(Fapados agrokemizálás N^o33)

A csípőszúnyogok elleni védekezés igen összetett dolog, nemcsak az állami védekezésből áll, hanem nekünk is sokféle teendőnk akad azért, hogy az életünket ezek a vérszívók és az általuk terjesztett betegségek ne keserítsék meg. Az egyéni megoldásokat tekintve ma igen széleskörű a kínálat. Ezek között eligazodni csöppet sem egyszerű. Igyekszem sorban bemutatni a megoldásokat, és a hiperlinkeken (hivatkozásokon) keresztül összehasonlító anyagokhoz is elvezetni. Az állami védekezés hazánkban fokozatosan emelkedett arra a kémiai gyérítési szintre, ami korábban csak az árvizes éveket jellemezte. A hazai szúnyogállomány-gyérítés egyértelműen korszerűtlen, benne a környezetbarát biológiai lárvairtás egyre jelentéktelenebb. Ma több százezer hektáron deltamethrin hatóanyagot permeteznek a lakóhelyünkre a katasztrófavédelem koordinálásában. Mindez rendkívüli mennyiségű hasznos rovar pusztulását (pl. beporzók érintettsége, így a méhészperek nem is a véletlenek következményei) eredményezi. A halakat (piretroidokra szélsőségesen érzékenyek), hüllőket és kétéltűeket, sőt rovarfogyasztó madarakat (pl. molnárfecske) sem kíméli ez a védekezési mód. Ma az eddigi közegészségügyi irányítás helyén egy tűzoltóőrnagy kommunikálja ezt a kb. 1,5 milliárd forintos nagyságrendű, eléggé nyugtalan, KKV-ket érintő piacot.

Minden alkalommal, mikor rovarokról írok, meglep, az olvasók visszajelzése. Nagyon leegyszerűsítő az, amit gondolnak ezekről az állatokról. Pedig az ízeltlábúak számosságuk miatt a Föld valóságos soksejtű gazdái. Sokan gondolják, hogy páran vannak csak, agyoncsapásuk közben is felismerhetők, és valójában csak bajnak élnek a bolygónkon, semmi szükség rájuk. Koránt sincs így, de ez most nem ökológiai kurzus. Csípőszúnyogfaj Európában nincs túlságosan sok, de az ezredfordulón így is száz fölötti volt a fajok száma. Közülük húsz faj lárvája él enyhén (0,5 g/l) vagy jelentősen (2 g/l) sós brakkvízben. Magyarországon az európai fajok közel felét kimutatták a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai (elsősorban Mihályi Ferenc), de a globális felmelegedés hatására a jövőbeli változás (ázsiai és afrikai fajok érkezése) jelentős lehet. A fajok nőstényeinek csupán egy része táplálkozik emberi vérrel, a többiek más gerinces fajokat részesítenek előnyben. Nyolc nemzetséget különítünk el: Aedes, Anopheles, Coqullettidia, Culex, Culiseta, Ochlerotatus, Orthopodomyia és Uranotaenia. Az autógumival terjedő fajok – az autóipar különös kreatúrája – számát húsz körülire becsülik. Ránézésre nem határozható meg, adott egyed melyik fajhoz tartozik; ez csak mikroszkópos vizsgálat alapján képzelhető el akkor, ha az egyed sertéi és pikkelyszőrei épek. Hazánkban meglehetősen kevés szakember képes a fajok megbízható elkülönítésére.

Nemcsak csípőszúnyogok (Culicidae) azok, amelyek vért szívnak. Lakossági problémákat okoznak a púpos szúnyog vagy cseszle (Simuliidae) és törpeszúnyog (Ceratopogonidae) fajok is, de a bögölyök (Tabanidae) családját se felejtsük ki. Ezek persze már légyszerű kinézetűek. A cseszlék (136. kép) évek óta nálunk is felhívják a figyelmet magukra. A marásra jellemző, hogy vérző folt marad utána, hiszen a nyáluk alvadásgátlót is tartalmaz. Az allergiás reakció még jelentősebb lehet, mint a csípőszúnyogok esetében. Szúnyogalkatúak közé egyébként sok ezer faj tartozik, és például vízi környezetben, az üledékben élő hasznos árvaszúnyogok (Chironomidae), amelyek vért nem szívnak, több száz faját nincs nálunk szakértő, aki meg tudná határozni. Itt tart ma a biológia egy hajdani klasszikus területe.

136.kép: Cseszle vérszívás közben (Fotó: phorid.net)

A csípőszúnyogok és az általuk hurcolt betegségek elleni védekezés igen összetett természetű, ma szívesen használják erre az integrált védekezés fogalmát. Közösségi és személyes feladatokat sorolhatunk fel. Már ebből is következik, hogy állami feladatvállalásra szükség van, még ha ezt a döntéshozóink máig sem ismerték fel biológusokra tartozó szakmai munkának. Ez a területet a rendszerváltás után a turisztikához (Magyar Turizmus Zrt.) tartozott (ne panaszkodjanak a hozzánk látogatók), majd 2014-től a katasztrófavédelemhez (BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, OKF) helyezték át, és az addigi nyílt pályázati rendszert állami meghívás váltotta fel. 2014-ben a Szemp Air konzorcium nyert (lásd később).

Mindeközben a közegészségügy érintett részét – amely a Magyar Turizmus Zrt. vezetése alatt még kapott ellenőrzési jogot – sikerült úgy szélnek ereszteni, hogy talán nyoma sem maradt. Nem állítom egy percig sem, hogy az Erdős Gyula által sokáig vezetett (Szlobodnyik Judit követte) szervezet (Országos Epidemiológiai Központ Dezinszekciós és Deratizációs Osztály, OEK DDO) az én értékítéletem szerint kitűnő munkát végzett, de talán új alkalmazásai révén (Zöldi Viktorra gondolok) éppen arra az útra lépett. A rovartani ismeretek és toxikológia területén is súlyos ismereti hiányosságokkal küzdött az idősödő vezetés. Erdős doktor személyesen nem hitt a szerek mutagén hatásaiban (ezért szinte személyes sértésként kezelte a dichlorvos toxikológiai kritikáját), de a peszticid-rezisztenciában sem; nem is folyt ezért megfelelő technológiafejlesztés. Ha valaki kritizálta a tevékenységét, akkor – ahogy láttam egy alkalmazott konferencián – önérzetesen a székére vágta a Tájékoztató című könyvecskéjét és egyéb iratait, és kinyilatkozott a múltbéli érdemeiről.

Ma azonban ezt a lehetséges szakmai vezetést is elveszítettük (lásd a következő részben), és csak belügyi (Mukics Dániel tűzoltóőrnagy sorolja a harci bevetéseket) sikerjelentésekre korlátozódik az ún. szakmai vezetés. Ki vajon az, aki szaktanácsolja? Sokan 2013-as elődjére Fekete Gáborra (Corax-Bioner Zrt.) tippelnek, aki a Szemp Air konzorcium vezetőjeként nyilatkozott a hajdani Népszabadságnak. A 2013-as árvíz után a BM katasztrófavédelem vette át a szúnyogállomány-gyérítés irányítását. Kétségtelen, hogy az állami védekezésben részesített területek nagysága (ami azonos a deltamethrin-nel végzett imágóirtással) ekkor több mint duplájára növekedett, és azóta is úgy maradt, mintha hazánkban folyamatosan árvízi helyzet lenne. Egészen szép kis állami üzlet kerekedett a hajdani még visszafogott ökoszisztéma-gyalázásból. A nyarak ugyan forróbbak lettek errefelé, de nem csapadékosabbak, ami nem igazán kedvez a kiterjedt szúnyoginváziónak. Ez a terület is csak az üzletről szólna már?

Pedig éppenséggel lenne tennivaló. Ez a tetemes összeg, amit évente beletolunk a bizniszbe, nagyon is jól hasznosulhatna a betegségterjesztő szúnyogfajok klímaváltozás miatti terjedésének vizsgálatában, az előkészületekben arra, ami ennek kapcsán – pár éven belül – be fog következni, s amivel majd akkor meglepetéssel szembesülünk. De hát az előkészületi kutatómunka nem hoz profitot egyetlen kártevőirtó cégnek sem! Hozzáteszem, a majdani sokkoló szembesülés jövedelmezőbb is lesz az érintett cégeknek, mint ha módszeresen készülnénk rá. Mindez az irányító súlyos felelőssége.

Nézzük akkor át közösen az integrált védekezés lehetőségeit (81. ábra), amellyel kapcsolatban majd folyamatosan tapasztaljuk, hogy mennyire nem használjuk ki ezeket a hazai viszonyok között. Ennek lényegi része a környezetünkkel kapcsolatos igénytelenségünk (tisztelet a kivételeknek), és talán belenyugvó lustaságunk is, amelyben minden megoldást mástól várunk. Nem jelenti mindez azt, hogy nem tartom rendkívüli hibának az állami szerepvállalás teljes eltávolodását a szakmailag helyes megoldásoktól, hogy a területi gazdasági lobbi – még ha itt KKV nagyságrendű is – nem korszerűsítette egyáltalán a szúnyogállomány-gyérítés területén folyó munkát. Biológiai, toxikológiai és járványügyi tudás nélkül miként is tehetné? Környezet-egészségügyi szempontok szerint államilag támogatott szerintem csak a biológiai lárvairtás lehetne, beleértve azt is, hogy az önkormányzatok Bti tablettákat/granulátumot osztogatnak ingyenesen a súlyosan érintett területeken. Utópia lenne ez, vagy beleférne az évi 1,5 milliárd forintba?

81.ábra: Az integrált szúnyogállomány-gyérítés vázlata

Személyes teendők – megelőzés

Sokan közülünk megfeledkeznek az ebbéli személyes teendőikről, pedig enélkül a közösségi (állami és önkormányzati) védekezés is hiábavaló. A csípőszúnyogok ellen Magyarországon alkalmazható engedélyezett készítmények a megszűnt OEK honlapján még elérhetők. Házunk táján tartsunk rendet, vagyis ne legyen autógumi, eldobott műanyagpalack, amelyben időszakosan esővíz halmozódhat fel. Ha esővizet gyűjtünk, akkor a tárolásra használt hordót fedjük, illetve időnként Bacillus thuringiensis var. israelensis (Bti) tartalmú lárvaölővel (pl. Biobac-B 5 GR, Corabac G) mentesítsük. A védekezésnek ez a leginkább környezetbarát válfaja, amely nem széleskörűen mérgező. Ha kerti tavunk van, akkor annak vizét is időnként kezelnünk kell, mert ideális lárvanevelőhellyé válhat. Ugyanez vonatkozik a cserepes növényeink alá tett mélyebb víztartó alátétekre is, amelyeket hetente kell üríteni. Kerti tavunk csípőszúnyoglárváit pusztíthatjuk neem-kivonatokkal^* (ahogyan Indiában teszik), ínfűfajok^* (elsősorban Ajuga repens), de akár lucerna^* kivonatával is. Ekkor a ledarált zöld növények vizes kivonatát kell a kerti tóba tölteni. Díszhal ilyenkor nem lehet benne. Mindez csak a kísérletező kedvű olvasóknak ajánlható. Az engedélyezett készítmények adatbázisában ezek nem találhatók, mint pár itt említett, de interneten elérhető készítmény sem. Ezeket ^*-gal jelöltem. Tehetősebbek a szökőkútjukról és a fürdőmedencéről (az elunt, sorsukra hagyott medencék okoznak problémát) se feledkezzenek meg. Ott a Bti-készítmények javasolhatók, bár a fertőtlenítő szerek alkalmazása vagy a kiszárítás és fedés ezt is megoldja.

Vízközeli területeken lényeges a nyílászárókon lévő jó szúnyogháló. Szúnyogos területeken a bejárati ajtóknál előszoba elkerítése javasolható, amelyet időnként valamilyen módon szúnyogtalanítsunk. A bejáratnál, ablakok alatt célszerű szúnyogriasztó növényeket (pl. kakassarkantyú, Plectranthus coleoides; citronella, Cymbopogon nardus) ültetni, az előszobában szúnyogriasztó gyertyák^* (pl. Citronella gyertya) és füstölők^* (pl. Tulasi citronella) égetése, ha valaki ilyesmire szavaz. Sokféle indiai füstölőnek^* (pl eukaliptusz, levendula) is van efféle hatása. Vigyázat, a füstölő spirálok között több is van, amelynek ugyan növényillata (citrom, levendula vagy muskátli) van, de hatóanyaga piretroid (pl. Vape Mini spirál – d-allethrin), vagyis a hatóanyag iránt vásárláskor mindig érdeklődjünk. Természetesen itt spray is alkalmazható, amelyben valamilyen piretroid (pl. transfluthrin, cyfluthrin, d-phenothrin) hatóanyag van.

Ha egyáltalán valahol, akkor az előszobában ajánlható a folyamatosan valamilyen rovarölő szert kibocsátó elektromos párologtató (pl. Vape Magic – prallethrin, Protect szúnyogirtó – d-allethrin), semmiképpen sem azon a helyen, ahol alszunk. A bejárati ajtók nyitogatása a napfelkelte és alkonyi órákban kritikus (az ázsiai fajok megtelepedésével ez változik, az egész napra kiterjed majd), hiszen a hazai csípőszúnyognőstények többsége ilyenkor támad. Az előtér kivilágítása nem javasolt. A csípőszúnyogok távoli orientációját segíti a díszkivilágítás, de a szellőztetés is, amely széndioxidban és verejtékszagban gazdag, vagyis a folyamatos napközi szellőztetés javasolható.

Alkonyati órákban használhatunk szúnyogriasztó krémeket/aeroszolokat is, ez azonban inkább a tartósan a lárvanevelő helyek közelében (időszaki tócsák, árkok, vízlevezető árkok, lassú vizű patakok) időt töltőknek (horgászok, vadászok, túrázók, napozók) javasolható. A korábbi DEET típusú riasztóknál lényegesen hosszabb hatásidővel rendelkeznek az icaridin (= picaridin) tartalmú készítmények (pl. Autan Tropical). A készítmények koncentrációja ezt a hatást befolyásolja, ezért vásárláskor célszerű mindig ellenőrizni. Egyes riasztó szerekre lehetünk allergiások, amit érdemes egyedileg figyelni.

Használhatunk ölőcsapdát is (pl. Hauser). Tószéli, jól kivilágított csárdáknál gyakori megoldásként alkalmazzák, amelynek hasznossága igen kétséges. Ezek odavonzzák a környezetünkbe a csípőszúnyogokat mielőtt megölik azokat. Egyrészt sokféle nem vért szívó rovart vonzanak még, és fölöslegesen ölnek meg, másrészt lesznek csípőszúnyogfajok, amelyek a fénycsapdánk által kibocsátott hullámhosszú fényre (többször UV-tartományban üzemelnek) nem gyülekeznek majd. Ilyen fénycsapdák – típustól függően – egyik helyen beválnak, máshol nem, aminek oka az eltérő szúnyogfajok is lehetnek. Léteznek ultrahangos szúnyogriasztó készülékek is (pl. Weitech), ami ugyanez az eset, vagyis van faj, amit riaszt, és van, amit mindez hidegen hagy. Az általam Angliában vásárolt készülék a Tisza környékén nem volt átütő sikerű.

Olyan körzetekben, ahol a csípőszúnyogok vírusvektorként is megjelennek, ott az ágy köré emelt vektorháló is alkalmazható (ma utazási változataik is ismertek), aminek épségéről naponta kell meggyőződnünk. Ez a felszerelés maláriás vagy sárgalázas területen tett utazásaink alkalmával javasolható, de ilyenkor a megelőző gyógyszerezés is fontos eszköz, amiről trópusi betegségekben járatos orvos felvilágosítást nyújthat. Ilyen alkalmakkor az ivóvíz felforralása (merülő forraló) nagyon fontos eszköz. Ilyen felforralt vizet használjunk fogmosáshoz is. Mindez a vízben élő egysejtűek ellen nyújthat védelmet.

Közösségi teendők – gyérítés

A közösségi teendők közül sem a legelső a permetezés, de nálunk ilyesmi ma csak önkormányzati szervezésben valósítható meg. Környezetünkben – különösen magas talajvízszint esetén, amikor időszaki vízterek alakulhatnak ki – gondot kell fordítani a tereprendezésre, pl. vízlevezető árkok alkalmazásával. Enélkül tartósan lárvanevelőhelyeket tartunk fenn, amelyek esők után gyorsan ellátják a környezetünket vérszívókkal. Azt is tudnunk kell, hogy a csípőszúnyogok passzív terjedése jelentősebb, mint az aktív (repüléssel megtett távolság), vagyis a felszálló légmozgások szállítják általában az imágókat, és nagy távolságban teszik le őket.

Hazánkban az állami védekezés területenként egyenlőtlen szolgáltatást jelent. A turisztikailag kiemelt övezetekben (Balaton, Velencei tó, Tisza-tó, Dunakanyar, Budapest és nagyobb városok) állami védekezés folyik, kisebb helyeken a gazdagabb önkormányzatok (pl. Budaörs, Hévíz) intézkedhetnek, ha finanszírozni tudják azt. Az ország igen nagy részén állami szúnyogirtás nem folyik. Kivéve árvíz idején, amikor az árterek is kiemelt területekké lépnek elő. Ma 1,5 milliárd forint/év összeget különítenek el erre a területre. Tíz évvel ezelőtt 150-300 millió forint/év állami költségvállalás történt még. 2000 környékén évi 300 ezer hektáron folyt védekezés, de 2006-ban ez már az 500 ezer hektárt is meghaladta, s ebben csak 30 ezer hektár közeli területen alkalmaztak Bti-készítményeket, ami rendkívül korszerűtlen védekezési gyakorlatra utal. A helyzetet a 2013-as nagy árvíz rendezte át, amikor – az adott évben indokolt módon – az ártéri területeken szükséges fokozott védekezés miatt az erre megállapított állami költségvetési keret több mint megduplázódott, s azóta is enyhén tovább emelkedett évről évre. 2017-ben augusztus közepén már meghaladta a 700 ezer hektárt a védett terület nagysága, s ez igen rossz arányban imágóirtásra korlátozódott. A hazai gyártók a deltamethrin értékesítésében érdekeltek. Szemléletében – szerintem – nincs semmilyen előrelépés a hazai szúnyogállomány-gyérítésben, de mitől is következett volna be ilyen? És ami még ennél is súlyosabb kérdés, ki végzi majd el a szükséges technológiafejlesztéseket és a járványügyi helyzet értékelését? Szergyártóktól, kijuttató cégektől és monitorozóktól ilyesmi nem várható, vagyis a jelenlegi rendszerben súlyos K+F-hiány mutatkozik.

Halastavakban fogaspontyokkal (pl. Gambusia affinis) való biológiai védekezéssel több helyen is kísérleteztek. Nálunk a hévízi és a miskolctapolcai termálvizű tavakba is telepítettek belőlük, hiszen melegigényes halakról van szó, amelyek egyébként ivadékevés miatt saját népességüket is ritkítják. Komolyabb gyakorlati sikerekről azonban nem számoltak be. Ragadozó ízeltlábúak használata sem elképzelhetetlen, és különösen természetvédelmi területeken lenne hazai fajokkal javasolható. Ez is K+F munkát igényelne.

– Lárvairtás vízkezeléssel

A címkép vérszívó, fonalascsápú nőstényt és tollascsápú párzó hímet mutat. Ez utóbbi, ha rövid élete alatt táplálkozik egyáltalán, akkor nektárt szív, és ilyen módon a beporzásban működik közre. Hímek tehát betegségeket nem terjesztenek, ezért is hímeket bocsátanak ki a sterilhímes és géntechnológiai védekezésformáknál. A nőstények is táplálkozhatnak nektárral, de tojásrakásukhoz vért szívnak. A közhiedelemmel ellentétben nem mindegy, hogy erre milyen gazdafajt választanak. Az egyes fajoknak kifejezett preferenciájuk van, és szerencsére az embert nem minden faj kedveli. A Balatonnál például a Coquillettidia richiardii, Aedes vexans és Ochlerotatus annulipes a legyakoribb problémát okozó fajok. A Velencei-tónál a fogott fajok többsége Culex modestus, C. pipiens és Uranotaenia unguiculata volt. Debrecen környékén például a C. pipiens és az Ae. cinereus előfordulása jelentős. Azt mondhatjuk, hogy igen változatos dominanciával jelentkeznek nálunk az embert támadó csípőszúnyogfajok, s ez az év hónapjai szerint, és évenként is jelentős eltéréseket mutat.

A nőstények a tojásaikat vízinövényre (pl. Coquillettidia), kis tutajokat képezve (pl. Culex, Culiseta, Uranotaenia) (137. kép), vagy egyesével a vízre (pl. Anopheles) rakják. Az Anopheles-tojások esetén speciális felületnövelő képlet segíti, hogy azok a vízfelszínen maradjanak. Egyes fajok a vizes területek peremére, de szárazra rakják a tojásaikat (pl. Aedes, Ochlerotatus). Ez utóbbi esetben átmeneti kiszáradás után várják a következő esőzést, amikor kikelnek. A lárvák általában az aljzaton szerves törmelékeket fogyasztanak, és levegővételért a víz felszínére jönnek. Vannak olyan fajok is, amelyek a vízi növényeken keresztül lélegeznek úgy, hogy hogy fari légzőnyílás-horgukat (Coquillettidia) a növénybe mélyesztik. Ezek megjelenése tehát vízi növényekhez kötött. A lárvák a sekély, nem gyors folyású, gyorsan melegedő víztereket kedvelik. A csípőszúnyogbábok szabad mozgásúak. Nem táplálkoznak, de levegővételre a vízfelszínhez jönnek.

