Bezárás
K+F+I pillanatképek

Kutatóhálózat a hullámzónában

K+F+I pillanatképek (No38)

Évtizedek óta írok a Magyar Tudományos Akadémia tartósan megalázott állapotairól, amit egy idetartozó – valamikor szép napokat megélt – intézetében éltem meg. Korántsem gondoltam, bár számíthattam volna rá, hogy a súlytalan lebegés állapota mély nyomokat hagy ebben a közel két-évszázados intézményben, amely nem véletlenül gyűjtött hitelességet, és az most nem véletlenül oszlik körüle, akár a pirkadati köd. A hitelességért minden korokban meg kell harcolni, nem lehet párás szemekkel a múltra mutogatni. Az MTA adminisztrációja ebben a megméretésben Pálinkás József színre lépése óta nem áll jól. Ő vitte közel az MTA intézményét a pártpolitikához, amelynek azóta is foglya. Ő és barátai hozták létre a jobboldali professzorok körét (Professzorok Batthyány Köre, PBK), mintha lényegi szempont lenne a Tudomány szempontjából, hogy a pártpolitikában ki hol áll a sorban, ha egyáltalán. Pálinkás ma magát jobboldali liberálisnak tartja. Én azt gondolom, hogy nem tartozik ez a tudós társadalomra, mint az sem, milyen párttagsági könyvei voltak korábban. A kormánypárt kosarából kihullott hajdani jó király még ma sem képes az ambícióit mérsékelni, mint ahogy az indulatait kezelni sem. Palkovicsot mindenféle jelzővel illette már, ami a pártpolitikának ezen a szintjén nem szokás, csak kiiratkozás után. Ez tehát megtörtént.

Nem mosolygós-könnyes írás lesz ez, még csak a távoli múltba révedő sem. Ha valami igazán taszít, az a nosztalgia, amely a múltat átszínezi, mert a jelenben semmi felmutatni valója nincs már. Mostanában két hosszabb cikket írtam az Átlátszón lévő vendégblogomban – melynek tartalmát nem irányítja a szerkesztőség –, az egyik a múlt év közepén az Akadémia Földre szállásáról szólt, míg a másik közel három hónapja a partra vetett Akadémiáról. Nos, úgy tűnik, az Akadémia nevű organizmus mégis összeszedte és elvonszolta magát – egyébként örömömre – a hullámzóna széléig. A sziklapartnál ül és mereng, szemléli a horizontot, gyárt naponta új stratégiát, mint a vele szemben lévő – jogilag az MTA gazdálkodását irányító, bár annak részéről őt fensőbbségesen meg sem látó – minisztériumi szellem is. A képzeletbeli, változó kinézetű Földön kívüli (32. ábra) még nem indult el a sziget belseje felé. Erőt gyűjt. Ki tudja mi vár majd rá? Kalandos lesz az bizonyos.

Az utánlövés műfaja nagyon más, mint a versenyfutás a napi hírekkel. Ezzel is próbálkozom újabban, vagyis követem ezeket az eseményeket, mert bizonyos vagyok abban, hogy történelmiek. Hosszú időre szabják majd meg a hazai K+F+I sorsát. Ezt jó lenne, ha az elnök úr is tisztán értené (bár kétlem, hogy ő az, aki erre képtelen), nem csak kutatásról szól ez a történet. Ez viszont nem évszázadok óta elhagyott filozófiai niche-eket jelent, amiben vetélytárs nélkül, automatikusan felfújódó egóval ráérősen pókhálózhatunk. Az innovációs lánc, amiről mostanában szó esik, bizony nem a jelenkori újítók dobogója, ahogy Misu akadémikus sejtette. Hanem a közösségi tudásunk egy jelentős részének működő gyakorlattá való lefordítása. A megértéstől miért állnak ennyire távol az árnyékban kérődző, lassú tudományterületek? Nekem úgy tűnik a társadalomtudományok jelentős része mély politikai csalódásai miatt építés helyett inkább rombolással van elfoglalva. Ez is kell persze, mielőtt valamit építünk. Mit is, kedves szószólók? Mit építünk az utódnemzedéknek? Ezt a napi gazdasági és szellemi fuldoklást hagyjuk nekik, vagy valami olyasmit, ami a kutatói pálya becsületét helyreállítja? Hogyan jutottunk ide? Vétlen ebben az eddigi akadémiai vezetés? Nem feltételezem; azt viszont igen, hogy része.

A természettudomány alapkutatójának mindig is sejtenie kell a céltáblát, ami vezeti a választott területen. Optimista tálalással mindegyik belövése után valóságos céltáblák mutatják magukat, ha jó a korábban választott irány. Ha nem, akkor vissza lehet menni az előző állomásra. Minél messzebbre lát egy kutató a területén (érzékelhető a gyakorlata: a rendelő, a műhely vagy a föld), annál kevésbé félelmetes neki a most belengetett változás. Mellettük pedig ott az oktatás, ahol a múlt bevégzett, muzeális tudományait átadhatják azoknak, akik ilyen pályát választottak. Egyik pálya sem lebecsülendő hasznú, csak máshol kell művelni, mint amire rászoktunk. A régészet is komoly tudomány.

Nem elég a tudomány hazai állapotáról évtizedekig panaszkodni (mi minden válhatott volna belőlünk), ha most mégis ebbe lepukkantságba kapaszkodunk, mert riasztó számunkra a helyes irány kényszerítette versenyhelyzet. Feladni kényelmes passzív állapotunkat is érdemi mozzanat. Mi megérkeztünk talán, de az ügy nélkülünk halad tovább. Az Egyesült Államokra, Japánra, Egyesült Királyságra és már Kínára is gondolok, ahol ez a fordulat már régóta bekövetkezett. A tudomány alkalmazását sem a tehetségtelenek végzik. Nem véletlen, hogy világcégek saját kutatóhelyeket működtetnek és felmutatják az ipari kutató eléggé személytelen képét, akiket azért nem javaslok lebecsülni. Nem tudom megítélni, hogy a társadalomtudós mit foghat abból, amit írok. A közülük nyilvánosan megszólalók írásait böngészve az a gyanúm, hogy közvetetten és szándékosan keveset. Marad számukra a cinikus ironizálás, a formára támaszkodó nyegleség, a felfelé sandító szolgáltatásajánlat, és a csak pillanatokig sziporkázó szósaláták.

32.ábra: Magában perlekedő kentaur (Makovecz Benjámin© grafijákának elektronikus módosítása)

Illetve van itt egy magányos kérdőjel, ami előtt nincs mondat. Mi lehet a másik parton? Komolyak és megfontoltak-e a kormányzati ígéretek? Most még nem tudom érdemben kritizálni azt, ami le sincs írva. Azt igen, aki már vele szemben úgy beszél, hogy alapja sincs hozzá. Lehet, hogy igazságtalan vagyok az MTA-fanokkal szemben? Én nem az lennék? A mezőgazdasági tárcának sikerült a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) rendszerén belül megoldani a tudásunk gyakorlativá válását? Nos, korántsem. A bukás a benne dolgozó kutatóknak igen látványos, elmaszkírozza azonban ezt a róla érkező hamis híradás, ami hasznos teljesítményt sugároz, miközben az ebben a rendszerben folyó mezőgazdasági kutatást bizony sokkal alacsonyabb pályára állította a minisztériumi kézi irányítás, mint volt ez korábban. Más várható majd az akadémiai kutatások átalakítása után, ha a tárcák káderjei mutatják majd az utat? Értetlenül kell bámulnom azokra, akik ezt felmutatják nekünk?

Ilyen gondolatok mellett vállalkoztam arra, hogy a Tudománykövető facebook csoportban meglehetősen kritikus hangvételű napihír-szemlét gondozok. Korántsem a Tudományról szól a közösségi tudásunknak ez a szelete, hanem a felszínen lebegő dinnyehéjakra való mutogatásról. A tudományos jellegű napi és heti hírek többségével az a bajom, hogy a sajtómunkásoknak csak felszínes fogalmaik vannak az értékeléshez és az ítélkezéshez, ezért nincs eredeti gondolatuk, csak hírmásolás és hétköznapi okoskodás, amire képesek. Viszont így sokan mondják a médiában ugyanazt, s ezért igaznak tűnhet. A hírolvasó döbbenten bámul, ha valami nem illik bele a neki pingált képbe. A Tudományra viszont éppen az a jellemző, hogy először nagyon kevesen mondanak valamit, s ez szemben állhat a hírterméssel.

Más a helyzet, amikor a hetilapokban tudományról minősített kutató ír. Ilyen esetekben sokszor a rálátás képessége hiányzik, és hamar egy tudományterület parciális problémaértékelésében találjuk magunkat. Szándékom szerint az általam írtakban nulla arányú mindkét hadakozó felé a politikai szolgálat, s csak a böngészett állítások hitelessége foglalkoztat, amelyeket a célszemély felé való kalaplengetés nélkül értékelek. Az első évad összefoglalását már közzétettem, de a másodikra is szolgáltat anyagot a jelenkor. Nem is vitás, krónikának, palackba zárt üzeneteknek szánom ezeket az írásokat, amelynek nem tartunk az értékelő részeinél. Tervek megtekintése előtt állunk.

A tudománypolitikáról szóló híradásokban megdöbbentő nekem, milyen módon sajátította ki ma ezt a területet az ellenzéki politika. Pedig a baloldali MSzP-nek és utódpártjainak bizony van mit szégyelleniük a tudománytámogatás területén. A Horn-kormány idején égbe emelték az akadémikusi tiszteletdíjakat, és csökkentették a valóságos kutatások támogatását. Az akadémikusaink többsége akkor jóllakottan hallgatott, egy szava sem volt arra, ami akkor a többséggel történt. Ma viszont nincs ellenzéki újság, amely bármely hírt ne forgatna úgy, hogy abból mindenképpen Palkovics László és az általa képviselt mérnöktudományok jöjjenek ki rosszul. A különlegesség az, hogy a miniszter is akadémikus és nem is párttag, de ez az ő számára más megítélést sem az MTA, sem az ellenzéki sajtó részéről nem eredményez. Hosszabb távon azonban szerintem nagyon kontraproduktív az MTA oldaláról tapasztalható egyoldalú elutasítás. Mi van viszont az ITM oldalán? Hallgatás? Meddig folytatható ez úgy, hogy megértéssel fogadott? Van nálam másnak több türelme?

Én úgy tartom, hogy a tudománypolitika más és több, mint a pártpolitika, még ha ennek ma szinte semmi tanújele nem mutatkozik. A tudománypolitika szerintem se bal, se jobb oldali nem lehet, csupán arról szólhat, hogy az új ismeretek megszerzéséhez – etikáról nem megfeledkezve – milyen eszköztár alkalmazása a legmegfelelőbb. Ez az írásom is átgázol majd számtalan írt és íratlan sajtón belüli egyezségen. Ért már engem bepanaszló kritika, hogy nem vagyok szolidáris. Az vagyok a kutatókkal, ahová magam sorolom. Ott is azokkal szimpatizálva, akik pozitív szemléletűen kemény munkához szoktak. Nem vagyok a sajtó része, és politikus sem. A nézőpontomat a saját tapasztalataim határolják, és bár igyekszem tiszteletben tartani mások érzékenységét, ennek vannak korlátai, melyek az igazságérzetemből fakadnak, ami törli a fölösleges tiszteletkörök lehetőségét.

25.kép: A MTA vezetői: Barnabás Beáta főtitkárhelyettes, Bokor József alelnök, Török Ádám főtitkár, Freund Tamás alelnök és Lovász László elnök (Fotó: Szigeti Tamás/MTA)

Megnyugtatás, visszatartás és rekvirálás a stációk – értelmezte 2019. februárjában a történéseket az ellenzéki sajtó. A kormánypárt szerint viszont az aktív gondozásba vétel a cél. Meglepetésre semmi ok, Pálinkás József fordította a szekeret ebbe az irányba, még ha most ő is ellene ágál. Az MTA adminisztrációja (az irodai személyzetet értem ez alatt) mintha az alaptudományokért folytatna harcot, bár az ezt művelőkhöz közük szinte semmi. A hajdani kutatókból választott vezetők (25. kép) emelkedetten intenek, beszélgetnek ugyan a székházban a mezei kutatókkal (pontosabban csak az intézeti vezetőkkel), de nem akarnak tőlük semmit. Tegyék, amit jónak látnak, a kutatás szabad. Hajrá, húzzunk bele, ha ti is úgy akarjátok.

Az akadémiai adminisztráció a vezetés látszattevékenységéért az MTA költségvetéséből rendes szeletet hasít ki. Az igahúzó kutatók többsége nem is tud erről. Azok álltak egyébként irodai csatasorba, akik a saját kutatási területen elvéreztek, ha egyáltalán szagoltak valaha puskaport. Ez itt afféle könnyed levezető állás keveseknek, amiben még néha azt érezhetik mintha kutatók lennének. Én, ha hajdanán találkoztam is ilyen osztály körül keringő hajjakenddel, annak mintha muslicafelhő övezte volna eléggé vörösbe hajló fejét és őszes bajuszát. Az MTA adminisztrációja válna le kényszerűen a kutatóhálózatról. Mekkora tragédia. Új adminisztrációt kaphat a kutatói hálózat, és lenne kutató, aki ezért menekülne is az országból? Eddigi kutatási ötleteit és lehetőségeit az MTA adminisztrációtól kapta vajon bárki is? Ott sem volt soha valós szakmai irányítás, de pénz sem, csak a dobogókról elhangzó elegáns szólamok.

Miért kellene viszont két adminisztráció, ha az ITM átvette az irányítást, akkor az MTA irodaházában minek egy további. A kutatóhálózat miért tejelne már két menedzsernek is? A kettős irányítású intézményekben egyébként napi szintű az érdekütközés. A tervezett, az ITM-től és az MTA-tól független irányítás is nagyon zavarba ejtő. Hiszen végső soron mi lesz majd? Az MTA nem monopolizálta nálunk a tudományt? Nem mindenhová az idős versenyzőit szánja, akik mindent helyénvalónak tartanak? A tudományban járatlanok számára meghökkentő lehet az, ami az abban dolgozók számára hétköznapi. A hazai kutatásvezetés képmutatóan hallgat a nyomoráról. Az intézetekben elvárják ezt tőlük. Kifelé a sikeres, erőteljesen sminkelt arcot kell mutatni. Mindenki az MTA adminisztrációjának foglya, még az időszakos elnök és stábja is.

Szóval írott anyag is kering az átalakításról; spontán telefonfelvétel alapján készült. Mindenki erre alapítva tesz-vesz, akciózik. A kutatóhálózat átkerülése az ITM alá azonban még nem jelentené a kutatóintézetek érdemi átalakítását, csupán más lesz a nevük és kapcsolati rendszerük. Mit olvashatunk a különféle lapokban: (i) a pártpolitika a tudományba furakodott (a PBK megalakulása óta ez senkit nem lephet meg); (ii) egyes intézetek (a társadalomtudományiak közül) politikai tartalmat adnak el tudományként; (iii) a ma inkább jobb oldallal rokonszenvező MTA éppen a jobb oldali kormány elvárásaival szemben ütközik frontálisan, s ezt leleményesen használja ki az ellenzéki sajtó.

A Professzorok Batthyány Köre (PBK; új elnök már Sótonyi Péter) küldöttsége járt Palkovics miniszternél. Nos, őt szerintem csak a meghívásával lehet meglátogatni. A beszélgetés után a döntéséről tájékoztatta az egyik tagot (aki szerényen névtelenséget kért), s vele üzent az MTA vezetőségének. Nem írhatom azt, hogy elegáns ez a megoldás, mert senki sem hinné. Ügyefogyott inkább. Hogyan lehetett ide jutni? Az arcokról mitől fagytak le a mosolyok mindkét oldalon?

Nézzük akkor a vita szereplőit (33. ábra). Az ábra alapján világos a számunkra, hogy a kormányzati oldalon kevesen vannak, és a kommunikációt egyértelműen Palkovics László tartja kézben. A PBK próbált közvetíteni ezen az oldalon, de megszólalásait sikeresnek nem mondanám. El is hallgatott. Kényszerűségből – mivel a Lendület kutatócsoportok vezetői megszólították – Orbán Viktor válaszolt, és azt mondta, ami várható is volt: „…még hiányzik a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerből az az elem, amely garantálná, hogy a tudásból közvetlen gazdasági haszon is keletkezzen. A nemzetközi innovációs rangsorok sajnos azt mutatják, hogy hazánk az európai országok között a gyengébben teljesítők között foglal helyet…” […] „…a kormány 2018. október 4-én úgy határozott, hogy a források emelése mellett felülvizsgálja a teljes struktúra működését, ennek részeként az akadémiai kutatóintézeti hálózatot is.” Palkovics mellett érdemben a megbízott szakértője, az Egyesült Államokban dolgozó Grüner György szólalt meg, de róla és elveiről, mint számomra eddig példamutatóról, majd később.

Az MTA adminisztrációjának oldaláról azt látjuk, hogy lassan részeire hullott szét a kommunikáció, önmagát megsokszorozta, és a beosztottak már önállóan szólalnak meg a sajtóvitában. Ez elég világosan mutatja meg az irányítás gyöngeségét. Miként történhetett ez? Nos, csak úgy, hogy Lovász elnök úr önkorlátozó módon a döntési pozícióját átengedte az MTA Elnökségének és végső soron az MTA Közgyűlésének, amely 17 ezer tagjának nagyobb része nem is a kb. 3,5 ezer kutatót foglalkoztató kutatóhálózatban dolgozik.

33.ábra: A szemben álló felek és szószólóik

[Megjegyzések ADF – pl. Bicskei Éva, Éltető Andrea, Kamarás Katalin, Kenesei István, Lőrinc Viktor, Mende Balázs Gusztáv, Orosz Ferenc, Pléh Csaba, Szilágyi Adrienn, Szilágyi Emese, Szilágyi Emőke Rita, Völgyesi Orsolya; ITM – Grüner György, Palkovics László; MTA – pl. Lovász László, Pálinkás József, Szathmáry Eörs; MTA Lendület csoportvezetők – pl. Muraközy Balázs, Nusser Zoltán, Pálffy Géza; PBK – ahol megtalálható Barnabás Beáta, Martonyi János, Náray-Szabó Gábor, Prószéky Gábor, Sótonyi Péter, Závodszky Péter, de már kilépett Freund Tamás, Pálinkás József és Szathmáry Eörs is; Stádium 28 Kör – ügyvivők: Ács Pál, Kardos Julianna, Kertész János, Laki Mihály, Sarkadi Balázs, Vicsek Tamás, tagjai többek mellett Csaba László, Ferge Zsuzsa, Marosi Ernő, Mellár Tamás, Szalai Erzsébet]

Az MTA önsokszorozásának első hírnökei talán a Lendület kutatócsoportok vezetői voltak, akik ma az MTA kutatóhálózatában a kiemelt elit szerepét töltik be, és messze az átlag fölötti kiemelt figyelemben részesülnek. Őket is Pálinkás József hozta létre, és úgy tűnt, hogy itt izzadja ki ez a rendszer a jövőbeli vezetőit, vagy szükség esetén a túlélők csapatát képezik. Ezek a csoportok is kutatóintézetekhez kirendeltek, s ott a főigazgató alá tartoznak, vagyis önálló megszólalásuk a főigazgató és az elnök jóváhagyása nélkül közalkalmazotti szempontból aggályos. Viszont legyen az új generációnak meg az az előnye, hogy a hangját hallatja, ha az MTA Közgyűlésében a döntésre jogosult akadémikusok hajlott kora miatt az átlagéletkor hetven fölötti. A kutatóhálózati főigazgatók is egy lehetséges frakció, akik a vita egy szakaszában meg is szólaltak, hiszen az általuk képviselt kutatóintézetek sorsáról van szó. Hírlik, hogy szeretnének egy külön frakciót is a tervezett irányításban. Szerintem is nekik kellene átvenni az MTA adminisztrációjának voksait. A főigazgatók azonban ebben a vitában már az MTA kibővített Elnökségének tagjai, tehát az elnöknek közvetlenül is elmondhatják a mondanivalójukat, vagyis most csöndben maradnak.

Mostanában éppen az MTA szakmai osztályai is megszólalnak, akik az adminisztráció választott, többnyire idős vonulatának tekinthetők. Ha szabad azt mondanom, egyikőjüknek sincs azzal kapcsolatos ötlete, hogy miként kellene az MTA kutatóhálózatának átalakulnia, hogy a társadalom számára hasznosabbá váljon a kutatóhálózatban folyó munka. Szerintem nem is ez a dolguk, hanem a megszámlálhatatlan mennyiségű, többnyire fontoskodásban kimerülő bizottságok szervezése. Azt gondolom, ez a jelenlegi vita szerencsétlen fordulatainak legfontosabb oka. Az MTA nem aktív része az átalakulásnak, hanem hezitáló, érzékenykedő ellenzője. Meggyőződése – önátvilágítás során ezt elég abszurd módon közhírré is tette –, hogy a teljesítménye jobb nem is lehetne, és gondolom már a korábban lesajnált közalkalmazotti státusz is hipp-hopp megszépült.

Az ügy körül termő érdekképviseleti/félpolitikai szervek közül az Akadémiai Dolgozók Fórumát (ADF) kell megemlíteni, amely 2019. január 24-én alakult, s amelynek vezetősége a mai napig nem ismert. Hitvallása szerint a MTA-nál dolgozókat képviseli, de ennek szervezeti viszonyai egyáltalán nem átláthatók. Eddig két utcai demonstrációt szerveztek, és az elsőn Lovász elnök úr – aki a háromhetes szervezetet tanácsadó félnek tekintette – átvett Völgyesi Orsolyától valamiféle petíciót (26. kép) és az akadémiai kutatók között végzett felmérésük eredményeit. Magukat hatalmazták fel erre? A happeningen, ahol Pléh Csaba, az MTA egykori főtitkárhelyettese (Vizi E. Szilveszter elnöksége alatt) volt az első szónok, megjelent látogatóként Karácsony Gergely, Mellár Tamás (később perrel fenyegette meg Palkovics Lászlót) és Lendvai Ildikó is. A rendezvényről Alison Abbott tudósított 2019. február 15-én a Nature folyóiratban, aki a Central European University (CEU) kapcsolatos felvonulásokról is írt 2017. október 4-én, október 18-án és október 26-án. Abbott doktort szinte már magyar specialistaként üdvözölhetjük, hiszen az MTA ügyét is ő tálalta ezen a fórumon először 2018. december 17-én.

26.kép: Völgyesi Orsolya (MTA BTK) 2019. február 12-én átnyújtja az ADF petícióját Lovász Lászlónak (Fotó: ADF facebook oldal)

Az ADF másodjára is utcára vonult 2019. március 21-én. A menetben most kevesebben gyűltek össze, de az esemény koreográfiája igazán látványos volt. Kár, hogy a szónokok mindegyike felolvasta a mondanivalóját, ami tudósok esetében eléggé értékcsökkent megoldás.

Megemlíthetünk egy tovább tömörülést is, ami 2016. október 14-én jött létre és Stádium 28 Körnek keresztelték. Az MTA köztestületi társadalmi fórumának tartják magukat, bár én erről, mint köztestületi tag sohasem szavazhattam. Ezért önjelöltként (65-en kiváltak a 17 ezerből) kezelem őket is. E szervezet ügyvivőitől 2019. március 9-én, egy az ITM/MTA szándéknyilatkozatával kapcsolatos aggodalmát tükröző rövid levelecske jelent meg.

Ha méretét tekintve a gömbhal stratégiáját használó MTA-körülieket nézzük, akkor ebben a sokszoros önreprezentációban a valóságos és önjelölt szervezetek közötti együttműködést is felfedezhetünk. Ilyen volt Pálinkás József, Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs közös akciója, amely 2019. február 9-én az ADF első akciója előtt jelent meg, és számtalan aláírást gyűjtött. Jó kérdés, hogy milyen gyakorlati sikerrel? Pálinkás József – hajdani MTA és NKTH elnök – mindenhol mutatja magát, miközben a korábbi megoldásokra nála több lehetősége ebben az országban senkinek sem volt.

Hogy a sok megkérdőjelezhető személlyel és szervezettel szemben valami jót és világosat is felmutassak, arra a világhírű (Alexander von Humboldt-, Guggenheim-, Technology Pioneer-díjas, Highly Cited 1981 és 1997 között) Grüner György fizikus a példa (27. kép), aki felvállalta, hogy Palkovics László szakértője lesz az átalakítás során. Számomra nagyon lényeges a mottója és a mondanivalója: „Nem az Akadémia mellett, nem az ITM mellett, hanem a magyar tudomány mellett állok. […] Le kell szögeznem, hogy én az akadémiai kutatóhálózat megújítása mellett vagyok, hosszú évtizedek alatt szerzett tapasztalataimat ez ügy szolgálatába szeretném állítani. Mert megújulásra szükség van. Megtámadhatatlan tény, hogy az akadémiai kutatóhálózatban az innováció háttérbe szorul, a szellemi tulajdon teremtése elmarad, és hiányoznak a nagy globális kihívásokra való reflexiók is. Az, hogy kicsi, alap- és alkalmazott kutatások határán dolgozó kutatócsoportom 2000 óta több szabadalmat termelt, mint az elmúlt évtizedben a Magyar Tudományos Akadémia, csupán egy példa arra, hogy irányváltásra, lehetőségeink kiterjesztésére szükség van. […] Az ITM programja három fő pilléren nyugszik. (1) Az első a kiváló felfedező kutatások támogatása. (2) A második az innovációs lehetőségek megteremtése és az innovációs ökoszisztéma erősítése. (3) A harmadik az ország számára fontos tudományos és technológiai területek erősebb támogatása.

Két Grüner György-interjút javaslok olvasásra, amely magyarázatként is alkalmas a fenti sorokhoz: (i) Oláh Dániel: Én is abban a tudatban voltam, hogy állami pénzből azt kutatok, amit akarok (Makronóm, 2018. szeptember 4.); (ii) Oláh Dániel: A magyar tudóstársadalom kevés szellemi tulajdont termel – Palkovics amerikai-magyar tanácsadója (Makronóm, 2019. január 28.).

27.kép: Grüner György: (Fotó: UCLA Physics & Astronomy)

Grüner György elképzelését támadták a Népszavában más fizikusok (közöttük saját korábbi munkatársai), akiket további fizikus tett helyre. Kiállt ellene vitára Szathmáry Eörs biológus, ki tudja miért, mert összeszedett, érdemi mondanivalója nem volt. Úgy tűnik, hogy cirkuszi mutatványra készült. Nagyon egyenlőtlen felek párbeszédét olvashattam. Grüner György mindenben leiskolázta a magától elszállt vitapartnerét. Szathmáry gondolata csak önmaga és a változatlanság körül keringett, miközben elképesztő durvasággal a tepsiben távozókról szólt („Ha valaki bejön most a rendszerbe, aztán csak tepsiben távozik, megfelelő értékelés híján elveheti a helyet a kiemelkedően újra valóban képesek elől. Az észszerű és produktív változtatásnak tehát híve vagyok, de szigorú minőségi követelmények szerint, s a legkevésbé sem politikailag terhelt elvárások mentén.”), megvehető kutatókról magyarázott („Márpedig bizony a tudósok sem Grál-lovagok. Kelet-Európában élünk. Ha egyetlen tudóst megvesz a kormány, többsége van, bármit eldönthet. Aggasztó konstrukció. A politikusok körében ugyanis nagy a hajlam arra, hogy kontrollálják azt is, amit nem értenek. Kitöltik a teret, mint a gáz.”), és közéleti trolloktól félt, miközben hozzájuk hasonló a kommunikációja. Ez lenne korunk akadémiai színvonala? Kommunikációs értelemben bizonyosan nem. Szerinte a hazai tudóstársadalom buktatja majd meg a minisztert? Világos Szathmáry számára az, hogy itt az egész a hazai K+F+I-ről van szó, és nem az önmagát túlélő akadémiai rendszerről? Kemény munka lesz, és a végén nem szólalnak majd meg eredmény nélkül a fanfárok. A történésekben benne foglaltatik a bukás esélye is. Grüner György szerintem tovább várhat valóságos vitapartnerére, és azt hiszem ez az oka ennek az egyre szánalmasabb történetnek, ami az MTA hitelvesztését eredményezheti. Elnök úr, tessék meggondolni!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom