(Fapados agrokemizálás N^o29)

Hosszas bevezetés után jutottunk el a növényvédő szerek hormonmoduláns hatásáig és most elcsodálkozhatunk a közel félévszázada el nem végzett munkán, ami most az EU és az Egyesült Államok sensu stricto élelmiszer-biztonságára vár. Mostanra valódi lényegét mutatja már minden ötvenes és hatvanas években kifejlesztett hatóanyag, amit a növénytermesztésben használunk. A növényvédőszer-fejlesztés rendkívül lelassult. A fő- és mellékhatások alapján döntésre kényszerülők eközben álmosító bizottságokban ücsörögnek, a világgazdaságról meditálnak, túlszaporodásról és éhezésről cserélnek eszmét, illetve területalapú támogatást osztanak úgy, hogy meg sem határozzák azt pontosan, hogy mi számít környezetbarát technológiának. Talán a környezet is elég homályos (beáldozható) fogalom már ezen a döntéshozói szinten, amiben a talajaink, felszíni vizeink és élőlényeik is benne foglaltatnak. A mostani rész a növényvédelem által használt gombaölő szerekkel foglalkozik majd. Megütközhetünk azon, hogy mennyi van belőlük olyan, amiről sohasem hallottunk (az igazán súlyos, hogy a háziorvosunk sem), de amelyek az eljövendő generációkat egyértelműen veszélyeztetik.

A kémia hőskorában – amikor a gyógyszerek szelektivitásban hittünk – az ipar sietett a növényvédelmi problémák megoldására. Igen, azok a cégek, amelyek a gyógyszereket is gyártották. Az akkori toxikológiai tudásunkkal azt hittük, hogy csak idő kérdése az, hogy mindenre megtaláljuk a megfelelő kémiai megoldást. A növényvédelem egyik nagy területe a növénykórtan, amelyben a vírusos betegségek ellen máig semmilyen komolyan vehető ötletük nincs (a géntechnológia viszont nem eredménytelenül startolt erre a területre), de ezt mondhatom a bakteriális betegségekre is. Pontosabban, az antibiotikumok bizonyosan itt is hatnának, de nagyon helyesen, nem használható a humán-gyógyászatban ugyanaz a hatóanyag, mint a növényvédelemben, hiszen az érintett gyógyszer-csoportok alkalmazhatósága a kialakuló rezisztencia miatt gyorsan csökkenne. Antibiotikumok esetében még ott van a súlyosan allergizáló hatásuk is.

A növényeknél gyakori gombás megbetegedések megoldására a kémia hamarosan igen sokféle vegyületet kínált fel, amit fungicideknek hívunk. Mellékhatás-profiluk azonban – ez utólag derült ki – nagyon más, hiszen ha az elnevezés igaz lenne, akkor nem lehetne hatásuk a gerincesek szexszteroidjainak hatásterületén, merthogy azok a növényekben, ebben az értelemben nem is funkcionálnak. Több növénycsoport termel speciális szteroidokat úgy, hogy pontos elképzelésünk sincs arról, hogy mire használja ezeket. Tudásunk valahogy a legtöbb élettudományi területen csonka maradt. Haladunk az úton, amíg akadálytalanul tudunk, aztán arra kanyarodunk, amerre könnyebb, illetve ma a pályázati/állami támogatások vezetnek. Vannak, akik szerint a növények a rovarok elleni védelem eszközéül (vö. allelokemikáliák) használnak szteroidokat és más vegyületeket is. Ez a rovarok vedlési hormonja (ekdiszteroidok) esetében elég logikus is lenne, hiszen az ínfűfélék (Ajuga spp.) és a habszegfűlék (Silene spp.) bőségesen termelnek efféléket.

121.kép: Ázsiai szójalevél-rozsda uredotelepe (Phakopsora pachyrhizi) (Fotó: cannagardening.com)

A növényvédő szereket (pesticid) a termelésben betöltött funkciójuk szerint gombaölő szerekre (fungicid), gyomirtó szerekre (herbicid) és állatirtó szerekre (zoocid) osztjuk fel. Mivel igen sok idetartozó hatóanyag áll hormonmoduláns gyanú alatt, ezért ebben a csoportosításban tárgyalom majd ezeket. Előre bocsáthatom, hogy rendkívül szerteágazó és folyamatosan bővülő tudásterületről (vö. tiroid-szabályozás gátlói) van szó, vagyis eltérő listákat találhatunk, így sokféle hatásirányt is. Az itt megjelenő adatok támaszkodnak a tudományos cikkekben, összefoglalókban, könyvrészletekben és könyvekben megjelenő hatásokra, és használják az EU ebbéli előirányzatát is. Pontosabban, azt a listát is megfontoljuk, ami alapján az EU az ebbéli munkáját tervezi, és amit 2014-től már sokan és joggal várnak. Van olyan vegyület (a műanyag-gyártásból elhíresült biszfenol A) is, ami esetében nyolcvan éve tart ez a kitartó várakozás. Távozott közben pár generáció, nagymamák lettek a hajdani kamaszlányokból.

Az Európai Unió előzetes listája az évtizedek óta sorakozó tudományos eredmények alapján szerkesztett. Jelentősen túllépett már a TBT-származékokon (hajókon alkalmazott gombaölő fafestékként terjedtek el leginkább), a vinclozolin és a prochloraz hatóanyagokon, amelyeket korábban gyakorta emlegettek. Sokféle in vitro és in vivo munkára támaszkodik a mai tudásunk, amelyek összevetése ma már alig lehetséges. Igyekszünk azért találékonyak lenni, mégis csak az emberi faj (sőt a gerinces fajok) jövője múlhat ezen. A kockázatkezelő európai csoport (pl. EFSA) is kidolgozott egy sémát, amely alapján a három éve halogatott munkáját megkezdi. Ebben döntő szempont a kitettség értékelése, amely részben az eddig felhasznált (gyártott) mennyiség függvénye, illetve aminek környezeti sorsát a megmaradó képesség (perzisztencia) befolyásolja. A gyártott mennyiség azonban bizalmas természetű adat; nem szívesen szellőztetik, így ha találunk is effélét, a pontosságát biztosra nem vehetjük.

Marad a környezetanalitikus; ő biztosan elmondja mi a helyzet, akár a jó patológus, aki mindent pontosan tud, csak kicsit későn. Hazánkban nagyon csekély ez az aktivitás, az állam erre fordított figyelme/támogatása alig mérhető. Ilyesmire valók lennének a környezeti monitorozási rendszerek, amelyek legalább veszélyes anyagok esetében nyomon követik a környezetünkben a súlyos változásokat. A felszíni vizek monitorozása törvényszerűen idetartozna, de nálunk a VITUKI – igaz hosszas leépülés után – egyszer csak eltűnt. Ki követi, akkor a felszíni vizeinkben és milyen mintaszámmal az élőrendszerek állapotát? Igazán érdekelne a nevekre és számokra korlátozódó hivatalos környezetvédelmi válasz.

Az EU bizottsága mára választott a gyanúsított hatóanyagok közül, vagyis I jelölést kaptak a legégetőbb ügyek és ezt követik a kevésbé sürgetők. Luca széke is eszünkbe juthat a lassított készülődésről, és az is, hogy mindez nem a véletlen műve. A hormonmoduláns hatás elképesztően csekély mennyiségek esetében is jelentkezik már, vagyis azokban a kérdésekben – pl. glyphosate-ra tekintve közel egy milliószor hatékonyabb hormonmoduláns, mint teratogén – is gyorsan a gazdasággal szembeni döntésre juthatunk, ahol a toxikológiailag képzetlen köztisztviselők tétováznak. Persze ehhez a közegészség- és a környezetügynek messzemenően fontosabb szempontnak kellene lenni, mint a gazdasági csoportérdekeknek. Fazekas Sándor adminisztrációja (pl. NÉBIH) érzékelhetően nem ezen a véleményen van, kizárólag a termelés érdekei foglalkoztatják.

122.kép: Fuzarotoxinokat termelő Gibberella fujikuroi penészgomba micéliuma és konídiumai (imp. Fusarium moniliforme) (Fotó: Dennis Kunkel)

Az írásomban megjelenő hatóanyagok nem tartalmazzák valamennyi gombaölőt, amit tetten érhetünk, csupán a legfontosabbnak tűnő 30-at (5. táblázat), ami grafikusan még elfér a rendelkezésemre álló felületen. Nem állítom, hogy ez respektálható hozzáállás, de ez van. Bizonyosra veszem, hogy ez az egyszerűsített tárgyalás is – amire törekszem – sokakat kiborít majd a bőségével. Azt tapasztalom, hogy egyre inkább elszokunk a nehéz olvasmányoktól, amelyek tartalmáért meg kell küzdeni a saját tudáshiányunkkal. Én a még ébren lévő olvasórétegnek írok, bár reménykedem abban, hogy lesznek olyanok (igen, a tanítók), akik mindezt tovább egyszerűsítve szólítják meg az érintetteket. Jó lenne felfogni, hogy az a hatás is működik, amit a mai tudásunkkal nem vagyunk képesek követni.

A növényeket megbetegítő mikroszkopikus gombák igen sokfélék (121-123. képek) és gombaölő szerekre eltérő érzékenységűek. Az európai hatóanyag-revízió ezt a csoportot érintette eddig a legkevésbé, aminek oka, hogy az elemzők nem találtak helyettesítő technológiákat. Azt mondhatom tehát, hogy gombaölő szerként ma szerte a világon sokféle szükségtechnológiát alkalmazunk, amelyek közül többnek már régóta nem kellene a környezetünkben lenni. Ilyenek a rákkeltéssel gyanúsított chlorothalonyl, vagy a sokféleképpen elmarasztalt ditio-karbamátok.

7.táblázat: Néhány az EU által hormonmoduláns hatással gyanúsított gombaölő szer

Megjegyzések: * – hiányos III-as besorolás; A – aktivitás; b – kötődés; c – követő sejtaktivitás; g – génaktivitás; i – gátlás; I – magas kitettség; II – közepes kitettség; III – alacsony kitettség; m – moduláció; M – metabolizmus; n – növelés; P – produkció; R – receptor; t – magzati toxicitás; T – trophormonok; w – gyönge; X – X receptor; Z – menstruációs zavar; a vastagon szedett hatóanyagok még használhatók hazánkban; a pirossal szedett hatóanyagokat az IARC vagy az EPA rákkeltéssel gyanúsítja.

Az 7. táblázatban a hatóanyagok átfutása után két nagy csoport el kell, hogy gondolkoztasson bennünket, a ditio-karbamátok (mancozeb, metiram, thiram és ziram) és a konazolok (difenoconazole, epoxyconazole, metconazole, penconazole, propiconazole és tebuconazole). E két csoporttal együtt kétségtelenül fontos oszlopok dőlnek ki majd a gyakorlati növényvédelem alól. Környezet-egészségügyi megítélés után etikus azonban hormonmoduláns és rákkeltéssel gyanúsított hatóanyagokkal élelmiszernek szánt termést védeni? Elmondják ezt a felhasználó gazdáknak a gyártók, a kereskedők és az engedélyezők, majd azok a fogyasztóknak, vagy csak mint eddig, csöndben lapítanak? Azt gondolom, hogy az európai biopiacokat/bioboltokat látogató fogyasztók már megérteni véltek valamit, és egymás között beszélnek is erről. Ők egyébként már abban sem bíznak, amiben talán még lehetne.

Tudom, hogy a biotermékek felé fordulás pénztárca kérdése, viszont akkor mennyire etikátlan, hogy csak a gazdagok számára nyílik lehetőség a mellékhatások elkerülésére. Egy ismerősömtől tudom, hogy döntéshozóink egy ismert része gyakorta jár bevásárolni az ausztriai bioplázákba. Ők tudnak már valamit, de csak magukért tesznek ellene? Azt is látom, hogy az európai (és magyar) mezőgazdasági rendszer semmit sem tudott/akart azért tenni, hogy a támogatást azok a felelősségteljes termelők kapják, akik egészséges terményeket termelnek. Mindezt a hazai hatóságnak is világosan elmondtam egy kapcsolatos bizottsági ülésen. Talált – elsüllyedt, mondtuk félszázada. A támogatástöbblet enyhítene az alacsonyabb termésmennyiségből következő magasabb termelési költségeken. Véleményem szerint, nem megkülönböztető elvek nélkül osztogatni kellene a mezőgazdaság támogatására kapott uniós pénzeket, hanem felhasználni a környezetbarát termelési gyakorlatért, a környezet-egészségügy hazai javulásáért.

Hazánkban rengeteg gyógyszöveget hallottam és olvastam ezen a területen. Sőt, az EU-ba való belépésünkkor naivan részt is vettem a mezőgazdasági tárca bizottságában, ahol kiderült, hogy az EU illetékes szaktársai nem rendszerezték a hatóanyagokat mellékhatás szerint (hazánknak sem volt erre tudása/kapacitása), így semmilyen valóságos alapja nem volt annak, hogy a környezetbarát-támogatást azok kapják, akik ennek szellemében termelnek. Elosztották azonban okosban, erre mindenkoron könnyen jött az ötlet. Ma azt gondolom, hogy az érdemi kezelésre a hazai mezőgazdaság döntéshozói (ez a NÉBIH szintjén mintha elakadna) nem is törekednek. Úgy látom, hogy a minisztériumokban (a többes szám nem a véletlen műve) környezetanalitikai és toxikológiai szakértelem nincs az effélékhez. Sőt, egyre inkább azt az irányt képviselik, ami előbb a hazai környezetvédelmet (vö. az önálló minisztérium megszűnése után, az önálló államtitkárság felszámolása, a környezetvédelem ebbéli teljesítményének légiesülése), majd a hazai egészségügyet is kiszorították erről a területről (vö. a kémiai biztonság intézményrendszerének jelenlegi omlása). Mindezzel párhuzamos volt az ebbéli egyetemi oktatás eltakarítása, gondolok itt az Ángyán József vezetésével létrehozott MSc szakok lerombolására Gödöllőn. Most pedig olvashatjuk a környezetvédelmi tárca vezetőjének Fazekasnak a nyilatkozatát, hogy a mezőgazdasági termelésünk legnagyobb hazai veszélyeztetője a környezetvédelmi szemlélet. Akad ma ennél abszurdabb kormányzati helyzet? Egy minisztériumra bízott két terület közül az egyik gyanúsítottá válik, miközben „téli álmot alszik”.

Magyarország környezet- és élelmiszer-biztonsági szempontból szerintem rosszul, sőt nagyon rosszul teljesít. Élelmiszer-biztonsági méréseinek száma (vö. a RASFF méréseiben hazánk részesedése) elégtelen az EU tagországokhoz viszonyítva, és mára eltakarította azt a csekélyke haladást is, amit a rendszerváltáskori ebben is tétova, de mégis valamit virító elődei létrehoztak.

123.kép: Aflatoxintermelő sárga kannapenész (Aspergillus flavus) konidiofórája (Fotó: Dennis Kunkel)

A ditio-karbamátok szinte hihetetlen, hogy eddig túlélték az európai hatóanyag-revíziót. Egy közös gyártási szennyezettségük (ETU) a bajok kiemelt forrása. Lehetne minőségbiztosítással a szennyezettségi arányát minimalizálni? Én korábban biztosra vettem, hogy nem sikerül ez a döntéshozói hókuszpókusz. A gyakorlati növényvédelem a helyettesítés problémájával érvelt. Mit használjon helyettük? Az egészségügy ilyenkor előzékenyen félreáll. Etetni kell a népet – mondta egy hajdani vezető. Az érzésem szerint, most mikor a hormonmoduláns hatásaik miatt is megtalálta ezt a vegyületcsoportot a revízió, újra ez a megfáradt bakelit serceg majd. Csakhogy eltelt közben egy évtized. Nincs célirányos K+F+I munka? Nem éri már meg ma hatóanyagokat fejleszteni? A hazai kutatás a rendszerváltáskor feladta már az ebbéli munkáját. Európa-szerte véglegesen reményét vesztette a szelektív hatóanyag-kutatás? Ez esetben illik ezzel szembesülni, vagyis a megvilágosult dakota leszállhat a döglött lóról. Az ezt követő nadrágszellőztető séta során a más irányú megoldásokon és azok támogatásán kellene gondolkodnunk, ha a jövő nem csak a szlogenek szintjén fontos a politikusoknak.

A hazai növényvédelmi irányítás mélyröpülése – mert ne hagyjuk ezt érintetlenül – nem mostanában kezdődött, de a mai teljesítmény minden bizonnyal negatív nemzeti rekordunk. A mezőgazdasági tárca Növényvédelmi Bizottságának tevékenysége mutatott erre mindennél világosabban. Kizárólag a termelés miatt aggódott már és az európai szakpolitikában eszközeiben elavult technológiákat támogatott rendre. Végül az időszakot meghatározó két vezető elhagyta az FM-et, miközben Fazekas Sándor a magyar fogyasztók egészséges élelmiszerrel való ellátásáról nyilatkozott bármely mikrofonnak, amit elé toltak. Szalkai Gábor (akinek a középen kellett volna lennie) átült az asztal ellen-oldalára és a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége ügyvezető igazgatója lett, míg Görög Róbert nem sokkal később a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarába távozott. A környezet-egészségügyi problémák és a minisztériumi lózungok maradtak csupán. A probléma összetettsége meghaladja azoknak a belátóképességét, akik a döntés-előkészítést végzik? Egy szó, mint száz: cukrászra én is ünnepnapi tortakészítést bíznék, míg toxikológusokra a veszélyes anyagok megítélését.

A konazol hatóanyagokért való svédasztal melletti aggódás már akkor elkezdődött, amikor csak egy vázlat volt még az EU részéről. Ma terjedelmes lista van, és számos elmarasztaló tudományos eredmény. Lényeges, hogy ahogyan az antibiotikumok esetében sem használhat a növényvédelem antibiotikumokat, úgy konazolokat sem használhatna, mivel a vegyületcsoport életmentő célú, egészségügyi felhasználású. Ekkor még egy szót sem szóltam arról, hogy hormonmoduláns hatásaikon túlmenően sok vegyületüket rákkeltéssel gyanúsítják. Tüdőmikózissal szemben talán elfogadható alternatíva a hosszabb távú kitettség után következő daganat, de szermaradványként élelmiszerben semmi nem áll a mérleg másik serpenyőjében, amiért ezt a súlyos rizikót ép ésszel a fogyasztónak vállalnia kellene.

Éppen kering egy tudomány felől elszármazott hír (Origo/MTI), hogy a balszerencsén múlhat az, hogy rákosak leszünk vagy sem. Szerintem a más célra szerkesztett adatbázisok faggatása csupán játék a számokkal és a saját tudatlanságunkkal. A dohányzás azért emelhető ki az okok közül, mert széleskörűen követett, de ami itt véletlenként van feltüntetve az számtalan konkrét ok, ami az eredeti adatlapon (vö. adatbevitel) sincs megnevezve. Egy adatbázis arra adhat összegzett választ, amit abban adatbevitelkor elhelyeztünk. Amit előzetesen nem azonosítottunk, azt nincs adatbázis, ami utólag azonosítani képes. Ismeretlennek mondja, amit véletlennek fordíthatunk, és a balszerencsével azonosítjuk azt. Ezt követően nem is kell majd vizsgálódnunk. Jöhet a fatalista közöny; vagyis szerintem a tudatlanságunk mértékét mutatták be a jeles kutatók.

Marad a végére egy fogós kérdés. A növénypatogének (vö. Fusarium spp. – fuzarotoxinok) és raktározási kártevők (vö. Aspergillus spp. – aflatoxinok) között több olyan is van, amelyek mikotoxinokat termelnek. Ezeket a vegyületek éppen úgy hormonmodulánsak, esetleg rákkeltők, mint néhány gombaölő szer, amit ezek ellen felhasználunk. Igazi patt helyzet – gondoltuk még nem olyan régen – ma azonban a rezisztencianemesítés felé kacsingathatunk és igen, ez esetekben a nálunk démonizált/hiszterizált növényi géntechnológia irányában is megengedőbbek lehetnénk. Az élet és az azt követő élettudományok – nagyon helyesen – nem a kurzuspolitika iránymutatására várnak. Ahol a tudomány megfelelő támogatással szabadon haladhat az útján, ott elég gyorsan meghaladja a korábbi dogmákat. Mindezzel együtt sem gondolom azt, hogy a géntechnológiával kapcsolatos elővigyázatosság elvéről Európának valaha is meg kellene feledkeznie. Viszont végleges döntés sehol ebben a kérdésben nincs (az Alaptörvény sem ilyen), csak gazdasági várakozás és kutatásbeli folyamatos változás (lásd genomszerkesztés).

A következő rész címe: Védtelen generációk 5 – Hormonmoduláns anyagok a mezőgazdaságban (2 – gyomirtó szerek) (Fapados agrokemizálás N^o30)

Darvas Béla