Bezárás
Biotechnológikaland

A MON 810 vetési moratórium körüli civakodás – eredeti vs. interpretáció

(Biotechnológikaland No7)

Számomra rendkívüli a jelentőségkülönbség a tématerületen kísérletvégzők (közvetlenül tapasztalatokat gyűjtők) és az abból – saját előítéleteik szerint – interpretáló véleménymondók között. A GMO területen legalább két nagyságrenddel több önjelölt interpretáló volt/van, mint kísérletvégző. Közöttük különbséget tenni a területre tévedő érdeklődő aligha tud. Az előzők között a kísérleti beállítás célzottsága, az eredménykezelés szigorúsága, míg az interpretálóknál a kommunikáció elfogulatlansága a hitelesítő tényező. Lássunk interpretálói véleményeket; a valóság és annak látványa ugyanis, sokszor nem fedi egymást. A véleménytulajdonos – és ez nem felejtendő megszólaláskor – saját hitelét kockáztatja, mikor megszólal. Nem mentő körülmény a felkészületlenség.

A környezetvédelmi tárca (pontosabban Nemes Csaba) felkérésére 1997-ben készültem el azzal a tanulmánnyal, ami a genetikailag módosított élőszervezetek kibocsátásával foglalkozott. Ebben sorra vettem a terület dilemmáit. A kiadvány végén megszólalt több ismert biológus is, így Gergely János, Orosz László, Papp László, Podani János és Vida Gábor is. Sokféle általános aggály megfogalmazására került sor ezekben a beszélgetésekben. Lássunk néhány véleményt.

Vida Gábor azt mondja „A leglényegesebb probléma szerintem az, hogy a biotechnológia által lehetővé váló módszerek genetikailag rendkívüli mértékben megegyező fajtákat eredményeznek, amelyek alkalmazkodásra képtelenek, így az egész rendszer labilis. A természetben a génerózió szintén lejátszódhat. Jól ismert a gepárd példája, amelynek ma élő egyedei a fehérjetípusok szintjén olyannyira hasonlatosak, hogy, pl. a bőrátültetés kilökődési konzekvenciák nélkül végrehajtható.

A hibridképződés jellemző sajátossága a növényeknek. Például a Brit flóra kb. 40%-a nem túlságosan régen keletkezett hibridfaj.” – teszi hozzá Podani János növényökológus. Mennyit tudunk vajon a beporzási hálókról? Saját kíváncsiságból a 2001-es Illés Zoltán által szervezett konferenciára készítettem el az 5. ábrát, ami a Földközi-tengeri géncentrumú Brassica fajok beporzásvázlata.

Orosz László az állat-biotechnológiáról a következőket mondja: „A transzgenikus állatoknál jó megoldásnak gondolták azt, hogy szaporodásképtelen triploid fajtákat kellene létrehozni. Elsősorban külső megtermékenyítéssel szaporodó halaknál és az osztrigánál végeztek ilyen kísérleteket. A triploid osztrigáról viszont kiderült, hogy valójában diploid – triploid kimérák, s az esetek 20%-ban revertáltak diploiddá, majd rövidebb idő után szaporodásra is képesek voltak. Ez úgy képzelhető el, hogy a triploid sejt »hibás« osztódással diploiddá és haploiddá osztódott.”

5Brasshalo

5.ábra. A Brassica fajok beporzási hálója (egyidejűleg virágzó fajtákra érvényes)

Dudits Dénes 1998-ban szervez konferenciát „Biotechnológia: lépéstartás Európával”, címmel. Az ezredforduló jogászvégzettségű minisztere, Torgyán József ekkor meg volt győződve arról, hogy biotechnológiai nagyhatalom leszünk. A már biotechnológia tanszéket vezető – egy csöppet még – környezetvédelmi miniszter (Pepó Pál) pedig vállalásainak ellentétes vonzásában jó okkal hallgat. Ez az a rendezvény, aminek címével kapcsolatban Pusztai Árpád budapesti bemutatkozó előadásának – amelyről az MTA érintett szaktekintélyei távol maradtak – előszavában Vida Gábor az ELTE előadójában azt mondta, hogy a lépéstartás közben nem feledkezhetünk meg arról, hogy mibe lépünk.

1999-ben Ferenci Andrea – Falus András segédkezésével – riportkönyvet jelentetett meg „Genetika – génetika” címmel, amely címet az egyik Élet és Irodalomban megjelent cikkemből az engedélyemmel kölcsönzött. A „csellós könyv” nyomot hagyott arról, hogy miként gondolkodtunk akkor:

Venetianer Pál – „…azt az istenkísértő érzést éltük át, hogy a laboratóriumban egy új, a Földön eddig soha nem létezett élőlényt hoztunk létre.”

Id. Duda Ernő – „…a médiát természetesen bölcsészek uralják, akiktől idegen az egzakt tudomány, és akik számára félelmetes, mert ismeretlen.”; „…az kérdezik, mi lesz, ha elkezdik Hitlert klónozni? Kérem, lesz kétszáz darab szobafestő…” „A diktátor egy társadalmi termék, amihez kell az adott kor, a gazdasági, politikai, szociális környezet, ami megismételhetetlen.

Dudits Dénes – „Amennyiben a nagy nemzetközi cégek nem szándékoznak a géneket a harmadik világ országai számára biztosítani, akkor nemzetközi szervezetek közreműködésével kell megszervezni ezt a tevékenységet Kínában, Indiában vagy akár Afrikában.”; „Ha a fejlesztés jelenlegi üteme folytatódik, akkor néhány éven belül csak géntechnológiai úton javított fajták használatára lehet számítani.

Csányi Vilmos – „Én azt hiszem, az ember élete sokkal nagyobb mértékben megváltozott annál, minthogy most néhány genetikus belebabrál a humán genomba. A Homo sapiens egy ilyen faj, ezt tudomásul kell venni.”; „Én azt hiszem, a biotechnológia nem fog különösebb vizet zavarni, vagy nem többet, mint más technológiák.

Darvas Béla – „…egyáltalán nem vagyunk tisztában még a bennünket körülvevő természetes környezetünkkel sem.”; „A szándék világos: a gyomirtó szert egy tűrőképes fajtához kötni, és a vetőmaggal együtt »árusítani« a technológiát.” „Nem tetszik a gondolat, hogy a multinacionális vegyigyárak »keze« alá kerülhet át a vetőmagtermesztés, és azok a pillanatnyi érdekeikhez (vegyi termékeikhez) »igazíthatják« hozzá a még éppen létező fajták genetikai tartalmát.

Vida Gábor – „…a tudományban egy olyan növekvő probléma kezd kibontakozni, ami a túlspecializálódásból és a kutatók tudományos látókörének beszűküléséből fakad.”; „…a baj többnyire abból származik, hogy kezdetben valami nagyon jól beválik, mondjuk egy búzafajta, egy napraforgó vagy egy sertéstenyésztési vonal. Ez elterjed, kiszorítja az összes többit a termesztésből, és utána szükségszerűen összeomlik.

Venetianer nagyon lelkes, mintha a saját teljesítményéről szólna, de növényi géntechnológiát illetően nem találkoztam ilyennel. Látok tőle ismeretterjesztő véleményírásokat. A beszélgetésben említést tesz az istenkísértésről, majd később vakhitről beszél. Miért bolyong vajon folyamatosan a hit körül?

Id. Duda Ernő a bölcsészeket szólja le. Az esetében azért kell a nevét ilyen formában írnom, mert fia, ifj. Duda Ernő a szegedi székhelyű Magyar Biotechnológiai Szövetség (MBSz) elnöke, akinek cége a Solvo Zrt. Szóval id. Duda szerint bölcsészektől idegen az egzakt tudomány. Nagyon „magabiztosnak” kell lennie annak, aki ilyet támadó mondatot leír. Id. Duda Ernő GM-növények területén való aktivitásának nem találom a nyomát.

És ez a hitleres hasonlat is elég merészecske, egy 1978-as, könnyen felejthető (Mengele, mint ambiciózus klónozó) film nyomán. Ha egyébként a logikánál tartunk, ha a Hitler-klón nem válna diktátorrá, miért lenne majd éppen elhivatott mázoló? Nem maradtunk magyarázatok nélkül? Azért lehet, hogy biológusnak is van mit tanulni a bölcsésztől. Például a koherens fogalmazást.

Dudits Dénes kissé naivan igazgatja a világot. Vágja, mi a teendő a multikkal, ha nem adnák azt ingyen, amit szabadalmaztattak. 1999-ben, aztán – a nyilatkozata után egy félévvel – megalapítja a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesületet (éppen mostanában fuzionált egy másik szervezettel), amely a biotechnológiai ipar érdekeit legzajosabban képviselő EuropaBio szövetség tagja. 2010-ben azt hallom személyesen tőle, hogy az általuk kutatott szárazságtűrő növényeket a készültség egy bizonyos fokán eladják majd valamelyik nemzetközi cégnek. (Mára ez megtörtént.) Idehaza ugyanis a fajtakifejlesztésre nem lehet elég pénzt összegyűjteni. Viszont ekkor a hazai K+F csekély pénzét is használják a nemzetközi cégek. Jó nemzeti befektetés lenne ez?

Jósol is. 1998-ban azt, hogy néhány éven belül már csak GM-fajtákra lehet számítani. Most 2016 van és Európa e tekintetben csöndes. Szerintem túlságosan is. Min alapulhatott Dudits előrejelzése? Talán az önbeteljesítő gondolkodás (wishful thinking) elsöprő erejében bízott. Hazánknak máig nincs egyetlen eredeti fejlesztésből levezethető GM-fajtája. Persze személyre szabott gyógyszereink sincsenek még, pedig Venetianer – az olvasmányai alapján – ilyesmit ígért. Maradtunk még a „hashajtónál és széntablettánál”, ha már az alázás itt az általános stílus. És nem 2008-ban írja le majd Dudits, hogy a környezeti mellékhatás-kutatásokra az államnak egy fillért sem szabad költeni, mert ezeket a vizsgálatokat elvégzik a fajtatulajdonosok? Nincsenek ilyenek a Pannon régióra, és egyáltalán a környezettudományi vizsgálatok nagyon gyönge színvonalúak a cégek dokumentációiban. Nem ennek a makulátlansága volt a fajtatulajdonosok célja. Miért is törnek ki időről időre botrányok a nyilvánosságra kerülő fajtatulajdonosi dossziéik tartalma körül? Én kevéssé csodálkozhatom, hiszen a GEVB tagságom alatt több eredeti – egyébként bizalmas minősítésű – dossziét láttam. Nem voltam lenyűgözve.

Csányi Vilmos ízlésének megfelelően mond valami csak rá jellemző kajánságot. Most a humán genomba való „belebabrálásról”. Szerinte ez nem is olyan lényeges. De az emberi csíravonalba állami engedéllyel még senki sem kontárkodhatott, ezt még neki is tudni illene. Mi értelme vajon az efféle eredetieskedésnek? És 1998-ban mintha még nem lenne nagy véleménnyel a géntechnológiáról. De hogyan is került egyáltalán ebbe a könyvbe, mint szakértő?

2000-ben látom az utolsó elsőszerzős cikkét. 2001-ben szerkesztőségi levél műfajában ír még tudományos lapban, Dogfight címmel. Tudományos munkáinak túlnyomó többsége ekkortájt a kutyák viselkedésével foglalkozott, de már tanítványai publikálnak. A Magyar Tudományt szerkeszti és ismeretterjesztő könyveket ír. Azt nyilatkozta, hogy 70 éves korára befejezte a tudományos pályáját és attól kezdve csak szépirodalommal foglalkozik. Azért nem eszik ezt ennyire forrón, addig még a Magyar Tudomány több különszámát bocsátja a növényi géntechnológia „fanatikusai” részére, és akadályozza egyidejűleg a kritikai szemléletű írások megjelenését.

Kétségkívül Vida Gábor és én voltunk a „Genetika – gén-etika” című könyvben a mértékkel lelkesedők. Vida Gábor beszélt az egészről és a részről. És ha a részletekben való elveszés sokkján túl vagyunk, ott vár ránk a hosszú távú sorsunk – amit populációgenetikusnál világosabban senki sem lát. Beszélünk a fenntarthatóságról, de nem teszünk érte semmi olyat, amivel a pillanatnyi kényelmünk ellen fordulnánk. Azt gondolom egyébként, hogy idős, de ambiciózus kutatóink töredékében marad csak meg az egészséges kételkedés képessége, viszont kockázatmentesnek gondolják utazni a világtrenddel, fényezni az éppen csillogónak látszót.

1999-ben a Biokémia folyóirat vállalkozott arra (Székács András volt akkor a felelős szerkesztője), hogy Pusztai Árpád – aki hazánkban is komoly figyelmet kapott (lásd még később) – ügyében ütköztesse a hazai véleményeket. A vita során sokféle vélemény hangzott el:

Sajgó Mihály – „A génmanipuláció szelleme a palackból kikerült. Vissza kell-e terelni?”; „…a szellem azért nem az Ezeregyéjszaka egyértelműen gonosz szelleme. Sokra képes, de parancsolóin múlik, hogy mit csinál. De ki vagy mi parancsoljon neki? Jelenleg úgy tűnik, hogy döntő súllyal az anyagi érdekeltség és a gyors haszonszerzés – valamiféle karitatív, emberiségmentő jelmezbe bújtatva.”

Dudits Dénes – „Minden tudós, kutató csinál rossz, elhibázott kísérleteket. Ez azonban nem ad alapot ahhoz, hogy a nyilvánosság elé álljunk, és világra szóló általános következtetéseket vonjunk le. Hasonlóan, a gyógyszereket fejlesztő kutatók nem a 499 használhatatlan vegyületre koncentrálnak, hanem arra az egyre, amely gyógyít és nem, vagy kevésbé károsít. Pusztai Árpád adatai azon túl, hogy a kísérletek megismétlését sürgetik, sok figyelmet nem érdemelnének.

Darvas Béla – „Ki az, aki egy kutató helyett eldönti, hogy az eredményei nyilvánosak vagy fiókban maradók? Erre szolgálna a saját belátóképessége és a lelkiismerete, s az önálló döntéshez, mint tudjuk, ezek sérületlensége szükségeltetik. Gyakori-e ez olyan országokban, ahol a költségvetés a kutatás működési költségeinek felét fedezi, míg a többit az alamizsnára szakosodott megrendelőktől kell összetarhálni, akik a szerző helyett dönthetik már el, hogy a saját, esetleg közérdekű eredményeik publikusak-e. Amiért minden tiszta szándékú tiszteletem Pusztai Árpádé az, hogy jelentős pozícióját kockáztatta kutatói kételyeiért.

Venetianer Pál (14. kép) – „Egyébként én sem kívánok Pusztaival foglalkozni, mert egyáltalán nem szégyenlem, hogy – nem lévén élelmiszer-toxikológus (úgy tudom Dudits Dénes és Darvas Béla sem az) – egy e területet érintő szakmai vita megítélésénél jobban bízom a Royal Society által felkért semleges bizottság véleményében, mint a sajátoméban.”

Pusztai Árpád – „Meggyőződésem, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy a jelenlegi technológiával (karfiol-mozaikvírus promótert és antibiotikumrezisztencia-gént tartalmazó vektor stb.) előállított és forgalmazott első generációs GM-élelmiszerek potenciálisan veszélyesek, és így forgalmazásukat legalább öt évre fel kellene függeszteni.”; „Nagyon fontos követelmény, hogy ezeket a vizsgálatokat ne a biotechnológiai vállalatok kutatói, hanem tőlük független tudósok végezzék…”; „Ha mindezen kritériumnak eleget tettünk, biztos vagyok abban, hogy a biotechnológiai iparnak és a GM-hívő tudósoknak sem lesz okuk panaszkodni a média túlzásaira, a zöldek ellenkezéseire és szkeptikus tudóstársakra, mert polgártársaink és a fogyasztó közönség lesz annyira érett, hogy ne utasítson el egy olyan technológiát, amely saját és az emberiség érdekét szolgálja.

14VP__Szigetvary2

14.kép: Venetianer Pál 2014-ben (Fotó.: Szigetváry Zsolt)

2000-ben a Magyar Tudományban tematikus szám jelent meg a géntechnológiáról. Ebből pár gondolat:

Venetianer Pál„…optimistább változatban reménykedem. Eszerint hamarosan megjelennek a piacon a mezőgazdasági géntechnológia olyan termékei, amelyek – ellentétben az eddigiekkel – nemcsak a gyártóknak, illetve a termelő farmereknek hasznosak, hanem a fogyasztónak is. Akár úgy, hogy olcsóbbak a hagyományosnál, akár úgy (ez a fontosabb), hogy valamilyen új, előnyösebb tulajdonsággal rendelkeznek. Ilyen például az a szója, amelynek olaját sokkal többször lehet felhasználni sütésre, mint a hagyományosat, mert kevesebb benne a kellemetlen vagy káros égéstermékhez vezető komponens.”. Máig nincs olyan gyakorlatba vont módosított növény, amely a fogyasztó számára előnyöket jelentene. A Vistive Gold története – ha erre utalt egyáltalán Venetianer – sem igazán ilyen odavetésre érdemes egyszerű sikertörténet, de haladjunk most tovább.

Dudits Dénes – „A kedvező amerikai tapasztalatokat alapul véve és feltételezve, hogy a közvélemény előbb vagy utóbb meggyőződik a géntechnológiai termékek előnyeiről és megbízhatóságáról, jelentős fejlődést és kiélezett versenyt prognosztizálhatunk. Ez a technológia jelenlegi kezdeti formájában még további igen intenzív kutatómunkát és tökéletesítést igényel. Mindez nem jelentheti azt, hogy elutasítjuk ezt a tudomány által felkínált lehetőséget, hiszen folyamatosan több és jobb minőségű élelmiszerre van szükség ezen a bolygón.” Ritka, önkritikától átszőtt megjegyzés, kár hogy keveseknek tűnt fel egykoron. Ennek fényében világos nekem, hogy Dudits számára miért olyan érzékeny pont ma az, amikor mások a növényi géntechnológiai félkész termékeiről beszélnek.

Balázs Ervin mint afféle, a világ élelmiszerellátásért aggódó potentát már egy új zöld forradalom küszöbéről ír. Mindehhez az Egyesült Államokbeli fogyasztói elfogadásról meghökkentően ellentmondásos gondolatot ír le: „A transzgenikus technológia, az abból származó élelmiszerek elfogadottsága az Egyesült Államokban egészen más, mint Európában, mondhatnánk ellentétes azzal. Ez egyrészt a jobb ismeretterjesztésre vezethető vissza, a társadalom felvilágosítására, másrészt arra az egyszerű tényre, hogy az amerikai átlagpolgár közvetlenül nem találkozik az élelmiszer-előállítás területeivel, míg Európában a mezőgazdasági művelés közvetlenül az emberek szeme láttára, annak szomszédságában történik.” Lehangoló a mondanivaló alulfogalmazottsága. Ha jobb valahol az ismertterjesztés annak önmagában elégnek kellene lenni – kontra – ha az amerikai polgár látná az élelmiszer-előállítást, akkor másként reagálna? Sőt, az európai polgár bejáratos lenne az „élelmiszergyárakba”? Beengedik oda, vagy csak a termesztés területeihez közelebb él (afféle gyakorló tanyasi), ahol a szója és a kukorica terem?

2001-ben Illés Zoltán szervezett az Országgyűlés Irodaházában előadói ülést. A részéről elhangzott, hogy ezen a rendezvényen azok szólalnak meg, akik a növényi géntechnológia elfogulatlan megítélésére képesek, másoknak máshol „harangoznak”. Akkor ezt a megjegyzést a több százas közönség nevetése fogadta. Az itt tartott előadások közül – sajnos – már csak az enyém található meg a neten; a Liget című lapban jelentettem meg.

2002. március 7-én a BZBE szervezésében bonyolítják le a „Növényi géntechnológia a környezetbarát mezőgazdaság” szolgálatában című rendezvényt, amiből néhány előadás meg is jelent.

Dudits Dénes – „A biogazdálkodás akkor érheti el célját, ha ráolvasás helyett tudományosan megalapozott technológiákra épül. Könnyen belátható igazság: a növényvédő szerek használatát így lehet problémáktól mentesen csökkenteni, ha kórokozóknak ellenálló növényeket termesztenek.” Ez a mondat talán a biotermesztőkkel való háborúság hazai mérföldkövének is tekinthető. Dudits nem ismerheti az ökológiai termesztés alaptételeit sem, ahol a szintetikus növényvédő szerek és a GMO-k egyidejűleg nemkívánatosak. Úgy gondolom, hogy állítása egyfajta – szerintem fölösleges – provokációnak fogható fel, ráadásul Európában egyetlen növényi betegségre rezisztens GM-fajta sincs még ma sem gyakorlat közelben.

Bedő Zoltán – „Napjainkra egyértelművé vált, hogy a zöld forradalom betöltötte a szerepét. A jövőbeni célokat csak a hagyományos módszerekkel, különösen a mennyiségi szemléletű technológiákkal nem lehet már megvalósítani, új módszerek alkalmazására van szükség. Ezek közül a molekuláris biológiában elért eredmények nemesítési felhasználása az egyik nagy lehetőség az új kihívásokkal szemben.” Lendüljünk túl a fogalmazás megterhelő értelmezésén, a Bedő által sokáig vezetett intézményt eredeti ötletű GM-fajta eddig nem hagyta el, hiszen az Mv 500 Bt bizony harmatgyönge kis blöff volt (lásd később), ami a politikusok szintjén bizonyosan hosszú időre megpecsételte a hazai GM-fajtaelőállítás sorsát.

Már másnap sor kerül a Szent István Egyetemen egy ellenrendezvényre („A géntechnológia lehetséges hatása a környezetgazdálkodásra és a vetőmagellátásra”), amely az FVM rendezvénye volt, és annak „hagyományai” szerint nem maradt utána írott anyag. Viszont még a helyszínen megjelenteknek sem sikerült mindenben egyet érteni, hiszen a tárca akkori halljakendje (Oravecz Sándor) maga sem tudta, hogy merre mutatták számára az irányt. Én a rendezvény második felére már nem is maradtam ott.

A következő rész címe: Rákkeltéssel gyanúsított hatóanyagok Európa növényvédelmében – a glyphosate toxikológiai minősítése (Biotechnológikaland No8)

Darvas Béla

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom