Bezárás
Egyéb

Hálórészletek – Beszélgetés Ángyán Józseffel

(K+F+I pillanatképek: No29)

A beszélgetés előző részei

Tervek és taszítások – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Egyetemi háttérháborúk – Beszélgetés Ángyán Józseffel

2013-ban jelent meg a Magyar Bálint által szerkesztett Magyar polip című könyv. Te, aki szerintem nagyon fontos mérőműszerként működtél a politikában, s a hazai oligarcha szervezetre már korán felhívtad a figyelmet,mit gondolsz erről? Igazak lehettek a második Orbán-kormány idején terjedő hírek a minisztériumi kisegítőkről, akik – a korábbi pénzes táskás embereket felváltva – státusz nélkül a feladatokat hozták és beleszóltak kinevezési kérdésekbe is? Ne felejtsem: te mennyire választhattad meg azt, hogy kikkel dolgozol együtt az államtitkárságodon?

A korábbi – pénzes táskás emberek által jelképezett –rendszer az én tapasztalataim szerint is megváltozott. Úgy látom, hogy pontos a Transparency Internacionalazon helyzetleírása, amely szerint mára a korrupciónak egy egészen újfajta módszere alakult ki nemcsak nálunk, hanem egész térségünkben, a hajdani szovjet érdekszférában. Már nem az állami hivatalnokot vagy a döntéshozót kell a régi, elavult pénzes táskás vagy éppen Nokia-dobozos módszerrel megvásárolni. Ehelyett az adott, maffiacsaládszerűen működő érdekcsoport saját emberét helyezi törvényhozási/kormányzati döntéshozó pozícióba, így teremtve meg a felé lejtő pálya törvényesnek tetsző kereteit.

A politika legfelsőbb szintjén közszájon forog, hogy egy 70-80 tagú kormány (miniszterek és államtitkárok) létrejöttekor, a kormányalakító miniszterelnök csupán 8-10 tagot nevezhet meg, a többit közvetlenül a maffiacsaládokat irányító oligarchák delegálják. Ahol pedig nagyobb megrabolható közkasszák, illetve nagy, még széthordható közvagyon van, mint pl. az NFM-ben, a volt VM-ben, vagy ma a profilokat és ezzel a kasszákat megöröklő FM-ben és Miniszterelnökségen, oda a saját ember mellé a titkosszolgálatoknál ismertté vált „tartótisztet” helyeznek ki. Ő az, aki – bár általában nincs is alkalmazásban – hozza az utasításokat, saját tapasztalatom szerint nem egyszer kész rendelet- vagy törvénytervezetek formájában, majd viszi az információkat.Nyerges Attilát például – aki Németh Lászlónénak, az NFM miniszterének egy időben státusba is lévő politikai főtanácsadója volt, ám a VM-ben nem volt alkalmazásban – Fazekas Sándor nekem, a helyettesének úgy mutatta be, hogy a „segítőm”. Ő valójában a személyzeti munkára, de a VM szerkezetének és az államtitkárságok jogkörének meghatározására is nem kevés ráhatással volt. Jelentős mértékben korlátozta ez a tény az én mozgásteremet is az elvileg rám bízott államtitkárság szerkezetének kialakításában és munkatársaim megválasztásában. Találóan állapítja meg erről a helyzetről egy elemző tanulmány, hogy míg egy normálisan működő állam esetében a kormányzati intézmények működtetnek hálózati struktúrákat, addig az oligarchák fogságába került állam esetében a maffiahálózatok működtetik a kormányzati intézményeket.

Egyetlen hétre – amit később szabadságként vettem ki – én voltam, pontosabban lettem volna a VM Kutatási Osztályának vezetője, de két nap után tudtam, hogy semmiképpen nem maradok. Nincs annyi időm, hogy a semmiből létrehozzak egy európai mércének megfelelő kutatóhálózatot. Erről tájékoztatott az üres szekrény/PC, amit kaptam, az osztályra helyezett – kutatói múlt és minősítés, továbbá angoltudás nélküli, várakozóan rám tekintő – munkatársak csöndje. Csak a mindent maga alá temető, l’art pour l’art jellegű, önmagába forduló adminisztráció, ami előttünk volt. Vagyis jöttem és mentem, némi iróniával a Bukovics Gyula által tervezett házban nyaraltam. Úgy tudom, hogy államtitkári kinevezésedkor egykori képviselőtársadat, a Magosz egyik volt vezetőjét, Bagi Bélát is szeretted volna magad mellett tudni. Miért nem sikerült?

Bagi Bélával a 2005-ös gazdademonstráció során kerültünk közel egymáshoz, ahol ő a demonstrációs bizottsági elnöki feladatokat magára vállalva egzisztenciáját, jövőjét, szakmai előrehaladását közülünk talán a leginkább kockára tette. Ezt a feladatát hihetetlen nyugalommal, nagy hozzáértéssel és hittel, eredményesen elvégezte, így a tárgyalások és ezzel az egész akció sikeréhez nagymértékben hozzájárult. 2006-tól azután képviselőtársak lettünk, és a közös munka során nemcsak emberi kvalitásairól, hanem – agrár-üzemmérnöki végzettségére és gyakorlati tapasztalataira alapuló – kiváló szakmai felkészültségéről és kreativitásáról is közvetlenül meggyőződhettem. Nem volt véletlen tehát, hogy valóban szerettem volna a Minisztériumban magam mellett tudni, ám Jakab István, a Magosz elnöke utánanyúlt, és ezt megakadályozta.

Milyen okkal?

Jakab – 2008-ban, Budai Gyulával szövetkezve – a demonstráció során aktív szerepet vállaló, ráadásul vele szemben gyakorta kritikus hangot megütő országos alelnököket, így Bagi Bélát is kiszorította a Magosz vezetéséből. Feltételezem, hogy ez a Fidesz felsőházának sem volt ellenére, mert ezzel lényegében kiiktatták a 2005-ös, sikeresen végrehajtott demonstráció tényleges szervezőit. Rájuk, akiknek szavára mozdultak és hallgattak az emberek, a továbbiakban nem volt már szükség. Így azután, Bagi Béla nemcsak, hogy közvetlen munkatársam nem lett, de Jakab a frakcióból, majd a VM háttérintézetéből, az akkori VKSzI-ből is elüldözte.

A Simicska vs. Orbán háború egyik kiváltóját a HVG Habony Árpádban látta. Az ugyancsak kinevezés vagy munkaszerződés nélküli Habony esetében a módszer ugyanaz, mint korábban említetted, viszont mintha más érdekcsoportot szolgálna? Rényi Pál Dániel Simicska térvesztését a harmadik Orbán-kormány idejétől dátumozza, hiszen míg a korábbi választás Simicska pénzügyi támogatása nélkül nem ment volna, az utolsó választási győzelemhez már nem kellett a segítsége. E térvesztés/térnyerés a hazai F+I támogatás irányítóját, az NFÜ-t is érintette, hiszen Simicska emberei az uniós pályázati pénzek közeléből is kiszorultak, s az irányítás Lázár Jánoshoz került, aki a K+F+I pályázati ügyeit végül az évtizedek óta a tudomány részéről vezető pozícióban lévő Pálinkás Józsefre bízta.

Igen, Habony szerepe valószínűleg hasonló lehet, mint a fent említett ”segítőké”, ezt azonban én nem tudom megítélni, mint ahogyan arról sincsenek biztos információim, hogy melyik érdekcsoporthoz tartozik. Ezekre a kérdésekre a Fidesz vezető politikusai vagy a kormány tagjai bizonyosan pontosabb választ tudnának adni, mint ahogy erre közülük többen a velük készült interjúkban már visszafogott utalást is tettek. Mindenesetre ezt az embert az egyik – a polgári Magyarországot egyébként „politikai terméknek”tekintő – miniszterelnöki tanácsadó, G. Fodor Gábor nemes egyszerűséggel ösztönös zseninek nevezte.

Ami Simicska térvesztését illeti, a képlet nem egyszerű. Hogy csak egy példát hozzak: Fellegi Tamást az NFM miniszteri székében követő Németh Lászlóné, a Nyerges/Simicska érdekkör egyik – Fazekas Sándorhoz hasonlóan ugyancsak az ifjabbik Nyerges testvér által közvetlenül „segített” – embere, jelenleg is a Lázár János-féle Miniszterelnökség államtitkárakénttevékenykedik, és pl. a fejlesztések pénzügyi hátterét adó MFB-t, így a pénzügyi szolgáltatásokat is felügyeli.Azt hiszem azonban, hogy a háttérben zajló folyamatok az igazán fontosak.

Én úgy látom, hogy egy maffiaszerűen működő gazdasági érdekhálózat lakta be és tartja fogságban az államot, amit már aligha lehet egyszerűen leválasztani róla. Ha változást akarunk a nemzeti vagyonunk, a közpénzek felhasználásában, akkor ezt a rendszert kell gyökeresen megváltoztatni, amely az 1980-as évek végén, a Németh Miklós féle kormány spontán privatizációs mozdulataival kezdődő folyamatban épült ki Magyarországon. Ez az egymást váltogató nappalos és éjszakás politikai műszakok által kiszolgált rablófolyamat évtizedek óta tart, és úgy tűnik, hogy a koncért folytatott harc élesedik, ami gyakorta a kormányzati felügyeleti pozíciók átrendezésével és időszakonkénti bábucserékkel is jár. A mostani konfliktusokat is nagyrészt ennek tudom be. Fogy a közös jószág, amit még el lehet vinni; megcsappant a nemzeti vagyon, a kasszák – így a hazai és európai K+F+I források – környékén is egyre nagyobb a tülekedés.

Ebben a helyzetben a vagyon és a kasszák felügyeletében Lázár János – úgy tűnik – valóban jelentős pozíciókat szerzett. Az ő szerepe egyébként is elgondolkodtató az egyre inkább háromosztatúvá váló Fideszben, ahol az ifjú „janicsárok”, a „veteránok” és a „zsákmányszerzők” csoportja egyre gyakrabban kerül konfliktusba egymással. Lázár, aki sokak szerint az ifjú generáció vezéralakjává nőtte ki magát, egyrészt rendkívüli teljesítményre képes, tehetséges és ambiciózus politikus, meggyőző, saját stílusában alig hibázó szónok, másrészt viszont gyakorta mértéktévesztő. Számára nem tűnt például ízléstelennek a Fidesz-veteránok érzéketlen leszólása sem, ami persze nem is maradt válasz nélkül. Nem igazán a sajtó kegyeltje, de talán ez őt még szórakoztatja is. Vélhetően új és tartós hang lehet az övé a hazai politikában.

Simicska Lajosra visszatérve, bár hirtelen megvilágosultságában hangoztatja, hogy mennyire nem ért egyet a kormányzat diktatórikus módszereivel, de csöppet sem különbözik az oligarcha prototípusától. Egyfajta gazdasági vállalkozásnak tekinti a politikát, amibe nagyon sokat invesztált. Jelentős haszonnal követeli vissza a befektetéseit, és ha ezt veszélyeztetve látja, akkor – közös székesfehérvári gimnáziumi évek, katonaság, egyetemi kollégiumi szoba és 30 év szoros barátság, megosztott hatalomgyakorlási szerepek ide vagy oda – a legdurvább, legalpáribb módon képes reagálni. A stílus maga az ember, ám madarat tolláról, embert barátjáról – tartja egy másik közmondásunk.

Simicskán kívül azonban voltak más, és persze megjelentek újabb törtetők is, a politika és a miniszterelnök pedig – időnként egymás ellen is kijátszva őket – egyensúlyoz közöttük. Az azonban talán sokak számára újdonság lehet, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban fellebben a fátyol a politika hátországáról, a kulisszák mögötti világról, és felbukkan az a közös tőkeérdek, ami felülírja a nép felé kommunikált úgynevezett jobb- és baloldali konfliktusokat. Ez a harc bizony az ország még meglévő vagyona és – az európai forrásokból, vagy pl. a paksi bővítés orosz hiteleiből származtatható – közpénz megszerzéséért folyik, amelyben most a Nyerges/Simicska klán vesztésre állni látszik, bár furcsa mód Nyergesről alig hallani. Legújabban úgy hírlik, hogy családostul Amerikába készül, ám a tartós kitelepülést maga cáfolta. De azért várjuk ki a végét!

A földüggyel egyre elszántabban kezdtél foglalkozni. Kirajzolódnak ebből a nagy „mezőgazdasági” érdekérvényesítők? Összefoglalnád a meglátásaid felülnézeti képét, amely általános tanulságokat hordoz?

Az általunk kidolgozott néppárti vidékstratégia a termőföldet a helyben lakó, gazdálkodó családoknak és a fiataloknak, köztük a demográfiai földprogramban résztvevő házaspároknak kívánta juttatni. Bár a második Orbán-kormány ezt az emberek elsöprő többsége által támogatott agrár- és vidékstratégiát még ugyan kormányhatározatban rögzítette, ám számomra 2011 őszére világossá vált, hogy ettől gyakorlatában gyökeresen eltér. Mára egyre inkább olyan – legújabb kori feudális birtokadományozó, hűbéri – rendszer látszik körvonalazódni, amelyben az állam a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politika közeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai spekuláns nagytőkével, annak oligarcháival köt szövetséget, alakít ki stratégiai partnerséget. Földügyi elemzéseim tanulsága szerint a durva stratégiaváltás vészjósló jelei a föld- és birtokpolitika, valamint az ehhez kapcsolódó támogatáspolitika területén is tetten érhetők, és egyre több jel mutat arra, hogy a hátterében államilag támogatott tőkés földspekuláció áll.

Miként néz ki, mire alapul ez a spekuláció?

A spekuláció alapja egyrészt a világ várhatóan növekvő élelmiszerkereslete, ami nemzetbiztonsági kategóriába emeli az élelmiszertermelés természeti erőforrásait, mindenekelőtt a termőföldet. Akik tehát ezeket az erőforrásokat a kezükben tartják, azok kulcspozícióba jutnak a növekvő élelmiszer piacon. Másrészt a spekuláció arra az EU-val kötött – az első Orbán-kormány által kitárgyalt, majd a Medgyessy-kormány által aláírt – elhibázott megállapodásra épül, amely a tőke javak közé engedte sorolni a földet, így 2014-ben meg kellett nyitnunk a földpiacunkat a külföldi tőke előtt. A hazai (200 ezer – 2 millió Ft/ha) és a nyugat-európai (5-15 millió Ft/ha) földárbeli különbségek ugyanis elképesztő extraprofit ígéretét hordozzák.

Végül, de nem utolsósorban a spekuláció azokhoz a tekintélyes agrártámogatási összegekhez kapcsolódik, amiket ma az európai közös agrárpolitika (KAP) a földhasználóknak juttat. Ennek alapeleme a minden hektár megművelt földterület után járó mintegy 69 ezer Ft/év/ha normatív, földalapú támogatás, melyet kiegészítenek egyéb – például gazdálkodási rendszerekhez (AKG) kötődő – folyó, illetve fejlesztési támogatások. Mindez olyan potenciális nyereséget ígér, amely már a nagy tőkeérdekeltségek ingerküszöbét is eléri. Az erős érdekérvényesítő képességű, nagytőkés csoportok tehát ezen erőforrások megszerzése érdekében a gazdaságpolitikát – a politikai terepre küldött, döntéshozó pozícióba helyezett – embereikkel úgy alakítják, illetve a döntéshozókat úgy befolyásolják, anyagilag is érdekeltté teszik, hogy azok – a gazdasági, piaci, jogi és intézményi feltételek számukra kedvező átalakításával – elhárítják a spekuláció útjában álló akadályokat.

Hogyan zajlik ez az osztozkodás, és mik a lehetséges következményei?

A magánvagyonok gyarapításának legegyszerűbb módja a generációk hosszú során felhalmozott közös vagyonból való részesedés. Ha az állam átáll a tőke oldalára, akkor a nemzet vagyona – az állam működtetéséhez átadott kincstári vagyon, az államnak átengedett vállalkozói vagyon, továbbá a kezelésébe adott termőföld és a közös természeti értékek együttese – súlyos veszélybe kerül. Az állami vagyon lebontásában – például az élelmiszeripar vagy esetünkben az állami gazdaságok privatizálásában – mindkét politikai oldal jeleskedett, és egészen szűk körhöz juttatta a nemzeti vagyont. Ez a folyamat már a rendszerváltást megelőzően, a spontán privatizációval elkezdődött, és politikai kurzustól függetlenül végigkísérte az elmúlt 25-30 évet. A formálisan különböző politikai oldalakhoz kötődő gazdasági érdekcsoportok e folyamatban megosztoztak a közös nemzeti vagyonelemeken, valamint az azokhoz kapcsolódó hosszú távú – akár 50 éves – állami földbérleteken és agrártámogatásokon.

A volt állami gazdaságok közül így például a Bólyi és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt ma már a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó ‘Bonafarm‘ cégcsoport; a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt, a Lajta-Hanság Mezőgazdasági Zrt, a Sárvári Mezőgazdasági Zrt és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt a Nyerges Zsolt és Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó ‘Mezort‘ cégcsoport; az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt és a Komáromi Mezőgazdasági Zrt pedig a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó ‘Forrás‘ cégcsoport tagja. Az egykori Hajdúnánási Állami Gazdaság privatizációja során kinőtt Tedej Zrt a hozzá kapcsolódó cégekkel együtt ma már a Bódi László érdekeltségébe tartozó ‘Tedej‘ cégcsoportot alkotja. Az Agroprodukt Mezőgazdasági Zrt a Mádl István érdekeltségébe tartozó ‘Agroprodukt‘ cégcsoportot, a Mezőfalvi Mezőgazdasági Zrt a Dorogi Árpád és Helmut Gsuk (Zászlós Tibor) érdekeltségébe tartozó ‘GSD‘ cégcsoportot, a Hód-Mezőgazda Zrt pedig a Kárpáti László, Harsányi Zsolt és Délity József érdekeltségébe tartozó ‘KHD-Invest‘ cégcsoportot erősíti.

Ezek a privatizációban, a nemzeti vagyon széthordásában jeleskedő nagy tőkeérdekeltségek azután a közös kasszák kiürítésében, a támogatások formájában megjelenő közpénzek megszerzésében is oroszlánrészt vállaltak magukra. Miközben a hivatalos propaganda folyamatosan a kis/közepes családi gazdaságok segítéséről beszél, azonközben például az első hét legnagyobb korporáció – összeszámítási kötelezettség nem lévén, cégeire szétírva – a közös agrárkasszából 2011-ben közel 16 milliárd Ft támogatást szerzett, ami 2014-re megközelítette a 24 milliárd Ft-t (34. ábra).

34abra

34. ábra: A hét legnagyobb érdekeltség agrártámogatásai 2011 és 2014-ben

A nagyságrend érzékeltetéséül és viszonyaink jellemzéséül érdemes megjegyezni, hogy például a tanyafejlesztési programra ugyanekkor 1, majd 1,5 milliárd Ft jutott, vagyis a hét nagy tőkeérdekeltség 16-szor annyi támogatást kapott agrár- és vidékfejlesztés címén, mint 300 ezer tanyán élő honfitársunk. A támogatások eloszlása, az azokhoz való hozzáférés egyébként is elképesztően aránytalan, és a rendszer egyértelműen a politika közeli nagy tőkeérdekeltségeket részesíti előnyben. A K-Monitor elemzése szerint a gazdaságok felső 10%-a teszi zsebre a támogatások közel 80%-át. A következő 10% már csak a teljes támogatás tizedét kapja, hogy végül a legalsó tized csupán 0,1%-ig részesüljön a támogatásokból.

Ennek megfelelően a hét nagy érdekeltség támogatott földterületeit is jelentősen – három év alatt 64 ezer hektárról 112 ezer hektárra – növelte, így átlagos birtokméretük a 2011-es 9 ezer hektárról 2014-re 16 ezer hektárra növekedett (35. ábra). Ezek lennének tehát a támogatott kis/közepes családi gazdaságok?

Ez a gyorsuló újgyarmatosítási folyamat a vidéki térségek kiürüléséhez, a helyi közösségek felbomlásához, a nagyvárosok környéki nyomornegyedek kialakulásához, a föld pár tucat „integrátor” oligarcha és azok gazdasági társaságai, tényszerűen 15-20 magyar regionális multi – kezébe kerüléséhez, bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszerhez, azaz a Dél-amerikai modellhez vezet. A vidék ezen az úton a nagy tőkebefektető társaságok gazdasági expanziójának alapanyag-termelő hátsó udvarává válik, ami aztán a város sorsát is megpecsételi. Az ennek nyomán kibontakozó társadalmi és környezeti katasztrófa végső soron teljes összeomlással fenyeget, és Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni. Téved az, aki azt hiszi, hogy ez a helyzet karhatalmi, belügyi eszközökkel kezelhető lesz. Idáig szerintem nem lenne szabad eljutnunk.

35abra

35. ábra: A hét legnagyobb érdekeltség támogatott területei 2011 és 2014-ben

Darvas Béla

A folytatás címe: Kisegítők és tartótisztek – Beszélgetés Ángyán Józseffel (K+F+I pillanatképek: No30)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom