Tudománykövető (N^o11) – MTI: Európa alkalmazkodóképességéről tanácskoznak az Akadémián (2017. szeptember 5.): Nemzetközi tanácskozás Európa alkalmazkodóképességéről az Akadémián (MTA – szeptember 4.); Európa alkalmazkodóképességéről tanácskoznak az Akadémián (Magyar Idők – szeptember 4.)

Na, végre egy hír – kezdte Tóni –, ahol az MTI-t megelőzte valaki. Ja – jegyezte meg Aranka –, a konkrét hírforrás, az MTA; de az MTI mégis a Magyar Idők címét vette át. Viszont az MTI-nek ezt a hírét mintha senki sem használta volna. Ilyen is van? Az európai tudományos akadémiákat összefogó All European Academies és az Európai Akadémiaként ismert Academia Europaea mellett számtalan további is létezik – kezdtem neki bizonytalanul, mert az látom, hogy eléggé szétszéledt az, amit azonosnak gondolnék. Ilyen bevezetés után aligha jutunk el majd a program nézegetéséig – szólt hozzá ismét Aranka, és történetesen igaza is lett.

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületét (European Academies’ Science Advisory Council, EASAC) 1981-ben a Svéd Tudományos Akadémia alapította, és ma tagjai az Európai Unió tagállamainak tudományos akadémiái, illetve a hozzájuk társulók. A ma már inkább német vezetésű EASAC három témakörben igen aktív: az energiatudományok, a környezettudományok és a biológiai tudományok kiválasztott új ágai terén, vagyis azokban, ahol a politikai érdeklődés kiemelkedő. Az EASAC támogatása a nemzeti akadémiáktól származik. Mostanában leginkább ez a szervezet ontja – a politika oldaláról kéretlenül, de a média szempontjából használatosan – a tanácsait. Az európai politikusok mintha nem nagyon vennék komolyan ezt az értük sürgölődő szervezetet, bár nálunk talán mégis.

2015 áprilisában az EASAC a neonikotinoidok méhveszélyességével kapcsolatban hallatta a hangját, és a hazai természetvédők körében minden bizonnyal rokonszenvet is gyűjthetett, hiszen a beporzók védelmét kiemelten fontos célként nevezte meg. Az MTA képviselői is megszólaltak azzal a súlyos szépséghibával, hogy a berkeiben nem folynak professzionális méhészeti (a Szent István Egyetemen találunk ilyet), de ökotoxikológiai kutatások (a NAIK AKK égisze alatt találjuk) sem. A mezőgazdasági tudományágak hazai irányítási zűrzavara még – Ángyán Józsefen (második Orbán-kormány) kívül – egyik kormányzati politikust sem érdekelte.

Az EASAC emberei 2017 márciusában tették közzé a genomszerkesztés megítéléséről szóló 43-oldalas írásukat, amelynek szerény minőségben fordított „összefoglalója” az MTA honlapján augusztus 8-án jelent meg. A tanács, az Egyesült Államok mintájára – az európai elővigyázatosság elvéről teljesen megfeledkezve – a genomszerkesztés GMO-szabályozásból való kivonását szorgalmazta. Az európai környezetvédők, vetőmagtermesztők és ökogazdálkodók aligha fogadhatták ezt az ötletet kitörő örömmel. Sőt, egy hónappal később a független kutatókat tömörítő European Network of Scientists for Social and Environmental Responsibility (ENSSER) szervezet véleménye éppen az ellentétét állította már, mint ők, vagyis hogy a genomszerkesztési eljárással készült élőlényeket éppen olyan szigorúan kell szabályozni, mint a GMO-kat, amit én is hasonlóképpen gondolok.

2017 szeptemberében az EASAC már nagy hirtelenséggel a homeopátiát ítélte teljesen fölöslegesnek, és ezt az anyagot már az MTA is kommunikálta. Magyarországon elindult ennek nyomán egyféle boszorkányüldözés, amit az európai döntéshozás szintjéről nem is lehet érteni. Mi jelent vajon az EASAC által tárgyalta kérdésekben, hogy Európa döntött? Az EASAC a javaslattevő civilszervezetek egyike csak, akinek a véleménye semmire sem kötelezi a politikai döntéshozókat? Visszatérve a homeopátiára, a placebo hatás vajon nem mérhető következmény? A lassan főfoglalkozásukat tekintve „szkeptikusok” (értsd az érdemes társaság tagjai) szerint – akik a tudományok megítélésének jogát magukhoz rendelték – nem. A gyógyszerek elmaradó mellékhatásai nem lenne hozadék? – háborodott fel a ló túloldalán Tóni a hazai híradások nyomán, amelyben egy orvos performanszát – szent lósz@r – is egyenesben közvetítették. Nem a gyógyszergyárak nyomulása ez? – vetette közbe Aés. Elengedtem a fülem mellett, végül is két frontálisan szemben álló oldalunk van, amely sehol sem vívhatja meg ezt a csatát. Én nem is egy kitűnő orvost ismerek, akik homeopátiával is gyógyítanak.

Lendüljünk a fentieken túl. Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (European Academy of Sciences and Arts, EASA) 1985-ben alakult Salzburgban. Ma közel kétezer tagról számol be a statisztika, akik között 33 Nobel-díjas van. Magyar tagot kb. 80-at találunk. Erdő Péter, Freund Tamás, Glatz Ferenc, Martonyi János, Pálinkás József, Réthelyi Miklós, Várszegi Asztrik és Vizi E. Szilveszter, akik neve ismerősen csönghet. Tag nem csak akadémikus lehet. Az EASA céljai között szerényen európai jövőkép-formálást találunk. A támogatók közül osztrák (állami), német és svájci adományozók ismertek, de az alapítvány nyitott az adományokra. Ezt a képződményt GONGO-nak látom, vagyis az osztrák állam által létrehozott civilszervezetnek. Tény, hogy a vélemények és a döntések itt nem a nemzeti akadémiák hivatalos véleményeire támaszkodnak, hanem könnyebben kezelhető, önkéntes/önjelölt egyéni ötletelésre. Mindez az innen elhangzó vélemény/javaslat gyakorlati súlyát meghatározza. Sem az egészet tekintve a nemzeti képviselet, sem azon belül a szakirányú képviselet kiegyensúlyozottságának formáit nem látom, és azt illetően is van aggályom, hogy miként születik döntés. Pránadús szervezeti életet, a jövőbe mutató operabál-jellegű tevékenységet látok. Az EASA 2017 márciusában Budapesten ülésezett, a rendezvényen megjelent Balog Zoltán tiszteletes is.

Az 1988-as, angol kezdeményezésű Európai Akadémiát (Academia Europaea, The Academy of Europe, AE) 3470 tag alapította (máshol ~2000 tagot említenek), s ma kb. 4000 tagja van. Ide már csak meghívással érkezhet valaki, amit az Akadémia Tanácsa (AEC) hagy jóvá. 72 Nobel-díjas taggal büszkélkednek. A székhely Londonban van. Ambiciózus céljaik szerint a nemzeti kormányokat szaktanácsolják – Kérték-e vajon? –, pártolják az interdiszciplináris és nemzetközi kutatásokat, kiváltképpen vonatkozik ez a tanulmányi kapcsolatokra. Támogatói között akadémiai intézetek és alapítványok mellett az UNESCO is felsorakozik. 2017 szeptemberében ez az európai akadémiaféleség az, amely a fenntarthatóságról ülésezett Budapesten. Pikírtségem nem a választott témának szól, hanem a párhuzamos tanácsadói tolakodásnak.

Végül 1994-ben a nemzeti akadémiák mintha felébredtek volna évszázados álmukból, megalakították 40 ország 59 akadémiájával (sok helyen a tudomány és művészeti akadémiák külön szerveződnek) az All European Academies (ALLEA) nevű szervezetet, aminek céljai eléggé az AE-hoz hasonlóak. Nem is véletlen, hogy most együtt ment a road show Budapesten. Nem is gondolom véletlennek, hogy itt Lovász László az MTA elnöke mondta a nyitó- és záróbeszédet és nem a tudományról csak papoló közéleti meghívott.

A Tudományos Akadémiák Nemzetközi Hálózata (InterAcademy Panel: The Global Network of Science Academies, IAP) ambícióit tekintve már az európai tevékenységen is túlmutat. Az IAP 1993-ban alakult; jelenleg közel száz nemzeti akadémia a tagja. Európából az EASAC partnere. Olaszországban (Trieszt) találjuk a székhelyét és a Világ Tudományos Akadémiája (The World Academy of Sciences, TWAS) alá tagozódik be. Ez utóbbi a fejlődő világ érdekeit tartja szem előtt. Az IAP működési költségeit az olasz állam állja, de befogad adományokat, vagyis ez az olasz állam GONGO-jának látszik.

Meglehetősen redundáns tudománypolitikai hálózat bontakozik ki a szemünk előtt. A tévesztésre alkalmas hasonló nevek alatt valójában különféle érdekképviseleti munka folyik. Valakik harcolnak a tudomány politikai jogaiért? Úgy tűnik nekem, hogy az organizmusra irtózatos mennyiségű kalauzhal csimpaszkodott fel, akik bármikor – annak szerves részeként – készek képviselni az érdekeit. Adományokat gyűjtenek, vezetőséget választanak, ösztöndíjakat intéznek, fontoskodva tárgyalnak azzal, aki komolyan veszi őket.

Micsoda forgalom van mostanában nálunk! Ennyire a tudomány élvonalában lennék? – nézett rám Aranka a szemüvege fölött. Ezt azért nem mondanám, de olcsó ország hírében állunk. Gazdaságos itt bármit is szervezni, és a konferenciaturizmus szempontjai is működnek – válaszoltam. Azt már nem tettem hozzá, hogy dehogy a tudományról van itt szó, hanem tudománytámogatási politikáról, amit ezek a gombamód szaporodó ernyőszervezetek egyre intenzívebben igyekeznek befolyásolni. Ezért szállnak be a nemzetek is önálló európai szervezeteikkel.

„Az MTA elnöke azt mondta, hogy minden, a tudományra fordított forintot alaposan meg kell indokolni a politikusoknak, valamint a nyilvánosságnak, és elég erősnek kell lenni ehhez a kihíváshoz, mert nem akarnak veszíteni. Európa nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen tehetséget is hagyjon elkallódni.” – olvasom a kormány újságjában. Az első mondat nekem úgy hangzik, mint a késő-kádárkori Népszabadság egykori híradása, ahol a sorok között kellett olvasni, de az olvasó gondolatait már elég világosan vezették. Nem kap a hazai kutatás pénzt könnyűszerrel; keményen meg kell érte a kapcsolati tőkén keresztül dolgoznia, s akár veszíthet is az MTA a jelenlegi gazdasági kiszolgáltatottságában. Teljesen jogos a panasz. Kár, hogy az üresen maradó stadionokat nem tudják majd kutatási célra hasznosítani, ha az Aranycsapat reinkarnációjáról álmodozó vezér egyszer visszatér majd a Földre. Ők most a futballakadémiákra szavaztak inkább. Persze úgy is járhatnak majd, mint az egyszeri juhász stadionja Akasztón. A második mondatban az elnök Európára célzott, de mi is a helyzet Magyarországon? Margit mesélte, hogy a szomszédjának a fia Skóciában kezdi éppen az egyetemet – emelte fel a harisnyastoppolásból a tekintetét Aranka – Szerinted hazajön majd valaha?

A következő rész címe: Transzplantált anyaméh – Göteborgi hírek

Daedalon