(K+F+I pillanatképek N^o39)

Lehet, hogy egyedi véleményem van a Magyar Tudományos Akadémia (MTA → nekem adminisztráció és kutatóhálózat) utolsó fél évszázadának teljesítményéről. Nem osztom a legtöbb belső elemző MTA (már csak székház) iránti elfogult lelkesedését. Több évtizeden keresztül dolgoztam ebben a kutatóhálózatban, láttam belülről az adminisztráció gyöngeségeit, így nem tartom véletlennek az MTA (adminisztráció és bizottságai) gyakorlati igényekről megfeledkező bukdácsolását, és végül az MTA lényegi összetevőjének, a kutatóhálózatának az elvesztését, ami után a székház vezetése talán már nem is oszt és nem szoroz. Mindezt felgyorsította, hogy erőteljesen belekeveredett a politikába, amit a bal és jobb oldali akadémikusok társaságaival idézett elő. Ennek kiterjesztésében Pálinkás József kiemelkedő szerepet játszott, míg Lovász László végső formájában kezelni már képtelen volt. Pálinkás most mély sértettségében új politikai pártot is alapítana Felelős értelmiségi néven. „Én mindenesetre úgy látom, hogy az ország szellemi, erkölcsi és külpolitikai konszolidációjához szükség van egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációra” – üzente Pálinkás. Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs (székházi elnökjelölt) is közéjük tartozik, ha jól látom, bár a pártkezdemény titkolódzása eléggé homályban tartja a tagjait. Mostanában Jeszenszky Géza, Király Miklós, Urbán László és Gyurgyák János is feltűnt az antiorbánista konzervatívok között. Gondolom, aki nem lép be ebbe a formációba az felelőtlen értelmiségnek minősül majd. Számomra elég találóan Fidesz-árváknak nevezi őket az Index újságírója. Nehéz megemészteni az egyéni térvesztést.

A pártalapításhoz azonban nem csak Pálinkáshoz hasonlóan magabiztos ember kell, hanem gazdag mecénás, szervező rabszolgák és masszív politikai hátország is. Az egyik alakuló rendezvényen a most főtitkárnak pályázó Kollár László Péter építészt is látni vélem; az OTKA utolsó elnökét, aki akkortájt Pálinkás hű emberének tűnt. Erdei Anna immunológussal, a most főtitkárhelyettesnek pályázóval is nagyon megértették egymást. Velük volt vitám az agrárbizottságok megkurtítása miatt, amit formálisan Erdei kezdeményezett, de a megbeszélésünkön Kollár érvelt mellette, aztán levette az OTKA által tárgyalt témák közül. Az OTKA Bizottság hamarosan megszűnt, és Pálinkás, aki intézte ezt a vezetőváltást, elvégezte az aprómunkát csöndben és egymaga. Jó politikai ujjgyakorlat volt.

Az MTA meghurcolása/újraéledése számomra olyan, mint a jégkorong-meccsek harmadai. Az első kétharmadot simán Palkovics László csapata nyerte, méghozzá nem várt könnyedséggel. Igaz, a harmadik harmadban dől el minden azzal, hogy az állami vezetés (Palkovics László és Maróth Miklós) a leválasztott adminisztráció helyett hogyan képes építkezni. Nem az állami vezetés érdemének gondolom a fényes győzelmet, hanem az ellenfél volt elképesztően indiszponált. Sohasem láttam még körülményesebb, így életképtelenebb ügyintézést, mint ennek kapcsán az akadémiait. Nem szokták a vezetői versenyhelyzetet. Az MTA közgyűlése hibás önfelmérés alapján felülbírálta az elnök kompromisszumos javaslatát, és a totális vereség felé nyitotta meg kaput. Az idős potentátoknak és tanácsadóiknak elhitték, hogy velük – egykori érdemeikre való tekintettel – ilyen kudarc nem történhet meg. Tévedtek. Az MTA ma – nézzünk szembe a valósággal – a kutatóhálózata nélkül ízléses történelmi épület, felemelő múlttal, de mára már ötcsillagos rendezvényközpont, időtlenséget sugárzó előadótermekkel, formatervezett porcelánokkal a VIP-étteremben, továbbá tűnődésre sarkalló exkluzív teaház, amelyben még kísértenek egy darabig a korábbi rutinok. A Ház – mondanám már rá – vagy Magyar Akadémia (MA). Az elnökválasztás a kutatóhálózat súlyára bazírozó misztériumjátékok egyike volt. Ma inkább az a kérdés, hogy ki legyen a házmegbízott és rendezvényfelelős.

Ma kaptam meg, mint köztestületi tag, az elnökválasztásban érdekeltek koncepcióit/stratégiáját, amire majd május 4-5 között, hatalmas nekikészülődéssel és véleménycserékkel a tisztújító közgyűlés szavazhat. Nem szeretném a dolgot habosítani, mert sok már ettől a választástól nem függ. A kérdés most az, hogy ki képviseli névlegesen, vagyis pénzügyi függetlenség és önálló kutatási teljesítmény nélkül a tudománypolitikát a csöndes mellékutcába került kirakatban. Szóval nem a tudományt, mert az számtalan helyen keletkezhet, például egyetemi tanszékeken, ipari kutatóhelyeken, de akár a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) keretében is. Ez utóbbi a múlt évben közel 800 milliót nyert három évre a Tématerületi Kiválósági Program keretében. Az MTA hajdani kutatóhálózata viszont sem az MTA nevét, sem a Maróth Miklós orientalista nevével fémjelzett, új kutatási hálózat nevét az ELKH (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat) rövidítést nem viselheti, bár az eredeti javaslat szerint, amit még a nemzet vadásza, Semlyén Zsolt indítványában olvashattunk, ez volt az opció. Nem mintha jól hangzana. Tényleg továbbra is büntiben van ez a már vezető szerepében megalázott társaság?

Nézzük akkor az MTA nevű civilszervezet vezetőségválasztásának ajánlásait. Elnöki posztra hivatalosan Freund Tamás, Pléh Csaba és Szathmáry Eörs adtak be pályázati anyagot. Korábban mások is jelentkeztek (Kondorosi Éva biológus, Lamm Vanda jogász, Stépán Gábor gépészmérnök), de ők az előválasztás eredményeit látva csöndben visszaléptek. Freund kapta a legtöbb előzetes szavazatot. Szathmáry új jelölt. Én személy szerint nagyon nehezen tudnék közülük választani, de ez talán lényegtelen. Nézzük, mit írnak az elnöki stratégiájukról, amiért pályáztak erre a címre. (Szeretném megjegyezni, hogy pdf kiterjesztésű file-t elég sok gép nem nyitja ki, ilyenkor a link-et a parancssorba kell bemásolni, de ez esetben javasolhatom a MTA összefoglaló link-jén keresztül való elérést is.)

29.kép: Freund Tamás (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A média szerint az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló, 61 éves Freund Tamás biológus (29. kép) most húszoldalas stratégiát írt. Ő Lovász László kiválasztottja, és érzékelhetően ő gyúrt leginkább erre a tisztségre. Tagja volt a sikertelen MTA tárgyalóküldöttségnek, de személyes véleményéről sokat nem tudhattunk meg. Freund 2018-ban kilépett a Professzorok Batthyány Köréből. Kisvártatva követte őt Szathmáry Eörs is. A Qubit/24.hu jutott hozzá Freund Orbán Viktornak írt leveléhez, amiből az alábbi részeket idézték: „Palkovics miniszter úr sok mindenhez kiválóan ért, de a tudományos kutatáshoz, a felfedező- vagy alapkutatáshoz, annak belső logikájához, működési és finanszírozási feltételeihez nem.” […] „A kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.” Míg Freund első állítása Palkovics miniszter tevékenységének lényegét, miniszteri posztra való alkalmasságát ekézi, addig a második idézet a társadalomtudományi kutatókba rúg hatalmasat. Ezt úgy írom, hogy nem társadalomtudományi terület az enyém, és védelmükre sem kért fel senki. A kínos, hogy az utóbbi véleményét („kutyának sem kellenek”, „mételyezik a közéletet és a fiatalságot”) annak nyílt vállalása nélkül továbbította a Vezérnek, és ez az a pont, ami a keleti társadalmakban az arcvesztés következményével jár. Freund gondolkodás nélkül bocsánatot kért az érintettektől, s az alábbi szánalmas magyarázatot adta: „A megfogalmazásért a magukat érintettnek érző társadalomtudós kollégák elnézését kérem, a levél nem a nyilvánosság számára íródott”. Értem, a véleménylevél vállaltan a zárt körben való mószerolás műfajához tartozik (30. kép). Gondolt bárki is mást? Nem mélyen etikátlan ez, kedves Tamás, ami után érzékenyebbek világgá szoktak szaladni?

30.kép: Orbán Viktor 2016-os beszéde az MTA 187. közgyűlésén (Fotó: Mudra László/MTA)

Van Freund Orbánnal való levelezésének egy másfajta olvasata is, és ez az, hogy a Lovász-féle tárgyalóküldöttség oda-visszajátszós volt, mint egynémely hajdani kazettásmagnó. Az MTA érdekeiért állt ki, de közben nagy kópéként tartotta a kapcsolatot a Vezérrel, nehogy Palkovics félrevezesse. Orbán véleménye egészen világos már Palkovics totális győzelmét látva. Lovász erről a kapcsolatról biztosan tudott, ha a nem nyilvánosságnak szánt levél olvashatóvá válása után is mellette voksolt. A jövő emberét látja Freund Tamásban, akinek simán megy a párhuzamos lojalitás?

Nézzük akkor, ezzel a lehangoló előzménnyel mi Freund Tamás elnöki stratégiája a Ház elnökségéhez? Nos, a bevezető két pontban csöpögő lelkesedést olvasok tőle és nulla kritikát: „A Magyar Tudományos Akadémia közel kétszáz éve a magyar tudomány és kultúra ékköve, védőbástyája. Bár történelmünk egyes kritikus időszakaiban [!] autonómiája sérült, mégis meg tudta őrizni világnézeti sokféleségét, és zsinórmértékként szolgált a valódi értékek azonosításában, védelmében.” […] „Megválasztásom esetén Szentágothai János és Vizi E. Szilveszter, az Akadémia korábbi elnökei örökségét szeretném tovább vinni.” […] „A bölcsész- és társadalomtudományok hazai művelőit ugyanolyan jól szeretném képviselni, mint annak idején Berend T. Iván, Kosáry Domokos és Glatz Ferenc.” […] „Partnerként és támogatóként tekintek elsősorban akadémikustársaim közösségére, a köztestület tagjaira, és a teljes magyar tudományos közösségre, bárhol is éljenek és alkossanak a világon.” […] „A Magyar Tudományos Akadémiának kezdeményeznie kell a kutatóintézmények konzultatív fórumának létrehozását, és teret, keretet [!] kell biztosítani a működéséhez.” […] „Nagyon fontos feladat a kockázati tőke érdekeltté tétele és bevonása az egyetemi, intézeti és vállalati felfedezések piacra juttatásában”.

Elérkeztünk így a stratégiához, ahol megvilágosodhat az elérendő cél, amely minden bizonnyal – a megelőző részek szerint – a szeressük egymást gyerekek mottója alatt valósul majd meg a kosztümös/parókás nagyoperettben. Csak azt a „mételyezik a közéletet és a fiatalságot” mondatrészt tudnám feledni, de nekem nem megy. „Helyre kívánom állítani azt a rendszerváltozás óta általánosan elfogadott gyakorlatot, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke közvetlen kapcsolatot tarthasson fenn a miniszterelnökkel [!] és a kormány tagjaival. A nemzeti érdekeket tisztelő, kölcsönösen előnyös, konstruktív kapcsolatépítés kockáztatása nélkül a kormánnyal kezdeményezett tárgyalások során tervezem felvetni az MTA szerepének jelentős növelését az elcsatolt [!] kutatóhálózat, valamint az OTKA működtetésében.” Nem gondolom ezt egyedi stratégiának, inkább valami olyasminek, ami képtelen szembenézni a végkiárusítás-szerű helyzetével. Kölcsönből adna kölcsön, ha kapna.

A Ház ma nem a magyar tudomány irányítója, nincsen ehhez magas fokú köztiszteletben álló autonómiája és tehetséges kutatóhálózata. Erkölcsi joga sincs hamarosan a vezetéshez, hiszen egyre távolodik a kutatási témák és eredményeik képviseleti jogaitól, mert aligha veszik őket újra nyakukba az intézetek, hogy eltartsák. Szathmáry Eörs – aki most intézetvezető, őszinte, bár fölöttébb naiv – későbbi szövege erről árulkodik. Csupán a tárgyaláskezdeményezés és a rendezvényszervezés maradhat a Ház valóságos feladatai között, és persze az MTA doktori és az akadémikusi címek osztogatása, ami szerintem hamarosan pácban lesz, akár a legendás horgász. A pályázatoknak erre a helyzetre kellett volna koncentrálni, de én az elvesztett végtaggal kapcsolatos fantomfájdalmakról olvashatok többnyire. Ne tessék azt hinni, hogy nem fáj ezt nekem leírni! Nem új stratégia Freundé, amit olvasok, hanem a múlt konyhai maradékainak újramelegítése. Freund szerintem nem találta el az új akadémiai irányítás (szerintem helyesen kedveskedő együttműködés) elemeit sem. Szerepelnek viszont az elnöki koncepciójában kiemelt témák és időterv is. Külalak kétségtelenül ötös, a korábbi póz nagyszerűen megtartott, de túlhaladott.

31.kép: Pléh Csaba (Fotó: Magyar Nemzet)

A 75 éves pszichológus/nyelvész Pléh Csaba (31. kép) – akinek kedvenc étele a szalontüdő – koncepciója 11 oldal terjedelmű. Kérdés, hogy az ő korában miért céloz meg valaki ilyen megterhelő pozíciót? Azért hetvenéves kor után talán helyesebb lenne a felelős posztokból visszavonulni. Előtte Berend, Glatz és Pálinkás 55-56 évesen kezdett ehhez a munkához, Vizi és Lovász 66 évesen, bár kétségtelen, hogy Kosáry 77 évesen. Szóval volt már ilyesmire példa a közelmúltban, bár én, 72 évesen, egyáltalán nem gondolnám ezt követendőnek. A Ház bölcse szerep az egykori főtitkárhelyettesnek (2006-2008) talán még jól is állna. Nem fél kimondani, amit gondol. „Az MTA mint intézmény 70 éve kialakult kettőssége – a legkiválóbb tudósok közössége és egy főhivatású kutatóhálózat szervezője és működtetője – az utóbbi évek drámai eseményei során megkérdőjeleződött. A következő évek központi feladata, hogy az MTA, a tudomány művelésével hivatásszerűen foglalkozó magyar kutatók köztestülete megtalálja önazonosságát [!], társadalmi szerepét és kialakítsa új működésmódját.” Pléh tehát azonnal belecsap a lecsóba, amiről Freund úgy tesz, mintha nem ott gőzölögne előtte. Kétségtelen, hogy Pléh volt az egyetlen az elnökjelöltek közül, aki az MTA vesszőfutása kapcsán a köztéri szónok szerepét is felvállalta. „Közösségünk meghatározó összetartó ereje a tehetség és a kiemelkedő tudományos eredmények diszciplínákon átívelő értékelése, ami meghatározza a küzdelmet a középszer uralmával szemben is.” Ez azért meglehetősen idealista gondolat, ami nem számol azzal, hogy a tehetség és eredetiség keveseknek adatik meg, és így folyamatos kisebbségben marad. Nem véletlen, hogy sehol sem tudományos fokozattal vezetik az országokat és a nagy cégeket. Kellemetlen ez az érvelési szauna, bár vérkeringést serkentő; egy reális mondat után egy idealista.

„Az Akadémia közössége ki kell alakítsa a szemléletét arra vonatkozóan, hogy a köztestület hogyan válhat közügyekben vagy társadalmi kérdésekben valóságosan megszólíthatóvá [!], s hogyan képviselje a teljes szellemi életben a tudomány értékeit, érdekeit, etikai alapállását, s ha kell, az elvszerűen kérlelhetetlen minőség igényét.” Vagyis, ahogyan kialakítja majd a szemléletét a közösség, azonnal és kérlelhetetlen szigorral lesújt vele? Ez nekem elég szélsőséges és türelmetlen gondolatnak tetszik, de az egész koncepciót áthatja valamiféle elitista szemlélet, ami hazánkban – meggyőződésem szerint – az akadémiai/akadémikusi gondolat bukását okozta. Életképtelen ma az agresszív és türelmetlen vezetési elképzelés, sokkal szerényebb rávezetési stílusra van szükség, ami mindig is sajátja volt a nemzet bölcseinek. Freund Tamás mutatja ennek a másik végletét.

32.kép: Szathmáry Eörs (forrás)

A 61 éves Szathmáry Eörs (32. kép) biológus, hosszú ideig az ELTE tanára volt. Szathmáry 2019-ben lett az Ökológiai Kutatóközpont vezetőjévé, de máris úgy érezte, hogy eleget tud a hajdani akadémiai kutatóhálózatról ahhoz, hogy az egész közösség elnöke legyen. Szathmáry Palkovics László Egyesült Államokban élő fizikus szakértőjével – Grűner Györggyel – vitában is megmérkőzött, és felkészületlen szertelensége miatt kínos vereséget szenvedett. Szathmáry ilyeneket mondott: „Ha valaki bejön most a rendszerbe, aztán csak tepsiben távozik, megfelelő értékelés híján elveheti a helyet a kiemelkedően újra valóban képesek elől.” […] „Márpedig bizony a tudósok sem Grál-lovagok. Kelet-Európában élünk. Ha egyetlen tudóst megvesz a kormány, többsége van, bármit eldönthet. Aggasztó konstrukció. A politikusok körében ugyanis nagy a hajlam arra, hogy kontrollálják azt is, amit nem értenek. Kitöltik a teret, mint a gáz”. Izé – mondaná kissé megütközve, a könnyen értetlenkedő, kitalált ángyom, Aranka. Mi a tartalma azonban a politikusok által joggal halmazállapot-szakértőnek gondolt Szathmáry 9-oldalas koncepcióvázlatának, aminek végkifejlete játszótársaitól is függhet majd?

„Az elmúlt évben az MTA az utolsó fél évszázad legnagyobb traumáját élte át. Önmagában nem ördögtől való a kutatóhálózat leválasztásának gondolata. A végrehajtás módja és az új helyzet koncepciótlansága nagyon megviselte az akadémiai értelmiséget. A stratégiai tárgyaló delegáció tagjaként és kutatóközponti főigazgatóként ugyancsak benne voltam és vagyok a történések sűrűjében.” […] „Az MTA ügyének nincs tömeges támogatottsága. Az egészségügy vagy az oktatás mögött olyan ébredő erők vannak, melyeket a kormány nem ignorálhat. Ránk ez alig érvényes. Ugyanakkor a most következő ciklusban akár kormányváltás [!] is lehet, s ezt is szem előtt kell tartani. Jelen koncepcióban több olyan elem van, melynek a megvalósítási esélye nő egy kormányváltás esetén.” […] „Nem tartom nagyon reálisnak, hogy az intézethálózat visszakerüljön az akadémiához. Ezt legföljebb úgy lehetne megvalósítani, hogy a mostani ELKH struktúra bekerül az MTA alá, de autonómiáját megtartva [!], elkülönített költségvetéssel.” […] „Tiszteletdíjak. Ezek létét anomáliának tartom, de egyelőre szükségesnek is. A tiszteletdíjak kivezetése [!] csak folyamatosan, a méltó kutatói fizetések bevezetésével párhuzamosan, a kormánnyal igen szigorú feltételekkel megkötött egyezség [!] keretében történhet. Minél idősebb valaki, annál kisebb mértékben szabad csökkenteni az ő tiszteletdíját…”. Szathmáry Eörs koncepciójához külföldi példákat keres, külföldi szakértőktől várja a megváltását, ami korántsem új gondolat. Szathmáry megérint pár területet, amit a másik két jelölt észre sem vett, de akárhogyan is nézem, igen szubjektíven csapongó, énközpontú anyagot olvasok. Hasonló szereplés ez, mint nem olyan régen az MTA székházában a csípőszúnyogokról és kullancsokról tartott előadói ülésen, ahol a kérdésben dilettánsként, az elnöki pozícióból a legtöbb megjegyzést tehette, és a vele szemben lévő arcokon észre sem vette a megütközést.

Nem folytatom a sort a főtitkár- és -helyettesjelöltek anyagival. Pálinkás óta a szerepük alárendelt, az elnöki munka függvénye. Én nem látom a megfelelő elnökjelöltet, aki szembenézett az új helyzettel, és arra életképes, átgondolt, építően új koncepcióval pályázik. Nem szeretném elhallgatni, hogy az akadémiai adminisztráció számára szerintem van lejjebb is, s a tőle már független kutatóhálózatnak pedig feljebb. Az még a közös kínunk, hogy a válás túl közeli, és a történteket az ambiciózus vezetőjelölteknek még nem sikerült megemészteni. Ők még nyitott szemmel álmodnak.

Darvas Béla