Az Antal-kormány létrehozta az állam tartós tulajdonosi jogait gyakorló Állami Tulajdonosi Intézetet, és a privatizálni szánt állami vagyon értékesítésére az Állami Vagyonügynökséget (ÁVÜ). Az ÁVÜ titkára végig Csepi Lajos (1990-1994) volt, első elnöke Mádl Ferenc (1990-1991), míg a második Pongrátz Tibor (1992-1994). Ez a cikksorozat egy 1992-es kilencvenkilenc évre kötött földbérleti szerződés körül kering, amely a privatizált, balatonfenyvesi székhelyű Balaton-nagybereki Állami Gazdaság területeit érinti. Ez a 10 forint/hektár/év földbérleti díjért elkótyavetyélt somogyi terület jutott a rendkívül befolyásos német Braun-családnak, amelynek családfője minden évben a barátaival ezen a területen vadászott. A bagóért bérelt cuccban kiemelt természetvédelmi terület (Nagyberek) és a vadászati jog (1992-2017) is benne foglaltatott. A sorozat előző részei: N^o1 Évszázados földbérlés pusziért; N^o2 Próbálkozás a rekapitulációra; N^o3 Hülyének lenni állampolgári jog.

(KFI N^o59)

A fonyódi nádas elég gyakran és ugyanott kap lángra mostanában. 2019-ben és 2021-ben is (címkép), és többek szerint gyújtogatás miatt égett le száz körüli hektár. A lángok a védett lápot és az élővilágát is érintették (14. kép). „Félelmetes volt a tüzet nézni napokig, de a cégünknek ebből kára nem keletkezett?” – felelte 2019-ben a Szabad Pécs érdeklődésére Oliver Hahnenkamm, az állami területet bérlő Hubertus Bt. üzletvezetője. Érti valaki, hogy ezzel a szemlélettel miként lehet természetvédelmi területet érdemben gondozni?

Csepi Lajos az Állami Vagyonügynökség (1990-1994) hajdani ügyvezetője – aki a mai politikusokat publicisztikákban oktatgatja – nagyon szűkszavúan nyilatkozott nekem a balatonyfenyvesi székhelyű Balaton-nagybereki Állami Gazdaság privatizációjáról, ami a beosztása miatt múltjának része volt. Nyilván ő ma sem így gondolja, bár Antall Józseftől vette át a meghatalmazását. Szolgált csupán, mint addig és azt követően is, hol itt, hol ott; a dolgok átfutottak rajta. Számomra elég jellemző felsővezető-típus. A tényekre nem emlékszik, írta nekem nemes egyszerűséggel, akár csak arról az időszakról korábban Martonyi János az ÁVÜ Igazgatótanács elnökhelyettese nyilatkozott az országgyűlési mezőgazdasági bizottságának. Számtalan volt az ügy, alig volt egyre idő, és már nem is kétlem Martonyi igazát. Felejtünk, hiszen ezért lettünk teremtve. Csepi azt javasolta nekem – ő a kisujját sem mozdította ezekért –, hogy keressem meg a tárgyalási jegyzőkönyveket, nyilván megtalálhatók az utódszervezetük irattárában. Kifejezetten bosszús lettem; nem hiszek a ma publicisztikákat író ember ilyen fokú feledékenységében. Kutatóként nem szoktam az effélét. Ott a jövőnek hagyott nyomainkért felelősséggel tartozunk, bármikor ízekre lehet bennünket szedni ilyesmiért. Érteni vélem, hogy mint hajdani KISz-vezetőt, az MDF-kormány alatti, csöndes kis rendszerváltáskor, mint afféle reformkommunistát, helyzetbe hozták, de hogy úgy élte meg ezt az időt Mádl Ferenc, majd Pongrátz Tibor titkáraként, mint előkelő úrvezető, az nekem elfogadhatatlan. Értem, nem ő döntött, de az ügyek egyik főállású előkészítője és irányítója volt, hiszen az Igazgatótanács – főállásban a valóságos munkahelyükön elfoglalt – tagjai csak jöttek, kapkodták a fejüket, majd mentek. Mindennel nagyon meg voltak elégedve, vagy a fluktuáció oka éppen az volt, hogy olyasmiből kellett részt vállalniuk, amire nem volt rálátásuk? Íme a kelet-európai modell, ahol a felelősség és szakértelem egykedvűen szublimál.

2022. október 2-án kérdeztem Bodoky Tamás főszerkesztőt (Átlátszó), hogy kikérnék-e nekem a kapcsolatos ÁVÜ-jegyzőkönyveket. Erdélyi Katalin (Átlátszó) előzetes tájékozódás után október 17-én ezt meg is tette. Mindkettőjüknek köszönet a segítségért. 2022. november 2-án érkeztek meg a válaszok a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től, és meglepetésemre még romjaikban is tényekkel szolgáltak. Egy összetett pdf-csomag és két önálló pdf érkezett. Előkezelt pdf-et kaptam. Ennek értelmezhető részeit az 10-15. mellékletek tartalmazzák, amelyek minden bizonnyal új tényként látnak most napvilágot, közel harminc esztendő után. Nem állítom, hogy az olvasó könnyű olvasmány elé néz, de hogy kortörténetet olvas, az bizonyos. Szembesülés a történtekkel az, ami most alább következik.

14.kép: Fehérvízi-láp (forrás)

A dolgozók és szakszervezetük

Az Állami Gazdaság 1950-ben jött létre Erdei Ferenc miniszterségének idején (15. kép). A térségben vezető szerepet szántak neki az élelmiszer-ellátásban. Ahogy Dobszai László szakszervezeti vezető több mint negyven évvel később született szavait olvasom (10. melléklet), a dolgozók már a felskiccelt vegyesvállalatban reménykedtek. Akkorra folyamatossá váltak az elbocsátások. Az átalakulást Baumstark Mihály vezérigazgató 1991. március 20-ai tájékoztatója, majd 1991. augusztus 23-án vállalati tanácsülés előzte meg. Aligha hiszem, hogy az éppen ott dolgozóknak előnyére vált volna, ha az átalakítás ellen érvelnek; vert helyzetben voltak Az Állami Gazdaság Szakszervezeti Bizottsága támogatta az átalakítást (10. melléklet). Jó kérdés, hogy a dolgozók az igazat hallották-e a vezetőiktől, vagy egy csudálatosra színezett jövőt a jóságos német nagytőkésről és úrvadászról, aki elhozza a szép új világot a Berekbe. Mit szóltak vajon később a drasztikus leépítésekhez, és kérdezte-e őket később bárki is? A választ mindenki tudja, az átszervezés után az 1990-ben még ott dolgozó közel 664 főből (1991-ben 400 dolgozót említenek) mára már csak közel 100 maradt. A többiek mehettek; a környék elveszítette az egyik legjelentősebb foglalkoztatóját, hiszen fénykorában 2.300 ember dolgozott itt. Szerintem a Baumstark úr szövegét hallgató hajdani dolgozók és szakszervezeti érdekvédelmük aligha tudták azt, hogy többségüknek mennie kell, a felvázolt jövőképben nem rájuk számít a német gazdájú vegyesvállalat. A szakszervezeti titkár leírt szövege szerint (10. melléklet), ami a munkahelyek megőrzéséről szólt, csúnyán becsapták az itt dolgozókat.

10.melléklet. A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság Szakszervezeti Bizalmi Testületének állásfoglalása a vegyesvállalattá alakulásról [1991. szeptember 23. – 100/42/1991. december 13. pdf-csomag negyedik egysége]   „A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság az utóbbi években rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe került. A vállalat életében komoly pénzügyi nehézségek merültek fel, felvetődött a lét-nemlét kérdése. Átszervezések, valamint a bizonytalan jövő miatt gazdaságunk létszáma a felére csökkent. A vállalat dolgozói és a Szakszervezeti Bizottság is tisztában volt azzal, hogy a meglévő adósságállományt a kamatterhekkel együtt egyedül, tőkebevonás nélkül nem tudjuk kigazdálkodni. A vegyesvállalat alapításáról szóló első tájékoztató óta ezért kíséri az átlagosnál nagyobb, megkülönböztető figyelem az események alakulását. Dolgozóink jövőjüket a külföldi tőke bevonásával (sic!) látják biztosítottnak. 1991. március 20-án a Balaton-nagybereki ÁG. Szakszervezeti Bizottsága bizalmi testületi ülésen a következő határozatot hozta a vegyesvállalati átalakulással kapcsolatban: az 1991. március 13-i Vállalati Tanácsülésen Baumstark Mihály vezérigazgató úr által adott tájékoztatás alapján a vegyesvállalat alakulásával egyetért és támogatja. A Szakszervezeti Bizalmi Testület határozata tükrözi a dolgozók véleményét, állásfoglalását. Az 1991. augusztus 23-i Vállalati Tanácsülésen elhangzottakat a szakszervezeti tagság ismeri, egyetért vele, a Szakszervezeti Bizottság támogatja. Fontos szempontként lett értékelve a gazdasági dolgozók létbiztonsága, a munkahelyek megőrzése (sic!), belátható időn belül új munkahelyek teremtése. Balatonfenyves, 1991. szeptember 23. Balaton-nagybereki Állami Gazdaság, Szakszervezeti Bizottság (aláíró: Dobszai László titkár)”

15.kép: Két legendás mezőgazdasági miniszter 1956. október 23-án, a híres erkélybeszédkor: Nagy Imre [földművelésügyi miniszter:1944-1945] miniszterelnök és Erdei Ferenc [földművelésügyi miniszter: 1949-1953, 1954-1955], az akkori helyettese (Fotó: Franz Fink)

A becsüs

Az ÁVÜ Igazgatótanácsa elé Zsombor András (az ÁVÜ-n belüli értékelő) becslése került. Ez világosan leírja, hogy javított, kiegészítő anyag. Nem világos számomra, hogy mit egészít ki. Ha Szűcs Endre kollégájának előterjesztett adatait (5. ábra), akkor érthetőnek nevezhetem. Ebben az előterjesztésben azonban olvasható, hogy a gazdasági elemzésben német cégek vettek részt („A szakértői munkában, amely több hónapig tartott, többek között a Göttingeni Üzemgazdasági Intézet, a Müncheni Futour Környezetvédelmi és Turisztikai Tanácsadó Intézet, a Klágenfurti Egyetem munkatársa, a Bajor Nemzeti Park szakértői vettek részt.”), vagyis a Braun-család előzetesen körültekintően tájékozódhatott. Nem hagyatkozott a magyar állami adatokra, mert az szabad bejárást engedélyezett az elemzéshez. Mindez azt jelenti, hogy az átalakulás mikéntje nem a lazán és tulajdonosi felelősség nélkül ülésező ÁVÜ kezében volt, hanem a vevőében, amely több német cég bevonásával készítette elő a számára kedvezményes vásárlást. A vevő szerintem többet tudott az áruról, mint az eladó. Sőt, számomra komoly meglepetésként Oliver Hahnenkamm a vele készült interjújában idézi is ezt a szerintem bizalmas természetű anyagot (11. melléklet). A vevő tehát ismerhette az ÁVÜ által képviselt kereskedelmi álláspontot. Így, mélyen alákínálhatott az árnak. Fair üzlet volt ez így, vagy csak annak tűnő értékesítési pancserség, amiért – feltéve, de nem megengedve – volt, akinek jutalom is járt? Ne vegye magára, akinek nem inge!

5.ábra: A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság főbb gazdasági mutatói Szűcs Endre 1991-es (ÁVÜ) előterjesztésében (13a. melléklet – lásd a következő részben)

11.melléklet: A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság értéke – Feljegyzés Tófalvy Károly [az ÁVÜ igazgatója] úr részére [1991. november 11. – 100/42/1991. december 13. pdf-csomag harmadik egysége]   „A Javított kiegészítő anyag (amely már a vagyonmérleget is formailag és számszakilag helyesen tartalmazza), valamint személyes ellenőrzés alapján a következők állapíthatók meg: A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság nettó vagyonértéke, 1991. október 31-i fordulónappal nem haladja meg a 623 M Ft-ot. A helyi önkormányzat a beépítetlen belterületi földekre természetben tart igényt, ami a vagyonértéket több mint 10 M Ft-tal csökkenti. A szállítói tartozások szabályszerűen csökkentésre kerültek az egy éven túli állomány 46 M Ft-os összegével, ami így a nettó vagyont növelte. A külföldi partner azonban az átalakulás után vállalja az összes tartozást, tehát ezt az összeget is, ami természetesen azt jelenti, hogy az árban ezt nem ismeri el, így csak 577 M Ft vagyonból lehet kiindulni. Az esetleges ár-alku során célszerűnek tartom ebből is maximum 100 M Ft körüli összeget engedni, amennyiben az elkerülhetetlen. Ezt indokolja az, hogy: az Állami Gazdaság jelenleg is veszteséges, és az átalakulásig eltelő idő alatt ez a veszteség csak nőni fog, ami csökkenti a vagyonértéket. Amennyiben ez évben nem jön létre az átalakulás, az Állami Gazdaság kénytelen csődöt jelenteni és az azonnali felszámolási érték becslésem szerint nem haladná meg a 100-150 M Ft-ot. Az épületek – építmények jelentős része, bár a könyvekben értékkel szerepel, annál kevesebbet ér, mivel kihasználhatatlan (pl. lovarda), a működés fenntartásához szükséges, de bevételt nem hoz (pl. vízátemelő ház és berendezései, csatornák, zsilipek), illetve nulla értékű, mert gazdasági okból, vagy hatósági döntés alapján nem működtethető, lebontandó és egy részükből még a bontási anyag sem nyerhető ki. A földterületek egy méterrel a Balaton vízszintje alatt helyezkednek el, elvizesedettek, így mezőgazdasági művelésre csak kis részben és időben korlátozva alkalmasak. Az Állami Gazdaság földjét ezért csak a tervekben szereplő módon, biotermesztéssel, aszeptikus (sic!) szarvasmarhatartással, természetvédelmi terület kialakításával és ahhoz kapcsolódó idegenforgalmi tevékenységgel lehetne gazdaságosan kihasználni, amihez elengedhetetlen az átalakulás és a külföldi tőkebefektetés. Budapest, 1991. november 11. Zsombor András”

A vevő

Ahogy már tudjuk, a Braun Industrieholding a vétel előtt körültekintően tájékozódott (12. melléklet). Az Állami Gazdaság kiajánlása Oliver Hahnenkamm szerint 1989. októberében, egy vadászaton kezdődött. Ekkor már Baumstark Mihály volt a vezérigazgató. A MÉM Beruházáspolitikai Osztály helyettes vezetője hirtelen meghatározó ember lett a dunántúli Állami Gazdaság területén. Úgy tűnik, hogy alighogy megérkezett, hirtelen romlani kezdtek az Állami Gazdaság mutatói (lásd 5. ábra), és azonnal annak eladását szorgalmazta. Nem tartom alaptalannak Balás István (MDP Monopoly csoport) akkori kritikus felvetéseit. Az 1991-es csődhelyzet előtt három évvel történt mindez. Ugye, micsoda zseniális előrelátás! Baumstark Mihály később Csányi Sándor (Csányi Pincészet Rt., OTP Bank Rt.) érdekeltségeiben dolgozott, és az OTP egyik jelentős részvénytulajdonosa lett.

16.kép: Szabó Tamás privatizációs miniszter, az MDF IV. Országos Gyűlésén a Budapest Sportcsarnokban, 1990. december 16-án beszédet mond. További tagok (balról jobbra): Zacsek Gyula, Kozma Huba és Csurka István (Fotó: Kovács Attila/MTI)

12.melléklet. Oliver Hahnenkamm (ma a Hubertus Bt. ügyvezetője) nézőpontja.   „1989 októberében a BNB ÁG vezetősége egy vadászat alkalmával megkereste a Braun-testvéreket, hogy el tudnák-e képzelni, hogy befektessenek a BNB ÁG-ba egy Joint Venture alapítása érdekében. Ennek oka az üzem újra-felszereléséhez szükséges nagy befektetési szükséglet volt, amelyet belső forrásokból a nagy veszteségek és a magas adósságok miatt nem volt lehetséges. A göttingeni üzemgazdasági iroda (BBG) elemzést készített az üzemről. 1990. márciusában az ÁVÜ, mint a BNB ÁG tulajdonosi képviselője arról tájékoztatott, hogy a föld nem vihető be nem pénzbeli betétként a Joint Venture vállalatba. Ezután lelohadt a befektetők érdeklődése […] 1990. novemberében vagy decemberben az akkori miniszterelnök, Dr. Antall József megkereste Dr. Bálintfy urat [Bálintfy és Társai Ügyvédi Iroda, amely gyakran képviseli a Braun-családot magyarországi ügyekben], és arra kérte, hogy állítsa helyre a kapcsolatot a Braun-testvérekkel, hogy folytatódjanak a beszélgetések. 1991. januárban újra megindultak a beszélgetések, a göttingeni üzemgazdasági iroda (BBG) folytatta a munkáját és egy üzemi koncepción dolgozott. Így több jelentésben is szerepelt a vízgazdálkodási költségek (tulajdonosi kötelezettség) és a haszonbérleti követelések (haszonbérlői kötelezettség) paritása. Ebből fakadt az a gondolat, hogy a lecsapolás feladatát átadják a gazdálkodónak, hogy elkerüljék azt, hogy a lecsapolás pénzügyileg motivált korlátozása (a haszonbérbeadó által) termeléskieséshez (a haszonbérlőnél) és vitákhoz vezessen. A költségek és az elméleti haszonbérleti díj paritása miatt a díjat szimbolikusan 10 Ft/ha összegben állapították meg. 1991. május 8-án az akkori privatizációs miniszter [Szabó Tamás, aki ma a Mária Rádió elnöke – 16. kép] és az ÁVÜ jogi tanácsának elnöke, Dr. Mádl Ferenc, beszélgetésre hívta a Braun-testvéreket a Parlamentbe. Megbeszélték a Joint Venture keretfeltételeit, amelyeket 1991. június 9.-én ugyanebben a körben konkretizáltak. 1991. augusztus 12-én létrejött egy találkozó a Braun-testvérek és a mezőgazdasági minisztérium illetékes államtitkára, Dr. Raskó György között a mezőgazdasági fejlesztés részleteinek megbeszélése céljából. 1991. november 11-én az ÁVÜ-n belüli értékelő iroda (Zsombor András) drasztikus szavakkal számolt be az ÁVÜ igazgatóságának a BNB ÁG állapotáról… […] 1991. december 4-én az ÁVÜ tanácsa engedélyezte a Braun Industrieholding (BIH) belépését a BNB ÁG-be a szindikátusi szerződésben rögzített feltételekkel, az erre vonatkozó döntést levélben közölték a BNB ÁG igazgatójával, Baumstark úrral. Az ÁVÜ ebben a döntésben azt javasolta, hogy a haszonbérlet időtartamát legalább 50 és maximum 99 évben határozzák meg annak érdekében, hogy a partnert hosszú távra lekössék. Az 1991. december és 1992. április közötti időszakban az ÁVÜ és a BIH jogi képviselői kidolgozták a szerződéseket, amelyek 1992. április 7-én kerültek aláírásra az ÁVÜ irodáiban, napokkal azelőtt, mielőtt a BNB ÁG-nek csődöt kellett volna jelentenie.”

Darvas Béla

(folytatása következik)