Bezárás
Egyéb

Matrjoska-szindróma – arányok és aránytalanságok

(K+F+I pillanatképek: No15)

Elérkezett talán az idő, hogy intézetszerkezeti szempontból csöppet hátranézzünk, vagyis hogy a két állami kutatóhálózatban (egyetemi, MNV Zrt., egyéb Kft. és magántulajdonban lévő kutatóhelyekről most átmenetileg megfeledkezve) mit találunk, és hogyan néz ki ezek egymáshoz viszonyított aránya. Elöljáróban és a cím magyarázataként leírom azért, hogy a matrjoska-babával valamikor gyerekkoromban találkoztam először. Izgalmas volt rájönni, hogy a nagy hasú babákban továbbiak rejtőznek. Hamar rájöttem persze, hogy a gondosan festett elsőben lévő továbbiakon nincs már semmi új, és hogy az arányok beljebb egyre torzulnak, míg a legbelső tömör fababa, már minden szempontból a csalódás maga. Nos, a kutatóközpontok szervezésének pillanatában a Matrjoska-szindróma súlypontosnak tekinthető (16. ábra). Most a belsőket vizsgálgatjuk éppen. Valamennyi dolognak múlnia kell – énekelte George Harrison egykoron, és ez a zen bölcsesség minden állapotra érvényes.

Mára 57 hajdani intézetből – amely az MTA és VM kezelése alatt állt – 16 kutatóközpont jött létre. Ezek közül 15 az MTA-hoz tartozik. A kutatóközpontokban közel 2.700 kutató dolgozik, míg a teljes létszám 4.900. Emlékezzünk arra, hogy a KSH szerint hazánkban 2011-ben 55.000 főt tartottak nyílván, akik a K+F+I-ből élnek. Nos, ennek a 9%-át (a kutatók 7%-át) találjuk csupán állami főfoglalkozású kutatóhálózatban, ami a kirakatban, a nyilvánosság előtt szerepel. A közfigyelem egyértelműen feléjük irányul. Vajon kikről szólnak valójában a KSH statisztikák? Örömmel vennék megfejtéseket. Fel kell addig is tételeznem, hogy a hazai K+F+I tevékenység meghatározó részét a szakmai nyilvánosság előtt alig mutatkozó, a nemzetközi publikációs adatbázisokból alig megismerhető vállalkozások rejtegetik, amelyekben persze főfoglalkozású kutatók vállalkozásai is lehetnek, „emelve” a kutatói számokat. A vállalkozások közül a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-ről – mint legismertebbről már korábban írtam. 2012-es beszámolójuk 157 szellemi és 13 fizikai munkásról emlékezik meg. 2014. elejére ez a szám háromszázra bővült, amit év végére 350-re növelnének. Komoly előmenetel, de arra az alapvető kérdésre, hogy a szellemi foglalkozásúak közül mennyi az aktív kutató (minősítés alatt lévő vagy minősített) – legalábbis a budapesti telephelyen – nem kaptam válaszokat. Tény, hogy a Stratégiai Igazgatóság (Bay-Strat) létrejöttével (az osztályvezetőjének tájékoztatása szerint 45 nem-kutató munkatársat foglalkoztat) a pályázatmenedzselés megkülönböztetett szerepet kapott ennél a Kft.-nél. És itt felvethető – ami ezen a pillanatképen hangsúlyos –, hogy milyen arányú a kutató és nem-kutató állomány létszáma. Egy K+F+I cégnél a kiszolgálók (pályázati ügyintézők, asszisztensek, titkárnők, gépkocsivezetők, portások, takarítók stb.) aránya fontos mérőszám.

16abra

16. ábra: Magyarország jelentősebb, főfoglalkozású kutatóközpontjai és kutatói létszámuk: ATK – Agrártudományi Kutatóközpont; ATOMKI – Atommagkutató Intézet; BFI – Biofizikai Intézet; BKI – Biokémiai Intézet; BLI – Balatoni Limnológiai Intézet; BTK – Bölcsészettudományi Kutatóközpont; CsFK – Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont; CsI – Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet; EI – Enzimológiai Intézet; EK – Energiatudományi Kutatóközpont; GI – Genetikai Intézet; II – Izotópkutató Intézet; KOKI – Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet; KRTK – Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont; MBK – Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont; MFI – Molekuláris Farmakológiai Intézet; MI – Mezőgazdasági Intézet; MTA – Magyar Tudományos Akadémia; NAIK – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ; NBI – Növénybiológiai Intézet; NyTI – Nyelvtudományi Intézet; ÖK – Ökológiai Kutatóközpont; RAMKI – Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet; RI – Regionális Kutatások Intézet; RMI – Részecske- és magfizikai Intézet; SzBK – Szegedi Biológiai Kutatóközpont; SzFI – Szilárdtest-fizikai és Optikai Intézet; SzI – Szociológiai Intézet; SzKI – Szintetikus Kémiai Intézet; SzTAKI – Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet; TK – Társadalomtudományi Kutatóközpont; TTI – Történettudományi Intézet; TTK – Természettudományi Kutatóközpont (Q2); VM – Vidékfejlesztési Minisztérium; WFK – Wigner Fizikai Kutatóközpont

Pályázásra (beleértve a hazai OTKA pályázati rendszert is) csak angolul kitűnően tudó kutató/fejlesztő alkalmas. Pályázatvezetőnek PhD – még inkább DSc – minősítésű kutató alkalmas (a pályázatvezető alkalmasságának megítélésénél ez és a publikációs előélet mérlegelésre kerül), közülük is azok, akik szakmai beágyazottsága számottevő, vagyis kapcsolati tőkét gyűjtöttek. A szakmai beágyazottság és a kapcsolati tőke – fanyaloghatunk ugyan mindkettőn – jelentős szempontok olyan pályázati szerkezetekben, ahol a nyerési esély csekély. Nem mondhatjuk – bár tesszük – ezt az OTKA pályázati rendszerére, amelyben a pályázók ~30%-a nyer (sajnos csekély összegeket), miközben az EU pályázati rendszerében csupán 10-20% (az elnyerhető összeg itt jóval magasabb). Az említett esetekben a minőség alapján támogatandó pályázatok száma (az OTKA-nál is bizonyosan) meghaladja a pénzügyi szempontból támogathatókét, így a végső pályázati sorrend felállításába sokfajta szubjektív elem vegyülhet, amelyben lényeges a hazai/nemzetközi szakmai körökben való ismertség. A kutatási pályázatok egyébként eltérő mértékben támogatják a foglalkoztatottak munkabéreit, abból is inkább az időszaki munkabéreket (PhD hallgatók, új foglalkoztatottak stb.) fogadják be, hiszen nem ez az elsőrendű célkitűzésük, hanem a kutatási célok megvalósításának finanszírozása. Mindebből egyenesen következik, hogy az állam – bár források kivonásával a rendszerváltás óta ezzel kísérletezik – nem vonulhat ki a K+F intézetek fenntartásából. Más a helyzet, ha egy országban a nagyvállalati megrendelők átveszik ezt a szerepet és folyamatos megbízásokat adnak az állami kutatóközpontoknak is. Erre fejlett ipar nélkül esély sincs.

Ma az egész világon csökken az egy kutatóra eső foglalkoztatottak száma, vagyis intézetvezetési szempontból az aktív állomány arányának fokozása vált meghatározóvá. Egy kutatóra egy „kiszolgálónál” magasabb érték – a mai költségvetési ellátás mellett – a szerkezetre utalóan intézetfinanszírozási kérdéseket vethet fel. Ha egy K+F+I cég aránytalanul nagy létszámú pályázatmenedzselésre szakosodott részleget hoz létre az bizonyosan az intézetéből kifelé tekint a valós kutatási teljesítményt produkáló aktív létszámot illetően. Például összegyűjti, aktivizálja az egyetemeken szétszórtan elhelyezkedő kutatói kapacitásokat, akik pályázati adminisztrációval nem szívesen foglalkoznak, illetve lemondanak a pályázati pénzeknek erről – a tudományos aktivitást tekintve kis szakmai értékű – szeletéről. Pályázatíró sikerdíjasok – korunk termékei, a valóságos K+F munka vámszedői.

A vállalkozói szféra K+F+I aktivitására gondolva van annak olyan része, amely mára komoly nemzetközi reputációt szerzett. Én is ismerek kitűnően felszerelt, optimalizált állományú K+F vállalkozást (lásd pl. Toxi-Coop Zrt.), amely műszeres felszereltsége, szervezettsége, megjelenése a nemzetközi piacon igen impozáns. Viszont, hogy ilyen lenne a hazai K+F+I aktivitás meghatározó többsége (lásd KSH statisztikák), azt már nagyon is kétlem.

A kutatók létszámának 94%-a (összlétszámban 87%-a) az MTA és 6%-a (összlétszámban 13%-a) a VM működtetése alatt található. Az élettelen természettudományi kutatóközpontokban dolgozó kutatók a teljes létszám 45%-át teszik ki. A hazai akadémiai kutatásban a fizika területen dolgozó kutatók száma a legmagasabb (innen érthetővé válik a fizikus akadémikusok magas száma), vagyis közelíti a hétszázat. Az akadémiai kutatásokban az élettudományok körében (29%) a biológiai/orvosi alapkutatás látszik a legnépesebbnek, azonban a NAIK-nál dolgozó kutatókat számításba véve az agrárkutatás a legjelentősebb méretű (369 fő). A két tulajdonos (MTA és VM) másféle értékrend felé kalauzolja az itt dolgozókat, ami a szerkezeten is meglátszik, hiszen a VM intézetekben a kisegítő személyzet létszáma lényegesen magasabb (1 : 3,8), mint az MTA intézetekben (1 : 1,6). A VM NAIK a kisegítő személyzettel együtt a második legjelentősebb létszámú kutatóközpont (17. ábra), azonban kutatói létszámra tekintve csupán a hatodik. A NAIK-nál dolgozó Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet alapkutatásban vezető helyzetű mezőgazdasági biotechnológiai intézet, míg némely akadémiai intézetben fejlesztési munkák is folynak, pl. az MTA ATK-ban a Csalomon csapdacsalád fejlesztése. A társadalomtudományok közül (26%) a nyolc intézet összevonásával született Bölcsészettani Kutatóközpont a legnépesebb, a maga háromszáz közeli kutatójával.

17abra

17. ábra: Magyarország jelentősebb, főfoglalkozású kutatóközpontjainak kutatói (nem-mintázott rész) és nem-kutatói létszámuk (mintázott rész): ATK – Agrártudományi Kutatóközpont; ATOMKI – Atommagkutató Intézet; BTK – Bölcsészettudományi Kutatóközpont; CsFK – Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont; CsI – Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet; EK – Energiatudományi Kutatóközpont; KOKI – Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet; KRTK – Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont; MTA – Magyar Tudományos Akadémia; NAIK – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ; NyTI – Nyelvtudományi Intézet; ÖK – Ökológiai Kutatóközpont; RAMKI – Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet; SzBK – Szegedi Biológiai Kutatóközpont; SzTAKI – Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet; TK – Társadalomtudományi Kutatóközpont; TTK – Természettudományi Kutatóközpont (Q2); VM – Vidékfejlesztési Minisztérium; WFK – Wigner Fizikai Kutatóközpont

A meghatározó kutatói aktivitás vitathatatlanul az MTA alatt található, ahová 15 kutatóközpont tartozik. A teljes kutatói létszám az MTA 182. Közgyűlésének határozata szerint ~2500 fő, ami átlagosan ~170 kutatót jelent kutatóközpontonként. Ehhez képest vannak nagy kutatóközpontok, mint az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK, a majdani MTA Q2), amely 411 kutatójával kiemelkedik a hazai mezőnyből. Ez a kutatóközpont már multidiszciplináris, amelyben élettudományi intézetek közül egy biokémiai, az élettelen természettudományok közül két kémiai, egy gyógyszerészeti és egy fizikai, valamint a társadalomtudományok közül egy idegtudományi intézetet foglal magában. Természetesen vannak kicsik is, mint 81-81 kutatójával a kutatóközpontokba be nem szervezett Kísérletes Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (RAMKI).

