(K+F+I pillanatképek N^o46)

A pantha rhei (tartalmi fordításban: minden mozgásban van) gondolata valamikor középiskolás koromban ért el. Addig azt hittem, hogy a világra a nyugalom és a változatlanság a jellemző. Ahogy visszaemlékszem rá, nem örültem az új felismerésnek. Sőt, stresszelő volt. Egy száguldó galaxis kivételezett bolygóján élek; a célhely és a fajom feladata ismeretlen. Van ettől nyugtalanítóbb. Mit írjak a Nostromo hajónaplójába?

A csillagok – ők is kiégnek egyszer – sorsa is meghatározott, és a Napból keletkező vörös óriás négymilliárd év múlva elnyeli majd a belső bolygókat a Földdel és annak teljes emberi történelmével együtt. Ott hamvad el, amik voltunk egykoron. Bevégeztetett. „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál” – menekülök a gondolattól Madách soraihoz. Mi mást tehetnék?

Innen szemlélve meg kell-e rendülnöm az Akadémia mostani balszerencséjétől? A kutatóhálózat kvázi hatvan év óta csak az MTA irányítása alá tartozó, és sokan úgy tartják, hogy egyedülálló, hogy a menedzselés munkáját egy tudós testület végezze, amelyet nem erre dresszíroztak a tanulmányai során. Más képességek kellenek ilyesmire.

Sokat eszembe jut a társadalom legszorgalmasabb részével kapcsolatban az idomítás/trenírozás szó is. Ne tessék rajta felhördülni. A valósággal pátosz nélkül szembenézni nem haszontalan. A tanulás befogadást jelent, az ellenőrzött ismeretek elfogadását. A befogadásban a sokféle vizsgán/megpróbáltatáson átesett versenyző professzionálissá válik. A vezető kutatót (nem a beosztottét) persze a kérdőjelei inkább jellemzik. Végül talán már mindent megkérdőjelez, beleértve a saját tapasztalatait is. Új ismeretet tetten érni nagyon más képesség, mint tanulni. Igaz, találkoztam olyan önmagát becsapó epigonnal is, aki mások eredményeit tanítva úgy látta már magát, mint ha ő lenne az eredet. A kommunikációs technikát találni a tettenéréshez elkerülhetetlenül fontos, és az ego-kezelés is lényegi összetevő. A kutató és az oktató nem kérkedhet a kiválóságával, az elitként való bemutatkozása ugyanis mindig kiváltja az átlagos rosszallását. Kiválónak lenni kisebbségi szerep, ennek viseléséhez tartós szerénység illik.

Számomra van valami példaértékű a vándorló madarak életében (címkép énekes hattyúval; Fotó: Sarah Kelman). Általános életvitelükhöz megfelelő körülményeket keresve hosszú utakat tesznek meg. A magyar kultúra különösképpen tiszteli ezeket az állatokat. Magyar gyerek gyógyítja. Süvegelendő képesség, hatalmas erőfeszítés. Arrafelé vonulnak, ahol a körülmények megfelelők.

63.kép: Maróth Miklós (Fotó: Farkas Norbert/24.hu)

A mai ipar és mezőgazdaság képes egyáltalán az innovációs láncot működtetni nálunk? Mi hiányzik ehhez? Miért nem jelennek meg a kutatási eredmények a gyakorlatban?

Valamennyire képes ez működni, de a jobb működtetéshez olyan ipar/mezőgazdaság kellene, amely fogadóképes; igényli az innovációt. A mezőgazdaságban, a növénynemesítés területén ez működőképes ma is. A rendszerváltás táján sok iparág megszűnt. Igen sok hajdani gyár külföldi tulajdonba került, amelyek nem igényelték a magyar K+F kapacitást. A megrendelőnek kell megfogalmazni a feladatot, amihez a kutatók hozzáteszik az elképzeléseiket. Ma szerintem kevés azon ipari helyek száma, amelyek igényeket fogalmaznak meg.

Ebben, gondolom, fontos szerepet játszott, hogy az ipari tárcához tartozó kutatóhelyek megszűntek, illetve káeftékké alakultak át, majd végül a tárcára sem volt szükség.

Egyetértek, sőt példát is mondok erre. A gyógyszerkutatással foglalkozó Richter kapcsolata a hazai kutatással nagyon erős volt, és erős ma is. Éppen ezért olvastam aggodalommal Bogsch Erik legutóbbi nyilatkozatát, amely szerint a cég részvényei kikerülnek az állam kezéből. Ezen a területen a felvásárlási félelem jelentős, hiszen a nemzetközi cégek rendkívül tőkeerősek.

Ugyanezek a gyógyszergyárak kezdtek növényvédőszer-gyártásba. Hazánkban ezen a területen eredeti kutatás is folyt a Chinoinban. Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetben †Matolcsy György vezetésével a kémikusaink folyamatosan állítottak elő új molekulákat, és kerestük a hasznosíthatóságukat, de azokat a fejlesztés korai fázisában a szabadalmaik érdekében fillérekért megvásárolták a cégóriások. A rendszerváltáskor a hazai növényvédőszer-ipar összeomlott, és kis fáziskéséssel az intézetünkben működő Szerveskémiai Osztály is megszűnt. Reálisnak gondolom az aggodalmat.

Gyógyszergyáraink közül sokat felvásároltak már. A Biogalt a TEVA, a Chinoint a Sanofi-Aventis vette meg. Az államnak az alapítványokhoz kerülő Richter-részvényekre jelenleg elővásárlási joga van, de hogy adott esetben él-e ezzel, az már más kérdés. Sokan tartunk attól, hogy még a maradék közvagyon is magánzsebekbe vándorol.

Ezért gondolom azt, hogy Palkovics László adminisztrációja előtt az út neheze most következik majd. Az aktív molekulák keresése területén a kutatóintézetekben előállított és válogatott molekulák termékké válására úgy van esély, ha létezik hazai vegyi gyár, amely a vezető származékokat átveszi, azok engedélyeztetési vizsgálatait elvégzi (a toxikológia igen drága), majd terméket állít elő, amit a világpiacon professzionálisan menedzsel. Innovációs lánc csak így működhet. Növényvédő szert tekintve ilyen gyár hazai kézben már nincs, a gyógyszeripar területén még ilyen a Richter.

Pályázatértékeléskor találkoztam kitűnő ipari kutatókkal, akiktől tudom, hogy megkapaszkodni nagy piacokon (amerikai, orosz, brazil stb.) egyáltalán nem egyszerű. Itt az államnak is van feladata. A Richter erősítése tehát fontos lenne.

Az MTA kutatóhálózata most Maróth Miklós (63. kép) hajdani alelnököd vezetése alá tartozik, de intézetei paradox módon az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) nevének rövidítését sem viselhetik. Miért ez a megoldás valósult meg? Az eredeti előterjesztésben még más volt. Egyáltalán miért éppen Eötvös Loránd, és miért nem Széchenyi István a névadó? Az előző nevet egy kutatóegyetem szerintem már eredményesen lefoglalta.

A munkahelyi brand név nagyon fontos. Ennek hiánya nemcsak bosszantó, hanem tényleges hátránnyal jár. Az MTA brand megszűnésével néhány intézet elveszíti eddig megszerzett felismerhetőségét. A MTA most próbál ezen a területen lépni. Az MTA neve nemzetközi szempontból jól bevezetett volt; kár volt lecserélni. Ráadásul a semmire. Csak azok az intézetek maradnak könnyen azonosíthatók, akik rövidítésneve átment a nemzetközi köztudatba, így például az ATOMKI neve, viszont az MTA brand nélküli intézeteknek még az elhelyezése is kérdéses. Már az, hogy hová tartozik, hogyan kell kezelni. A tárgyalás egy szakaszában úgy tűnt, hogy ez maradhatott volna, de aztán mégsem. Szerintem véletlenszerű volt a névválasztás. Valóban egy kutatóegyetemünkkel való összetéveszthetőség esélye nagy.

†Eötvös Loránd minden bizonnyal a legismertebb magyar fizikus, hiszen †Albert Einstein 1915-ös munkájában (általános relativitáselmélet) is idézi. Az ő érdemei más területen is jelentősek – például az MTA elnökeként –, de egy másik név talán jobban megkülönböztette volna a kutatóhálózatot az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől, ha már az MTA megkülönböztetést minden áron meg akarták szüntetni. Miért nem †Szentgyörgyi Albert például? Az MTA egyik fizikai kutatóintézetét †Wigner Jenőről neveztük el. Úgy tudom, hogy az ELKH vezetése éppen most a korábbi, az MTA által felkért hazai és nemzetközi szakértőket kéri fel ismét az intézetek tanácsadó testületeiben. Ugyanazokat, pusztán annyi a különbség, hogy nem az MTA-t kéri fel, hogy javasoljon, ahogy szerintem logikus lenne, hanem egyenként felkéri az általa korábban választottakat. Ez a formális megoldás is mutatja, hogy az ITM és az ELKH vezetésének fogalma sincs, hogy mit kezdjen az intézethálózattal. Azon kívül, hogy elvették az MTA-tól. Már meglévő struktúrák átnevezéséről van szó.

Együttműködő vagy ellenkező legyen a jövő Akadémiájának Elnöksége (64. kép)? Mihez mérheti magát?

Maradjon hű önmagához. Tudományos kérdésben ne alkudjon meg. Viszont az országot kell szolgálnia és a békére kell törekednie. Az Akadémia nemzeti intézmény, amely felajánlásokból jött létre. A közadakozásból való létrejötte erős erkölcsi alapot és védettséget biztosít a számára.

64.kép: Orbán Viktor (forrás)

Mi az oka annak, hogy 2002 óta (Glatz Ferenc) nem választott a Magyar Tudományos Akadémia tagsága elnöknek társadalomtudóst?

Ez így van, de előtte egymás után háromszor is társadalomtudósok voltak az MTA elnökei. Az Akadémián mára persze eltolódott az arány a Természet- és Élettudományok irányába.

Nem vettem korábban a fáradságot, hogy az elnökök sorát az elmúlt 190 évben visszalapozzam. A válasz után most megtettem. Valóban, társadalomtudósok adták a szolgálati idejük szerint az elnöki idő közel 60%-át és fele-fele részben osztoztak a maradék 40%-on a természet- és az élettudomány képviselői (34. ábra). Erdei-Grúz Tibor kémikus után, az 1970-es éveket követően csökkent az elnöki idő hat év körülire. Előtte 20-30 éves szolgálatok (Berzeviczy Albert – 31 év, Teleki József – 25 év és Rusznyák István – 21 év) is voltak. Különösen a kezdetekre jellemző a párhuzamos politikusi múlt, de ez később is előfordult. Érdekes, hogy Eötvös József író (5 év) és fia Eötvös Loránd fizikus (16 év) egyaránt voltak az MTA elnökei.

Az Akadémia korai szakaszában természetesen a bölcsészet és a társadalomtudományi területek domináltak. Ne feledjük, hogy az Akadémiát a magyar nyelv helyzetének megerősítésére hozták létre. Gyakran mondják, hogy ápolására, de ápolni a beteget kell. 1825-ben a magyar nyelv inkább a köznép nyelve volt. Széchenyi zseniális felismerése volt, hogy a magyar nyelvet úgy lehet megerősíteni, ha egy intézmény áll mögötte. Eötvös József dualizmus korának kiemelkedő politikusa, közéleti szereplője, kora szellemi áramlatainak kiváló ismerője, nem mellesleg az Akadémia elnöke is volt. Ő az akkori értelemben kiváló tudós ember volt. Csupán egy generációval később, fia Eötvös Loránd már nemzetközi szintű természettudós. A 19. és 20. században a természettudományok olyan óriási fejlődésen mentek keresztül, ami teljesen megváltoztatta a tudományon belüli arányokat.

Jelenleg az MTA doktorainak negyede csak társadalomtudós, vagyis ha ezt az arányt az akadémikusok leképezik, és mindenki hazafelé szavaz, akkor a társadalomtudósok számára ez a terep már elég meredek.

Tagválasztásnál a csoportérdekek még működnek, de az elnökválasztásánál szerintem már nem. Az elnöknek pedig végképp nem szabad semmilyen szakterületi érdeket képviselnie. Az elnök mindig az egész Akadémiáért felelős.

Az akadémia hőskorában a tudós fogalma a társadalomtudóshoz volt kapcsolható. A természet- és élettudományok képviselői lassan szivárogtak be, de ma már jóval többen vannak.

Valóban változás következett be. Ez viszont nem hazai fejlemény, hanem világtendencia. Miközben a gazdaságról, a társadalomról való értelmiségi diskurzusnak vannak kiemelkedő és a döntéseket befolyásoló gondolkodói a bölcsészet és a társadalomtudományok minden területén, a gyakorlati problémák megoldásában világszerte a természettudományok soha nem látott szerephez jutottak. A klímaváltozás hatásainak felmérését és csökkentését, a természeti környezet védelmét, a járványok elleni védekezést talán elég megemlítenem, vagy azt, ahogyan az internet és a digitális technológiák átalakítják az élet minden területét.

34.ábra: Az MTA elnökei és a hivatalban eltöltött idejük

A társadalomtudósok közül talán a politológusokat illeti a legtöbb polémia. Szerinted a politológus tudós vagy a kompromisszumok mutatványosa?

A valódi politológus tudós. Nem is vesz részt a politikában. Számomra Szelényi Iván (65. kép) fogalmazta meg legpontosabban ezt. Ő nem kíván résztvevője lenni a napi politikának, mert a kutatásának tárgya a politika, vagyis nem feladata a beavatkozás. Figyeli, és leírja a történéseit. A tévé-politológusok vagy politikai kommentátorok az én megítélésem szerint nem tudományos értelemben a tudós társaság tagjai. Ezt a média gyakran félreérti. Fareed Zakaria (CNN, Washington Post, Newsweek, Time) persze így nagyon nehezen besorolható lenne, hiszen benne mindkét minőséget megtalálhatjuk. Véleményformáló politikai elemzőnek mondanám.

Örömmel hallom Szelényi Iván nevét. Még a Kaliforniai Egyetemen tanított, amikor az Élet és Irodalomban az MTA-ról írt cikkeimre felfigyelt és levelet írt nekem. A történet azt hiszem, majdnem a valószerűtlenség kategóriája. Nekem nagyon sokat jelentett. 1974-ben Ivánt a †Konrád Györggyel írt kéziratuk külföldre juttatása miatt letartóztatták, majd 1975-ben kiutasították Magyarországról. Úgy tette ki a Kádár-kormány az országból, hogy az útlevelében mindenhová érvényes vízum volt pecsételve, csak Magyarországra nem lehetett vele visszajönni. A rendszerváltás után kevéssel visszaköltözött Magyarországra, és személyes találkozásainkból tudom, hogy milyen mélyen foglalkoztatja az MTA sorsa és a hazai politika. Kár, hogy nem vállalt sokkal aktívabb szerepet az akadémiai adminisztrációban.

Elnökségem idején Szelényi Iván az MTA Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja volt. Bojár Gábor fizikus (Graphisoft), Kopits György közgazdász (CEU) és Kúnos György farmakológus (NIH), Krausz Ferenc fizikus (Max Planck Intézet) és Bogsch Erik (Richter) is tagja volt ennek a tanácsadó testületnek. Én †Hankiss Elemér szociológust is nagyra tartottam, és gyakran beszélgettem vele. Mindezen választásoknál a szuverén véleményalkotás és a kritikai szemlélet értékelése vezetett, és nem a tudománymetria paraméterei, hiszen az összemérés majdnem lehetetlen. Az egyes tudományterületek lehetőségei nagyon eltérőek. Egy matematikus idézésének az esélye egyötöde annak, mint az idegtudományi területen dolgozónak.

65.kép: Szelényi Iván (Fotó: Bazánth Ivola/168 óra)

Ez nagyon lényeges. Ezért beszélnek sokan a relatív idézettségről, amihez a tudományágra jellemző korrekció után jutunk el. Ez nálunk valahogyan nem került be a közgondolkodásba.

A közgondolkodásba valóban nem, de az akadémiai értékelésbe (MTA doktora és egyéb pályázatok) igen, és NKFIH-elnökségem alatt a pályázati értékelésbe is. Csak egy egyszerű példát említek: ezer idézettség a matematika területén 5000-rel ér fel az idegtudományban.

Az összehasonlításra alkalmas értékek közül az impakt faktor éppen a Fizikai Tudományok Osztályának gyakorlatából tűnt el először, hiszen ez a mérőszáma a tudományos lap minősítésére szolgál. Korábbi habitusvizsgálatnál találkoztam magas impakt faktort gyűjtött jelölttel, akinek az idézettsége igen alacsony volt, vagyis a kiváló lap impakt faktorát ő éppen rontotta.

Ez is így van. A hatást az idézettség jelenti, ami tudományterületenként eltérő. Azt azért a kutatók tudják, hogy milyen típusú közleményekkel szerezhető gyors idézettség. Ezek a forgalmas, gyors, divatos területek. Ezekre való koncentrálás viszont akadálya lehet annak az eredeti munkának, ami úttörő jellegű. Az egyensúly megtalálása a cél. Hasonlít egy kicsit a kattintásvadászathoz. A napilapok és hírportálok címválasztása ma ennek a kitételnek nagyon is alárendelt.

Valóban, megjósolható, hogy mi hoz gyors idézést, azonban, ha a pályafutásomra visszatekintek, akkor az írásaimról a saját értékítéletem nagyon másként néz ki, mint az idézés.

Erre jól ismert magyar példa Szemerédi Endre Abel-díjas matematikus felfedezése, ami a megjelenésének időpontjában nem váltott ki komoly érdeklődést. Ez jóval később következett be. Ezért is fontos az alaptudományokban az eredetiség és az idézettség kiegyensúlyozott megítélése.

*

Az előző rész linkje. A cikksorozat az alábbi helyen olvasható egyben.

(folytatása következik)

Darvas Béla