(K+F+I N^o78)

Előzmény: N^o1 Képviselői ki(áb)rándulások évei; N^o2 Vadmérgezések Magyarországon; N^o3 Ökoszisztémairtás deltamethrin-nel

Természet- és környezetvédelmi ügyekkel foglalkozni a mai Magyarországon nem éppen trendi. Pedig érdeklődésünket ez ügyben nem a divatnak, hanem szükségletnek kellene irányítani. Úgy tűnhetne, hogy az energiaválság, a globális felmelegedés kikényszeríti nálunk is a környezetünkre odafigyelő és ökológiai érdekeket érvényesítő környezetpolitikát. Ahogy az történt például Németországban. Magyarországon azonban a 2010-es Orbán-kormányban Fazekas Sándor négy év alatt elfordult ettől a fontos iránytól, és úgy vélte (nyilván a pártban hallottak alapján), hogy Áder János – a nemzet horgásza (címkép – Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI) – egyedül is el tudja látni ezt a feladatot. Hiszen ez nem igényel semmiféle jártasságot (mindenki kirándult már, és szedett össze szemetet a Föld Napján), nem szükséges ehhez semmiféle szakértelem. A kémikus Illés Zoltánt – érdemei elismerése után – 2014-ben távozásra bírták a környezeti ügyekből, s azóta Fazekas és Nagy miniszterek alatt operettszintű dalos-táncos extrád-műsor folyik. Az önálló környezetvédelmi tárcanélküliség egyedülálló az Európai Unióban. Számomra azt mutatja, hogy Orbán Viktor unortodox és illiberális módon kísérletezik (ez nem éppen konzervatív tempó) az ország környezetvédelmi irányítását tekintve is. Alatta a környezetvédelem után eltűnt már az önálló oktatási és az egészségügyi irányítás is. A l’art pour l’art országirányítási modellváltás, azonban nem igazolta vissza a csúti kísérletezőt. Mindhárom említett terület immáron súlyos egyensúlyi problémákkal küzd az országban. A legmélyebbel – de a legteljesebb közönnyel viselttel – éppen a környezetvédelem. A civilszervezetek Soros-bérenc matricával ellátva, gazdaságilag leépítve hallgatnak. Helyükbe Áder János alapítványa álcivileket (gongo) szervezett a NER-rel.

A rendszerváltáskor létrejött Fidesz szerény kis liberális (az SzDSz árnyéka) felfogású fővárosi pártocska volt, amely hosszú hajú, kifúrt fülű és farmeres tagjai gúnyolódva beszéltek a vallásos emberekről (10. melléklet). Nyerőemberüknek számított viszont Illés Zoltán a természet- és környezetvédelmi törekvéseivel. 2014-től viszont már a Fidesz-KDNP-nek nem volt rá többé szüksége, így ma a Central European University-n, Bécsben tanít.

