Bezárás
Biotechnológikaland

Kedvencek újratöltve vs. mamutmánia – Klónoztasson Dél-Koreában

(Biotechnológikaland No24)

Volt már szó a BioArt teremtményeiről, most az utca emberének meghökkentésén túl keressük meg azt, hogy miből van, vagy lehet üzlet. Kínában a BGI (Beijing Genomics Institute) első hallásra meglepő ötlettel szolgált. A sertésről, amit sokan humán-modellként is kezelnek azt gondolták, hogy arányos méretcsökkentése ideális laborállatot eredményezhetne. Így jött létre a mikrodisznó. Innen már csak egyetlen lépés annak elképzelése, hogy megfelelő menedzseléssel eszményi házi kedvencet lehetne belőle faragni, hiszen 15-20 évig is elélhet, mindenevő (mint a gazdája) és bármilyen furcsa első hallásra: kifejezetten intelligens.

Az ivaréretten 100-200 kg-os sertéshez képest az ún. Bama sertés csak 35-50 kg tömegű. A géntechnológiai úton módosított (GM) mikrosertés kifejletten is csak 15 kg-ot nyom. Mindezt a TALENs-nek nevezett génszerkesztési technológiával érték el, amivel inaktiváltak pár gént, és kikapcsolták az egyik növekedésihormon-receptorkészletet (GHR). Ennek a módosításnak a távlati hatása azonban még nem teljes mértékben ismert.

A mikromalacokat 1570 US $ (ma 430 eFt) árért gondolják értékesíteni. Úgy tervezik, hogy a jövőben az állatok színét és mintázatát is meg lehet majd választani. A katalógusból értékesített mikromalac-típusokat klónozással szaporítják majd. Így biztosítható a betegségektől való mentesség, és a katalógusnak maradéktalanul megfelelő sztenderd minőség. A mikromalac – ne feledjem – a sertésre jellemző viselkedésmintákat is örökli, vagyis kertet igényel, ahol keresgélhet/turkálhat és a szobatisztaság sem lesz az erőssége.

A kutatók úgy gondolják, hogy ezek a teremtmények az emberi törpeség egy speciális válfajának, a Laron-szindrómának a tanulmányozására is alkalmas modell lesz. Az ezzel összefüggésbe hozott hobbit-embernek (Homo floresiensis) a létezése (az indonéziai Flores-szigeten találták meg a maradványaikat) és kialakulása az emberi evolúció sok megoldatlan kérdése közül az egyik.

A házi kedvenc elvesztésének véglegességét elkerülendő a klónozás igen korán felmerült. Különösen ott, ahol az utódok nevelésére a gazda nem hajlandó. Várható volt a kutyák és macskák klónozására koncentráló géntechnológiai ipar kialakulása. Dél-koreai cég (pl. Sooam) már ma hirdeti azt a szolgáltatását, hogy élő szövetből 100.000 US $ (ma 2,7 millió forint) elkészítik a kedvenc kutya klónját (59. kép). A klónozás nem jár együtt új genetikai tartalommal. Általában a klónozandó élőlényből sejtmagot ültetnek át egy megtermékenyített, majd denukleált petesejtbe (donoranya, akitől a citoplazma származik), amit egy nevelőanya hord ki. Hasonlóan, mint Dolly esetében.

Tudnunk kell, hogy bár a klónozott utód genetikai állománya azonos lesz, de egyénisége nem teljesen azonos azzal az állattal, amit klónoztattunk, hiszen ez esetben is személyes tapasztalatai alakítják azt ki, ami a két állat esetében eltérő lesz. A Sooam Biotech Research Foundation a honlapján pontosan leírja, hogy mi a teendőnk akkor, ha kutyánkat klónoztatni szándékozunk. Szóval nedves törülközőbe csavarjuk és a hűtőszekrénybe tesszük, vagyis semmiképpen nem a fagyasztóládába. Aztán gyors telefon az ügynökségnek. Persze csak, ha korábban nem raktároztunk el klónozásra alkalmas genetikai mintákat.

g59abra

59.kép: A Sooam által 2009-ben klónozott kutyakölykök (Fotó: Getty)

A CNN adott hírt egy floridai házaspárról, akik klónoztatták kedvenc kutyájukat a kaliforniai székhelyű BioArts International közreműködésével, s így a dél-koreai szállítással együtt már 4,2 millió forintot fizettek.

Ehhez képest a mikromalac üzlet lényegét tekintve más, hiszen GM-állatvariánsokat állítunk elő, ahol a bunda színét, gondolom az állat kinézetét is megtervezhetjük. Feltételezem, hogy kérhetjük hipoallergénben is. Ez utóbbira példa a géntechnológia segítségével létrehozható Fel d 1 nevű fehérjét nem tartalmazó macska. Ezt a speciális fehérjét a macska nyála és bőrszövete tartalmazza, amelyet macskaszőr közvetít az erre allergiások felé. Ennek a fehérjetermelésnek a leállítása az eredményezi, hogy a hagyományos macskaszőrre asztmatikus rohamokkal reagáló allergiások is tarthatnának ilyen házi kedvencet. A Felix Pets aktivitásának látókörébe került ez a fejlesztés, bár kereskedelem még nem folyik ilyen állatokkal, csak fel lehet iratkozni a termék iránt érdeklődők közé.

Mindezt több mint egy évtizede láthatjuk scifi besorolás alatt, de ami talán már mindjárt valóság. Közülük „A hatodik napon” című film az ember klónozásáról szól, még ha eléggé butuska szinten is. Ezt – már nem a filmet – egy későbbi részben próbáljuk bogozgatni.

Kína – látva a koreai sikert – a világ legnagyobb állatklónozó intézetét kezdte el építeni a Sooam partnerségében. A BoyaLife nevű cég karitatív célként a veszélyeztetett fajok megmentését tűzte ki céljául. Legalábbis vezetői folyamatosan erről nyilatkoznak. Persze ezt támogatni is kellene valakinek. Mondjuk olyannak, akit a Jurassic Park alapötlete felkavart. Nem igazán a dinoszauruszok újratöltése az, amit az álmodozó zoológusok egy csoportja szeretne a géntechnológiával elkövettetni, hanem madarak közül az észak-amerikai vándorgalamb (Ectopistes migratorius), a Mauricius szigetén valaha élt dodó (Raphus cucullatus), az új-zélandi huja (Heteralocha acutirostris); míg emlősök közül az Eurázsiában és Észak-Amerikában honos gyapjas mamut (Mammuthus primigenius), az Ausztrália környékén hajdanán vadászó erszényes farkas (Thylacinus cynocephalus), vagy az eurázsiai elterjedésű barlangi oroszlán (Panthera spelaea) és sztyeppei bölény (Bison priscus). Persze ezek csak a számunkra ismertebb fajok, a fajlista ennél sokkal hosszabb.

Viszont a BoyaLife valószerűbb tervének látszik, hogy évi százezer prémium minőségű szarvasmarha-embrióval látnák el a kínai gazdaságot. Balesetben elhunyt kitűnő versenylovak (beleértve a lovaspóló szereplőit is) és versenykutyák (agár) is szóba kerültek a jelenlegi portfólióban.

Nem térek ki most az említett terület etikai vonatkozásaira, de természetesen sokféle nézőpont van, amely elemzi/kritizálja a transzgenikus állatok készítését és azok szabadalmaztatásának lehetőségét. Én nem látok különbséget egy növény és egy állat faj szabadalmaztathatóságát összevetve, vagyis mintha ez a hajó már jogilag elment volna. A zöld civilszervezetek (GeneWatch) terjedelmes kritikáját – helyhiány miatt – nem boncolgathatom, de az érdeklődők figyelmébe ajánlom az olvasását.

Ne legyünk azért teljesen hitetlenek a kihaló félben lévő/kihalt fajok tekintetében sem. A Sooam egyik kiszemeltje az afrikai foltos vadkutya (Lycaon pictus), amely népessége ma igen csekély, de amelynek visszatelepítését el tudják képzelni. Már molekuláris biológusok tudják ezt elképzelni; mert hozzáértő populáció genetikus az ötlet hallatán génerózióról kezdene beszélni, hiszen a klónozás azonos genetikai hátterű egyedeket eredményez, vagyis ilyenkor patogén betegségtörzs megjelenésekor a teljes népesség azonos módon fog viselkedni, vagyis a sikeresen alkalmazkodó/túlélő népességekben tapasztalható génszintű biodiverzitás fog éppen hiányozni. Hasonló a helyzet az etióp farkasnál (Canis simensis), amely úgyszintén kandidál a koreai/kínai klónozásra.

A legnagyobb port felvert eddigi vállalkozás azonban a mamut feltámasztása lenne. Itt mindjárt el is bizonytalanodhatunk akkor, ha észrevesszük, hogy elég sok mamutfaj létezett, amelyek génuszneve is eltérő, vagyis nem is annyira közeli rokonoknak tűnnek. Az interspecifikus klónozás ötletét a Sooam kutatói oldották meg, amennyiben a prérifarkas (Canis latrans) örökítő anyagát házi kutya (Canis lupus familiaris) denukleált petesejtjében helyezték el. Hozzátehetjük azért, hogy a klónozás sikeressége/statisztikája nem a legjobb: 320 embrióból 6 terhesség jött létre és végül 8 életképes utód született meg (60. kép).

 g60abra

60.kép: Kutya petesejtbe klónozott prérifarkas (Fotó: forrás)

Az állatok – gondozók között felnőve – nem voltak alkalmasak a természetes élőhelyre való visszatelepítésre (nem volt kitől és hol a természetes viselkedésmintákat megtanulni), ezért végül állatkertekben helyezték el őket. Csodák az etológia területén ritkán fordulnak elő. Erre például ők is figyelmeztethették volna az elszabadult fantáziájú molekuláris biológusokat. Azt mondhatjuk, hogy talán állatkertek ellátására alkalmas lehet ez a technika, de természetes élőhelyre való sikeres visszatelepítésre aligha. A fajmentést még időben kell gyakorolni, amikor létezik a genetikai sokféleség, s nem utólag. Viszont nem biztos, hogy a klónozás ennek a kulcsa, hanem az élőhely-védelem, a táplálékbiztosítás és egy sor természetvédelmi teendő. Már, ahol maradt még természetvédelem és az komoly szerepet tölt be a gazdaság jövedelmezőségre koncentráló elvárásaival szemben.

Az eredmények bizonyították, hogy az interspecifikus (eltérő, bár közel rokon fajok kereszteződése) megoldás működhet, vagyis egy kihalt faj közeli rokonfajban való újjászületése nem mindenképpen a biológiai képtelenség kategóriája. A természetben való megmaradás azonban meglehetősen reménytelennek tűnik.

A mamut – pontosabban a gyapjas mamut – ügyében fontos fejleménynek számítanak a Jakutföldön talált gyapjas mamuttetemek, amely örökítő anyaga valószínűleg alkalmas lehet az interspecifikus klónozásra, de továbbra is kutatnak Szibériában, ahol a fagyott föld megőrizhette a korábbi idők örökítő anyagait. A leletek kora legalább négyezer év, vagyis a szerencse már komoly tényező a DNS használhatóságát tekintve. 2013-ban arról olvashattunk, hogy egy tízezer évvel ezelőtt élt 50-60 éves nőstény gyapjas mamut tetemét találták meg, amelynek a vére nem fagyott meg. Ez utóbbit a gyapjas mamutra jellemző tulajdonságnak gondolják, ami a hideg átvészelését tette a számára lehetővé.

Valamely mamutfaj feltámasztása korántsem olcsó mulatság, s a dél-koreai ügyben az orosz maffia is képbe került (vö. egy millió US $), mint a kísérletek egyik finanszírozója. Ne gondoljuk azt, hogy az orosz maffia kitüntetett céljai között a mamut feltámasztása meghatározó szerepet játszana. Az őssejt-kutatás viszont lehet ilyen cél, hiszen olyan gyógymóddal kecsegtet a cukorbetegség és a gerincvelő sérülései területén, amelynek piaca ma szinte beláthatatlan.

A gyapjas mamut esetében az ázsiai elefántot (Elephas maximus) használják majd sejtdonornak és nevelőanyának is. A gyapjas mamut tetemek egyike-másika, úgy tűnik alkalmas lehet (61. kép). A koreai kutatók a bőr, a csontvelő és a vérmintákhoz fűznek reményeket.

g61abra

61.kép: Gyapjas mamut velős csont, amelyből megfelelő minőségű örökítő anyag kinyerését remélik (Fotó: Semyon Grigoriev)

A mamuthoz hasonló – esetleg megvalósítható – álom az erszényes farkas feltámasztása is, amely a múlt században halt ki. A sejtanya és nevelőanya szerepére a tasmán ördögöt (Sarcophilus harrisii) jelölték. Itt említhetjük a közel ötven éve kihalt indiai gepárdot (Acinonyx jubatus venaticus) is, amelyre India komoly összeget szánt. Az indiai (ázsiai) gepárd genetikai állománya eltér az afrikai gepárd alfajokétól, bizonyára ezért is az indiai gepárd sejtmagot leopárd (Panthera pardus) sejtanya fogadná be és nevelőanya hordaná ki. Ez a próbálkozás azonban máig nem járt sikerrel. Argentínában házi macska (Felis catus) sejtanyával próbálkoztak. A létrejött állat a hólyagcsíra állapotig fejlődött, majd elhalt.

A következő rész címe: Dietetikai bizonytalanságok – mítoszok és viták (Biotechnológikaland No25)

Darvas Béla

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom