Bezárás
Cikkek

A tartalomra koncentráló jeligéstől a kétes hírű megapályázatokig

A jeligés rendszer ugyanis a „szakmai” beágyazottságot, a kapcsolati tőkét törölte, így megítélésre maradt a pályázat szakmai tartalma. Rendkívüli dolog volt ez egy előjogokhoz szokott, süvegelésre dresszírozott, feudális berendezkedésű tudományos közösségben, ahol az omerta törvénye megnevezetlenül, levegővételszerű automatizmussal működik. Nem is sikerült hosszú távon fenntartani ezt az anonim pályázatkezelést, mert túlságosan sok “rangos kutató” pályázata bukott el.

(K+F+I pillanatképek: No6)

Az Országgyűlés 1990. december 29-én döntött úgy, hogy a KMÜFA-t az 1962-ban alakult Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) kezeli majd, amely éppen a túlélés/megszűnés határmezsgyéjén egyensúlyozott akkoriban. A rendszerváltás utáni OMFB újraszervezésében Pungor Ernő játszott vezető szerepet. Az alkalmazott kutatások támogatására az OMFB 1991-től jeligés pályázati rendszert hirdetett. Nagyon sok munkahelyen nyertek a beosztott kutatók, miközben a vezetőik buktak. A jeligés rendszer ugyanis a „szakmai” beágyazottságot, a kapcsolati tőkét törölte, így megítélésre maradt a pályázat szakmai tartalma. Rendkívüli dolog volt ez egy előjogokhoz szokott, süvegelésre dresszírozott, feudális berendezkedésű tudományos közösségben, ahol az omerta törvénye megnevezetlenül, levegővételszerű automatizmussal működik. Nem is sikerült hosszú távon fenntartani ezt az anonim pályázatkezelést, mert túlságosan sok “rangos kutató” pályázata bukott el. Az akkor újraalakult OMFB egyébként – micsoda fricska a hazai K+F számára – nem tudta kiosztani a támogatására szánt első éves keretet, annak ellenére, hogy rekord mennyiségű (2200) pályázat érkezett. Kevés volt a gazdaságban valóban hasznosítható pályamű – ahogyan indokolták. A pályázatokat egyébként szakértők (sokszor tárcákhoz tartoztak) véleményezték, majd a Műszaki Szakértői Testület (elnök és 12 tag; többnyire nagyvállatok igazgatói és egyetemi tanárok) rangsorolta. A nyertesek általában a felét kapták meg annak, amit kértek. A pénz másik felét hitel formájában folyósították. Az OMFB pályázati rendszere az évek során egyre inkább gyorsan megtérülő vállalkozói fejlesztések kedvezményes hitelezésére szolgált. 1990-ben 10 Mrd, 1993-ban 6 Mrd, 1994-ben 4,6 Mrd forint volt az az összeg, amivel a KMÜFA gazdálkodhatott. 1994-ben ez is az ipari tárca 5,3 Mrd forint összegű gazdaságfejlesztési alapjába került. 1995-ben így a Horn-kormány ipari minisztere az OMFB részére legfeljebb 2 Mrd forint támogatást képzelt el. Páratlanul negatív pénzügyi karrier (az ipari kutatóhálózat összeomlásának időszaka), bár a hivatal létszáma ekkor még 178 fő volt.

Nyíri Lajos 1995-ös nyilatkozatában olvasható, hogy az OMFB stratégiai döntéseit Bihari István (vegyész; EGIS majd Chinoin; 1994-től az OMFB elnöke) által vezetett 15 fős OMFB Tanács (2000-ig működött) hozta meg, amely politikusokból (Szili Katalin) és szakértőkből (Bokor József, Horváth Mátyás, Inzelt Annamária, Nagy Tamás, Orbán István stb.) állt. A korszak K+F megmondóinak (Bihari István, Csepeli György, Havass Miklós, Nyíri Lajos, Orbán István, Pakucs János, Pungor Ernő, Szentgyörgyi Zsuzsa stb.) gondolatait találhatjuk meg a Tarnói Gizella (Élet és Irodalom) által szerkesztett „K+F, Gondolatok a kutatásról, fejlesztésről és innovációról” című kötetben. Már itt feltűnhet, hogy a mezőgazdasági szakértők meglehetősen elhanyagoltak és a műszaki tudományok túlreprezentáltak, főként ha az akkor működő gazdaság arányaira gondolunk. Persze az OMFB stábja egy korábbi gazdaságpolitikai elképzelést reprezentált, s ekkorra már – a hazai ipar felszámolása miatt – okafogyottá vált a neve is.

A 216/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet hozta létre a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt (NKTH). A Hivatalt a Kormány irányította, és az oktatási miniszter (Magyar Bálint) felügyelte; kutatási pályázatait a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) kezelte.

A Széchenyi-, majd Neumann-díjjal jutalmazott Boda Miklós (fizikus), az Ericsson Magyarország K+F igazgatói székéből került az NKTH élére. Az általa bevezetett rendszer a pályázók eredményei szerinti döntéshozást ígért, szemben az előd OMFB-vel, ahol a „bírálók és a nyertesek közötti korreláció közel teljes volt” – nyilatkozta Boda. A súlyos kritikát megfogalmazóval szemben azonban hamarosan kérdésként merült fel, hogy miként állíthatta azt, hogy PhD minősítése van, miközben az Uppsalai Egyetem ezt nem igazolta számára, hiszen az ehhez szükséges 160 kreditpontból csak 80-at gyűjtött össze. „Tudás, Alkotás, Érték” – a jelszavunk hangoztatta 2005-ben, ha a K+F+I hazai játékosai még nem érezték volna, hogy „katasztrofális, milyen keveset költenek a magyar vállalkozások kutatás-fejlesztésre”. Viszont, hogy ennél is valami meghökkentőbbet idézzek, Boda szerint az új NKTH-beli „Stratégiánk célja az is, hogy 2025-re egy magyar tudós, Magyarországon végzett munkájáért kapjon Nobel díjat.”. Szóval ilyesmi lenne az F+I támogatására készülő NKTH célkitűzése? „A magyar ipar számára létfontosságú, hogy megtaláljuk azokat az iparágakat, melyek a gazdaság húzóágazataivá válhatnak. Az autóiparban például negyvenezer ember dolgozik, de mérnöki munkát csak körülbelül kétszázan végeznek, tehát gyakorlatilag nem adunk hozzáadott értéket. Azt kell elérnünk, hogy ne az olcsó munkaerő, hanem a képzett szakemberek miatt jöjjenek hazánkba a külföldi vállalatok.” Nos, ez valóban a lényegi problémák egyike, bár a hazai ipari kutatóhálózatot (lásd későbbi részekben) az állam feloszlatta, s ez okául szolgálhatott a történtekre.

A pályázatokat angolul is be kell nyújtani, mert a bírálóbizottságok 70-80%-ban külföldi szakértőkből állnak – szólt a híradás. Más források viszont úgy értesültek, hogy a „külföldiek” megnevezés legtöbbször az MTA külső tagjait, illetve Boda múltjából származóan az országhatáron kívül élő magyarokat jelentette. 2010-ben az Ernst & Young átvilágítással kapcsolatos zárójelentése sorolja fel azokat a hiányosságokat, amelyeket nem sikerült a 2004-2008 időszak közötti pályázati bírálatok során sem megoldani: (i) a bírálók kiválasztásának szempontjai nem voltak átláthatók; (ii) a bírálók nem voltak minden esetben függetlenek az érintett ügyben; (iii) az összeférhetetlenség helyzetének kezelése nem volt elégséges. Ennél is elképesztőbb megjegyzés is található azonban ebben a jelentésben: „a meghozott támogatási döntések esetenként eltértek a bírálóbizottsági állásponttól (az NKTH elnöke – jogkörével élve – eltérhet a bírálóbizottsági ajánlástól…).” A kézi irányításra való felhatalmazást magyarázni aligha lehet.

Az NKTH tevékenységének végét egy madárinfluenza (H5N1) elleni vakcinával kapcsolatos megapályázat árnyékolta be. Az Omninvest Development Kft. 2006-ban azzal került a köztudatba, hogy egy pályázat egyedüli indulójaként kétmilliárd forint állami támogatást kapott az NKTH-tól. A Pilisborosjenőn, 743 millió forint tőkével jegyzett céget 98%-ban egy ciprusi offshore cég, a Sumpter Pharmaceuticals Ltd. birtokolta, amely gyógyszerészeti körökben nem volt ismert. A sajtóvitától függetlenül 2009-ben az ügy körüli hullámok elcsitultak és a Fluval H5N1 vakcina magyar törzskönyvet kapott. 2010 novemberében az Omninvest visszautalta a támogatási összeget az NKTH részére és ma már a második Orbán-kormány is támogat egy, az MNV Zrt-vel létrejött közös vállalatot.

Nem ez volt azonban az egyetlen különleges döntés az F+I háza táján. Döntő részben egy vaduzi bejegyzésű offshore cég (BIND) volt a tulajdonosa annak a társaságnak, amely az ország egyik kiemelt tudományos beruházásaként (4,4 Mrd forint) számon tartott Nanopolist építhette volna Miskolcon. A NAP-NANO pályázat eredményhirdetése (1,8 Mrd forint), amely a csupán négy évet önállóan működő Bay-Nano (Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.) intézetet eredményezte a NIH honlapján található. 2006-tól a Nanotechnológia Kft. ügyvezetője (a Nanopolis Nanotechnológiai Gazdaságfejlesztő Kft. projectvezetője) az a Boda Miklós, aki korábban az NKTH elnöke volt.

Amíg a hazai K+F+I alacsony egyedi összegű támogatása igazából költségvetési hiányt pótolt, addig a megaprojektek indítása valóságos földrengést generált a rosszul ellátott intézetekben. A kis projektek egyenletesen szétszórták a pénzt az országban, és miközben nagy eredményeket nem hozhattak, biztosíthatták a K+F intézményhálózat szerény keretek között való túlélését. Persze nem volt ez több mint egyszerű vegetálás, miközben a távolodó élbolyhoz képest egyre kisebb ponttá zsugorodtunk. A megaprojektek a hivatal számára kevesebb munkát jelentettek, legalábbis bírálati és ellenőrzési szinten, viszont az ilyen-olyan okból ellenérdekeltek hangja miatt ez az előny hamarosan elveszett a döntést követő kommunikációs iszapbirkózásban.

2006-ban a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Tervet végrehajtó szervezetek összevonásával jött létre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztosságakor alakult központi hivatal célja az volt, hogy hatékonyabb intézményrendszer irányítsa az Európai Uniós támogatások szétosztását és eredményes felhasználását Magyarországon.

2006 októberében a Magyar Fejlesztési Bank alapította a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) céget (ma zártkörűen működő részvénytársaság), amely a vállalkozói szféra és a vállalkozói környezet erősítését célzó Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) közreműködő szervezetévé vált. 2008. februárban a KPI beolvadt az NKTH-ba. Az NKTH ugyanekkor a KTIA terhére kiírt pályázati programok egy részének kezelését a MAG Zrt-nek adta át.

A változó intézményi és tanácsadói környezetben 2004-ben a KTIA 23 Mrd, 2007-ben 32 Mrd forint összeggel gazdálkodhatott, tehát a Gyurcsány-kormány elmozdította ezt az összeget a Horn-kormány által elképzelt minimális szintről.

Az Orbán-kormány 303/2010. (XII. 23.) számú rendelete alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnevezése 2011. január 1-i hatállyal Nemzeti Innovációs Hivatalra (NIH) változott. Az NKTH állományából kétharmad került a NIH-be, míg egyharmadot átadott a KTIA-t kezelő NFÜ-nek. Nem csodálnám, ha mostanra a türelmes olvasónak az „itt a piros, hol a piros” nevű hazárdjáték jutna az eszébe. Sokak szerint politikai kurzusok jöttek és mentek, terelték egyre átlátszóbb módon a saját klientúrájuk felé a K+F+I pénzeket.

A tervek szerint 2013-tól az állam nem fizeti be már ~25 Mrd forintját a KTIA-ba, ami eddig is kérdéses volt, így az csak a vállalatok adóalapjának 0,3%-os befizetéséből fog állni.

Valamit az apparátusról: a NIH és elődszervezetei évi 2-3 Mrd forinttal gazdálkodtak. 2009-ig nőtt a gazdálkodásra biztosított összeg, majd csökkenésnek indult. A NIH nevében is deklarálta, hogy a K+F felől az innováció felé fordult az aktivitása. Az NKTH (2011-ben NIH) által foglalkoztatottak száma 100 és 200 között változott. Mészáros György a NIH elnöke 100 milliárd forintos innovációs pályázati keretösszegről beszélt 2012-ben, ami az innovatív vállalkozások számára bizonyos térségekben elérhető. A NIH K+F+I terveket készít – most éppen az ún. Ágazati Stratégiai Fehér Könyveken dolgozik –, és nem foglalkozik pályázati ügyekkel.

Pályázatok kiírása, menedzselése, ellenőrzése a 481 munkatárssal működő NFÜ egyik feladata, igaz csak töredékük foglalkozik K+F+I pályázatokkal. Érdemi szerkezetéből a Környezetvédelmi Programok Irányító Hatóság (23 fő), Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság (26 fő), Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóság, Közlekedési Programok Irányító Hatósága, Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága, Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága, Központi Fejlesztési Programiroda (9 fő) emelhetők ki. Az NFÜ szerkezetében nem láthatók világosan a K+F+I irányok és a pályázatok érdemi bírálatára létrehozott kritikát tűrő szerkezet sem.

Minden bizonnyal technikailag a legnehezebb feladat, amit ebben a sorozatban eddig végeztem, az OMFB „hagyatékának és működésének” rekonstruálása. Túl sok az információs fehérfolt és túl sok a gazdasági csoportérdek, a „politikai” megfontolás. Szakmai előéletemben viszont különféle helyzetben kerültem kapcsolatba ezzel a szervezettel. Voltam meglehetősen sokszor pályázó és bíráló is. Eleinte postán kaptam bírálatra pályázatokat, aztán volt olyan, hogy egy terembe kellett beülnöm a Szervita téren. Ott adták oda a nekem szánt pályázatokat, és egy számítógépes terminálba írtam a helyben fogalmazott véleményemet. Felkészülési idő: zéró. Részt vettem olyan pályázatban, ahol egy közel húsztagú zsűri előtt beszélhettem 15 percet. Az idő végét „békebeli” vekker csörögte. A meghallgatóim ezt követően a helyszínen kérdeztek, majd sebtében szavaztak. Egyik évben vesztes, másik évben nyertes voltam tartalmilag ugyanazzal. A dolog szinte csak az alázatos viselkedésen múlott. És voltam megapályázatban döntőbíró is, mikor az addigi véleményezők értékítélete homlokegyenest ellenkező volt. Kevéssé volt világos nekem, hogy miért éppen engem találtak meg döntésre. Azt szeretném ezzel mondani, hogy nem láttam ebben a pályázati formában a bírálati módszerek kiforrottságát, a döntési lépcsőket és azok felülvizsgálatát, olyat amit az OTKA kidolgozott. Egy nyílt pályázati rendszer bizonyosan nem kerülheti meg az áttekinthetőséget. Amennyiben a nyertes pályázatok kiválasztásában alkalmilag létrehozott, hektikus ítéletű zsűrik vesznek részt, akkor az eredmény bármi lehet. Így talán nem is csodálható, hogy miközben az ország valamennyi pártja a géntechnológiai úton módosított (GM) növényeket kerülő, minőségi mezőgazdaság mellett foglalt állást, az országos pályázati rendszer (pl. NKTH MEC, Apponyi Albert mecenatúra-pályázat, TÁMOP stb.) egyidejűleg GM-növények reklámozására alkalmas film, rendezvény, kiadvány és brosúra készítésére adott támogatást. Állami támogatás segítette az állami akarat kritikáját, amit szép demokratikus eredményként is elkönyvelhetünk, ha szándékosságot feltételezünk.

Nézzük azért a kedvezményezettek körét (7. ábra), amely szerint a vállalkozásoknál a pénz 44%-a marad. Így helyrebillen az, amit a vállalkozásoknál lévő K+F+I kapacitás az OTKA-nál elveszített. A K-ban is nyertes felsőoktatás és MTA 23 és 12%-ot visz el a KTIA-ból is, amely szerint a hazai egyetemi szféra – dacára a kiscsoportos szerkezetnek és részállásnak – mindkét hazai pályázati rendszerben a legsikeresebb. A hazai nagy vesztes tehát itt is az ún. egyéb szféra, s rajtuk keresztül talán a tiszta alkalmazott kutatás.

Különösen vonatkozik ez a VM kutatóhálózatára, amelyről a NIH garnitúrája – az Ágazati Stratégiai Fehér Könyvek szerkesztésénél szerzett saját tapasztalataim szerint – szinte semmit sem tud. Pedig az ország második legjelentősebb kutatóhálózatáról van szó, amely mezőgazdasági szempontból a legjelentősebb.

7. ábra: 2007-2010 között a KTIA-ból pályázati úton kiosztott pénz nyertesei

Megjegyzés: Az ábrán belüli számok az éves átlagot jelentik millió forintban

A kumulált adatokat tartalmazó 7. ábráról leolvasható, hogy évi 8,5 Mrd forint került kiosztásra pályázati úton a Gyurcsány-Bajnai vezette időszakban. Ez tehát lényegesen kevesebb az évi ~25 Mrd forintnál is, amit a vállalkozások az alapba befizetnek, s amit az államnak ki kellene egészítenie.

Az NFÜ által kezelt 2007 utáni pályázatok egyike-másika körül is különös hírek olvashatók, például arról, hogy offshore hátterű cégek (Grand Consulting Kft., Body Map Kft., Terv-Tár Bt., Externet Invest Zrt.) nyernek el közpénzeket. Formai bírálati hibákról olvashatunk, amely ellen 90 civilszervezet tiltakozik. Mindez felveti azt, amivel e részek írásakor végig birkóztam: gyönge a KTIA-ból finanszírozott pályázatok áttekinthetősége, és úgy tűnik, a rendszeres és szigorú ellenőrzés területén is bajok vannak. Talán nem is véletlen az NFÜ végét jósoló hírek terjedése. Ezek után értékelhető igazán az OTKA körültekintő felépítése és figyelmes pályázatkezelési munkája.

2013. április 30-ai határidővel Petykó Zoltán lemondott az NFÜ-ben betöltött elnöki posztjáról. A hivatalos magyarázat szerint ezt éppen így tervezték, míg a Jobbik az offshore-ügyekre mutogat. 

Darvas Béla

A folytatás címe: A hiányzó láncszem és százmilliárdok (K+F+I pillanatképek: No7)

A teljes cikksorozat itt elérhető

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom