(Biotechnológi^kaland N^o63)

Mindenkinek vannak hősei, akik a személyiségének eltérő pontjain esetleg mások. A kutatásban dolgozók ma gyorsan és mélyre ásnak és tudásuk speciális kútjából hamarosan ki sem látnak. A szakbarbárok többnyire elveszítik a horizontális tájékozódási képességüket. Az új tudományterületeken – az ambíció gyűjtőhelyein –, így a növényi géntechnológiában halmozottnak tűnik az előfordulásuk. A horizontjukon a gödör fala látható, és a képzeletük gyorsan kiürült. Nem jut be hozzájuk információ, így azt feltételezik, hogy mindent nekik kell megoldaniuk, mert nem léteznek társtudományok. Ezért rendkívüli, ha egy növényi géntechnológus mégis a kijárathoz jön, és ki képes dugni a fejét a tárnájából. Meglepetések érhetik, hiszen amit felküldött azt kint már használják, és mindenféle véleményt hallhat. Nem győz majd hunyorogni.

Ha már burgonyáról szól ez a rész nem felejtkezhetünk meg Pusztai Árpádról, aki takarmányozás-/táplálkozástudományi szakértőként az eredményeiből azt a következtetést vonta le, hogy a kísérleti célra előállított hóvirág-lektint termelő burgonyából súlyos bajok lehetnek. Pusztai Árpádot és csapatát a korrektnek gondolt Egyesült Királyságban azonnal elsöpörte a pro-GMO figurák által gerjesztett vihar, szószólóik az őket gátlástalanul kiszolgáló tudományos lobbi volt. Szóval a belső szoborparkomban Árpád is ott áll, mert a saját érdekei ellenére a tudományos kételyét nem hallgatta el. Valamikor az igazság szolgálatába állt, és idős korában sem lett hűtlen önmagához.

De hazai hősöm Heszky László is, aki nálunk a növényi géntechnológia első tankönyveit írta, megszervezte ennek doktorképzését, és eközben nyitott maradt a társtudományok felé, nem veszítette el a kritikai készségét. Súlyos magánkonfliktusai lehettek, hiszen alkalmazott géntechnológusokat képezett, miközben befogadta és kritizálta a jelen géntechnológiai gyakorlatát. Kevesen tudják mennyi szerencsétlen lépéstől kímélte meg a Magyar Tudományos Akadémia Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József alatti mezőgazdasági osztályát. Ma mindkét hősöm hallgat. A szájukra és a kezükre a némaságot parancsoló betegségük tett lakatot.

Miként is ne ismertem volna fel Caius Rommens (211. kép) cikkében, majd kitárulkozó könyvében a velük való sorsközösséget? Önsorrontás ez a lépés, vagy saját sorsunk vállalása? Én ez utóbbira tippelek. Az épen maradó kutatói etika csak erre enged haladni, és eközben a saját sorsunk lényegtelen. Felbecsülöm az iránymutató fényt, és rámutatok, hogy minél többeket vezessen. A tudományt mindig is a tudásra/tudatlanságra alapuló szkepszis hajtotta tovább. Nincs tökéletes találat, ahogy állandóság sem. Minden mozgásban van, minden alakul. Az evolúció eseményeiből is megtanulhattuk volna ezt a leckét. A helyzetfelmérésre, alkalmazkodásra képtelen életformák kihalnak. Az ember sem kivétel. Most éppen túlszaporodásának termékei/technológiái/hulladékai vezette el létezésének pereméhez. Nem úgy néz ki, hogy ennek belátására üzleti érdekek miatt képes.

211.kép: Caius Rommens (Fotó: gmwatch.org)

Már éppen bizakodtam. Egy GM-fajtacsoporttal (Innate) kapcsolatos fejlesztésről kedvezően vélekedtem. A szóban forgó terület a módosított burgonyák csoportja, amelyek közül ezek éppen azt kínálják, hogy sütéskor kevesebb rákkeltő akrilamid képződik. Ez kell, hogy a fogyasztókat érdekelje. A burgonyavész pedig Európában nagyon fontos növényvédelmi probléma, s aligha lehet termesztő, aki az ezzel kapcsolatos rezisztenciára nem kapja fel a fejét. Bár hazánkban is létezik klasszikus nemesítéssel létrehozott, ökotermesztők által hasznosított rezisztens fajta (Sárpo Mira). Az Egyesült Államokban J. R. Simplot Co. burgonyái közismert GM-fajtákká váltak, amit villámgyors engedélyezés, majd dereguláció követett.

És most alapos meglepetésünkre megszólalt – több mint száz tudományos közleménnyel és szabadalommal a háta mögött – a sikeres innovátor, Caius Rommens és arról írt, hogy korai volt az öröme, mert több dolog ellenőrzésére a fejlesztés időszakában nem kerülhetett sor, ami utólag nyomasztja. Az Amszterdami Egyemen végzett, majd PhD után a Kaliforniai Egyetemen dolgozott tovább. Kórokozókkal kapcsolatos rezisztencia-géneket izolált, s ez felkeltette a Monsanto figyelmét. 1995-től tehát a következő hat évben St. Luisban folytatta a munkáját.

2000-ben a J. R. Simplot Co.-hoz szerződött át (Boise, Idaho), ahol évi 5000 GM-vonalat állított elő és karakterizált. Elképesztő munkabírás, valahogy ezt az arcán is látom (211. kép). A kereskedelmi tempó hatására elnyomta azt az érzését, hogy a GM-burgonyavonalak életképessége (később kel és hamarabb elöregszik) és terméskilátásai (kisebbek a gumói, -5-25%) is csökkentek. A sikeresebbek közül végül három vonalat kombinált, és hozta létre azokat, amelyet a vállalat gyorsan piacra segített, sőt az FDA-deregulációt is szaporán elintézte. Rommens szerette volna az eredeti vonalait újra ellenőrizni, de már késő volt. A cég megjelent az új fajták első generációival az amerikai (2014 – Egyesült Államok, 2016 – Kanada, 2017 – Mexikó) és az ázsiai (2017 – Japán, 2018 – Malájföld) és az ausztrál (2017 – Ausztrália, Új-Zéland) kereskedelemben. 2016-ban már a második generációs fejlesztések (Acclimate, Hibernate, Invigorate) következtek az Egyesült Államokban.

2013-ban Rommens doktor – tapasztalva, hogy a kereskedelmi érdekek felülírják a tudományos érvelését – elhagyta ezt a munkahelyét is, és egy kis farmon helyezkedett el. Ma, a könyvének megjelenésekor már Franciaországban él. Korábbi szerződései kötik abban, hogy mit mondhat el, és miről kell hallgatnia, de szerinte nem is vitás, hogy a ppo (a gumó fekete foltossága ellen vetették be – a ppo5 a Solanum verrucosum-ból származik) gén csendesítése (RNAi-módszer) sokféle mellékhatással járhat. Ugyanez vonatkozik az asn (az aszparagin-termelését módosítja) és Inv (csökkenti a redukáló cukrok arányát) génekre is. Rommens munkájához köthető az Innate (többféle van: Accelerate, Acclimate, Cultivate, Generate, Hibernate, Invigorate), a Hibernate (pl. ppo5, asn1, VInv) és a White Russet (az ISAAA adatbázisában nem azonosítható) GM-burgonyák is. Az adatok újra értékelése során arra jött rá, hogy a szóban forgó burgonyák fontos termesztési paraméterei kedvezőtlenebbé váltak, s ennek éppen a géntechnológiai átalakítás volt az oka.

212.kép: Caius Rommens könyve a Pandora’s Potatoes

Új értékelését könyvben tette közzé (77 oldal, 109 hivatkozás), aminek címe Pandora’s Potatoes – The Worst GMOs (a kiadó az Yimagine, de az Amazon 11 US $-ért árusítja) és aminek szerinte el kellene vezetni oda, hogy a piacról visszahívják ezeket a GM-burgonyafajtákat (212. kép). Az ügy kapcsán súlyos árnyék vetül a géncsendesítéssel előállított Arctic Apple és a CC-csiperke fejlesztésekre is. Ugye milyen képtelenségnek tűnik most Nagy István (Agrárminisztérium) és Győrffy Balázs (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) vagy az őket támogató Gyuricza Csaba (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ) sürgölődése, hogy a genomszerkesztés ne tartozzon a GMO-k jogi megítélése alá? Még akkor is, ha mindezt a Magyar Tudományos Akadémia vezetői (Dudits Dénes és Balázs Ervin) indították el. Míg a köztisztviselők jobbára megérteni sem képesek a géntechnológia genetikai mélységeit, az MTA vezetői politikusi magatartásformákat gyakorolnak kutatói helyett, miközben saját GM-fajtajelöltet egyet sem állítottak elő. Termék nincs, szöveg van.

Az Egyesült Államok pár újságírója a Washington Post-ban az anti-GMO tanulmányokat az anti-tudománnyal azonosították, ami csöppet sem szokatlan azoknak, akik a géntechnológia területén kritikus szemlélettel tűnnek fel. Az ő hősük a megtért Mark Lynas, aki történelem/politika szakon végzett, de beleszól a géntechnológia mezőgazdasági ügyeibe. Rommens szerint az anti-tudományokat jelenleg a cégek laboratóriumaiban művelik és hajlamos vagyok arra, hogy szemtanúként neki higgyek.

Elképesztő vallomásnak olvasom a beharangozót, aminek megnevezett viszonyait régen sejtem. A fajtatulajdonosok az európai ellenőrző vizsgálatok számára sem biztosítanak vetőmagot/vetőgumót és hazánkban is vannak olyanok, akik ezt helyesnek tartják, így Dudits Dénes – ex-BZBE → IMBE/MTA, Balázs Ervin – ex-PNBE → IMBE/ex-MBK → MTA ATK, Vancsura József – GOSz, Horváth Gábor – MOSz (lásd Zöld Biotechnológia 2009. november, 8. oldal). „A példátlan hatósági önkényt törvényesítő kötelező vetőmag-mintaadás indokolatlanul kiszolgáltatottá tenné a fajtatulajdonosokat…” – írják a fenti véleményhordozók. Miért gondolják vajon azt, hogy helyes az, ha egy nemzet nem ellenőrizheti azokat a GM-növényfajtákat, amit a területén termelni akar egy nemzetközi fajtatulajdonos? Mit takargatnak viszont a fajtatulajdonosok? A félkész fajtaállapotot, a kereskedelmi haszon által siettetett termékfejlesztést, amiben a fejlesztőt morális gondok gyötrik. Elég alapos volt az előzetes munka? Kapott-e az innovátor kétségei eloszlatásához elég kutatási időt? Úgy tűnik az ipari kutatóintézetekben már a munka korai fázisában személytelenné válik a termék. Az innovátor kételyeinek sincs helye. Akár mehet is, hallgatásra bírják a vele kötött jogi szerződések. A könyv 2018. október 15-én jelent meg, vagyis az a ritka kivétel, hogy a magyar olvasó azonnal tudhat róla.

213.kép: Burgonya a géncentrumban (Fotó: USC Canada)

A cikk olvasása után – amit Jonathan Latham (az Independent Science News szerkesztője) genetikustól kaptam – emailt írtam Rommens doktornak (most ismételten klasszikus nemesítéssel foglalkozik), aki gyorsan válaszolt, és nagyon nyitott volt az érdeklődésemre. Ebben a részben a könyvének tartalmát elemzem majd, úgy ahogyan könyvismertetőkben szoktuk. Aztán meglátjuk majd a későbbieket. Ugorjuk, akkor a könyv második (javított) verziójára, amelynek dátuma 2018. október 11. A nyilvánosságnak most az azonos tartalmú október 7-ei első kiadást kínálják. A második kiadásban néhány félreérthető állítás egyértelműsítését hajtotta végre a szerző.

A burgonya (213. kép) címszó alatt a nemesítésben közel 200 keresztezéssel előállított fajtát találunk és ~50.000 gént. A baktériumokat ~4.000-5.000, az embert ~20.000-30.000 génnel (ennyi a vízibolhának is van) hozta össze az evolúció. Növényeknél viszont nem ritka ez hatalmas génszám. A magas génszám a biodiverzitás növekedése felé mutat, bár a nemesítői tevékenység (géneróziónak tekinthető, ha a génszintű biodiverzitás felől nézzük) a kultúrfajtákat tekintve ennek csökkentését tűzi ki, vagyis az egyöntetűségre szavaz. A Russet Burbank burgonya egyetlen egyed klónja, amely 1873-ban élt, s amely sejtjei már túl vannak a 145. generáción. E burgonya tenyésztése talán az egyike a klónozás területén végzett leghosszabb kísérleteknek. Rommens azt mondja az előszóban magáról, hogy egyike volt a legismertebb burgonya-genetikusoknak, de a technikai tudása, ami az átalakításra vonatkozik az veszélyes volt a következményeit illetően. Most itt padlót is foghatunk. Nem voltam/vagyok képes a hatások felmérésére – mondja, s én azt feltételezem, hogy más növényi géntechnológusok sem, akiket a szabadalmak mozgatnak. Megrendelésre dolgoztam és teljesítettem, amit a fogyasztón keresztül a cég kívánt, de nem tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy az evolúció miért olyanná tette a burgonyát amilyen eredetileg. Az általa kreált burgonya más szempontú bírálata elvezette oda, hogy ellenőrizni akarta újra, hogy mivel mit változtatott, de már késő volt, s a szerződésének jogi tartalma megelőzte abban, hogy nyilvánosan beszéljen. Pusztai Árpád is ebben a hálóban vergődött.

A dietetikusok több szempontból is lefokozták (junk food) a chipseket, egyrészt az olajtartalma, másrészt a magas sótartalma miatt, s ehhez jött a sütéskor keletkező akrilamid tartalom, ami rákkeltő. Mindez az utóbbi két évtizedben a burgonyafogyasztást közel negyedével csökkentette, amibe a burgonyaágazat nem nyugodott bele és megoldást keresett. Mára a kukorica, szója, repce és gyapot mellett a burgonya a leginkább a géntechnnológia érdeklődésének középpontjában lévő növényünk.

Az egyik ügy, ami az innovátorokat vezette a túlsütött chips esete, amit 5%-ra becsülnek ma az Egyesült Államokban. E hatásban főszerepet játszik a magas alanin-tartalom, ami az anv génnel kapcsolatos. Tároláskor a burgonyagumó a csíraképződés miatt a keményítő átalakításába kezd, amit az Inv gén indít el. A cukrok- és az alanin-tartalom emelkedése vezet el a sütéskori akrilamid képződéshez. Mindkettőt el kell csendesíteni az akrilamid-szegény chipshez. Rommens szerint ez a széleskörűen előforduló vegyület ezer-tízezerszeres mennyiségben okozhat rákot (2A), mint ami a túlsült chipsben előfordul. E megjegyzés értékelésében nem kell felednünk, hogy érzékenységben közel ezerszeres eltérés van az egyes emberek között, s különösképpen vonatkozik ez a gyerekekre.

A burgonya feketefoltossága mintegy 40% vesztességet (15% betakarításkor, 15% raktározáskor és 10% feldolgozáskor) okoz a burgonyát feldolgozó french fries iparnak. Ez súlyos kárnak nevezhető. A fekete foltosságot a polifenol-oxidáz enzim (ppo gén, amelyből több kópia is található a genomban) okozza, amely elcsendesítése megoldja ezt a problémát. Pontosabban gumók ütődésekor a megsérült sejtfalon keresztül kiszabaduló tirozin fenolvegyületekkel és oxigénnel érintkezve melanint (festékanyag) képezve válik láthatóvá.

214.kép: Solanum verrucosum (Fotó: Carlos G. Velazco-Macias)

Végül a burgonya legfontosabb betegsége a burgonyavész (Phytopthora infestans), amely ha másként nem lenne ismert, onnan bizonyára, hogy az 1840-es írországi járvány közel egymillió ember éhhalálát okozta (Great Famine). Ehhez egy Argentínában (a gént a cég egyszerűen eltulajdonította; a szabadalomhoz Argentínának nincs köze, bár a rezisztenciagén a területén található) honos vadburgonyából (Solanum verrucosum – 214. kép) származó VNT rezisztenciagént kellett átvinni, de mivel ez nincs párosodási kapcsolatban a termesztett burgonyával (Solanum tuberosum), így a termék GMO minősítést kellett, hogy kapjon. A burgonyavésznek különféle és változékony törzsei vannak, s egy-egy rezisztencia gén, mint a VNT bizonyos években működik, míg máskor/máshol nem. A megjelenés utáni években a hatáscsökkenés bizonyosan várható. Folyamatos versenyfutás ez a kórokozó mikroorganizmus változékonyságával.

A megoldások után Rommens arra döbbent rá, hogy a géncsendesítéssel (asn, Inv és ppo) egy sor kapcsolt növényfiziológiai változást indított el, hiszen nem speciális (egygénes) szabályozásról van szó. Pontosabban ezek a gének nem csak egyetlen, számunkra fontos folyamatot szabályoznak. Csökkent a módosított vonalak szaporodóképessége, termésmennyisége, míg speciális toxintermelő-képességük növekedett.

Tapasztalataim szerint a mezőgazdasági tudományok felől érkező növényi géntechnológusok jelentős részére jellemző az eltúlzott magabiztosság. Úgy gondolják, hogy az evolúció során hibák keletkeztek, és a természet hibás génműködéseket tart fenn, amit ők egyszerűen kijavítanak. Rommens szerint ez éppen fordítva igaz, s a géncsendesítés valamiféle fordított irányú evolúciónak tekinthető, ami egy korábbi állapotot állít vissza. A polifenol-oxidáz-csendesítése (ppo) a növény stressztűrő-képességét gyengíti, az asv-csendesítése csökkenti a nitrogénműtrágyák hasznosítását, ami terméscsökkenéssel jár, míg az Inv-csendesítés termékenységcsökkenést vált ki, fejlődési eltéréseket okoz, és romlik a burgonyafajta eredeti íze.

Valójában a ppo-csendesítés (ezt az enzimkészletet csendesítik az Arctic Apple és CRISPR/Cas9 csiperkében is) nem állítja le feketefoltosság biokémiai eseménysorát, csak elrejti azt, a látványt módosítja (215. kép). A beltartalmi változások jelzik, hogy azok lényegileg nem azonosak. A sötét szín megjelenése figyelmeztet a növénybetegségekre és a romlásra (csiperke) bennünket, vagyis a növény normális reakciójának elmaradása bakteriális és gombás betegségek elfedését vonja maga után, s közöttük több speciális toxintermelő és allergén is van. A keletkező vegyületek között említhetjük a tirozin metabolitját a tiramint, ami vérnyomás-emelkedést okoz és nem mellesleg allergén is, s ami éppen a ppo-csendesítés következtében nem jut el a melanin képződéséhez. Ebben a környezetben két toxin is feldúsul, ami normál burgonyában nincs jelen. A chaconin-malonil, amelynek rokona a chaconin (szteroid-glikoalkaloid) a szolaninra emlékeztető vegyület. Hatására emberen fejfájás, hányinger, hasfájás és hasmenés jelentkezik. Az alkaloidtermelő növények, amelyek közé a burgonyafélék tartoznak, nemesítése különösen felelősségteljes munka.

215.kép: Harminc perccel a hámozás után – elől polifenol-oxidáz-csendesített burgonya (Fotó: Business Wire)

A másik egy lizin-metabolit az α-amino-adipát, ami ismert idegméreg. Ennek szintje a ppo-csendesítés után közel hatszoros, s az ~500 mg/kg GM-burgonya szintet is elérheti. A főzés során ebből keletkező vegyületeket (AGE) többféle krónikus betegséggel (cukorbetegség, daganat, Alzheimer-kór stb.) hoznak összefüggésbe. A magas lizintartalmú Mavera (LY038, REN-38-3, Renessen LLC) kukoricát ennek negyede miatt visszahívták a piacról.

A burgonya géntechnológiai módosítása, a módosított sejtből a teljes növény regenerálásig rendkívüli mennyiségű mutációt eredményez, amely hatások feltérképezése általában nem történik meg. A cégek ebbe nem fektetnek pénzt, és az ellenőrző szervezetek Rommens szerint ennek észre vételezésére sem alkalmasak, hiszen adminisztratív munkát végeznek. Az innovátor szerint az Innate burgonyák genetikailag, valószínűleg a valaha piacra kerültek közül kimagaslóan a leginstabilabb hasznosított GMO-k.

Foglaljuk össze: egy, a burgonyaágazatban tevékenykedő cég kutatókkal létre hozatott több GM-burgonyafajtát. A fejlesztő elvárásait a cégtulajdonos egy idő után nem támogatta. A GM-burgonyák Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában piacon vannak. A kutató elhagyta a fejlesztés színhelyét és kételyeit, amelyek súlyosan terhelők az Innate burgonyákra ismeretterjesztő könyvben írta le. A fogyasztókhoz szól. Minden, ami eddig csak sejthető volt a GMO-cirkusz működéséről, most láthatóvá is vált. Európa helyesen teszi, hogy távol tartja magát a jelenlegi növényi géntechnológiától és genomszerkesztéstől, amely körültekintőnek nem nevezhető fejlesztése úgy működik, ahogy Caius Rommens leírta. Ez még csak a géntechnológia kőkorszaka.

Darvas Béla