10.melléklet: Jövendölés az Égő Csipkebokorból   Az alakulásakor balliberális fiatalokat (KISz-titkár-félék: Orbán, Deutsch és társai) és kiugrott reformkommunisták (Kövér, Stumpf és társai), kereszténygúnyoló, rutinruszkizó, Fidesz nevű, viccnek induló pártocska mára méltóan agyagos-képű egyenesági káderutánpótlássá vált. Nagy Imre szobrát (nem rokonuk és nem is boldog ősük) kitelepítették azért a Parlament közeléből. Miről is emlékezik meg ez a kormány, mint gyökereiről, egyáltalán hazánk történelméből? Most éppen Petőfi (ex-Petrovics) Sándor immáron az egyetlen […] Orbán Viktor viszont Putyin tágra meredt szemű csodálója (Szeva bácsi rejtett kamerái tettek ezért), de olajat és gázt vár tőle. Cserébe az Európai Unióban mára megcsappant tagállami reputációját árusította ki. A demokrácia csúti leeresztése miatt az EU-pénzek elapadása Kína felé fordította a vidékre tartós ködöt eresztő Fidesz-KDNP megélhetési képződményt (lásd Kósa, Lázár és társaik), ahol a kereszténység donora a KDNP vérszegényei (na meg a Lezsák, Font és a hajrába kezdő MDF-repeszdarab), a mezőgazdaságé a Magosz (Jakab István), a környezetvédelemé az Ungár Péter (Schmidt Mária fia) vezette LMP lehet. Anya, apa, család; kísérletezőknek több is. Tompika lázong Brüsszelben, Kötél úr büntet, a DK árnyékot játszik, a Momentum kordont bont, az MSzP bújócskázik (ebben sikeres), a Párbeszéd magát bátorítja (kell is!), a Jobbik behúzott középre napnyugtával, mikor a többiek már – Kötél úr ide is követte őket – mélymagyarok lettek, a Mi Hazánk harsányan riázik és Patrubány házában vírust tagad. A képességeiket tekintve félkész figurák vezetik Magyarországot, amit valójában a NER vállalkozói (Szalay-Bobrovniczky, Lantos; kicsit távolabb Csányi, Szíjj, Jelinek, Jászai és társaik a magántőke-alapokkal irányítanak már a hangoskodó (Szijjártó, Lázár, Áder, Nagy Márton stb.) és a sunnyogó (Pintér, Rogán, Semjén, Varga Mihály, Csák, Varga Judit, Navracsics) társutasokkal, továbbá a vérzivatarból visszamaradt pistikékkel (Nagy István, Gulyás, távolabb az amatőr settenkedőkkel Mészáros, Budaházy, Bayer, Puzsér, Hadházy, Jakab Péter és további ideiglenes önmegvalósítók). (forrás Hangyaleső, 2023. június 11.)

19.kép: Pálinkás József 2020-ban (Fotó: Erdős Dénes/Népszava)

Villáminterjú Pálinkás Józseffel   DB: Bár ezek a nagyinterjúk a magyar természet- és környezetvédelem égető problémáit járják körül, de mindez nem szakítható ki hazánk jelenlegi politikai állapotából. Szerinted hol tartunk most? Tudsz-e optimistább lenni, mint én?   Pálinkás József: Mivel még optimista sem vagyok, optimistábbnak lennem nehéz. Az egész magyar közélet szétzilálódott. A társadalom nagy többsége az élj a mának elvet vallja, és csak az anyagiaknak, fogyasztásnak látja értelmét. Igaz, régóta erre nevelik a véleményformálók; ez volt az 1989-1990-es változások mögötti illúzió is. Akkor is azt ígérték – kimondva, vagy kimondatlanul –, hogy utolérjük Ausztriát, anyagilag. Azt persze nem mondták, hogy ezért nagyon sokat kell(ene) dolgozni, tanulni, változni, vagy aki mondta, attól azonnal elfordultak. A ma hatalmat gyakorlók a választásokon az állam működtetésére elnyert politikai felhatalmazást egyéni haszonszerzésre való felhatalmazásként értelmezik, és mindent a hatalom megtartásának rendelnek alá. Az 1990-ben a törvényhozó hatalom korlátjának szánt kétharmados szabályt a törvényhozással való visszaélésre felhasználva, gyakorlatilag fékek és egyensúlyok nélküli – saját maguk által illiberálisnak, mások által autoriternek nevezett – rendszert működtetnek, amelyben a törvények uralma, addig tart, amíg őket nem akadályozza. Az intézmények – köztük a környezetvédelmi, környezetgazdálkodási intézmények – leépítése, önállóságuk (autonómiájuk) megszüntetése vagy korlátozása gyorsuló ütemben folyik, és eljutott szinte minden szakértelem megkérdőjelezéséhez. A törvényhozás korlátok nélkülisége – kétharmaddal bármit megszavazhatnak, az Alkotmánybíróság és a Köztársasági Elnök sem ellensúly – a nép akár egyharmadának szavazatával is lényegében kizárólagos hatalomgyakorlást biztosít a jelenlegi kormánypártnak. A jelenlegi ellenzék is csupán az anyagi jólét nehézségek nélküli megteremtésének ígéretével lép fel, a források igazságosabb elosztását, vagy a jelenlegi harácsolók vagyona azonnali újraosztásának hamis illúzióját hangoztatva. Ráadásul bármilyen hatalomhoz jutva azonnal bemutatja, hogy a változás valójában annyi lenne, hogy ők veszik fel a magas juttatásokat, az ő családi és baráti körüket ültetik be a politika körüli anyagi haszonszerzés biztosító (igazgatóságok, vállalatvezetői posztok, pályázati források elosztói és kedvezményezettjei) pozíciókba. Csoda, ha a nép kételkedik? Kiléphetünk-e a ki tud többet ígérni, kevesebb munkáért hamis illúziójából, tudunk-e hihető közös jövőképet, és hiteles megvalósítókat felmutatni, képes-e a nép hinni, hogy a közös jövőért tett erőfeszítés megéri? Nem tudom, de azért egy kicsit hiszek, szeretnék hinni benne.

Darvas Béla: Kimondottan pikírt a véleményem (10. melléklet) a mai magyar politikai életről és ebben a kormánypárt és az ellenzéke vetélkednek is nálam a Nagy Alkalmatlan díjáért. Szívem szerint feloszlatnám a jelenlegi pártokat, és csak új – nem kompromitálódott – politikusok pártjainak jelentkezését várnám, akik tisztában vannak a köz szolgálatának feladatával, s akik nem megélhetésnek tekintik a kormányzat bármely pontján való megjelenésüket. Képviselők és miniszterek (ugye szolgák?) természetesen minimálbért kapnának. Érezzék, hogy min kell sürgősen változtatni! Egy független polgármester, mint te, aki megkötötte a saját helyén a kompromisszumait, hogyan vélekedik a jelenlegi állapotainkról?

Sallai Róbert Benedek: A saját megítélésem alapján is lesújtó a helyzet a magyar közéletben és elkeserítő a politika mindennapi gyakorlata, még elszomorítóbb a politikai elit alkalmatlansága. Főként a parlamenti tapasztalataim miatt vagyok szomorú, hogy milyen színvonaltalanul alacsony a politikai elit szellemi, erkölcsi teljesítőképessége. Természetesen tisztelet a kivételnek, de rengeteg különböző motivációkkal fűtött embert láttam politikai élvonalban. Volt, aki a megélhetés lehetőségét kereste, volt, aki a korrupció lehetőségét, volt, aki vélt hatalomra, hatalmaskodásra vágyott, jócskán vannak exhibicionisták, de viszonylag kevesen az őszintén közjókért küzdők. Más-más motiváció hajt embereket politikai pályára, s ezek közül sok az olyan, aki a társadalom ügyeinek előmozdítására alkalmatlan. A minimálbéres politikusi juttatásokkal kapcsolatos javaslatodtól óvatosságra intenélek. Sem minisztereknek, sem képviselőknek nem javasolnám az ilyen jellegű megszorításokat, mert így a közélet és a politika könnyen válhat azok játékszerévé, akik azt megengedhetik maguknak. Jelenleg a kisebbséget leszámítva, vagy olyanok dominálják a politikát, akik másra nem alkalmasak (habár erre sem nagyon), de ebben látnak megélhetést, míg másrészről a legfelsőbb szinteken látjuk azokat, akik százmilliós, milliárdos magánvagyonokkal egyszerűen vagy az újabb vagyonszerzést, vagy szabadidejük érdekes eltöltését keresik a politikában. Utaltál korábban Ungár Péterre, de nem érzem érdemben másnak a Gyurcsány-családot sem, és nyilván a Fidesz elitjét is ilyenek alkotják. Megvan mindenük: mégis többet akarnak. Miniszternek lenni olyan megtisztelő szakmai feladat, ami nem mellőzheti a magas szintű szakmai hozzáértést, magas intellektust, s ilyen adottságokkal rendelkező ember nem fog elmenni minimálbérért dolgozni. Szerintem a politikusokat tisztességesen meg kell fizetni, de sokkal bölcsebben megválasztani, hogy azok kerüljenek döntéshozói helyzetbe, akik erre nem csupán méltóak, hanem alkalmasak is. Egy országot vezetni nagy felelősség, s pont a kérdésben megfogalmazott elkeseredés legfőbb oka, hogy jelenleg mind a kormánypártokat, mind az ellenzéket túlnyomó többségében olyanok alkotják, akik már mind a méltatlanságukat, mind az alkalmatlanságukat bebizonyították az elmúlt 1-2 évtizedben. Magam is azt gondolom, hogy az országnak az árokból való kimászáshoz teljesen más, új politikusi garnitúrára van szüksége, de ugye, ezt már mondjuk egy ideje.

