Bezárás
K+F+I pillanatképek

A partra vetett Akadémia – Minerva és a nagybőgő

Teljes valójában itt vergődik a parton ez a különleges teremtmény. Vissza kellene dobni az élőhelyére, mert az bizonyosan nem a politika. Ezt persze neki is tudni kellene. Talán érzi is, csak kikergették a baljós jelek erre a számára idegen terepre?

Mi a baj végül is a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA)? A rendszerváltás előtt mintha politikailag gyanús elemek bujkáltak volna itt. Akkoriban a sötétben bujkáló ellenforradalmárok plakátja járta be a medencét, ahol élünk. A rendszerváltás után viszont mintha a kommunisták utolsó mentsvárává vált volna. Aztán 2002-ben jött a Professzorok Batthyány Köre (PBK → 1995: Batthyány Lajos Alapítvány), amelyben az ún. jobboldali tudósok gyülekeztek, hogy kiszorítsák onnan a korábbi bolsevik matematikusokat, mezőgazdászokat stb. Hitvallásukban a PKB-s egyetemi tanárok „felajánlják tudásukat, szellemüket, hazai és nemzetközi tekintélyüket a kiútkeresés nehéz feladatához” – olvashattuk, ami nekem történelmi időket idéz, amikor a rendek életüket és vérüket ajánlották Mária Teréziáért. A Horn- és az első Orbán-kormányok ideje ez. Pálinkás József fizikus volt a PBK első elnöke, aki később az MTA elnöke lett. Így kezdődött az Akadémia politikai kiegyensúlyozása.

Talán most is ilyesmi borzolja az idegeket, amit motiválhat az MTA rendszerváltás utáni irányváltása. Azt megelőzően a gyakorlati területen való munkára rávették a téeszekhez és kohókhoz szoktatott közösséget, amihez sok kedvük nem volt. Egyetemista koromban, tanulmányi versenyt nyerve Drezdában futottunk össze egy orosz csoporttal, amelyet egy velük utazó akadémikus vezetett. A meleg ellen a gyűrött zsebkendőjéből eszkábált magának sapkát úgy, hogy a négy sarkára csomót kötött. Nem igazán tűnt nekünk követendő modellnek.

A rendszerváltás után egyértelműen az alaptudományok felé fordult az MTA. Az alapkutatás mindig is azt jelentette, hogy igen távoli a kapcsolat a gyakorlattal. A hazai kíváncsiságalapú kutatás, amely az OTKA szemléletét uralta, innen származik. Mindez persze abszurd olyan alkalmazott tudományterületen, mint a mezőgazdaság, az orvostudomány vagy a mérnöki tudományok. A rendszerváltás után az innovációs függőhíd leszakadt (30. ábra). A KFI-ből egyre kevesebben foglalkoztak fejlesztéssel (F), alig páran innovációval (I), vagyis a kutatás (K) külföldi lapokban termelte az impakt faktor nevű valamit, aminek a mérőértéke ma is uralja az európai tudományos piacot, de az MTA-nál – leginkább hozzáférési okokból – ez már vitatott. Valójában a folyóiratot, nem a benne megjelent közleményünket minősíti ez az érték, de a helyére emelt MTA-besorolás – a Scimago újságrang – sem tudott elszakadni a lap olvasottságától és idézettségétől.

A politikusok – az MTA lassan tetőző elitista szemléletére válaszul – egyre inkább tudósellenes álláspontra helyezkedtek. Az okos embereket csak okos politikusok kívánhatnák maguknak. A tudós alapból kiszámíthatatlan. Mindig meg akarja mondani a frankót, mindenbe belekotyog, ha nem kezelik keményen. Szótlanságra kell szoktatni. Az MTA ellátmánya, ami egy közepes magyar céghez hasonlítható, tehát folyamatosan az évi hazai költségvetés tárgya lett. Rajta spórol a mindenkori kormány, mint gazdaasszony a befőzéskor használt gumigyűrűn. Kellően megfegyelmezett ez a társaság, megérti – üzent már az elején Antal József is, amikor ellátmánynövelést ígért a tudomány számára, majd visszavonta. Járt volna, de nem jutott.

30.ábra: Innovációs függőhíd (kutatástól a sikeres innovációig) a Halál Völgye felett (B. Mellor nyomán)

Focira – megkockáztatom – többet költünk, mint a magyar tudományra, bár ez utóbbi még papírforma szerint nemzetközi teljesítményű. Persze nem egyedül, hanem az egyetemiekkel. Ők gazdaságilag mind nagyobb vállalkozások, mint az MTA. Itt van persze a mezőgazdasági kutatóhálózat is (NAIK), amely kisebb, szerényebb és szótlanabb. A rejtőzködő túlélés hazai bajnoka, miközben mellőle sorban dőltek ki az ipari kutatóintézetek.

Még kicsit Harry Potteresen Pálinkás álmodta meg a Felfedezésügyi Minisztériumot, de a feladatot már Palkovics László (címkép) kapta meg. Pálinkás József megkülönböztetetten sok lehetőséget kapott, de úgy látom, hogy ígéretei ellenére nem tudott azokkal élni. Az MTA kutatóhálózatának nyomorúságos ellátmányán semmit sem változtatott, bár az MTA intézethálózatát kézi irányítású központokba szervezte. Sokan úgy gondolják, hogy késleltette egy lassan körvonalazódó Palkovics-szerű politikus eljöttét. Mára Pálinkás, aki a Fidesz politikájának kedvezményezettje volt, politikai nézetei is megváltoztak.

Palkovics a hordozórakéta második fokozata. Az MTA központi irányításával párhuzamosan létrehozhatta az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM). Mi ebben vajon a Technológiai jelentése? Miért hiányoznak a névből a Kutatás és Fejlesztés szavak, ha az adminisztráció indokolatlanul hatalmas önbizalommal az MTA irányítására készül, és a hazai – korábban Pálinkás által uralt – pályázati rendszer is hozzá tartozik? Az bizonyos, hogy az MTA irányításában a megduplázódó adminisztráció eltartása képtelenség. Az MTA-nál dolgozó kutatók már így is a nagyságukhoz mérten elképesztő központi terhet viselnek (tiszteletdíjak és központi adminisztráció). Az ITM adminisztrációjával ez most tovább növekedett, amely az MTA számára biztosított ellátmány gyors olvadását eredményezte. Szögezzük le: a kutatási eredményeket nem az adminisztráció – minisztériumi vagy akadémiai, egyre megy – állítja elő, hanem a rendszer kutatói, akikről ez az ITM vs. MTA iszapbirkózás teljesen megfeledkezett. Nem arról szól ez a vita, amiről kellene.

Az MTA költségvetése most közvetve, az ITM-en keresztül érkezik. Minisztere féléve azt ígérte, az simán csúszik tovább az MTA felé, de mostanra Palkovics már kért (követelt?) valamit, ahogy erre számítani lehetett, bár senki sem gondolta, hogy ez ilyen gyorsan és arrogánsan következik be. A média által felhangosított csetepaté lényegileg az MTA költségvetése és az alárendeltség állapota körül kering, hiszen ilyen módon Lovász László (21. kép), az MTA elnöke formálisan is Palkovics László miniszter beosztottjává vált. Nincs már könnyed színjáték, metakommunikált ridegség és gúny annál inkább.

21.kép: Lovász László az MTA elnöke (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

A döbbenetes mégis az, hogy az MTA sohasem volt valóságosan független, csak elhitte magáról, hogy az. Szolgáltat az, akit fizetnek, márpedig az MTA sohasem tudta eltartani magát és az intézményhálózatát. Szóval kínos lehet számára beosztottként ébredni, és hogy valamit a gyakorlat felé kellene teljesítenie. Ez az a pont, ahol nem tudok az MTA méltóságteljes külsőségeivel és alkalmazkodásképtelen (ezt a korhoz értem, amiben működik) vezetésével egyetérteni, és azt gondolom, hogy van teendője. A gyakorlat közelibb állapot társadalmilag hasznosabb lenne. Ezért voltam mostanáig az átalakítást illetően pozitívan várakozó állásponton.

Az MTA 2018. december 6-án rendkívüli közgyűlést tartott, hogy megtárgyalja Palkovics László jövőjüket alapjaiban érintő terveit, a miniszter azonban ígérete és megírt beszéde ellenére nem ment el. Ezt az eseményt járjuk most körül. Palkovics szerint az Akadémia közgyűlést előkészítő anyagai méltatlanok voltak a megbeszélésre. Inkább összehívott egy saját sajtótájékoztatót, ahol azt állította, hogy az MTA vezetése pár nappal korábban elfogadta az ő feltételeit. Ezt azonban az érintettek a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón cáfolták. „…Palkovics az innováció és az alkalmazott kutatások előtérbe helyezését, a szerinte elavult akadémiai intézményrendszer megreformálását és a kormányzati prioritások jobb érvényesítését hangoztatja, az MTA eközben a tudomány függetlenségét, kialakult struktúráját és finanszírozását félti…” – olvashattuk az Indexben.

Az MTA ellátmányának rezsi részét Palkovics 2019. januártól visszatartja, amíg nincs az MTA részéről előrelépés az intézményhálózat sorsáról. Pénz tehát akkor lesz, ha a gazda teljesítést lát. Az MTA elnöke viszont emelt fővel, bár alkupozíció nélkül egyezkedik.

A MTA rendkívüli közgyűlésének mikulásnapi összehívását a két szembeálló egymást kerülgetése előzte meg. Mára elérkeztünk oda, ahol a szemben álló adminisztrációk a saját nyilvánosságuk előtt üzennek egymásnak. Fél év telt el az ITM-ben munkával, és nem láthatók a világos tervek, amelyben a hazai KFI korszerű formája megjelenne. Ez csalódottságom oka. Miközben a hazai KFI valóban megújításra szorul, aközben az ITM részéről semmilyen koncepcionális és nyilvános munkát nem látok, ami hihetővé tenné, hogy ez az átalakítás jó kezekben van.

Palkovics nem ment el a rendkívüli közgyűlésre (22. kép), de helyette az akadémikus társainak szívhez szóló levelet írt. Nem elfoglalt volt, hanem helytelenítette az közgyűlés összehívásának módját. Nem volt a számára ez a közgyűlés baráti pálya; nem egyike már a hazai akadémikusoknak, hanem politikai érdekérvényesítőnek látják. A közgyűlés elsöprő többséggel állt ki az elnök mellett, és kérte a kutatóhálózat pénzét – olvashattuk az MTA honlapján szinte azonnal.

22.kép: Az MTA rendkívüli közgyűlése 2018. december 6-án (Fotó: Szigeti Tamás/MTA)

Az eddigi ismereteink szerint a miniszteri adminisztráció nem ígért több pénzt az MTA kutatóhálózata számára, bár szerkezeti problémák kapcsán néhány intézet átadását, mások megszüntetését lebegteti. Felvetődött, hogy kutatóegyetemek szerveződjenek az alábbi mozgásokkal: MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont → Szegedi Tudományegyetem, MTA Atommagkutató Intézet → Debreceni Egyetem, MTA Agrártudományi Kutatóközpont → Állatorvos-tudományi Egyetem. Ez utóbbi szerintem a képtelenség határán már túl is van, hiszen az Agrártudományi Kutatóközpont, bár egyik intézete valóban állatorvos-tudományi, meghatározó többségében növénynemesítéssel, talajtannal és növényvédelemmel foglalkozik, aminek semmi köze az állatgyógyászathoz. Az MTA-intézetek más részeit – †Pungor-közeli gondolat – az alkalmazott kutatások összefogására újjáalakított Bay Zoltán intézményhálózathoz vinnék át. A MTA társadalomtudományi intézetei is veszélyeztetve érzik magukat, különösképpen az aktívan politizálók (ezt az ITM – Lovász szerint – nagyon nem szereti), de az MTA Közgazdaságtudományi Intézete is. Ekkor persze javulhat a maradék hálózat ellátottsága, de ami az egyébként is hatalmasra duzzadt akadémiai központi adminisztráció foglalkoztatását már egyáltalán nem indokolná. A zsugorodás tehát további leépítést vonna maga után, és az MTA többlépcsős leépítéssel nyugdíjas teaházzá/rendezvényközponttá válna. Mon Dieu, esetleg elveszítenék páran az akadémikusi előjogaikat is. Nincs másként ez több nyugat-európai országban, vagyis ebbe még nem kellene beleborzongani. Az MTA fölösleges adminisztrációjának leépítése szerintem senkinek sem fájna, csak a teljesítményt felmutató kutatóintézeteinek szétverése. Ők vannak ugyanis a karikás ostor végén.

A Magyar Tudományos Akadémia és a magyar kutatók az egyik legfontosabb erőforrást jelentik hazánk versenyképessége szempontjából” – írja a miniszter. Azt gondoltam mostanáig, hogy ez elég lejáratott lózung ahhoz, hogy a hitelesség igényével bárki használni próbálja. Nem arról volt eddig szó, hogy a hazai kutatás éppen a gazdaság versenyképességéhez nem tesz semmit hozzá? Én a pályafutásom alatt úgy láttam, hogy a magyar kutatók a döntéshozók közül senkinek sem fontosak. Cinikusan játszadozik velük a politika, és tartja a legjobbjait olyan méltatlan helyzetben, hogy PhD után ma már azonnal elhagyják az országot, ha a családjuk miatt megtehetik. Gyere haza fiatal – mondják később nekik – és haza is jön közülük az, akinek ez volt az elképzelése.

Nem azért lettem az Akadémia elnöke, hogy asszisztáljak annak szétdarabolásához” – jelentette ki Lovász László, és ez emberileg tökéletesen érthető. A baj csupán az, hogy főnökének üzent hadat, és ahogy tudjuk, az ilyesmi mindig baljós előjelű. A szövegei szerint Palkovics egy teljesen új KFI-felépítményt képzelt el, benne egy lenyugtatózott, de sokkal hangsúlytalanabb Akadémiával, hiszen miért másért hozta a Kormány az ITM-t létre?

A miniszter az MTA első negyedéves költségvetésének rezsi részét vissza kívánja tartani, arra hivatkozva, hogy egyébként az MTA vezetése nem csinálna semmit. Kétségtelen, hogy a valóság fölött lebegő, éteri palotaforradalom zajlik. A MTA átértelmez, ellenáll és olyan párbeszédet szeretne, ahol a köztestületi rendszerével ő diktál. Ez rendben is lenne, ha a minisztériumnak ő adná a pénzt, de fordítva van, és így a főcsap is ott van. A miniszter folyamatosan kommunikálja, hogy nem habozik majd elzárni azt. Ez januárban be is következik.

31.ábra: Kommunikáció (forrás)

Palkovics szerint a dologi kiadások finanszírozására az Akadémia saját forrásaiból van jogi lehetőség, míg Lovász Lászlót az Akadémia szakértői arról tájékoztatták, hogy ez törvényes úton nem valósítható meg. Ha a pályázati pénzek szerződésektől eltérő célú felhasználásairól van szó, akkor az MTA szakértői helyesen nyilatkoztak. Kutatási célra nyert összegek nem irányíthatók át tetszőlegesen rezsi céljára. A törvények a minisztert is kötik, de amennyiben a miniszter nem legális megoldásra utal, az talán már önmagában is botrányos. A kutatóintézetek akkor az év végi jelentésükben név szerint köszönetet mondhatnak a témavezetőiknek, akik a villanyt, vizet, csatornát és gázt fizették. Na persze meg az életveszély-elhárító karbantartási szakikat. Ez lenne a hazai KFI szép új jövője?

A főnök azt mondja, megállapodtak, míg a beosztottja azt, hogy nem. Kinek lehet igaza? Teljesen plauzibilis álláspont lenne ez a felek egyenrangúságát feltételezve. De én nem ezt látom. Adva van egy minisztérium, aminek van az ő MTA-ja. Ez utóbbi elnöke és az általa összehívott közgyűlés (31. ábra) az alárendeltség állapotát nem ismeri el. A ~16.000 köztestületi tag többségének munkahelye nem az MTA kutatóhálózatában van. Mi legyen akkor a belgákkal?

Ma minden megtörténhet. Olyan is, hogy egy december 6-án el nem mondott beszéd napvilágot lát. Így járt Palkovics László is, akinek beszédét az ATv tette elénk.

