Tervek és taszítások – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Ángyán József Jakab Istvánnal a 2005-ös gazdatüntetés idején (Fotó: Ács É.)
Ángyán József Jakab Istvánnal a 2005-ös gazdatüntetés idején (Fotó: Ács É.)

(K+F+I pillanatképek: No28)

Egyetemi háttérháborúk – Beszélgetés Ángyán Józseffel – az interjú első része

A második Orbán-kormány parlamenti államtitkáraként (2010-2012) hozzád került az Oktatási és Kutatási Főosztály. Miért láttad ezt szükségesnek?

Azért ragaszkodtam a minisztériumi szervezet kialakítása és a feladatkörök elhatárolása során ahhoz, hogy az oktatás és kutatás stratégiai területei önálló főosztályi rangban hozzám kerüljenek, mert meggyőződésem volt, hogy egy néppárti vidékstratégia megvalósításához minőségi szellemi infrastruktúrára van szükség.

Az oktatásból a szakiskolák ügyei tartoztak ide. Nem abszurd, hogy a mezőgazdasági főiskolai és egyetemi képzés független a tárcától? Miként biztosítható így, hogy a felsőfokú képzés szakember kibocsátása illeszkedjen a gyakorlati szükséglethez?

Az egyetemi kutatásnak és képzésnek, a felsőfokú szakember kibocsátásnak felfogásom szerint nem csak egyszerűen illeszkednie kell a gyakorlat igényeihez, hanem jóval a napi gyakorlat előtt kell járnia. Fontosnak tartottam tehát, hogy a tárcánknak lényegesen nagyobb ráhatása legyen a felsőfokú agrár- és vidékfejlesztési, valamint környezeti képzés szakjaira, oktatási és kutatási profiljaira. Az egyetemek és főiskolák egységes irányítását az oktatási tárcától nem lehetett megszerezni, ezért a kezdetektől arra törekedtem, hogy a területet gondozó minisztérium vezetésével, különösen annak felsőoktatásért felelős államtitkárával és munkatársaival – Hoffman Rózsával és Dux László professzorral – jó munkakapcsolatot alakítsak ki. Ez olyannyira sikerült, hogy az agrár- és vidékfejlesztés felsőoktatási kérdéseinek megoldására – a szakok tartalmi megújításától majd akkreditálásától egészen a beiskolázási létszámok és az államilag finanszírozott helyek egyetemek és szakok közti elosztásáig – az általam irányított államtitkárságnak döntő ráhatása lehetett. Ezzel a lehetőséggel élve arra törekedtünk, hogy az egyetemek az ökológiai és vidékfejlesztési közegbe ágyazott agrárstratégia megvalósításához nélkülözhetetlen értelmiségképzés helyeivé váljanak. Olyan vidéki értelmiség képzőhelyeivé, amely felelősen vállalja a természeti környezet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidéki életforma iránti felelősséget és elkötelezettséget.

Jól értem, hogy vidékfejlesztési egyetemekről beszélsz, agráregyetemek helyett vagy mellett? Nem mellesleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Palkovics László államtitkár/Balog Zoltán miniszter) több, az agrártudományok és környezettudományok határán mozgó egyetemi képzési formát be kíván szüntetni. Mit gondolsz erről?

Magyarország számára csak olyan mezőgazdálkodás hozhat sikert, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, hogy közben megőrzi a vidéki környezetet, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját, ráadásul közvetlenül vagy a ráépülő tevékenységek révén munkát, tisztes jövedelmet és megélhetést biztosít a lehető legtöbb vidéki ember számára. Ehhez új felfogású agrár-felsőoktatásra van szükség. Rendkívül sajnálatosnak, mi több károsnak tartom tehát, hogy a felsőoktatási törvény napirenden lévő módosítása éppen azokat az agrárképzést az elmúlt két évtizedben megújító, innovatív szakokat – a környezetgazdálkodási agrármérnök alap- és mesterszakot, továbbá a természetvédelmi mérnök alap- valamint az ökotoxikológus mesterszakot – tervezi megszüntetni, amelyek pontosan ezt szolgálták.

A folyamatosan változó hírek szerint pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a természetvédelmi mérnök szak „megmenekül”. Mindez persze egyáltalán nem lenne elégséges „ellentételezés” a két másik képzési forma felszámolásáért. Úgy gondolom, hogy erre az ügyre részleteiben érdemes lesz még visszatérnünk. Mint ellenzéki képviselő te hívtad fel a figyelmet arra a veszélyre (Keszthely, 2007. október 4), hogy a tárcához tartozó kutatóhelyek, génbankok leépítése nagy értékű törzsültetvények, génkészletek felszámolásával járhat együtt, így elveszíthetjük a nemesítő generációk által évszázadok szívós munkájával felhalmozott fajtakincsünket. Te voltál szerintem az, aki a politika számára is tudatosította, hogy a kertészeti kutatóhelyek ÁPV Zrt-hez kerülésével ez a folyamat éppen elindult.

Kifejezetten károsnak, vagy legalábbis szűklátókörűnek gondolom azt az agrárpolitikát, amely génbankjainkat valamint a velük kapcsolatban felhalmozott, több évszázados tudást veszélybe sodorja. Ha ez párosul a nemzetközi fajtatulajdonosok ezek megszerzésére, netán – mint India rizs-génbankja esetében – megsemmisítésére irányuló törekvésével, akkor ennek katasztrofális következményei lehetnek. Bizonyára nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban katonaság őrzi ezeket az erőforrásokat.

2005-ben – költségvetési nehézségekre hivatkozva – az agrártárcához tartozó 25 kutatóintézet közül az ún. ágazati kutatóintézeteket gazdasági társaságokká alakították. Az FVM fennmaradó kutatóintézetei közül 2006. január l-i hatállyal megszüntették az 1897-ben alapított – őshonos állatfajtáink megőrzésében kulcsfontosságú génbanki tevékenységet folytató – gödöllői Kisállat-tenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (KÁTKI) és a világ tizenöt legjelentősebb genetikai gyűjteménye közé tartozó Tápiószelei Agrobotanikai Intézet önállóságát.Előbbit az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézethez (Herceghalom), utóbbit az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézethez (OMMI) csatolták, költségvetésüket pedig csökkentették. Ezt követően az FVM valamennyi (Cegléd, Érd, Fertőd, Újfehértó) gyümölcstermesztési kutatóintézetét, törzsültetvényeikkel együtt privatizálásra az ÁPV Zrt-nek átadták, majd a tiltakozások hatására költségvetési források nélkül az egyetemekhez kívánták csatolni. De – gazdasági társasággá alakításukat követően – az FVM valamennyi (Badacsonytomaj, Eger, Kecskemét, Pécs) szőlészeti és borászati kutatóintézetére, továbbá – génkészleteivel együtt – a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézetre is ugyanez a sors várt. Erőteljes tiltakozásunk hatására a Gyurcsány-kormány részben visszavonult ezektől a terveitől.

A történtekből a legsúlyosabb ügy azonban a Mezőgazdasági Bizottság 2007. október 4-i kihelyezett ülésén Benedek Fülöp államtitkár válaszából derült ki. E szerint Gráf József FVM miniszter és Vizi E. Szilveszter MTA elnök már aláírt egy olyan megállapodást, melynek keretében az MTA kezdeményezésére az FVM átadja a Tápiószelei Agrobotanikai Intézetet (ma Növényi Biodiverzitási Központ) az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetének (Martonvásár).Ez azért tűnt fenyegetőnek, mert az akadémiai intézet – melynek akkori igazgatója, Bedő Zoltán már előzetes helyszíni szemlét is tartott Tápiószelén – 2005 decemberében együttműködési megállapodást kötött a Monsanto-val. Így könnyen előfordulhatott volna, hogy a magyar génkészletek e nemzetközi – a GM-fajták terjesztésében érdekelt – vállalat rendelkezési körébe kerülnek.Ezt követően a génbank FVM hatáskörben tartása érdekében komoly erőfeszítéseket tettem. Árulásnak gondoltam, hogy néhány akadémikus a nemzetközi GMO-lobbi kezére játssza a genetikai erőforrásainkat, hiszen a martonvásári kukoricavonalak génmódosított változatainak elkészítése elkezdődött. Ezzel persze mások mellett még az MTA elnök haragját is kivívtam, ám végül a miniszter elállt a megállapodástól. A génbank, a génkészletek és törzsültetvények megmentésében, valamint a GMO-szabályozás terén elért eredményeket azóta is személyes szakmapolitikai, törvényhozási sikereim között tartom számon.

A martonvásári kutatóhely 2008-as eredményei között olvashattunk az Mv 500 Bt nevű módosított fantomfajtáról. A híradástól eltérően magyar kutatómunka eredményeként GM-kukoricafajta eddig nem jött létre. A hazai sajtó által közölt Mv 500 Bt nevű módosított fajtát a világ egyetlen országában sem forgalmazzák. Kérdés tehát, hogy kinek és mire volt jó ez a fals hír?

A GM-területen – a közpénzből finanszírozott jelentős állami kutatási támogatás ellenére – semmilyen, hazai fajtában megtestesülő gyakorlati eredmény nem született. A nevezett kukorica hibridet is a Pannar Seed Ltd. nemesítő cég állította elő Dél-Afrikában, amelynek anyai szülője egy martonvásári együttműködésben nemesített, nem transzgenikus fajta volt. Azt gondolom, hogy a jelentős közpénzfelhasználás eredménytelenségét akarta a GM-lobbi ilyen álhírrel ellensúlyozni, amelynek valóságtartalmát a közember nem tudta megítélni, de az ellenőrzés a hatóságok számára is sokféle nehézségbe ütközött.

Látszólag a te kutatásra vonatkozó terveidnek megfelelően került sor a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) megszervezésére. Ilyennek képzelted?

Ahhoz, hogy egységes, az agrár- és vidékfejlesztés céljainak megfogalmazását és azok elérését valóban segíteni képes K+F+I tevékenység legyen folytatható, ahhoz először is mezőgazdasági jövőkép és megvalósítását célzó stratégia, majd cselekvési program kellene. Ez lenne a Nemzeti Vidékstratégia (NVS), amelyet a kormányból való távozásomat követően – elsősorban kommunikációs céllal – 2012 tavaszán kormányhatározatis megerősített. Az NVS azonban soha nem volt tényleges hatással a vidékkel kapcsolatos döntésekre, a törvényalkotásra vagy a költségvetési források elosztására. Ezt legutóbb egészen nyilvánvalóan bizonyította az a Mezőgazdasági Bizottságban hozott februári majd márciusi ismételt döntés, illetve a tárgysorozatba vétel májusi plenáris elutasítása is, amely megakadályozta, hogy az NVS – bár magát hangzatosan a vidék alkotmányának nevezi – a törvényhozás elé kerüljön, arról országgyűlési vita folyjék, majd törvényi rangra emelkedjen. Pedig a kormányzó erők ígérete szerint ennek kellett volna felváltania a hatályon kívül helyezett, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi törvényt. Igaz persze, hogy annak idején Gyurcsányék sem hozták a törvényhozás elé az ÚMVP-t, a vidék fejlesztésének tervét, pedig hét év vidéki költségvetéséről, 1400 milliárd forintról volt szó. A helyzet tehát mit sem változott: Fidesz vagy MSzP ebben a tekintetben is egyre megy. A vidék ügyeit egyik sem akarja az ország nyilvánossága előtt megvitatni, és törvényi rangra emelni. Miután ma ilyen törvényi erejű stratégia nem létezik, nincs mihez illeszteni a szakági K+F+I stratégiát, kutatási profilokat és az ezek megvalósítását szolgáló intézményrendszert. Pedig Seneca óta ismert, hogy semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart. Ebben a helyzetben a politika vagy bizottságot szokott létrehozni, vagy – a hatékonyság növelésének ígéretével – átszervezi az intézményrendszert. Nekem úgy tűnik, hogy most is ez történt, tehát tudatos profilváltásról, koncepciózus tudományirányításról, és ennek megfelelő intézményi átalakításról nem beszélhetünk.

 3kep

3. kép: Traktorok a Kossuth téren a 2005-ös gazdatüntetés idején (Fotó: Ács É.)

 

A Fidesz annak idején – legalábbis látszólag – a Magosznak engedte át a mezőgazdaság/vidékfejlesztés területeit, amint azt én személyesen Jakab Istvántól is hallottam. Mi történt ezt követően a Magosz ebbéli hozzáállásával és Jakab Istvánnal?

A Magosz a 2005-ös budapesti traktoros gazdademonstráció sikerével alapozta meg a pozícióját (3. kép). A Fidesz vezetése – amely a demonstráció idején még semmiféle segítséget nem adott a megmozduláshoz – a siker láttán jelentős politikai tőkét vélt felfedezni a gazdaszervezetben, és – a pártot kevéssé kedvelő vidéki, falusi közösségekben többletszavazatokra számítva – szövetséget kötött vele. Ennek részeként már 2006-ban öt befutó helyet biztosított a választási listáján a Magosz jelöltjei számára. 2010-ben ezt Orbán Viktor azzal az ígérettel is megfejelte, hogy az agrár- és vidékügyeket a Magosszal fogja irányítani. Ekkorra már Jakab István és – a gazdademonstráció idején feltűnt, Jakab által Orbán-közvetlennek vélt és ezért szövetségi igazgatói posztra megválasztatott – Budai Gyula a Magosz vezetéséből zömében kiszorította a gazdademonstráció idején legaktívabb megyei elnököket és országos vezetőségi tagokat. Helyükre új vezetőket tettek. Amikor tehát Orbán Viktor a 2010-es választást közvetlenül megelőző, március végi országos nagygyűlésen, Hajdúböszörményben bejelentette, hogy siker esetén a Magosszal kíván kormányozni, ezt úgy értelmezték, hogy Jakab miniszter, Budai pedig államtitkár lesz. Nagy volt a csalódás, amikor Fazekas Sándor lett a vidékfejlesztési miniszter. A Magosz-vonalból annyi maradt, hogy én formálisan Magosz-szakértőként kaptam felkérést az államtitkári feladatok ellátására. A munkámhoz így érdemi támogatást a Magosz legfelső vezetésétől alig kaptam, és lemondásomat követően is csupán arról adtak ki közleményt, hogy az utódom megnevezésének jogát fenntartják maguknak. Jakab István, Budai Gyula és az általuk megújított vezetői kör egyébként a családi gazdaságok helyett a rendszer nagybirtokos haszonélvezőivel szövetséget kötve, sikeresen integrálódott a politikába. Szerintem a tényleges személyes kockázatot is vállaló, a demonstráció sikerében komoly érdemeket szerzett társaik helyett – őket háttérbe szorítva és a gazdálkodó családokat, a gazdatársadalmat, a helyi közösségeket cserbenhagyva – vannak jelen a hatalomban, az agárkamarában, a kormányban és a törvényhozásban.

A Darányi Ignác Terv, vagyis a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási programjának elindítását és szövegezését mindenki a te munkádnak, másként vidékpolitikai örökségednek tartja. A 2012-ben megjelent kiadványban azonban hiába keresem a neved. Kiadvány-nyilvántartási szempontból a felelős kiadó Fazekas Sándor (jogász). Felelős szerkesztők: Budai Gyula (jogász), Szerdahelyi Kinga (sajtós) és Viski József (jogász). A felelős szerkesztők közül a jogászok már nincsenek FM pozícióban, bár Viski úr ma ezen a területen, a Miniszterelnökségen dolgozik. Szerdahelyi Kinga, akinek szakirányú végzettségét nem ismerem, Tiborcz Péter Sándor felesége, tehát a sensu lato Orbán-család tagja. Mit gondolsz erről a kiadványszerkesztői körről?

Ha „plágiumnak, azaz szellemi tolvajlásnak nevezhetjük más művének közlését saját név alatt, a mű alapgondolatának vagy részleteinek felhasználását a szerzőre való hivatkozás nélkül”, akkor itt ezzel az esettel állunk szemben. A 2012. január 10-én lezárt, a Darányi Ignác Terv január 16-i bemutató konferenciáján sok-sok példányban közreadott és birtokomban lévő, 32 oldalas eredeti kiadványon ugyanis ez szerepel: „Felelős szerkesztők: Ángyán József, Czene Zsolt és Tátrai Eszter.” A VM/FM honlapján szereplő változat az eredetitől annyiban különbözik, hogy a címlapjára rákerült az a felirat, hogy „2012. második félévi kiadvány”, a felelős szerkesztőket pedig nemes egyszerűséggel Budai Gyulára, Szerdahelyi Kingára és Viski Józsefre cserélték, egyébként mintegy 90%-ban szó szerint – még a szerkesztési, illetve betűhibákat is átvéve – megegyezik az általunk szerkesztett eredeti változattal. Ez a szellemi eltulajdonlás Budai úrnak – aki ügyvédként évek óta halott eladót is képes volt földértékesítési szerződés aláírására bírni, vagy akitől a bíróság által jogerősen megállapított hazudozás és rágalmazás sem áll távol – igazán nem okozhatott gondot. Azért sem lep meg vele kapcsolatban már semmi, mert pl. 2006-ban az általam Magosznak szánt támogatási összeg utalási bankszámlaszámaként nem a szervezet, hanem a saját magán számlaszámát adta meg nekem. Amikor ez a bankban a befizetéskor kiderült, magyarázatot kértem a Magosz vezetésétől, ám semmiféle választ nem kaptam, így a támogatást megszüntettem. Mint cseppben a tenger mutatja meg ez a kiadvány-szerkesztési eset is, hogy milyen az, amikor megszűnnek az erkölcsi normák. Bizonyára be lehetne ezért őket perelni, és a plágium gyanúja a bíróság előtt is megállna, de itt nem csak róluk, hanem a rendszerről magáról van szó, ami bírósági úton nem változtatható meg.

Rendjén valónak gondolod, hogy a mezőgazdasági kutatás az MTA és a mezőgazdasági tárca között témaköreit tekintve magyarázhatatlanul megosztva foglal helyet?

Álláspontom szerint adott tudományterülethez kötődő alap- és alkalmazott kutatások, valamint az ezek eredményeire támaszkodó fejlesztések egységes, összehangolt szakterületi irányítást kívánnak. Nem tartom tehát helyesnek, ha a K+F+I különböző szintjeinek irányítását eltérő intézményekhez telepítik. Ráadásul az Európában egyre inkább összetartozóan kezelt agrár- és vidékfejlesztést 2014-ben kormányzati szinten szétválasztották. Ezzel az eddigi három szereplő – az MTA, az FM és az egyetemeket felügyelő NEFMI – mellé a Miniszterelnökség is belépett, ami tovább nehezíti e terület koordinációját.

Lemondásod, majd a minisztériumból való távozásod (2012. február 6.) után utódod Budai Gyula leadta a parlamenti államtitkárságról az oktatás és a K+F+I területeit. Ez utóbbi az agrárgazdasági államtitkársághoz került. A vidékfejlesztéshez tartozó kutatások egy része viszont környezettudományi volt, ami elvileg Illés Zoltánhoz tartozott. Nem lett volna szerencsésebb általános működéssel foglalkozó – pl. a közigazgatási – államtitkársághoz tenni ezt a területet? Ez a megoldás bizonyosan felmerült, hiszen a távozásod után engem is ért erről az államtitkárságról ilyen célú megkeresés.

Az általam kialakított – stratégiai területekkel bővített – parlamenti államtitkársági profil a hagyományos parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztálya mellett a K+F+I valamint a stratégiai főosztályokat is magában foglalta. Budai Gyula nemcsak, hogy az államtitkárság profiljának ilyen kialakításával kapcsolatos koncepciót nem érthette, hanem – végzettsége okán – ezek egyikéhez sem volt szakképzettsége. 2007 táján hallottam őt azt fontolgatni, hogy valamit tanulnia kellene a SzIE-n az agrár- és vidékügyekről, mert így a Magosz egyik vezetőjeként legalább fogalma lehetne a területről. Természetes emberi reflexnek tűnik tehát számomra, hogy a parlamenti és társadalmi kapcsolatok kötelező megtartásán túl minden egyéb területtől – így a K+F+I profiltól is – igyekezett azonnal megszabadulni.

Ami a környezetügyet illeti, azt a kormányzat és hivatalnokai általában is a fejlődést akadályozó tényezőnek tartják, egyes képviselőit pedig – akár a Parlamentben is – egyenesen zöldgalléros bűnözőknek nevezik. Mindezek alapján talán érthető az a véleményem, hogy a K+F+I szervezeti hovatartozásának eldöntésében szakmai, tudománypolitikai vagy éppen stratégiai szempontok semmiféle szerepet nem játszhattak.

Nem kevés agrárvégzettségű és sok jogász dolgozik a földművelésügyi minisztériumban? Elképesztő ezen túlmenően a nagy jövés-menés is. Miként lehet így hosszabb távú szakmai programokat tervezni és kivitelezni?

Amikor az államtitkári megbízatást elvállaltam, magam is úgy gondoltam, hogy a hosszú távú stratégiák, szakmai programok megtervezése és kivitelezése a szakminisztériumok feladata, ezek összehangolásának helye pedig a Miniszterelnökségen van. Azt kellett azonban tapasztalnom, hogy szűk gazdasági érdekcsoportok központjaiban születnek meg ezek a koncepciók és a megvalósításukhoz kereteket biztosító jogszabály-tervezetek. A tárcáknak jószerivel csak a végrehajtás mikéntjének kitalálása marad. Hogy erre egy saját példát is hozzak, már a kezdetekkor, 2010. április elején, a kormányalakítást megelőzően kaptam én is pl. a leendő miniszterem közvetítésével egy ilyen – „a legmagasabb helyről melegen figyelmünkbe ajánlott”, ma is birtokomban lévő – 10 oldalas „agrár/vidékfejlesztési tervet”, amit pl. éppen a Csányi-érdekeltségű ’Bonafarm’ csoport elnöke, Baumstark Mihály jegyzett. Ez lényegében arról szólt, hogy hogyan kell állami eszközökkel a befektetői csoportok profitnövelő agrár- és élelmiszergazdasági expanziójának hátországát, jogi, közpénzügyi valamint bel- és külpiaci feltételeit megteremteni, ebbe a magyar vidéket – a szerző szóhasználatával „integrálni”, azaz e tőkeérdekeltség és hasonló befektetői csoportok alapanyag-termelő beszállítói hátsó udvarává tenni. Ezt akkor még sikerült azzal elhárítanom, hogy a leendő miniszternek jeleztem: ez egyáltalán nem a mi meghirdetett néppárti programunk, hanem inkább egy piaci alapon megvalósítandó tőkebefektetői üzleti terv, amelynek végrehajtásában a közjót szolgáló állam számára kevés feladat adódik. Nos, egy ilyen rendszerben meglátásom és saját tapasztalataim szerint nem kreatív stratégia- és programalkotókra, hozzáértő, koncepciózus munkatársakra, hanem használható emberekre van szükség.

Darvas Béla

A folytatás címe: Hálórészletek – Beszélgetés Ángyán Józseffel (K+F+I pillanatképek: No29)