Hétköznapi tudománypolitika. Alulnézet, ahol a csizma talpa a meghatározó élmény. Karcolatok a mezőgazdasági géntechnológiáról és az agrokemizálásról, tudományos hírek értelmezése
A harmadik Orbán-kormány idejére nem lettél képviselő. A kezdeményezésedre 2013 késő őszén létrejött mozgalom, a Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESz) által támogatott Élőlánc Magyarországért sem nyert mandátumot. Visszamentél a Szent István Egyetemre. Államtitkárságod előtt egy virágzó intézetet hagytál ott, amelynek más egyetemen is akadtak követői, s egy szétesőbe mentél vissza, amit azóta meg is szüntettek.
2010-ben, amikor Orbán Viktor személyes felkérésére elvállaltam a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkári feladatát, lemondtam a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet vezetéséről, melynek azt megelőzően először Stefanovits Pál mellett igazgató-helyettese, majd 15 éven keresztül igazgatója voltam. Ezen túl abban állapodtam meg Solti Lászlóval, a SZIE akkori rektorával, hogy kormányzati megbízatásom időtartamára fizetés nélküli szabadságot kérek. Bár már szinte államtitkárságom kezdetétől tapasztaltam nyugtalanító jeleket, amelyek az általam képviselt – és megegyezésünkkor a miniszterelnök által egyértelműen támogatott, majd a választási és kormányprogramban is hirdetett – irány megváltozására utaltak, de ezzel először teljesen nyilvánvalóan 2011 nyarán, az állami földbérleti pályázatok előkészítése kapcsán szembesültem.
Őszre egyre világosabb lett számomra, hogy – bár a tárcán és a kormányon belül minden lehetséges erőfeszítést megtettem – nem tudom a „szekeret” az eredeti irányba fordítani. Éppen ezért gyorsítottam fel a Nemzeti Vidékstratégia kidolgozását. Ennek elkészültével, és a számomra vállalhatatlan földbérleti rendszer elindulását követően, 2012. január 19-én felajánlottam lemondásomat. Ezt a miniszterelnök január 23-án elfogadta, és február 6-ával államtitkári beosztásomból a köztársasági elnök felmentett. Ennek megfelelően tehát 2012 februárjában, fizetés nélküli szabadságomról visszatértem aktív egyetemi tanári tevékenységemhez.
A KTI elleni támadások felerősödése, majd lerombolásának előkészületei itt kezdődtek igazán. Megítélésem szerint tehát nem az államtitkárként távoltöltött húsz hónap, hanem a kormányból, majd – 2013 júniusában, a földforgalmi törvény elfogadását követően – a kormánypárti frakcióból való távozásommal kialakult helyzet volt az, ami a KTI megítélését alapvetően megváltoztatta, sorsát megpecsételte. Ezzel ugyanis az – iparszerű, monokultúrás, tömegtermelő nagyüzemeket pártoló agrárközegben már annak idején is egyfajta zárványként létrejött – intézettel és programmal szemben szinte a kezdetektől megnyilvánuló komoly és növekvő ellenállás, támadássorozat külső, kormányzati megerősítést és ösztönzést is kapott.
A Kormányból való távozásom után, 2012 tavaszán, a nyilvános megszólalásomat követően ellenem indított napraforgó-blogos, MTI lejárató kampány csúfos kudarcot vallott. Visszahullott a kormányzó erőkre, és kínos nyilvános bocsánatkéréssel, helyreigazítással, majd Belénessy Csaba MTI vezérigazgató felmentésével végződött. Mindez egybeesett a Fidesz rohamos népszerűség-vesztésével, melynek okai között jelentős súllyal tartotta számon a pártvezetés az én távozásomat és nyilvános megszólalásaimat, vidéki fórumaimat. Ekkor sajtóértesülések szerint felmerült a frakcióból való kizárásom gondolata is, ám Orbán Viktor személyes instrukciójának megfelelően a Fidesz felsőházában végül olyan döntés született, hogy a professzort közvetlenül nem bántjuk, hanem az általa fontosnak tartott értékeket hordozó intézményeket, a környezetét és hátországát romboljuk le. Ebbe a körbe került Kishantos és a KTI is. Mindez törvényszerűen vezetett előbb a Vidékfejlesztési Központ, majd az Intézet 2014-es – gondosan az országgyűlési választások utánra időzített – felszámolásához.
A kicsinyes bosszúhadjárattól a KTI-t már azzal sem tudtam megmenteni, hogy – bár egyetemi tanárként 70 éves koromig folytathattam volna az aktív oktató-kutató munkámat – az öregségi nyugdíjkorhatár – esetemben 62,5 év – elérésekor azonnal kértem a nyugdíjazásomat. 2015. március 21-ével, a rektorral kötött megegyezésünk alapján közalkalmazotti jogviszonyom megszűnt, és nyugállományba kerültem.
Barbár és értelmetlen rombolás volt a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságának elpusztítása, ám – az ellenem irányuló bosszún túl – ez is része annak a feudális birtokadományozásnak, amely egyfajta hűbéri rendszert látszik kiépíteni, ismét „Csák Máték” földjévé téve az országot. Ma már mindenki tudja, hogy a földnek akkor is jelentős a hozadéka, ha az ember a közelébe se megy, hiszen az EU agrárpolitikája jelentős összeggel támogatja a földhasználót, akár tulajdonosa akár bérlője a földnek. Akinek tehát az állam földet ad bérbe, azt ezzel azonnal jelentős forráshoz juttatja, így az adományozó lekötelezettjévé, „vazallusává” teszi. Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere például – több mint 1300 hektár állami földbérlethez jutva – közel 100 millió forint évi normatív földalapú támogatásra tett szert.
Kishantos is így esett a szórásba, melynek során ökológiai mintagazdaságának földjét nyolc egységre darabolták, és bár a vidékfejlesztési központ is újra pályázott a földekre, egyetlen hektárt sem kapott közhasznú tevékenységének folytatásához. Nyert ellenben például egy rongykereskedő, vagy pl. egy salgótarjáni építési vállalkozó „vándorcége”, amely többször áthelyezte a székhelyét, és így az adott területen azonnal nyerhetett. De szintén Hantoson diadalmaskodott egy háromezer hektáros nagygazda is, aki – miután gazdasága mérete miatt maga nem pályázhatott – a menye (Simon Hornok Réka) révén jutott állami földhöz, amelyet persze az após cége művel.
Kishantos azonban nem adja meg magát, több témakörben is perli az államot, melynek sorában az év elején két jogerős ítélet született. Januárban Budai Gyula volt VM államtitkárt majd májusban az FM vezetését és Bitay Márton földügyi államtitkárt marasztalták el, mert olyan valótlanságokat állítottak, amelyek alapján Kishantos fölpályázatát elutasíthatták. A bíróság a minisztériumot a további jogsértéstől jogerősen eltiltotta, és elégtétel adására kötelezte. A harmadik, nemrég született – véleményem szerint akár történelmi jelentőségűnek is nevezhető – jogerős ítélet pedig kimondta, hogy az állam nem csupán jó erkölcsbe ütköző módon, hanem egyenesen törvénytelenül járt el, amikor az egyik nyertessel (Mező Vidék Bt) – amely mezőgazdasági tevékenység hiányában nem is pályázhatott volna – a minisztérium gond nélkül szerződött.
Ha mindez demokratikus államban történik, vagyis ha jogerősen kimondott hazugságon kapják az állam vezető tisztségviselőit, akik erre alapozva és a törvényt figyelmen kívül hagyva kötnek bérleti szerződést a nemzeti vagyon hasznosítására politika közeli, illetve rokoni érdekeltségekkel, akkor ott nemcsak az államtitkárnak, de a miniszterének is le kell mondania, sőt a miniszterelnök felelőssége is komolyan felmerül. Viszont Magyarország – Fritz Tamás szállóigévé vált megállapítása szerint – úgy tűnik valóban „egy következmények nélküli ország”. Az esetet a politológus szíves figyelmébe ajánlom, mert jól illene azonos című – folytatásra érdemes, ám az utóbbi években sajnálatosan abbamaradt – cikksorozatába és a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent könyvébe.
A politikában nagyon egyedi karriert futottál be. Nem voltál a Fidesz tagja, de a Magosz – aminek úgyszintén nem voltál a tagja – szakértőjeként először ellenzéki képviselő, majd a VM államtitkára lettél. Milyen a viszonyulásod a pártokhoz, a párttagsághoz és az ún. pártokráciához?
A kormányzati pozícióban eddig megfordult és az ország kirablásában kulcsszerepet játszó MSzMP utódformációkat – az MSzP-t és mutációit, továbbá a Fideszt és szövetségeseit – illetően nincsenek illúzióim. Beleértem persze ebbe a körbe a gazdálkodó családokat szerintem eláruló Magoszt is, amely újabban már azt sürgeti, hogy kvázi ingyen kapják meg a mutyisok a botrányos, az államnak kárt okozó és esetenként törvénytelen pályázatokon elnyert földeket. Valahogy úgy, mint ahogyan annak idején, az első Orbán kormány időszakában egy szűk, politika-közeli kör a ma már csak „piszkos 12”-nek nevezett állami gazdaságokat megszerezte, „elprivatizálta”. Ha van még jövőre vonatkozó közös tervünk, akkor ezektől – a háttérből irányító oligarchák gazdasági érdekhálója kiszolgálásáért versengő – alakulatoktól vissza kell szerezni az államunkat. Le kell választani azt erről a maffia-hálózatról, és újra a közjó szolgálatába kell állítani. Erre megítélésem szerint az ún. rendszerváltó pártokrácia mára nemcsak teljességgel alkalmatlanná vált, de ez szándékában sem áll.
Önkéntes visszavonulásom után laza kapcsolatom egy parlamenten kívüli (Élőlánc), továbbá két parlamenti (Jobbik, LMP) párttal valamint – pártoló tagként – az újonnan szerveződő gazda-érdekképviselettel, a Gazdálkodó Családok Egyesületével továbbá települési gazdatanácsokkal van, ám – akárcsak a Fidesz esetében – most sem vagyok egyik pártnak sem tagja vagy szakértője. E kapcsolat alapja annak a valóban „néppárti” agrár- és vidékfejlesztési, föld- és birtokpolitikai, valamint ökológiai programnak az elfogadása és támogatása, amelyet hosszú évek során a gazdatársadalommal, a családokkal, a helyi vidéki és városi közösségekkel kialakítottunk, és amelynek megvalósítására szerződve vállaltam államtitkári szerepet a 2. Orbán-kormányban. A nemzetnek és nem valamely pártnak felelős értelmiségiként e program megvalósításának reményével, egyéni politikai ambíciók nélkül tartok a fent nevezett szerveződésekkel kapcsolatot, és addig számíthatnak a segítségemre, amíg kitartanak az általam képviselt program és a felsorolt elvek megvalósítása mellett.
Ami a közvetlen politikai szerepvállalásom befejezését illeti, 2014-ben – bár erre több párt részéről is komoly és biztos bejutást valószínűsítő meghívást kaptam – tudatosan nem lettem egy pártnak sem képviselőjelöltje. Azt ugyanis már a kormánypárti frakcióból történt távozásomat, 2013 nyarát követően, hét éves országgyűlési képviselői tapasztalataim birtokában eldöntöttem, hogy – egy életem lévén – a jelenlegi pártokrácia rendszerében működő, már a törvények részletes plenáris vitáját is megszüntető, gyakorlatilag kéthetente ülésező, a nyilvánossághoz alig eljutó törvényhozásban, gombnyomogató pártkatonaként nem kívánok részt venni.
Ebben a rendszerben ugyanis a jogalkotó nem a közjót, hanem gazdasági érdekcsoportok utasításait követi, a jog könnyen és gyakorta leválik erkölcsi talapzatáról, szinte bármi törvényessé tehető, és az igazságszolgáltatást a „jogszolgáltatás” váltja fel, ami ma esetleg a domináns háttércsoportok jogainak érvényesítését jelenti. A maffiaszerűen működő központokban azon dolgoznak, hogy hogyan lehet az adott kör érdekeit beépíteni a törvénytervezetekbe. A „kedves vezető” azután azokat kötelező szavazásra bocsátja, és utána mindenki nyomja az „igen” gombot. Sőt a rendszer odáig „fejlődött”, hogy ha nem azt a gombot nyomod meg, amit kell, amit eldöntött a háttérből irányító gazdasági érdekhálót kiszolgáló vezetés, akkor téged büntetnek meg.
Tudatosan döntöttem tehát úgy, hogy ettől hátralépek, a kijózanító választási eredmények pedig arra is rádöbbentettek, hogy a társadalom eszmélése időigényes, alig gyorsítható folyamat. Ennek segítésére – bár kétségtelenül megkésve, csak 2013 késő őszén – jött létre kezdeményezésemre a Tisztesség és Emberség Szövetsége mozgalom, amely azonban üzeneteivel – a teljes médiablokád közepette és eszközök hiányában – fél év alatt aligha juthatott el az emberekhez. Ez a mozgalom segítette volna – az életük, becsületük, tisztességük alapján helyben hiteles, a saját közösségük érdekeinek képviseletére szegődő, nem a pártközpontnak, hanem – a helyi közösségeknek felelős jelöltek megtalálását, és az Élőlánc Magyarországért, mint a választási törvénynek megfelelő szervezet ezeket a helyi jelölteket kísérelte volna meg bejuttatni a törvényhozásba.
Bár ez 2014-ben nem sikerült, ám a választási eredmények nem változtatták meg azt a határozott véleményemet, hogy nem a pártközpontok, hanem a helyi közösségek felől kell egy alapjaiban új törvényhozást és államot felépíteni. Én egyre határozottabban csak a helyi közösségekre építő, erkölcsi normáinkhoz visszatérő, a közjó szolgálatára szegődő politikában, államban és törvényhozásban hiszek. Hogy ez az én életemben megvalósul-e, azt ma nem tudom megmondani. Ennek segítése azonban, a nekem szabott hátralévő időben, számomra sokkal fontosabbnak tűnik, mint a folyamatokra aligha hatást gyakorolni képes – ám kétségtelenül kifizetődő, biztos egzisztenciát nyújtó pozíciójú – országgyűlési képviselőként üldögélni és nyomogatni a megfelelő gombokat a Parlament egyébként gyönyörű, ám sokkal többre hivatott épületében.
Darvas Béla
A folytatás címe: Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel (K+F+I pillanatképek: No31)
(Biotechnológikaland No55) Nagy István a 2018. májusi miniszterjelölti meghallgatásán, mindenki számára meglepetésként a mezőgazdasági genomszerkesztéshez jelentős reményeket fűzött, és erről...
(Biotechnológikaland No53) Jó ideje őrizgetek ehhez a részhez anyagokat, mert nem tudtam eldönteni, hogy közügyről szólok-e ennek kapcsán, vagy tovább...
(Biotechnologikaland No52) Az elnökség által megoldatlan kérdést ezt követően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetei tárgyalták. Július 17-én a Debreceni...
