(K+F+I N^o80)

Rendszerváltáskor kétségtelenül hiányzott egy zöld párt [Antall József, Sólyom László és Szentágothai János (Fotó: Szalay Zoltán)], bár a Duna-kör mozgalma már jelzett valamit. A változatos nevű legkisebb tárca oldotta meg ezt a feladatot, amely nagy reményekkel indult. Csöppsége mellett a legkevésbé volt hatékony és a zöld aktivista szemlélete volt a meghatározó. A miniszterek pártkatonák lettek, úgy ítélte meg a korabeli politika, hogy ez valamiféle civil-minisztérium, amihez akárki érthet, aki a Föld Napján összeszedett egy zsák szemetet. Itt dolgozott Rodics Katalin, akit aztán a vidékfejlesztési tárcán keresztül távolítottak el a hatóságtól, és a hazai Greenpeace egyik vezetőjévé vált. Tény viszont, hogy Orbán második kormányában már nem volt önálló környezetvédelmi tárca. Neki – akkorra már – nem kellett. Fazekas Sándor minisztériumában előbb államtitkársággá fokozták le, aztán ezt a pozícióját is elveszítve operetthatóság lett belőle. Ekkor már Illés Zoltán a Fidesz képviselője lényegét tekintve száműzték a gyakorlati környezetpolitikából, helyét a nemzet horgásza, Áder János vette át, akit a környezetpolitikában senki sem vett komolyan. Talán ő maga sem gondolt erre legbelül.

DB: 2010-2016 között voltál országgyűlési képviselő. 2016-ban lemondtál erről, és 2018-ban az LMP-ből is kiléptél, amit lényegét tekintve te szerveztél. Mi történt 2016-ra?

SA: Amikor 2013-ban a párt cserbenhagyása bekövetkezett, dacára annak, hogy nagyon sok derék ember maradt az LMP-ben, világossá vált számomra, hogy a párt abban az állapotában nem lesz képes szintet lépni. Vagyis kétszámjegyű eredményt elérni – én pedig pontosan tudtam magamról, hogy a járadékleső, kispárti lét hosszabb távon egyáltalán nem motivál. Csak azért nem álltam fel a szakadáskor, mert úgy voltam vele, hogy becsületbeli kérdés végigharcolni a 2014-es választást. Viszont úgy gondoltam, hogy a pártnak a magyar választási rendszerben és politikai kultúrában csak akkor van jövője, ha a párttagok számát az új ciklusban legalább kétezer-ötszáz – háromezerre sikerül – és minőségében is – bővíteni. Vagyis minden választókerületben legyen egy 20-25 fős csapat minőségi emberekkel. Nem olyanok, akik a politikából akarnak megélni, hanem olyanok, akik globális és lokális politikai célokért hajlandóak küzdeni. Azt is gondoltam, hogy előnyt élveznek azok, akik a belépés előtt elkötelezték magukat a zöldmozgalomban. 2014 választási szuper-év volt, mindhárom választást (parlamenti, EP, önkormányzati) akkor rendezték, és időközi választások is voltak (Újpest, Veszprém, Tapolca). 2015 elejéig folyamatos kampány részesei voltunk. 2015 késő tavaszán, a migránsválság kezdetén, a nyakamba vettem az országot, és azt tűztem ki célul, hogy a ciklusfelezőre megpróbálom Kisvárdától Körmendig a tagok számát jelentősen megemelni. Ha ez sikerül, akkor maradok, ha nem, akkor lemondok. Ekkor, a migrációs válság alatt tapasztaltam meg azt is, amit később a szellemi erőtér hiányaként fogalmaztam meg. Ugyanis, ha valamit nem a Soros-network vagy a Habony-galaxis mesél el, az nem hallható. Van tehát két igazság, és ami nem illeszkedik ebbe bele, az hangtalan. Az országjárás után azzal szembesültem, hogy akit be próbálok vonzani, építeni a pártba, a szervezet többsége – a központtól a helyi szervezetekig – azon van, hogy elbizonytalanítsák őket, tagdíjfizetési felszólításokkal kiszekálják vagy egyszerűen csak ignorálják. Úgy éreztem, hogy a párt ellenérdekelt volt abban, hogy létszámában és minőségében feljebb lépjen, hiszen ez versenyhelyzetet teremt a körön belül levőknek. 2016. márciusában eldöntöttem, hogy ez nekem eddig tartott (4. melléklet). Csak ciklusfelezőn lehet ilyen döntést etikusan meghozni. Azt is megemlíthetem, hogy a párt szervezésében – amiért én is felelős vagyok – olyan szerkezetet sikerült létrehozni, ami irányíthatatlansághoz vezetett. Mint társelnöknek, semmilyen eszköz nem állt a rendelkezésemre, sem pénzügyi, sem szervezeti, sem fegyelmi. Sőt, azokkal a területi szervezetekkel szemben, akik látványosan szabotálták a bővítést, az LMP elnökségének sem voltak eszközei. Azt már bánom, hogy akkor frissében, 2016 nyarán nem léptem ki a pártból, és 2018-ig vártam.

6.kép: Szél Bernadett és Hadházy Ákos, mint az LMP vezetői 2016-ban (forrás)

4.melléklet: Schiffer András lemondása   „…hosszú távon nem inspiráló az, hogy az ember egy viszonylag kisszámú frakcióban legyen képviselő. Attól viszont a hideg ráz, hogy kis testvérként egy koalíciós kormány részeként ott legyünk akár a Fidesz, akár az MSzP és vidéke mellett […] 2014. májusától mostanáig az mozgott bennem, hogy egyrészt nyilván van a párt és a szavazótábor felé egy óriási felelősségem abban, hogy a médiában és a parlamentben hogyan szerepelek. Másrészt egyszerűen párttörténeti okokból van egy komoly felelősségem a pártépítésben. Harmadrészt azonban abban is felelősség terhel, hogy létrejön-e az LMP mint globalizációkritikus, ökopolitikai irányzat körül az a szellemi erőtér, ami mindig hiányzott […]    ha nincs meg a szellemi erőtér, ami stabilitást adna egy rendszerkritikus politikának, a párt nagyon nehezen tud áttörni […] Jogilag egy párthoz kötődő médiában nem látok sok fantáziát. De, amikor szellemi erőtérről beszélek, beleértem azt is, hogy legyen meg az a média is – sok minden lehet, akár portál, tévé, rádió, mi-egyéb, akár beszélő fejek –, amelyek egyébként egy rendszerkritikus párt gondolkodására nyitottak […] Visszaadom a társelnöki megbízatásomat párton belül június 1-jével, másrészt augusztus 31-gyel a parlamenti mandátumomat, és ezzel a frakcióvezetést is.” (Index, 2016)

DB: Lemondásod után megjelent az LMP-ben Hadházy Ákos, aki a Fideszből indult, és utánad, 2016-ban társelnök lett. Szél Bernadettel együtt (6. kép). Nem is értem az LMP tagságát. A MTVA székházi cirkuszi mutatványa talán, ami utánuk maradt. Valamint Hadházy Ákos provokációjának hozadéka, Sallai Róbert Benedek kizáratása is. Most az utánad következő két társelnök a Momentum támogatásával független. Terjed ez a pártok által támogatott különös függetlenség, és úgy tűnik, sok választó el is hiszi, hogy Bástya elvtárs egyszer nem kér majd valamit. Nem erről akarlak azonban kérdezni, hiszen akkor, amikor ezek bekövetkeztek, már háttérbe vonultál. Abba tudod hagyni az aktív politizálást, vagy csak függetlenként a követés és a véleményezés állapota lehetséges neked?

SA: Értelmezni sem tudom a kérdést, mert gyerekkorom óta követem a politikát. Hétéves koromban nagyjából a világ összes államfőjének tudtam a nevét.

DB: Klasszikus demokrácia van még Magyarországon, vagy már valami más épült ki nálunk?

SA: Kérdés az, hogy mi is ma az a klasszikus demokrácia? Magyarországon most centralizált demokrácia van. A többségi akarattal szemben nincsen érdemi ellensúly. Ha netalán kormányváltásra kerül sor, akkor ott lesz a NER mélyállama. Ugyanúgy, ahogy rendszerváltás után ott volt a posztkommunista mélyállam. Orbán a 2002-es bukásából dolgozta ki a maga hatalomgyakorlási elméletét, amit ma gyakorol.

DB: Jól gondolom, hogy az orbáni politikában a szakértelem mélyen leértékelődött, és az értelmiségi újra elvesztette az osztályjellegét, mint a Kádár-korban?

SA: A szakértelem fétiséről szólt a nyolcvanas évek. A késő-kádárkori technokrácia a maga hegemóniájának átmentésére készült a düledező államszocializmus romjain. Nekem semmiféle nosztalgiám nincs a nyolcvanas évek reformértelmisége iránt. Az erősen centralizált döntéshozás, ahol minden egyetlen ember kezében összpontosul, viszont a ló másik oldala.

7.kép: Ungár Péter (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

DB: Ungár Péter (7. kép) vezetési stílusáról (5. melléklet) mi a véleményed?

SA: Nem tudom megcáfolni azt, amit Sallai Róbert Benedek mondott róla az interjúdban. [SRB: „Sajnos eljutottunk oda, hogy az egyetlen érdemi politikai intellektussal rendelkező arca az LMP-nek Ungár Peti, aki benyomásaim szerint nyilvánvalóan nem képvisel mást, mint saját és családja érdekeit.”]

5.melléklet: Mi, büszke zöldek   „…ma megjelent egy hír, mely szerint az Unió azt szabta a források kifizetésének egyik feltételéül, hogy a kormány vezesse ki a szektorális különadókat. Mert ez álláspontjuk szerint hátrányosan érinti a külföldi vállalatokat. Azaz az EU meghatározó erejét adó nyugati magországok azt a feltételt szabják a források feltételéül, hogy csökkentsük a profitot az anyaországba hazavivő külföldi vállalatok adóját. Gazdasági érdeket akarnak érvényesíteni, aminek nekünk ellen kellene tudni állni. Legalábbis szerintünk, zöldek [?] szerint, nem sok, hanem kevés különadó van Magyarországon. Szerintünk pont az a probléma, hogy ezek a cégek nem vesznek részt a magyar közteherviselésben, mert egyszerűen túl kevés adót fizetnek […] Mi, zöldek [?], szeretnénk elhagyni ezt a csapdahelyzetet. Ezért még ebben a helyzetben azt mondjuk, hogy a külföldi nagyvállalatoknak részt kell venniük a magyar közteherviselésben, még akkor is, ha ez konfliktust jelent az Unióval. Sőt, nekünk az az álláspontunk, hogy azért lenne sokkal szorosabb régiós együttműködésre szükség, mert ezt az álláspontunkat csak közösen tudjuk érvényesíteni az Unión belül, ahogy a magországok is közösen képviselik az ott működő cégek érdekeit. Sajnos a magyar külpolitika inkább abban hisz, hogy minél inkább egyedül megyünk szembe mindenkivel az autópályán, annál jobban végeztük a dolgunkat. Ami kétségkívül látványos, de valódi haladásra, valódi érdekérvényesítésre kevésbé alkalmas.” (Ungár Péter FB-lap, 2023. június 16)

8.kép: Schiffer András és Puzsér Róbert a Spirit FM-en (forrás)

6.melléklet: A Puzsér–Schiffer-viadal (lélekkokszolás)   „»Mikor, ki bántotta, vagy milyen trauma érte ezt az embert, hogy mostanra teljesen megbomlott (sic!) az integritása? Arra gondolni sem merek, hogy esetleg egészséges elmével vagy éppen romlott moralitással ámokfut (sic!) az utóbbi években, mert akkor sokkal rosszabb volna a helyzet, mint gondoltam.«   Döbbenetesen elvakult ez a bevezető Gulyás Balázstól. Nekem úgy tűnik, hogy valami nagyon sajátos inverz szűrőn keresztül lát, amelyen át az értelem hisztinek tűnik, míg a félősen sunyi érvelés értelemnek. Sajátos monokróm (Schwarz und Weiß, ahogy Klári mondta volna) gondolkozás ez. Miért lenne egy tőlünk eltérő integritás ámokfutásra emlékeztető? Gulyás, aki ezek szerint Puzsért igen sokra becsüli, el sem tudja képzelni, hogy a puzséri felbuzdulásokról talán sokkal többeknek jut eszébe a sensu stricto hisztéria […] »Úgy vélem, többletjogom van ezt a kérdést feltenni, tekintettel arra, hogy – figyelem, kámingáut (sic!) közeledik – egyszer már adtam az akkori pártjára a voksomat – őmiatta. Nem az első tévedésem volt ő.«   Valamikori szavazatunk aligha jogosít többletjogokra, és tévedésünk is magánügy, de belátom, ha egy írást személyessé akarunk tenni (mondjuk ez már a széppróza felé görbülne, amiről itt egy percig sincs szó), akkor ez is egy lehetőség […] »Ugyanezzel a hévvel, ugyanezzel az önnön megkérdőjelezhetetlenségébe vetett megrögzött vakhittel védte a védhetetlent, Gyurcsány Ferenc Rácznéját. Majd megsértődött, hogy a bíróság és mások nem érnek föl az ő nagy céljai igazságához«   Nyilván olvasatok vannak. Gulyás ezt vetítette bele a műsorba. Schiffer tájékozottsága szerintem sokkal mélyebb és pontosabb, mint a vele vitázó – nekem felszínes és hatásvadász – Puzséré, aki imád szerepelni és az érzéseiről elragadtatva beszélni. A drive nála óriási, s ilyenkor ki is megy a biztosíték. Egy percig sem látom viszont, hogy Schiffer a megkérdőjelezhetetlenségben tetszelegne. A partnere nem elég felkészült ahhoz, hogy vele érdemben vitázhatna. Nem a tudás az, ami ingerlő, hanem szerintem a felnőni képtelen középszerűség!   »Valakinek meg kell végre emberelnie (sic!) magát, és meg kell ölelnie Schiffert…«   A nevezett az adás során koncentráló és tartalomra figyelő volt. Komolyan vette azt (tudja, hogy nyomot hagy, ennek felelősségét is átélte), pontosan érvelt és kizárta, hogy az érzelmei vezessék. Az utolsó 15 percben elveszítette ezt a játszmát. Provokátor előtt ült, aki a megítélésére pályázott. (Hangyaleső, 2023)

DB: A Spirit FM ’Harcosok klubjában’ Puzsérral vitáztál (8. kép), pontosabban ő a végén durván beléd szállt (6-7. mellékletek). Mit gondolsz, kire gondolt, hogy használnak, és egyáltalán mire lehet téged használni?

SA: Nem szeretnék Puzsérral foglalkozni. Öt éve nem tartozom egyetlen párthoz sem, viszont nem látom azt, hogy az ellenzéki oldalon álló erők számomra minőségileg vonzóbb alternatívát ígérhetnek, mint a jelenleg hatalmon lévő. Sokáig minden szereplésemnél súlyos dilemma volt, hogy ne ártsak az ellenzéki oldalnak [lásd, Nil nocere!]. Viszont nem vagyok személyileg egyik oldalnak sem elkötelezve, nem feladatom a méricskélés. Mondom, amit gondolok, és minél több emberhez jut el, annál jobb. Korábban patikamérlegen mértem a megszólalásaim irányultságát, de 2022. április 3. [2022-es parlamenti választás] óta nem teszem. Ma is többet jelenek meg ellenzéki médiában, de akik elkönyveltek engem Orbán szekértolójának, azokat úgysem tudom és nem is akarom meggyőzni. A belpolitikai írásaim döntő része a kormányt kritizálja. Akiknek tekintettel voltam az érzékenységére, azokról kiderült, hogy egy szűk szekta; azonos véleménybuborékban lévők társasága. Az elmúlt néhány év másik fontos tanulsága: a modernitáshoz, a Nyugathoz fűződő viszony megváltozott a Covid és az orosz – ukrán-háború kapcsán. Azt gondolom, hogy a szent tudomány is elszámoltatható, és nem tehet meg bármit: Polányi Mihály nyomán, számomra a kiindulópont az, hogy nincsen érdekmentes tudás. Nem gondolom továbbá azt sem, hogy a mai kormány eltávolítása érdekében a cél szentesíti az eszközt alapon, bármilyen külföldi támogatást el szabad fogadni.

7.melléklet: Puzsér Schifferről utólag   „Pár napja nyilvánosan vitáztam Schiffer Andrással. Beszélgetésünk feszült és indulatos volt, mégis azt hiszem, jól tettem, hogy elmondtam neki, mit gondolok az utóbbi években betöltött közéleti szerepéről […] Nem örültem, amikor 2016-ban bejelentette visszavonulását a politizálástól: úgy éreztem, ha vele se lehet más a politika, akkor tényleg nagy a baj […] Távozásakor azt nyilatkozta, ügyvédként fog tevékenykedni, valamint »az LMP mint globalizáció-kritikus, ökopolitikai irányzat körüli szellemi erőtér« felépítésén dolgozik majd […] Persze ha Schiffer András a közmédiában beszélhet olyan környezetvédelmi problémákról, amelyeket hiába jelez újra, meg újra a miniszterelnök úrnak, ha beszélhet azokról a globális hálózatokról, amelyek állandósítják a kapitalizmus működéséből fakadó problémákat, és amelyek elleni küzdelmet kötelességének tekinti, akkor úgy érezheti, hogy mégis van közhaszna az állami tévében való rendszeres vendégszereplésének – hisz állítása szerint a kapitalizmusból következnek az olyan rezsimek is, mint az Orbán-rendszer.” (Index, 2023)

DB: Látsz-e lehetőséget a politikába való visszatérésre, hiszen elemzőként gyakori vagy a mai médiában, vagy ez végleges eltávolodás a szippantási szolgálattól?

SA: Soha nem mondtam olyat, hogy soha. Rövid távon nem látok lehetőséget. A trendek sem kedveznek a globalizációkritikus politikának. Két tőkefrakció áll szemben egymással, a progresszív és a populista jobboldal harcol jelenleg a hatalomért.

DB: Mennyi emberi csalódás ért a visszavonulásod óta?

SA: Nyilván nem kevés. 2010-ben még nagyon naiv voltam, ma sokkal óvatosabb.

DB: Szerinted a mai LMP követi azt a politikai irányvonalat, amit te képviseltél?

SA: Az LMP, a Párbeszéd, az MSzP és a Jobbik ma már zombipártok. Kizárólag a belőlük élő emberek egzisztenciális igényeit szolgálják ki, jóllehet a szocialistáknak még vannak kitűnő polgármestereik, helyi politikusaik. A klímaváltozás berobbanása a politika főáramlatába 2019-től, felveti azt a kérdést is, hogy zöldpolitikát az eddigi tartalommal érdemes-e csinálni. Korábban a zöldpolitizálást az tette szükségessé, hogy be kellett vinni ezeket a kérdéseket a politikai főáramlatba. Ma viszont ott van a main stream politikában, mindenki foglalkozik vele. A zöld ébredés megtörtént. Viszont a zöldre festés és zöldszégyenítés, vagyis a valóságos problémák elcsatornázása, működik. A globális nagytőke kulcsszereplői, nemzetközi cégek (pl. Shell), a legnagyobb szennyezők is törekednek a zöldre festésre. Mára az ökológiai válságot brutálisan leegyszerűsítették a klímaváltozásra. Ennek egy abszurditása az e-mobilitás, ahol az e-autó működése ugyan környezetbarátabb, de az előállításhoz használt nyersanyagok (lítium, nikkel, kobalt stb.) előteremtése, az akkumulátorok összeszerelés és megsemmisítése súlyosan környezetszennyező. Tehát ma már nem az a politikai kérdés, hogy elismeri-e a hatalom a klímaváltozás tényét, vagy a kormányok fontosnak tartják-e a természeti értékeket, hanem az, hogy a túlélés árát ki kivel fizetteti meg. Kapitalizmuskritikus politikára lenne szükség, ami szükségképpen zöld. Szuverenista baloldali politikára gondolok.

9.kép: Áder János (Fotó: Éberling András/Magyar Nemzet)

DB: Áder János médiabirodalmáról mi a véleményed?

SA: Hagyjuk! Rá is vonatkozik az, amit elmondtam a zöldre festésről. Én jövőre nem azt fogom sajnálni, hogy nincs olyan magyar párt az EP-ben, ami zöldpolitikát képvisel, hanem azt, hogy kapitalizmuskritikus párt nem lesz. Magyar baloldalt viszont amerikai pénzből biztosan nem lehet létrehozni.

DB: A LMP-ből való távozásod szerintem a profi zöldpolitizálás végét jelentette. Mi volt olyan reménytelen, hogy inkább a politizáló magánember pozícióját választottad?

SA: A provinciális magánérdekek, amelyek a párt érdekei fölé kerültek. Mindig politizáltam. Ehhez, ahogyan az LMP előtt sem, úgy most sincsen pártom.

Post scriprum   A Duna-parti terasz, ahol ez a beszélgetés folyt a vízfüggönyön túli hőségben, gyönyörű kilátást kínált a Dunára. András a Gellért hegyet, én a Budai Várat láthattam. Elmondtam, hogy mi és hogyan következik majd ezután az interjú közlésében, majd távozott. Elgondolkoztatott, hogy miért olyan irritáló még számára is a tudomány, a korának tudását és tudatlanságát is felvállaló tudós. A Covid-járványt nem tudósok kezelték félre, hanem politikusok és a multinacionális cégek ipari kutatói. Igen, a hadiiparé is. Igen, a kellően ki sem próbált vakcinák előállítói is. Miért a tudományban kellene csalódni az eset után? A tudomány ennél messze többről szól, és valódi művelőit a szerénység és visszahúzódás jellemzi. Ők tudják csak igazán azt, hogy mit nem tudnak! A tudatlanságunk nem mi lennénk együttesen az összes eddig megszerzett csekély tudásunkkal? Nem rólunk állít ki bizonyítványt a tehetetlenségünk? Nem lehet, hogy a tudomány optimalizálhatna sokféle döntést? Hozzászoktatták valaha is politikusok a tudósokat a döntéshez? Azt hiszi valaki, hogy lehet könnyen kommunikálni azt, ami nagyságrendekkel bonyolultabb, mint az általában érdek-vezérelt politika? Azon is merengtem egy film nyomán, hogy „Nem az a fontos, hogy ki vagy, hanem hogy ki lehetsz.” Mindezt már az olvasónak üzenem, akik „nem is látnak” engem, sőt minket. Nem céltalanul üzenek a mobilokat lapozóknak, akikhez csak a címek és képek jutnak el. Többre gondolok.

Darvas Béla