5.ábra: Az Áder-féle gongo kapcsolatrendszere (vázlat)

11.melléklet: Dilettánsok egymás között   A Kék Bolygó titánja (5. ábra), a vlogcast nagymestere ismét fején találta a cuccot. Két jogász (az egyik horgász, a másik úrvadász) beszélget az agráriumról. Az agrármérnökök ilyenkor ámulnak. (Mit tehetnének mást? Kívül vannak a Fidesz-KDNP politikai körein!) Szentatyám, ezek közösen, de okosok lehetnek, még ezt is tudják – mondják és nevetnek. A hajdani fiatal demokraták viszont megváltják a vidék magyarságát, kékre színezik a szennyes-zöld Dunát, országot építenek, kastélyokat stírölnek megmentésre. Közben úrvadászgatnak, kekvákat hoznak létre […] A megyei médiahálózatban közreadott MTI szöveg persze üres. Miről van szó Jánosaink? Mi dolga napjaink környezetvédelmi héroszának és az építési és közlekedési miniszternek a jövő agrármérnök nemzedékekhez. Lázáré a Jövő Nemzedék Földje Alapítványa [Lázár János (jogász), Győrffy Balázs (közgazdász), Csányi Attila (közgazdász – Csányi Sándor közgazdász fia), Kerezsi Miklós (agrármérnök), Balczó Barnabás (jogász)], a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. [saját tőke ~54 milliárd HUF (2022); tulajdonos: Jövő Nemzedék Földje Alapítvány; vezérigazgató: Kovács Norbert – szoros kapcsolattal a MATE felé, ahol Csányi Sándor a hajjakend és Gyuricza Csaba az ő mindenese], és a Gorzsai Zrt. [saját tőke ~4 milliárd HUF (2022); többségi tulajdonos: Gyapjas Károly (Lázár János nagybátyja)] családi birtokot se feledjük el, ahol sokáig vezető volt és keze alá dolgozott az ellenzéki Raskó György is. Lázár azonban – bár keresztyén kisvad specialista – főfoglalkozásában az országot is építi. Jolly Joker, mindenhez is (!) ért. A mindenség kalapácsa. Már, ahol a Fidesz-KDNP-re szavaznak, hiszen Hódmezővásárhelynek világosan megüzente, hogy coki lesz, ha nem. Szóval édes ember, mosolygós, vonalas, ha kell, egyébként szerény képességű szerepjátszó, az ember tenyeréből eszik […] Áder János kérdezi őt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványtól [~15 milliárd HUF alap fölött őrködik; 2016; kekva kuratórium: Áder János (jogász), Csepreghy Nándor (kommunikációszakos), Martonyi János (jogász), Vizi E. Szilveszter (orvos)]. Lázár arról beszél, hogy az elmúlt öt év alatt hová sikerült eljutnia a mezőhegyesi tangazdaságnak, amelynek a részvényeit a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány tulajdonolja […] »A két világháború és a kollektivizálás sokat ártott – vetette fel Áder János. Leváltották a birtok katonai vezetését, majd egészen a 90-es évekig tartott az a folyamat, amikor nem a szakértelem, hanem a politikai megbízhatóság alapján lehetett valaki a birtok vezetője.« Anélkül, hogy cáfolnám a megbízhatóság (20. kép) összetartó erejét a Kádár-rendszerben kérdezem azt, hogy vajon másként van most? Pontosan ugyanaz a kizárólagosságra törekvés és az ellentmondást nem tűrő pártirányítás jellemzi az Orbán-kormányokat is. Az eddig felsorolt figurák többsége az agrárium modernizálásában járatlan hűséges pártkatona. Döbbenetes, hogy Lázár úgy kritizálja az elmúlt rendszert, hogy nem ismeri fel azt, hogy ugyanazt csinálják, mint kritizált eleik […] Az Orbán-kormány Nagy István minisztersége alatt felszámolta a tárca kutatóhálózatát a NAIK-ot és ha így haladunk bedönti a MTA hajdani agrár-kutatóközpontját is. Történelmi léptékű negatív tett! Az pedig, hogy a MATE-ban egyesült, többségében vesztességes egyetem (kivéve a budai Kertészeti Egyetemet, amit Gödöllőre költöztetnek) miként válhatott volna nyereségessé fedje jótékony homály. Polt Péter aligha ezen dolgozik most éppen. (forrás)

20.kép: Racka (forrás)

DB: Hogyan vált a szakadtság és a lepukkantság (21. kép) divattá? Úri muri-e a környezetvédelem? Intézheti-e ezt egy, a területen dilettáns állami nyugdíjas, akinek a gongo-ja elnyeli a civilszervezetek pénzét, és azzal viszont átszínezni igyekezik a médiában a valóságot (11. melléklet)?

SRB: Nyilvánvalóan te is jól tudod, hogy a környezet védelme nem úri muri, nem luxus, hanem az életünk védelme érdekében szükséges olyan alapvető tevékenység, amire jobb lenne, ha nem lenne szükség. Ha egyszer megelőző szemléletű, magas környezetbiztonságra törekvő környezetpolitika valósulhatna meg bárhol a világon, akkor lenne igazán érthető, hogy mennyire nem forrás kérdése a környezetvédelem, hanem pusztán bölcs előrelátásé. Mindaddig, ameddig a környezetvédelem utólagos tevékenység lesz, és nem az okokat akarja kezelni, hanem az okozatok kezelésére igyekszik megoldásokat találni, rendkívül drága marad. Nyilván úri murinak tűnhet, ha egy hulladékégetőnek a mérgező égéstermékeire műszaki megoldásokat teremtő technológiákat kell építeni, de nem lenne úri muri, ha a hulladékkeletkezés mértékének csökkentésére irányuló jogszabályok születnének. Ugyanakkor úri muri az is, hogy a környezetvédelem hiányában 30-40 éves, erejük teljében lévő embereket rosszindulatú betegséggel kezelik a társadalombiztosítás kontójára. A mindenkori kormányzat környezetvédelmi szemléletének hiányát a társadalom egésze fizeti meg kórházakban, és az emberek egészségükkel, életükkel fizetnek.

Áder János tevékenységéhez nem érzem úgy, hogy véleményt kellene formálnom, hiszen annak semmi köze nincs a környezetvédelemhez és annak törekvéseihez. Áder János az életében olyan lehetőséget kapott, amit csak nagyon-nagyon kevesen kapnak a sorstól. Államfőként érdemi hatással lehetett volna a jogalkotásra, visszadobva minden olyan jogszabályt, ami a környezetbiztonságot veszélyezteti, ami a természeti értékekre negatív hatással lehet, de életének legfontosabb helyzetében, legfontosabb beosztásában nem élt ezekkel a lehetőségekkel. Éppen ezért nem tud annyi pénzt elégetni élete hátralévő részében zöldszervezeteknek álcázott pénznyelőkkel, ami ellensúlyozni tudná azt a tömérdek kárt, amit azzal okozott, hogy nem vállalta fel a környezet- és természetvédelem ügyének képviseletét államfőként. Magyarországon a Fidesz saját bázisához szól Áder János, amikor zöldre festett dolgaival megpróbál eladni egy-egy naiv programot, ami látványos és teljességgel hatástalan. Ennek köze sem a zöldpolitikához, sem a környezetünkhöz nincs, pusztán a politikai kommunikáció része.

21.kép: Romkocsmai részlet Erzsébetvárosban (Fotó: Darvas Béla)

DB: Egy életképes, professzionális magyar zöldpártnak mikre kellene szerinted a hangsúlyokat fektetni?

SRB: Arra, hogy választásokat tudjon nyerni. Ehhez hálózat kell, tömegbázis kell, társadalmi támogatottság kell. Arra van szükség, hogy tudjon úgy kommunikálni, hogy az emberek megértsék, és az üzeneteiben az emberek saját problémáikra lássanak megoldást. Pusztán zöld üzenetekkel nem lehet választásokat nyerni, és ha egyszer valaha lenne egy életképes zöldpárt Magyarországon, annak legelsősorban az emberek bajaival, az emberek életének jobbá tételével kellene foglalkozni végre. Ha egy pártról megérti a társadalom, hogy értük van, az ő bajaikat képviseli, akkor az bizalmat ébreszt az emberekben, akik csak jobbnak szeretnék látni esélyeiket, gyarapodó, jobb jövőt szeretnének maguknak, s gyermekeiknek egyaránt. Az eddigi zöldpártok nem tudtak ilyen üzeneteket hatásosan megfogalmazni, s nem tudták megértetni üzeneteiket a társadalommal. Az, hogy a környezetbiztonság milyen hatással van az életminőségünkre, nem érthető még a társadalomnak. Nem hinném, hogy lenne magyar ember, akinek családjában ne lett volna rosszindulatú megbetegedés, mégsem értik az összefüggést az agrárgyakorlat, az élelmiszer-biztonság, az ipar károsanyag-kibocsátása, a közlekedés okozta szennyeződések és egy halom más környezeti hatás és az életük bajai között. A magyar emberek többsége nem tudja, hogyan élnek Európa más országaiban, nem tudja milyen az, amikor egy fizetésből meg lehet élni, épp ezért az emberek többségének a környezet gondjai, a természetvédelem kérdései sokadik helyen állnak életük ügyeinek fontossági sorrendjében. Ha a fenntarthatóság, a tájak bölcs működése, a környezetbiztonság és az életminőség közötti összefüggés majd érthető lesz az embereknek (ehhez nyilván jó oktatásra lenne szükség), akkor lesz esélye zöldpártnak helyénvaló üzenettel, s addig ennek megteremtéséhez következetes, bölcs kommunikációval, hiteles arcokkal kellene politikai erőt teremteni. Azt gondolom, hogy az emberek túlnyomó többsége hazánkban vágyna alternatívára, a Gyurcsány-Orbán választási lehetőségén túl is, de ehhez emberek számára is látható hozzáértésre, hitelességre és következetességre és ezekkel megteremtett kormányzóképességre van szükség, ami a mai magyar közéletben, így az ellenzékben is fehér holló ritkaságával fordul elő.

DB: Miért nem sikerült nálunk az érdemi zöldpolitizálás eddig?

SRB: Talán Magyarország sajátos társadalmi helyzete az, ami ellehetetleníti a zöldpolitika térhódítását, habár máshol sincs azért sokkal jobb helyzet. A populisták mindenkor esélyesebbek. Az emberek saját gondjaikkal vannak elfoglalva, leterhelik őket saját bajaik, a nagymama beteg, a gyerek külföldre ment, és a sárga csekkek nyomása fejfájást okoz hónap végére a legtöbbjüknek. Nyilván a NER létrehozott egy nagyon jómódú, szűk réteget, akiknek nincsenek bajaik, akik használják a rendszer kiskapuit, de őket nem is érdekli a környezetbiztonság vagy a természeti értékek helyzete. Az emberek többségét a saját megélhetése érdekli, gyermekeinek megélhetése, másodsorban az egészségük, és a településük határában költő védett életközösség nagyon-nagyon hátul vannak a listán, mint arról előbb beszéltünk. A hazai zöldpolitika naiv próbálkozásai közben többfélét láttunk. A gyermekbetegséget elszenvedő próbálkozásokat követően az Élőlánc akár már kellő kompetenciát mutathatott volna a kormányzáshoz, és azt hiszem, az LMP-nek is voltak jó és erős pillanatai, de végül ezen pártoknak sem sikerült eljutni az emberekhez és felkelteni a maguk iránti érdeklődést. Az Élőlánc elegánsan eltűnt, az LMP pedig karikatúrája lett önmagának, míg a Párbeszéd alapvetően nem is zöld irányultságú volt. Önmagukban a zöld üzenetek, mint arra fentebb is céloztam, nem érnek célba és kevesek ahhoz, hogy megszólítsuk szélesebb körben a választókat. Ebből következően Magyarországon maguk a zöldpártok is okai annak, a társadalmi folyamatokon túl, hogy nem érhettek el eredményt, hiszen nem tudtak tartósan olyan üzeneteket megfogalmazni, ami a társadalom számára érdeklődést kelthetett volna fel, illetve tarthatott volna fenn. Bős-Nagymaros és a Zengő bánáti bazsarózsái kimerítették hazánk zöld ügyei iránti országos érdeklődést – innen is látszódik: más irányba kell tapogatózni, ha a társadalom szélesebb körét akarjuk megszólítani. Azt hiszem, nincs alternatívája annak, hogy mindenféle politikai színezettől mentesen az emberek ügyét, és azok közösségeinek ügyét, a városok, a vidék, az országunk ügyét próbálja meg valaki előbbre vinni, de erre sajnos alkalmas jelentkezőt nem látok jelenleg a politikai porondon.

Villáminterjú Schiffer Andrással (22. kép)   DB: Hogyan értékeled az LMP-ben eltöltött éveidet?  Schiffer András: A pártból sokan, de főként a 2013-as pártszakadás után maradókkal való kapcsolatom volt számomra sokat jelentő, így Sallai Róbert Benedek, Osztolykán Ágnes, Ertsey Katalin, Vágó Gábor, Mile Lajos, vagy a később a Karátson Gábor Körben is szerepet vállalt Ikotity István. Nem frontvonalbeliek között is többen fontosak nekem a mai napig. Az LMP-ben 2010-ben a hajdani népi – urbánus törésvonal is felvetődött, de ezt akkor is már közhelyes marhaságnak tartottam. Viszont úgy gondolom, amit Juhász Géza cimborám a 2013-as szakadás előtt [a Párbeszéd Magyarországért Platformmal a 15-ből nyolc LMP-és képviselő távozott], hogy az LMP nem egy párt, de van benne egy párt. Ezt elég későn vettem észre. A globális pénzügyi válság után a globális nagytőke átcsomagolta a termékeit és hadait. Ez megjelent nagyon korán az LMP-én belül is. Ők alkották a kivált Párbeszéd Magyarországért frakciót. 2015 késő tavaszán, a migránsválság kezdetén a nyakamba vettem az országot és azt tűztem ki célul, hogy a ciklusfelezőre megpróbálom Kisvárdától Körmendig a tagok számát – és persze a tagság színvonalát – jelentősen megemelni. Ha ez sikerül, akkor maradok, ha nem akkor lemondok. Ekkor tapasztaltam meg azt, amit a szellemi erőtér hiányaként fogalmaztam meg. Ugyanis, ha valamit nem a Soros-network vagy a Habony-galaxis fogalmaz meg az nem hallható. Van tehát két igazság, és ami nem illeszkedik ebbe bele az hangtalan. Az országjárás után azzal szembesültem, hogy akit be próbálok vonzani, építeni a pártba sokan azon vannak, hogy elbizonytalanítsák, kiszekálják, figyelmen kívül hagyják őket. Úgy éreztem, hogy a jelenlegi párt ellenérdekelt volt abban, hogy létszámában és minőségében feljebb lépjen, hiszen ez versenyhelyzetet teremtene belül. 2016 márciusában eldöntöttem, hogy ez nekem eddig tartott. Öt éve nem tartozom egyetlen párthoz sem, viszont nem látom azt, hogy ellenzéki oldalon álló erők minőségibb politikát ígérhetnek, mint a jelenleg hatalmon lévő. Nem gondolom azt, hogy a DK, Momentum és Márki-Zay alkotta közösség jobb alternatívát kínál, mint a NER. Ha látnék jobb alternatívát, nyilván súlyos dilemma lenne minden szereplésemnél, hogy árthatok ennek az alternatív erőnek, de jelenleg ilyen nincsen. Nem vagyok személyileg egyik oldalnak sem elkötelezve. Nem feladatom a méricskélés. Mondom, amit gondolok és minél több emberhez jut el az annál jobb. Én a következő években nem azt fogom sajnálni, hogy nincs olyan párt a magyar Országgyűlésben, ami zöld politikát képvisel, hanem hogy kapitalizmus-kritikus párt nem lesz. Magyar baloldalt viszont amerikai pénzből nem lehet létrehozni. (Előzetes az Átlátszó ’K+F+I’ 79 és 80-as részeiből)

22.kép: Schiffer András (Fotó: Máté Zoltán/MTI)

Mi lesz a célja ezeknek az írásoknak? – kérdezte tőlem az ez évi túrkevei juhászfesztiválon Sallai Róbert Benedek. Az – feleltem –, hogy pontos nyomokat hagyjunk. Azért írásos interjúk ezek, vagyis nem kötetlenül és tét nélkül beszélgetünk egymással. Szerintem közéleti szinten minden tétre megy. Viszont nem látok együtt gondolkodásra igényt az Orbán-kormányban az ellenzékkel (ma ez fordítva is igaz), ami a demokrácia végét jelenti. Bolsevikokra és mensevikekre oszlik ismét az ország. Zéró tisztelet, egymás szénné égetése, vádaskodás, kapzsiság, marakodás, rémületes kicsinyesség az, amit érzékelek. A miniszterelnök gyerekes gif-et küld David Pressman nagykövetnek, és kap is viszont. Már szaga van cuccnak. Szó nincs már a magyar szürkeállomány dicséretéről (amelynek Antall József idejében járt volna, de nem jutott). Hol van már egy Tölgyessy-szerű figura, aki tisztelhető vitapartner tudott lenni? Egyáltalán hová züllöttek a rendszerváltás tiszta eszméi és indulatai. Miként váltunk amatőr módon hajtogatott papírhajóvá, ami jövő nélkül rekedt meg a múlt alkalmi pocsolyájában? Mi lesz egy országgal, ami kínai hitelekre és orosz gázra/uránra alapozza a gazdaságát, ahová csőstől-csapatostól települnek a környezet–egészségügyi szempontból súlyosan és többszörösen aggályos ázsiai akkumulátorgyárak; olyan országgal, amely egyre gyorsabban távolodik az Európai Unió értékeitől? Nos, a felelősöket keresném. Vannak? Mi vagyunk azok? A jelen politikai életet illető lustán megfeledkeztünk a szabadságunk tisztaságáról, gondatlansággal feléljük, elmúlatjuk és feledjük a távlati céljainkat, egy nap a világ (Orbán örök is lehet), féktelenül bulizunk, amíg tehetjük.

Darvas Béla