Bezárás
Gazdatüntetés

Volt egyszer egy gazdatüntetés – Ángyán József szerint, aki komolyan gondolta

(Gazdatüntetés No3)

Az Ángyán Józseffel készített írásbeli interjú első része több lényegi kérdést tisztázott már. A folytatás elsősorban a következményeket igyekszik ebben a részben számba venni.

Kik voltak a traktoros gazdavezérek, és milyen céllal jöttek Budapestre?

Ángyán József: A Tárgyaló Delegáció tagjaként és az egyik témacsoport vezetőjeként a kormányzat képviselőivel folytatott tárgyalásokra összpontosítottam, és a három hét nagy részét e tárgyalásokon, illetve az azokra való felkészüléssel és a szükséges belső egyeztetésekkel töltöttem. A többször megszakadt, elhalasztott tárgyalások hosszabb szüneteiben a Gazdák terén, továbbá a két Kossuth téri nagygyűlésen, valamint esténként a nagysátorban, az aznap elért eredmények megtárgyalása során volt csak módom a gazdákkal/gazdacsaládokkal elbeszélgetni, így személyes demonstrációs aktivitásukról nem volt átfogó képem. Közülük egy gazdacsaládot azonban, amellyel már korábban, majd a gazdademonstrációt követően is kapcsolatban álltam, szívesen megemlítek. Ez a háromgyermekes, biodinamikus gazdálkodást folytató Hubai család (12. kép), a demonstráción mindvégig aktívan részt vevő, gazdaságalapító/vezető, növényvédős családfő, Hubai Imre Csaba, a kormányra kerülést követően a MaGGosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) volt megyei elnöke, ma a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke és felesége. Velük már a gazdademonstráció előtt volt kapcsolatom, feleségemmel több napot is eltöltöttünk náluk. Fiuk, ifjabb Hubai Imre, ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP). Kapcsolatom velük egészen 2012-ig, lemondásomig baráti volt, és a demonstráció alatt is többször találkoztunk.

Mi volt a tárgyalások eredménye, és mi lett annak gyakorlati haszna?

ÁJ: A demonstrációt sikeres nyomásgyakorló eszközként felhasználva a tárgyalásokon kikényszerített megállapodás közvetlen gazdasági eredményeként említhető, hogy megindult a 2004-ben elmaradt, valamint a 2005-ben esedékes direkt, területalapú, normatív támogatások kifizetése. Ez – különösen a támogatásokra számító, tartalékokkal alig rendelkező kisebb gazdaságok számára – életmentő jelentőségű volt. Az európai normák szerinti intervenciós gabonafelvásárlás kikényszerítése valamelyest csökkentette a gazdák piaci kiszolgáltatottságát, és a tőkeerős felvásárló/kereskedő csoportoktól való függőségét. A vidékfejlesztési tervekkel és programokkal (NVT, AVOP, SAPARD) kapcsolatban a megállapodás – ha kompromisszumokat is tartalmazó, de – több olyan intézkedés kormányzati felvállalását is kikényszerítette, amelyek – teljesítésük esetén – a vidék jövője és a gazdacsaládok megmaradása szempontjából létfontosságúak lehettek. Így pl. a kedvezőbb környezeti és társadalmi (humán-egészségügyi és foglalkoztatási) hatású gazdálkodási rendszerek (pl. ökológiai gazdálkodás) támogatási normatívái valamelyest javultak. Megnyíltak továbbá olyan új – Európában akkor már létező, ám nálunk szándékosan nem indított – támogatási jogcímek, mint a korai nyugdíjazás és a fiatal gazdák induló támogatása. Ezek segíthették a gazdaság családon belüli átadását, a családi gazdálkodás folytonosságának fenntartását és a helyi tudás átadását, a generációk közti kapcsolatok megerősítését.

12.kép: Gazdalátogatóban Hubaiéknál 2005-ben a Gazdák terén (Fotó: Ács Sándorné Éva) 

Mi nevezhető visszautasított követelésnek?

ÁJ: A részeredmények ellenére a gazdademonstráció és a tárgyalásokon kikényszerített megállapodás csak időlegesen javította a gazdálkodó családok helyzetét, a nagybirtok pozícióit azonban szinte egyáltalán nem érintette, az addig megszerzett erőfölényét továbbra is biztosította.

A kormányzat ugyan a Megállapodásban vállalta a birtokmérettől függő, annak növekedésével sávosan csökkenő támogatási rendszer kidolgozását és bevezetését, ám ez mégsem történt meg. Nem sikerült továbbá az ún. életképességi határokat, valamint a támogatások alsó és felső határértékeit azoknál a pályázatos fejlesztési támogatási jogcímeknél jelentősen leszállítani, ahova a kormányzat a legtöbb forrást csoportosította, így azok a kis és közepes családi gazdaságok túlnyomó többsége számára továbbra is elérhetetlenek maradtak. Hogy egy példát is mondjak, a tárgyalások egyik eredményeképpen az öt európai gazdasági méretegységről (EUME-nak nevezik) négyre csökkentett életképességi határ is azt jelentette, hogy beruházási, fejlesztési támogatásra továbbra is csak az pályázhatott, aki pl. – az ágazatonként diktált gazdasági teljesítménymutatók alapján – legalább 150 szarvasmarhával rendelkezett, és 100 millió forintot meghaladó támogatási forrásra pályázott. Ez egyáltalán nem a kis és közepes családi gazdaságokra, hanem a nagybirtokos körre, a tőkés gazdasági társaságokra jellemző méret- és fejlesztési forrásigény-kategória.

Mit látsz a gazdatüntetés eredményének 15 év távlatából?

ÁJ: A háromhetes demonstráció és a tárgyalások eredményeként Németh Imre miniszter és a demonstráló 11 szervezet képviselői által aláírt, 39 pontból álló Megállapodás született. Az aláírásakor én is jelent voltam. A Koreából éppen hazaérkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is láttamozta ezt a dokumentumot, majd a kormány március 16-i ülésén jóváhagyta. A Megállapodáshoz március 18-án Értelmező magyarázatok címmel az egyes pontokat részletező, értelmező dokumentum is született, amely segített az eligazodásban, és amelyet a demonstráló szervezetek tárgyaló delegációjának nevében Jakab István főtárgyaló, valamint Ángyán József, Nagy Sándor és Székely Gábor témacsoport-vezetők jegyeztek.

Ez – vagyis, hogy a gazdáknak sikerült tárgyalásra és megállapodás aláírására kényszeríteni a kormányt – önmagában véve hatalmas eredmény volt. Talán nem is remélt teljes siker a gazdaközösségek számára, ami évekig kitartó erőt, hitet adott ahhoz, hogy összefogással akár a hatalommal szemben is van esélyük a gazdálkodó családoknak az érdekeik érvényesítésére.

Mi csúszott félre a gazdademonstrációt követő évtizedben?

ÁJ: Én nem arra vállalkoztam, ami később történt. Amikor az otthonában, egy hosszú felcsúti beszélgetést követően, Orbán Viktor miniszterelnök meghívására az államtitkári megbízatást elfogadtam, akkor egyáltalán nem számítottam arra, hogy a Fidesz és elnöke ilyen gyorsan megtagadja a korábban hirdetett agrár- és vidékfejlesztési programját. Látva tehát, hogy képtelen vagyok elérni, amit a gazdáknak és a vidéki közösségeknek megígértem, okafogyottá vált a kormányzati és törvényhozási szerepvállalásom, így a távozásom kevesebb töprengéssel járt számomra, mint annak idején a szerepvállalásom (címkép – Ángyán József 2013-ban, a földforgalmi törvény elfogadását és a Fidesz országgyűlési frakciójából való kilépését követően beszél az egybegyűltekhez – Fotó: Kovács Tamás).

Mi az, amit sajátosan csak te láthattál?

ÁJ: Néhány olyan momentum jut eszembe, amelyek egész életemben emlékezetesek maradnak. Az a találkozás például, amelyet az EDDSz székház egy hátsó irodájában idős Zlinszky Jánossal – fia, ifjabb Zlinszky János jelenlétében – folytattam. Erre akkor került sor, amikor a tárgyalások elakadtak, a helyzet egyre feszültebbé vált, és akár komolyabb összeütközésektől is tartani lehetett. Ekkor jeleztem ifjabb Zlinszky János barátomnak, hogy szívesen meghallgatnám édesapja jogi szempontú értékelését, és váratlan helyzetekre alkalmazható tanácsait. A hatszemközti személyes beszélgetésen idős Zlinszky János példákkal illusztrálva, részletesen ismertette a különböző válsághelyzetek jogi megoldásának lehetőségeit, és a közjogi méltóságok – az államfő, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke – lehetséges mozgásterét. Ez az eligazító beszélgetés jelentősen növelte a biztonságérzetemet, sokat segített nekem a helyzet megítélésében és a különböző forgatókönyvek esetén megtehető lépések megismerésében.

Emlékszem arra a szívszorító jelenetre is, amikor a kétségbe esetten, ám reménykedve belém kapaszkodó gazdák egyike a téren nekem szögezte a kérdést: Ugye nem hagysz itt bennünket, professzor úr? Mi mást is mondhattam volna erre jó lelkiismerettel, mint hogy Amíg ti itt lesztek és kitartotok, addig én biztosan veletek leszek. De az engem úton-útfélen megállító, megölelő emberek – pl. egy idős budapesti néni, aki nekem egy ma is féltve őrzött kis feszületet adott – szeretete is emlékek sorát idézi fel bennem. Azt sem felejtem persze, hogy – miközben intézetem kollektívája nyilvánosan kiállt mellettem – egyetemem, a SzIE vezetése tőlem elhatárolódó nyilatkozatot adott ki, és Molnár József rektor magához rendelve rosszallását fejezte ki azért, hogy a demonstráción való aktív részvételemmel a munkahelyemnek rossz hírét keltettem.

És végül egy számomra emlékezetes mondat. A Fidesz-KDNP és a MaGGosz 2005 végén kötött választási stratégiai szövetsége keretében öt befutó képviselői helyet kapott a párt országgyűlési választási listáin, amelyek közül egyet nekem szántak. Én – hosszú gondolkodás és családom erőteljes ellenérzései közepette – végül elfogadtam a jelölést, és a Pest megyei területi listáról kerültem be az Országgyűlésbe. Jakab István (13.kép) utólag mondta el nekem – Orbán Viktor velem kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy A professzor úr jó lesz, csak nehogy forradalmat csináljon a frakcióban.

13.kép: Ángyán József és Jakab István a tárgyalóasztalnál (Fotó: Ács Sándorné Éva)

Mennyiben maradt aktuális a családi gazdaságok ügye?

ÁJ: 2004. május 1-én saját kérésünkre az Európai Unióhoz csatlakoztunk. E közösség agrár- és vidékkoncepciója, az európai agrármodell az egyéni, családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. Ez a modell biztosítja a tulajdonosi szemléletből fakadó jó gazda gondosságát, a családok gazdálkodásának folytonosságát, valamint azokat a foglalkoztatási, minőségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak. E kisebb mozaikokból építkező gazdaságszerkezet, szervesen összekapcsolva a szövetkezeti modellel – amint azt európai példák sokasága bizonyítja – sikerrel képes felvenni a versenyt a nagy latifundiumokkal, tőkés megabirtokokkal és multinacionális tőkebefektető társaságokkal. Akik tehát mindezt elavult koncepciónak, nosztalgia-gazdálkodásnak vagy egyenesen skanzennek tartják, azok szerintem egyszerűen nem ismerik az európai agráriumot és vidéket, vagy szándékosan keserítik el a kisebb gazdaságokat, és vezetik félre a magyar társadalmat.

Ha igazuk lenne, akkor Európában már valószínűleg régen meg is szűnt volna a mezőgazdaság, ám ez szemmel láthatóan nem így van. Példaképpen néhány európai országot kiemelve azt látjuk, hogy – az Eurostat 2011-es összehasonlító tanulmánya szerint – mezőgazdasági területük 80%-át még néhány évvel ezelőtt is az alábbiaknál kisebb birtokok fedték le: Svájc 54 ha, Hollandia 135 ha, Belgium 150 ha, Lengyelország 250 ha, Franciaország 274 ha, Ausztria 295 ha, Olaszország 337 ha, Dánia 426 ha, és Németországban az újraegyesítés után is csak 1.391 ha. Európa az ennél nagyobbakat már az ún. nagygazdaságok (large farms) kategóriájába sorolta. Magyarországon ugyanakkor ez a birtokméret-határérték 3.164 ha volt. Mint hogyha nem is az Európai Unióhoz tartoznánk. Ennél csak Csehország (3.531 ha) és Szlovákia (3.934 ha) nagybirtokainak határmérete volt nagyobb. Némi birtokkoncentráció ugyan azóta is történt, de a nagyságrendek ma is érvényesek. A versenyképes méretet az európai birtokrendszer tehát – szemben a dél-amerikai modellel – nem az egyes gazdaságok méreteinek növelésével vagy azokat nagy integrátorok alá rendelve, egyoldalúan kiszolgáltatva, hanem e kisebb mozaikok szövetkezésével képes igen hatékonyan biztosítani. Ezek közös beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési, de akár a helyi közösséggel együtt alakított fogyasztási vagy hitelszövetkezetek is lehetnek. Az alulról szerveződő szövetkezet ugyanis a teljes vertikum eredményét visszaosztja az azt létrehozó termelői, fogyasztói közösségeknek, gazdacsaládoknak. Ezzel az egymásra épülő tevékenységek teljes haszna hozzájuk kerül, helyben marad, így a kisebb területű birtokok is képesek kiválóan eltartani őket. Ráadásul ennek az európai és saját hagyományainknak is minden tekintetben megfelelő modellnek a rugalmas alkalmazkodó képessége, valamint környezeti, regionális, társadalmi, gazdasági, foglalkoztatási teljesítményei is lényegesen jobbak, mint a dél-amerikai típusú tőkés nagybirtokrendszeréi. A felülről szervező, nagy tőkeerejű integrátor viszont maga válik profitcentrummá, és kiszívja az összes hasznot az általa integrált kisebb gazdaságokból.

Nem kétséges számomra, hogy az európai agrármodell, valamint a város és vidéke szerves kapcsolatainak újraépítése teremthetné meg ismét a vidék és az egész magyar társadalom fenntartható fejlődésének feltételeit. A kérdés csupán az, hogy a helyi közösségek érdekeinek prioritásai vagy a tőkeérdekek határozzák-e meg az agrár- és vidékpolitikát. A jelekből ítélve nekem úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány a Gyurcsány-kormány által is támogatott tőkés nagybirtokot választotta, éppen azt, ami ellen a gazdatársadalom 2005-ben fellázadt. A végveszélybe került családi gazdaságok ügye tehát ma talán még aktuálisabb, mint 2005-ben volt a gazdademonstráció idején.

Mennyiben választhatók el a Magosz és az Országos Demonstrációs Bizottság (ODB) tárgyalási nézőpontjai? Miért tűnik úgy nekem a korabeli sajtóból, hogy a siker a Magosz egyedüli érdeme?

ÁJ: Bár az ODB-t 11 demonstráló – résztvevő, illetve csatlakozó – szervezet hozta létre, ám a megmozdulás kezdeményezője, fő ereje a Jakab István által akkor 40 ezres taglétszámúnak mondott Magosz volt. Emellett a demonstráció legaktívabb vezetői és szakértői gárdájának legfelkészültebb tagjai is e szervezethez kötődtek. Ebből az is következett, hogy bár az ODB-ben képviselt szervezetek formálisan egyenrangúak voltak, és ki-ki az általa képviselt kör problémáit igyekezett a tárgyalások tematikái közé felvetetni, ám az általuk képviselt körök rendkívül eltérő – szerintem az 1-2 főtől a néhány száz főig terjedő – méretéből fakadóan a tárgyalási pozíciókat és tematikát jelentős mértékben a legnagyobb szervezet, a Magosz határozta meg (14. kép). Ennek természetes következménye azután az lett, hogy az ODB és a Magosz tárgyalási nézőpontjai sok esetben igen közel voltak egymáshoz. Ez azt is eredményezte, hogy az írott és elektronikus médiában, az ellenzéki és kormánypárti – általában a leegyszerűsítést kedvelő – sajtóban a demonstráció alapvetően a Magosz megmozdulásaként jelent meg. Ezt a képzetet csak tovább erősítette, hogy a demonstráció kapcsán a médiában is általában a Magosz képviselői jelentek meg, és a sajtótájékoztatókat is Jakab István Magosz elnök vezetésével tartották.

14.kép: Ángyán József, Székely Gábor (Magosz), Szeremley Béla (HANGYA, hátul) és †Török István (Magosz, jobbra) iratellenőrzésben (Fotó: Ács Sándorné Éva)

Kik voltak a Magosz-on túl résztvevő, csatlakozó és támogató szervezetek aktív tagjai?

ÁJ: Én legaktívabbnak – saját segítőimen, Ács Sándorné Éván, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjén és Kajner Péteren, a Védegylet akkori munkatársán túl – ebből a körből Gémes Lászlót, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA alelnökét, Nagy Sándort, az azóta megszűnt Mezőgazdasági Gazdasági Társaságok Szövetsége elnökét és a már csak formálisan működő Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács alelnökét, Németh Attilát, a Magyar Kis- és Középbirtokosok Egyesületének elnökét, Ónodiné Demeter Évát, a Hajdú-Bét károsultak képviselőjét, Szabó Zoltánt és Szeremley Bélát, a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés alelnökét és elnökét, továbbá Widmann Mihályt, a Magyar Parasztszövetség elnökét láttam. Több későbbi aláíró érdemi munkáját nem érzékeltem. Néha azonban még a tárgyalókat illetően is – és ez alól a Magosz néhány képviselője sem kivétel – olyan érzésem támadt, hogy az időnkénti aktivitásuk mögött nem a közös célok elérése, sőt talán nem is a képviselt szervezet, hanem magánérdekek húzódnak meg. Ez elsősorban néhány olyan demonstráló szervezet képviselőinél volt megfigyelhető, amelyek tagságot alig tudtak felmutatni.

Milyen beleszólási joguk volt a vidékről jött traktoros gazdáknak?

ÁJ: A demonstráló traktoros gazdák bázisa a Gazdák tere volt. A központi nagysátor körül elhelyezkedő traktorokban aludtak, általában a szabad téren főztek (12. kép). Időnként a nagysátorban gyűltek össze, hogy Bagi Béla, a demonstráció tényleges szervezőjével, valamint Péter Mihály térparancsnok vezetésével megvitassák a tárgyalási híreket és a teendőiket. Az esti tájékoztató volt a legfontosabb, ahol a tárgyaló delegáció egy vagy több tagja számolt be az aznapi tárgyalások menetéről, vitatott kérdéseiről és eredményeiről. Több ilyen – általában késő esti – tájékoztatón is részt vettem, és a saját témacsoportomhoz tartozó tárgyalások állásáról tájékoztattam a gazdákat, majd megvitattuk az egyes kérdéseket. Ha egy kérdés megállapodás közeli állapotba került, akkor az azzal kapcsolatos döntés meghozatala, a megállapodás rögzítése előtt a gazdák véleményét is kikértük, és a súlyosabb kérdések eldöntésénél a nagysátorban szavazásra is sor került (15. kép). Ennek eredménye a tárgyaló delegáció számára iránymutatásul szolgált. Március 12-én, szombaton, miután a Gyurcsány-kormány képviselői a forradalmi évforduló vészes közelségében meghátráltak, és a még függőben lévő, fennmaradt követeléseknek is engedtek, a megállapodás végső szövegtervezetét is a nagysátorban ismertettük a gazdákkal, és pontról pontra megvitatva szavaztak az elfogadásról. Másnap, vasárnap délelőtt tehát az Országházban már a traktoros demonstráló gazdák és vezetőik által minden pontjában megvitatott és jóváhagyott megállapodás került aláírásra.

15.kép: Ángyán a nagysátorban (Fotó: Ács Sándorné Éva)

Miért tárgyaltál külön a baloldaliként ismert Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségével (MOSz), és mi volt ezeknek a tárgyalásoknak a tétje?

ÁJ: Az EU Közös Agrárpolitikája (KAP) részekén nyújtott agrár/vidékfejlesztési támogatások és kifizetések pályázati kritériumai között a kormányzat olyan gazdasági méreteket, életképességi határokat, valamint több százmillió/milliárd forintos támogatási alsó/felső határértékeket írt elő, amelyeknek az érintett, akkor még 715 ezer potenciális szereplő közül kevesebb mint 40 ezer tudott csak megfelelni. A kormányzat Brüsszelben benyújtott tervei szerint az európai és kiegészítő nemzeti fejlesztési források, támogatások ehhez a felső – alig 6%-nyi – nagybirtokos körhöz kerültek volna. A többiek nemcsak, hogy nem nyerhettek volna, hanem be sem adhatták volna a fejlesztési pályázataikat. A demonstráció és a tárgyalások egyik fő követelése tehát ezen határértékek leszállítása, valamint a birtokméret növekedésével arányosan csökkenő támogatás bevezetése volt. Hosszas és éles viták alakultak ki e meghatározó kérdéskörről, és ebben a kormányzat tárgyaló delegációja, élén a főtárgyaló Németh Imre miniszterrel – háta mögött a tőkés nagybirtokot képviselő MOSz-szal – semmiképpen sem akart engedni. A viták végül odáig jutottak, hogy a március 9-ei plenáris tárgyalás egy pontján Németh Imre azt mondta: Ha meg tudtok egyezni a MOSz-szal, professzor úr, akkor én nem bánom, legyen!

A demonstráló oldal választása rám esett, és a MOSz főtitkárával, Horváth Gáborral – Balogh Zoltán jogász kíséretében – én tárgyaltam. Ennek idejére a plenáris tárgyalásokat a felek felfüggesztették. Végül sikerült némi kompromisszumot kikényszeríteni, és az életképességi határokat valamelyest leszállítani, ami persze a demonstrációs követelésekben szereplő értéket meg sem közelítette, ám ezzel a potenciális pályázók körébe mégis sikerült további ezreket bevonni.

A legkisebb, félig önellátó gazdaságok támogatása esetében viszont ezt a határértéket sikerült az eredetileg tervezett felére leszállítani, így a legkisebbek is némi forráshoz juthattak, ám – amint az később kiderült – a kormányzat az általuk pályázható támogatási jogcímre alig különített el forrásokat, így ezen kényszerű egyezség legkisebbekre gyakorolt kedvező hatását gyakorlatilag megsemmisítette. Ezek az eredmények – a birtokméret növekedésével arányosan csökkenő támogatás kidolgozásának és bevezetésének kormányoldali vállalásával együtt – az aláírt megállapodás szövegébe is bekerültek. Nagy kár, hogy ennek ellenére többségük sem akkor, sem az Orbán-kormányok alatt nem valósulhatott meg.

*

Az előző rész elérhetősége az Átlátszón található.

A teljes sorozat elérhetősége: Darvas Béla honlapján.

(folytatása következik)

Darvas Béla

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom