(K+F+I N^o77)

Előzmény: N^o1 Képviselői ki(áb)rándulások évei; N^o2 Vadmérgezések Magyarországon

Hazánk szúnyogállomány-gyérítését, már régen Bacillus thuringiensis var. israelensis toxintartalmú készítményekkel kellene végezni és a lárvanevelő helyek kezelésével. Elhanyagolható azonban – 1-2% (4. ábra) – az ilyen módon szakszerűen végzett állománygyérítés aránya a hazai gyakorlatban. A Bti egyébként az árvaszúnyog lárvákat nem kíméli. Fogadkozások a gyakorlat megváltoztatására évtizedek óta vannak, de az állami védekezést végző előkészítők és kivitelezők az imágóirtásra szavaznak, mert az látványos és a lakosság ökológiai/toxikológiai szempontokból kevésbé tájékozott része örül ennek. A használt idegméreg hatású deltametrin nem veszélytelen, sőt ma reprezentánsa az elfogadhatatlan ökotoxikológiájú hatóanyagoknak. Gerinces fajokra gyakorolt hatásaik közül a hormonmoduláns hatása bizonyított, vagyis nincs rendben, hogy településeink levegőbe fújva könnyen belélegezhetjük (9. melléklet). A kivitelezők viszont a lakosságot szándékoltan és félrevezetően arról tájékoztatják, hogy a kezelés csak a csípőszúnyogokat irtja, ami egyszerűen nem igaz, hiszen miért kellene akkor a méhészeket értesíteni és estére a kaptárakat bezárni? Miért nem szabad élővizes környezet közelében permetezni? Hogyan lehet a média munkatársait ilyen könnyedén megtéveszteni, hogy még csak vissza sem kérdeznek? A irányító belügyminisztérium vezetői miként engedhetik ezt a félrevezető tájékoztatást? Az idegmérgeknek bizony egyike sem szelektív hatású. Ráadásul a piretroidok közé tartozó deltamethrin extrém mérgezőségű halakra, kétéltűekre és hüllőkre is. Sőt a kistestű rovarfogyasztó madarakra is. Különösen vonatkozik ez a fecskefélékre, amelyek alkonyatkor gyakran szúnyogoznak.

„A hazai fecskeállomány 2000-2010 között összeomlott, az ezredforduló első évtizedének végére az állománycsökkenés meghaladta az 50%-ot. A tendencia sajnos nem fordult meg, viszont közben nagyot változott a világ. A 2010-es évek végére jelentősen felerősödött a klímaváltozás, melynek egyik következményeként szinte évről-évre újabb és újabb mezőgazdasági kártevő rovarok és betegségeket terjesztő szúnyogfajok érkeznek Magyarországra. Éppen ezért az olyan rovarevők szerepe, mint amilyenek a fecskék és a denevérek is, jelentősen felértékelődik, hiszen ők biológia úton, plusz környezetterhelés nélkül csökkentik a rovarok számát. Hiányukban ezt agrárkemikáliákkal és rosszul végrehajtott szúnyogirtással végezzük el, ami súlyosan környezetszennyező és természetkárosító” – olvashatjuk az állatvédő civilszervezet (Agenor) oldalán. Különösen a védetté nyilvánított molnár- (Delichon urbicum) és füsti fecske (Hirundo rustica; 14. kép) veszélyeztetett, de szerintem a parti fecske (Riparia riparia) is érintett. Ezek eszmei értéke darabonként 50 ezer HUF. Vajon mekkora természetvédelmi büntetést kellene fizetni deltamethrin-nel végzett repülőgépes szúnyogirtások után egy körültekintő felmérés után és itt a védett ízeltlábúakra is gondolok?

4.ábra: A hazai csípőszúnyog-állománygyérítési gyakorlat 2019-2022 között

Darvas Béla: A madárles, a madárleltározás, a madárfényképezés elterjedt hobbi Európában. Te gyerekkorod óta műveled. Minden bizonnyal a tömegviszonyok változása nem kerülte el a figyelmed. A fészeképítő fecskéknek a fészke is védett, tilos a leverésük. Milyen tapasztalataid vannak ebben az ügyben?

Sallai Róbert Benedek: Magam részéről nagyon örülök annak a folyamatnak, amelyre kérdésed első mondatában utalsz. Véleményem szerint a társadalmi fejlődés egy szintje, amikor a társadalom egyre kifinomultabb hobbikat választ magának és a szabadidő eltöltésére egyre kulturáltabb programokat választ. Nyilvánvalóan kocsmában is lehet ácsorogni naphosszat, lehet csak trécselni, de onnantól kezdve, hogy megjelenik a szabadidő eltöltése igényének egy magasabb szintje, az állampolgárok mozogni kezdenek, futni, kerékpározni, színházba járni és ezek közül a tevékenységek közül egy lehetőség a madárfigyelés hobbija, bár többünknél ez elhivatottság. Angliában, ahol a madárlesnek és a lepkevédelemnek több évszázados hagyománya van, teljesen természetesnek tűnik, hogy családok hétvégén nyakukba látcsövet akasztva a természetfigyelés örömének szentelik szabadidejüket, közösen örülve egy-egy addig nem látott fajnak. Az angolok csodás központokat is fejlesztettek, ahol a környezeti nevelés és természetvédelmi szemléletformálásnak áldozhatnak a hithű madarászok órákat, napokat. 1974-ben az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) születésekor még úgy tűnt, hogy néhány lelkes ornitológus álma csupán az, hogy madártannal foglalkozzon Magyarországon, míg mára Facebook-csoportok sokasága igazolja, hogy milyen sokan hódolnak az ilyen irányú szabadidős programoknak hazánkban is. Ugyanakkor a kérdés másik részében jelzett tendencia nyilvánvalóan és látványosan jelen van évről-évre: a madárállomány mindenhol fogyatkozik. Fajok, amelyekkel húsz évvel ezelőtt hétköznap találkoztam eseményszámba menő ritka vendégek lettek. Gyakori költőfajok eltűntek, míg néhány más faj urbanizációjának vagyunk szemtanúi. Egy vizsgálatban kifejezetten azzal foglalkoztam, hogy azon madárfajok populációváltozásáról adjak számot, amelyek az állattartás visszaszorulása miatt, illetve az intenzív állattartó kultúrák terjedése miatt kerültek veszélybe.

14.kép: Fészeképítéshez sarat gyűjtő füsti fecske (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

A fecskékre konkrétan rátérve, nyilvánvalóan szembetűnő az a változás, ami a gyerekkorom óta tapasztalható, amikor még a vonulásra váró fecskéktől a villanyvezetékeket nem lehetett látni, olyan mennyiségben voltak jelen, míg mára szinte ritkaságszámba megy egy-egy füsti fecskefészek. A 70-es évek végén, 80-as évek elején, kisgyermek korom egyértelműen a füsti fecske dominanciáját mutatta városunkban, de akkoriban a háztáji állattartás szinten minden udvarban jelen volt. Szarvasmarha, disznó, juh egyaránt. A háztáji visszaszorulása elsőként is változást hozott abban, hogy a füsti fecske állománya visszaszorult, a molnár fecske állomány megjelent és elterjedtebbé vált, majd tanúi voltunk a molnár fecske állomány visszaszorulásának is. Herman Ottó óta, aki A madarak hasznáról és káráról című művében a vidéki ember és madarak együttélésének harmóniájáról ír, sajnos jócskán megváltozott a helyzet. Túrkevén is általánossá vált, hogy a hivatalba azt jelzik, hogy fecskefészkeket szeretnének leverni, mert odapiszkítanak az eresz alá, volt példa arra, hogy veréb gyérítéshez kértek engedélyt, mert a kiteregetett ruhákra szálltak, de nemrég arra is panasz érkezett, hogy az áttelelő fülesbaglyok állománya köpeteikkel piszkítják az udvart. A tolerancia csökkenése az állatvilág életének ilyen vonatkozású hatásaival szemben folyamatosan csökken, a természettől egyre inkább eltávolodó ember sokszor mutat teljességgel intoleráns viselkedést törvényileg védett fajok állományával szemben is. A másik oldalról viszont valóban erősödik a madárvédelmi mozgalom, de sajnos ennek oka volt az, hogy szinte minden területen fogyatkoznak a madárfajok. Néhány kiemelt faj állományának növekedése ügyében látványosak az eredmények, miközben sok tucat faj állománya kritikusan csökken. A legnagyobb fogyatkozás a mezei élethez kötődő, agrárterületeket élőhelyként használó fajoknál tapasztalható.

9.melléklet: Az American Birds Conservancy kiadványa   A madarak az elfogadhatónál nagyobb mértékben kitettek a növényvédő szerek hatásainak – a tojáshéj-képződés DDT-vel történő problémáitól kezdve [hormonmoduláns hatásra vezethető vissza, ami a deltamethrin-t is jellemzi] az azt követő szerves foszforsavészter és karbamát rovarölő szerek által okozott kiterjedt pusztításig. Több kutató szerint a madarakat már érinthetik a neonikotinoidok, és hogy legalábbis Európában a madárpopuláció csökkenése ezeknek a népszerű rovarölő szereknek tulajdonítható. Az itt felülvizsgált fő termékek az acetamiprid^*, az imidacloprid, a thiacloprid, a clothianidin és a thiamethoxam. A kisebb vegyületek közé tartozik a dinotefuran, a nitenpyram és a nithiazine. Az összehasonlítás kedvéért ez a jelentés adott esetben számos régebbi rovarölő szert tárgyal, amelyeket a neonikotinoidok váltottak fel. Ide tartoznak a diazinon, chlorpyrifos, malathion, terbufos és methamidophos szerves foszforos rovarölő szerek, a carbofuran, metomyl karbamát-rovarölőszerek, a tefluthrin^* és deltamethrin^* piretroidok, valamint a karbathiin csávázószer. [A ^*-val jelzett hazánkban használható.] […] Az immunmoduláns hatás sem elhanyagolható […] Hatalmas az ismerethiány abban a tekintetben, hogy milyen eltérések figyelhetők meg a fészeklakó és fészekhagyó fajoknál. A fészeklakó koraszülött fajok hatásvizsgálata nemzetközi szinten elmaradt, hiszen az alkalmazott modellállatok fészekhagyók. (forrás: Pierre Mineau és Cynthia Palmer, 2013)

15.kép: Ökörszem (Troglodytes troglodytes) (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

A MME napilapokban és szóvivőn keresztül a helyzethez nem illően rendkívüli óvatossággal szólal meg. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSz) sem viselkedik másként, pedig szerintem ez lenne a feladata, ha az állami szervek nem működnek megfelelően. A hazai csípőszúnyog-állománygyérítés irányításának nincs valós szakmai gazdája az országban! A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltói erre a legjobb szándékukkal sem alkalmasak!

A közzétett meglátások madarászok által végzett állapotfelmérésen és nem az okok keresésén és megnevezésén alapulnak! A gyártók szerint a deltamethrin a vizsgált madarakra nem volt különösképpen akut módon mérgező. Viszont a magevő virginiai fogasfürj (Colinus virginianus) modellállaton végzett krónikus teszt is már mérsékelt toxicitást mutatott. Kistestű rovarevő madarak fészeklakó fiókái nincsenek a modellállatok között. Tehát a növényvédő szerekre tett megállapítások akkor volnának meggyőzőek (9. melléklet), ha ilyet mondjuk valamely fecskefélén oknyomozó vizsgálatokban igazolna valaki, vagyis a béltartalom növényvédőszer-maradékait látnánk. Ehhez lényegesen nagyobb ökotoxikológiai figyelmet érdemelnének a kistestű (15. kép) és hasznos rovarevő madarak, hiszen ökológiai szolgáltatásaik nagyon jelentősek a mezőgazdaság számára. A halak, kétéltűek és hüllők nyomon követése pedig nálunk senkire sem tartozik. Miért ritkultak meg annyira a szúnyogfogyasztó békafajok, hogy ma valamennyi fajuk védett?

Most csak téblábolunk a gyanúnál, amit legjobb esetben madarászok fogalmaznak meg (újságíró muszáj Herkulesek szövegeiben elképesztő hibák vannak), de körültekintően nem tudnak bizonyítani. Ekkor a deltamethrin nagyszámú rovarevő énekesmadárra (pl. címkép – szürke légykapó, Muscicapa striata; Fotó: Sallai Róbert Benedek; 14-15. képek) gyakorolt hatásról pontosan mit is tudunk? Szerintem majdnem semmit! Tényleg az fontos, hogy ne vakaródzunk, ha grillpartit rendezünk. Nem használhatnánk az önkormányzat felháborodott hívása helyet valamilyen szúnyogriasztó krémet? Nem próbálkozhatnánk különféle módon a csípőszúnyogokkal való találkozásainkat elkerülni?

DB: Milyen gyakorisággal foglalkozol lakossági bejelentésekkel Túrkevén?

SRB: A szúnyogokkal kapcsolatos bejelentések ciklikusan változnak. Természetesen nem pusztán az évszakok változása eredményezi a szúnyogok jelenlétének problémáját, de évről-évre kicsit változik a szúnyogok jelenlétének mértéke is. Polgármesterségem alatt egy olyan év volt, amikor a nyár folyamán szinte naponta panasszal éltek lakosok a csípőszúnyog jelenléttel kapcsolatban, míg más években sokkal kisebb mértékben jelentkezett ez a probléma. Vannak területek, ahol a szúnyoglárvák kikelése zajlik, ahol most is van több panasz, míg természetesen vannak helyek, ahol elenyészően jelentéktelen ez a probléma.

DB: Mennyire népszerű feladat a lakosság – akinek jelentős feladata is van – türelemre intése szúnyogügyekben?

SRB: Meg kell vallanom, hogy ez ügyben letettem a szemléletformáló munkámról. Több alkalommal igyekeztem ismeretterjesztő törekvéssel bővíteni a helyiek érzékenységét természetvédelmi kérdésekre, de a csípőszúnyog ügyben úgy tűnik esélyem nincs eredményt elérni. Sajnos nem igazán találkoztam még olyan emberrel, akit sikerült volna meggyőznöm, hogy nyugodtam tűrje a szúnyogok gyötrését környezetbiztonsági, vagy természetvédelmi megfontolásból. Éppen ezért egy jó ideje elhárító kommunikációt folytatok, hiszen a szúnyoggyérítés a Katasztrófavédelem hatáskörébe került, így mindenkor át tudom hárítani a probléma felelősségét erre a szervre.

DB: Mi változott a magyar lakosság értékrendjében ahhoz, hogy a fecske- és gólyafészkeket egyre kevésbé tűri a saját portáján? Ekkor a béka és denevérfóbiáról még egy szót sem szóltam! Szerinted a természet tisztelete jellemzi a mai vidéki embert, ha az még egyáltalán eltér a várositól, mert mintha nem?

SRB: A kérdésed kapcsán elsőként érdemes tisztázni, hogy a vidéki ember lehet-e városi ember? A kérdésedben sugallt különbség itt Túrkevén, csakúgy, mint több száz magyar településen azért nehezen értelmezhető, mert vidékiek is vagyunk és városiak is. A természettől történő elszakadás mértéke lehet, hogy a települések lélekszámától, vagy az iparosodás szintjétől függ, s valóban a legrégebbi nyomai ennek az elszakadásnak a fővárosban vannak, de a hozzánk hasonló méretű településeken azért még erős a jelenléte annak a generációnak, aki semmilyen formában nem szakadt el a természettől. Jómagam is gyermekkorom óta veszek részt agrármunkában, gyermekkoromban pecázni jártunk, épp ezért még az én generációmban is alig van olyan, aki ne ismerné legalább felszínesen a természet mindennapi eseményeit, vagy ne lett volna közvetlen kapcsolata a természettel. Ennek ellenére a vidéki emberek egy része is távolodik a természettől és egyre hétköznapibb az, hogy nem ismernek fel közönséges madarakat, nem simogattak lovat, tehenet, nem fürödtek természetes vízben.

Nyilván mindig is voltak nemszeretem állatok, a hüllők és kétéltűek marketingje valóban elég rossz, de például a gólyafészkek negatív hatásáról nagyon kevésszer kapok bejelentést. Volt már, aki azért jött, mert gólyafióka a házának tetejére szállt át és azt piszkították, de ennek ellenére például a gólyák iránti természetvédelmi érzékenység nagyon erős az emberekben, legalábbis úgy érzem. A többség a fecskéket is kedveli, míg a verebeket hagyományosan szemtelennek tartják, de azért a hozzánk hasonló méretű városokban még nem szakadtunk el teljesen a természettől – habár, ez az ábécé utolsó betűivel jelzett generáció sajnos egyre inkább. De azért a lakásállomány túlnyomó többsége kertes ház, még jelen van a zártkertek kultúrájában szép-számmal van vadász, horgász, természetjáró egyaránt. Azt gondolom, hogy nem pusztán a település mérete meghatározó a természethez való viszonyban, hanem a kultúra, a gazdaság, a társadalmi folyamatok sokkal erősebben szocializálják az embereket ilyen irányú érzékenységre.

16.kép: Gyurgyalag (Merops apiaster) (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

Az íráshoz válogatott képanyag csupán azt akarja érzékeltetni, hogy mennyi szép rovarevő madarunk van (16. kép) és akkor a rovarevő kétéltűekről (pl. békák) és emlősökről (pl. cickányok, sündisznó, denevérek) egy szót sem szóltunk, pedig az ügyben bizonyára kellene. Most, hogy ezt leírtam jut eszembe, hogy milyen elképesztő mértékben megritkultak a hazai kecskebékák (a tavi béka, Pelophylax ridibundus és a kis tavibéka, Pelophylax lessonae természetes hibridje) népességei, amely combját valaha árulták például az egri piacon, de a Hortobágyi Állami Gazdaság halastavaiban is fülsiketítőek voltak. Itt persze eljutottunk kukorica-gyomirtó szerekhez is, mint az atrazine és szerkezeti társai, amiről a hormonmoduláns hatás a nemzetközi figyelem középpontjába került. A növényvédő szerek a DDT után itt másodjára mutatkoztak be azt illetően, hogy milyen súlyos környezeti hatást tudnak előidézni. A környezetanalitika és az ökotoxikológia tisztázta ezt az ügyet. Most talán éppen az idegmérgek távlati szerepének (pl. DDT, piretroidok, neonikotinoidok) felmérése lehetne a cél, hiszen a különféle súlyos neurológiai betegségekhez (pl. fiatal korban a chlopyrifos) ennek a folyamatos kitettségnek is köze lehet.

DB: Az amatőr, de mégis egy életre szóló madarászás (ami sok mindenben profivá érlel) során volt olyan érzésed, hogy madárfajok eltűntek a környezetedből és az okát nem találtad meg?

SRB? Az amatőr szót megtiszteltetéssel vállalom, mert Festetics Antal professzor egy madártani konferencián egyszer arról mesélt, hogy Herman Ottó vállalta, hogy amatőr, mert a francia nyelvből jövő szónak az elsődleges jelentése: szeretni azt, amit csinálsz, szeretetből csinálni valamit. Azóta én is büszkén vállalom: amatőr vagyok. Arra térve, hogy fajok állományainak eltűnésére látszólag nagyon sokszor valóban nincs azonnali magyarázat, de előbb-utóbb mégis találunk gyanús összefüggéseket. Alapvetően pont azért fontos számomra a tájban, de legalább életközösségben való gondolkozás, a táji lépték megtartása az értékeléseknél, mert sokkal könnyebb látni a kölcsönhatásokat a társadalmi folyamatok, tájhasználati folyamatok és a fajok eltűnésének dinamikája között, amiből az utóbbi rendszerint már csak indikátor. Nagyon sokszor lehet felismerni a kölcsönhatásokat, például az élőhelyvesztést vagy az agrárium szerkezetének érdemi megváltozását. Utóbbiban az intenzív kultúrák térhódítása, a meggondolatlanul használt növényvédelmi feladatok éppúgy érdemi hatással vannak, mint az extenzív állattartás eltűnése. A felismert kölcsönhatások mellett persze mindig van néhány olyan esemény is, amelyekre hirtelen nem találjuk meg a magyarázatot. A táji változások szélesebb kivetülése, a geoszférákban zajló változások folyamata, melyek közül a klímaváltozás éppúgy érdemi változásokat hoz, mint a tájhasználat – tehát lokális és globális hatások külön-külön is, együtt is érvényesülhetnek. A térségünkben egykor erős állománnyal jelenlévő héja állományban például globális felmelegedéssel megjelenő nyugat-nílusi vírus okozta láz teljes populációs összeomláshoz vezetett. Egy darabig ennek sem lehetett érteni az okát, majd a szakszerű kutatások választ adtak a folyamatra.

DB: Mi szerinted az amatőr madarász limitációja a profihoz képest?

SRB: Hazánkban talán csak az mondhatja el magáról teljes joggal, hogy ornitológus, aki ilyen irányú tudományos fokozatot szerzett. Persze a kép ennél árnyaltabb: Magyarországon biológusok, erdészek, agrármérnökök stb. közül sokan szakosodnak madarászatra, madárvédelemre, de rendkívül nagy fajismerettel rendelkező profi madarászokat találunk teljesen eltérő végzettségű emberek között is. Mindezek okán a madárhatározás képessége, a fajismeret megszerzése ma leginkább autodidakta módon valósul meg. Profi madarászt szerintem nem a végzettség határozza meg, hanem a tapasztalat és a nagy fajismeret. Profi talán az, aki a legtöbb fajt biztosan ismeri fel, minél kevesebb határozási bélyegből. Hazánkban a legjobb madarászok akár több ezer fajt ismernek fel terepi határozás során, sokat hang alapján is. S ehhez kapcsolódik a profi madarászok azon csoportja, akik nem pusztán pontos fajismeretükkel jeleskednek, hanem a fajok viselkedését, elterjedését, ökológiáját is kutatják.

Villáminterjú Nagy Dénessel   DB: Ökológusként a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársa vagy? A madarak mellett halakkal is foglalkoztál, míg közvetlen érdeklődésed vízi emlősöket érintett? Ki foglalkozik ma vízi gerincesek állományváltozásaival hazánkban? És keresi-e az okokat bárki is?   Nagy Dénes: Az MME nem igazán végez klasszikus kutatási munkát, természetvédelmi problémákra igyekszünk gyakorlatiasan reagálni, megoldást találni, illetve a természeti értékek népszerűsítésén és közösségépítésen keresztül. A hozzánk beérkező, profik és laikusok, de alapvetően önkéntesek által gyűjtött madártani és egyéb biológiai adatokat (citizen science) gyűjtjük. Elsődlegesen madártani tudásunkra vonatkozik ez hazánkban és nemzetközi szinten. Ez nem jelenti azt, hogy a tudományos megközelítés és módszertan, az adatokra támaszkodó kommunikáció ne lenne feladatunk, vagy ne követnénk ezeket az elveket, de civil szervezetként elsődlegesen nem kutatóhely vagyunk, bár számos, doktori fokozattal rendelkező kollégám is van a Monitoring és Kutatási osztályon és máshol is. A természetvédelmi munka, az önkéntesek által gyűjtött adatok alapján születnek tudományos cikkek is, és az egyesületnek két tudományos lapja is van (Heliaca, Ornis Hungarica) és rendszeressé vált a saját tudományos könyvek kiadása is (Magyarország madáratlasza, Magyar madárvonulási atlasz stb.). Ezeket az adatokat a közvélemény mellett az illetékes hatóságokhoz, minisztériumhoz is eljuttatjuk, így ezek szolgálnak a hazai természetvédelem egyik alapjául. Az MME-hez való csatlakozásom előtt az MSc témám, és a végül nem befejezett doktori (PhD) témám is vidra táplálkozásökológiai vizsgálata volt, tehát halakkal és emlősökkel foglalkoztam – főként alapkutatási kérdéseket feszegetve: mi a vidra táplálék-összetétele a Balatonon és a Kis-Balatonon, milyen hatása lehet ezen vizek halközösségére, lehet-e ezeket a halközösségeket modellként alkalmazni más területek halközösségeinek vizsgálatára a vidra táplálkozásának, avagy halgazdálkodási szempontból károkozásának vonatkozásában. Az MME-nek a madártani csoportjai, szakosztályai mellett van Kétéltű- és Hüllővédelmi, valamint Emlősvédelmi Szakosztálya is, amelyek lelkes hazai laikusok és profik mellett neves hazai kutatókat is tömörítenek. Halak ügyében több, nem MME-n belül dolgozó hazai kutató, műhely és csoport van, ilyen például a Magyar Haltani Társaság. Az okokat – mármint a madárállományok (és például kétéltűállományok) csökkenésének okait – próbáljuk keresni, az általunk gyűjtött adatok, például a Mindennapi Madaraink Monitoring-ja program a gyakori, jól ismert fészkelő madaraink állományában bekövetkező változások hosszútávú nyomon követesére szolgáló programunk feltehetően alkalmas lenne országos, vagy akár régiós változások detektálására, amennyiben a szúnyoggyérítésekre vonatkozó megfelelő adatok részletes, térinformatikát, kijuttatott dózisokat magában foglaló formában elérhetőek lennének. Ezek nélkül csak a madárállományokra ható ökológiai tényezők összességének hatását tudjuk bemutatni, ezt meg is tesszük, minden évben, illetve születtek már olyan háttérváltozókra vonatkozó elemzések és jelentések is ezekből az adatokból, amelyek földhasználati módok összehasonlítására és értékelésére szolgáltak – ebben az esetben összefüggést ki is lehetett mutatni a módszerrel.

17.kép: Európai mocsári teknős (Emys orbicularis) (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

DB: Visszatérve még a carbofuran-nal történő csalétkezésekhez az MME 2020-as közleményében a dögevő mocsári teknősök (17. kép) mérgeződését is kimutatták, ami a madarak, emlősök mellett a hüllők érintettségét is jelezte. Ha egy pillantást vetsz az MME listájára mi az első gondolat, ami eszedbe jut?

SRB: Nyilvánvalóan az ostobaság, a tudatlanság az, ami elsőként eszembe jut az ilyen jellegű mérgezések alkalmával. Biztos vagyok benne, hogy a dögevő madarakon és hüllőkön túl emlős állományokra is érdemi hatással van a kiszórt idegméreg. Kérdéseket vethet fel a gerinctelen fajokra való hatás, vagyis a táplálékhálóra gyakorolt teljes hatása. Biztos vagyok benne, hogy a nyilvánosságra került esetek többszöröse valósul meg Magyarországon és lényegesen rosszabb a helyzet, mint a híradások azt bemutatni képesek.

(folytatása következik)

Darvas Béla