA, majd az egyetlen hazai pályázati rendszer elnöke. A jó király – becéztek sokan. Tényleg Vezérek és Királyok kellenek ma, vagy ’Kell egy csapat’, ahogyan Minarik Ede mosodás mondta volt?

Minden munkához csapat kell. Volt csapatom a kutatóintézetben, a minisztériumban, az Akadémián és a Hivatalban is. Ugyanakkor baráti társaságok kivételével mindig kell vezető is. A vezetőnek kellemes és kellemetlen feladatai is vannak, amikor döntenie kell. Viszont csak nagyon buta ember hiheti magáról azt, hogy mindenhez ért. Kifejezetten jó csapataim voltak valamennyi munkahelyemen.

Egy csapat kell vagy több?

Nagy helyen több csapat kell. Kutatócsoportban elég egy, de intézetekben már többre van szükség. Ezeken a helyeken – például minisztériumban – a szervezés hierarchikus természetű. Osztályok, főosztályok, államtitkárságok vannak, amit a vezető munkatársai irányítanak. A miniszter jó, ha emlékezik rá, hogy a képessége nem változott a kinevezés átvételekor, vagyis jobb, ha szakértőkre támaszkodik minden kérdésben.

Volt állandó munkatársad, aki végig kísért a munkahelyeiden?

A minisztériumba egyetlen táskával érkeztem. Az Akadémián együtt dolgoztam egy minisztériumi kollégámmal. A hivatalban velem volt több akadémiai munkatársam. Voltak tehát, akik követtek.

Palkovics László miniszter nem fogadott a bizalmába. Persze a kapcsolatról te nyilatkoztál először fenntartásokkal, aztán 66 évesen félreállított. Kétségtelen, hogy elérted a nyugdíjkort, de akadémikusoknál a 70 éves életkorig való aktív munka bevett gyakorlat. Szerinted a tudomány területén a 65 éves kort betöltő már használhatatlanul öreg, vagyis félresöpörhető?

Egyetemi és államigazgatási körökre is érvényes a hetvenéves kor a visszavonulás időpontjául. Palkoviccsal való viszonyom igen összetett, hiszen miniszter voltam akkor, amikor 2001-ben Palkovicsot javasoltam az OMFB elnöki hivatalának betöltésére. 2018-ban én gondoltam azt, hogy nem fogunk tudni együtt dolgozni, és formailag, mint miniszter, ő döntött úgy, hogy javasolja a felmentésemet. A miniszterelnök állított fel. Két év telt el azóta; egészséges vagyok és döntésképes. Nem hiszem, hogy éles határ húzható kor szerint a nyugdíjazást illetően. Vannak, akik hatvanévesen megfáradnak, és vannak, akik hetvenévesen sem. †Kosáry Domokoson (54. kép) a nyolcvanas éveiben sem érződött a kora.

Mivel győzött meg 2001-ben, hogy Palkovics alkalmas az OMFB elnökének?

Egy ilyen kinevezés általában nem pályázat útján történik, ahogy az államtitkároké sem. Egy kiváló akadémikus ajánlotta. Megkérdeztem néhány olyan embert, akitől elfogulatlan véleményt várhattam. Megnéztem az életrajzát azt láttam, hogy a technológiai fejlesztésekben eredményes ember. A találkozásunkkor jó benyomást tett rám. Úgy láttam, a műszaki fejlesztések területén hozzáértő ember. Fiatalember volt, azt gondoltam, a kis magyar valóságban nincsenek olyan összefonódásai, amelyek eltéríthetnék a szakmai döntésektől. Aligha volt ennél több a döntésem mögött. A sors fintora, hogy akkor kinevezés után azzal támadtak, hogy KISz-titkár volt, amit ha jól láttam, mostanában is elővettek. De az ilyesmi nálam akkor sem volt szempont.

Mitől változott meg róla 2018-ra a véleményed?

Azt hiszem, ő változott nagyot. 2014 és 2018 között már sok kérdésben nem értettünk egyet. Ezek részben elvi, részben eljárási kérdések voltak. Én úgy ítélem meg, hogy van közöttünk nézetkülönbség az alapkutatások jelentőségének és általában a kutatás, a fejlesztés és az innováció finanszírozási módjának kérdéseiben.

54.kép: †Kosáry Domokos (forrás)

Az általad irányított kutatóközpontok megalakulásakor sok helyen az időseket könyörtelenül kisöpörték az MTA intézetekből. Minden átszervezés esélyt ad valamiféle revansra?

Az átszervezések a kutatási területen együtt jártak szűkítésekkel. A vezetőnek ilyenkor döntenie kell aközött, hogy egy a nyugdíjkorhatárt elért munkatársat küld nyugdíjba, vagy egy fiatalabb korosztályba tartozó szerződését nem hosszabbítja meg. A Bokros-csomag idején egyidejűleg az ATOMKI igazgatója és a tanszékvezető voltam a Kossuth Lajos Egyetemen. Vagyis a költségvetési megvonásnál én is szembe találtam magam azzal, hogy 35 vagy 65 éves munkatársamtól váljak meg. Idősek esetén az emeritus státusz erre kiváló mentőöv. Az Akadémián ezt a státuszt én vezettem be. Pontosan azért, mert tudtam erről a konfliktusról. Ez a megoldás most is működőképes. Nem az időseknek kell adni a gyorsító melletti éjszakai műszakot, de megbeszéléseken nagyon hasznos az a rengeteg tapasztalat, ami éppen az idősebb kollégáktól származik.

Grüner György szerint Magyarországon valahogyan hiányzik az a státusz, amit idősebb kutatók vállalkozások formájában töltenek be (»Amerikában azért működnek jól ezek a folyamatok, mert van egy tudományos kompetenciával bíró, de már nem kutató, érdekeltséggel már nem bíró réteg. Olyanok, akik harminc évig kutattak, aztán elmennek tanácsadónak. Ez a réteg Magyarországon hiányzik.«), amely során jól fejlett kritikai képességükkel és tapasztalataikkal hatékonyan segítik az eredményes pályázatírást. Egy Egyesült Államokból visszatért hajdani osztálytársam hazatérte után most éppen ezzel foglalkozik.

A kutatók pályájuk egy bizonyos pontján történő cégalapítása helyes lenne, de nálunk az idősebb generációk nem szoktak hozzá a vállalkozói szerephez. Nálunk a pályázati tanácsadó cégek is fiatalokból állnak. A pályázatok bírálatában viszont az idős korosztály tapasztalatai nagyon hasznosak. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a bírálók többsége nyugdíjas vagy nyugdíj közeli kutató és oktató volt. Ezt a tapasztalataidból te is tudhatod.

2010-ben ezt olvastam tőled: „A legkülönbözőbb szakértők és tanácsadók írnak – jó pénzért – hangzatos, »EU-konform« halandzsákat, félrevezetve a tudomány belső működési mechanizmusát nem kellően ismerő, a választásokon a tudománypolitikai döntésekre is felhatalmazást adó embereket és magukat a döntéshozókat is”. 2011-ben azt nyilatkoztad, hogy „Közös érdekünk, hogy ezt a torz pályázati rendszert egészségessé tegyük, kialakítva a transzparens kutatástámogatási rendszert”. Hogyan foglalnád össze a hazai F+I pályázati rendszer erősségeit és gyöngeségeit?

A fejlesztési és innovációs pályázatokat stílusát megszabta az, hogy a kilencven előtti OMFB valamiféle fejlesztési tervhivatal jellegű intézmény volt. Az is jellemző volt erre, hogy ennek szereplői hozzászoktak a kijárásokhoz. A rendszerváltás után ez nem tűnt el, sőt időnként felerősödött. Véleményem szerint ez a hagyományunk 2014-ig tartott. 2010 előtt is voltak olyan voluntarista törekvések, hogy valaki egy szép füves hegyoldal látványa alapján arra asszociált, hogy oda egy nanotechnológiai centrumot kellene építeni. Meg is építették, csak azt felejtették el, hogy nincs ember nálunk, aki nanotechnológiával foglalkozna, így a közben megérkezett speciális mikroszkópokat ki sem csomagolták. A kijárás és voluntarizmus mellett nagyon nehéz volt az elfogulatlan szakértők megtalálása. Nagy pénzekről van szó (milliárdos nagyságrend), így nagy a felelősség is. Az a fajta precíz rendszer, ami az OTKA-nál a tudományos pályázatok bírálatára elég gyorsan kiépült, az nem valósult meg az F+I területén. 2015-től próbáltuk kiépíteni ezt az NKFIH-ban. Ez nálunk személyi összeférhetetlenségek miatt sem egyszerű. Megoldásként kínálkozna külföldi bíráló, de hazai kis- és középvállalkozások igényeit ismerő nemzetközi bírálót találni nem egyszerű. 2015-2018 között szerintem mégis sokat javítottunk az áttekinthetőségen és a szakmaiságon. A GINOP (gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program) pályázatok első körében nagyon sok visszautasított pályázat volt (80%), de a következő körben a pályázatok színvonala és realitása jelentősen javult. Több – akkor már sikeres – pályázó a második körben többet ígért és kevesebb pénzt kért.

55.kép: †Pungor Ernő (forrás)

†Pungor Ernő (55. kép) jut erről eszembe, aki az OMFB gyöngeségeit látva 1991-ben jeligés pályázati rendszert vezetett be, és az első körben az egyébként szűkösnek gondolt keretet ki sem tudta osztani. Igen sok neves pályázó bukott. Fiatalként ekkor nyertem először, miközben főnökeim pályázatait kirostálták. Pungor nem is tudta ezt a jeligés rendszert fenntartani, ami nem névtelensége miatt vált lehetetlenné, hanem a munkahelyi körülményekbe így nem lehetett belelátni, és a pályázó előélete is homályban maradt.

Nagy pályázatoknál a jeligés pályázat reménytelen, kisebb pályázatoknál lehetséges. Bill Gates-szel többször találkoztam. Ő mesélte, hogy kétoldalas pályázatot kér, amin nem lehet semmilyen személyes adat. Ez alapján szakértőket meghallgatva dönt, de mint mondta, hogy a saját pénzéről (Csak a feleségem von kérdőre, ha melléfogok – mondta), és nem közpénzről.

Az NKFIH-ba súlyos előítéletekkel érkeztél és úgy gondoltad, ahogy mindannyian, hogy az OMFB hagyatékaként fennmaradó pályázati rendszer pénzosztási mechanizmusai nem voltak áttekinthetők. Sikerült ezen változtatnod?

Általánosan azt állíthatom, hogy korábban hoztak olyan döntéseket, ahol nem volt kellő szakmai háttér és a döntés sem volt transzparens. Hányatott sorsú intézményről van szó (OMFB → NKTH → NIH → NKFIH). A döntés nálunk anonim bírálók véleménye alapján (a nagy pályázatoknál általában öten voltak) szakmai panel hozta meg, akik a nevüket adták a döntéshez, aláírni viszont én írtam alá. A panelek döntéseit nem változtattam meg. Szóval sikerült változtatnom az áttekinthetetlen döntéshozási mechanizmuson. Szakmai bírálaton alapulóvá tettük, és döntéshozásban transzparenssé. A döntéshozó panelek névvel vállalták a döntéseiket. Lényeges azonban az időtállóság. Az OTKA-nál is körülbelül 15 év kellett ehhez. Kérdés, hogy mi történik most?

Ritkán dicsérek. Az OTKA-nál voltam zsűritag (egy évben az elnök mellé rendelt kiemelt is) és bizottsági tag. Hasonlóan professzionális adminisztrációval még sehol sem találkoztam idehaza. A szakértőket tekintve támaszkodtál erre a tudományos területről átvett adminisztrációra és a szakértői adatbázisukra?

Teljes mértékben erre támaszkodtam. A véleményem teljesen azonos veled, amit kiváló elnökök (pl. †Andorka Rudolf, †Lipták András, Makara Gábor – 56. kép, Kollár László) munkája alakított. A rendszer az American Research Foundation és a Research Council of Norway működéséhez hasonlítható. Ezt a működést szerettem volna viszontlátni az F+I területén is, persze a megvalósíthatóság mérlegelésével kiegészítve, ami az F+I pályázatoknál kiemelt fontosságú. Az adminisztráció területén is sikerült olyan kitűnő munkatársakat találnunk, akik ennek az összetett munkának meg tudtak felelni.

56.kép: Makara Gábor előad (forrás)

*

Az előző rész linkje. A cikksorozat az alábbi helyen olvasható egyben.

(folytatása következik)

Darvas Béla