(Tudománykövető N^o66)

A sorozat nyolc részből áll: N^o1 – Ötlet; N^o2 – Leltár és átvilágítás; N^o3 – Megbízás; N^o4 – Szorgalmas dilettánsok; N^o5 – Marionettek; N^o6 – Céges csapatépítés; N^o7 – Kikérdezések; N^o8 – Az alku.

Kell egy csapat! Hajrá Csabagyöngye! Ezt Minarik Ede mosodás óta mindenki vágja ebben az országban. Kétségtelen, hogy az Aranycsapat óta a túlhevült Tuttival együtt várjuk, hogy a történelem ebben is ismételje magát. Nem teszi. Stadionok már mindenhol vannak (kórházak helyett építettük őket – egy barátom pár hete éppen két kórház között a mentőben halt meg), leértékelt játékosokat már veszünk a nemzetközi börzén, kiemelt helyekre dől az államilag irányított lé, csak csapat (címkép) nem akar formálódni, nem terem csodacsatár, pedig az istenkirály ott szotyolázik várakozóan a heti kihallgatásra várókkal a jól védett páholyában, és közben a fiúk is dolgoznak a kiválasztott bányákban.

A kutatás csak egy tétel, de annál is fontosabb a termék. A kettő közötti összefüggés felismerésére mai politikusainktól nem futja. Például szerintük a mobiltelefon által vezérelt mezőgazdasági öntözés frankó. Ki ne álmodna új vadászcsizmában erről? Ezt már ők is – félszeg kádermosollyal – lájkolnák (171. kép) az intelligens telefonon. A képet éppen Feldman Zsolt facebook cuccai között találtam, gondolom fölöttébb előnyösnek ítélte meg a saját szempontjai szerint. A helyzet azonban az, hogy az amatőr színjátszók nem arra figyelnek, amit csinálnak, hanem a kamerára, aminek mutatják magukat. Ez történt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) tárca általi irányításával is.

A felemelt mutatóujj

Sokan nem értették, hogy miként tehetem meg azt, hogy kimondom vagy leírom, amit gondolok. Egyszerűen azért, mert észszerű – magyarázom. Nincs minimális félelemérzeted sem (XXII. keretes írás) – kérdezik? Talán azért nem, mert mindig úgy ítéltem meg, hogy ezernyi más dolgot is művelhetnék. Valószínűleg jobb fizetés mellett és esetleg nagyobb társadalmi megbecsülésért. Nem ragaszkodom semmihez sem, ami leárnyékol és megbénít. A lelkiismeretem a fontos, ami kordában tart. A reggeli borotválkozásnál ez mindig kiderül. Volt persze, recsegős-visszhangos a telefonom; családi beszélgetésünkbe harmadik fél nyitott csapot, amiből zuhogott a víz. Feltárcsázott IZ is, hogy az okosnak mondott telefonom felhívta és tisztán hallotta, amit mással beszélek. Ez persze a megfigyelés kőkorszakában történt. Ma ennek már nyoma sincs, vagy csekély. Javult a technika minősége.

Egyébként Fazekas Sándornál láttam, hogy mennyire megviselte az elveszített kincstári tisztelet. Minisztersége után beballagott a Mezőgazdasági Bizottság ülésére. Az utolsók egyikeként, úgy, hogy senkivel ne kelljen beszélnie. Az ülésen a fejét is lesütve tartotta, nem tekingetett oldalvást, mint a kínlódó nyakfájósok. Aztán a vége előtt már pakolt serényen, és hangtalanul kilőtt, mikor az elnök bezárta a szeánszot. Mit ne mondjak, nem csodálkozom ezen. Pepó Pál is – ahogy mondták – a folyosó falához tapadva osont már szimpla tanárként, a saját egyetemén egy darabig. Nagyon sok dolog utólagos megemésztése (tartok tőle, inkább felejtése) vár még az egyszervolt és kitalált potentátokra. Persze elhalmozhatják közben újabb feladatokkal is a kiválasztottat, amikkel kapcsolatban ismét nem várnak tőle semmit (ez az igazán zavarba ejtő), mint például az Állatorvos-tudományi Egyetem kuratóriumában. Mit kereshet ott? Nem az összegre gondolok, az derekas. Lehetséges, hogy nem veszik észre a hozzá hasonló megtekintők, hogy a hozzáértők elől foglalják el a helyet? Az ego ennyire átszínezheti az érzékelt valóságot?

XXII. Személyes levelem Jenes Barnabásnak (2014. június 25.)     „Nagyon különös, több felvonásos beszélgetést folytattam Szépe és Kristóf urakkal. Az elején egyértelműen arra törekedtek, hogy megfélemlítsenek, de ez nem járt sikerrel […] Ő [már Szépe] csak pozitív híreket hallott eddig mondta [feltételezte, hogy van kutató, aki őszinte hozzá], a NAIK szervezése egy hibátlan sikertörténet. A beszélgetés során egyre lejjebb adta, és válaszok nélkül maradtak a kérdéseim. Meglepő módon az első félórában azt szerette volna tudni, hogy te panaszkodtál-e nekem. Mondtam, hogy miért tennéd […] Megpedzette, hogy a miniszter értesítésével én átlépem a hivatali ranglétrát (sic!). Mondtam, ez nincs így, mert a miniszter személyes felkérését teljesítem […] Nagyon érdekelte, hogy ki támogat (ilyen a szimatolás természete, tudomásom szerint a kutatási osztály tagjait arra szólították fel, hogy nyomozzanak pár emberrel kapcsolatban) és milyen a kapcsolati rendszerem […] Igyekezett velem megértetni, hogy én egy piramis csöppnyi kis kockája vagyok, és ilyen módon sérülékeny, amire azt mondtam, hogy én másként látom, én szabad emberként gondolok magamra, ami a szakmai véleményalkotásomra vonatkozik […] Mondtam neki, hogy az a tény hogy a te [értsd JB] munkáltatód a VM embere, az nem jelenti azt, hogy a NAIK-ban lévő intézetek munkatársainak (kutatóknak) munkáltatója is ő lenne, hiszen képesítése sincs neki és munkatársainak ilyesmire. Vagyis az enyém te [JB] vagy. Nem tudott rá mit mondani, illetve ezt elismerte […] Egyre inkább úgy gondolom, hogy a VM adminisztrációjának szerepe a NAIK irányításában szükségtelen. Elmondtam, hogy szerintem ennek az adminisztrációnak alattad lenne a helye. Vicces ugyanis, hogy neked egy egész osztály dirigálhat azért, mert a munkáltatód. Idáig ez sokkal szerényebb volt, egyetlen adminisztrátor sem próbált rátelepedni ilyen agresszíven a kutatóintézetek igazgatására. Ez indokolt volt akkor, mikor még különálló intézetek voltak, és korántsem az most, amikor az irányítás a főigazgató kezében összpontosul. Döbbent csenddel reagáltak, és egy szót sem voltak képesek erre válaszolni, illetve Kristóf segélykérőn fordult Szépe felé. Jéghideg és izzadt volt a keze – mint rendesen –, amikor elbúcsúztunk.”

171.kép: Ők is nyomogatnák; ilyen ez a digitalizáció (Fotó: Pelsőczy Csaba)

A mentorok trenírozása

Az FM-ben egy üstökösként érkező és távozó ifjú ügyintéző dolgozott ki mentori pontrendszert. HR-es nézőpontra jellemzően az énképre (FM és NAIK pontoz), a mentori alapkészségekre (a tréninget vezető kívülről érkező ún. szervezet-fejlesztők pontoznak egy nevetséges szerepjátszási gyakorlat alapján) és a stratégiai szerepre a szakember-utánpótlásban (a NAIK pontoz). A kategóriák értékelése tehát tág teret ad a kutatói teljesítményt figyelmen kívül hagyó szubjektivitásnak. Irányítható személyiség, hírátadási képesség és hamvas fiatalság, ami kerestetik. A tudomány területén soha meg nem méretett figurák 3:2 többsége dönt valamiféle céges alkalmasságról. Én kutatási szempontból ezt az ügyet tartom a NAIK szempontjából a mélypontnak. Jenes Barnabás főigazgatói teljesítményét jellemzi, hogy ez 2015-ben az ő vezetése alatt bontakozhatott ki, és hogy most utólag mossa a kezeit, nem is csodálom. Felejt az MTA jámbor adminisztrációs berkeiben. Megteheti. Az sem lenne magyarázat nekem, hogy mint gyönge főigazgató, engedett érvényesülni egy merőben kutatásellenes miniszteriális teljesítményértékelési rendszert. Hasonló helyzetben én bizonyosan felálltam volna. Nem kötelező vezetett vezetőnek lenni! Nem éri meg. Gondolom ezért olyan biztos abban, hogy nem akar vezetői pályafutásának csúcsára emlékezni. Én nem tehetem ezt meg. Az ő kedvéért sem.

A bohózatszerű HR-akcióra (XXIII. keretes írás) egy családi káefté jött, és összetartást rendezett a minősített kutatóknak, óvodás szerepjátszásokkal és indián harci kiáltásokkal. Mi vagyunk a NAIK! – kellett teljes erőből a teremben világgá kiáltani, és a tréningvezetők figyelték az egy-igaz belső lelkesedés metakommunikációs jeleit. Engem teljesen kiakasztott a képtelen és a kutatói hivatástól elképesztő távolságra álló céges életérzés, a csoportcélokra hangoló hovatartozás sulykolása. A valóságos kutató közege az emberi tudásközösség. Ez érzelemmentesen mérlegelő, nem érdekli a nehéz gyermekkorunk. Igen, ez nemzetközi (az volt és lesz, sőt ebben sem a multiknak, sem Sorosnak, de még OV-nek sem osztanak lapot) és nagyon is valóságos egyéni teljesítményekre épül.

A hajdani filmeken látott fényes szelekre emlékeztetett engem a felbérelt HR-esek nevetséges szerepjátszása, amit nekünk visszhangoznunk kellett. A gyárilag határozott, pattogó hangú tréningvezető megtestesítette azt, ami távol áll a tudománytól: a kor agresszív személyzetisének fontoskodását, és nem is titkolt megfigyelési jogait, mások személyes adatainak jogszerű kezelését. A színjátszást értékelő elhitte azt, hogy csalhatatlan a mentori képességek megítélésében; ösztönösen felismeri a hatékony K+F-munkás termékféleséget.

Én bizony nem voltam a nyájas NAIK. A szerep nekem Kínában, a Mao idején kötelező névtelenséget idézte, ami szerint részei vagyunk csupán a működő egésznek, szegecsek és fogaskerekek, akiknek vonalkódjuk van. Szépe lótenyésztő nem megmondta ezt nekem? Ha meghibásodunk, akkor mobillal kiküldik a robotszerelőt, aki kicserél önmagunk javított klónjára. Én biztos vagyok benne, hogy a keresztségben a Darvas Béla János nevet kaptam. A debreceni Nagy Templomban kereszteltek; ott is konfirmáltam. Egyedi, kézműves darab vagyok.

A képzést vezető személyzetisek figyelték a lelkesedésünket, és pontozták is azt. Hogy miféle lelkialkat a sensu stricto kutató, milyen célok vezetik, mi a számára a teljesítmény, mihez kell magát viszonyítani, azt közülük egyik sem fogta. Mi lett volna, ha annak idején mégis az FM-ben maradok, és szétcsapok közöttük? Persze jól döntöttem, hogy nem. A személyiség a testtől függetlenül halandó. Tapasztalom.

Én nagyon feltűnő voltam a tréningen; a helyszínen metakommunikáltam a megdöbbenésemet, majd utóbb ezt írásban is kifejtettem. A tréningvezetők ki voltak akadva, hiszen kétségbe vontam a kompetenciájukat (XXIII. keretes írás). Nem is vitás.

XXIII. Darvas Béla 2015. május 13-ai levele a NAIK mentortréninget vezetőknek (Ágostházi Réka és Járay Márton)      [a levelem Fazekas miniszter, Jenes Barnabás főigazgató, is megkapta] „Ágostházi Réka meglehetősen furcsán mutatkozott be. Miután a NAIK részéről megjelent vezető (Szikura Jánosné) elmondta, hogy ezen a mai tréningen nem lesz szó a képzés feltételrendszeréről és szakmai részleteiről, Ágostházi Réka [végzettsége szerint HR-es MSc] a NAIK-vezető távozása után azt mondta … hogy ha már elment, akkor akár beszélhetünk a feltételrendszerről vagy amiről akarunk… Ez nagyon különös bemutatkozás egy HR-es részéről, hiszen egy működő hivatali rendszert (ami éppen megbízással foglalkoztatja) tett azonnal viszonylagossá. Ágostházi Réka nem mutatkozott be számomra kellőképpen (én ezt komoly hibának gondolom), nem beszélt például a munkahelyéről vagy a tudományos minősítéssel kapcsolatos tapasztalatairól. Ha jól látom, akkor a Pi-Marine Kft. [a céget 2009-ben hozták létre és jelenleg egy főt foglalkoztat; adózás előtti eredménye (2020): 172 eFt; tulajdonos Ágostházi Réka és fia – Ágostházi cége a PF Klub Nonprofit Kft. is] vezetője, amely cég „üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás” címszavakat jelöl meg hozzáértésének lényegeként. Egy helyen hasonló nevű grafológust is találtam, máshol HR-tanácsadót, mentálhigiénés szakembert. Mi köze a fenti képzettségeknek a hazai természettudományos utánpótlás-képzéshez? […] …hogy nevezettnek semmilyen tudományos fokozata nincs, sőt rálátása sem a hazai egyetemi PhD-képzésre. Kellene, mert itt nem egyszerűen álláskeresőkről van szó, akivel azt kell körbejárni, hogy ki is a személyiség, ami belül lakozik, és mivel töltené az idejét. Az itt megjelentek többsége tudományos minősítésen már túlesett, vagyis kellően dresszírozott ahhoz, hogy nagyvonalúan elhallgassa a kellemetlen véleményét […] Nagyon etikátlannak gondolom azt a részéről elhangzott példát, ami egy korábbi mentor és mentorált emberi összeférhetetlenségét taglalta, mert kiadott valakiket, amire nem lett volna joga. Úgy tudom, hogy a délutáni kurzus résztvevőinek is tett megjegyzést a délelőtti kurzus részvevőire, amit többen személyekre dekódoltak. Ez korántsem profizmus […] Járay Márton ugyancsak nem található meg az Országos Doktori Tanács névjegyzékében. Néhány esetben viccel/széles mosollyal próbálta elütni tájékozatlanságát/bizonytalanságát a tudományos képzés területén. A Károli Gáspár Református Egyetem lelkész-teológus szakán végzett. Egyetlen számomra maradandó mondata szerint, már lassan tisztelni kezdi a mentorjelölteket, hogy még a képzés feladatát is elvállalják. Mi lehetett a véleménye vajon korábban? Hogyan és milyen tudományos/személyes szempontok szerint válogathat ő abból a halmazból, amiben szakági tapasztalata aligha lehet? […] A mentortréning számomra gyerekes játékok kuszasága volt, amelyben tudományos minősítésű emberek képzeletbeli térkép helyeire álltak, rájuk kényszerített tegeződéssel bemutatkoztak Rékának és Mártonnak, hogy Sándor vagyok vagy István, mint például a betelefonálós politikai véleményműsorokban. Megfogták egymás vállát azok, akik ismerték egymást. (Mit is jelent, hogy ismerni?) Rögtön utána kutatói (Mit is jelent, hogy kutatói?) pályán eltöltött idő szerint sorban álltak, majd elmondták az adataikat. Mindezek a személyzeti kartokon rajta vannak. Aztán hármasával megbeszéltük, hogy milyen is a jó mentor (az előzetesen kitöltött adatlapon ezt már mindenki leírta), majd táblára írtuk a kulcsszavakat. Közel félórás szünet után kettesével [én éppen az egyik igazgató feleségével] beszélgetve játszottuk el 20-20 percig, hogy egyszer mentorok, majd mindjárt utána mentoráltak [ez MTA doktoraként nagyon hamisan hangzott volna tőlem] vagyunk. Amatőr önképzőköri foglalkozás lett volna, ha nem csak szimplán [értsd zavarodottan] beszélgetünk. A közösség előtt ezt követően elmondtuk ebbéli friss élményünket. Végül össze kellett foglalnunk, hogy mit viszünk magunkkal haza. Én azt mondtam, hogy azonosítatlan érzéseket és pillanatokat. Nem helyben születik általában a véleményem, nem kapkodom el, de mostanára megvan, s éppen itt olvasható. Én a kollégáimmal való beszélgetések pillanataira emlékszem, mint hasznosra. A tréninget vezetőktől semmire nem tudom azt írni, hogy hibátlan vagy nem könnyen felejthetően amatőr, illetve azt is hozzátehetem, hogy nagy kár volt egy munkanapot elvenni ezért tőlünk. Nekem holnap előadásom van Gödöllőn, amire több szak fiataljai hívtak meg (ez ma egyféle kitüntetés), mint olyan, egyébként szigorú oktatót, akit ebben az évben meg szeretnének személyesen is ismerni, valamint az azt követő napon a Magyar Ökotoxikológiai Társaság XI. Közgyűlését vezetem, mint elnöke, amely valóságos munka és elfoglaltság, és nem alacsony-szintű metakommunikációs lábáztatás. Mindennek semmi köze a volt/létező/leendő PhD-hallgatóimhoz vagy a velük ápolt kapcsolataimnak. Szerintem alkalmatlan ez a felmérés és ez a megközelítés bárki kiemelésére vagy megszólására […] Más útját kellene választani a kijelölésnek, olyat, amely a feladathoz illő. Ezek: (i) Van-e megszerzett tudományos minősítése a mentornak? (ii) Volt-e témavezetője önálló témának, amely sikerrel zárult? (iii) Volt-e nála végzett PhD-hallgató? (iv) Van-e jelenleg önálló, finanszírozott témája, amin a mentoráltat foglalkoztatni tudja? (v) Van-e Doktori Iskola, aminek legalább témavezetője? (vi) Szükséges-e az intézet bővítése PhD-hallgatókkal? (vii) Milyen intézeti elosztásban van szüksége a NAIK-nak PhD-hallgatókra?

Meg is kaptam hamarosan VM-ügyintéző értesítését, hogy „A mentorok kiválasztására egy 5+1 fős Bíráló Bizottság tett javaslatot, egy súlyozott pontszámítási rendszer alapján… […] A Bizottság álláspontját Jenes Barnabás főigazgató úr és Szépe Ferenc főosztályvezető úr jóváhagyta. [Ők voltak éppen akkor a 0 kilométerkövek.] A módszertan értelmében azon jelölt javasolható mentornak, aki a maximálisan elérhető 100 pontból minimum 70 pontot elér. Ennek megfelelően értesítem, hogy az Ön által elért pontszámok alapján nem került kiválasztásra!” Az MTA doktoraként, két egyetem (SzIE, majd ELTE) doktori iskolájában való törzstagságom ellenére, egykori OTKA Bizottsági tagként egy szemvillanás alatt adminisztrátorok által leértékelt áru lettem. Ezt írtam Jenes Barnabásnak: „Kedves Barnabás! Köszönettel vettem az elutasítást. Természetesen nem kívánok a jövőben erre a szerepre pályázni.”

172.kép: 2016. márciusában Jenes Barnabás (NAIK), Olasz Ferenc (MBK) és Kristóf Ákos (VM) a kutatói utánpótlás gödöllői beszámolóján (forrás)

Ugyanúgy elutasították az ELTE-n több évtizedes oktatói múlttal rendelkező munkatársamat is, vagy egy PhD-vel rendelkező kollégámat is, aki nagyon igyekezett, de talán a megjelenése nem tetszett. A helyzet azonban az, hogy a témavezető és kéretlen, a hivatalos PhD-képzési rendszerben nem szereplő segítőtársa (értsd kinevezett mentor) sem képes idő előtti PhD-minőség gyártására. Nem írhatnak a hallgató helyette disszertációt, és nemzetközi színvonalon angol publikációt. Ehhez saját teljesítménnyel kellene felnőni nekik, mint az elődjeiknek. Értem, hogy javulna a nemzeti hivatali statisztika, de a valóságban nem javul a kutatói átlagszínvonal. Álságos teljesítmények születnek. A témavezetők többször szereznek PhD-fokozatot, ha tetszik ezt érteni. Csalunk egy picit, vagy nagyobbacskát. Aligha hiszem persze, hogy ezt személyzetisek és minősítés nélküli adminisztrátorok valaha is megértik.

2016-ban Kristóf Ákos (172. kép) indoklás nélkül leállította „A GM-növények és növényvédő szerek európai engedélyezésének elemzése” és „Az élővizekbe kerülő Bt-kukorica hatása vízi élőszervezetekre (vízi puhatestűek és gerincesek)” témáimat, amit addig rezsiben támogatott az FM. Felkentként felgyújthattam a villanyt. Az utóbbi téma fő része az amuron végzett takarmányozási kísérleteim voltak, amely jelentős negatív hatásokat nem mutattak ki a GMO-takarmányozás területén, és talán ez aggasztotta leginkább az FM szakpolitikusait és vonalas szakértőiket. A vizsgálatok feldolgozását nyugdíjasként fejeztem/fejezem be, és az eredményeket nyugdíjasként írtam/írom meg. Hatalmas késéssel, mint a védett lepkékkel kapcsolatos áttekintő cikkem is. Ezt dobta nekem a Fazekas Sándor/Feldman Zsolt vezetői duó. Az amurral kapcsolatos angol nyelvű kézirat beadása éppen most történt, miközben ezt a kéziratot fogalmazom. Az FM stábjából Feldman és Szépe tehát mindent megpróbált (kizárt az utánpótlásképzésből) és elzárta a rezsifedezetemet, hogy a munkahelyemen pénzügyileg lehetetlenítsen el, majd Jenes Barnabással 2016. júniusában Feldman Zsolt (ügyintéző Kristóf Ákos) ez ügyben írt levele alapján, 2017. február 28-ai határidővel (8 hónapos felmentési idővel) nyugdíjaztatott. A témáim rezsifedezetét egyébként arra a máig fidesz-barát NE nevű köztisztviselőre költöttem, akit Kristóf Ákos tett ki a minisztériumból és éppen hozzánk a nyugdíj előtt és mindenféle kutatói előélet nélkül. Hozzánk került persze korábban Orbán Viktor kedvenc tanár nénije (ZsM) is. Nálunk landolt könyvtárosnak a látogatók nélküli könyvtárunkban, aki előtte a minisztériumban volt sajtókisegítő. Most éppen a nemzet gázszerelőjének sajtósa. NE helyére SzAK-ot vették fel, akit a jövő köztisztviselői reménységének gondoltak. Ő sem jött azonban be, mert mentorok megméretésére szolgáló eléggé simlis pontrendszert elkészített ugyan, de ő maga a mai napig nem szerzett PhD-minősítést. Így néz ki tehát a tudomány bugyraiban a mai értéktisztelő konzervatív gondolkodás, amely helytálló kritikát kezelni nem tud, sőt nem is tűr. Helyette viszont a használható káderjeit hozza helyzetbe. Így működik konkrétan a NER hálózata. Ennek etikátlanságát csak a kedvezményezettek nem veszik észre.

Nem vitás, hogy Jenes Barnabásnak kellett a káefté munkáját megrendelnie, számomra lényegtelen, hogy ezt a felügyelőtisztjei tanácsolták neki. Én úgy láttam, hogy gátlások nélkül használható munkaerő-lerakat funkciót is betöltött már akkor a NAIK (mint vezető ezt láttam), mint általában a tárca háttérintézetei. A párt holdudvarából csókosok potyogtak az intézetekbe és – úgy tűnt – ez nekünk a demokrácia.

Kutatói utánpótlást program eredménye – 2016

A program 2016-os állapotát konferencia örökítette meg, ami ma is olvasható (XXIV. keretes írás). A seregnyi PhD-hallgató munkája nekem elsősorban a témavezetők kutatói részötleteit mutatják be. Ettől a korai állapottól igen nagy távolságban van még az önálló kutatói lét, és a nemzetközi színvonal, amiről a tárca erőteljesen nyomuló kvartettjének fogalma sem volt. Nem gondolom azt, hogy az efféle korai teljesítmények alkalmi kiadványokban jól hasznosulnak. A szervezők közül Kristóf Ákos szólalt meg a rendezvényen, illetve a kiadvány egyik szerkesztője (SzAK), aki akkor még PhD-hallgató volt, de védéséről máig nem található híradás. A minisztériumi kiválasztott tehát úgy menedzselt más PhD-hallgatókat, hogy a saját példáján máig bizonyította, hogy nem képes fokozatot szerezni.

XXIV. Kutatói utánpótlást elősegítő program I. szakmai konferenciája.     Jenes Barnabás – „…nagyon sok kollégám szerint is ez a Fiatal kutató program a legjobb dolog (sic!), ami a NAIK működése során elindult és remélem, kívánom, hogy így is folytatódjon a jövőben mindannyiunk megelégedésére…” […] Kristóf Ákos – „A Kutatói utánpótlást elősegítő program I. szakmai konferenciája az egyéni teljesítmények bemutatásával egyidejűleg a kutatói csapatot is építeni, formálni kívánja. A kutatói életpálya olyan szakmai-emberi kapcsolatrendszerben válik teljessé, mely személyes odafigyeléssel segíti az egyén útjának (sic!) megtalálását, alakítását.” […] Szabó Anett Krisztina [2012-ben kezdett, 2017-ben a SzIE-n abszolutóriumot szerzett, de disszertációvédésének nincs máig nyoma; az MTMT-be feltöltött publikációs listája igen szerény] és Ölvedi-Vázsonyi Melinda – „Elöregedő társadalmunk (sic!) következményeként egyre jelentősebb gondot okoz egy szervezet számára a munkatársak utánpótlása, nincs ez másképp az agrárkutatás területén sem. Egy-egy kutatás az agráriumban hosszú éveket, akár évtizedeket is igénybe vehet, ahol egyes szakterületeken (pl. szőlőnemesítés, diónemesítés), az egyedi tudásátadása kiemelten fontos a kutatóintézet és az ágazat fejlődése szempontjából.”

173.kép: 2016. februárjában Jenes Barnabás apósáról Barabás Zoltánról emlékezik a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft.-ben (Fotó: Radó Gábor/NAIK)

2016. júliusában olvashattuk, hogy Fazekas Sándor miniszter azonnali hatállyal menesztette Jenes Barnabás főigazgatót (173. kép) és Kaszásné Éva gazdasági igazgatóhelyettest. A hírt telefonon közölték Barnabással. Az elbocsátás oka nem vált közkinccsé. Ezt követően Jenes a kutatói pályafutását feladta, és az MTA adminisztrációjában helyezkedett el. Azóta a hallgatás opcióját választotta. Nyilván okkal. Nekem sem sikerült itt megszólaltatnom.

(folytatása következik)

Darvas Béla

Ps. A sorozat megjelenése után nincs akadálya annak, hogy Fazekas Sándor, Gyuricza Csaba vagy Nagy István interjú keretében itt megszólaljon. Ehhez kezdeményezniük kell az együttműködést, és az alábbiakban feltett kérdéseimre kell válaszolniuk. Én türelmesen várok. Németh Imre korábban például megtette ezt, és elégedett volt a végeredménnyel.

XXV. Kérdések     11./ Lehet céges szemlélettel erőltetni a PhD-képzést? Tudományos fokozat nélküli HR-eseknek kell dönteni a tudósképzésről?     12./ A VM vezetése milyen célból rendelt meg HR-tréninget (miért egy ez irányú tapasztalat nélküli mikrocéget vett igénybe?); miként ignorálhatta a PhD-képzés bevált nemzetközi gyakorlatát, és próbált kifejleszteni egy teljesen művi mentorrendszert?