(Fapados agrokemizálás N^o15)

Az előző részekben már olvashattuk azt a meghökkentő előzményt, hogy az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) egy hazai méhész termelési tapasztalatai alapján – a világ szakirodalmának jó részével szemben – a neonikotinoid csávázószereket nem tartja különösképpen veszélyesnek. Az OMME ezt követő megengedő álláspontját a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság (NTAI) vezetői átvették és erre hivatkozva az Európai Unió neonikotinoidos csávázókkal (clothianidin, thiamethoxam és imidacloprid) kapcsolatos moratóriumát sem látták indokoltnak, s ebben az értelemben nyilatkoznak máig. Jellemző ez a Szalkai Gábor vezette FM Növényvédelmi Bizottságra is, ahol a delegálók jelentős részének (Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – VSzT, Gabonatermesztők Országos Szövetsége – GOSz, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – MNMNK) termelési/kapcsolati érdeke fűződhet a neonikotinoidos vetőmag-csávázáshoz. Ezt illetően az FM nevében Szalkai Gábor nyilatkozott az Országgyűlés Fenntartható Bizottsága (FFB) előtt. A hazai hivatalos véleményt a Greenpeace regionális vegyi anyag szakértője Simon Gergely kémikus, szerintem is megalapozott indokokkal nem osztotta.

Az európai neonikotinoid csávázási moratóriumot hazánk egyébként úgy tartotta be, hogy a NÉBIH 2015-ben az azt kérő vetőmag-feldolgozó üzemeknek (pl. a Pioneer/DuPont szarvasi, a DeKalb/Monsanto nagyigmándi, a Syngenta mezőtúri stb.) eseti engedélyeket adott ki a neonikotinoidos magcsávázásra és a kezelt tételeket pl. Ukrajnába, Oroszországba, Moldáviába és Iránba szállították ki. A növényvédő szerekkel kapcsolatos nemzetközi kereskedelemben számtalan hasonló példát ismerünk (pl. ilyen volt a dániai methyl-parathion üzlet), de etikusságát minden korban vitatták. Ugyanis, ha egy hatóanyaggal kapcsolatban egy területen mellékhatásokat érintő probléma miatt moratórium/tiltás van érvényben, akkor annak kereskedelmi kiajánlása ütközik a bioetika általános elveivel. Úgy esetleg támogatható, hogy idehaza is tagadjuk ennek szükségességét és uniós szavazatainkkal ezt demonstráljuk is. Nálunk ez történt. Nem árt azonban tudni, hogy hazánk környezeti és élelmiszer-biztonságának általános megítélését csöppet sem emeli az efféle kereskedelem. A környezetvédelmi tárca és a környezet-egészségügy jelenlegi mélyröpülését látva, aligha várható, hogy ez bárkit is meghatna a földművelésügyi tárcánál. Az érintett hazai kutatók és civilszervezetek nem támogatják hazánk ebbéli hatósági törekvéseit, de a szavuk jelenleg halkabb, mint a rendszerváltás után bármikor is lehetett.

2015-ben az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) azt találta, hogy elsősorban a nyárra és télre jellemző súlyos méhpusztulás észlelhető, amelynek során a méhészetek a méhek 29-45%-át is elveszítik egy év alatt (63. kép). Koós Péter a Méhészet 2016. szeptemberi számában ezt írja a hazai tapasztalatairól: „… repcevirágzás idején jön az első »pofon«, majd csak kukoricavirágzás után nyugodnak meg a méhek – a növényvédelemmel függ össze…”. Nem állítja azt, hogy nincsenek egyéb okai a jelenlegi bajnak, de sejteti a neonikotinoidos csávázás szerepét.

Magyarországon a NÉBIH vezetői gyanútlanok és 2016-ban hazánk máris szükséghelyzeti engedélyeket adott ki az uniós csávázási (clothianidin, thiamethoxam és imidacloprid) moratórium ellenére. Indoklásaiban, ha erre kényszerült, akkor a vetőmag-ágazati érdekeit hangoztatja, de Jordán László szerint „A neonikotinoid csoportba tartozó három hatóanyag méhekre attraktív kultúrákban való használatának felfüggesztése nem objektív vizsgálati eredményeken alapult. Legjobb tudomásom szerint nincs olyan hivatalosan elfogadott vizsgálati eredmény, amely ezeknek a hatóanyagoknak a méhekre és más beporzó szervezetekre jelentett kockázatát meggyőzően cáfolná, de ugyanígy nincs, ami alátámasztaná!”. Ez talán e kérdésben eddig tett, a szakirodalmi tényeket legsúlyosabban ignoráló és egyidejűleg dodonai kijelentés. Repceföldön még a nem kezelt gyomok pollenjében is kimutathatók a szóban forgó neonikotinoidok. A szisztemikus hatóanyag a csávázott mag – szennyezett talaj – gyomnövény gyökerén keresztül idézi ezt elő. Jordán úr szövegét olvasva eszembe jut a legendás szélmalomharc is, de persze nem érzem feladatomnak senki meggyőződésének korrigálását, megteszi ezt helyettem az EFSA írása, csak el kellene végre olvasni és meg is kellene érteni.

A neonikotinoid csávázási moratórium ideje alatt a NÉBIH és OMME vizsgálatokat végzett és szorgalmasan egyeztetett egymással, azonban ezek nem vezettek el oda, hogy a moratórium szükségessége érdemben tagadható lett volna. Nevezettek egyetlen, a nemzetközi szakirodalomban jegyzett cikket sem tudtak eredményeikből megjelentetni, vagyis az OMME részéről időszerű volt véleményének újraértékelése, amit nyilván segített, hogy vezetőváltás következett be és az új elnök, Bross Péter (BP) már nem volt olyan biztos abban, hogy a neonikotinoid csávázás nem érinti negatív módon a hazai méhészeteket. 2016. július 26-án az OMME elnöke hivatalos levelet írt Fazekas Sándornak, amelyben kétségeit kifejezte. Most tehát ezt a levelet és az erre érkező választ elemzem majd. Pontosabban az augusztus 29-ei választ, ami szeptember 6-án landolt az OMME asztalán. Zsigó Róbert (ZsR) államtitkár írta alá (Fazekas Sándor bizonyára mással volt elfoglalva), bár az ő ügyintézője Gál Péter, aki Czerván György (Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság) államtitkár egyik helyettese.

63.kép: Méhészeti krízis az Egyesült Államokban (Fotó: Justin Kaneps/The Wall Street Journal)

BP: „A hazai méhésztársadalom nevében nem szeretnénk – mert nem vagyunk kutatók – értékelni szakmailag, sem az EU korlátozó intézkedését, sem a hazai derogációt. Viszont, mint a mezőgazdaság azon ágazatának szereplői, akik tevékenysége fokozottan kitett a környezetterhelésnek, szeretnénk a hazai hatóság döntésével kapcsolatos aggodalmainkat jelezni.” […] „Kérjük a Miniszter Urat, hogy amíg él az EU egyes neonikotinoidok felhasználását korlátozó intézkedése, ne adjon ki a hazai hatóság újabb és újabb engedélyeket. Várjuk meg az EU döntését az ügyben…”

ZsR: „Hazánkban nem áll rendelkezésre olyan információ, ami bizonyítaná, hogy a felfüggesztés hatására a méhegészségügyi helyzet javult volna. A felfüggesztés jelentősen megnehezítette azonban a talaj lakó (sic!) kártevők, valamint a repce fiatalkori kártevői, pl. a repcebolha és a repcedarázs elleni védekezést. A termelők más alternatíva hiányában csak állományban, szerves foszforsav-észter vagy szintetikus piretroid hatóanyagú (sic!) növényvédő szerrel, illetve ezek kombinációjával tudnak védekezni. Ez viszont lényeges többletköltséget és fokozott kockázatot jelent mind az emberi egészségre, mind a környezetre, kiemelten a méhekre.”

Hibát az követni el, aki dolgozik – emlékszem. Még több hibát az, akinek távoli ismeretei sincsenek arról, amiről ír. Zsigó államtitkár úr végzettsége szerint cukrász, ügyintézője Gál Péter – aki a választ jegyzi – gazdálkodási szakember, továbbá a bor és üdítő szakma képzettje. Ez most itt persze növényvédelemről szóló passzus, ahol nagyon kínos a „talaj lakó” szó különírása, vagy a „szintetikus piretroid” hibás kifejezés, merthogy piretroid (piretrumhoz hasonló) csak szintetikus lehet. Természetes megfelelőjüknek ugyanis külön összefoglaló neve van (piretrumok), tehát ha már mindenképpen, akkor a szintetikus piretrumok (ennek egyik alcsoportja a piretrinek) kifejezés a helyes, vagy csak egyszerűen piretroidok.

Ennél lényegesen súlyosabb a tartalmi hiba az egyes kémiai csoportok toxikológiailag egységesként való kezelése. Nem állítható a minisztérium szakértelmének súlyos megítélhetősége nélkül az, hogy a piretroidok és szerves forszforsav-észterek úgy általában veszélyesebbek, mint a neonikotinoidok. Itt is csak esetről esetre lehet véleményt mondani és összehasonlítani azt, ami lényegi, mégpedig hogy milyen élőlényre vonatkoztatjuk a mondanivalónkat. Én olyan szemléletbeli melléfogásnak gondolom ezt, ami a toxikológia alaptéziseivel sincs tisztában.

És mi lenne az a „lényeges többletköltség”, ami egyidejűleg az emberi egészségre, a környezetre, továbbá a méhekre vonatkozik, s ami a neonikotinoidok felhasználhatóságának hiányában bekövetkezne? Az alulfogalmazottság miatt elképesztő gondolati áthallások keletkeznek itt? Államtitkár úr, segítek, nem a neonikotinoidokra van érvényben európai moratórium, hanem közülük csak három hatóanyagra! Erre kellett volna összpontosítania.

El ne felejtsem megkérdezni azt, hogy az FM szerint kinek kellene válaszolni arra, hogy hazánkban nem áll rendelkezésre olyan adat, hogy a csávázás felfüggesztésének hatására javult-e a méhegészségügyi helyzet? Olyan rendelkezésre áll, hogy tovább romlott a jelenlegi állapot? Egyáltalán kellenek ilyen felmérések, ha a nemzetközi szakirodalom azt állítja, hogy a szóban forgó hatóanyagok károsítják/gyérítik a mézelő méh és más, vadon élő méhfélék állományait? Nem kellene inkább tudományos szakirodalmat olvasniuk és feldolgozni, ami abban található, mert több tudás származna belőle, mint a hivatali rend szerint cirkuláló aktákból?

ZsR: „Az elmúlt évben a klórpirifosz (sic!), mint a leggyakrabban felhasznált szerves foszforsav-észter forgalmazott mennyisége a háromszorosára nőtt, 2014-ben több mint 312 tonna hatóanyag került eladásra Magyarországon. Összességében a rovarölő szerek több mint kétszeresére, a talaj fertőtlenítő (sic!) szerek forgalma 1,5 millió kg-mal nőtt a korlátozások előtti évekhez képest 2014-re.”

Igen, a talajfertőtlenítő szerek kifejezést is egybe írjuk. Más persze a tartalmi hiba. Mégpedig az, hogy a chlorpyrifos (ami ISO bejegyzésű, vagyis helyesírását is szabadalom védi, tehát nem fonetizálható, mert egyetlen nemzet nyelvén sem íródott) milyen szerepet játszik a jelenlegi ügyben az általános kereskedelmi adatokból nem vezethető le. Tehát az adatokat tessék először konkretizálni a kritikus kultúrákra, és a nevezett kártevőkre, majd azután következtetéseket levonni és tájékoztatni a nyilvánosságot. A tényeken alapuló tájékoztatás szerintem a köztisztviselők elemi kötelessége. Azt is megkérdezem, hogy ha a készítmények felhasználhatóságának körét (vö. növényvédelmi technológia) önök engedélyezik, akkor a fentebb leírtakat önkritikának kell olvasnom? Lényegi ez, mert a brit és francia adatok nem mutattak hasonló tendenciákat, vagyis mintha a hazai állapotokra lenne csak ráolvasható az, amiről Zsigó úr ír.

A NÉBIH NTAI korábban kérdőívvel fordult a gazdákhoz: „2013-tól hazánkban is tilos a neonikotinoid hatóanyagokkal csávázott vetőmagok forgalmazása és felhasználása. A NÉBIH adatgyűjtéssel szeretné feltárni a korlátozás mezőgazdasági és környezetre gyakorolt következményeit kukorica, napraforgó és repce kultúrákban.” Az adatgyűjtés azonban koránt sem a környezeti kárfelmérésre irányult (vajon miért nem a méhészeket kérdezte a tapasztalataikról), hanem arra, hogy a gazdálkodók szerhasználat-változását rögzítsék. A kérdőívre 2015. október 15-ig lehetett válaszolni. Eltelt egy év és kiértékelést nem találok. Persze, ebben a felmérésben nagyon rázós, hogy a NÉBIH már a meghirdetésekor tudta a végeredményt, hiszen ezt írja: „A korlátozás következményeképpen ezekben a kultúrákban a termelők számára jelenleg piretroid és foszforsav-észter típusú anyagok állnak rendelkezésre a rovarkártevők ellen.” Persze pontosíthatná a felmérés azt, hogy a csoportokon belül mely hatóanyagokról van szó. Gondolom, hogy erről szólhatott volna (nem így történt) itt a válasz, de még ezt sem nevezném aktív problémakezelésnek.

BP: „1. az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2013. januári jelentésében a környezetre károsnak minősítette a neonikotinoidokat, e tanulmány alapján döntött az EU a hatóanyagok felfüggesztése mellett”.

Az OMME tehát már respektálja az EFSA döntéseit. Erre a felvetésére azonban nem érkezett minisztériumi válasz. Talán az alább idézett szövegrészletek keltik leginkább ezt a hatást.

ZsR: „A neonikotinoidok szárazföldi gerincesekre lényegesen kisebb toxicitást mutatnak a szerves foszforsav-észterekhez képest. A neonikotinoidok csávázószer formájú felhasználása a talajélet (ízeltlábúak, földigiliszta) lényegesen kisebb terhelését jelenti.”

Ahogy említettem már korábban, csak konkrét hatóanyagra vonatkoztatva lehet toxikológiai/ökotoxikológiai összehasonlításokra vállalkozni. Ez az alkalmazott formában szakszerűtlen.

ZsR: „Magyarországon a 1107/2009/EK rendelet értelmében nem növényvédő szer hatóanyagokat, hanem növényvédő szerek jól meghatározott alkalmazásait (sic!) engedélyezzük, amelyek egyike sem (sic!) okozhat ártalmas hatást az ember egészségére, a környezetre és természetesen a méhekre sem.”

Tessék mondani, a nem régen lezajlott növényvédő szer re-regisztrációs munka miért nem vett ún. pozitív listára közel 130 hatóanyagot? Korábban országszerte használtatták és az önök elődei pontosan olyan hibátlannak gondolták ezeket, mint a mostaniakról állítani tetszenek. Pedig én szóltam erről már egy évtizede. Nem lehetne tanulni a múlt melléfogásaiból? Például lindane hatóanyagot 1992-ig használta a hazai növényvédelem. Ma az IARC emberen is bizonyosan rákkeltőnek (1) tartja. Bizony, nem egy 2009-es rendelet mondja meg azt, hogy mi káros és mi ártalmatlan, hanem a folyamatos kutatások választják szét az „ocsút a búzától”.

De miért is olyan ismerős nekem ez a 2016. augusztus 29-ei passzus Gál Pétertől? Talán onnan, hogy ez afféle gyakran használt térkitöltő vándorszöveg. Szalkai Gábor ennek egy változatát olvasta fel az FFB előtt 2016. május 30-án, csak most a méhekre vonatkozó igényes gondolat is hozzá lett a mondattesthez ragasztva. Persze Szalkai Gábor előtt is létezett már ez a passzus: 2016. március 21-én éppen Zsigó Róbert mondta el egy változatát Sallai R. Benedeknek. A smonca tehát rendesen kiforogja magát a felemás tetejű házban. Új változatai/értelmezései születnek a tökéletes mondatnak (van benne jogi hivatkozás is), és lepik meg ismételten a feledékenynek elképzelt nagyérdeműt (64. kép). Mit ne mondjak: lehangoló.

64.kép: Szövegegyeztetés (Fotó: eCollegeFinder)

BP: „2. a hazai méhcsaládok egészségi állapota az ország sok méhészetében gyenge, az okokat nem tudjuk – érzelmileg fontos a hazai 20000 méhésznek, hogy várjuk meg az EU végleges döntését a neonikotinoidokkal kapcsolatban”.

ZsR: „A növényvédő szer engedélyező (sic!) hatóság 2016-ra szükséghelyzeti engedélyt adott ki 5 készítményre napraforgó és kukorica csávázására, kizárólag elit (bázis) vetőmagtermesztésre. Ténylegesen 10040 hektáron (9985 ha kukorica, 55 ha napraforgó) vetettek neonikotinoid hatóanyagú növényvédő szerrel csávázott vetőmagot, ami a kukorica és napraforgó kultúrák mindössze 0,1%-a. Az Európai Bizottság tudomásul vette a magyar döntést.”

Tehát ezek a tényadatok. Ellenőrizném, de a 2016-os adatok még nem elérhetők a NÉBIH adatbázisában. Az érdeklődő csak majd post eventus értesül. Bross úr felvetése viszont a jövőre vonatkozott. Ebbe nem avatták be illetékesék. Van azonban ennek a szükséghelyzeti engedélynek egy tartalmilag is nagyon sérülékeny pontja. Az, hogy alkalmazás idején nem tudjuk, hogy szükség lesz-e a kezelésre vagy sem. Megelőző célú esemény. Honnan tudják vajon a NÉBIH döntéshozói, hogy a csávázott vetőmag olyan területekre fog kerülni, ahol szükséghelyzet alakul ki a jövőben. Érteni vélem, hogy elővigyázatossági alapú a felhasználás (lehet, hogy szükségessé válik majd), de nem gondolom ezt korszerű szemléletűnek.

ZsR: „A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSz) 2016. május 18-án 80000 ha területű élelmiszer és takarmány célú őszi káposztarepce vetőmag neonikotinoid hatóanyaggal történő csávázására nyújtott be szükséghelyzeti engedély kérelmet a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságához. Az elmúlt 5 év vetésterületi adatait alapul véve, 2016 őszén 180-250000 hektár őszi káposztarepcét fognak vetni és a területnek csak egy részén vetnének rovarölő szerrel csávázott vetőmagot. A szükséghelyzeti engedélyt 62,5 tonna intenzív repcetermesztéshez szükséges repce vetőmag Ellado és a Cruiser OSR 322 FS készítményekkel történő kezelésére kapta meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége. Ez a mennyiség kb. 25000 ha területre elegendő.”

Vagyis a GOSz nagyobb területre kért, mint amire a NÉBIH szükséghelyzeti engedélyt adott. Mi alapján mérlegelt vajon? Ez a repce vetésterületének 10%-a (65. kép), ami két nagyságrenddel nagyobb, mint amit az előző válasz hangsúlyozott, s amit az Európai Bizottság tudomásul vett. Vajon mi mást tehetne? A méhek itt vannak a mellékhatásnak kitéve és nem Brüsszelben. Kinek az ügye ez? Nem a hazai méhészeké, akik most udvariasan kérnek?

65.kép: Mézelő méh olajrepcén (Fotó: Stick to Plan Bee)

ZsR: „Csávázás nélkül a termelők nem tudnak megelőző védekezést folytatni a talaj lakó (sic!) kártevők ellen. A fiatalkorban károsító rovarok ellen szerves foszforsav-észter vagy szintetikus piretroid hatóanyagú (sic!) szerrel, illetve ezek kombinációjával tudnak csak állománypermetezés formájában védekezni. Csávázással a hagyományos permetezéshez vagy a vetéssel egy menetben történő sorkezeléséhez képest, minimálisra csökkenthető a felhasznált növényvédő szer mennyisége, így a környezeti terhelés (sic!) is.”

Milyen hatóanyag, mivel szembeni környezetterhelése csökken? A méhalkatúak veszélyeztetése nem számítana bele a környezetterhelésbe? Nem egy, a rovarmegporzásban kulcsszerepet játszó ökoszisztéma rész súlyos érintettségétől szól a jelenlegi uniós neonikotionoid csávázási moratórium? Valóban úgy gondolja az ügyintéző, hogy csávázással csak csekély mennyiségű hatóanyagot tudnak kijuttatni? Mit gondol Zsigó úr, a különböző vegyületek a mennyiségükkel arányos mértékben toxikusak, vagyis az összefüggés ennyire egyszerű? Nos, nem. Végig kellene hallgatnia egy toxikológiai kurzust, amihez sokfajta tudományterület elsajátítása után nyílik csak érdemi lehetőség.

ZsR: „A méhészek és a termelők közös érdeke az egészséges virágzó növényállomány, melyhez a korszerű kémiai módszerek alkalmazása is hozzátartozik – a méhegészségügyi kockázatok minimalizálásával. A hatóság ezt szem előtt tartva kizárólag olyan engedélyeket ad ki, amelyek előírásainak betartása során a kezelések következtében a méhek nem károsodnak. A szabálytalan használatból adódó méhmérgezések esetén eljárás indul és bizonyítottság esetén bírság kiszabására valamint kártérítésre kerül sor.”

Egyezzünk meg abban, hogy a méhészek is termelők, csak ők méhészeti termékekben utaznak. Hihetetlen nekem, hogy az ügyintéző azt gondolhatja, hogy egy szisztemikus tulajdonságú hatóanyag, ami felszívódik, majd a növény guttációs cseppjeiben megjelenik, továbbá ott lesz majd a virág nektárjában és virágporában azt hivatalos határozatokkal rendszabályozni lehet. Az engedélykiadó azonban a fenti válaszai szerint a neonikotinoid vs méhek ügyében máig sem tud semmi biztosat. Viszont elképesztő tartalmú levelet ír, amitől ideje már megrémülni annak, akinek a méhészet és a rovarmegporzás fontos. Szerintem, e válasz tartalmára gondolva, nem a megfelelő kezekben van ökológiai és toxikológiai szempontokból a hazai növényvédelem. Korszerű környezetanalitikai és ökotoxikológiai szemlélet nélkül erre nem is lesz a jövőben sem képes. Az egyetemi képzések felelősei, valamint a MNMNK vezetőinek figyelmébe ajánlom ezt a megjegyzésem úgyis, mint a Magyar Ökotoxikológiai Társaság elnöke.

Megkérdezem Bross Pétert (OMME), hogy mennyire elégedett Zsigó államtitkár úr válaszával és abból milyen konkrét tanulságokat továbbít majd a méhészek felé.

*

Bross Péter: Nagyon nehéz bármi okosat, előremutatót mondani a neonikotinoidokkal kapcsolatban. Kínos ügy, különösen egy érdekképviselőnek, egy olyan ágazat képviselőjének, amely ágazat gyakorlatilag a fenntartható környezetünkből él. A méh az egyetlen haszonállat, amely nem ismeri a ketrec zártságát, a legelő kerítését, az istálló falait – szabadon él. Abban a környezetben kénytelen gyűjteni, amit mi emberek alakítunk ki. Miért kínos? Mert az illetékes hatósággal, a minisztériummal napi kapcsolatban vagyunk, szinte minden jogszabály, aminek keretein belül a méhész termel, kapcsolatban van az említett hatóságokkal, intézményekkel. Ezt azért mondom el, mert nekünk, méhész/méh érdekvédőknek is politikusoknak kell lennünk, ami leegyszerűsítve mit is jelent, azt hogy kompromisszumokat hozva kell dolgoznunk. Az olvasó joggal kérdezheti meg: ebben az ügyben milyen kompromisszum lehetséges? A hazai méhészeti érdekvédelem szemszögéből az a kompromisszum, hogy nem a hazai hatóság véleményét kritizáljuk, hiszen a neonikotinoidok használatával kapcsolatos végleges döntés uniós szinten fog eldőlni. Kritizáljuk inkább Brüsszelt! Hiszen alapos okunk lehet rá, mert egyértelmű kutatások és gyakorlati megfigyelések igazolják, hogy a neonikotinoidok nem szolgálják a fenntartható mezőgazdaság céljait! Tisztázzuk azonnal: a fenntarthatóság nem egy emberöltönyi időszakot jelent, hanem attól sokkal hosszabbat! A neonikotinoidok megítélésével kapcsolatos eltérő vélemények többek között ennek az alaptézisnek az állításából vagy tagadásából indul ki! Mit nevezünk fenntarthatónak? Egyértelmű, hogy az a készítmény, amelynek felezési ideje egyes talajtípusokban nem tartja be a törvényben leírtakat, amely mérgező hatása (rendkívül alacsony LD₅₀ érték!) messze felülmúlja a legtöbb használatban lévő növényvédő szerét, amellyel a cél-, azaz az irtandó szervezeteken kívül a környezetben élő gyakorlatilag bármely élőlény kapcsolatba kerül, no, az ilyen hatóanyagoknak nem lenne helyük a mezőgazdaságban! Nem véletlen említettem e három példát, hiszen az EFSA is ezekre hivatkozott, nyilván szakmaibban (stabilitás, toxicitás, expozíció), nem pedig a méhészek nyelvén fogalmazva, mit én.

Mi a legszomorúbb az egészben? Gyakorlatilag, ha mi méhészek (itt elsősorban a nyugat-európai, a kompromisszumot kevésbé kerülő méhész-érdekvédőkre gondolok) nem lennénk, lehetséges, hogy neonikotinoid ügy sem lenne. Méhek nélkül az EFSA jelentés sem született volna meg, de az abban leírtak attól még igazak maradnak! Bizonyos tények akkor is valósak, ha nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást szerezni róluk!

*

A NÉBIH NTAI/FM tehát 2016-ra egyedül maradt azzal az állításával, hogy a neonikotinoidok nem károsak a hazai méhalkatúakra. Nem tud a továbbiakban az OMME bizonytalan (időközben ugyanis véleménye a hatástagadástól a bizonytalanság felé mozdult el) álláspontjára hivatkozni sem. Külön nyomasztó lehet a hazai irányítás számára, hogy 2015-ben neonikotinoid csávázók nélkül a repce rekordszintű terméseredményt ért el, vagyis a már kiadott 2016-os szükséghelyzeti engedélykérelmek is magyarázatra szorulnak. Vannak, akik azt gondolják, hogy a szükséghelyzeti engedélyek kiadásával a túlnyomóan nemzetközi cégek által működtetett vetőmagüzemek felé gyakorol gesztust a hazai növényvédelmi irányítás. Szó sincs – az én meglátásaim szerint – a környezeti hatások értő mérlegeléséről.

Fentiekben csak a méhalkatúakra koncentráltam, de ökotoxikológiában köztudott, hogy magcsávázás/talajfertőtlenítés súlyosan érinti a magevő madarakat és emlősöket is. A gyakorló növényvédősök nem fordíthatják el a tényektől a fejüket. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (European Academies’ Science Advisory Council, EASAC) már a neonikotikotinoidok hatását az ökoszisztéma szolgáltatásokra vizsgálja. Kiadványukat a hatóanyagforgalmazók és a hazai engedélyezésben dolgozók közül azok figyelmébe ajánlom, akik azt hiszik, hogy minden rendben van, és ez itt föntebb csak valamiféle vaklárma.

Zsigó államtitkár Fazekas Sándor más ügyintézőinek gyakorlott szövege egy változatával int búcsút az OMME elnökének: „A Földművelésügyi Minisztérium elkötelezett a magyar emberek egészségének védelme, a környezeti kockázatok csökkentése és a magyar agrárium érdekeinek képviselete iránt, amibe beletartoznak a magyar termelők, a méhészek és maguk a méhek is”. Ahogy hasonló esetekben egy valamikori hódmezővásárhelyi munkatársam mondta volt: „Szem nem maradt szárazon”. Tény, hogy bővülünk, már a méhek is közénk tartoznak, érdekképviseletükre figyelnek a Kossuth téri házban. Jó lesz hamarosan nekik is.

A következő rész címe: Élelmiszer-biztonsági körjárat Európában (4) – Gyógynövények a funkcionális élelmiszerekben (Fapados agrokemizálás N^o16)

Darvas Béla