Többen megkérdőjelezik, hogy az MTA kutatóhálózatának kutatásalkalmazásra/fejlesztésre való korábbi kiterjesztése nem súlyos szereptévesztés-e, vagyis hogy az MTA intézeteinek nem a tiszta alaptudományokkal/alapkutatással kellene csupán foglalkoznia? Valóban a mezőgazdasági kutatóintézetek megosztottsága egyenesen elkerülhetetlenné teszi az ezzel való szembesülést, bár jól érzékelhetően ezt a kérdést minden eddigi MTA elnök messze elkerülte. Helytelen szerintem az agrárkutatás kettéválasztása és az MTA-nál lévő részben az eredményhasznosító minisztériumtól való teljes függetlenség. Mindezt az egyetemi képzésre is érvényesnek gondolom. Hasonló újraértékelésre szorulna az orvostudományok, vagy a mérnöki tudományok leválasztása az eredményhasznosító tárcákról. Hangsúlyos kérdés persze, hogy a miniszteriális adminisztráció rendelkezik-e a kutatóközpontok irányításához szükséges, a múltat ismerő, így távolra látó szakembergárdával? Én úgy gondolom, hogy ma egyértelműen hiányzik még ez a fajta vezetői közösség, bár a mezőgazdaságban, a NAIK létrejöttével egy hangsúlyozottan szakmai főigazgató körül tömörülő kutatóközponti vezetés idővel és jelentős „építkezés” után betöltheti ezt a funkciót.

Térjünk még vissza a kutatóközpontok kutatói és nem-kutatói arányaihoz. A Magyar Tudományos Akadémia hálózatában a társadalomtudományi területet jellemzi ma inkább az alacsony kiszolgálói arány, amely a kutatók számához viszonyítva 10-23% között változik. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a Nyelvtudományi Intézet és a Társadalomtudományi Kutatóközpont sorolható ide, illetve rajtuk kívül a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. A kutatókénál magasabb kisegítő létszám (116-123%) viszont inkább az élő természettudományi kutatóközpontokat jellemzi, vagyis az Agrártudományi Kutatóközpontot, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetet és az Ökológiai Kutatóközpontot. Rajtuk kívül az Energiatudományi Kutatóközpont (184%-kos értéke a legmagasabb az MTA kutatóközpontjai közül) és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (100%) kiszolgálói létszáma jelentős. A többi MTA kutatóközpont az előbbi két csoport között foglal helyet. A kiszolgálói arány emelkedése jellemző a nagyműszeres és szabadföldi aktivitásra, illetve azokra az intézetekre, amelyeket gyakorlati vonatkozásaik fejlesztési területek felé fordítottak.

Az MTA kutatóközpontjaihoz képest jelentősen eltér a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ értéke, ami ma 279%. Minden bizonnyal ebben a kutatóközpontban a szerkezetmódosítás megoldása égető feladat, hiszen egy témavezető kutató bevétele aligha éri el tartósan hazánkban további három ember eltartásának lehetőségét és ez csupán az átlagos teljesítés esetén érvényes érték. A pályázatképes (általában középkorú) kutatói állomány jelentős emelése (ilyen található legkevésbé a kutatói „piacon”) a nem-kutatói létszámmal szemben elkerülhetetlen, hiszen ellenkező esetben az állam (a tárca) számára állandó finanszírozási problémákkal küzdő új kutatóközpont jött létre, vagyis a szakmai építőmunka neheze ebben az új kutatóközpontban csak most kezdődik lényegét tekintve.

Darvas Béla 

A folytatás címe: Kutatóintézeti nonprofit káefté – fából vasparipa (K+F+I pillanatképek: No16)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom