Az Antal-kormány létrehozta az állam tartós tulajdonosi jogait gyakorló Állami Tulajdonosi Intézetet, és a privatizálni szánt állami vagyon értékesítésére az Állami Vagyonügynökséget (ÁVÜ). Az ÁVÜ titkára végig Csepi Lajos (1990-1994) volt, első elnöke Mádl Ferenc (1990-1991), míg a második Pongrátz Tibor (1992-1994). Ez a cikksorozat egy 1992-es kilencvenkilenc évre kötött földbérleti szerződés körül kering, amely a privatizált, balatonyfenyvesi székhelyű Balaton-nagybereki Állami Gazdaság területeit érinti. Ez a 10 forint/hektár/év földbérleti díjért elkótyavetyélt somogyi terület jutott a rendkívül befolyásos német Braun-családnak, amelynek családfője minden évben a barátaival ezen a területen vadászott. A bagóért bérelt cuccban kiemelt természetvédelmi terület (Nagyberek) és a vadászati jog (1992-2017) is benne foglaltatott. A sorozat előző részei: N^o1 Évszázados földbérlés pusziért; N^o2 Próbálkozás a re-kapitulációra; N^o3 Hülyének lenni állampolgári jog; N^o4 Az Állami Vagyonügynökség 30 éves hagyatéka I (A Berekben); N^o5 Az Állami Vagyonügynökség 30 éves hagyatéka II (Agrár-scifi).

(KFI N^o61)

Nincs róla szó, hogy ez lehetett az egyetlen efféle mezőgazdasági ügy. A többi felgöngyölítése másra vár. Bennem nem kelt flow-élményt az ilyen, az olvasmányaim szerint – úgy tűnik – rutinszerűen ismételt mutyi feltárása. Zavarában, hogy semmire sem emlékszik a privatizációs eseményekből, amiben részt vett, Martonyi ’még nem kackiás’ János (címkép) azt találta mondani, hogy „Azt nem egészen értem, hogy hogyan képzeltük a piacgazdaságot, hogy képzeltük volna a piacgazdaság megteremtését a körülbelül 90 százalékos társadalmi tulajdon lebontása nélkül.” Nos, ő így bontotta le, hogy az ülésekre nem készült, talán nem is figyelt, úgy mosolygott odaadóan, és aztán gyorsan el is felejtette. Bár a nem-figyelés nem éppen az ügynökmúltú emberek jellemző sajátossága. Viszont Jánosunk szolgált valamiféle nagyon is jellemző ideológiával abból a szerfölött hősszegény korból, amit szerintem indokolatlanul rendszerváltásnak hívunk.

Döntés a nagyoperettben

1991. decemberében az ÁVÜ második Igazgatótanácsa döntött (14. melléklet). A tagok névsorát összegyűjteni számomra elég nehézkes volt, mert még az Igazgatótanács titkára (Csepi Lajos) sem emlékezett rájuk. Talán nem foglalkoztatták az életének ezek az évei. Az Igazgatótanács tagjainak fele évről-évre változott (6. ábra), miközben fölöttébb zsúfolt napirendi teendői mellett rendkívül felelősségteljes, az ország gazdaságát érintő döntéseket kellett hoznia. A mezőgazdaságot illetően Csepi Lajos arról tájékoztatott, hogy az ügyben a Földművelésügyi Minisztérium delegáltjának (Raskó Györgynek) volt meghatározó szava. Vettem részt hasonló bizottságokban (Géntechnológiai Bizottság, OTKA Bizottság), és így tudom, hogy ilyen tagösszetételű csoport csupán iránymutató elveket képes megfogalmazni, de felelős és megalapozott döntéseket hozni képtelen. Kiváltképpen, ha a meghívót a tagok két nappal az ülés előtt kapják csak meg, s vele együtt a tárgyalandó anyagot (kivéve, ha ez a formaság ott számított), amint az 1991. december 2. és 4. között történt. Ilyen határidős értesítés vagy nem véletlen, vagy egyértelműen az ülést bonyolító titkárság hibája. A főállású bizottsági tagoknak minimum egy hetet kellett volna arra adni, hogy felkészüljenek. Mindezzel senkit sem kívánok mentegetni, mert a rohammunkával megtisztelt tagoknak fel kellett volna szólalni a teljesíthetetlen ügymenet ellen, illetve szembesülniük kellett volna a saját hozzá nem értésükkel. Értem, nehéz a megtiszteltetés ellen védekezni.

6. ábra: Az ÁVÜ Igazgatósági tagjainak fluktuációja (vázlat)

Az ÁVÜ Igazgatótanács határozatának (14. melléklet) 2. pontja a többségi tulajdon megszerzését ahhoz kötötte, hogy a tervezett program megvalósul. Eközben a szerződéskötés már a vevő többségi tulajdonával valósult meg, majd 1996-tól azzal már a kizárólagos német tulajdonú Bt. rendelkezett. Nem világos számomra, hogy milyen dolgozói részesedést biztosítottak, ha biztosítottak egyáltalán a BÁG alkalmazottainak az új cégben (6. pont). Mi lett volna ez: egyszeri járandóság, beleszólási jog, részvények? Nem tudok róla, hogy az Állami Gazdaság területén virágzó és tanúsított biogazdálkodás jött volna létre (7. pont). Nem értem a földalapra utalást (8. pont). Milyen célból kellett volna ilyet tenni? Esetleg a magyar földpiac liberalizációjára spekulálhattak? A Budai-féle peres ügy kapcsán én úgy tudom, hogy a külföldi bérlőnek nincs elővásárlási joga az általa bérelt területet illetően, vagyis a bérlési idő lejárta után a magyar állam újra dönt a föld sorsáról.

14. melléklet: Az ÁVÜ Igazgatótanács 1991. december 4.-ei ülésének [részletek az E35/1991 emlékeztetőjéből, amely a küldött egyik önálló dokumentum szerint annak első oldala – 60%-ban kitakarva, 6. oldala – 90%-ban kitakarva, 7. oldala – 0%-ban kitakarva – itt olvasható a 5. számú határozat 1-4. pontja, 8. oldal 50%-ban kitakarva – itt olvasható a határozat 5-8. pontja]   Jelen vannak az E35/1991 emlékeztető szerint: „Mádl Ferenc, Martonyi János, Gulácsy Gábor, Lukács János, Pap Géza, Raskó György és Urbán László. Bártfai Béla, Dicsházi Bertalan és Nagy Zoltán távollétét előzetesen bejelentette. Állandó meghívottként jelen volt Sepsey Tamás, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke […] A koncepcióval a Földművelésügyi Minisztérium egyetért azzal a fenntartással, hogy az ÁG kezelésében lévő föld továbbra is maradjon állami tulajdonban. A vadászati jogra vonatkozó területi hatályt pontosítani kell úgy, hogy csak az Állami Gazdaság kezelésében lévő földterületekre terjed ki. Az IT egyhangúlag az alábbiak szerint határozott. 5. számú határozat: Az IT a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság átalakulásával egyetért az alábbiak szerint: 1. Az átalakulás a törvénynek megfelelően jogfolytonossággal történik. Alaptőkéje 450-500 millió forint között, plusz felhalmozott vagyon kerüljön megállapításra; 2. A külföldi partner számára opciót lehet adni a többség megszerzésére, ezt azonban a fejlesztési program megvalósításához kell kötni. Az opció fizetési feltételeit üzleti alapon kell megállapítani; 3. Az állami gazdaság kezelésében levő föld állami tulajdonban marad. A földet a társaság tartós bérletként kapja meghatározott időtartamra, amelynek ideje minimum 50, maximum 99 év; 4. A vadászati jog az erdészeti és vadászati törvény megjelenéséig a bérletében lévő területeken a vegyesvállalaté; 5. A társaság felmentést kap a kárpótlási jegyek beváltási kötelezettsége alól; 6. A társaságban a vagyonpolitikai irányelvekben foglaltaknak megfelelő dolgozói részesedést kell biztosítani; 7. A társaság fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatban elfogadja azt, hogy annak célja a mezőgazdasági termelés átalakítása és a biotermelés feltételeinek megteremtése. Második lépcsőben egy magyarországi turisztikai központ hozható létre, amely az egészségügyi turizmus céljait szolgálja. A fejlesztés utolsó fázisában egy vérkészítményeket előállító üzem telepítésére kerül sor; 8. A bérelt földekből földalapot kell kijelölni.”

22. kép: Vaddisznók (forrás)

Módosítás vadászati ügyekben

Az ÁVÜ Igazgatótanácsa az 1992. április 7-ei szerződéskötés után egy nappal ismételten tárgyalni kényszerült a saját határozatai közül a 4. pontot érintő kiegészítésről. Ebben a kiegészítésben az Állami Vagyonügynökség kezességet vállalt azért, hogy ha a Braun Holding érdekei a vadászati jog területén az új vadászati törvény miatt változnának, akkor 1993. december 31-ig kamatfizetéssel visszavásárolja a részvényeket (15. melléklet).

A kiegészítés indoklása valószínűtlenül dilettáns. Arról beszél, hogy vírusmentes tartáshoz szüksége van a folyamatos vadászati jogra. Már milyen vad, mely vírusáról van szó, amely sörétes vagy golyós puskával megfékezhető? Milyen termék tisztaságát érinti ez? A vadhúsét? Melyikét? Vaddisznó esetében értelmezni tudnám a félelmet (22. kép), de a Balaton közelséges miatt nem a sertéstenyésztés a Hubertus Bt. fő profilja. A kergemarha-kórt viszont prion okozza, akárcsak a zombiszarvas-kórt (CWD, 23. kép). Mi köze lenne a hazánkban élő állatoknak ehhez? Raskó György azonban úgy tűnik érthette harminc évvel ezelőtt is ezt az állatorvosi nonszenszt, sőt a gagyi indoklásra bólogatva minisztériuma támogatta a határozati kiegészítést.

15.melléklet: Emlékeztető az ÁVÜ Igazgatótanácsa 1992. április 8-ai üléséről [a másik önálló pdf, amely kétoldalas dokumentum, aminek második oldala 75%-ban kitakart]  „Jelen vannak: Pongrácz Tibor, Diczházi Bertalan, Gulácsi Gábor helyett Bakay Árpád, László Jenő, Lukács János, Pap Géza, Raskó György, Urbán László és Martonyi János. Hardy Ilona távollétét előzetesen bejelentette. Állandó meghívottként jelen volt: Sepsey Tamás és Kovács Ferenc. 1. A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság átalakulását az IT korábban már engedélyezte. A csődtörvény szabályai szerint az AG-nek április 8-án csődöt kellene jelentenie. Az AG megvásárlására igényt tartó befektető a termeléséhez szükséges alapanyagot vírusmentesen kívánja előállítani, ehhez szükséges számára, hogy a vadászati jog folyamatosan társaságé legyen, különben nem lehet fenntartani a termék megkívánt biológiai tisztaságát. Az Igazgatótanács álláspontja szerint a vadászati jogért az átlagos díjat külön meg kell fizetnie, egyebekben az FM egyetért az előterjesztett javaslattal. Az Igazgatótanács egy tartózkodással elfogadta a következő határozatot: 1. számú határozat – Az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa Balaton-nagybereki Állami Gazdaság [BÁG] átalakulása során a Braun Holding-gal kötendő szindikátusi szerződés kiegészítését az alábbi feltételekkel: 1. Az Állami Vagyonügynökség kötelezettséget vállal arra, hogy ha a BÁG-ot jelenleg a kezelésében lévő földterületre megillető vadászati jog az új vadászati törvény elfogadása miatt csorbulna, a Braun Holding részvényeit névérték +9% kamat vételárért visszavásárolja. Határideje: 1993. december 31.; 2. Egyéb feltétel: Az elszámoláskor a zárómérleg nem lehet rosszabb, mint az átalakulási vagyonmérleg; 3. A vadászati jogért járó átlagos díjat a társaságnak meg kell fizetnie.

23. kép: Zombiszarvas-kór (CWD – Chronic wasting disease)

Nem is vitás, hogy a Hubertus-ügy elképesztő itt a piros, hol a piros játék volt, ahol az odacsalogatott csapat profi volt és a dekoncentrált illuzionista a megvezetett. Már látjuk a felelősöket és a szerintem részben megjátszott kontárságukat. A siralmas előadásnak vége, pozitív üzenet semmi, amit hazavihetnénk a tragikomédiából. A darab főszereplői nem buktak meg, sőt hamarosan más fontos helyeken bukkantak fel, pedig egy évszázadra kótyavetyéltek el egy hatalmas Balaton-közeli területet.

Lépéseket tettem a szerződés (Ángyán József államtitkársága alatt ezt a szerződést látta, vagyis a minisztérium irattárában is feltalálható lehetett) és az Rt. alapító okiratának (itt magyar állami tulajdon miatt kellett, hogy elérhető kópia maradjon) megszerzésére. Ha az Átlátszó munkatársai sikerrel járnak, akkor a cikksorozat folytatódik, és a történet végére ér.

Villáminterjú Ángyán Józseffel   Darvas Béla: Miként látod a harmincéves dokumentumok ismeretében a Hubertus-ügyet?   Ángyán József (24. kép): A konkrét ügy megértéséhez és megítéléséhez – véleményem szerint – az ún. rendszerváltáshoz fűződő várakozásokat és annak agráriumot is mélyen érintő privatizációs környezetét érdemes röviden felidézni. A vidéki közösségek megerősödésére továbbá a saját hagyományainknak és az európai agrármodellnek egyaránt megfelelő – minőségi, családi, egyéni parasztgazdálkodásra és az annak versenyképességét segítő szövetkezésre alapuló – mezőgazdaság felsejlő rendszerváltó jövőképét nálunk a kezdetektől ellehetetlenítette az eredeti tőkefelhalmozás megkésett folyamata, valamint annak szerencsétlen történelmi egybeesése a globalizációs világfolyamattal, a multinacionális tőkeérdekeltségek és helyi rezidenseik rendkívüli mértékű térnyerésével. Egy ilyen helyzet persze csak akkor válik igazán fenyegetővé, ha az állam, amit a közösségek éppen azért hoztak létre és tartanak fenn adóbefizetéseikkel, hogy környezeti és társadalmi (ökoszociális) szempontok mentén önvédelmi korlátokat állítson a kizárólag profitérdekek által vezérelt, hontalan tőke mozgása köré, ha ez az állam átáll a tőke oldalára. Nos, véleményem szerint – amivel tán nem vagyok egyedül – nálunk éppen ez történt és történik ma is, vagyis az államhatalom Magyarországon is immár közel 3-4 évtizede a gátlástalan zsákmányszerző érdekcsoportok fogságában van, azok igényeit látszik minden intézményi, jogi, gazdasági eszközével kiszolgálni. Találóan állapítja meg erről a helyzetről egy elemző tanulmány, hogy míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig a rablóbandák fogságába került állam esetében a maffiahálózatok működtetik a kormányzati intézményeket. Egy ilyen helyzetben a magánvagyonok gyarapításának legegyszerűbb módja a mások – általában a közösségek – által felhalmozott értékek és kasszák közvetlen vagy közvetett megrablása. A tőkefelhalmozás első számú forrása tehát a nemzet generációk hosszú során felhalmozott vagyona, amelynek kezelését a saját államára bízta. Ha az állam maga áll át a tőke oldalára, akkor a nemzet vagyona – az állam működtetéséhez átadott kincstári vagyon, az államnak átengedett vállalkozói vagyon, továbbá a kezelésébe adott termőföld és a közös természeti értékek együttese – súlyos veszélybe kerül. Ezt a folyamatot és következményeit magam is már több írásomban bemutattam. Az agrárium és a földügyek területéről mindezt jól példázza a volt állami gazdaságok többségének elképesztő feltételekkel történt privatizációja és művelt területeik bérbeadása, valamint szinte teljes élelmiszeriparunk kiárusítása. E magánosítási folyamat – általában külföldi, politika-közeli, tőkeerős – kedvezményezettjei azután vélhetően illő módon leróhatták hálájukat az őket bombaüzlethez juttató kormányzati vagy törvényhozási, döntési pozícióban lévő hazai rendszerváltó szereplőknek és/vagy politikai, pénzügyi köröknek, megosztoztak velük e rabló privatizációs zsákmányszerzés hasznán. Ez a folyamat már az ún. rendszerváltást megelőzően, az 1980-as évek végén, a spontán privatizációval elkezdődött, és politikai kurzustól függetlenül – gyakorta ugyanazokkal a csupán sapkát cserélő szereplőkkel – végig kísérte az elmúlt 34-35 évet. Az én olvasatomban ennek egyik lélegzetelállító példája a volt Balaton-nagybereki Állami Gazdaság és közel 8.000 hektáros területének a – legfelső politikai körökben is rendkívül befolyásos – német nagyvállalkozó Braun-család és a szenvedélyes vadász családfő érdekeltségébe juttatása, a maga 99 (+30) éves bérleti futamidejével, vagy éppen a 10 Ft/ha/év bérleti díjával, amelynek megfizetése fejében a Magyar Állam a terület vadászati, továbbá a föld mélye kincseinek kitermelési jogát, vagyis a bányászati jogot is átengedte a bérlőnek. Magam tehát igen jóhiszemű feltételezésnek gondolom, hogy ez az ügylet csupán egy dilettáns, hozzá nem értő, pancser társaság akciója lett volna. Persze voltak vagy lehettek szép számmal politika közeli, utazó, hozzá nem értő ostobák is a történetben, ám az ügyletben feltételezhetően nyertes magyar szereplők – az előbbieket is megvezetve – szerintem nem pancserek voltak, hanem egyszerűen saját zsebre dolgoztak. A közvetlen privatizáció mellett ilyen közvetett ügyletekben – az előzetesen lerontott, érték-csökkentett vagyonhoz hozzájutó érdekeltségeken keresztüli, jutalékos rendszerben – jöhetett létre a nemzeti tőke jelentős hányada, amellyel való megegyezés szükségességét államtitkárságom idején kormányzati feletteseimtől magam is annyit hallottam! Erre és az ilyen – erkölcsi normáimmal összeegyeztethetetlen – ügyletekhez való asszisztálásra magam nem voltam hajlandó, ahogy akkor mondták „nem voltam elég életrevaló”, ami lemondásomhoz és a politikai életből való távozásomhoz vezetett, ahhoz nagymértékben hozzájárult.

24. kép: Ángyán József államtitkár a Parlamentben (forrás)

Ps. A vendégblog szerzője felkínálja az érintetettnek az írásos interjú lehetőségét, ha mondanivalójuk magyar nyelvű és közhasznú. Ez a szerző által feltett kérdésekre adott meghatározott terjedelmű, névvel vállalt válaszokból állhat, és nem lehet reklámcélú. A megküldött tartalom az Átlátszó vendégblogja szerzőjének értékelését és szerkesztését nem kerülheti el.

Darvas Béla