Bezárás
Tudománykövető

Növény-géntechnológia és az imamalom

Dudits Dénes: A bő termés biológiája – A precíziós növénynemesítés alapjai. Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó, 2019, ISBN 978-963-286-743-4, 204 oldal (A/5), ár: 5605 Ft

Nem tartozom a növény-géntechnológiát kritika nélkül fogadók táborába, bár a könyv szerzőjének ebbéli tudományos erőfeszítéseit őszintén tisztelem. Nem tudom ugyanezt írni az ennek érdekében használt közéleti hangjáról, amely szerintem rendkívül sok kommunikációs hibával terhelt. Előre bocsátom, hogy a könyv főcíme korántsem telitalálat. Magában foglalja a géntechnológiának azt a túlzó ígéretét, hogy könnyedén elvezet a bőséges terméshez, kezeli a globális felmelegedést, és megoldja a túlnépesült bolygónk élelmiszer-ellátását. Tízmilliárd ember sem jelenthet akadályt 2050-re, és ezt innen a fogyatkozó létszámú Magyarországról írja a szerzőnk töretlen hittel, de különösebb gyakorlati teljesítmény nélkül. A valóban áttörést biztosító megoldásokra a mezőgazdaság területén még a nemzetközi teljesítményben sem utal semmi. A nemzetközi adatbázis (ISAAA) ötszáz körüli genetikai eseményt sorol fel, amiből ~180 kapható is valahol. Nem az Európai Unió területén. Ebből ~110 egyszeres, a többi többszörös módosítás. Szám szerint a választék bőséges, de a megoldott gondok szerint 98%-a növényvédelem területére és a beltartalmi változtatásokra esik. Elenyésző töredék csupán az, ami a könyv reményeit (pl. rekordtermés, a szárazságtűrés megoldása), ha szerényen is, de megalapozhatná. Ez az oka annak, hogy az Európai Unió tagországait eddig semmilyen gazdasági kár nem érte azzal, hogy a létező GM-fajtacsoportokat nem vezették be a termelési gyakorlatukba. Csak a molyölőt (MON 810) engedélyezték errefelé vetésre, de Spanyolország kivételével számottevő mértékben sehol sem vetik. Nincs rá szükség. Vagyis városi legenda a bőségesebb termés, ami valójában csak annyi, amit a módosítatlan vonalak teljesíteni képesek, illetve az könyvelhető el csak nyereségként, amit a kártevőktől visszanyerhetünk ezen az úton. Ezt azért tartom szükségesnek leírni, mert olyasmit ígérni, amire a gyakorlatban nem tudunk példát mondani, szerintem gáz.

A könyv egy kutató életpályájának (Dudits Dénesnek) nyomán meséli el – nem először – az utóbbi évtizedek hazai növény-géntechnológiai törekvéseit. Szerintem gyakorlati szempontok szerint igen hiányosan, hiszen kimaradt a környezettudományok álláspontjainak (nálunk MTA NKI → NAIK AKK, SzIE ÁÖT) értékelhető áttekintése, ami nem tette lehetővé, hogy a szerző érdemben meghaladja eddigi könyveinek (pl. Precíziós nemesítés – Kulcs az agrárinnovációhoz) tartalmát. A minimális kritikai szemlélet nélküli értékelés így fölöttébb egysíkú ismertetőt hozott létre; a teljesítmény megmarad az elfogult lelkesedés szintjén. Hiányzik nekem a felülemelkedés aktusa, a társtudományokra és a gyakorlatra való rálátás képessége, amit a lektoroknak (Györgyei János, Fehér Attila) esetleg észre kellett volna venniük. Hiányzik az új, a korábbi könyvektől megkülönböztető tartalom. A könyv szerintem nem kerülhette volna el Caius Rommens esetét és súlyos dilemmáit. Hiszen egy sikeres géntechnológus (ipari kutató) állt fel morális okokból a székéből, ami nálunk sem hallgatható el. Egyáltalán a növény-géntechnológusok szakmai kerítéseit nálunk Heszky Lászlón kívül eddig senki sem lépte át, s róla is nagyon keveset olvashatok ebben a könyvben. A szerző csak teker egyet az imamalmon.

A könyv hazai növény-géntechnológiai áttekintése kitűnő, legalábbis a szegedi (MTA SzBK, GKI) eseményeket tekintve. Ezekben a Hoechst (→ Aventis → Bayer) finanszírozása kiemelhető. Súlyos hiányérzetünk marad a martonvásári (MTA MKK) és a gödöllői (NAIK MBK) eredmények bemutatásának/értékelésének elmaradását illetően.

A könyv kétségtelenül leghiányosabb része a „Szélmalomharc a GMO-ellenesség közepette: Egyesületek” című fejezet. Méltánytalannak gondolom, hogy Pusztai Árpád bemutatására úgy kerülhetett sor, mint aki minden félretájékoztatás eredete. Pusztai professzor úr speciálisan módosított burgonyával végzett etetési kísérleteit mutatta be, és nyilatkozatával váltott ki nagy viharokat. Nem az ő bűne, hogy eredményeit a média generalizálta, és megnyugtató érdemi válasz a növény-géntechnológiai területéről nem érkezett. Összezárt előtte az éppen hivatalos tudomány, beindult az őt üldözők gazdaságilag érintett serege, akik mártírt csináltak belőle. A ma súlyos beteg Pusztai Árpád tíz éve nem ír, és nem beszél géntechnológiáról. Azt megelőző gondolatait felesége Bardócz Zsuzsa fogalmazza ma újra. Egyetlen magyar nyelvű könyvük megosztotta a lektornak választott két kutatót, akik elálltak a lektori megbízatástól.

Nem tartom helyesnek, hogy a szerző démonizálni igyekszik Gilles-Éric Séralini professzor egyik – nagyon sok kitűnő, sejtvonalakon végzett munkát találunk a csoportjától – megjelent (2012, Food Chem. Tox. 50: 4221-4231), a szerkesztőség által visszavont, majd két év múlva máshol (Environ. Sci. Europe 26: 14) közölt munkáját. Kétségtelen, hogy a MON 603 glyphosate-tűrő kukoricával elvégzett kísérleti eredménye adós maradt a hatások pontos okainak magyarázatával, azonban a glyphosate hatóanyagra irányította a figyelmet. E hatóanyagot/készítményeket aztán az IARC – már Séralini munkáit figyelmen kívül hagyva – rákkeltéssel vádolta meg (2A besorolás), és ma Kaliforniában a non-Hodgkin limfómások perlik.

Fentieken túlmenően nem gondolom azt, hogy glyphosate-ügyön túlmutatóan – ne feledjük, hogy ez a GM-fajtacsoportok zászlóshajójabizonyított egészségügyi megítélésre látok példákat. Viszont nálunk az egészségügyi kutatás máig hallgat ebben az ügyben, kísérletekkel alátámasztott, artikulált véleményt sohasem formált hazai kutató. Személyesen azt mondhatom, hogy amuron végzett 1-, 3- és 6-hónapos etetési vizsgálataink a Cry1Ab-, a Cry34Ab1- és a Cry35Ab1-toxinok (MON 810 és DAS-59122) nem bizonyítottak számottevő hatást. Környezettudományi vizsgálatok azonban a MON 810 esetében is több fontos dologra hívták fel a figyelmet, amely nem egyeztethető össze a veszélytelenséggel. Kétségtelen, hogy az Alaptörvény ebbéli passzusa súlyos ellenmondásban van azzal a ténnyel, hogy az Európai Unió takarmányozási célra nagy mennyiségű glyphosate-tűrő szóját importál. Gondolom ezt a kormány sem tenné, ha egészségügyi hatástól valóban tartana.

Nagyon elhibázottnak tartom a kezdetektől a növény-géntechnológusok támadását az ökológiai termesztők ellen. Ráadásul úgy, hogy a szerzőnek és körének nincs számottevő tudása erről a termelési módról. A GM-fajtacsoportokat a létező növénytermelési szerkezetben kell elhelyezni, vagyis összeférhetőnek kell lennie az ökológiai termesztés igényeivel. Ez a legtöbb idegenbeporzású növénynél nem teljesíthető. Innen vezethető le a hazai mezőgazdasági irányítás legjelentősebb aggodalma, hogy a GM-növények termesztése árthat a hazai vetőmagtermesztésnek. Spanyolországot a kukorica-vetőmagtermesztők elhagyták, ahogyan a MON 810 termesztésébe kezdett.

A 2011-es hazai kiszántások értékelése is a szerző tévedésén alapul. Úgy véli, hogy több ezer hektár GM-kukoricát szántottak ki nálunk, de korántsem. Valójában hagyományosnak vásárolt szója (Bóly: Pioneer eredetű glyphosate-tűrő MON 4032 szójával szennyezett vetőmagról volt szó, a szennyező fajtacsoportnak EU vetési engedélye nem volt – 240 hektár) és kukorica-vetőmagból származó táblákról derült ki, hogy jogellenesen GM-fajtacsoportok magjaival szennyezettek. Hagyományosnak vásárolt kukoricát szántottak ki nálunk (15 megyében, 225 termelő tábláját érintette: Monsanto eredetű, Romániában és Chilében termesztett, nagyrészt MON 810 kukoricával szennyezett tétel – 4148 hektár), és a döntést illetően Ángyán József államtitkárnak a törvények szerint nem is volt más lehetősége. Hasonló egy évvel korábban Németországban is bekövetkezett. Ott 2000 hektár hagyományos kukorica volt MON 603 glyphosate-tűrővel szennyezett.

A szerző úgy tudja, hogy a martonvásári nemesítői munka valamiféle politikai nyomásra ért véget, de a valóság az, hogy az első magyar GM-kukorica (magyar MON 810) hírlapi kacsa volt csupán, amit az MTA MKK helytelenül nem cáfolt meg, míg a Monsanto – MTA MKK titkos szerződés szerint végzett követő (nem eredeti) nemesítői munka (MON 603 és MON 88017) – szerintem okafogyottá vált, hiszen a 2015-ös magsemmisítés után még mindig nincs egyiknek sem vetési engedélye az EU területén.

Mi az, amiben egyet tudok érteni a szerzővel ebben a részben? Nos az, hogy 2000 után megfogyatkoztak a pályázati lehetőségek (ebben éppen a szerző volt a legkedvezményezettebb), és végül az EU pályázati rendszer prioritásai közül is kikerült. Ennek oka az volt, hogy nincs tőkeerős európai ország, amely egy módosított fajtacsoport dokumentációjához el tudná végeztetni az engedélyeztetési vizsgálatokat, majd a nemzetközi bevezetését is sikerrel megoldaná. Ez viszont a tagállamok számára fölösleges K+F+I befektetést jelentene.

A növény-géntechnológiánál még súlyosabb hátrány érte a környezet-egészségügyi kutatásokat végzőket. Mi a nemzetközi fajtatulajdonosoktól vetőmagot sem kaptunk vizsgálatokra, és idehaza Dudits Dénes és munkatársai is szenvtelenül nézték ezt. Hajdani igazgatóm (KT) sokszor említette, hogy az általunk végzett kísérletek miatt kifejezett nyomás alá került az akadémiai körökben. A szerző erről nem beszélt, mint ahogy a GMO-Kerekasztal tevékenységéről sem, amellyel nem működött együtt. A három, a területen tevékeny akadémikus közül az egyik (BZ) levélben, a megbízott igazgatómon (AA) keresztül megfenyegetett, míg egy további akadémikus (HL) be is perelt, majd az első tárgyaláson az ellenper megtekintése után visszavonta a szándékát. Hovatovább, mikor amuron a vizsgálataink nem mutattak ki egészségügyi károkat, akkor az általam vezetett kísérletek támogatását a mezőgazdasági tárca megvonta, majd FZs államtitkár kezdeményezésére nyugdíjazott. Panaszkodjunk együtt?

A csoportos és személyes sorsokon túlmenően sokkal fontosabb, hogy miként alakulhat ki így olyan jövőbeli agrárértelmiségi réteg, amely a géntechnológia eredményeit értékelni (környezet-egészségügyi elemzések), s az ebből származó eredményeket elérni, javítani és adaptálni képes. Ezt a mai politikusaink, úgy tűnik, még csak megérteni/megfontolni sem képesek.

Az európai géntörvény genetikai értelemben teljesen elavult, évtizedes lemaradásban van a nemzetközi kutatástól. A hazai géntörvényeknek is érzékelniük kellene a génszerkesztés különféle módszereit, de ebben csak rögtönzés tapasztalható. Míg Fazekas Sándor kifejezetten géntechnológia-ellenes volt, Nagy István elindított volna egyfajta liberalizálást, de aztán a Curia állásfoglalása után visszakozott. A tárcának komolyabb ebbéli felkészültség nélkül szaktanácsot adó Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetője (Győrffy Balázs) a mezőgazdaság jövőjét a génszerkesztésben látta, s mindez máig kezeletlen napilapi cikkeknek teremtette meg a feltételeit. Napjainkban az Index (Molnár Csaba) és G7 (Torontáli Zoltán) lapjain jelennek meg szakmai visszhang nélküli hírek, amelyek a tényleges kérdést értékelni nem képesek.

A Bakonyi Gábor és munkatársai által megszervezett ökotoxikológus-képzést (MSc) az oktatási tárca szakszerűtlenül leállította, annak ellenére, hogy a kibocsátott hallgatók a szakmájukban helyezkedtek el, és kifejezett sikereket értek el. A döntés nagy tévedés volt, mert a hazai agrárpolitika a területen a jövőt tekintve érdemi szakértők nélkül marad, ami megmutatkozott a „III. Országgyűlési Nyílt Napok a GMO-król” című rendezvényen, amelyen a mezőgazdasági tárca és a NÉBIH szándékosan nem jelent meg. Kitől tájékozódnak akkor ma a köztisztviselők és politikusok a tudomány eredményeiről? Valóban semmi szükség a géntechnológiához értő szakemberek tudására, holott a gyógyszeripari géntechnológia már most sikerágazat? Szóval, ha sok mindenben nem is értek egyet Dudits Dénes mostani könyvével, azzal mindenképpen igen, hogy hosszú távon kutatás és egyetemi oktatás nélkül a jövőbeli bajaink sokasodnak majd.

A könyv kinézete szerint keménytáblás, fényes papírra nyomott, ábrái és képei igényesek. A szerző által megcélzott olvasók nem behatárolhatók. Tudományos közleményekhez mérve a tartalom színvonala alacsony, ismeretterjesztéshez viszont emészthetetlenül magas. Genetikai ismereteket illetően a tartalom eklektikus, gyakorlati vonatkozásban viszont értékelhetetlenül alacsony színvonalú. Szerintem nem képes a gazdákhoz szólni, s ez a kezdetektől fogva így van, s ez az oka a lakosság körében a hazai növényi géntechnológia magas elutasítottságának. Nem tudok választ adni arra, hogy kinek ajánlom a kötetet olvasásra.

Darvas Béla

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom