A nehézfémek a környezetünk részét képezik, használjuk/feldúsítjuk őket különböző technológiákban, miközben szennyezzük velük a talajainkat, talaj- és felszíni vizeinket. Ivóvizünkben és táplálékainkban így köszönnek később vissza. Ezt a vámot fizetjük az átgondolatlan technológiákért. Nincs ingyen ebéd – mondta egy híres közgazdász, és úgy tűnik igaza volt. Kínai gyártású rozsdamentes edényben (króm és nikkel) készített tengeri halak – mondjuk kardhal vagy marlin (higany) steak – ebből a szempontból a legnehezebben emészthetők.

A nehézfémek gyakran emlegetett szó nálunk is, vagyis hogy környezet-egészségügyi szempontból kerülendők. Hajdanán a nagynéném a villamosműveknél kapott állást. Ügyeletben ült egy nagy teremben, mérőműszereket olvasott le, majd feljegyezte az eseménynaplóba, aztán jelentést készített belőle a vezetőknek. Egyre több egészségügyi problémája támadt, nem is beszélve arról, hogy mindez felerősítve, hiszen gyakorló hipochonder volt. A körzeti orvos elküldte különféle vizsgálatokra a debreceni OTI-ba, míg végül kiderült, hogy a vérében magas a higanyszint. A teremben higanykapcsolókat használtak. Hosszas betegeskedés után rokkantsági nyugdíjba küldték. A hatvanas évek elején ismeretlen volt a munkahely perlése, a kártérítés; szóval úgy járt, mint sokan a Kádár-rendszerben.

„A Cséry-telepre [Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.] évtizedeken át érkezett a főváros szemete, kommunális és közterületi hulladéka. 2007-ig legálisan lehetett elhelyezni olajiszapot is a területen. Egy 2008-as szakértői jelentés szerint ez az iszap körülbelül 1500 tonna ólmot, 3000 tonna cinket, 20 tonna rákkeltő kadmiumot, valamint 22 tonna mérgező higanyt tartalmaz. Talajmintákban az ólom maximálisan több mint tízszeresen, a kadmium 25-szörösen, a higany pedig 56-szorosan haladta meg a szennyezettségi határértéket. A talajvízben többek között 20-szoros rákkeltő kockázatú nikkel és 10-szeres TPH (ásványolaj) szennyezettségihatárérték-túllépést mértek” – olvashatom a Greenpeace kiadványában, amely Simon Gergely kémikus ottani színre lépésével nálunk sebességet váltott.

A higany legjelentősebb felhasználói Európában és hazánkban is a klór-alkáli üzemek voltak. Nem véletlenül került ebből a szempontból is képbe a Budapesti Vegyiművek, hiszen a kősó-elektrolízis üzemben higany-katódos eljárást használtak. A területről a higanyt felhasználó technológiákat csak nemrégen vonták ki; sokak szerint a gyár alatti talaj mélyen elszennyezett ezzel a fémmel.

Hallottam arzénes ivóvizekről is, Békés és Csongrád megyékből. Napjainkban Dura Gyula és munkatársaitól az alábbiakat olvashatom: „A Duna-Tisza közén azonban előfordultak ivóvíz eredetű arzénnek tulajdonított bőrbetegségek, sőt halálos arzénmérgezések is, amiket elásott arzéntartalmú permetszereknek tulajdonítottak. A szennyezés forrásának keresésére végzett kutatások meglepő eredményei alapján 1981-ben a közüzemi vízművek körében országos felmérés kezdődött. Ekkor kiderült, hogy több mint 400.000 ember fogyaszt magas arzén tartalmú ivóvizet”. A geokémiai eredetű arzén mindenhol előfordul, tipikus koncentrációja a felszíni vizekben általában 1-2 µg/liter. Kocsis Zsuzsanna és munkatársaitól 2013-ból már ennél is több ember érintettségéről olvashatok (16-17. oldal) „Epidemiológiai adatok alapján, hazánkban az ivóvízzel bevitt magas arzénkitettség megnövekedett egészségügyi kockázatot jelent, mivel közel 1-1,5 millió ember él olyan településen, ahol az ivóvíz átlagos arzénkoncentrációja eléri vagy meghaladja a 30-50 µg/l értéket”.

A világon 200 millió ember fogyaszthat határérték feletti arzéntartalmú vizet. Az EFSA szerint ezen túlmenően a gabonafélék (kiemelve a rizst), a kávé, a sör, valamint a halak és zöldségek teszik ki az európai fogyasztó szervetlen arzén bevitelének nagy részét. Látjuk majd később, hogy mit igazol ebből a RASFF adatbázisa.

Olvashattam arról is, hogy a vízszerelők által régen használt ólomcsövek sem voltak telitalálatok, vagyis érintettek a 30 évnél régebben épített házak. Irány hát víztisztítót venni, úgy tűnik, hogy van rá okunk. Sebestyén és munkatársainak 2013-as felmérései szerint „Az országos ivóvíz-minőségi adatbázisban található eredmények alapján megállapítható, hogy az ivóvíz ólomtartalmára vonatkozó meg nem felelősség 1-2% körüli. A felhívó jellegű vizsgálati eredmények alapján a 30 évnél régebben épült épületekben található lakások kb. fele esetén az ivóvíz ólomtartalma jellemzően 10 µg/l feletti. A jelenleg rendelkezésünkre álló eredmények alapján nehezen becsülhetők az ólomtartalmú ivóvízzel érintett területek, és az ivóvíz ólomtartalmának kitett populáció nagysága” (30-31. oldal).

Arra is emlékezhetünk, hogy a Szovjetunióból érkező foszforműtrágyák kadmiumszennyezettsége igen magas volt, így hazai talajainkat szennyeztük velük. Az is visszaköszönhet, hogy 2000-ben a nagybányai (Baia Mare) Aurul SA bányavállalat (87. kép) százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvizet zúdított a Lăpuș folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A cianidokon kívül az árhullám réz, ólom, cink, kadmium, arany, ezüst, arzén, antimon, bizmut és higany koncentrációja is magas volt.

87.kép: A nagybányai Aurul SA bányavállalat látképe 2000-ben (Fotó: Eugen Salabasev)

A nehézfémek a környezetünk részét képezik, használjuk/feldúsítjuk őket különböző technológiákban, miközben szennyezzük velük a talajainkat, talaj- és felszíni vizeinket. Ivóvizünkben és táplálékainkban így köszönnek vissza, ezt a vámot fizetjük az átgondolatlan technológiákért. No free lunch – mondta egy híres közgazdász (Milton Friedman), és úgy tűnik ebből a nézőpontból igaza volt. Talán az 1956-os minamatai higanymérgezés esete, és az ezzel kapcsolatos betegségek a legismertebb példái az efféle környezetszennyezésnek.

Ennyi előzmény után lássuk azt, hogy a RASFF rendszere mit talált az élelmiszereikben és a háztartási eszközeinkben? Évi 200-300 esetet tartunk nyilván (42. ábra). Az esetek száma azonban 350 körüli értékre emelkedik, ha szétválasztjuk pontos ok szerint az egyes eseteket (43. ábra), ugyanis igen gyakoriak az egyidejű szennyezések. Rozsdamentes, kínai gyártású edényekben a vegyes szennyeződés igen gyakori. A kockázati értékelés az esetek 50-80%-át minősítette súlyos szennyeződésnek (43. ábra). Az is látható az ábrán, hogy a kockázati megítélés egyre szigorúbb.

42.ábra: Nehézfémekkel szennyezett élelmiszerek a RASFF adatbázisa szerint (2016-ban csak első féléves adat)

43.ábra: Nehézfémekkel szennyezett élelmiszerek kockázati értékelése (2016-ban csak első féléves adat)

A szennyezők közül a higany emelhető ki (44. ábra), amely főként tengeri halakban fordul elő. A kardhal (Xiphias gladius), marlin- (Makaira indica, M. nigricans), tonhal- és cápafélék azok, amik kimagaslók közülük. Szinte mindegy, hogy a világ mely tengerében fogták ezeket. A tonhal (Thunnus fajok, főként T. albacares – általában higany, néha kadmium), az általában spanyolországi kékcápa (Prionace glauca – higany), röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrhinchus – higany) (88. kép), csillagos cápa (Mustelus mustelus – higany) és nagy sziklahal (Scorpaena scrofa), aminek rossz a statisztikája. A cápauszony-levest a cápafélékből készítik, de a fiatal egyedeket szeletben is fogyasztják. A rózsaszín durbincs (Pagrus pagrus), a tengeri fogas (Dentex dentex) és Szent Péter hala (Zeus faber) is itt sorolható fel.

88.kép: Röviduszonyú makócápa (Fotó: José Antonio Gil Martínez)

Néhány halszállítmány tehát arzénnel és higannyal is szennyezett lehet, s ezek belszerveit dél-ázsiai forgalmazók (Thaiföld, Vietnam) házi kedvenceknek szánt konzervekben szeretnék eladni Európában is. Ma már – szerencsére – ezeket is monitorozzák.

44.ábra: Élelmiszer- és edényszennyező nehézfémek elemek szerinti megoszlása (2012-2015 közötti pozitív adatok elemzése)

Az áruféleségek közül elsősorban a Kínában gyártott rozsdamentes edények, evőeszköz-készletek, háztartási kisgépek (rácsok, alkatrészek) jellemző szennyezettsége a króm, mangán és nikkel. A rozsdamentes eszközök gyártásánál valamiféle technológiai hiba lehet Ázsiában (45. ábra), hiszen az iparilag fejlett világ párhuzamos termékeivel kapcsolatban nem találunk hasonló figyelmeztető jeleket. Kétségtelen, hogy a kínai áru olcsó, de összetevőinek folyamatos beoldódása az ételeinkben egészségügyi szempontból kifogásolható.

45.ábra: Nehézfémekkel szennyezett áruféleségek (2012-2015 közötti pozitív adatok elemzése)

Üveg, porcelán és kerámia edények (többnyire Kína) kadmium és ólom szennyezettsége gyakori, vagyis ilyen tárgyak vásárlásakor győződjünk meg arról, hogy élelmiszerek tárolására gyártották-e ezeket, vagy dísztárgyak.

A tintahal-félék közül az Illex, Loligo, Sepia és Sepiella fajok kadmium tartalma említhető (89. kép), függetlenül attól, hogy Argentínából, Spanyolországból vagy Kínából érkeznek. Az indiai polip és a chilei kék kagyló (Mytilus chilensis) is hasonló minőségű.

A nehézfémtartalmú edények és háztartási kisgépek miatt Kína vezeti a kifogásolt árukat beszállító országok sorát. Tengeri halszállítmányai miatt Spanyolország is kritikus helyzetű (46. ábra).

89.ábra: Tintahalak – Loligo japonica Kínából (Fotó: Tapamar)

Növények közül a török (ólom) és lengyel (ólom és kadmium) sárgarépa, a német zellerlevél (ólom és kadmium), továbbá a belga spenót (kadmium) érdemel tartózkodást.

Meghökkentően magas a funkcionális élelmiszerek ún. kiegészítőiben az arzén-, ólom- és higanyszennyezés. Minden bizonnyal ezeket a csodaszerként kezelt táplálék-kiegészítőket tüzetesen át kell vizsgálnia a jövőben. India, Nepál és az Egyesült Államok neve gyakran szerepel a szállítók között. A kínai nátrium-citrátban gyakori az arzénszennyezés.

46.ábra: Nehézfém-tartalom miatt konfliktusba került országok (2012-2015 közötti pozitív adatok elemzése)

Milyen egészségügyi problémákat okozhatnak a nehézfémek? A szervetlen arzén, kadmium, króm (VI) és nikkel vegyületeket a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) humán karcinogénként (1) sorolta be. Szervetlen ólom vegyületek valószínű rákkeltő minősítést (2A) kaptak. A metil-higany-származékoknak az IARC 2B (lehetséges rákkeltők) besorolást adott. Fentieken kívül sokféle egyéb negatív egészségügyi hatás hozható összefüggésbe az említett nehézfémekkel.

A következő rész címe: Élelmiszer-biztonsági körjárat Európában (8) – Táplálkozás-eredetű patogének (Fapados agrokemizálás N^o21)

Darvas Béla