137.kép: Culex-tojástutaj a víz felszínén (Fotó. M. Horton)

A csípőszúnyogok fejlődésmenetéből többféle dolog következik. A víz peremére tojást rakó fajok esetében a tartós szárazság kiváltotta időjárás nem akadály. A tojásokban lévő embriók ekkor nyugalmi állapotban vészelik át a számukra kedvezőtlen időszakot. Ezek a fajok ezért hosszú távon autógumikban is szállíthatók, mint Aedes albopictus és Ae. aegypti esetében már említettem. A fajok túlnyomó többsége nagy csapatokban él. A nagyszámú lárva (lásd tojástutaj) együttes előfordulása növeli a túlélés esélyét a vízi környezetben igen gyakori ragadozókkal szemben. Egyedi előfordulás a vízi növényhez kötött fajok sajátja, amelyek lárvakori mérgezése Bti-készítményekkel éppen ezért problematikusabb a többi fajnál. A vízinövények eltávolítása a lárvanevelő helyeken jó megoldás ekkor. Mindez nem kivitelezhető természetvédelmi területeken, ahol a hazai Coquillettidia richiardii (mocsári szúnyog) tömegei fejlődnek ki, és árasztják el az országot. Azok a fajok, amelyek az aljzaton táplálkoznak, és a felszínre jönnek levegővételre, sokkal könnyebben mérgezhetők vagy a felszínen maradó filmképző, vagy az aljzatra süllyedő (mikrogranulátumok) formulációkkal.

A hírek szerint Nyugat-Európában a lárvairtás támogatott csak a védekezési eljárások közül, az imágóirtás nem. Megelőző célzatú. Még akkor kell elkezdeni, amikor lakossági panaszok nincsenek. Jelentős helyismeretet igényel, vagyis szakembereknek a lárvatenyészhelyeket előzetesen fel kell mérni (a Balatonnál és a Velencei-tónál is készült ilyen), és a védekezéseket ezekre a sokszor időszaki vízterekre kell koncentrálni. Komoly hátránya, hogy helyismeretigénye nagy, s ezért drágább módszer, mint a lakossági panaszok idején végzett rutin imágógyérítésnek, amit csak tűzoltásra specializálódott felkészültséggel lehet megfelelőnek találni. A kémiai formák közül egyik sem mellékhatás nélküli az emberre és háziállataira, vagyis ezek a védekezések túlnyúlnak a pár órás védekezési időn, és utólag a környezet- és egészségügynek adnak munkát. Hol van azonban hazánkban a környezetvédelmi és egészségügyi tárca? Úgy tűnik, hogy szendereg. A lárvairtás csökkenti a terület vízi eredetű prédaállatainak számát – az Bti-készítmények egyes árvaszúnyogfajok (Chironomidae) lárváit sem kímélik –, de ezen túlmenően más, általános jellegű kritikánk nem lehet. Gerincesfajok számára a legjobb megoldást kínálják.

Ma egyedül a No Mosquito Kft. (Szepesszentgyörgyi Ádám és Gajda Zita) honlapján és facebook oldalán látom ezt a korszerű európai szemléletet, amely cég a Szeged-környéki szúnyogállomány-gyérítésben jeleskedik. Olvasásra és alkalmazásra javaslom azt, amit leírnak, s ami – a kémiai szerek fogyásában érdekelt prókátorokkal szemben – a Bti alkalmazását elégségesnek, sőt a gyakorlatban olcsónak is tartják.

— kémiai – IDRD anyagok

Élővizekbe idegmérgek nem juttathatók. A hazai nagy halpusztulások idején is gyanúsították a szúnyogirtás piretroidokra építő gyakorlatát. A rovarfejlődés- és -reprodukciószabályzó (IDRD) anyagok felfedezését ezért is előzte meg jelentős várakozás, hiszen hatékony lárvairtók (juvenoidok – S-methoprene, pyriproxyfen^*; vedlésgátlók – diflubenzuron^*; ekdiszteroid agonisták – neem^*) kifejlesztését várták innen. Sajnos a követő toxikológiai vizsgálatok nem igazolták teljesen ezeket a reményeinket, így például a S-methoprene vízi környezetben teratogén hatással gyanúsították meg, míg a pyriproxifen^* erősen mérgező halakra. Van, aki más véleménnyel van erről. Ma nálunk szökőkutak, kerti medencék, csónakázó tavak, tehát élővíznek nem számító vízterek kezelésére javasolják (pl. Biopren 50 LML).

— biológiai – Bacillus thuringiensis pathovar. israelensis

A Bacillus thuringiensis egyik törzse (israelensis) olyan endotoxinokat termel, amely elpusztítja a csípőszúnyoglárvákat. Az ebből kifejlesztett orális hatású lárvairtókat (pl. Corabac G, Teknar H, VektoMax) ma környezetbarát hatásuk miatt a legmagasabbra értékeljük. A szúnyoglárváknak el kell fogyasztaniuk a készítményt ahhoz, hogy hatni tudjon, ezért a hordozóanyag itt nagyon fontos: a szemcséknek el kell merülniük és oda kell kerülniük, ahol a lárvák táplálkoznak. A szúnyog szervezetébe bejutva a készítmény a középbélben aktiválódik, leállítja a bélperisztaltikát, majd rövid időn belül a lárvák pusztulását idézi elő. Hazánkban mindez a gyérítések csekély arányában jelenik csak meg, s méltán jelenthető ki, hogy – jelezve a környezetvédelmi tárca irányításának hiányát – nem a kor környezet-egészségügyi tudásának megfelelő szúnyogállomány-gyérítés folyik, hanem piretroidokkal (deltamethrin) az ökoszisztémák rendszeres megtizedelése (a kivitelezők rendkívüli mennyiségű hasznos rovart pusztítanak el), amelynek lassan a rovarevő madarak (pl. molnárfecske), de a hüllők és kétéltűek (pl. békák) is áldozatul esnek.

– Imágóirtás lakóhelykezeléssel

Hazánkban a legkiterjedtebb gyakorlata sajnos ennek van; hatóságaink belátóképessége a távlatos mellékhatásokkal kapcsolatban máig nem alakult ki. Kémiai imágóirtásnak is nevezik, és visszamenőleg egyáltalán nem dicső korszakokra bontható. A DDT korszaka után foszforsav-észterek (malathion, dichlorvos), majd a piretroidok (deltamethrin, permethrin, lambda-cyhalothrin) következtek.

82.ábra: A DDT korszaka után szúnyogállomány-gyérítésre felhasznált fontosabb hatóanyagok területei adatai (az alapadatok többségét az OEK DDO publikálta, kivéve az utolsó négy évet, aminek forrását az OKF adatai képezik)

A DDT 1968-as Magyarországi kivonása után talajokból, folyók és tavak üledékéből, valamint az arra épülő táplálékláncokból kerül elő. A mocsaras területek víztükörkezelései miatt nagyon is indokolt lenne még ma is az élővízi compók és pontyok húsának szermaradék-vizsgálata. Hazánkban a Budapesti Vegyiművek (az egyik hely, ahol gyártották) körüli talajok gilisztáiból, ott élő kapirgáló tyúkok tojásaiból mutattuk/mutatták ki, de folyamatos előfordulása ismert a hazai anyatej zsírfrakciójából is. Igaz, időben csökkenő mennyiségben. A recirkuláció oka nem feltárt, a hazai közegészségügy erre energiát sohasem fordított.

A DDT hormonmoduláns és rákkeltéssel (2A) is gyanúsított. A malathion mutagén és rákkeltéssel (2A) vádolt. Speciális betegségként okozza a rövidlátást (myopia, Japánban írták le, mint a malathion okozta Saku-kórt). A dichlorvos az egyik legerősebben mutagén hatású növényvédő szer, és rákkeltő hatásért (2B) is felelősség terhelheti. A piretroidok rákkeltéssel kapcsolatos vizsgálatai már napjaink fejleménye azt követően, hogy egyik-másik képviselőjük felkerült a hormonmoduláns-listára. Tény, hogy a permethrin (az US EPA szerint lehetséges humán rákkeltő) már nincs az európai pozitív listán, vagyis a növényvédelemben nem alkalmazható, és a szúnyogirtásból is kikerült (11. táblázat). Hosszú ideje a deltamethrin az egyetlen hatóanyag (82. ábra), amit imágóirtásra Magyarországon használnak (pl. Coratrin – deltamethrin + PBO). Ez azt jelenti, hogy rezisztens népesség esetleges kialakulása esetén nem lesz megoldás, és az egyoldalú kezelés ezt sietteti majd. Megjelent ugyan a lambda-cyhalothrin engedélye (pl. Mosquitox-Lambda 1 ULV), de forgalma még nem ér el jelentős mennyiséget.

11.táblázat: Szúnyogirtó hatóanyagok és egészségügyi ellenjavallataik (hormonmoduláns hatás – EU besorolás szerint; rákkeltés – IARC és US EPA adatbázisok szerinti jelölések; ^* – hazánkban már nem alkalmazható hatóanyagok; E – extrém toxicitás vízi gerinceseken; Im – immunmoduláns hatású; M – méhveszélyes; P – perzisztens szerves szennyező (POP), bioakkumuláció, biomagnifikáció; S – Saku-kór; T – teratogén néhány fajon; V – vízszennyező)

Ahogy látjuk, nincs megnyugtató megoldás lakóhelykezelésre, vagyis egészségügyünk ebbéli pozícióvesztése egyenesen érthetetlen (lásd később). Súlyos kérdés, hogy miben jobb meghalni, maláriában/sárgalázban (vö. albovírusos betegségekben) pár éven belül vagy hormonmoduláns alapú rosszindulatú betegségekben évtizedek múlva – gondolhatták az érintett hatóságok (India, Dél-Afrika, Afrika szub-szaharai régiója), amikor maláriás és sárgalázas területeken újra engedélyezték a DDT-használatát. Nemcsak az a világ létezik, amit mi itt Európa közepén érzékelünk, hanem ettől lényegesen durvább is, ahol a kérdések élesebbek és a reális válaszok sem simogatóak. Nem jelenti azt viszont, hogy nekünk nem a saját érdekeink szerint kell döntenünk. A globális felmelegedéssel megjelenő új rovarvektorok és az általuk hurcolt trópusi betegségek e század közepén majd erre tanítják meg nálunk is a döntéshozókat, akik ma szerintem nem képesek még ezen a területen racionális döntéseket hozni. Itt még bizonyosan nem tudják elválasztani a fontosat a lényegtelentől, illetve a fontosat a gazdasági érdekekkel azonosítják.

Géntechnológiai módszerek csípőszúnyogok ellen

Az ún. gene drive nevű géntechnológiai módszer sokak érdeklődését felkeltette napjainkban. A módosított szúnyog hímek keresik fel a természetben a nőstényeket (a módszer emlékeztet a sterilhímes védekezési módszerre, amivel csak szigeteken értek el gyakorlati sikereket), s utódjaik embriói/fiatal lárvái elpusztulnak. Az Egyesült Államokban és Mexikóban a csípőszúnyogok által terjesztett arbovírus-járványok tették a közvéleményt fogékonnyá a módszer gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Kísérleti kibocsátások már korábban is folytak Dél-Amerikában (Brazília, Panama), a Kajmán-szigeteken és Dél-Ázsiában (Malájföld). A módszer elvileg szuperszelektív, vagyis ha megfelelően működik, akkor csak a módosított faj (pl. Aedes albopictus) utódnemzedékét pusztítja el. Ebben a tekintetben még a Bti mellékhatás-spektruma sem terheli.

A kérdés viszont az, hogy a módosított gén átkerülhet-e a módosított fajból módosítatlanba, hiszen más rovarfajokban bizonyosan működőképes a génkonstrukció. A területen élénk vita van kibontakozóban, arról is, hogy meddig lehet elmenni egy faj likvidálását illetően, hiszen ebben a módszerben elvileg ez a lehetőség (értsd: adott faj tudatos kiirtása) is bennfoglaltatik. Ez ökológiai krízist eredményezhetne a szúnyogfogyasztó fajok körében. Ezt a szcenáriót én személy szerint erősen kétlem. Az már sokkal inkább foglalkoztat, hogy hasonló működésre alapítva gerinceseken hatásos konstrukció is készíthető-e? Az agroökológia négy évtizede túllépett azon, hogy megengedhetőnek tartaná egyes fajok (legyenek kártevők ugyan) teljes kiirtását (eradikációját). A géntechnológia mégis visszahozhatná ezt az ökológiailag elavult szemléletet? A gyakorlat szintjén pedig e szúnyogirtási módszer alkalmazására hazánk jogilag és gyakorlati hozzáértést tekintve sem felkészült. Rovart érintő géntechnológiával nálunk kutatási szinten senki sem foglalkozik. Egyáltalán, az igen összetett csípőszúnyog kérdésre specializálódott hazai kutatás sem létezik, pedig kellene.

A gene drive egy haladottabb változatában a módosítás már az érintett csípőszúnyogfaj (Anopheles stephensi) megbetegedését teszi lehetetlenné és ilyen módon a módosított szúnyogok utódai a vektorszerepüket is elveszítik. E megoldás felé ma indokolt és komoly figyelem fordul.

A következő rész címe: Csípőszúnyogok, és amit hurcolhatnak 3 – Kémiai biztonsági szonár jelek (Fapados agrokemizálás N^o34)

Darvas Béla