Darvas Béla

Hétköznapi tudománypolitika. Alulnézet, ahol a csizma talpa a meghatározó élmény. Karcolatok a mezőgazdasági géntechnológiáról és az agrokemizálásról, tudományos hírek értelmezése

Egyéb

Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel

(K+F+I pillanatképek: No31)

A beszélgetés előző részei

Kisegítők és tartótisztek (1) – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Hálórészletek – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Tervek és taszítások – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Egyetemi háttérháborúk – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Megnevezhető, aki menedzselte a KTI felszámolását?

A KTI felszámolása Orbán Viktor harmadik kormánya, Balog Zoltán felügyelő minisztersége és Tőzsér János rektorsága alatt, Gyuricza Csaba dékán és Urbányi Béla mb. KTI intézetigazgató, dékán-helyettes aktív szerepvállalásával valósult meg. Nem lehetnek persze kétségeim afelől, hogy itt nem csupán egy dékán elhatározásáról van szó. Biztosan nem lehet magánakcióról beszélni ott, ahol a politika által delegált, az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő, ám a rektori folyosón rezidenciát kialakító „tartótiszt” számoltat be, irányít, tájékoztatja és „tanácsokkal látja el” az intézmény vezetését. Itt nem csupán dékáni akció és még csak nem is belső ármány, vagy a másokon átgázoló erőszak vezetett ilyen fokú pusztításhoz.

Mindenesetre Gyuricza Csabát ezt követően Fazekas Sándor miniszter 2015. március 1-el kinevezte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), az európai támogatási források kifizető ügynöksége államtitkári rangú elnökévé.

Mit szóltak ehhez a munkatársaid?

Munkatársaim, akiket korábban sikerült az intézet körüli csatározásoktól megóvnom, előbb a megegyezés lehetőségének naiv hitével, majd megadással fogadták a helyzetet. Ez utóbbiban persze az egzisztenciális fenyegetettség érzése is fontos szerepet játszhatott.

Mi az, hogy tartótiszt? Úgy kell értselek, hogy az egyetemi autonómiát áttörve érdekközvetítők költöztek be a Szent István Egyetemre?

A pártállami időkben az egyetemi párttitkárt megnevezték. A mai módszerek úgy tűnik, más típusú „akarat-közvetítőket” kívánnak. Én nem tartoztam ahhoz a – rektortól, a dékánokon át egészen az egyetemi sportklub szakosztályai elnökeiig terjedő – vezetői körhöz, amelynek úgy hírlik rendszeres jelenése van ez előtt az úr előtt, ezért nem kellett vele találkoznom. Raporton lévő szemtanuk leírása alapján annyit tudok róla, hogy talán Harsányi Zsoltnak hívják, átlagos magasságú, kopaszodó és pocakosodó, középkorú férfi, aki ugyan ritkán, de rendszeres időközönként felsőkategóriás luxusautójával megjelenik az egyetemen. Egyébként nyilvánosan kevéssé ismertek a kötődései, ám nekem úgy tűnik, hogy személye az egyetemen már széles körben ismert.

A sportcsarnokban, ahova először irányítottak, azt az információt kaptam, hogy „Harsányi úr csak ritkán van itt, viszont a főépületben is kialakítottak számára rezidenciát”. A főportán készségesen eligazítottak, és meg is mutatták nekem azokat az I. emeleti, rektori szinten található szobákat, amelyekben berendezkedett az egyetemi alkalmazotti listán egyébként nem található „segítő”. Ekkor derült ki számomra, hogy – talán nem véletlenül – éppen a ledózerolt intézetünk, a KTI volt hivatali helyiségeit bocsátották a rendelkezésére.

Legújabban egyébként az a hír járja, hogy az Egyetemet a háttérből ténylegesen irányító klánok harca/cseréje jegyében nevezett úr távozik. Helyette a továbbiakban a Helmuth Gsuk, Dorogi Árpád és Zászlós Tibor nevével fémjelzett GSD-csoport embere, a kormány által kiválasztott és frissen kinevezett kancellár, Figler Kálmán, a Mezőfalvai Rt volt közgazdasági vezérigazgató-helyettese végzi az összekötő, „segítő”, „egyetemi vezetést instruáló” feladatot is. A kancellár egyébiránt a jövőben tagja lesz annak – a felsőoktatási törvény minapi módosításával, öt évre szóló megbízatással létrejövő – öttagú konzisztóriumnak is, amely a rektor jogosítványainak jelentős részét is átveszi. Ebbe a testületbe hallgatói képviselő nincs, három főt a felügyelő miniszter delegál, továbbá a miniszter által kiválasztott és kinevezett kancellár mellett tagja lesz az a rektor is, akinek kinevezése – akár a szenátus véleménye ellenében is, ahogyan ez a SzIE-n is történt – ugyancsak a Kormány kezében van. Ezzel az állam gyakorlatilag befejezi az egyetemi autonómia felszámolását.

Az általad imént említett GSD-csoporthoz tartozó GSD Agrárprodukt Kft-t 2010-ben illegális növényvédőszer-használat miatt büntették meg. De ki is Helmuth Gsuk, és hogyan került a hazai ügyekbe?

Helmut Gsuk német állampolgár. Saját bevallása szerint: „hazajár Magyarországra”. Itt, különböző formában mintegy 30.000 ha földterület fölött „diszponálhat”. A gazdasági érdekcsoportok vezetőinek többségéhez hasonlóan ritkán nyilatkozó, rejtőzködő típus. Nevét is csak egy szövevényes cégháló, a legerősebb magyarországi agrár-milliárdosokhoz tartozó GSD-csoport mátrixában lehet fellelni, fényképére pedig fotóarchívumokban is nehéz rábukkanni. Ő az, aki 2006-ban a sopronhorpácsi cégével, az említett GSD Agrárprodukt Kft-vel megvásárolta a 2001-ben Zászlós Tibor irányításával elprivatizált Mezőfalvai Mg Zrt-t. A cég 2007 óta – a Mezőfalva Invest Zrt-n és az MMB Zrt-n keresztül, a Dorogi Árpád, Zsira polgármestere nevével fémjelzett és az agrártámogatási kasszát is jelentősen csapolóGSD-csoporthoz kapcsolódik. A mezőfalvi privatizációt levezénylő és abban jelentős tulajdont szerző Zászlós ma a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egész magyar mezőgazdaságért felelős alelnöke, és továbbra is a Mezőfalvai Mg Zrt vezérigazgatója. Helmut Gsuk tehát – aki a Mezőfalva Invest Zrt vezérigazgatója, azaz Zászlós Tibor közvetlen főnöke, a Dorogi-Gsuk-Zászlós trió erős embere – vélhetően jelentős háttér-befolyással rendelkezhet a hazai agrár- és vidékpolitikára.

Zászlós Tibort május óta a GMO-mentes Magyarországért Egyesület egyik arcaként ismerhettük meg. Harcosan élelmiszerbiztonságról beszél, ami nekem a GSD korábbi büntetése miatt kissé disszonáns. Viszont nem „szójabuli” valójában ez a Nagy István államtitkár (FM) által történelmi jelentőségűnek nevezett új civilszervezet, amely több mint négy év kormányzati erőfeszítés eredményeként létrejött? Egyáltalán, a civilszervezetek születéséhez a kormányok miért segédkeznek?

A kormányzat által létrehozott „civilszervezetek” engem az állampárti intézkedéseket annak idején elfogadtató korábbi szakszervezetekre, vagy még inkább az észak-koreai sikerpropaganda „lendület-brigádjaira” emlékeztetnek. Ami Zászlós Tibort illeti, fordulatokban gazdag élete és beágyazottsága ismeretében egyáltalán nem lep meg szerepvállalása ebben a jó üzletnek kinéző – a CÖF mintájára létrehozott, és általa talán a valóságos szakértőket továbbá az ezen tématerületen értően dolgozó civileket is kikapcsolni tervezett – „kormányzati civil” mozgalomban.

Zászlós úr karrierjét 1982-ben a Baracskai Rabgazdaságban (Annamajori Célgazdaság) kezdte, amelynek az ún. rendszerváltás előtt MSzMP titkára volt, majd a rabgazdaság igazgatója lett. 1999-ben ezredesi rangban hagyta el a büntetés-végrehajtást, „nyugállományba” vonult, de 2007-ben még nyugállományú bv. dandártábornokká léptették elő. Zászlós 1993-tól már a Mezőfalvai Mg Zrt igazgatóságának is tagja, majd elnöke, 1999-től pedig a részvénytársaság vezérigazgatója lett. Mezőfalva egyike volt annak a 12 állami gazdaságnak, amelyeket 2001 nyarán, a „figyelemlankasztó” hőség és a szabadságok idején privatizáltak. A Zászlós által vezényelt, „dolgozói privatizációnak” álcázott folyamat eredményeként négy tulajdonos – köztük Zászlós Tibor – lényegében ingyen jutott a milliárdos értékű cég többségi tulajdonához, amely a 9.000 hektár állami földre az ÁPV Rt-től ráadásként 50 éves földbérleti jogot is kapott. Ezen felül 1,5 milliárdos kedvezményes állami hitelt is kaptak a működéshez. Az így privatizált céget 2006-ban eladták Helmut Gsuknak. Zászlós Tibor a most már német tulajdonú ám változatlanul állami földet használó – a már említett GSD Agrárprodukt Kft. által összefogott ’GSD-csoporthoz’ kapcsolódó – gazdaság vezérigazgatója maradt, és ezt a székét a kamarai országos alelnöki pozíciója mellett is megtartotta. Személyét mindez bizonyára jócskán felértékelte az agráriumban „utazó” nagy tőkeérdekeltségek, a nagybirtokos agráripari lobbi és a velük szövetkező politika köreiben. Tipikusnak mondható „rendszerváltó káderkarriert” befutva, ma úgy látom e nagytőkés – ám szigorúan „polgári/nemzeti” – körhöz tartozó, általuk különböző pozíciókba „delegált” személy.

Ugyanezen – Kishantos földjeire is régóta szemet vetett – köröket képviselheti a GMO-mentes Magyarországért Egyesület egyik vezetőjeként is. Szerintem felfedezhették, hogy a tömegtermelő nagybirtokokról kijövő termékek ára csak megfelelő – kormányzati élelmiszerbiztonsági propagandával alátámasztott – címkézéssel, védjegyezéssel lesz emelhető, ahogyan az pl. a „GMO-mentes tofuval” már évekkel ezelőtt megtörtént. Ez egyúttal alkalmas lehet majd az extra állattenyésztési és szójatermesztési, takarmányozási támogatások indoklására is.

Mindez a biotermékekkel való összetéveszthetőséget is elősegítheti, vagyis hogy az emberek azt feltételezzék, hogy az így megjelölt élelmiszerek minden szempontból kifogástalanok. A fogyasztók ilyen jellegű elbizonytalanítása az élelmiszergazdasági körökben egyáltalán nem ritka jelenség. A közelmúltban a ’Bonafarm’-csoporthoz tartozó Bóly Zrt csípőteleki, 2.400-as Holstein-Fríz tehenészeti telepéről, iparszerű „tejgyárából” származó Mizo tej dobozára például „Mizo Csodafarm Csípőtelek” felirat és egy hangulatos tanya került. Rajta zöld, virágos réten, szabadon legelésző magyar tarka tehén, mellette népviseletbe öltözött, fiatal gazdaasszony, mint hogyha nem is egy iparszerű, tömegtermelő marhatelepről, hanem egy szabadtartású, tanyasi tehenészetből származna a doboz tartalma. Ezt erősíti egy rövidke animációs reklám videó is. Úgy tűnik, hogy ez is belefér a termelő és fogyasztó közti bizalmat erősítő „újszerű” erkölcsbe!

Térjünk vissza az intézetedhez, azt olvasom tőled, hogy Gyuricza Csaba a KTI átvilágításának eredményeit nem tette nyilvánossá, illetve figyelmen kívül hagyta azt. Ez „különleges” színfolt egy egyetem életében. Te ismered ennek tartalmát, és az elérhető minősítésed eléggé kritikus.

2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően az intézetünk gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek. Ennek ellenére a KTI, mint a SzIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az egyetem egyik legműködőképesebb egysége volt. A programjai iránti érdeklődés folyamatosan növekedett. A minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, nevének elvételére, tanszékei felszámolására tehát észérvek nem voltak felhozhatók.

Ezt erősítette meg az a jelentés is, amelyet az egyetemet átvilágító bizottság 2014 nyarán készített. Erről engem Heszky László professzor, a bizottság rektor által felkért tagja informálisan tájékoztatott, hozzátéve, hogy amennyiben a KTI-vel kapcsolatban mégis elmarasztaló értékelés születne, ahhoz ő a nevét nem adja. Bizonyára ettől nem függetlenül születhetett az a döntés, hogy a jelentés tartalmát nem hozzák nyilvánosságra, így Gyuricza Csaba dékán szeptember 5-én könnyen tehetett a KTI megszüntetésére vonatkozó – a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, az átvilágítás eredményeit, valamint az intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó – előterjesztést. Ezen előterjesztés alapján, melyben szinte kizárólag meghatározhatatlan tartalmú általánosságok szerepeltek, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa szeptember 11-i ülésén a KTI indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött.

A döntést a szenátus szeptember 24-i ülésén vita nélkül megerősítette, így a SzIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete 2014. szeptember 30-án megszűnt. 24 éves története alig több mint három hét leforgása alatt véget ért.

Nem értem. Itt többszintű döntésről van szó. Miként lehet, hogy a döntésben részt vállaló kari tanács után a szenátust sem érdekelte ennek a jelentős súlyú döntésnek a pontos indokrendszere?

Az a gyanúm, hogy a szenátus is ugyanolyan külső irányítás alatt áll, mint a kari vagy egyetemi vezetők. Ha megnézzük az egyetem legfelső döntéshozó szerve üléseinek jegyzőkönyveit, döbbenten tapasztalhatjuk, hogy – akárcsak az Országgyűlésben – lényeges kérdésekről viták szinte már egyáltalán nincsenek. A rektor előterjeszt, a szenátus pedig általában vita nélkül, egyhangúan megszavaz mindent. Persze nem vagyok azért olyan naiv, hogy ne tudnám: a kari és egyetemi tanácsok régen is általában egyfajta demokratikus paravánként működtek, amelyek mögött a háttérben már régen megszülettek a döntések. Az ún. rendszerváltás környékén bekerültem az egyetemi tanácsba, és általában vehemensen érveltem, próbáltam meggyőzni a tanács tagjait adott kérdésekben. Egy ilyen alkalommal az ülés végén odajött hozzám mosolyogva az egyik „régi harcos”, és azt mondta, hogy „nagyon élveztük a hozzászólásodat”. Egyfajta színjáték volt tehát a vita, amely azok számára is színesítette az üléseket, akik tudták, hogy a hozzászólásoknak nem lesz hatása a végeredményre. Ma azonban már oly mértékű a szervilizmus, a kiábrándultság és/vagy a függőség, az egzisztencia-féltés, hogy hozzászólni csak – a klasszikus példa szerinti – „hol legyen a biciklitároló?” típusú kérdésekben szokás. Ebben a közegben az, hogy indoklás nélkül megszűnik egy 24 éve sikeresen működő intézet, az nem éri el az okokat firtató érdeklődés ingerküszöbét. A továbbiakban egyébként a felsőoktatási törvény módosításával létrejövő, az egyetemi autonómiát teljes mértékben felszámoló konzisztóriumokkal az egyetemet formálisan irányító rektor mellett a szenátus döntéshozó szerepe is minimálisra szűkül, és – autonómia látszatát keltő – „demokratikus díszlet” szerepe teljesen nyilvánvalóvá válik.

A második Orbán-kormány alatt „beolvadt” a környezetvédelmi tárca, a harmadikban az államtitkárság is. Ezzel a környezetvédelem intézményesített formája múlttá vált akkor, amikor például a Budapesti Vegyiművek újabb botrányáról olvashatunk. Mindeközben az oktatási tárca sorban szünteti meg az önálló környezettudományi képzési formákat. Következésképpen a jövő környezetvédelmi szakemberei nem állhatnak majd pályára. Az alapok rombolása nagyon látványos. Mindez egy olyan párttól, amelynek első kormánya – így hallottam Illés Zoltántól – kifejezetten környezetvédelmi szemléletével tűnt ki az akkori mezőnyből. Szerinted is elég lesz, ha a köztársasági elnök úr ünnepnapi alkalmakkor, komoly arccal a környezetvédelemről beszél?

Az ún. rendszerváltás-paktumok alapján létrejött egyik politikai termék a gyenge jogosítványokkal rendelkező köztársasági elnöki intézmény. Ez hatalmi szempontból akkor is súlytalanná teszi elnök úrnak a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel és a klímaváltozással kapcsolatos erőfeszítéseit, ha saját hatáskörében ennek intézményesített formáját is létrehozta. Különösen igaz ez a megállapítás akkor, ha a kormányzat és hivatalnokai – a társadalmi, szociális, kulturális szempontok mellett – a környezetügyet is a fejlődést – értve ez alatt a tőkeérdekeltségek akadálytalan és gyors behatolását és a befektetett tőke megtérülésének hatékonyságnövelését – akadályozó tényezőnek tartják. Ennek egyenes következményeként eltakarítanak mindent és mindenkit, aki ezeket a közösségi értékeket és érdekeket képviseli.

Hogy a kultúra területéről hozzak példát, a nagyberuházások és infrastruktúrafejlesztések elindítását kötelezően megelőző régészeti feltárások törvényben garantált idejét a közelmúltban 30 naptári napra rövidítették, mondván: a befektetőnek gyorsan kell a terület. Ez megoldhatatlan feladat elé állítja a régészeket, ám vonzó a tőke számára, nő a beruházási kedv, ezzel formálisan növelve a „magyar” gazdaság teljesítményét. Mit érdekli a kufár szellemű, egy ügyű, kizárólag a gazdaságra hangolódott politikát, hogy milyen felbecsülhetetlen és pótolhatatlan értékeket rejthet a befektető által kiszemelt terület, milyen kultúrtörténeti kincsek pusztulhatnak el ezen az úton?

Nos, ez a szemlélet vezet a környezetügy területén is intézményei, képzései és egyéb programjai felszámolásához, szakemberei háttérbe szorításához, valóságos civilszerveződései ellehetetlenítéséhez. Mi szükség lehetne ebben a csőlátó felfogásban környezeti ismeretekre vagy az ezekkel rendelkező szakemberekre, illetve ezt a szemléletet felerősítő, „akadékoskodó” civilekre? A tőkeérdekeket kiszolgáló politikát, törvényhozási és kormányzati szándékot nem képes egyetlen köztársasági elnöki beszéd sem ellensúlyozni.

Az erkölcstelen ebben a rendszerben leginkább az, hogy miközben a tőkebefektetés hasznait a befektető szedi be, majd gyakorta az országból ki is viszi, azonközben a népesség foglalkoztatásának, egészségromlásának és a pusztuló természeti környezet helyreállításának gondja és költsége a közjót szolgálni hivatott államot és adófizető polgárait terheli. Ennek a rendszernek az együttes gazdasági, társadalmi és környezeti hatékonysága katasztrofálisan rossz.

E politikához tökéletesen illik a gazdasággal szemben kritikus környezettudományi képzési formák felszámolása. Ennek részeként környezetgazdálkodási agrármérnököket többé nem képez Magyarország, mint ahogy megszűnik az ökotoxikológus képzés is. A környezeti kommunikáció, környezet- és természetvédelmi újságírás, tájékoztatás ismereteit nyújtó tudománykommunikáció, továbbá a környezetpolitika és management egyetemi mesterképzési szak is a múlté. Aki ilyen diplomákat akar mégis szerezni, annak külföldre kell mennie.

Mélységesen egyetértek Ferenc pápával, aki a teremtett világ védelmében június 18-án adta ki Laudato si (Áldott légy!) kezdetű – ökológiai megtérésre szólító – enciklikáját, és aki Dél-Amerika nyomornegyedeiből érkezve tudatosan és pontosan fogalmaz. Magam is úgy látom, hogy a közösségi erkölcsi normarendszer hiánya az, ami a világ egyre súlyosbodó válságát előidézi. Ha az emberiség túl akar élni, akkor a mindenen átgázoló önzést, a gátlástalan profitversenyt fel kell váltania az együttműködésnek és a szolidaritásnak.

Az alapkérdés számomra az, hogy abban a „kétpártiságban”, amelyben az egyik oldalon a tőkeérdekek, a másikon pedig az emberi közösségek és a természeti környezet értékei állnak, a közösségek állama hova áll. Ha dezertál, és „stratégiai partnerséget”, szövetséget a tőkeérdekeltségekkel köt, akkor túlélési esélyeink minimálisra zsugorodnak. Azt hiszem, hogy nálunk éppen ez a folyamat zajlik, aminek jegyében pl. most a nemzeti vagyonunk közjót szolgálni hivatott, stratégiai jelentőségű szeletének, az államra bízott közös földkészletünknek vélhetően e spekuláns körökhöz juttatására, szűk érdekkörök magánvagyonának gyarapítására készül a kormány. Mindennek a hivatalosan hirdetet ökoszociális, mi több keresztény elvekhez vajmi kevés köze van. Nem véletlen tehát, hogy a hivatalos hazai politika, a mai „politikai kereszténység” és médiája kínosan hallgat az egyházvezetői megnyilvánulásokról.

Nehezen tudlak elképzelni úgy, hogy hagyod az időt csöndben múlni. Tanítok a SzIE-n, és azt tapasztalom, hogy a diákok közötti népszerűséged meglehetősen nagy. Az utca embere sem kevés empátiával tekint rád. A valóságot ismerő és jó szándékú személyiségnek tart. Mindent megkérdeztek már tőled, amiről beszélned kellene?

A felsőoktatástól, a tudományos kutatáson át, a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágakig, a politikáig, sok területen megfordultam, és mindig a lelkiismeretem szavát követtem. Tapasztalataimról bizonyára érdemes lenne – és lehet, hogy lesz is még alkalom – beszélni, most azonban egy regenerációs, befelé forduló, elemző és összegző időszak kell, hogy következzen az életemben. Egy áttekintő földügyi jelentést szeretnék még készíteni, és – azt a Gyurcsány-korszakról készített hasonló tanulmányommal összedolgozva – talán egy könyv is születhet a gazdatársadalom és a vidék XX-XXI. századi kifosztásáról. Ami az oktatást illeti: szerettem tanítani, de nem akarom a SzIE-n tehetetlenül végignézni azoknak az értékeknek a teljes megsemmisülését, amelyekért egész életemben dolgoztam. A politikai szerepvállalásnak pedig ma szintén nem látom értelmét, mert azt tapasztalom, hogy az értékalapú politikát felváltotta a tőlem idegen érdekalapú politika. Annak a rendszernek viszont, amelyből eltűnnek az erkölcsi normák, annak össze kell omolnia. Annyit tudok ma tenni, hogy – ha hívnak – előadásokat, fórumokat tartok, nyitogatom az emberek szemét. Úgy érzem, hogy hamarosan el kell jönnie az igazság pillanatának, amihez én is hozzá szeretnék még járulni.

Darvas Béla

A folytatás címe: Zergetoll a pörgekalapon (K+F+I pillanatképek: No32)

Megosztás