Darvas Béla

Hétköznapi tudománypolitika. Alulnézet, ahol a csizma talpa a meghatározó élmény. Karcolatok a mezőgazdasági géntechnológiáról és az agrokemizálásról, tudományos hírek értelmezése

Tudománykövető

Volt egyszer egy Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ – No7 Kikérdezések

(Tudománykövető No67)

A sorozat nyolc részből áll: No1 – Ötlet; No2 – Leltár és átvilágítás; No3 – Megbízás; No4 – Szorgalmas dilettánsok; No5 – Marionettek; No6 – Céges csapatépítés; No7 – Kikérdezések; No8 – Az alku.

Ha úgy tetszik gondolni, hogy a NAIK életében a rezsi terhére való matatás (ehhez papír és ceruza is elégséges) volt a legnagyobb képtelenség, akkor azt mondhatom, hogy nem. Jenes Barnabás és Feldman Zsolt idején rendszerfejlesztő duó is érkezett (címkép). A közösségi pszichológia káeftékre hangolt változatát láttuk vendégül a HR-tréning után. Nem vált közkinccsé az sem, hogy kinek a fejéből pattant ki ez a gondolatficam. A minisztériumi irányítás miként talált rá a kézrátétellel gyógyítókra, ki volt a rátermett megrendelő a már felsorolt kvartetten és azt ezt nem megkérdőjelező főigazgatón kívül?

Az FM kutatói utánpótlás programja

A NAIK kutató-utánpótlása továbbra is akadozott. A kutatói életpálya-modell hiánya, illetve annak alacsony anyagi megbecsültsége először a tárcánál lévő kutatóintézeteken érződött. A szürkeállomány rendszerváltáskori értéke mostanra durván inflálódott. Kiderült a magyar szürkeállományról, hogy nem választást befolyásoló tétel és erre sajnálkozások közepette éppen az istencsászár jött rá, bár erről a korai Kádár-rendszer is hasonlóan gondolkodott. Nem osztály – mondták –, hanem réteg. Elhajló, megbízhatatlan. Okoskodik, nem ismeri el a munkás/paraszt hatalmat. Ma már ez az érték-csökkent termékstátusz az MTA kutatóintézetek és az egyetemek állományára is kiterjedt. A meghirdetett PhD-témákra jó, ha egy jelentkező akad. Nincs tolongás. Az általam tanított legkitűnőbb diákoknak már egy évtizede a törekvés iránya nem a kutatói lét. Végeztek, aztán magas fizetésért külföldre húztak el. Az Orbán-kormányok által lealacsonyított kutatói reputáció, az MTA hegemóniájának lerombolása, az egyetemek autonómiájának legázolása az ország tehetséges kisebbségének érdeklődését elfordította a kutatói pálya felől. Az ugye afféle szerzetesi élet, egy válfaja az autizmusnak. Kutató ma – aligha vitathatóan – nem a legjobbakból lesz idehaza. Elszántak persze mindig akadnak majd, és ezt örömmel látom. A NAIK-nál már a 2010-2011-es átvilágítás alatt érzékelhető volt ez a folyamat, így 2014-ben elindult a gondolkodás arról, hogy miként lehetne eredményesebbé tenni ezt a képzési időszakot.

A NAIK 2014. évi költségvetésében kemény 80 millió Ft-ot különítettek el a kutatói utánpótlást elősegítő program első két fokozatára. Nagyvonalúnak ezt aligha nevezné bárki is. Egy közepes forgalmú jobb budapesti étterem havi bevétele talán ennyi. 2015-re elkészült a program harmadik fokozata, ami a korábbiak javított verziója volt (XXVI keretes írás). Nekem felcsicsázott papírsárkánynak tűnt, amire cinikus politikusok a kor stílusában azt jegyezték fel: 对未来的希望 (a jövő reménysége).

XXVI. Részletek az FM kutatói utánpótlás-elősegítő programjának szabályzatából (2015. június)     „A kutatói utánpótlás-elősegítő program keretében a Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: FM) Mezőgazdasági Főosztályának felügyelete alá tartozó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (a továbbiakban: NAIK) szakember-utánpótlását kívánjuk elősegíteni – immár harmadik alkalommal […] A program célja: új tehetségek bevonzása és megtartása [ez anélkül nem megy, hogy a régieket nem becsüljük meg] a jövőt jelentő kutatásokba (sic!); a fiatalok önálló kutatóvá való fejlődésének támogatása; utánpótlás kezelése, hogy az intézményi kultúra részévé váljon; kutatói korcsoportok kiegyensúlyozása [ennek az útja csak felvétel lehet, de arra pénz nem volt], ezáltal hosszú távon a középkorosztály (sic!) megteremtése; a NAIK kutatói állományának erősítése, versenyképességének fokozása […] 1. periódus: 6 hónap (kinevezések időpontja: 2015. július 1. – 2015. szeptember 30. között); 2. periódus: lehetőség a fiatalok 2- illetve 3-éves tovább foglalkoztatására. Mentor az lehet, aki kutatói feladatot lát el (akár fokozat nélkül) (sic!) a NAIK intézményeinek egyikében; teljes munkaidőben foglalkoztatott; nem intézményvezető; a programot megelőzően részt vesz a mentori tréningen (sic!); az 5 fős bizottság által kiválasztásra kerül […] A fiatal kutatók kötelezettségei: A fiatal kutatóknak a program 1. periódus (6 hónap) ideje alatt havi rendszerességgel naplót kell vezetniük a honlapon. A naplók kitöltésének és mentorok általi jóváhagyásnak határideje – a fent említett menetrend értelmében – az adott hónapot követő 5. munkanap. A fiataloknak, szintén a honlapon keresztül, az utolsó munkanapjukat követő 10. munkanapig kell kitölteniük a naplózárót is […] A mentorok juttatásai: utánpótlás program keretből a törvény adta juttatások finanszírozhatóak. Például: A munkakörön felüli plusz feladatok ellátásához kereset-kiegészítés. Első periódusban (6 hónap): egy fiatal kutató mentorálása esetén (két részletben, a teljesítménytől, illetve a határidők betartásától függően): a harmadik hónapot követően: bruttó 80.000 Ft összegig; a hatodik hónapot követően: bruttó 120.000 Ft összegig…”

A PhD-képzést illetően viccszintű újításért kinevezett felelősök az FM-ből két minősítés nélküli adminisztrátor (Ö-VM és SzAK), a NAIK részről Somogyi Norbert főigazgató helyettes (nem szándékozott ebben a sorozatban megszólalni, mert a NAIK életében nem volt meghatározó szerepe), bár 2000-2018 között a tárca valamiféle szakattaséja, tanácsadója és látványosan fontoskodó mindenese volt. A kutatói állomány előtt Császár Lajos üzemmérnök (FM) ismertette a programot (175. kép), bár annak vezetői között nincs felsorolva. Ezek szerint a két megnevezett minisztériumi adminisztrátor az ő elvi irányítása alatt állhatott.

Az utánpótlási programban a minisztériumi kvartett a dilettánsok bátorságával kitalálta a mentorok közösségét (XXVII. keretes írás). E szerint nem feltétlenül a doktori iskolák által jóváhagyott témavezetőnek kell mentornak lenni, sőt a mentornak PhD-fokozata sem kell, hogy legyen! Csodálkozásra semmi ok, hiszen a minisztériumiaknak sem volt efféle, és mégis ők irányították ezt a tesze-tosza, cselekvésképtelen népet. A mezőgazdasági tárcának és NAIK-nak egyébként – helyesen – semmilyen befolyása nem volt az egyetemi doktori iskolákra, ahol teljesítmény alapján eldöntötték (saját PhD nélkül ez reménytelen), hogy kiket választanak témavezetői rangra. Az FM-adminisztrátorai viszont úgy képzelték, hogy a fokozatszerzés rendszerek naplóvezetés és ellenőrzés kérdése, és a rendszeres nyomhagyásra a doktori iskolák által jóváhagyott témavezetők bizonyára nem fordítanak elég figyelmet. Egyébként blogolást az általam követett doktori iskolák egyike sem követelt. Nevetséges adalék volt ez is, ami az adminisztrátorok totális amatörizmusából származott. Kísérleti napló létezik ősidők óta, ami bizalmas természetű. Az osztályvezető és igazgató ellenőrizheti, de nem birtokolhatja. Tulajdonosa a témavezető, hiszen csak ő értelmezheti helyesen a tartalmát, és a benne lévő adatokat – szerzői jog szerint – csak ő használhatja cikkíráshoz jogszerűen. Abszurd elképzelés: a mentorált (alias PhD-hallgató), mint szorgalmas blogger, és a mentor, mint adminisztrátorok által kijelölt naplóolvasó. Ez az adminisztrátori éca felülírni igyekezett az egyetemi szabályozást, de a munkahelyi vezetői jogokat is. A minisztériumi adminisztrátorok kézi irányításának kimódolt eszköze volt. Egyáltalán, a témavezető kísérleti naplóihoz az odaküldött mentornak jogosultsága sem lehetett; közérzeti blogolásnak meg a tudományos címszerzéshez nincs köze. Irodalmi munkásságnak persze lehet ez a része. Egyszer talán jól jön, ha pontosan emlékezni kell valamire, ami akkortájt nem tűnt fontosnak.

Az állami ösztöndíjas PhD-hallgatónak volt valami tématámogatása, de nem elég arra, hogy csak abból korszerű kutatás felépíthető legyen. A publikálási díjról ekkor egy szót sem ejtettem, ami a PhD-hoz szükséges nemzetközi produkció alapvetése. Az önköltséges PhD-hallgatók ugyanakkor munka és fizetés mellett dolgozhattak csak a témájukon, amit a NAIK-ban rezsiért kutató témavezetőjüknek bűvészkedve ki kellett gazdálkodni. Az önköltségesek tehát a kutatóosztály napi robotjában is részt vettek. A NAIK kutatóintézeteit a súlyos bevételhiány és a gyönge felszereltség jellemezte, ahol a bevétel fokozásában a tárca kutatási területen nem jegyzett adminisztrátorai megoldani semmit sem tudtak, de nem is azonosultak azzal, hogy ez lenne a valóságos feladatuk. A számukra előnytelen statisztika miatt igyekeztek a témavezetőre mentort ráültetni, míg a PhD-hallgatót teljesen fölöslegesen adminisztráltatni, ami a hazai egyetemi PhD-képzés keretrendszerében életszerűtlen. Nálunk a PhD-vezető személyes felelőssége a PhD-hallgató, őt kellett volna támogatni! Nem kellett volna rátalálni Übü király K+F+I minisztériumának vázlataira. Külön mentorra (értsd valamiféle PhD-lelkitársra) szerintem ebben a korban már semmi szükség. Ne feledjem, az én generációmnak még témavezetője sem volt, csak erős ambíciói a kutatás területén. Akkor persze igen erős motiváció volt, hogy hosszas kutatómunkára nemzetközileg jegyzett kutatóhelyekre lehetett kijutni. Igen, a vasfüggönyön túlra, ahol a képességünk is sokat számított. Többen szereztünk az ott végzett színvonalas munkából PhD-fokozatot. Én például a Liverpoolban végzett biokémiai munkámból.

Szerintem, az oktatási-kutatási rendszerünk megcsúfolása (eredeti gondolkozású, önálló kutatók képzése) a minisztériumban kiizzadt badarság (már itt is működik a NER), de ebbe az elképesztő blöffbe az FM-ből nem bukott bele senki. A NAIK vezetői közül egy sem akadt (igen, ez is Jenes Barnabás megalkuvásának következménye), aki elmagyarázta volna a magát huszárnak valló lótenyésztőnek, hogy miért képzési rendszeridegen a tudomány területén a kaláka ötlete. A NAIK adminisztráció amatőr – az egyetemi PhD-képzési rendszer felépítményét felülírni igyekvő – próbálkozásai természetesen el sem érték az oktatási tárca, az egyetemi doktori iskolák és a pályázati rendszerek figyelembevételi szintjét. A minisztériumi ügyintézők eregették a virtuális füstkarikákat és megdicsérték egymást, mert szerintük megérdemelték. Tapasztalatból tudom. Úgy gondolom, hogy sokan éppen most értesülnek majd erről az egészen valószerűtlennek tűnő PhD-képzési disszonanciáról.

175.kép: Császár Lajos ügyintéző (forrás)

XXVII. A mentori rendszerről való üzenetem Jenes Barnabásnak (2014. június 5.)     „A ma ismertetett, javított mentori rendszer céljait sem vitatom el [a PhD-hallgató segítése jó cél, csak a témavezetőn keresztül kellett volna végrehajtani – persze ekkor a NER-szempontú mentorválogatás nem rúghatott volna labdába], de megvalósítását és tálalását kínosnak látom. Nem lett világos, hogy mi a pontos cél a ½ + 2-3 éves támogatással, amelyet serény adminisztráció övez. Az október elsején lezáródó jelentkezés kizárja a keresztfélévben diplomát szerzőket, akik száma némely szakon jelentős […] Pénzügyi és nem szakmai elképzelés, amit Császár úr javasolt, tehát nem ideillő. A mentori programra való jelentkezés nem kalkulálja sok doktori iskola felvételi időszakát. Többen novemberben dől el, hogy ki az, aki ösztöndíjas helyet szerez és ki önköltségeset. Az önköltségeseket segítheti a szóban forgó rendszer, azonban csupán fél évig. Ekkor a mentortól eltérően – a saját kutatói minősítéssel nem rendelkező – VM adminisztráció döntené el azt, hogy ki kap 2-3-éves további ösztöndíjat? […] Teljes a melléfogás, hiszen a szóban forgó személyt 4-7-éves végzéssel kalkulálva felvette önköltséges képzésre egy egyetem doktori iskolája. Döntési joga ennek az iskolának van, a VM mentori programja csupán időlegesen (!) támogatja vagy cserben hagyja a jelöltet és az egyetemen témavezetőjét ebben a folyamatban […] Persze több ez a támogatás, mint a semmi, csak még mindig nem valami. Úgy gondolom, nem lenne szabad elfelejteni, hogy pénzügyileg a kutatói szakma ma egyáltalán nem vonzó. Vakröpülésben még kevésbé. A legtehetségesebb diákok nem ezt a területet választják, vagy ha igen, akkor a PhD-szerzés célja az ezt követő országelhagyás. Lehetőleg ösztöndíjjal. Egészen meglepő volt, hogy a VM adminisztráció személyügyese azt bizonygatta a megjelent mentor-jelölteknek, hogy a PhD-hallgatókat meg kell tanítani pályázni [az OTKA-ban ehhez minimum PhD kell]. Nem tudom honnan szerezték ezt az információt. A mai egyetemet végzettek életformája a folyamatos kérelem és pályázás dimenziója. [Ez nem a kutatástámogatásra vonatkozik, ahhoz már – helyesen – PhD kell.] Továbbá a VM adminisztrációjának az a naiv elképzelése, hogy bárkiből válhat jó kutató, csak szigorúan kell fél évig a mentorával együtt belső ellenőrök segítségével felülvizsgálni, majd 2-3 évig támogatni, egészen lehangoló. Ilyen fokú hozzá nem értésre mégsem számítottam.” [Jenes Barnabás válasz nélkül hagyta a levelem.]

A rendszerfejlesztők látomásai és látogatásai

Jenes Barnabás idején aztán megérkeztek a rendszerfejlesztő kérdezőbiztosok (Joó Lajos és Nemeskéri Gyula László – Ergofit Kft.; lásd még Artner Bt.) is kérdezgették rendületlenül a NAIK dolgozókat. Az Ergofit Kft. 2016-ban két dolgozót foglalkoztatott, 2017-ben már csak egyet. Ma veszteséges működést mutat fel (adózás előtti eredmény 2020-ban ~-2 mFt). Szóval erre a mini, családi cégre, ami éppen csak vegetált, bízta a VM a NAIK szervezetfejlesztését. Érti valaki ezt? Megoldás bizonyosan van, hiszen a megrendelések ma mindig a talajszinten köttetnek. Mondjuk a kutatói pályához dilettáns grafológus HR-es után meglepetésre nincs okunk. Bár az alábbiak olvasása előtt nem árt, ha előtte biztonságos helyen leülünk.

Nemeskéri a Munkaügyi Szemlének is tanácsadója volt. „Az emberi erőforrás fejlesztésének módszertana” címmel könyvet is írt, és „A HR gyakorlatáról” is. Szóval ismeretterjesztő teljesítményt azért felmutatott. Az Eszterházy Károly Főiskolát végzett Joó Lajos, aki a Facebook-lapja szerint a Malév munkatársa is volt és a Hungarikum Szövetség tagja, hovatovább a Magyar Közgazdasági Társaság aktivistája (172. kép) és sok minden egyéb, ahogy így utólag látom, akit fejlesztési tanácsadó-trénerként (a Linked in adatbázisban és az előadásanyagain megjelenő munkahelyei: SEN Holland Szinergia-Horizontalitás, Humaniqm Complex Development, Das Leben/The Life Cardiovascular Research Project, Spice Coop, EuroMACC Ltd. – az adatok visszaigazolása nekem nem sikerült) mutattak be a VM és NAIK vezetői. Egy másik Linked in profilban is egyértelműen Joó szerepel, mint az Egyediség és Horizontalitás ügygazdája (HorizontalitaS). A tudományos minősítés nélküli Joó „Ön inkább lebontó vagy építkező látásmódú?” cikkét a Magiszter Menedzser Kft. alkalmazottjaként jegyzi, és 2012-ben a Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására Közleményei-ben [4 (5), 35-48.] jelentette meg. Ebben egyetlen hivatkozásra épít. Olvasatomban a langyos víz ismételten felfedeztetik. A lapban PhD-hallgatók írogatnak, vagyis afféle szárnypróbálgató fórum ez. Ahogy felénk mondanák: folyóirat. Viszont után-közölte ezt a bestseller-szerűséget a Magyar Coachszemle, mindenféle eredet-megjegyzés nélkül. 2015-ben Joót az EOQ (European Organization for Quality) Magyar Nemzeti Bizottság Közhasznú Egyesület tagjainak sorában is megtaláljuk. Megfejteni ezt már nem tudom, de nem a meghatottság miatt. A szöveg olvasása közben szerintem lehetetlen józan észjárás szerint nem megzavarodni Joó úr valóságos munkahelyein, szakképességén és omnipotenciáján. Nekem az életművész jelző ugrott be első blikkre, ez persze afféle gyorsan felejtendő személyes címkézés.

XXVIII. Joó Lajos e-mailje Darvas Bélának (2016. február 12.).     “Megtisztelő volt és egyben örömteli is a tegnapi személyes találkozás és a beszélgetésünk. Köszönöm. Jelentkezem ígéretem szerint. Olyan széles körű és egyben mély áttekintést tapasztaltam meg tegnap az Ön részéről [mindezt nem viszonoztam], amelynek értékei a jelen konkrét munkánk mellett számomra és a KFI fejlődése számára kiemelkedően jelentősek. Köszönöm előre is, az intézetekkel kapcsolatos (diagnosztikai) írásainak megosztását. Kérem, engedjen meg még néhány sort nekem. Az Ön írásait tanulmányozva szeretnék visszatérni Önhöz (sic!). Már a tegnapi beszélgetésünkben is számos párhuzamot (sic!) éreztem. A magam szándéka és kutatási iránya [Joó Lajos nem volt tudomásom szerint soha kutató, ami nem a keresgélők minősített formája] a tudások közötti falak áttörése [a kutatók publikációs formáinál nincs teljesebb, ami a múlt és a jelen tudására építene], és szervesítése a kreativitásban (sic!), a kutatás, fejlesztés, innováció területén. A mai végletes vertikális (sic!) témaspecializáció és -fragmentálódás szükségszerű (sic!), hangsúlyos kiegészítéseként ezt a szemléletet, készség, módszer és eszközrendszert Horizontalitásnak neveztem el. A Horizontalitás a szemléletek rigiditásának oldásával (sic!), a tudományok közötti nyitottság és bizalom erősítésével, készségek fejlesztésével, a kitekintés bátorsága és érzékenysége erősítésével, az együttműködés új formáinak megélésével ad szenvedélyt (sic!) és erőt. Megcélozza ezáltal a létrejött megoldások originalitási szintjének drasztikus emelését (sic!), a közösen kiérlelt megoldások létrehozása közben a résztvevők együttes energetizálását (sic!), a valódi okokra való komplex hatásokkal a megoldások érvényes fenntarthatóságát.”

176.kép: Joó Lajos 2015-ben (forrás)

A XXVIII. keretes írásban olvasható szöveg nyilvánvalóvá teszi, hogy a tudományos minősítés nélküli, nem is kissé szétszórt (talán az egzaltált sem túlzás) Joó Lajosnak küldetéstudatos elképzelése van a tudományra vonatkozóan. Gyakorlatilag tagadja a tudományos teljesítmények egymásra épülését (vertikális építkezés, a részletek feltárására), és valamiféle zagyva (horizontális) dekoncentráltságot hirdet. Miként kerülhetett ilyen mértékben avantgárd (igyekszem nagyon barátságosan fogalmazni) rendszerfejlesztő a VM támogatásával a NAIK közelébe? Ki intézte ezt a rendszerfejlesztést a minisztériumban? Joó és Nemeskéri 2016. március utolsó hetében ún. tényfeltáró kérdőívet küldetett szét a NAIK titkárságon keresztül a dolgozók számára. Mindenki megszólításra került. Ennél több jót azonban nem tudok írni. A neten elhelyezett (ma már hűlt helye) kérdőíven kellett dolgoznunk. Általános rutinkérdések voltak, amire semmitmondó válaszokat lehetett adni.

A Joóval való megismerkedésem okán megküldtem neki a 2010-2011-ben készült intézeti átvilágítások általam írt feljegyzéseit. Segíteni akartam neki (valójában magunknak), dacára annak, hogy szerintem jól érzékelhetően önjelölt képregényhős volt, akit szájtátva figyeltek a lótenyésztő és emberei. Később lett világos, hogy Joó közösségi pszichológus szerepre vállalkozott: kérdezett és a választ/megoldást is a kérdezettől várta. Fixa ideája az volt, hogy a különféle tudományágaknak egymás felé meghatározó mondanivalójuk van (minden mindennel összefügg, lásd még Edward Lorenz tanmeséjét a sirály – később pillangó – megrebbentett szárnyáról, ami megváltoztatja az időjárást, vagyis a drága jó káoszelméletről), és így a horizontális párbeszéd vezethet el valamiféle új válaszminőséghez (XXIX. keretes írás). A vállalkozók a munkahelyi közösség mindegyik elemét kérdezték, és kitüntetett szerepet a kutatóknak nem adtak, sőt azok rétegzettségét szerintem el sem ismerték. Számukra minden kutató azonos súlyú egység volt. Ez totális ellentéte a kutatói világ világszerte jogos és elismert teljesítmény szerinti felépítményének. A természettudományok fejlődésének iránya egyértelműen vertikális, ha már ennél a szerencsétlen képi ötletnél kell maradnom. Az előrehaladás lényege a még nagyobb felbontás elérése, és aztán ezek tesztelése, majd integrálása az eddig megismert összefüggésrendszerben. Mindebben a vezető kutatók lényegesen előrébb vannak, mint a pályakezdők vagy a beosztott kutatók. Szinte szégyellem, hogy az ábécé-szintre kell visszaereszkedni. Hogy akar vajon rendszer fejleszteni az, aki az alapokkal sincs tisztában?

XXIX. Részletek a Joó Lajos által vezetett NAIK Szervezetfejlesztési Program zárószövegéből (2016. június).     „A NAIK egy élő lehetőség! Tájékoztatás a NAIK Szervezetfejlesztési Programról. Köszönet, a helyzetkép néhány hangsúlya és a folytatás […] Két alapvető fókuszterülete van a közös munkának: Jót csinálni és Jól csinálni. [Joó szerényen magára utal. Kazinczyt most feledem.] A helyzetkép készítése során 67 vezetői és kulcsemberi interjúra került sor, ezzel párhuzamosan közel 250 résztvevővel, 33, a helyzetet áttekintő kulcsemberi csoportmunka valósult meg (sic!), majd jelentős számú, 552 kitöltött kérdőív jellemzi a munka széleskörűségét. Az eredményeket tükörként adták vissza 180 fős NAIK résztvevői csoportnak a szervezetfejlesztők (sic!). Ezek az erősségeink és a fejlesztendők? Ezek a gondjaink és a problémák? Az eredmények visszacsatolásának kerete egy 3-napos részvételi alapú műhelymunka-sorozat volt […] Köszönjük a fenntartó Minisztérium vezetőinek és kollégáinak a program finanszírozását [!], és kérjük a további támogatásukat a Program következő fázisaihoz […] Kedves Kollégák, Kedves Munkatársak! A NAIK szervezetében ebben a pillanatban közel 1000 évnyi (sic!) hazai K+F+I működést érintő tapasztalat és közel 500 évnyi (sic!) nemzetközi K+F+I működtetési tapasztalat és tudás van jelen. A NAIK vezetői köre és a szervezetfejlesztők közös célja ennek a tudásnak a felszínre segítése, aktualizálása, kiegészítése, becsatornázása (sic!) a megoldásokba. A további folyamat a részvételi alapú eredménygenerálás (sic!) és -megvalósítás érdekében, tudatos ismeret és készség fejlesztésére épül, energetizáló (sic!) megvalósítással. Fontos a létrejött bizalom további erősítése és a megtapasztalt aktív elkötelezettségek fenntartása a közös siker érdekében. Köszönjük a szíves figyelmet!”

Joó és munkatársa a munka folytatását remélték, de az eredmény láttán (XXIX. keretes írás) ilyenre nem került sor. Sőt, nekem az a különös, hogy a minisztériumban kivizsgálásra nem gondolt senki, pedig zavaros megfogalmazásban minősített esetnek voltunk részesei. Milyen előzetes teljesítmény alapján kérték fel a VM-ből az urakat rendszerfejlesztésre? Mik voltak a referenciák? Az öt oldal miféle rendszerfejlesztési teljesítés? – kérdezte velem együtt mindenki a NAIK-ban, aki olvasta ezt a cuccot. Ki ismerte el ezt a teljesítést megfelelőnek és fizette ki? Hogyan nem lett ebből országos botrány? Talán úgy, hogy eltörpült az ügy a 2016-os politikai botrányok árnyékában?

Itt ugrom időben. Joó Lajossal, 2017. júliusában találkoztam ismét (meghívott) a Hazai Víz-horizontalitás (HVHP) témacímű happeningjén, ami állítólag saját elhatározásból és finanszírozásból indult. Joó Lajos bérelt az MTA-tól termet, vett aprósüteményt és ásványvizet, fizette a videóst. A szerinte multidiszciplináris szakértői gárdával az MTA Könyvtár (Láng István valamikori felségterülete) konferenciatermében ültünk össze, ahol senkinek sem volt világos, hogy mi célból beszélünk, és főként, hogy kinek. Számára sorozat lett belőle (honlapja is elkezdődött), felvételek is készültek, amelyek megjelentek a YouTube-on, majd gyorsan eltűntek. A HVHP honlapja és Facebook-lapja is hasonló karriert futott be. Mi volt ezek valóságos célja? Mihez képeztek hivatkozási alapot? A mellesleg gitáros Joó (címkép) azt sejttette, hogy Áder János sporthorgász is valahol a vonal másik végén vár az ötleteinkre (173. kép), de erre vonatkozóan semmiféle bizonyítékot nem láttam. Több NAIK-vezető (pl. Jenes Barnabás, Borovics Attila, Bozán Csaba és Jeney Zsigmond) is részt vett ezeken a különös üléseken, amitől pénzügyi támogatást reméltünk, hogy megérkezik hosszú aszály után az eső. Hullik majd legalább a vízügyi témákra a megérdemelt állami támogatás. Nem így lett, de a cucc haladt a maga anarchikus útján, így az ügy (a projekt HVHP Adomány és Támogatás Számlát is nyitott az OTP Banknál) ellenőrizhetetlen zavarosságának láttán 2019. júliusában töröltettem magam, és az anyagaimat ebből, az igen visszafogottam homályosnak minősített törekvésből. Joó készségesen, ellenvetések nélkül teljesítette minden kérésemet. Ma a Reális Zöldek honlapján találjuk még a dokumentáció egy csekély részét. Más helyekről eltűnt. A Reális Zöldekről – van, akik szerint ez rendhagyó egyesszám – tudni kell, hogy nem vezető tagja, hanem ellenpontja a hazai természet- és környezetvédelmi civilszervezeteknek.

177.kép: Áder János és Joó István államtitkár-helyettes a Budapesti Víz Világtalálkozón (Szigetváry Zsolt/MTI)

(folytatása következik)

Darvas Béla

Ps. A sorozat megjelenése után nincs akadálya annak, hogy Fazekas Sándor, Gyuricza Csaba vagy Nagy István interjú keretében itt megszólaljon. Ehhez kezdeményezniük kell az együttműködést, és az alábbiakban feltett kérdéseimre kell válaszolniuk. Én türelmesen várok. Németh Imre korábban például megtette ezt, és elégedett volt a végeredménnyel.

XXX. Kérdések     13./Az FM-ben túlteljesítő, igen szerény képességű adminisztratív csapat miként vált dominánssá?     14./ Miként választotta ki Szépe Ferenc/Kristóf Ákos a csöppnyi káeftével rendelkező K+F+I tapasztalatokat fel nem mutató HR-eseket és rendszerfejlesztőket?

Megosztás