Legyenek világosan kijelölve a priorizált kutatási területek, az MTA (és nem más) mondja meg, melyek azok a kutatási területek, amelyeket kiemelten szeretne támogatni, és hajtsa végre az intézmények átvilágítását azzal a céllal, hogy teljesítményük világosan megítélhető legyen.” – olvashatjuk a miniszter elvárásait. A területen azonban kiszámíthatóan nem történik semmi, hiszen az MTA elnöke szinte mindent rendben lát abból, ami az ő dolga. Most szervezték át az MTA intézeteket kutatóközpontokba. A prioritások megnevezése egyébként a pályázati irodák feladata, az intézetek költségvetése részben ezen alapul, tehát közvetve alakíthatja át a MTA kutatóintézetek témaszerkezetét. Lovász elnök úr feladata lenne, az általa nem is támogatott miniszteriális koncepció megvalósítása? A miniszter úgy gondolja súg majd, és az MTA elnöke azt fogja akarni, amit ő? Nem Palkovics tudománypolitikai feladata, hogy megszerezze magának ezt a dicsőséget? Most habozik és rögtönöz? Van egyáltalán elképzelése a minisztériumának a hazai KFI átalakítására? Az erre vonatkozóan kifejtett miniszteri megoldások nekem egyre inkább hiányoznak. Félév után szerintem nem itt kellene tartani.

Az intézményhálózat likviditásának/finanszírozásának fenntartása érdekében 2019 első három hónapjában az ITM havonta megelőlegezi az MTA kutatóintézetek személyi juttatásait és járulékait – a bérkeretet –, az MTA pedig saját forrásai terhére biztosítja az intézmények dologi (rezsi) kiadásait.” Ez az, ami az MTA elnökségét kiboríthatta. Az ellátmánya – fegyelmezési célból – csupán a bér és járulékai lesznek három hónapon át, a többit meg fedezze, ahonnan tudja.

Egyesek azt vizionálják, hogy az alapkutatásokra jutó szerény állami ráfordításokat részben fejlesztéspolitikai célra csoportosíthatják át. Ilyen szándék nincs, a minisztérium az előirányzott 1410 milliárdos költségvetésén belül nem az MTA keretének megcsonkítása a cél. Éppen ellenkezőleg: a tudomány és benne az alapkutatás is nagyobb figyelmet és szerepet kap a gazdaságpolitikában.” Ennél a passzusnál valamiféle járókeretre is gondoltam. Nem magamnak. Az MTA intézményi átalakításának nem az a célja, hogy a kutatásokat gyakorlat közeli helyzetbe kényszerítse? Mi akkor a miniszteri vízió, mert már végképpen nem értem? Az MTA alapkutatási tevékenységének erősítéséhez nem volt szükség ITM-re, és az MTA kormányzati annektálása is szükségtelen volt.

Ha visszaolvassák, vagy felidézik az elmúlt fél évben tett nyilatkozatainkat, vagy akár a közös tárgyalásainkon elhangzottakat, azt fogják látni, hogy a folyamat végére az teljesül, amit akkor megígértünk. Vagyis: az MTA autonómiája nem sérül. Nem vonunk el forrásokat az alapkutatásoktól. Nem lesznek sem működési zavarok, sem finanszírozási problémák.” Mondta volna beszédében az a miniszter, aki éppen visszatartja a rezsiköltségeket 2019. januártól. Ez nem forráselvonás? Nem lesz így működési zavar? Értelmezi a miniszter, amit leírt? Elmondható lett volna ez a beszéd az MTA közgyűlése előtt? Szerintem gúnyos nevetés követte volna.

23.kép: A 229 éves akác és az MTA épülete (forrás)

„…ahogy a Csárdáskirálynőben is mindig Szilvia a primadonna, úgy a tudomány képviselőinek is főszerep jut egy innovatív ország építése során. Az már más kérdés, hogy a korszellem, a megatrendek, a globalizáció, a technológiák változása a fő szerepeket is alakítják, és olykor el kell rajta gondolkodnunk, hogy még mindig a kosztümös jeleneteket igényli-e a közönség…” […] „…van, amikor mindenáron ragaszkodnunk kell a változatlan hagyományokhoz, és van, amikor új dramaturgra van szükség, hogy betöltsük azt a szerepet, amit elvárnak tőlünk.” Valóban a nagyoperettekben bármi megtörténhet, még az is, hogy Szilvia helyett most Minerva ugrik be a nagybőgőbe. Ne feledjem, ha már ez előtt a rész előtt a miniszter a Széchenyi István téri aládúcolt akácot is megemlítette (23. kép), mint az MTA-val való bánásmód modelljét: ki végül is a megrendelő, és mi az, amit Palkovics szerint elvár?

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom