Bezárás
Tudománykövető

Leszállt a köd – Az Elsevier-tárgyalások végén

Tudománykövető (No29)

A 2001 óta állami támogatással működő elektronikus információszolgáltatás (EISz) néven futó termékcsoport adatbázisain belül három (ScienceDirect, Scopus, SciVal) kiemelten fontos az Elsevier kezelésében van. Ezeket a hazai akadémiai, egyetemi és más kutatóhelyek (NAIK és közgyűjtemények) és munkatársaik használnak tudománymetriai értékelésekhez és arra a célra, hogy a nemzetközi tudományban tájékozódjanak. A publikált eredmények ismeretének hiányában könnyen fedezhetjük fel újra azt, amit elődjeink már ismertté tettek, és amit bírálóink nem fognak belenyugvóan honorálni. A Scopus a folyóiratcikkek összefoglalóinak kereshető adatbázisát hozta létre. A ScienceDirect adatbázisból igen sok, az Elsevier kiadónál 1997 után megjelent cikk tölthető le, míg a kutatók teljesítményét mechanikusan feldolgozó SciVal adatbázis egyféle, sokak által kritizált összehasonlításra alkalmas.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára által vezetett delegáció 2018. márciusában kezdte el a tárgyalásokat az információs termékcsoportot képviselő Elsevierrel. A hazai tudomány ezért a szolgáltatásért 1,5 milliárd forintot fizetett ki 2018-ban. A tárgyalás magyar részről új megállapodásra törekedett, de az Elsevier mereven ragaszkodott a korábban elért pozíciójához. Az érintett kutatói közösség részéről a tét az volt, hogy 2019-ben működik-e még nálunk ez a rendszer. A tárgyaló felek 2018. decemberéig nem tudtak megállapodni, s így 2019. január 11-én az Elsevier elzárta a csapot. Nem járult ahhoz sem hozzá, hogy a Scopus szolgáltatásait külön vásároljuk meg.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és MTA vitájának idején, amikor az MTA rezsiköltségét fegyelmezési okok miatt Palkovics miniszter visszatartja, nagyon rosszkor jött az átmeneti fizetésképtelenség – gondolhatják azok, akik mindenben napi politikai szándékot látnak csupán, de itt sokkal árnyaltabb tartalomról van szó. Az Elsevier által képviselt információs csomagnak a kiadó által diktált ára 2011-től máig a duplájára emelkedett, és ez sok országban kiverte a biztosítékot. Közülük Németország és Svédország emelhető ki. Az európai tudományos élet forrong, 2020-tól az elektronikusan megjelenő és szabadon elérhető lapok felé fordul a figyelem, vagyis az Európai Uniós pályázati rendszerek támogatásai ilyenek választására, illetve az open access-díjak (OP) kifizetésére használhatók fel. A tervezett európai intézkedések az információs monopóliumokat igyekeznek gyöngíteni, minthogy ezek a kiadói konglomerátumok ma sok tekintetben nemzetközi kereskedelmi cégek viselkedésmintáit gyakorolják.

A kiemelkedő tudományos kiadók (Elsevier, Springer stb.) működése eddig is különös gazdasági színfolt volt az információforgalmazás területén, hiszen a szerzőket nemhogy nem illeti meg semmilyen javadalmazás a cikkeikért, de még nekik kell a megjelentetési költséget (page charge) vagy közzétételi díjat (article processing charge) fizetni. A nem is kevés publikációs díjért (15-300 ezer forint is lehet cikkenként) viszont a szerzők mondanak le a szerzői jogaikról, adják át azt önként a kiadónak, aki szabadon árusíthatja a szellemi terméküket a nyomtatott kiadványaikban, továbbá papíralapú és elektronikus adatbázisaikban. A page charge díjtételeit (ma ez inkább könyveknél alkalmazott előszeretettel) messze meghaladják az OP-kiadások, ha a szerző (illetve az őt támogató pályázati rendszer) nem elégszik meg azzal, hogy írásának csak az összefoglalója lesz szabadon elérhető. Ilyenkor meg kell vásárolnia a szabadon elérhetőség állapotát, vagyis az OP-státuszt. Ez akár 0,5-1 millió forint is lehet. Habár a publikációs díjat az elnyert pályázatokból fedezni lehet, de ez is közpénz (magyar vagy európai), ami ilyen módon szintén a kiadóknál végzi.

A tudományos információk piacán valamiféle újkori rabszolgatartásra jellemző viszony alakult ki, ahol az értékteremtő aktivitás honorálása elmarad, míg a teljesítményt technikailag felmutató kiadó kaszál. Hovatovább egy lap cikkeinek hasznosulása – amire az impakt faktor (IF) mérőszámát alkalmazták korábban minősítésre – és a publikációs díj sincs összhangban, vagyis a káosz kiterjedtsége jelentős. Az IF – szintén költségvonzata miatt – nem olyan régen került ki a hazai kutatók teljesítménymérésének gyakorlatából. Kétségtelen, hogy az IF-érték a folyóiratot és nem a közleményt közzétevő kutatót jellemzi, de a változás valóságos oka itt is inkább gazdasági. Az IF értékeléssel foglalkozó Thomson Reuters Corporation (Institute for Scientific InformationClarivate Analytics) céggel való megegyezés hiányában erről a szolgáltatási részről már korábban lemondtunk, és így ez sem része annak a megmaradt, kb. 0,5 milliárd forintért vásárolt szolgáltatásnak, amelyben a Web of Science-re fizettünk elő. Ma a szaklapok ún. Q-csoportokba sorolása a divat, s ezt az ügyet az – egyébként szintén az Elsevier érdekköréhez tartozó – Scopus adatbázisára épülő, SCImago Journal & Country Rank nyilvántartása felügyeli. A lényeges ebből, hogy a tudománymetria külön iparággá nőtte ki magát, és termékei drágán eladható módon jelentek meg az információs piacon.

Az Elsevier esetében vetették fel, hogy a Magyarország számára megállapított előfizetési díj kiemelkedően magas. Mivel az árazás politikája nem nyilvános, így nem látható kellően át, s ezáltal döntéshozói ellenőrzés nélkül tudják országra szabni az előfizetési díjakat. A kiadók visszaélhetnek az információs monopolhelyzettel – állítják nálunk is sokan.

A magyar tárgyalók 1,5 milliárd forintban maximalizálták volna az Elsevier-csoport szolgáltatásainak éves előfizetési összegét, de ez az összeg az előfizető intézményeknél (140 körüli intézetről van szó) megjelenő levelező szerzős cikkek OS-díját is magában foglalta volna. Ekkor az Elsevier lapjai elestek volna a magyar publikációk OS-díjainak meghatározó részétől, vagyis a kettős árazás megszűnt volna. Sőt a hazai tudományos aktivitás nemzetközi elérhetősége sokat javult volna. Az Elsevier számára ez elfogadhatatlan ajánlat volt.

A meglepetésünk azonban itt nem ér véget. A 2012-es Elsevier-tárgyalások során a magyar fél az alacsonyabb ár érdekében lemondott az örökös hozzáférési jogáról. Ez azt a helyzetet eredményezte, hogy habár 2012-2018 között több mint 10 milliárd forintot fizetettünk ki az Elseviernek, most – az előfizetés megszüntetés nyomán – ez az időszak sem elérhető már számunkra. Vagyis a tartalmak a mai programoknál szokásos 365-rendszerben tekinthetők meg csupán. Ha nincs éves előfizetés, akkor elérhetetlen számunkra az egész adatbázis, vagyis korábbi befizetéseink immár semmit sem érnek.

A tárgyalások sokféle részletére nem tértem ki. Tény, hogy az Elsevier tárgyalói elutasítottak minden lényeges magyar ajánlatot. Ennek kapcsán eszünkbe juthat, hogy a kiadókat sokféle veszteség érheti az internet korában. A cikkek szerzői sok cikket helyeznek el megtalálhatóan az interneten. A Research Gate ma már egyféle intézményesült formája a cikk-kérésnek. A tudományos hálózatban párkapcsolat jön létre, és a szerző megküldheti a teljes cikkét az érdeklődőnek, amit honlapon és szabadon letölthetően esetleg jogi akadályok miatt nem helyezhet el, viszont megküldhet. Cím alapján a cikkek túlnyomó többsége megtalálható egyszerű Google kereséssel is, hiszen hol itt, hol ott kerül fel és marad elérhető a cikkek tekintélyes hányada. A jogtulajdonosoknak a piac állandó böngészésére nincs kapacitása, viszont a folyamatos áremelés talán éppen ennek a következménye. Igen sok szerző használ alternatív információs utat, amely jogilag nincs rendben, viszont része annak a gerillaharcnak, amit a kutatók a kiadók ellen folytatnak. Ismert kalózoldalak a Sci-Hub és a Library Genesis.

Emlékeztet az információszolgáltatás mai ügye a zenei CD-kiadás összeroppanás előtti állapotára, amikor a könnyű másolhatóság, majd az internetes csereprogramok térhódításakor a személyes csere rendszerbe foglaltan jelent meg. Az átalakított (mp3, ogg, flac stb.) tartalmakat a szabadalmak nem is érintették. A CD-árak először az egekbe szálltak, majd a CD-kiadás gazdaságilag összeroppant, ismét a koncertek kora következett.

A hazai helyzet sohasem volt nagyon jó. Tanulmányútjaink során a nemzetközi hírű intézetek könyvtárai is célhelyekké váltak. Sokszor jöttem vissza a Karolinska könyvtárából EndNote-ba mentett adatbázisokkal és az ottani szerveren át letöltött cikkgyűjteménnyel. A magyar kutatóknak marad akkor az utazás? Miközben túlzásnak gondolom az ügy napi politikai síkra terelését, személyesen úgy látom, hogy a tudományos információk piaca egyensúlyát vesztette, és alapvető reformálásra szorul.

Daedelon

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom