Fizess, ha ugyanazt akarod kapni – Mibe kerül a változatlanság?

Sejtés (Fotó: todayifoundout.com)
Sejtés (Fotó: todayifoundout.com)

(Biotechnológikaland No49)

Civilszervezeti segédlettel jelölést vezetett be a szakminisztérium: GMO-mentesnek hívják. Mire való vajon a hiányt jelző jelölés, ha a GMO-összetevőt – törvény szerint – az Euróai Unióban jelölni vagyunk kötelesek? Minek ilyesmit külön jelölni, ha ráadásul van biominőségre utaló jelölés, ami ezt a tartalmat is magában foglalja. Mi minden nem működik megfelelően, ha ez a megoldás felmerült? Az extra haszon reményében milyen parciális piacot lehet még nyitni, ami az európai fogyasztók sejtéseire alapozza a próbálkozásait. Lehet-e változatlan minőségért többet kérni, ha ráragasztunk egy színes cédulát? A válasz nem is olyan egyszerű. A kérdés az, hogy miként állnak most a többségi technológiák és azok gyöngéi. Nem lényegtelen, hogy változó körülmények között ugyanannak az előállítási ára elmozdulhat.

Nem terveztem ezt a részt, de e sorozatban – amely éppen most közeleg a majdan könyvvel (Visszatérés Oikosra) lezáródó végéhez – sok dolgot azért bontottam ki, mert valaki felől olyan jellegű impulzus ért, ami miatt mégis szükségesnek gondoltam. Most például Székács András nevét emelhetem ki, akivel igen hosszú ideig dolgoztam, s akinek a szóban forgó kérdésekről való pro és kontra gondolkodása – nevezetesen, hogy valamely szennyezetlen termék lehet drágább a szennyező technológiák kiterjedt használata mellett, mint korábban – nem hagyott érintetlenül. Kell-e jelölni a GMO-mentes terméket, ha az Európai Unióban a GMO-tartalmú jelölése a törvények szerint kötelező? A válasz – első megközelítésben – nekem fölöttébb egyszerűnek tűnik: nem.

Viszont, ha nem bízunk abban, hogy a törvényeink működnek (a hazai termékeken, alig hihetően máig nem jelent meg GMO-jelölés) és abban, hogy a piacot kellő biztonsággal ellenőrizni is tudjuk (nincs ehhez nálunk megfelelő kapacitású mérőhálózatunk), akkor mégis folyamodhatunk efféle megoldáshoz, ahol valami hiányát jelezzük felkínált előnyként. Ilyen az E-free (értsd E-számú adaléktól mentes) termékek köre is. Ha valamit jelölünk, akkor az, mint brand (a fogyasztók fejében beégetett kép a termékről) hamarosan új árkategóriát is képez. Kell-e hamarosan többet fizetni azért, ami változatlan, amiben nincs valami, vagyis hétköznapi maradt, tehát semmilyen új tulajdonságot nem hordoz, amit az jellemez, hogy az innováció elkerülte? Ráadásul nem is feltétlenül az örökítőanyagát, tehát nem arról van szó, hogy a zömében géntechnológiai úton módosított fajta között a kevés eredetiként megmaradt egyike. Természetvédelmi indokok alapján (vö. génbanki tevékenység) ez még érthető is lenne. Nálunk azonban ez a jelölés még csak azt jelenti, hogy a szóban forgó állat nem evett módosított növényt, ami azért kínos, mert a kapcsolatos tudományos irodalom sem létezik, vagyis nincsenek kiterjedt vizsgálatok arról, hogy történik-e egyáltalán valami a második tápláléklánci fokon (vö. hús, tej, tojás, méz fogyasztása után).

A soron kívüli áremelés felé vezető utat vajon a kormányzati erőknek (Nagy István, FM) kell-e kikövezni, úgy hogy ehhez vállalkozói csoportokból (itt takarmányozási cégek) csak formálisan a civilszervezetekre emlékeztető szervezetet (government-organized non-governmental organization, GONGO) hoz létre, amely ezt az újként elkülönített hasznot kezeli majd, hiszen nála lesz a mindentudó címke. A szemfüles vállalkozók pótlólagos befektetés nélküli, könnyen megszerezhető hasznot találtak? Mi viszont a kérdésen folyamatosan rugózó magyar minisztérium célkitűzése? Önkéntes jelölésért, amelynek nincs tudományra alapozott tanúsítási rendszere, milyen célt szolgál – az ún. gazdaságpolitikairól most elfeledkezve – ekkora konfrontációt felvállalni?

Azt feltételeznénk, hogy stabil gazdaságban és etikus kereskedelemben, ha az áru minősége nem változott, vagy valamiből nincs hiánygazdálkodás (GMO-mentes szójából már van), akkor az ár is azonos marad. Normális körülmények között a piac által nem kellőképpen értékelt termék ára olcsóbb, hiszen csekélyebb rá a kereslet. Itt mégsem így van. A tanúsítás során valamiféle ellenőrzést végzünk, aztán színes címkét ragasztunk rá (67. ábra), amit meg kell majd valakinek fizetni. Ez esetben a fogyasztó a valaki. Ha egy sokaság összetétele jelentősen megváltozik (lásd hibridcsirkék térhódítása), akkor az általunk tanúsított változatlan kisebbség – amennyiben magasabb elvárást teljesít – bizony felértékelődhet. A kereskedő semmi jónak nem elrontója. Ugyanazt kínáljuk drágábban, de már brand név alatt? Ez a piac; az eladó folyamatosan próbálkozik. A lépés talán nem etikus, de mikor került efféle etikai elvárás a mindenhatóan szabad kereskedelem tízparancsolatába.

g67abra

67.ábra: GMO-mentességet jelző címkék

A GMO-mentes termék fogalmának kérdése elég régen felmerült, vagyis korántsem Zászlós Tibor egykori rabgazdasági vezető dabasi székhelyű egyesületére (GMO-mentes Magyarországért Egyesület, GME) kell ezt visszavezetnünk, ami a FM bábáskodása mellett született. Az ügy vállalkozói szereplője a Vitafort Zrt. nevű, kelet felé nyitó takarmánygyártó és -forgalmazó középvállalkozás, 11 milliárd árbevétellel és 160 dolgozóval, amely Orbán Viktor érdeklődését is kiváltotta.

A GME első, meglepetést kiváltó ténykedése során mindjárt a GMO-mentesség mértékét kívánta lazítani. Ki gondolná az egykori számtanórák után, hogy újra kell értelmeznünk azt, hogy mennyi is pontosan a zéró? A GMO-jelölés 0,9% GMO tartalomtól szükséges. Valamikor ez volt a meghatározhatóság limitértéke, vagyis a gyakorlati zéró. A GMO-mentes jelölést, azonban csak 0,1% GMO-tartalmat nem meghaladó termékre lehet ma már rátenni. Ez most a mennyiségi meghatározás küszöbértéke. Vagyis két limit között – szigorúan csak kereskedelmi szempontok szerint – pattog a GME/FM gondolkodása. Amin nincs GMO-tartalmat jelző címke annak státusza bizonytalan?

Lehet mindez sokkszerű annak, aki nem tudja, hogy a szójafeldolgozás technológiája különösképpen alkalmas a különböző tételek keresztszennyezésére. A hazai tápgyártók problémája, ahogyan azt Nagy úr a parlamentben nyilvánossá tette, hogy a hazánkban felhasznált GMO-mentes szója előkészítése ausztriai szójafeldolgozókban történik, és azok nem tudnak 0,1%-ra szóló tanúsítást adni. Ez azt jelenti, hogy azok a tápok, amikbe szóját kevernek, ma bizonyosan nem minősíthetők GMO-mentesnek. Hogyan keletkezik akkor GMO-mentes tojás (Farm Tojás Kft.) vagy csirkehús (Happy FarmBoldog Csirke Tenyésztő és Értékesítő Kft.)? Feltételezem, hogy szójatartalmú táp nélkül, miközben a szójafelhasználás a baromfiágazatban a legjelentősebb? A GME tehát korábban a 0,4%-ra, míg mostanában a 0,9%-ra való limitemelést szorgalmazza. Kvázi mentességet szeretne az ügy előterében géntechnológiai előélet nélkül ficergő egyesület? Ez eléggé mutatja a törekvésének valóságos irányát, ami a GMO-mentes takarmánypiacon a nemzetközi versenyképesség szabályozási úton való biztosítása lehet. 0,4-0,9% egyébként nem azt jelenti, hogy valami GMO-mentes (méréssel egy átlagos laboratórium is meg tudja támadni), hanem éppen azt, hogy nyomokban tartalmaz GMO-összetevőt. Ma 0,1% mennyiségi szempontból a mérési határ, azonban már ez alatt is kimutatható a szennyeződés ténye.

A magyar termékek számára hátrányt jelent a szabályozás – mondta az őt kérdező Világgazdaságnak a GME gazdasági körökben járatos elnöke. Ilyesmi azonban aligha lehet egy GMO-mentességért lobbizó civilszervezet széleskörűen hitelesíthető szempontja. Meg is szólalt átellenben a kérdésben valódi civilszervezetként (NGO) működő MTVSz képviselője. A minisztérium ebbéli építkezésénél tehát korántsem a géntechnológiai szakértelem volt a lényeg, hanem kezelhető háttérszervezetre volt szükség, amely kívülről kiabálja be azt, amit el szeretne a minisztérium gazdaságpolitikai célként érni? GMO-mentes nagyhatalom leszünk – mondta volna ma az ezredforduló jogi végzettségű minisztere, aki akkor még hazai biotechnológiai nagyhatalomról ábrándozott.

Bevallom, meglepetés nem ért engem, hiszen 2015-ben az OMÉK alig látogatott rendezvényén közel húsz ember előtt az FM már próbálkozott a limitérték 0,4%-ra való emelésének magyarázatával (22. oldal). A GME elnöke hozzászólásait illetően nagyon aktív volt. Ehhez 2008-2014 között a NÉBIH – ahogy ott hallottuk – mintegy 2000 szójamintát vizsgált. Ezek között jelölésköteles (>0,9%) egy sem akadt. Mennyiséget tekintve 1429 szójamintában évenként változóan 5-22% 0,1-0,9% GMO-tartalmat mértek.

A „GMO-mentes” jelölést 1998-ban Ausztria vezette be (minden e területi kezdeményezésnek ma is a forrása), majd követte ezt Németország, Olaszország és Hollandia. Míg a felsoroltak állami kezdeményezésűek, addig Szlovéniában magánvédjegyet vezettek be. A fentiekkel ellentétben Belgium és Svédország – félrevezető volta miatt – tiltja ezt a jelölési formát. A hazai jelölés önkéntes természetű, kiterjed a szójára, kukoricára, húsra, tejre, tojásra, halra, mézre és méhészeti termékekre. A GMO-Kerekasztal ’P’ jelű állásfoglalásában (24. oldal) világosan elhatárolódott a limitváltoztatástól és a jelölést sem tartotta jó ötletnek. Az FM figyelmen kívül hagyta a GMO-Kerekasztal (két országgyűlési bizottságnak ad tanácsot) véleményét, bevezette a jelölést, majd hamarosan a limitérték emelését szerette volna elérni. A tápgyártók elég gyorsan kértek valamit. Én személy szerint a közeljövőt tekintve is rossz előjelnek tekintem ezt a fejleményt. Hosszabb távon az alapvetően populációgenetikai (haszonnövényeink genetikai tartalma maradjon eredeti) kérdés átpolitizálódását jelenti, ami után az érdemi törekvéseket felmorzsolják majd a parciális vállalkozói érdekek.

A GMO-Kerekasztalon a Biokontroll Hungária ügyvezetője vetette fel először, hogy vajon miként lehetne állati eredetű termékekre a GMO-mentesség kritériumát kiterjeszteni. Tette ezt azért, mert cégének igen sok problémája akadt a hazai takarmányok GMO-mentességével, merthogy azok dél-amerikai GM-szóját tartalmaztak. A Greenpeace is egyetértett abban, hogy az állati termékek megkülönböztetésére is szükség van. Annak az állatnak, ami GM-növényt eszik a termékminősége is más lehet? Kérdésként ez még rendben van, de idáig nem támogatják az eltérő minőséget az általunk ismert tudományos tények. A tejben, tojásban, mézben és húsban a mai napig nem mutatható ki megfelelő érzékenységgel az idegen DNS-tartalom, továbbá állatkísérletek (értsd tápláléklánci hatások) nem igazoltak súlyos egészségügyi problémákat. Kivétel ez alól a glyphosate szermaradékot tartalmazó dél-amerikai GM-szója, ahol ez a hatás hormonmoduláns úton már okkal valószínűsíthető.

A táplálék/takarmány makromolekulái az emésztés során lebomlanak. Korábban úgy gondolták, hogy elemeire. Ma már másként gondoljuk, vagyis a géntechnológia szempontjából fontos fehérjékből/DNS-ből nem kizárólag aminosavak/nukleotidok, hanem kisebb-nagyobb peptidek, fehérje- és DNS-fragmentumok képződnek. Ezek is képesek felszívódni. Sőt, gyulladásos állapotokban a belek átjárhatósága megnövekedik. A vérben tehát megjelenhetnek olyan nagyságú tápláléki DNS-ek, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartottunk, s ezek elérhetik a felismerhető gén nagyságot is. Ez eléggé elgondolkodtató a táplálék minőségére és a szervezetünk érintettségére gondolva.

Táplálkozási szempontból nagyon jelentős a különbség a növényi és állati eredetű élelmiszerek között. Az előzőt közvetlenül fogyasztjuk, vagyis az idegen DNS és az arról képződő új fehérje közvetlenül kerül a tápcsatornánkba. A korai tanulmányok is azt állapították meg, hogy az embernél a tápláléklebomlásban a vastagbélnek kulcsszerepe van, vagyis ennek hiányában vagy funkcióinak sérülése esetén (krónikus gyulladás) a felszívódás jelentősen változik. Állati eredetű tápláléknál, ahol az állat módosított növényt fogyasztott, már egy emésztési cikluson átment GM-alapanyagokról van szó. Nagyságrendekkel csökken ilyenkor a kitettségünk idegen DNS-t vagy új fehérjéket tekintve. A Bt-növények Cry-toxinjai, míg az ezekkel etetett állat béltartalmában még kimutathatók, a bélfalon való átlépésük már bizonytalan. Májban és izomban (így természetesen tejben és tojásban) való kimutathatóságuk is kérdéses. Az FM köztisztviselői mintha erről – a hazai kutatásban is ismert tényről – nem hallottak volna.

Jelentős szerepet játszik a kérdésben, hogy a mérési módszereink jelenlegi érzékenységének határaira esik az inkriminált mennyiség. Tény, hogy a GM-takarmányok térhódításával az állattenyésztés felülnézeti képe nem mutatott ki epidemiológiai szempontból mérhető eseményeket. Aggasztó viszont, hogy a gyomor- és bélgyulladásos haszonállataink aránya mintha emelkedőben lenne. Ennek ellenére táplálkozási rizikó szempontjából korántsem azonos nagyságrendű a kétféle fogyasztási forma, és mérési eszközökkel való bizonyításuk ma még szinte reménytelen. Más lenne a helyzet a GM-állatok húsának megjelenése esetén, de pillanatnyilag ez még sehol sem gyakorlat.

Mire épülhet a címkézési rendszer, amely nem tudja a mennyiségnek a kívánt szintjét mérni? A GME vezetői azt mondják, hogy termékkövetéssel, mert annak hiányában szerintük hamis termék keletkezik. Nem fejtem meg most azt, hogy mi a hamis és az igazi jelentése ezt illetően, de azt már a címkéken is láthatjuk (67. ábra), hogy van olyan, ami azt állítja, hogy méréssel bizonyítottan nem tartalmaz GMO-részt (növényi termékeknél ez járható út), vagy hogy GMO-mentes összetevőkből hozták létre, ami jelenthet akár mérés nélküli tanúsítási rendszert is. A harmadik megoldásnál a kiemelt vállalkozó címkéz, a hatóság bólogat rá, és a fogyasztó hisz nekik. Nálunk mintha ilyesmi épülne. Persze a tanúsítási rendszerrel is baj van, ha idegenbeporzó növényről van szó, vagyis pollennel transzgén is érkezhet, így bár a vetőmagunk tanúsítottan GMO-mentes volt, a termékünk a területen részben genetikailag módosítottá válhat. Meglepődésre semmi okunk, ilyen ez az idegenbeporzás, és ezért kínlódott vele – eredménytelenül – a koegzisztencia-szabályozás, ami az egyidejű termesztés definiálását jelenti. Ilyesmiből származnak a vetőmag-szennyezések és történtek a hazai kiszántások.

Szóval minimálisan tanúsító szervezet kell, amely nyomon követi a terméket, vagyis nem csak a végén matricákat ragaszt a csomagolóanyagra. Ezt teszi érdemben – vagyis nyomon követési rendszerrel – biotermékek vonatkozásában a Biokontroll Hungária Kft is. Ki lesz az ellenőrző és tanúsító a GMO-mentes termékek esetében? Erre vonatkozóan Roszík Péter, aki a GMO-Kerekasztal ülésén ezt illetően szóbeli tájékoztatással szolgált Ácsné és Ángyán nagyon pontos helyzetleírása után nem tudta megnevezni a tanúsító ügynökséget. A Biokontroll ugyanis aligha lehet tanúsító, hiszen egy sokkal szélesebb körű természetközeli termékpályát igazol vissza, amihez képest ez csupán egy kicsi szelet, akár az E-szám-mentesség. Abszurd lenne olyasmit címkézniük, hogy ez már jó minőség, aztán azt is tanúsítani, hogy van még ennél jobb is. Lehetetlen – hitelvesztés nélkül – a biominőség felszeletelése különféle és éppen futó gazdaságpolitikai kívánalmakra, ami figyelmen kívül hagyja korunk biológiai tudását. A GMO-mentes tofu egyébként az első ilyen termékként jelent meg a hazai piacokon is, de már csak biotofut látok a neten.

g146kep

146.kép: Tanúsított tofu, ami a címkék alapján: szívbarát (♥), gluténmentes (GF), kóser (KSA), GMO-mentes (NGP) és nem tartalmaz tartósító szereket (NP)

A címkézések jelentős részében a GMO-mentes és a biominősítés (organic) gyakran található az utóbbi megjelölésen belül. A minőség megjelölésben a kóser és halal minősítés is osztozhat (146. kép). Mindez nem véletlen, hiszen az ökológiai termesztés a szintetikus kemikáliákon túlmenően a géntechnológiai úton módosított szervezetektől kívánja leginkább távol tartani a termékeit. Van azonban valami, amiről a mai minősítési rendszerek megfeledkeznek, és ez a csomagolóanyagok köre. A csomagolóanyagok többsége, ha nem műanyag, akkor műanyaggal impregnált papír (147. kép). A mai környezetbarát technológiák és bioélelmiszerek Achilles-sarka ez.

A Naszálytej Zrt. például a Zöldfarm termékeinél a tejét norvég eredetű Pure-Pak classic (Elopak) dobozokba csomagolja. A Tetra Pak összetétele 74% papír, 22% polietilén és 4% alumínium. Az Elopak-dobozokban ez utóbbi kettőt a természetben lebomló bioplasztikkal helyettesítették. A dobozok kiöntője és kupakja polietilén (HPDE). A cég poharas készítményeit polisztirolpoharakban kínálja, színezett alumíniumfedővel. Ez utóbbi nem igazán a biominőséghez optimális csomagolás, még ha nemzetközi cégek is élnek vele. Igényes gyártóknál az üvegedények használata terjed ismét.

A csomagoló anyagok összetevői a termékekkel érintkezve vegyületmigráció útján bekerülhetnek abba. Főzéskor ott vannak még a teflonedényeink, rossz minőségű ázsiai fémeszközeink, műanyagkeverőink és melamin-evőeszközeink, ide sorolva még az impregnált bambuszt is. A biomozgalom tehát halad a maga útján, folyamatosan teremti meg azt a retro-igény, ami nem új, de a gyorsan változó és elszennyeződő, így hiánycikkeket teremtő környezetünkben realitássá válik. A már letűnt, kisebbségbe került hagyományos minőséget termelik itt újra. Mindez ma már korántsem csak képzelt minőséget jelent (vö. magas víztartalmú robbantott csirkék). Ízanyagit tekintve meghatározó a különbség egy holland üvegházi paradicsom és egy hajdani kecskeméti szabadföldi fajta között. Zongorázhatatlan az ízbéli eltérés a fehér tollú, kissé hibbant vizesnyolcas és az önellátó színes kapirgálók között. Hovatovább a piacon dupla áron tanyasi csirkét árulók termékei közül előnyt kezdenek élvezni a nem fehér tollú variánsok. Nem a színűk, hanem a hús szerkezete és íze miatt.

g147kep

147.kép: Biotermékcsalád, különféle szintetikus csomagolásokban (Fotó: Biokontroll)

A biominőségben tehát – ha érdemben és jól kezelik – a hajdani tájfajták találkoznak a viszonylag tiszta környezettel, amiben a nem kívánatos szennyeződéseket próbálják (problémák: perzisztens talajszennyezések, csípőszúnyogirtás, ipari égetőművek) kizárni. Az eredmény olyasmi, amire azt mondjuk biztonságos és jó ízű élelmiszer. Mondják, hogy egészséges is, de mint tudjuk az ősember is betegeskedett, életkilátásai sem voltak igazán jók. Füst, égetett élelmiszer, mikotoxinok már akkor is voltak, mint Salmonella is.

Talán ez az a pont, amikor érdemes elgondolkozni az effajta igény keletkezésén. A tradicionális étkezés mindig is jellemezte az embert. A gyűjtögetés időszakában megtanulni azt, ami ehető és elkülöníteni attól, ami megbetegít a túlélés kulcsa. A kutyám is figyeli azt, hogy mit eszem, és próbálkozik a követéssel. Mintaként szolgálok. Az ételkészítési szokások is ilyesfélék. Az eredeti kínai konyha arról ismerszik meg, hogy sok ezeréves receptek alapján dolgozik. Az a konyha, ami a legtöbb alapanyag feldolgozását elképzelhetőnek tartja, elfordult némelyektől, például a Kínába későn került burgonya is ilyen, amit köretként nem is fogyasztanak. Nem tartják egészséges élelmiszernek. A zsidó és arab konyha egyenesen kizárja bizonyos húsfélék fogyasztását. Ezeken nem csodálkozunk, és nem is kérjük számon a tudományos tényeket, amelyek ide vezettek.

Pro-GM hívők igen gyakran egyidejű ökotermesztés-ellenes szemléletükkel tűnnek ki, miközben ezt a fajta termesztési/fogyasztási szemléletet ugyanúgy kellene elfogadniuk, mint például a muszlimok halal minőségpreferenciáját. Ha erről a pontról indulunk el, akkor az élelmiszerek esetében eljutunk a bizalom fogalmához. Ezt fizeti meg a vásárló a biominőségnél is, függetlenül attól, hogy a kor aktuális tudományának mi erről a véleménye.

A biztonság vagy annak illúziója miatt fizetünk többet? Tekinthetünk erre úgy is, mint ősi elővigyázatosság-szemléletre? Akiben bízom, ellenőrizte, és azt mondja, ehetem, vagyis bár virtuális minőség keletkezik, de a placebo-hatás alapján mindez nem lebecsülendő eredményű. Itt azonban egy kicsit más a helyzet. Az ökológiai termesztés lemondott a gyanússá vált ipari technológiák használatáról. Nem használ műtrágyát, mert a nitrogénműtrágyától gyerekek betegedhetnek meg (methemoglobinémia), és mert a foszforműtrágya kadmiumszennyezést tartalmazhat. Felhagyott a szintetikus növényvédő szerekkel, mert egyiket a másik után vonták ki a gyakorlatból, és hormonmoduláns valamint rákkeltő hatással gyanúsítják sokukat. Hasonló a hozzáállásuk az E-számokkal kapcsolatban. A műanyag csomagoló anyagokra is ez a sors vár. Elutasítják a GM-fajtákat, mert túl sok körülöttük a kérdőjel. Így aztán a termés kevesebb lehet, sőt kénytelenek régi, rezisztens fajtákat keresni, amelyek jobban bírják a gyűrődést. Mindezzel a terméskilátások romlanak.

Igen, ez egyféle Zöld Ellenforradalom. A világ fejlett, nem éhező része kigyógyult a rekordtermés lázából. A kieső terméket, a felmerülő pluszmunkát viszont az ár emelésével pótolják, amit speciális fogyasztói kör igazol vissza. Így a biotermékek ára akarva-akaratlanul magasabb lesz. Ugyanannak a korábbi minőségnek az előállításához valóban extra erőfeszítésre van szükség. Az ökológiai termesztés a talajaival átállási időszakon megy keresztül ahhoz, hogy megtisztuljon. Az E-szám-mentes termék szavatossági ideje rövidebb. Többe kerülhet ma az, ami korábbi minőséget restaurál.

Észak-Amerikában nincs GMO-, így terjed a GMO-mentes jelölés. Egy cég például olyan régi fajták csibéit kínálja, amelyek nem fogyasztottak GMO-tápot (148. kép). Szóval nem módosítatlan csibékről van szó, hiszen ellenkezője nincs is közforgalomban, hanem az állatok életük első napjaiban elkerülték a GMO-tartalmú tápot. Nem vicces?

nature background

148.kép: „GMO-mentes” csibék (Fotó: mailorderpoultry.com)

Lehet hát jogosultsága a GMO-mentes jelölésért extra árat kérni. Az eddigi eszmefuttatás után igen, ha a termelési szerkezetünk többségétől eltértünk. A technológiák használata nyomán szennyezett termékek között az eddig megszokott szennyezetlen válhat drágább portékává a piacon, mint korábban, amikor még nem merült fel a szennyezés kockázata. És ez annyiban nem GMO-specifikus, hogy gyakorlatilag minden technológiára és minden felértékelődő szennyezetlen termékre (tiszta víz, levegő) vonatkozik. Ez Székács András érvelése, amire a bevezetőben utaltam. Viszont a GM-technológiákra nézve mindez ma nincs így Európában. Kivétel a GM-szója, amitől jelenleg függő az európai állattenyésztés. Ezen a területen jelent meg elképzelésével GME, vagyis, hogy az FM támogatásával jelölhessen. A lényeget lefordítva: ami nem fogyaszt módosított takarmányt, az legyen drágább, hiszen a nyomon követés pénzbe kerül. Viszont kell-e feltétlenül szójára építeni a hazai takarmányok fehérjeigényét, és ki az, aki a módosítatlanság tényeit érdemben követi és milyen eszközökkel? S, ha nem, akkor omlik ez az FM/GME által illesztgetett kártyavár, ahogy illik.

És miért az állati termékek (tojás és tej) azok, amiket jelölünk máris? Az ügyvezetők az internet képein kedélyesen tejjel koccintanak, az üzletekben önálló polcon megjelent a GMO-mentes tojás (minőségre mit jelent ez tessék mondani?), mint a tej is (a Zöldfarm tejein is ezt olvasom, bár ott a biominőség velejárója). Baromfihúst is látok már ilyet, hiszen az Alpi csirkét is ezzel reklámozzák. Ez utóbbi legalább a kukoricás táplálás miatt ízben jobb a versenytársainál. Nem lenne elégséges, hogy szójamentes táppal nevelt csirke? A GMO-mentesség jelölésének vásári hókusz pókusza szerintem elég extravagáns mutatvány; a Csinn-bumm Cirkuszban talán a feledhetetlen Szamóca produkciójával versenyezhetett volna.

Ps. A rendszeresen megjelenő Biotechnológikaland-sorozat végére értem. A jövőben ezek az írások eseti gyakorisággal jelentkeznek csak.

Darvas Béla