Bezárás
Egyéb

Gáz van – Jöhet a partvidéki féregtelenítés?

Tudománykövető (No16) – MTI: Hatalmas mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátanak ki az óceánokban élő kagylók és férgek (2017. október 16.): Kagylók és férgek pusztítják a légkört (Index – október 16.); Üvegházhatású gázokat okádnak magukból a kagylók és férgek (Origo – október 16);

Én korábban a tehenekről azt olvastam – kezdte Tóni –, hogy szétkanyerolják a légkört. Egy tehén 300-600 liter metánt is termel egy nap alatt, miközben a táplálékában felvett cellulózt bontja. Sőt, az antibiotikummal kezelt tehenek – a kísérletben tetraciklint használtak – közel a kétszeresét nyomatják, mint kezeletlenek. Az történik – és ez a BBC fantáziáját is felkavarta –, hogy a bendőben élő elképesztően gazdag mikroflórából az antibiotikumok elpusztítják azokat, amelyek a metánképzőket ellensúlyozzák, és így az utóbbiak előnyre tesznek szert. A keletkező metánt aztán nagyrészt (95%) kiböfögik a jószágok, míg kis részük a trágyában marad. Az antibiotikum-használat hatása mérhető a trágyabontó ganajtúró bogarak bélmikroflóráján is, vagyis a táplálékláncokban tovább gyűrűdző hatásról van szó.

Számítások szerint a kérődzők a légköri metán közel ötödrészét bocsátják ki (mások ezt duplájára becsülik), vagyis a szarvasmarhák mellett a bivalyokat, a juhokat, a kecskéket, valamint vadon élő társaikat a bölény-, őz- és szarvasféléket is emlegetik. A fajok szerinti metántermelés mennyiségében különbözhet. Egy juh időegység alatt 12-szer kevesebb metánt bocsát ki egy tehénnél, ami persze arányosnak tűnik a testtömegükkel. Hozzájuk képest a szintén legelésző kenguru a legkevésbé szeles: hatszázszor kevesebb metánt bocsát ki a szarvasmarhánál. Ideje lenne kenguruburgert enni? – nézett fel a színes magazinból Aranka – Az auszik ezt már gyakorolják.

Ez is egy lehetőség volna a szép új jövő felé, mert az emberiség terebélyesedésével a szarvasmarhák létszámnövekedését is tervezzük. 2050-re az állomány közel kétszereződését prognosztizálják. Próbálkoznak a tehenek oltásával is; pokolba a kénköves metánnal. Szarvasmarhák tápcsatornájából közel húsz erősen metántermelő baktériumot mutattak ki eddig. Közülük a Methanobrevibacter ruminantium genomalanalízisét is elvégezték már, és azt tervezik, hogy olyan vakcinát fejlesztenek ki, ami a metánképző baktériumokat féken tartja. A kezdeti kísérletek azonban nem jártak sikerrel.

Próbálkoznak olyan takarmányadalékokkal is, amelyek a metántermelő baktériumok működését csökkentik. Például az erősen nyugtató hatású klorál-hidrátokat (étvágyrontó hatása súlygyarapodás-csökkenéshez vezet) is használtak, amire azonban a baktériumok rezisztens változatai szelektálódtak ki. Különféle kokcidiózis ellen használatos antibiotikumoknak, így a monensin, lasalocid (Bovatec) és salinomycin hatóanyagoknak is ismert ilyen jellegű mellékhatása.

Túl a fosszilis gázkészleteink hasznosításának környezetszennyező hatásán – ami a légköri metántartalom közel harmadáért is felelőssé tehető –, most az élővizek metánkibocsátása felé fordult a figyelem. Korábban is ismert volt, hogy a fotoszintetizáló vízi mikroorganizmusok által létrehozott szerves anyag későbbi bomlása metánfelszabadulással jár. A most felkapott, és összefüggéseiből kiragadott hír azonban valami másról szól. A Balti-tengeri kutatások azt mutatják, hogy a metánkibocsátás 10%-a a partvidéken élő kagylókhoz és gyűrűsférgekhez köthető. Vagyis nem arról van szó, amit a napilapi címekben olvashatunk, hogy a partvidék féktelenül okádja a szalonképtelen metánt, hanem hogy hozzájárulnak a légköri metánkoncentráció kialakulásához. Így persze egy kicsit alább is hagyhat a bimbódzó kíváncsiságunk.

A balti kagyló (Limecola balthica) és a soksertéjű gyűrűsférgek közé tartozó Marenzelleria arctia és idetartozó más fajok nevét emlegetik, amelyek sós vízi körülmények között, a partközelben az üledéki szerves anyagot bontják. A metántermelésük a velük együtt élő szimbionta mikroorganizmusokkal függ össze. Mindez a légköri, természetes eredetű metánkészlet arányát növeli, ami viszont aligha lehet felelős a jelenleg is változó állapotokért, aminek következménye a légkörben az üvegházi gázok gyarapodása, ami a globális felmelegedés oka. A metán előtt azonban a szén-dioxid az, ami az üvegház-hatású gázok közül, mint legfontosabb, az égetéssel járó ipari tevékenységünk következménye.

Hogyan jöttek létre ezek a hatalmas földgázmezők? – kérdezte váratlanul, de érzékelhető távolságtartással Aranka. A földgáz nagyon régen eltemetett szerves anyag hő és nyomás hatására bekövetkező bomlása útján keletkezett. Ha úgy tetszik, fosszilis szervesanyag-maradvány. Vulkánkitörésekkor is találkozhatunk vele, de az általában kigyullad. Amiről most beszéltünk viszont, azok a biológiai úton keletkező gázok. Ismert források a lápok, a mocsarak, a hulladéklerakók és a vízi üledékek. Közös bennük a sok bomlófélben lévő szerves anyag egy helyen. A metánkibocsátáshoz az ipari (főként kőolaj és szén) és mezőgazdasági tevékenységünk jelentősen hozzájárul.

A légköri metán mennyiségváltozásai – aminek emelkedéséről számolnak be a hírek – eredetüket tekintve nem igazán könnyen megfejthetők. 250 év alatt duplázódott a mennyiség, de csúcsértékét 1999-ben mérték, majd stagnálás után 2007 után emelkedett ismét. 2013 óta óriási kráterekről számolnak be a hírek Szibériából. Úgy gondolják ezekről a felszínen képződő hólyagokról, hogy az eltemetett földgázt a fagyos föld eddig visszatartotta, de a globális fölmelegedés hatására bekövetkező olvadás robbanásszerűen felszínre hozza a felszínközeli földgázkészleteket. Ma a Kara tenger partvidékén hét nagyobb és sok kis kráter található, amelyek kutatása minden bizonnyal nagyon fontos a légköri metántartalom eredetvizsgálata miatt. A földtörténeti múlt visszaköszön.

Vida Gábor korábban letölthető könyvében az ellentétes folyamat magyarázatával is találkozhatunk (15-16 old.). Az Eocén-kori (56-34 millió éve) lehűlést kapcsolatba hozták az Azolla nevű nitrogénkötő cianobaktériummal (Nostoc) együtt élő, felszínen úszó moszatpáfrányok északi elszaporodásával. Ezek a növények az ottani négymillió km2 beltenger kiédesült felső rétegében korlátlanul szaporodtak. Az évmilliók során az elhalt telepei a mélyebb sós rétegekbe merültek, ahol oxigénhiányos körülmények között az északi földgáz- és kőolajmezőket hozták létre. Az oxigénhiányos bomlás a széndioxid-kibocsátást mérsékelte olyan mértékben, hogy a légköri üvegházhatású gázok mennyisége csökkent, és a bekövetkező lassú lehűlés elvezetett egy újabb jégkorszakhoz. Egy csöppnyi moszatpáfrány – amiről a mai napig alig hallunk – jelentős szerepet játszhatott az ötven millió évvel ezelőtt kezdődő jégkorszak kialakulásában?

A következő rész címe: Mi hiányzik a tudásunkból? – A létezés paradoxona

Daedalon

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom