(Fapados agrokemizálás N^o 44)

Létezik a vadon élő állatokról szóló hírnek – már hogy elképesztő ütemben pusztulnak – megbízható érdemi alapja. A gerinceseket említhetjük, mint terebélyesedő szomorú példát, de ott is egy-egy fajt érintő konkrét közelítésekben érdemes csak beszélnünk. Az általánosítás mindenhol és mindig hibákkal terhelt. Azt olvashatjuk a médiában, hogy a hatodik fajkihalási hullám a nagy ragadozó halakra (pl. rája- és cápafélék), kétéltűekre (pl. békák, szalamandrák), hüllők (pl. tengeri óriásteknősök), nagy emlősök [pl. orrszarvúfélék, emberszabású majmok, lemurok (címkép – vörös vari, Varecia rubra), bálnák, delfinek stb.] terjed ki elsősorban. Mostanában viszont már a rovarok kipusztulásáról is cikkeznek, ami számomra kifejezetten hiteltelen, hiszen 1% alatti részüket ismerjük csak faji szinten. Én úgy gondolom, hogy összességében a rovarok messze túlélik majd az emberiséget, de a gerinceseket is. Ők a Föld alkalmazkodási bajnokai, a nagy túlélők. Persze egymillió fajból sok a kipusztuló és a keletkező is. De haladjunk csak szépen, sorjában.

Az ebben a tekintetben tudományos közleményekre támaszkodó médiában megjelenő hírek oksági alapjait megvizsgálva nagyon különféle magyarázatokkal találkozunk. Korántsem egyetlen okra – nevezetesen, hogy túlságosan sok és válogatás nélkül irtó rovarölő szert használunk – vezethető vissza a biodiverzitás-csökkenés érzékelhető történése, hanem arra, hogy az emberi faj a belátásképtelen szaporodásával kiszorít minden fajtársát a környezetéből. Sőt, úgy mellesleg a gazdasági tevékenységével a bolygó felmelegedését indította el. A mai politikusok – tisztelet a kivételeknek – nem hisznek a tudomány előrejelzéseinek, különleges üvegházban nevelkedtek, és pályafutásuk során torzító kontaktlencse került rájuk. Ez nálunk a természet- és környezetvédelem ügyeit illetően nagyon is érzékelhető. A tárca és a média önjelölt prófétákat keres, akik saját gazdasági érdekből megvilágosodtak, és terjesztik a hiszékenyeknek az igét. Például, gyűjts folyékony szenet a talajodba, ne szánts, csak vess, majd takaríts be. Vegyél tőlünk takarónövénymagot és talajoltószert, használj glyphosate gyomirtót. Pár csepp senkinek sem árthat, mondjon a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) bármit is, s aki mondja nincs semmiféle szakirányú képzettsége.

A fejlődő országok lakossága ma korlátok nélkül szaporodik (ez talán felvilágosítással és fogamzásgátlókkal kezelhető lenne), valamint Észak-Amerika és Európa elöregedő lakossága joggal retteghet a migrációtól (falakat és kerítéseket építhet, de hosszú távon – mindannyian tudjuk – reménytelen ez a próbálkozás), ami most még gazdasági okú, de amit követ majd hamarosan a klímamenekültek sora. Szaúd-Arábiában nyaranta mérnek már 50 °C-os meleget is. Napközben a nincstelenek a pincékben, vizes ronggyal a fejükön élnek túl. Késleltethetjük pár évvel az ügyet, de nem oldhatjuk meg akadályállítással a törvényszerűen bekövetkező népvándorlást. Sokkal korábban tévesztettünk irányt, és a mai megoldás már sokkal bonyolultabb. Fájni fog.

Áthallások a fogalmazás részei, úgyis mint olvasatok. A biológiában mindig és mindenhol működnek. A bolygónkról való fajkihalásoknak vannak leírható fázisai. A Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) például ennek fokozatait úgy jellemzi: adathiány (értsd fogalmunk sincs mi van) – DD (data deficient); kevésbé aggályos – LC (least concern); fenyegetettség közelében – NT (near threatened); sebezhető – VU (vulnerable); veszélyeztetett – EN (endangered); kritikusan veszélyeztetett – CR (critically endangered). A CR tehát a kihalás szélére sodródott, eltűnőben lévő fajok gyorsliftje. Van tovább is: az élőhelyén kihalt, amely fajokat állatkertekben még megtalálhatunk – EW (Extinct in the Wild) és a kihalt – EX (Extinct) a végső állomások, amikor egy korábban létező genetikai kóddal szegényebb lesz a Föld nevű, űrben száguldó bolygó. Szép mese – lásd Jurassic Parc – a genetikai tárlókban megmaradó örökítőanyagból való klónozás, de életképes állomány ilyesmiből már soha nem lesz. Az egyedek számukra alkalmatlan környezetbe kerülhetnek csak vissza, és genetikai változatosság (diverzitás) nélkül, ami az alkalmazkodóképesség alapja, csak a forgatókönyvírók fantáziájában működőképes ez a megoldás.

Mely gerinces fajok pusztultak ki a múlt században, mikor az emberiség létszáma 1,65 milliárdról 6 milliárdra emelkedett (s mára már 7 milliárd fölött vagyunk)? Ígérget nekünk a szabadalomorientált géntechnológia, hogy eteti majd ezt a sokaságot, de ehhez még – nem tévedés – egyetlen (!) hatékony mezőgazdasági találata sincs. Mást tud ez a technológia a mezőgazdaságban: a szabadalom megszerzésére hatékony eszköz egy-egy GM-fajtacsoport esetében.

Szóval mi pusztult ki a múlt században? Reménytelen felsorolnom, mert becslések szerint átlagosan évi két gerinces faj tűnik el véglegesen a bolygónkról, és 1990-2015 között elemezve a fajok 30%-a veszélyeztetett. Terjedelem híján nem sorolhatók fel a példák, így csak párat fogok említeni, olyanokat, amelyek az eredeti élőhelyükön éppen az ott élők orra előtt haltak ki (EW). Állatkertekben vagy tenyészetekben (akvárium és terrárium) esetleg átmenetileg még megtalálhatók. Halak – Cyprinodon veronicae (fogasponty Mexikóban), Skiffia francesae (arany fogasponty Mexikóban), Allotoca goslinei (díszes fogasponty Mexikóban); kétéltűek – Anaxyrus baxteri (wyomingi varangy az Egyesült Államokban), Nectophrynoides asperginis (kihansi varangy Tanzániában); hüllők – Lepidodactylus listeri (Lister-gekkó a Karácsony-szigeten); Cryptoblepharus egeriae (kékfarkú vakondgyík a Karácsony-szigeten – 179. kép); madarak – Corvus hawaiiensis (hawaii holló az Egyesült Államokban), Hypotaenidia owstoni (guami guvat a Guam-szigeten), Mitu mitu (csupaszfülű mitu Brazíliában, 180. kép), Zenaida graysoni (Socorrói gerle a Sokkoró-szigeten); emlősök – Elaphurus davidianus (Dávid-szarvas Kínában – a fajmentés jó példájaként a miskolci állatkertben láthatók még), Oryx dammah (kardszarvú antilop a Szaharában).

179.kép: Kékfarkú vakondgyík (forrás)

A kihaláshoz közeli fajokkal való dokumentált állatkereskedésre nem találunk példát, de rokonfajaikról már igen. A kihalás ténye ugyanis felkelti az akvárium-/terrárium- és vadaspark-tulajdonosok figyelmét, és a nemzettséget illetően állatkereskedés indul, ami tovább rontja a genetikailag zuhanó (vö. génerózió) állomány helyzetét. Tenyésztésre nagyon kevés amatőr képes. A gerinces fajok 18%-ával folytatunk kereskedést, s a védettségi besorolás nemhogy akadály, de éppen kedvcsináló is, mert a piacon a veszélyeztetettség foka emeli az árat.

A szigorú védelem kijátszásának számtalan módja van. Például a Tanganyika-tóból nem lehetne már szájköltő és ikrázó sügéreket kifogni, de a tó szélén egymást érik a halneveldék, ahol tenyésztenek, és a nevelt egyedekre nem vonatkozik már a védelem. Hogy honnan kerül be a medencékbe a törzsanyag és annak utánpótlása, azt a helyszíni hatóságok nem firtatják. Léteznek még egyenlőbbek. Az amatőr tenyésztők is tudják, ha nincs genetikai frissítés, akkor az állomány leromlik, és gyorsan szaporodásképtelenné válik.

Öt és félezer gerinces fajjal kapcsolatos állatkereskedelemről beszélünk, és csak néha szisszenünk fel annak kapcsán, ha egy-egy rakomány énekesmadár lebukik az országhatáron. Illetve megy ez a szomszédunknál legálisan is. Romániában 440 ezer pacsirta kilövésére adtak 2019-ben engedélyt, mert a madár nyelvét (!) pástétomban hasznosítják. Ennyit a vadászat kulturáltságáról és nemességéről, továbbá a csúcsgasztronómia etikájáról.

Az állatkereskedelem forrásai kétéltűeket tekintve Dél-Amerika északi fele és a trópusi Ázsia; a hüllőknél Ausztrália; madaraknál Afrika déli fele és Dél-Amerika északi fele; emlősöknél Közép-Afrika és a trópusi Ázsia. Az érintett fajok listája méretes. Mindez sajnos a bolygón speciális betegségek széthurcolását segíti, amire mostanában a Batrachochytrium dendrobatidis patogén gomba a példa, ami a Koreai-félszigetről szabadult rá a bolygó békáira és szalamandráira, vagyis ennek a kihalási hullámnak a békák esetében nemcsak az agrokemizálást (vö. atrazine nevű hormonmoduláns hatású kukorica-gyomirtó) találjuk a meghatározó okai között.

100.ábra: Amit a becsült és arányaiban veszélyeztetett fajszámról a New York Times 2012-ben tudni vélt (forrás)

A 2012-es adatok alapján biztos fajismereti alapokkal a fenyegetettség mértéke a kétéltűeknél (†41%), a madaraknál (†13%) és az emlősöknél (†25%) állítható csupán (100. ábra). Hiszen ezek számottevő fajszintű felmérése megtörtént: madaraknál 99%, emlősöknél 85% és kétéltűeknél 70% az ismertség foka. A halak (23%) és a hüllők (29%) fajszintű ismerete komoly hiányosságokkal küzd, vagyis a rajtuk végzett becslések pontossága nagyon is kérdéses. Puhatestűeknél, növényeknél és rákoknál a fajok 3-5%-át ismerjük csupán. Még becsülni sem lehet tehát, hogy hol tartunk! Ehhez képest a gombák (0,6%) és rovarok (0,3%) ismertsége semmilyen általánosító megállapítást nem tesz hihetővé. Hiába respektált tudományos lapban jelennek meg az ezekre a fajcsoportokra vonatkozó globális kihalási tárgyú írások, a komolyságuk a kávézaccból való jóslásra emlékeztet. Az emberi tudásbunker erősen látáskorlátozó lőrésén át figyelhetjük meg csupán a rovarokat. Közel egymillióra becsülik a Földön élő rovarfajok számát (náluk csak a pók- és atkafélék kevésbé ismertek), így azonnal elbizonytalanodhatunk, ha arra gondolunk, hogy vannak, akik ezen fajok kiemelkedő veszélyeztetettségéről írnak. Mennyi lehet egy ismeretlen érték 40%-a? Nem ismert, ugye?

180.kép: Csupaszfülű mitu (forrás)

Rovarokat tekintve egy, mostanában nálunk gyakorta emlegetett közlemény szerint a fajok 40%-a tűnhet el a bolygónkról (a becslés durvább változást jövendöl, mint a gerinceseknél); egymillió fajból, úgy 600 ezer marad. A szerzők az utóbbi 40 év tudományos irodalmát vizsgálták át (eltérő módszerek, eltérő szaktudás stb.) és jutottak erre a következtetésre. A IUCN besorolása szerint ezt az értéket viszont csak 10%-ra becsüli. Nekem ez pusztán játék a számokkal; a kutatók fantáziája – mindig is sejtettem – végtelen, és néha a koherencia is hiányzót jelent. Bevallom, nem az esetem a mások eredményeinek összevetéséből épülő, újrakérődzött igazságkeresés. Mértékkel hiszek az efféle metaanalitikus PC-mágusoknak, mert ismerek párat. A szellős kártyavár itt is fikciókból épült, aminek stabilitása a földönjáró biológiai tudomány tűrőképességét meghaladja. Alapesetben tudomást sem veszünk ilyen ingatag jóslásokról. A cikk viszont a Biological Conservation szaklapban jelent meg, amelynek hatástényezője (impaktfaktor-sznobok figyelem!) 4 fölötti. Megítélésem szerint a bírálóknak fel sem tűnt, hogy ez a cikk töredékes ismereteink miatt a dimenziótlan tudástérben lebeg. A 0,3% (ismert fajok) 40%-áról lehet csak szó, és ez a tudásmennyiség következtetésekre alkalmatlan.

A szerzők szerint a lepkék, hártyásszárnyúak (igen sok megporzó tartozik ide) és trágyában élő bogarak a leginkább érintettek. Rajtuk kívül a cikk szerzői szerint a vizekben fejlődő rovarfajok (pl. szitakötők, kérészek) is erősen érintettek. Ennek oka szerintük a természetes ökoszisztémák arányának csökkenése a mezőgazdaság által művelt területhez képest (lásd Dél-Amerika esőerdő-pusztítások), az éghajlatváltozás, aminek következménye az invazív fajok térhódítása és átalakítóképessége, és végül a mezőgazdaság kemizálása, vagyis a növényvédő szerek kiterjedt alkalmazása. Hozzátehetem, hogy nálunk a kémiai csípőszúnyog-állománygyérítés korszerűtlen gyakorlata miatt kiterjedtségében ez is fontos ok, hiszen közel egymillió hektáron védekezünk rovarokra totális hatású idegmérgekkel (2019-ben még deltamethrin + PBO). Ez nálunk kb. 20%-a növényvédő szerekkel kezelt területnek, amit összesen 4,5 millió hektárnak becsülhetünk. Ez körülbelül a művelés alá vont területek nagyságával egyezik meg (101. ábra). E hatás alól a gyep, az erdő, a közúti és városi területek kivételek. Városi területek a csípőszúnyog-állománygyérítés miatt érintettek. Maradnak tehát a gyep- és erdőterületek (nem telepített nyárasokra és energiafűzre gondolok) valamint nádasok, amelyek a természetes ökoszisztémák fenntartói. Ez hazánk területének ~30%-a. A nálunk élő ökoszisztémák ezt osszák be maguknak, ha tudják!

Viszont miként lehet általánosságban vádolni a növényvédő szereket, amelyek nagyon is sokfélék, és gyakorta valóban általános toxicitásúak. Vagyis a generalizálás a komolytalanság érzetét kelti, amit most az ökológiai tudomány is alkalmaz. Hamis próféták mindig is voltak. Nem vonatkozik ez a megállapításom például a neonikotinoid rovarölőkre, amelyek a beporzó méhek pusztulását okozzák, vagy a véralvadásgátló rágcsálóirtókra, ahol a hatás a ragadozókig terjedő táplálkozási láncot érinti. Egyes növényvédő szerek ökotoxikológiai kritikájának sajnos továbbra is komoly alapja van, csak a valóságtól elszakadt általánosítás ellen szólok.

101.ábra: Magyarország területi hasznosítása

2017-ben a Plos One folyóiratban megjelent német cikk volt a rovar-Armageddon beharangozó nyitánya. A szerzők malaise-csapdával a repülő rovarokra állították azt, hogy erősen fogyatkoznak. 27 év alatt, 63 védett területen 75%-kal csökkent a fogás. Tényekkel nem lehet vitatkozni, de vannak nem repülő rovarok is, vannak olyanok, amelyeket ez a csapdatípus kevesebb eséllyel fog. Jelzés értékű volt ez a közlemény (annak nagyon is súlyos), de aligha méltányolható ok a nyomában beinduló szörnyülködésre, ami a rovarok és rájuk épülő táplálékláncok kihalására vonatkozik. A tudományos szakirodalomra is jellemző a tömegvonzás, abban az értelemben, hogy egy vezető folyóiratban (itt IF: 2,8) megjelenő állítást követi a bizonygató epigonok sokasága.

Nem szeretném a Hitetlen Tamás szerepét játszani, a biodiverzitás csökkenés tényeit sem szeretném bagatellizálni, csak a jelenlegi becslések súlyos pontatlanságai zavarnak a kérdésben. Nagyon! Ennél sokkal komolyabb ökológiai munkát érdemelnének a velünk utazó társfajok, akikkel együtt élünk, és amelyeket kényünk-kedvünk szerint, önös érdekből lenyomunk. Persze kitömjük majd őket, vagy a múzeumokban kiállítjuk fenyegető csontvázaikat (180. kép), és az érzékenyebbek közülünk talán pityeregnek is csöppet. Aztán bekövetkezhet, hogy közéjük kerülünk, de minket ki és hol állít majd ki?

180.kép: Tyrannosaurus rex csontváz Leidenben (Fotó: Marten van Dijl/AFP)

Darvas Béla