(Biotechnológi^kaland N^o25)

Azt feltételezem, hogy kevesen fordultak annyi tisztelettel Pusztai Árpád felé, mint én. Hazai megismertetésében bizonyosan sokat tettem, bár az e-Világ, ahol a vele készített sorozatom megjelent csak könyvtárakban lelhető már fel. Létezik ugyan egy formailag eléggé leegyszerűsített internetes változat is.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az itt következő rész Pusztai Árpád tevékenységének a hatásáról szól majd, a magyarul megjelent könyvéről és az ő munkásságát is használó jelenről. Nem remélhetek tőle személyes reakciót, mert a válaszokat 2009 óta – súlyos betegsége miatt, ami miatt kényszerűen visszavonult – már felesége, Bardócz Zsuzsa fogalmazza. Ő Fazekas Sándor szakértője GMO ügyekben, akinek adminisztrációja töretlenül hazánk GMO-mentességét kommunikálja, azonban ennek részleteit tekintve nagyon következetlenül.

Az első Orbán-kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió forint kezdőtőkével létrehozta a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata új politikai hetilap létrehozása volt. Ez a Heti Válasz. „A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága” című könyvecske 2004-ben, már a Medgyessy-kormány idején jelent meg a TTFK Kölcsey Intézete megbízásából. Az alapítvány elsősorban társadalomtudományi területen volt ezt megelőzően aktív, bár abban az időben a környezetvédelem ügyében is megjelentetett kiadványokat. Talán nem is véletlen, hiszen a TTFK tanácsadói között találjuk Lányi Andrást is, aki sokirányú ambícióival a környezetvédelmi mozgalmak egyik, a szociológia/filozófia területéről érkező hazai arcává lett abban az időben. A Kölcsey Intézet ügyeit igazgatója Kulin Ferenc irányította, aki valamikor az MDF politikusa volt.

Az alapítvány hamarosan a szóban forgó könyv elektronikus megjelenéséhez is hozzájárult, majd 2006-ban a Természetesen Alapítványnak adta át a papíron való megjelentetés jogát. Ehhez az átszerkesztett kiadványhoz előszót már †Mikola Klára (valamikor Levegő Munkacsoport) írt. Agitatív jellegű karikatúrák színezték ezt a változatot, eltűntek a publicisztikai mellékletei, ami más megszólalókkal szerencsésen többszólamúvá tette korábban ezt a könyvet. Ebben a kiadásban a tudománytól távolodva már a civilszervezeti jelleg vált meghatározóvá.

A könyv tartalmát jobbára 2003-ban írta a Pusztai házaspár. A Kölcsey Intézet a szerzők javaslatára Baintner Károlyt és engem kért fel lektorálásra. Mindketten baráti viszonyt ápoltunk Pusztai Árpáddal. Én a könyvben lévő környezettudományi ismeretek bírálatára vállalkoztam csupán, vagyis a munka zöme Baintner doktorra hárult. A megjelentetésre benyújtott kézirat tartalma mindkét bírálót zavarba ejtette. A szerzők első alkalommal vállalkoztak ismeretterjesztésre és annak, aki nem próbálta ezt korábban komoly próbatétel lehet az ismeretek ilyesféle összefoglalása és közvetítése. Baintner doktor egyenesen odáig ment, hogy azt javasolta (sőt ehhez ragaszkodott is), hogy a könyv ne jelenjen meg, mert rossz fényt fog visszamenőlegesen is vetni Pusztai Árpád életművére.

Én azon a véleményen voltam, hogy a kézirat jelentős átgondolásra (ki a célközönség, és mi vállalható a tartalomból mértéktartó kutató számára) és átdolgozásra szorul. Úgy gondoltam viszont, hogy könyvet annak szerzői írják és nem a lektorai. A lektorok csupán véleményt mondanak. Azt javasoltam, hogy rögzítsék az elején, hogy a szóban forgó szövegfolyam publicisztikai jellegű és válasszák el szerkesztéstechnikailag a köztudott és csak sejtett dolgokat (ezek később kis betűvel jelentek meg a könyvben). Publicisztikai jellegű könyvnek azonban nincs szüksége lektorra, mert véleményműfaj, vagyis kértem, hogy ne szerepeljen a könyvben a nevem. Ez számomra is megoldás volt, mert a könyv mondanivalója több helyen – nem szerencsés módon – tévedt olyan területekre, amit szerintem a tudományos kutatások nem kellően alapoztak meg. A sejtések tárgyalása nagyon ingoványos terület és kutatók nyilvánosan nem járják az ezen keresztül vezető utakat.

A kézirat kritikája után Baintner Károly és a Pusztai házaspár több évtizedes barátsága megromlott. Baintner korábban Pusztai mellett egyértelműen kiállt. A Biokémia-ban például 1999-ben az alábbi sorokat írta, mikor Pusztait támadások érték: „Pusztai nem beszél olyanról, amit nem vizsgált, de azért bizonyos összefüggések mindenkinek az eszébe juthatnak. A kutatóintézetek finanszírozásából az állam az egész világon igyekszik minél inkább kihátrálni, amivel fordítottan arányosan megnő a profitorientált cégek általi finanszírozás és a tőlük való függőség. A tudomány irányítása helyett a megrendelésszerzés válik az igazgatók fő tevékenységévé. Az ilyen menedzser- vagy politikustípusú igazgatók egyre inkább hajlamosak úgy viselkedni, ahogyan azt a megrendelők elvárják tőlük, olyan döntéseket hozva, mint valamely profitorientált cég tudományos igazgatója vagy vezérigazgatója. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy valamelyik kutató mérlegre kerül és könnyűnek találtatik egy bizonyos dollárösszeggel szemben. A GM food problémája, hogy rögtön humán kísérletekkel kezdődik és hogy nem zárható ki emberek alattomos egészségi károsodásának a veszélye.”

Baintner Károly – aki takarmányozási körökben ismert hazai szakember – 2004-ben, ugyancsak a Biokémia-ban, a szóban forgó könyv megjelenésének évében, látványosan zárkózott el a Pusztai házaspár által képviselt álláspontoktól, sőt ami szokatlan, korábbi saját véleményétől is. A lapban írtam neki, hiszen a nevezett könyv – amit sokan máig hiteles forrásként kezelnek – körüli személyes véleménykülönbségeink engem is megérintettek. Az alábbiakat válaszoltam neki: „A cikked második felében viszont nem értem, miért virágnyelven, s nem nyíltan kritizálod a magyar nyelvű publicisztikai könyvüket. A figyelmesen olvasók érzékelhetik, hogy annak mellékleteként megjelent reprintgyűjteményből egyedüliként a te írásod hiányzik, azt viszont esetleg nem tudhatják, hogy ezt te tiltottad meg.”; „Viszont, ha az említett publicisztikai könyvvel kapcsolatos ellenérzéseidnek – amelynek a szerzőik bizalmából velem együtt előolvasója voltál – akartad nyomát hagyni, akkor ez fölöttébb zavarosan sikerült. Jó tudni, hogy nem az előolvasó, lektor és opponens dicsősége és kudarca bárminemű írás, hanem a szerzőé.”

Nézzünk a szerzők táplálkozástudományi területre eső érvelését (most ismét elolvasva, meghökkentően kevés ilyet találtam) ebből a publicisztikai könyvből.

„A táplálkozás szempontjából a szójával az a fő probléma, hogy a bennük lévő fehérjékben kevés a metionin, így az emlősök a szójafehérjéknek csak kb. a felét hasznosítják. Mivel a metionint az emlősök nem tudják szintetizálni, ezt az esszenciális aminosavat a táplálék szolgáltatja számukra. Ezért a fehérjék metioninban szegény hányada kárba vész. A probléma megoldása egyszerűnek látszott, ugyanis a brazil dió több metionin-dús fehérjét tartalmaz és ezek génjeit be lehetett vinni a szójába. A sikeres génátültetéssel a GM-szója metionin-tartalma kielégítővé vált. Szerencsére még mielőtt a GM-szója forgalomba került volna kiderült, hogy a génekkel a brazil dió allergiát kiváltó tulajdonságát is átvitték a GM-növénybe.”

A szója takarmányozási megítélése – amelyet a mai takarmányozás figyelmen kívül hagy – nagyon is figyelemre méltó. A brazil dió allergiát okozó tulajdonsága viszont közismert, s ha a kutatás létre is hozta ezt az új tulajdonságú szóját, az termékként nem jelent meg a világpiacon. Kísérletes lehetőséget mutatott be, amelyet követhet jobb megoldás. A bírálat tárgya tehát egy, a gyakorlatban meg nem valósult termékfejlesztés volt. Ugyanaz a probléma, mint a Pusztai Árpádék által kísérleti célból vizsgált burgonyával, amelyet a hóvirág lektingénjével (GNA) módosítottak, de az gazdasági hasznosításra soha nem került. Figyelmeztető jelként használhatók ugyan az efféle példák, arra hogy a kutatás termékei nem minden esetben lesznek hibátlanok, de nem elmarasztaló ez általános értelemben, ahogyan azt többen megjegyezték. Élelmiszer-biztonsági vonatkozásban a kiszűrés/korrekció megtörtént, amihez éppen Pusztai professzor és munkatársainak kutatásai vezettek el.

„Az arany GM-rizsből minden nap legalább 4 kg-ot kellene az embereknek fogyasztani ahhoz, hogy a napi A-vitamin szükségletüket kielégítse. Ráadásul, az A vitamin-hiányban szenvedő emberek szervezete csak akkor tudja a béta-karotint hatásosan felhasználni, ha táplálékuk fehérje-dús.”; „Az emberek szükségletét sokkal egyszerűbben lehetne fedezni a sárgarépa, vagy más béta-karotinban dús növény fogyasztásával.”

Ez szerintem telitalálat, nem is véletlen, hogy a mai napig az ún. aranyrizseknek nincs engedélyük, viszont aránytalanul sokat beszélnek róla. Még Nobel-díjasok is. Nem szenvedek nobelomániában, így ilyen esetben is az érdekel, hogy mit mond ez a sok, saját kutatási területén kiváló szakember. Nos, ugyan azt, mint a nemzetközi vállalatok kommunikációs szakemberei. Sokan leszünk és etetni kell a népet. A 110 Nobel-díjasból 41 orvostudományi, 34 kémikusi, 25 fizikusi, 8 közgazdasági és 1-1 irodalmi és béke Nobel-díjat tudhat magáénak (63. kép). Nincs közöttük ökológus, környezettudományi szakember vagy dietetikus. Így hát nekem egyáltalán nem meggyőző ez a vélemény. Inkább tűnik a tudományos haladás mellett való protestálásnak ez az aránytévesztő akció. Szóvivőjük, a 72 éves Richard John Roberts, aki az intron felfedésével írta be magát a genetika tudománytörténetébe saját bevallása szerint ma zenét hallgat és videojátékokat gyűjt. Miért is ne?

63.kép: A Greenpeace-petíciót aláíró Nobel-díjasok (Fotó: Biology Fortified)

Talán itt érdemes megemlíteni, hogy a növényi géntechnológia – amiről hazánkban sok szó hangzik el a géntechnológia többi ágának kárára is – nagyon nehezen találja meg azt a profilt, amit a mai növénytermesztésben meg kellene oldania. Azt gondolom, hogy biológusok gyakorlati tudása, mezőgazdasági rálátó képessége csekély, ezért is késnek a nagy találataik. A másik persze az, hogy nem minden oldható meg egyszerűen, vagyis azok a megoldások születnek meg, amelyek módszertani szempontból kézenfekvők, és amelyek termékei a kifejlesztő szempontjából gazdaságilag megéri. Az új fajta bevezetéséhez olyan tőkeerő kell, amit nemzetközi vállalat aktív közreműködése nélkül nem lehet megoldani.

„Az aggódó fogyasztók megnyugtatását célozza a biotechnológiai ipar azzal a kijelentéssel, hogy »az Egyesült Államokban genetikailag módosított növényekből készült élelmiszereket az emberek évek óta fogyasztják és ezektől még soha senkinek semmiféle baja sem lett«. Ez az állítást úgy hangzik, mintha orvosilag alátámasztott tény lenne. De hogyan lehet ezt tudni, és főleg, kijelenteni?”; „Mivel a GM-élelmiszerek nincsenek jelölve, ezért senki sem tudja, hogy ki, mikor, miből és mennyit evett illetve eszik. Ilyen körülmények között hogyan tudhatnánk, hogy az adott megbetegedésnek van-e valamilyen köze a GM-élelmiszerek fogyasztásához? A GM-növények nem tartalmaznak rögtön ható, halálos mérgeket. Azonban a káros hatásokat hosszútávon nem lehet kizárni.”

Úgy gondolom, hogy ez itt fentebb a Pusztai könyv lényegi mondanivalója, ami körül jelentős mennyiségű szöveg tornyosul, s ami nem segíti a lényeg megtalálását, hanem talán lehetetlenné is teszi. Az tehát evidencia, hogy a módosított növényektől/élelmiszerektől azonnal megjelenő hatásra nem kell számítani. Egy tíznapos (ez azért lássuk be nagyon alacsony fokú kitettség), amiláz-gátló (α-Al) génnel módosított borsó takarmányozási célra való használatát, 1999-ben Pusztaiék sem találták takarmányozásra rossz megoldásnak. Ez a GM-borsó sem került azonban fajtakifejlesztésre. A tudományos eredménytől hosszú út vezet el a szabadalmaztatott fajtáig, majd az engedélyezésig. Ezt mindkét oldalon, a vehemensen vitázók elfelejtik.

A könyvben leírást találunk a StarLink nevű kukorica allergizáló hatásáról, amit a gyakorlatból kivontak, miközben a hatást voltak, akik tagadták. Olvashattunk a FlavrSavr paradicsommal végrehajtott patkányetetési (szonda) kísérletről, ahol a kísérletbe vont patkányoknál gyomorfekélyt írtak le, de a patkány paradicsomot önszántából nem fogyaszt, vagyis a hatás sokkal inkább a paradicsomnak a patkány számára táplálékként való alkalmatlanságáról szólt. A hivatkozott FDA tanulmány már nem érhető el, és ez a GM-fajta sincs már közforgalomban.

Tény, hogy a könyv elsők között kritizálta a lényegi azonosság elvét és új, a korábbiaknál részletesebb kísérletes protokollt javasolt, valamint a független vizsgálatok előtérbe kerülését szorgalmazta a termék gazdasági bevételeiben érdekeltekkel szemben. Ezzel teljesen egyet lehet érteni. Szomorú, hogy Pusztai Árpád jobbító szándékú meglátásai milyen ellenséges hangulatot teremtettek tudományos körökben számára még Magyarországon is. Azok az akadémikusok is távol tartották magukat tőle, akik érdeklődéssel figyelték a mondandóját.

Végső soron azt kell utólag mondanom, hogy ez a könyv nem igazán arról szólt, ami a címe, hanem arról, ami a cím kapcsán a szerzőinek eszébe jutott egy számukra roppantul stresszes időszakban. Nagyon nehéz olyasmiről kiegyensúlyozottan írni, amiben valaki érzelmileg érintett. Rendkívüli mennyiségű az elágazódás a szövegben, amitől a követése nem egyszerű, és téved olyan helyekre, amire a szerzőknek talán nincs is rálátása. Nagyon sok helyen keveredik a feltételezés (a GM-burgonya körüli kiterjedt nemzetközi levelezések és beszélgetések következtében) a tényszerű valósággal, de ez kutatóknak csak munkahipotézishez a nyersanyag lehet.

Minden bizonnyal ez volt az oka annak, hogy a Pusztai házaspár nem találta meg az utat az MTA élelmiszertudományokban jártas vezetőihez sem, és mára Bardócz Zsuzsa (64. kép) inkább a hazai biomozgalom arcává vált, mint az élelmiszertudományok vezetőjévé. Nem tartom ezt véletlennek, a GM-élelmiszerek tekintetében a tárgyalt könyv állításai túlnyúltak helyenként a realitás határain, viszont a politika máig jól tudja – saját gazdasági érdekeinek megfelelően – hasznosítani ezt az általánosan elutasító szemléletet. Utólag persze könnyű ezt megállapítanom, és hozzátehetem, hogy a hazai élelmiszertudományok képviselői viszont hallgattak. Nem keveredtek bele ebbe a fontos vitába.

A fenti történések a GM-élelmiszerekkel kapcsolatos hazai dietétikai kísérleteket – szerencsétlen módon – nem indították el. Máig ezen a területen csak interpretálók vannak hazánkban, akik sohasem végeztek ilyen vizsgálatokat. A házaspárt sem ambicionálta ilyen magyarországi törekvés – igaz a Biotechnológia 2000 pályázat tanácsadói közé bekerültek –, de érthető okok miatt a norvégiai tanácsadói kapcsolatukat (Genøk) erősítették inkább, mint a hazait. Tény, hogy nem kaptak a hazai kormányzattól olyan kísérletes lehetőséget, ami a skóciai körülményeiknek megfeleltek volna. A fajtatulajdonosok ezen túlmenően aligha járultak volna hozzá a kísérleteik folytatásához, ami viszont vizsgálandó növény/biztos eredetű termény nélkül nem is lett volna lehetséges. Ennél az állításnál elbizonytalanodhatunk abban, hogy az elmúlt 15 év kísérletes dietétikai sikertelensége minek is tulajdonítható? A támogatás és vizsgálati anyag európai hiányának, vagy az ebbéli mellékhatások alacsony szintjének?

64.kép: Bardócz Zsuzsa előadás közben (Fotó: MKHOA)

Nálunk a mezőgazdasági minisztérium irányítása alá tartozó Központi Élelmiszertudományi Kutatóintézet (KÉKI) igazgatónője, Bánáti Diána – saját kísérletek nélkül – eleinte drámai hangvételű előadásokban ítélte meg a GM-élelmiszereket, majd később elcsöndesült és eljutott végül a lelkes támogatók közé. Az ILSI vezetői közé került. A probléma az csupán, hogy eközben az EFSA egyik bizottságának elnökeként mások találtak erre az összeférhetetlen kapcsolatára. Ő először megtagadta az ILSI-vel való szoros kapcsolatát, majd később rácáfolva az előzőekre egyik vezetője lett ennek a pro-GM elveket valló szervezetnek. Érdekes és érthetetlen is, hogy a KÉKI főigazgatójának pozíciójából való elmozdítása után (pontosabban nem nyert a kiírt vezetői pályázaton) Fazekas Sándor miniszter tanácsadója lett, mielőtt elhagyta az országot.

Bánáti helyettesét, Gelencsér Évát, aki a történések idején éppen Pusztai Árpád laboratóriumában dolgozott viszont hosszú hallgatás és kitartó munka után több kitűnő nemzetközi cikk (sertés/MON 810 – Plos One 2011, 2012; lazac/MON 810 – Br. J. Nutr. 2012) szerzőjeként ismerhette meg a nemzetközi közvélemény. Ezekben a kísérletekben nem írtak le takarmányozási szempontból súlyos elmarasztalást, az immunrendszeri válaszokban viszont apróbb változásokra hívták fel a figyelmet. A vezetésemmel amurral folytatott takarmányozási kísérletek (1-, 3- és 6-hónapos etetési kísérletek) eredményei is ebbe az irányba mutatnak. Éppen elindultunk a megfelelő kísérletes úton, mikor Feldman Zsolt (FM) jogász leállította ezeket a kísérleteket. Miért is?

2009-ig Pusztai Árpád, azt követően Bardócz Zsuzsa – már saját kísérletek nélküli – dietétikai eredményinterpretálásai hangzottak el a GMO-Kerekasztalon. Kettejük véleményét tekintve Pusztai Árpád mindig mértéktartóbb volt. A szerzői megfogalmazásuk idején is, megalapozottságuk/megfogalmazottságuk tekintetében sokféle kifogással éltem. Nézzük ezek közül a jelentősebbeket:

„A szakirodalomban mindössze két olyan cikk található, amelyek embereken végzett kísérleteket írnak le, és ezek is több lehetséges egészségügyi problémára utalnak. Kimutatták annak a lehetőségét, hogy funkcionálisan aktív transzgén részek kerülhessenek be a bélbaktériumokba…”

Bardócz Zsuzsa itt az ún. Newcastle-study nevű kísérletre utal, amely a Nature Biotechnology lapjain 2004-ben jelent meg Trudy Netherwood és munkatársai tollából. Az eredményei a RoundupReady-szójára vonatkozott és sok kutató fantáziáját megmozgatta, viszont igen kevés későbbi kísérletes tanulság társult hozzá. Említhető itt Spisák Sándor és munkatársainak közleménye, akik cáfolták azt a közkeletű hiedelmet, hogy az örökítő anyag alkotóelemeire bomlik az emésztés során. Komplett növényi eredetű DNS-szakaszokat találtak a vérben, aminek nagysága eléri a génekre jellemző nagyságot. Eredményeik hazai sajtóban való magyarázata ugyanakkor nagyon szűkszavú volt. Nem a sajtó volt érdektelen, ők nem vállalkoztak eredményeik magyarázatára. Onnan tudom, hogy segítettem volna az egymásra találásukat. Csupán elhelyeztek egy szakmai cikket, de széleskörű következtetések és interpretáció nélkül, ami pontosan az ellenkezője annak, ami Pusztai Árpáddal történt. A kutatók tanulhatnak mások sorsából. Nehéz ítéletet mondani.

„A boltokban jelenleg élelmiszer alapanyagként kapható GM-növényekről kimutatták, hogy a GM-szója esetében horizontális génátvitellel a transzgén átkerül az emberek bélbaktériumába, a GM-szója visszatartja az állatok növekedését (Teshima et al.), és megváltoztatja az egerek májának és hasnyálmirigyének anyagcseréjét (Malatesta et al.)”; „A másik GM-növény, a Bt-kukorica hatással van emberre és az állatra egyaránt, ugyanis a Cry-toxin allergén, immunogén és adjuváns (Vazquez-Padron et al.); Filippínó munkásoknál asztmás, allergiás tüneteket váltott ki.”

Teshima és munkatársai cikke, azonban éppen ellenkezőleg azt mondja, hogy nem tudtak szignifikáns hatásokat kimutatni glyphosate-tűrő szójával végzett kísérleteik során. A Fülöp-szigeteki munkások allergiás eseteit egy civilszervezeti hírforrásban lehet megtalálni, de tudományos hivatkozás nélkül. Kontra produktív felszínesen olvasni és csak a saját feltételezéseinket erősítő dolgokat keresni és hangsúlyozni a hírek közül.

MON 863 kukoricára vonatkoztatva – „A GM-kukoricával etetett állatoknál máj- és vesekárosodásra utaló jelek is mutatkoztak. Ez azért sem meglepő, mert néhány Cry-toxinról már kimutatták, hogy a humán májsejtek elhalását okozza, és patkányoknál az is bizonyított, hogy a májban egyes Cry-toxinok a zsírok peroxidációjához vezetnek. A vese adatok hímeknél vesegyulladást és a vesetubulusokban a vesekárosodást követő regenerációra utaló elváltozásokat jeleztek, amelyeket a patológusok klasszikus progresszív nephropátiának diagnosztizáltak, ami jól összevág a vizeletben talált elváltozásokkal.”

A MON 863-as (kukoricabogár lárvaölő) kukorica esetében találkozhattunk először Séralini nevével (részletesen később), aki talán átvette Pusztai szerepét a figyelmeztetés területén. A The Independent arról írt cikket, hogy a Monsanto 1139 oldalas titkos tanulmánya szerint a MON 863 jelű genetikailag módosított (GM) kukoricával táplált patkányoknál veseproblémák mutatkoztak, nőtt a fehérvérsejtek és csökkent az érett vörösvértestek száma, ami immunrendszeri elváltozásra utalhat. Az esetnek majd egy évre nyúlnak vissza az előzményei, mikor a Le Monde (2004. április 23.) azt feszegette, hogy a vizsgálati jelentésen dolgozó francia elemzők nem találtak megfelelő magyarázatot arra, hogy miért fordultak elő az említett elváltozások. Végül Séralini és munkatársai az eredeti Monsanto adatok felhasználásával máj- és vesekárosodásokat mutattak ki, amit az EFSA is felülvizsgáltatott és más véleményen volt. Ketrecben tartott hímeknél a veseproblémák gyakoriak. A máj károsodására azonban máig nincs magyarázat, persze kísérletes megerősítés sem.

RR-szójával kapcsolatban – „Irina Ermakova reprodukciós kísérletei azt jelezték, hogy a nem GM-szója táppal etetett nőstény patkányokkal szemben a GM-szóját evők kevesebb utódot szültek, és az életben maradt patkányok súlya is kisebb volt.” Ermakova vizsgálatai (65. kép) azonban nem jelentek meg elfogadható módon a hivatalos tudomány számára (a cikket végül nem is Ermakova jegyezte), illetve nagyon is különös formában váltak ismertté a Nature Biotechnology-ban, mindjárt mellétéve az opponensek kritikus véleményét. A meglepő, hogy ehhez a számára nagyon is méltatlan tárgyaláshoz a szerző hozzájárult.

NK603 x MON 810 kapcsolatban – „A többgenerációs kísérlet során a GM-tápon kevesebb egér született és érte meg az elválasztást. Az egerek súlya és az alom tömege is kevesebb volt az elsőtől a harmadik generációig. Az utódoknál szignifikánsan megváltozott a lép és máj morfológiája, valamint a vékonybélben számos gén kifejeződése.” Az ún. Velimirov-tanulmány eredményei viszont nem jelentek meg önálló cikkben, bár internetes linken még ma is elérhető, hivatalosan visszavonásra került. Szerzői szerint munkájuk előzetes tanulmány, vagyis ismétlésre szorul.

65.kép: Azonos korú kontroll és glyphosate-tűrő szóját fogyasztó Wistar patkányutódok Irina Ermakova kísérleteiben (forrás)

MON 810-ről – „Walsh és csoportja később 110 napig etetett sertéseket MON 810 és nem GM-kukoricából készült táppal”; „A kísérlet végén a limfociták száma magasabb volt a GM-kukoricát fogyasztó csoportban. A Cry1Ab-toxint sem a vérben, sem a szervekben nem sikerült kimutatni, de a gyomor- és béltartalomban igen.” Ebben a munkában találjuk meg szerzőként Gelencsér Évát és munkatársait.

Bardócz Zsuzsa tehát folyamatosan jelzi a hírekben megjelentetett negatív eredményeket, de azok szinte kivétel nélkül kritikai fogadtatásban részesültek, és nem találtak kellő súlyú megerősítésre a nemzetközi szakirodalomban. Ismertetéseiből hiányzik a kiegyensúlyozott forráskritika, ami – nem öröm ezt nekem leírni – álláspontjainak széleskörű elfogadását már idehaza is lehetetlenné tette.

66.kép: Sertés gyomrok – balról erősen gyulladt (RR-szója + NK603, MON 863 és MON 810 kukorica), jobbról egészséges kontroll (Fotó: Carman, J. A. és mtsai)

Takarmányozási területen a pillanatnyilag vitatott munkák között található Van Eenennaam és Young 2014-es cikke, amely a gyakorlati állattenyésztés adataiból (tehát nem jól ellenőrzött kísérletekből) azt a következtetést vonja le, hogy minden rendben van a hosszú távú hatásokat illetően. Sorba veszik és kritizálják azokat az adatokat, amelyek kísérleti körülmények között születtek, de ők ehhez képest kísérleteket nem végeztek. Mindezt az első szerző – nekem eléggé pro-GM színezetű – előadásain is hirdeti, hipp-hopp, lerombolva a mítoszokat, ami a takarmányozási területen eddig felgyülemlett. Judy Carman és munkatársainak cikkén (66. kép) például úgy lép túl, mintha nem is olvasta volna. Természetesen nem találkozott megértéssel azoknál, akik ezt másként látják. Európai vágóhidakon dolgozó állatorvostól én is hallottam, hogy döbbenetes méretűvé vált a súlyos tápcsatornai gyulladásban szenvedő sertések száma, aminek oka ismeretlen. Nem az állítom, hogy ennek a GM-szója/GM-kukorica az oka, de mindenképpen vizsgálandó.

Nem állom meg, hogy ne írjak itt az ún. meta-analízisekkel kapcsolatos mély ellenszenvemről. Ezek az okoskodó csoportosulások mások kísérletes adatait dolgozzák fel újra, és ún. saját következtetést vonnak le a munkát végzők adataiból. Saját tapasztalatomból tudom (az én adataimra is ráröpült két ilyen csapat), hogy bele sem képesek látni meghatározó részleteiben azokba a kísérletekbe, amit felhasználnak. Én ezt véleményműfajnak gondolom és nem tudományos lapokba valónak. Ott tartunk tehát, hogy több mint egy évtizede csak gyanú van a dietétika területén, amely bizonyítása késik. Mindkét oldal arra vár, hogy a másik fél bizonyítson. Európa számára maradt tehát a biztos tudás nélküli elővigyázatosság elve.

Az európai GMO-politika abszurditása leginkább a GM-szója behozatallal kapcsolatos. Ha nincs a GM-takarmányokkal probléma (ezekre érvényes európai engedélyek vannak), akkor mi ez az élelmiszer-biztonság körül folyó vitustánc? Mire támaszkodik az alaptörvényünk – e tekintetben komoly jogi védelmet a CETA és TTIP idején szerintem nem adó – ezzel kapcsolatos passzusa? Egészségügyi megfontolásokra aligha, hiszen nálunk ilyen kísérletek nem is folytak. Az egyetlen önálló jogút én vezettem és a még csak konferencia-előadásokon közölt eredményeink súlyos problémákat nem jeleznek.

A RASFF adatbázisa nem is tartja számon, mint kockázatot a takarmányozási célra behozott engedélyezett tételeket (pl. GM-szója, GM-kukorica). Élelmiszer szempontból lényeges fontosabb kérdésekben (táplálkozási eredetű patogének, mikotoxinok, növényvédőszer-maradékok, nehézfémek, állatorvosi gyógyszerek maradékai, ipari szerves szennyezők) viszont teljes hazánkban a csönd. Sőt, mezőgazdasági döntéshozóink a glyphosate vagy a neonikotinoid, illetve a véralvadásgátló rágcsálóirtók tekintetében is engedékeny álláspontot képviselnek, miközben ezzel egyidejűleg túlhangsúlyozzák a GM-élelmiszerekkel kapcsolatos eddig bizonyítatlan egészségügyi veszélyeket. Masszív probléma, hogy mindennek tisztázására hazánk kísérletes úton nem is törekedik, vagyis a jelenlegi hazai hivatalos vélemény alól a valóságos tudományos érvek hiányoznak. Miért nem kötelességük ezzel a köztisztviselőknek szembenézni? Kinek jó ezen a területen semmi biztosat nem tudni?

Emlékezzünk a MON 810-zel kapcsolatos, az elővigyázatosság elvére hivatkozó vetési moratóriumunkat környezettudományi eredmények alapozták meg. Számomra úgy tűnik, hogy az FM folyamatosan változó, mai köztisztviselői között olyanok is vannak, akik ezt sem tudják. Fel kellene végre vállalni a hazai tudományos tények fölött működő gazdasági érdekeinket. A GM-növényekkel kapcsolatban súlyosan ellentmondásos (vö. állattenyésztésünk hétszázezer tonna GM-szója behozatalára támaszkodik) mezőgazdaság-politikai hozzáállás valóságos motivációjáról kellene inkább beszélni. Említeni kellene (i) a hazai fajták féltését (ami növénytermesztésünk önállóságának a kulcsa); (ii) a GMO-mentes vetőmagtermesztés (hazánk egyik meghatározó ágazata) lehetőségének megőrzését; (iii) idegenbeporzóknál az általános fajtatisztaság preferálását; (iv) az európai kereskedelemben a GMO-mentességgel járó extraprofit megszerzésére való törekvést. Ehhez nem kellene a fogyasztók félelmeit fölöslegesen szítani. Ha hosszú ideje hazánkban GM-szójára épülő takarmányt használunk fel, akkor hol vannak az erre települt takarmányozási kísérletek eredményei? Ennek tényszerű megválaszolása a miniszter számára sem kerülhető el.

A következő rész címe: Bulváriai kísértések – Hit és kétely (Biotechnológi^kaland N^o26)

Darvas Béla