(Biotechnológi^kaland N^o70)

Megszokhattuk már, hogy a mezőgazdasági géntechnológusok időnként visszavágnak, mint a filmbéli Birodalom. Nem hazánk a háborúskodás valóságos színtere, hanem az Európai Unió politikai porondja, de itt sem a GM-fajtákat birtokló világcégek szólalnak meg a termékeiért – ők magasan fölötte állnak ennek a bolhacirkusznak –, hanem a pénzükön lobbizó nemzetközi és nem közhasznú civilszervezetek. Ezek emberei összetrombitálják a géntechnológia területén képesítést szerzett, illetve ilyen kutatóintézetekben és egyetemi tanszékeken támogatási deficittel küzdő fejlesztőket. Egyéni érdekük egybeesik a nemzetközi Legnagyobb Testvérekkel, de azt mondják, hogy a biotechipart nem képviselik, nem reklámozzák, tőlük az távol álljon. Nálunk is akadémikus sereglet forgatja ezt az imamalmot. Dudits Dénes (Szegedi Biológiai Központ, SzBK) becsülettel exponálta magát két évtizeden át, és némi támogatással egy kiegyensúlyozatlan és hatás nélkül maradó reklámújságot is szerkesztett, aminek Zöld Biotechnológia (alias Hírlevél) a neve. Műfaja agitprop – ez a jövő, vegyétek és vigyétek. Dudits doktor könyveket is szerkeszt ezen a területen (a Heszky Lászlóval írt tankönyvei kiválóak), amelyek önismétlései egyre kínosabbá válnak. Van, amikor a kevesebb több lehetne. Lassan lemorzsolódtak róla technológiabarát társai, a területen önálló munkát fel nem mutató Venetianer Pál (SzBK) és a hazai főmezőgazdává előlépett Balázs Ervin (Agrártudományi Kutatóközpont), továbbá epigonjaik, a közösségi médiában kéretlenül előadott esőtáncaikkal. A hazai Szkeptikus Társaság – amely Szegeden igen erős – is valahogyan elfelejtette ezen a területen az egészséges kételkedést, és a mezőgazdasági géntechnológia mindent elhisz nagymamái közé sorolta be magát. Persze, valójában szót sem érdemel ez az akarnoksereg, tőlem oda állnak a DK-ás ex-kvízmesterrel együtt, ahová nekik tetszik. Nehezen értem persze, hogy miért mondta nekem Gyurcsány Ferenc úgy egy évtizede, hogy ő mindig is géntechnológia-ellenes volt, ha nem gondolta ezt sehogyan sem komolyan. Tévedhetek is, hiszen kérdezéskor elég zavaros magyarázkodás indul, s akik az elsőgenerációs mezőgazdasági géntechnológiát nem olyan régen még hibátlannak minősítették, most azt mondják, amit a GMO-Kerekasztal egykoron, hogy pontatlan volt. Most éppen a genomszerkesztés a pontos, azt polírozzák, mint a vadnyugati hotelkocsma előtt álldogáló, csúfságára zöldre festett lovat (címkép).

Európában most ismét az európai egyetemek és kutatóintézetek vezetőinek genomszerkesztést bálványozó aláírásait gyűjtik. Most egy lobbiszervezetnél dördült el a startpisztoly. A VIB (Flanders Institute for Biotechnology) – amely az európai molekuláris biológusok érdekeit próbálja koordinálni, s tevékenységében, láss csodát, az iparral való együttműködés is szerepel – 2019. januárjában Jean-Claude Junckernek, az Európa Bizottság elnökének (2014-2019 – utódja Ursula von der Leyen) szóló nyílt levelet fogalmazott (225. kép). Ehhez 98 egyetemi oktató és kutató csatlakozott, ami – valljuk meg – nem éppen kritikus tömeg. A levél nem hallgatja el, hogy az európai mezőgazdasági géntechnológia K+F érdeke kívánja meg a fellépésüket, mert legjobbjaik támogatások hiányában elhagyják Európát. Ez Magyarországra vonatkoztatva nem is vitás. Dudits Dénes (ex-SzBK) és Nagy Ferenc (SzBK) is elmentek egykoron, majd visszajöttek, mint sokan mások, de például Márton László (University of South Carolina), aki előttem végzett egy évvel a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, kint maradt. A kutatók sorsa nagyon változatos, a tehetségesek elmennek oda, ahol megtalálhatják azt, ami az érdeklődésük tárgya. Nem gondolom ezt tragédiának, hanem a kutatói hivatás mai életformájának.

225.kép: Az első, odaadással fogadott tanács (forrás)

Decemberben már 127-nél tartottunk az aláíró személyek számát tekintve. A tömegvonzás mindenhol működik. Az alapszöveg tudományos szempontból lehangolóan általános óhajokat fogalmaz meg, amit politikusoknak szóló, okoskodó lobbiszövegnek olvasok. A magyar kutatóintézetek közül Nagy Ferenc (SzBK) aláírását látom, akivel a Mezőgazdasági Géntechnológiai Központ (Gödöllő) átvilágításán egykoron találkoztam. Nagy Ferenc akkoriban nálam is szkeptikusabb volt a transzgenikus géntechnológia mezőgazdasági felhasználását illetően. A genomszerkesztésre viszont, úgy tűnik, megengedőbb nálam. Hovatovább – s ez az általánosságban elhangzó sommás ítéletekkel a súlyos baj – nagy kérdés, hogy mire gondolt aláíráskor a dodonai alapszövegből. Az aláíró felelőssége ennek ellenére súlyos, kivált akkor, ha egy ismert kutatóintézet logóját teszi a neve mellé.

A géntechnológia olyan felhasználását (pl. gyógyszerészeti), amely a módosított élőszervezet tisztított termékét használja fel, s amely teljesíti a biztonsági előírásokat, én sem ellenzem. A végső döntést itt úgyis személyesen, a beteg és orvosa hozzák meg, és előtte mérlegelik, hogy mit veszítenek, és mit nyernek. Az orvosi géntechnológia a gyógyszerészetitől sokkal jobban szétágazó, s abban nyílt technológiai megoldások is számosak, amelyeknek környezeti hatásai is felmérést igényelnek. Az árról most ne beszéljünk, de igazságtalanul szétszakítja majd a gazdagok és szegények gyógyítását. Szóval én döntésképtelen lennék az olyan lobbiszövegek aláírásakor, amelyek nem tudják pontosan megfogalmazni céljaikat, s amibe így belecsúszhat olyan értelmezés, ami vállalhatatlan. Tényleg szükségtelen a genomszerkesztéssel létrehozott termékekkel kapcsolatos elővigyázatosság? Én nem hiszem.

A 2018. októberében indított tudománypolitikai roham (akkor 85 intézetről olvashattunk még) célpontja a 2018. július 25-ei Court of Justice of the European Union (Curia) jogi állásfoglalása, amely a genomszerkesztéssel előállított élőlényeket egyértelműen GMO-nak minősíti, és az ezekre kidolgozott európai jogszabályokat érvényesíti. Van a jogszabályokon persze mit finomítani (évtizedesnél régebbi már az európai géntörvény tartalmi avultsága; 226. kép), ezt én is vallom, de ez persze a jogászok kínosan kerülgetett ügye.

Az aláírásgyűjtés világosan a mezőgazdasági géntechnológia európai promóciójáról szól, s nem olvashatok benne az európai mezőgazdasági géntechnológia eredményeiről, amelyek az aláíró intézetekhez fűződnének. Ez azért több, mint figyelemre méltó! Azt olvashatjuk a szövegben, hogy a crisper nagyon is más az Agrobacterium-vektorhoz vagy az együgyű génpuskához képest. Ez már nem vaktában viszi be a DNS-be az új genetikai információt, hanem irányíthatóan, és ez viszonylagosságát tekintve történetesen igaz is. A baj, hogy ez is téveszt, korántsem teljesen megbízható. Örökítőanyagot illetően szerintem nem elégséges a viszonylagos pontosság!

Szóval az akciózó kutatók nyomatékul használva az intézeteik nevét (pl. a cseh, a lengyel, az osztrák, a román, a szlovák Tudományos Akadémiák, a Max Planck Institute, a Wageningen University & Research, a University of Oxford, a University of Cambridge stb.) azt szeretnék elérni, hogy ha nem visznek be fajidegen géneket (vö. transzgenikus szervezetek), csak apróbb módosításokkal mutációkat hajtanak végre, azok ne essenek a jelenlegi GMO-szabályozás hatálya alá. Ez azonban logikailag is bukfenc. Ha a genomot géntechnológiai módszerek felhasználásával alakítjuk át, az géntechnológiai úton módosított organizmust (GMO) eredményez. Tiszta sor? A crisper és társai kutatói elhatározásunk szerint használhatók fel transzgenikus vagy mutációs változtatások végrehajtására, így a módszer egyszerűen nem alkalmas arra, hogy külön jogi szabályozás épüljön rá. A kis változások meghatározásával is baj van. Saját munkásságán keresztül a géncsendesítés mellékhatás-nélküliségét egy valóban sikeres géntechnológus, Caius Rommens cáfolta hitelesen, akinek megjelent könyvecskéjét olvasásra javaslom, s akivel korábban hosszabban leveleztem. Szerencsés időnként az önrevízió, és érdemes sikeres, de kellően kritikus európai (itt éppen holland) kutatóra is figyelni.

226.kép: Született Kínában rézuszmakákó/ember-kiméra? (forrás)

A szuperpontosnak reklámozott crisper ma már köztudottan nem célzott DNS-részeket is hibásan átalakítandónak ismer fel, vág és másít, ezért az eljárás előtt sohasem létezett termékei, akár a szerencsejátékok, kiszámíthatatlanok, így tehát vizsgálatkötelesek, és jogi szabályozás alá kell esniük. A pont a Curia-nál! Igazán nem bonyolult, sőt egyszerűen indokolt okfejtés. Mezőgazdasági géntechnológusok készülhetnek a tételes, a saját pályázati érdeküktől elvonatkoztatott cáfolatra. Az ugyanis csoportérdek. Lesz ilyen jelentkező, vagy csak az ebben a században beindult tudománykereskedelem elveit érvényesíti itt éppen pár intézetvezető? A Természet viszont az efemer életű intézetvezetők után is lesz, ha addig legalább tiszteletben tartjuk, amíg meg nem értjük. Tartok tőle, hogy ez a megismerés nem a jelenlegi intézetvezetői stáb ideje alatt következik be. Számomra kérdés az, vajon ha ezeken az egyetemeken környezettudományi képzettségre szert tett kutatókat kérnének egy ellenkező értelmű dokumentum aláírásra, nem ugyanez az intézeti profil jönne-e össze? Mert egymásnak feszülnek itt tudományterületek, csak most az un. molekuláris biológia látszik éppen erősebb érdekkijárónak? Ehhez fűződnek ugyanis az ipari törekvések és az ígéretekbe szerelmesült politikusok reményei. És mi legyen a nem mezőgazdasági vagy környezettudományi képzettségű intézeti kutatók aláírásával (pl. az Institute Curie, a Max Delbrück Center for Molecular Medicine, a Science for Democracy, a European Institute of Oncology, The Netherlands Cancer Institute, a Romanian Seed Industry Alliance, a Friedrich Miescher Institute for Biomedical Research, a Institute for Infection & Immunity, St. George’s Hospital Medical School stb.). Milyen felelősségteljes rálátásról beszélhetünk az esetükben a mezőgazdaságra, a környezettudományokra, egyáltalán a mezőgazdasági géntechnológiára? Mire jó az aláírók közé való tolakodás? Miért nem a saját tudományterületük a hitvallásuk színhelye?

Az intézetvezetők azt fejtegetik, hogy 2050-re már tízmilliárd embert kell etetnünk. A tragédia ebben az, hogy a mezőgazdasági géntechnológia eddig egyetlen találatot sem mutatott fel, ami a hozamnövekedést 40%-kal garantálná. Ez ugyanis a népességbővülés üteme, és ezt minimálisan minden fő élelmiszernövényt/haszonállatot illetően kellene egyidejűleg teljesíteni. Mi tehát a magabiztos jövővázlatolás oka? Hogyan tarthatna el a bolygónk tízmilliárd embert, mikor az elégséges ellátás a világ fejlődő térségeiben hétmilliárdnál is rogyadozik (93. ábra)? Tessék elmenni Indiába, Közép-Kínába vagy Egyiptomba (innen még meg sem indultak a vándorszegények), kedves európai intézetvezetők, és ott körülnézni? Miért nem a népességszabályozás jut először az eszünkbe ilyen esetekben? A fejlődő országokban hétről tízmilliárdra emelkedő lakosság az elsöprő erejű migráció útján 2050-re átrendezi a kontinensek kulturális és vallási térképeit. Az elöregedő civilizációk búcsút inthetnek a történelmüknek és a szorgalmas kutatási munkával szerzett kiváltságaiknak. Győz a tömeg, mint mindig is. Lesz politikus, aki ezt idejében értelmezi? Lesz politikus, aki most azonnal (már most is késő) az elesettek felkarolásáért tesz, akiket a hazájukban kell támogatni, ha nem szeretnénk Mad Max világának beköszöntét. Nem ezt nevezhetnénk a kérdésben a tényekkel szembenéző felelős politizálásnak?

Az akciózó – főként egyetemi – intézetvezetők szerint a nemesítés sokkal hatékonyabb a genomszerkesztés útján. Készséggel elhinném, ha látnám a bizonyítékokat, de nem ez a helyzet. Én úgy tudom, hogy a biztonsági vizsgálatok ez esetben sokkal hosszabbak, az eljárás sokkal drágább, és így időben nem nyerünk semmit. Értem, az akciózó intézetvezetők azt szeretnék, hogy ne legyen ilyen körültekintő engedélyezés. Ezt azonban, mint környezettudományi területen dolgozó, nem javaslom, és mint fogyasztó sem fogadom el! Ne tessék nyílt technológiában való felhasználásra genetikai kripliket gyártani, és ezekkel szennyezni az idegen beporzású növényeink génállományát. Ha valaki a jövő nemzedékek érdekeit megfontolja, akkor annak önteltség nélkül tudnia kell, hogy úgy kell átadni nekik a genetikai örökségünket, ahogy mi átvettük azt. Amíg nincs megfelelő pontosság – mert még nincs –, addig tessék szíves lenni a laborban szorgalmasan dolgozni, és nem a kereskedelemben megszerzendő vagyonkákról álmodozni.

Mi az azonban, ami általánosságban nagyon zavar? Nos az, hogy az intézetvezetők intézeti logókat használnak (értem, kérték tőlük, de a teljesítés az ő döntésük), s ez azt a csúsztatást tartalmazza, hogy nem száz körüli aktív intézetvezető lobbizik valami mellett, hanem száz közüli európai egyetem és kutatóintézet. Ez érzésem szerint súlyos csúsztatás, amivel a pro-GMO szemléletű sereglet kezdetektől él. Aligha tudom elképzelni, hogy léteznek egyetemi szavazások, amely az intézetvezetők határozatait az oktatói közösségek döntéseivé emelték. Nagy Ferenc vajon megszavaztatta az SzBK kollektíváját, vagy szavaztak-e a kelet-közép-európai nemzeti akadémiák, amelyek teljesítménye ezen a területen sem kiemelkedő? Mit remélnek vajon az intézetvezetők? Géntechnológiai pályázati kiírásokat? Mi lesz azonban a várható eredménnyel (tételezzük fel a legjobbat), aminek termékké való kifejlesztésére az Európai Unió nemzetei tőkeszegények?

93.ábra: Európa migrációs térképe 2019-ben (forrás)

Egyetlen dolgot látok az európai intézetvezetők akciójában támogathatónak, és ez a jelenlegi GMO-szabályozás újragondolása és a géntechnológia eddigi gyakorlati eredményei alapján való újraszabályozása. Nem a szabályozásból való önfeladó kiengedésre gondolok, hanem annak okszerűségére, amelyben az esetről esetre való elv érvényesül, de aminek elővigyázatosságból származó szigorúsága továbbra is vezető elv marad az Európai Unió számára. Teljesen világos, hogy ez az eltérő döntés Észak-Amerika és az Európai Unió között rövid időn belül lehetetlenné teszi az élelmiszer-kereskedelmet, mert a genomszerkesztési módszerek liberalizálása ott a Food and Drug Administration (FDA) jóváhagyásával elindult. Rövid időn belül a fajtakáosz meghatározóvá válhat az amerikai kontinens idegenbeporzású növényeinél. Ebből a szempontból már ma sem tudják a fogyasztók az amerikai kontinensen, hogy mit esznek, mert nincs GMO-jelölés. Lelkük rajta, az Európai Unió eddig sem követte a gyakorlati teljesítményét tekintve lepukkant mezőgazdasági géntechnológiai területén az FDA és US EPA (Environmental Protection Agency) szerintem felelőtlen szabályozását, amelyben a fogyasztó tájékozatlan marad.

A számtalan ismeretterjesztő anyagot megjelentető VIB által indított nyílt levél a CRISPR/Cas9 (crisper) módszertanát állítja be úgy, mint ami gyökeresen új és szuperpontos megoldás. Ha a korábbi eredményeket félre is söpörték eddig, a crisper felhasználásával átszerkesztett kínai ikrekkel történtek világossá tették, hogy a módszer pontatlan (a kifejlesztő Jennifer Doudna is elismerte), és felelősségteljes társadalomban nem érdemel biztonságossági vizsgálatok nélküli megengedő jogi kezelést. A géntechnológusoknak meg kell barátkozniuk az anyaföldön koppanó valósággal. Az olvasók/fogyasztók a kérdésnek ezt a részét már pontosan értik, és többségükben a fogyasztásukat elutasítják. Fölösleges lila ködöket eregetni (igaz, mindkét oldalon), és olyasmit a piacra erőltetni, amit aligha fogad be. A fogyasztói önrendelkezés szerintem megkérdőjelezhetetlen jog, és azt intézetvezetők aláírásgyűjtése sem írhatja ezt felül.

Ekkor még az európai mezőgazdasági géntechnológia súlyos elmaradásáról – ami a termékszintet érinti – egy szót sem szóltam. A tudománykereskedelmi retorika évtizedek óta változatlan, ugyanazokat a megbukott érveket sorolják a szakértők, és ugyanazokat visszahangozzák a sajtómunkások, mint húsz évvel korábban, holott már akkor megcáfolták ezeket. Mit ígérnek most az eddig gazdaságilag tutira sikertelen európai géntechnológusok? A fajták gyors átszabását a globális éghajlatváltozáshoz. Tényleg nem a kiváltó okokat kell megoldani, hanem a haszonnövényeinket és -állatainkat kell hozzáigazítani a környezetfelélő tevékenységünkhöz? Nem vitás, az Old Spice-os figura is fordítva ül a cirkuszi lovon. Ez most kötelezővé is válik? És mi lesz a bolygónkon élő, tőlünk független ökoszisztémákkal, őket kik igazítják ki, kedves géntechnológusok? Valóban csak ennyire telik tőlünk? Javított összetételű haszonnövényeket is ígérnek nekünk, de miért is? Mi javultunk bármiben is, vagy nem éppen mi rontottuk el a korábbi fajtáinkat és művelési módjainkat? Szóval nem vissza kellene hozni inkább a korábban működőket, mint kijavítani a természetet, aminek részei vagyunk? Bennünket ki javít majd ki? A kínai biofizikus és társai? Javított emészthetőségű, antiallergén élelmiszereket is ígérnek nekünk, de ehhez miért kell a fajtákhoz nyúlni. A bizonyos szempontból korlátozott emberek nem folytathatnak esetleg speciális diétát, mindannyiunknak velük együtt kell módosított élelmiszereket fogyasztani? Miért, ha kérdezhetem? Sok dologra vagyok allergiás, de eszembe sem jutna az igény, hogy hozzám igazítsák a fajták örökítőanyagait! Ha a meghatározó többség immunrendszere nem reagál allergiával egy élelmiszerre, akkor miért kell azon egy kisebb csoport érdekében változtatni? Mindezektől miként javulna a környezetünk minősége? Nem tudom elhinni, hogy a VIB lobbistái ezt a zöldséget le bírták írni, és azt még valószerűtlenebbnek értékelem, hogy ehhez a zagyvasághoz intézetvezetők csatlakoztak. Ki fogja teljesíteni a kutatási ígéreteket? A lobbisták? Az aláíró európai intézetvezetők? Olvasták egyáltalán az aláírók, hogy mihez adták a nevüket, vagy ez is a felturbózott lépéstartás előre aktusa (227. kép)!

227.kép: Díszmenet Athénban (forrás)

A cikkben is megfogalmazott kérdésemre, hogy ki kezd majd ugyanezeken az egyetemeken ellenző aláírások gyűjtésébe kezdeni, az mára valósággá válhat. Az ügyben pillanatnyilag elcsöndesült Greenpeace és Friends of Earth után a Corporate Europe Observatory (CEO) aktivitása érzékelhető. A CEO az Európai Unió (pl. EFSA) felé történő lobbizás egyik brüsszeli székhelyű civilszervezete. Genomszerkesztés ügyben megszólalt már 2016-ban is, amikor azt elemezte, hogy nincs konszenzus a genomszerkesztés megítélését illetően a kutatók között. 2018-ban már arról olvashatunk a munkatársaitól, hogy a biobiztonság fenyegetettsége több szálon is világosan érzékelhető. Valóban, nekem is – aki a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező bizottság tagja és két periódusban az elnöke, vagy a GMO-Kerekasztal alapító elnöke voltam – úgy tűnik, hogy környezettudományi területeken dolgozó oktatók és kutatók kezdeményezhetnék a vezetőik felé, hogy a genomszerkesztéssel kapcsolatos elővigyázatosságra felszólító értelmű levelet küldjenek a nemzetük politikusainak. Ebben a jelenlegi európai élelmiszer- és környezetbiztonság elveinek támogatására gondolok, de nem zárom ki, a géntechnológia jelenlegi eredményei alapján történő haladottabb európai géntörvény készítésének lehetőségét sem.

Az, hogy hatósági vélemények ütközéséről van szó, ahol más engedélyezési eljárást gondolnak szükségesnek különböző csoportok, nem lehet meglepő. Kifejezetten új technológiákról van szó, ahol a kockázatok vizsgálata még nem mondható kiforrottnak. Így aztán inkább véleményeket, semmint pontos elemzéseket olvashatunk. Mi sem bizonyítja jobban a véleményvita-jelleget, mint két, a közelmúltban megjelent, s egymással gyökeresen ellentétes szakcikk a Frontiers in Bioengineering & Biotechnology folyóiratban. Itt 2018-ban Duensing és munkatársai azt bizonygatják, hogy a genomszerkesztéssel előállított fajták nem igényelnek elővigyázatosabb bánásmódot, mint a hagyományos növénynemesítéssel előállított fajták. 2019-ben viszont Eckerstorfer és munkatársai az EU elővigyázatosság elvének egyik legkövetkezetesebb szerepében megjelenő Ausztria képviseletében úgy gondolják, hogy a genomszerkesztéssel előállított fajták is szigorú felülvizsgálatot és ellenőrzést igényelnek. Ugyanazon lap nem publikálhatta volna ezt a két cikket ilyen gyorsasággal egymás után, ha valóban tudományos tények ütköztek volna egymással. Itt helyesen véleménykülönbségként értékelte a frontálisan ütköző tartalmakat a tudományos lap szerkesztősége. Mindkét cikknek van német társszerzője, míg a szabályozást szükségtelennek tartó írásnak négy amerikai is, a Corteva munkatársán túlmenően. Ez utóbbi cikkben utolsó helyen találjuk Detlef Bartsch nevét, aki az akkori EFSA GMO-bizottságában sikertelenül játszott szerepet a MON 810-es magyar vetési moratórium indoklásának elutasításában.

A kutatóinak beállított hatósági pengeváltásnak eredménye is volt. 2019. májusában Hollandia és Észtország döntött úgy, hogy további egytucat országgal együtt (Belgium, Ciprus, Finnország, Franciaország, Görögország, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovénia és az Egyesült Királyság) új és egységes törvényt sürget a genomszerkesztéssel készült fajtacsoportok esetében. Itt újra elővették érvelő hasonlatként a mutagenezis alkalmazását (kémiai, fizikai) a növénynemesítés korai gyakorlatában. Ez azonban korántsem új érv, s a korábbi döntésénél a Curia ezt már megfontolta. A makacskodás tehát nem ért véget. Az egymásra nem figyelő show folytatódik.

94.ábra: A GM-növényi fajtacsoportok tulajdon szerinti megoszlása 2019-ben

A géntechnológia megvalósult megoldásai megkülönböztetett módon nemzetközi cégekhez kötődnek (94. ábra). 2019-ben 424 GM-fajtacsoport található az ISAAA adatbázisában, függetlenül attól, hogy van-e jelenleg érvényes engedélye, vagy kapható-e a világpiacon bárhol is. Ebből 40% a Bayer tulajdona, ahol a Monsanto hagyatéka landolt. A Corteva (DuPont és Dow) és a Syngenta (a ChemChina tulajdona) említhetők még 10% fölötti részesedéssel. Számos kisebb vállalkozáshoz tartozik 16%. A kutatóintézetek és egyetemek – amelyek most éppen akcióznak – jegyzésében 7%-ot találunk. Európai intézet egy sincs közöttük, vagyis most éppen olyanok szólaltak meg a kérdésben, akiknek kínosan nincs is gyakorlati teljesítménye. Miért kell a teljesítménynélkülieknek hinnem?

A 7% független, Európán kívüli oktatói/kutatói szabadalmi tulajdon nagy része Kínához kapcsolható. 12 fajtacsoportot találunk innen, amiből 11 nincs a piacon. Egyetlen GM-rizsfajta a Huahui-1 az, amit kereskedelmi fajtaként megjegyezhetünk. A Huazhong Agricultural University tulajdona, hernyórezisztens rizs, ami Cry1Ab- és Cry1Ac-toxinokat termel. Az európai piacon (RASFF rendszer) a kínai rizseket komoly fenntartások övezik éppen a géntechnológiai módosítás miatt, amit nem tudtak kordában tartani, és a hagyományos fajtáikban is jelöletlenül megjelent. Az Egyesült Államok nyolc GM-fajtacsoporttal jelenik meg ezen a listán. Ebből hat nem szerepel a piacon. A két megjegyzendő, kereskedelmet elért GM-fajtacsoport a Rainbow vagy SunUp papaja, ami a Cornell University és a University of Hawaii tulajdonában álló vírusellenálló fajtacsoport (PRSV-köpenyfehérjét tartalmaz), s amelynek gazdasági sikere tagadhatatlan. A CDC Trifid GM-len a másik említendő, amit a University of Saskatchewan fejlesztett ki és szulfonil-karbamid herbicidekre tűrőképes. A bolondok aranyát, a Golden Rice-t sorolhatjuk fel még itt, amely hosszú kifejlesztési periódusában sokféle kézen ment át (pl. Monsanto és Syngenta), s ami most az International Rice Research Institute tulajdona, amit a Rockefeller Foundation és a Gates-alapítvány is támogatott. Ausztráliában aranybanánnal is próbálkoztak. Az FDA szerint a Golden Rice-ban a tárolás során a vitamintartalom olyan gyorsan lebomlik, hogy táplálkozásélettani előnyét elveszíti. A karitatív mesének itt van vége.

228.kép: Gene drive módosítással készült Anopheles gambiae (Fotó: Andre Penner/AP)

Összegezzük: a piac 7%-át teszik ki a cégektől adminisztratívan függetlennek tűnő egyetemi vagy kutatóintézeti fejlesztések, de ezek között nincs európai, és egyetlen valóban sikeres termék egy vírusrezisztens papaja. Hawaii szigetén a papaja 75%-a GMO, de ott is kapható a GMO-mentes Sunrise fajta. Az Európai Unió egyetemei és kutatóintézeteinek nincsenek gyakorlatot elért GM-termékei, kivéve az Oxfordi Egyetemet, amely a sokat vitatott gene drive ötletével állt elő (228. kép), s amelyet kísérleti jelleggel csípőszúnyogok ellen vetettek be, s amely módosítás (génszerkesztés ez?) nem tiszteli az országhatárokat. Miért szólalnak vajon fel a többiek? A crisper-ben bíznak – amelynél nincs eljárásszabadalom –, amely könnyített engedélyezése megnyithatná előttük a kereskedelem kapuit. Viszont az ennek során javasolt óvatlanság aligha találkozik a fogyasztók elvárásaival.

Nincs kétségem azt illetően, hogy a valóban termékfüggetlen kutatókat tömörítő ENSSER 2017 után újra megszólal majd. Nekem úgy tűnik, hogy szükség lesz rá! A Curia döntése után lezártnak tűnő általános vita újra nyílik éppen. Akinek akkor szólt, most a megcáfolt érveket kérődzi újra, még csak meg sem erőlteti magát valami, a korábbinál intelligensebb indoklásra.

A mezőgazdasági géntechnológia hazai kutatói csak az ígérgetés szintjére voltak képesek eddig eljutni. Hazánk mezőgazdasági géntechnológusai semmilyen gazdasági eredményt nem tudtak eddig felmutatni. Aláírom, a GM-fajta kifejlesztésére nincs nálunk elégséges K+F pénz, és nem is lesz, hiszen erre még az EU gazdaságilag legjelentősebb állama, Németország sem képes. Viszont, ha egy kutatóintézet ezzel foglalkozik, akkor a pályázati pénzek megszerzése miatt mutogatnia kell magát. Ez utóbbival az a baj, hogy itt a siker a piacon megjelent termékkel bizonyítható. Magyar portéka csak akkor lesz, ha valamelyik multi megveszi valamelyik fejlesztésünket. Akkor már nem lesz, ugye, nemzeti? Ezt viszont a multik csak a fejlesztés korai állapotában teszik, és mélyen a kifejlesztési ár alatt (ez pályázati pénzekből jöhet össze), ha a saját szabadalmaik szerint ezt szükségesnek ítélik. Egyébként esetleg a termékjelöltünk megjelenik majd az ISAAA adatbázisában azzal, hogy nincs érvényes engedélye, vagy hogy nem kapható. Miért visszahangozza akkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a crisper fontosságát? Akad ennél a gazdaszervezetnél egyetlen vezető is (lásd a linken lévő sorozat 51-60 részeit), aki eligazodik a mezőgazdasági géntechnológia területén?

Darvas Béla