Tudománykövető

Jótékonysági vadászat – Szappan-operita No6

(Tudománykövető No46)

A rendszerváltáskor Orbán Viktort és farmeres/fülbevalós, ateista, liberális társait – a mostani állításuk szerint mindig is keresztyén-konzervatívok voltak – aligha neveztem volna alapító atyáknak. Valahogy nem illett rájuk. Jó bulinak tetszett – éppen a végzés után (Deutsch Tamásnak egy darabig még ez sem jött össze), hogy lerohanják az évtizedek alatt megfáradt – magukat reformkommunistáknak nevező – pártkádereket, akik a változás élére szerettek volna állni. Persze a sokadik mondat után kapcsoltak csak, annyira lelassultak a verseny nélkül maradt kommenisták, ahogy a fogakban szűkölködő Boros Imre mondhatta volna. Akkor persze még a kereszténységet komolyan gondolók kigúnyolása is jó buli volt a liberális internacionáléhoz frissen csatlakozott társaságnak. Erről Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány kultuszminisztere tudna mesélni. Emlékei szerint vezérurunk hátra fordulva, párttársai röhögésétől kísérve azt mondta a Parlamentben, amikor a keresztény értékekről és azok oktatási megjelenítéséről esett szó: Csuhás, térdre, imához!

Akkortájt még fejből ment vezérurunknak a szövegelés. Nem ismételt szavakat és mondatrészeket; nem rángatta a vállát és öltögette a nyelvét, ahogy a dumaszínházasok azt bemutatják. Magában és mások felfogóképességében is bízott; nem kínozta a gyors vagyonszerzés, a családi hacienda gondolata (ez érkezett vágyálmi szinten a leghamarabb), akkor még csak ismert szeretett volna lenni, a nemzet fiatal megmentője, ha már Diego Maradona nem lehetett.

Apropó – az érinthetetlen érintése után eszembe jut, hogy – éppen a minap hallottam intő spícset a hajdanán a Viva televízióban hájpoló Rákay ’Kétmillió’ Philip esztétától (valóságos nevén: Kálmán) – akiből valahogy fennkölt Fidesz-médiaguru lett, hogy nagyon is rendszabályozni kellene már a közösségi médiát, mert sok ott megnyilvánulónak fogalma sincs arról, hogy mit engedhet meg magának. Valóban szélsebesen öregszünk, és már tiszteletet (is) parancsolunk a főnöknek, ha már csurrant-cseppent.

Még egyenlőbbek is lehetünk

A Fidesz-KDNP politika mai meghatározója, hogy létrehoztak – nálunk elkülönítő nemzeti értelemben – még egyenlőbbeket, akik vállalták a vagyon minden nyűgét, és azt titokban értünk kamatoztatják. Nem nyitnak offshore cégeket, és a pénzt nem őrzik az országhatáron kívül. Többnyire az unió pénzét forgatják a derék politikusaink és vállalkozóink, akiket nyílt pályázaton – láss csodát – mindig a legjobb ajánlatot adják, és persze később másként is alakulhat, esetleg többe kerül majd a cucc, de azért mindent és elsőre ne akarjunk már kifogástalanul. Eb ura fakó. A nemzeti konzultációkon minket is megkérdeznek és Viktorunk olvassa az akaratunkat, hovatovább beteljesíti azokat a vágyainkat is, amikről nem is tudtuk, hogy léteznek. A nemzet zseniális gázszerelője tudna nekünk a teljesen legális vállalkozásairól mesélni, az egyre terebélyesedő úrvadász-klubban. Most még csak azt árulta el szerényen magáról, hogy jobb, mint Zuckerberg. Miért is ne lenne így, hát atyánkfia?

Mindeközben a folytonosan kérdezősködő és hitetlenkedve erre-arra rámutató médiaértelmiségi hirtelen kínossá vált, és a Fidesz-KDNP már nem felé (sőt őket kizárta a sajtótájékoztatóiról), hanem egyenesen a népi kohónak kommunikál. Én úgy gondolom, hogy az utca emberéhez és a háziasszonyokhoz az értelmiségi bizalmán át vezetett eddig is a rövidebb út, de valószínűleg ezen át épül majd le. Ez a hatás persze lassú lesz, de annál kínosabb. Ébredők mindig is lesznek. Egykori kedvezményezettjeink valahogy elkáderosodtak, hajdan lobogó lelkük elagyagosodott, és ma naponta merészkedik beljebb a szürke-zónába – amit hatályos törvény a legfőbb ügyész/úrvadász szerint nem tilt, de az alkotó értelmiségi szerint persze mélyen etikátlan – ez a zsákmányszerzésre (címkép) átformálódott alakulat. Bizonyosan nekünk kapar – ezt egy percig sem kétlem –, csak ez a tízparancsolat ne volna. Orbán Viktor szerint – aki ezt nyilvánosan meg is hirdette – épül a nemzeti tőkésosztály (mindent a szovjeteknek – köszön vissza, amit annak idején az egyetemi szemináriumon sem értettem, de annyira nem érdekelt, hogy megkérdezzem a gyakorlatvezetőt), mások szerint viszont ez is csak egyike az alpári eltulajdonításformának; nem igazán különb a markecolásnál. Szóval az újságírók (nem a kottából játszókra gondolok) egy része átlát sokféle ügyön, beszél és ír róla, hovatovább beleüti az orrát és szétkürtöli.

Ma az MTA és az egyetemek kapcsán már egyetemi professzorok is írnak, hiszen vészhelyzetbe kerültek. Nem mondom, hogy ez a jellemző, de azért nagyon is figyelmeztető. Hazánknak rossz hírét keltik – mesélik egymásnak a párt gazdasági hívőtagozatában, és itt főként a szabadságjoggal foglalkozó civilszervezetekre gondolnak ugyan, de ez a sötét árnyék közkívánatra a teljes civilszervezeti mozgalmat maga alá temette. Hosszú ideje gazdasági kivéreztetésük folyik. Pusztulhat a természet- és környezetvédelem is, a nemzet méhésze és nyúlásza joviális agrárminiszteri mosoly kíséretében gondoskodik erről; mi kell több? Szóval, mégis csak a rossz hír hozóját kell menten felnégyelni. A nemzeti konzultáció anyagából talán hamarosan majd ez is kihüvelyezhető.

A CEU (Közép-európai Egyetem) célzott macerálása 2017-ben kezdődött. Sorosisták, mondták rájuk a hajdanán ott tanulók (Kovács Zoltán kormányszóvivő/úrvadász és Kumin Ferenc politológus – 2014-től New York-i főkonzul, 2020-tól a londoni nagykövetség vezetője – volt CEU-diákok; Illés Zoltán talán most is ott óraadó, esetleg az SzIE/MATE és ELTE is képbe kerülhet), vagy a korábban Soros György ösztöndíjában részesült kárvallottak. Például Áder János, Deutsch Tamás, Habony Árpád (hétmillióval a könyv- és papírrestaurátor-képzését támogatták), Kósa Lajos, Kövér László (a szervezet támogatásával matatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat), Németh Zsolt, Orbán Viktor, Schmidt Mária (az újonnan támadt feltörlő asszony), Szájer József ereszmászó és társaik. Jaj, de kínos. Soros György szervezetében dolgoztak Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza és Chikán Attila is, sőt 1988-1989 között, akkor még halandónak tetsző istenkirályunk Orbán Viktor is (Közép-Európa Kutatócsoport és Századvég). Szóval meghökkentő tartalmú ez az utólag készített tabló, akárhonnan is nézem. Tényleg megbocsáthatatlan az, ha valakitől komoly segítséget kaptunk? Libido dominandi. Pontosabban, a második Orbán-kormány elején a helyzet még nagyon békésnek tűnt (79. kép), mindenki mindennel meg volt elégedve. Soros György egymillió dollárral kívánta megsegíteni a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentést, valamint felajánlotta segítségét az uniós romaprogramhoz.

79.kép: 2010-ben Orbán Viktor, Soros György és a termet betöltő mézédes közmosoly (Fotó: Pelsőczy Csaba/Miniszterelnökség)

Aztán következett a migránsválság, melyben hazánk (ez azért minden kis nemzetre jellemző) hirtelen összement és méretében önazonossá vált, csak a betintázott Ferkó – antiViktor – vitt haza pár migránst, de aztán szabadon engedte őket. A vezérurunk félelme és elzárkózottsága a lakosságra gyorsan átterjedt. Soros hirtelen maga lett a nemzetrontó mumus, akit kékbe mártott óriásplakátokon kellett villámgyorsan megtagadni. Szóval, miként is alakult ez a mély ellenszenvig vezető út, aminek politikai közmosoly a bevezető szakasza? El tudná ezt világosan mesélni egy épkézláb újságírónak kedves Orbán Viktor exösztöndíjas? Még vannak gondolkodásra alkalmas túlélők, de többnyire nem a kormánymédia átnevelő ketreceiben. Illetve akár írhatna erről szónoklatot is dicső nemzeti konzultánsunk: Évértékelő helyett címmel, s akkor idegen gondolat a fogaskerekek közé nem kerülhet. Persze akkor a beszédhez a kreatívok vendégszövege sem használható fel.

A 2018‑as választások után az MTA kutatóhálózatának másfél évig tartó forrázása és kopasztása következett. A többször megvesszőzött kutatóhálózatot az elnök és a közgyűlés folyamatos tiltakozása ellenére visszaállamosították. A későbbi hírekben a Corvinus Egyetem modellváltása köszönt ránk, amelyhez felhasználták a MOL és a Richter állami tulajdonú részvénycsomagját is. Állami nászajándékot kapott minden további menyasszony is, csak vigyék már. Bónuszként érkezett mindegyiknek az embereinkből összeállított életfogytigos kuratórium. Már a mi jányunk lett mindenik.

A számok viszont kissé zavarba ejtőek itt is. A Corvinus (a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány jogerőre emelkedésének dátuma: 2020. augusztus 27.) és az Állatorvostudományi Egyetem modellje után (Marek József Alapítvány jogerőre emelkedésének dátuma: 2020. július 3.), meg sem várva az első ötéves tapasztalatokat, villámgyorsan pörgették az eseményeket. Sőt itt álljunk is meg egy pillanatra, mert a kormánymédia folyamatosan a Corvinus Egyetem példájáról beszél, miközben a jogerőre emelkedő alapítványok közül ez csupán az ötödik volt. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány (2020. július 3.), a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány (2020. július 7.) és a Universitas Miskolcinensis Alapítvány (2020. augusztus 18.) is megelőzték jogerős dátumaikat mérlegelve. A követők miként hajrázták le a mintaadót? A „Budapesti Corvinus Egyetem 2019. július 1-jétől került államiból alapítványi fenntartásba” – olvasom, bár az alapítvány akkor még nem volt jogerősen bejegyezve. Kétségtelen, hogy adószámának kelte 2019. május 21, de a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány létesítési okiratának kelte csak 2020. augusztus 18. Gondolom, nincs itt semmi ellentmondás, az ilyesmi csupán tünékeny papírmunka. Az első hullámot tehát öt egyetem alkotta, jogerős döntéseik 2020. július-augusztus körüliek.

80.kép: 2020. október 23. – felvonulás a Színház- és Filmművészeti Egyetem szabadságáért (Fotó: Huszár Dávid/Népszava)

A második fokozat

Aztán novemberben érkeztek az új átalakulók, élükön a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) és még három (Sopron, Kecskemét, Gödöllő és vonzáskörzetük). A MATE-ra már nem lehetett azt mondani, hogy ez alulról jövő kezdeményezés lett volna, hiszen érzékelhetően mesterséges konglomerátum képződött, dacára annak, hogy a Gyuricza Csaba által kimódolt csendrendelet működését kétszázas leépítés felvázolása támasztotta meg. A társuló intézetek munkatársai semmit sem tudtak a részletekről – melyik résszel mi lesz, milyen képzés marad, melyik röpül (ez még a 2021-es bemutatkozáskor sem volt biztos) –, de a leépítés kerete már betonba volt öntve. Szerintem sem több – ahogy Pálinkás József kifejti – ez az egyetemi modellváltás, mint afféle nagyravágyó politikai performance, hatalmi kérdés, az oktatás újrafelosztásában helyenként zagyva és távlatokban biztosan bukó, most még dilettáns stílusban minőségről álmodozó kitaláció. Palkovics László (Innovációs és Technológiai Minisztérium, ITM) kijelölte a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központból (NAIK) valójában politikai pályán közlekedő főigazgatót (Gyuricza Csabát), hogy készítse elő az átalakítást, aki főigazgatóként Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (ma a földügyi szabályozás érvényesítésének koordinálásáért felelős kormánybiztos) egykori kegyeltje, Nagy István agrárminiszter beosztottja volt. Politikai szolgálatukért mindketten – szerintem alkalmatlanként (komoly egyetemi oktatói tapasztalata egyiküknek sincs) – egyetemi kuratóriumokban ültek most be. Az ITM minisztere tehát átnyúlt az AM területére, és intézkedett. Pontosabban 2020. május 28-án – a Magyar Közlöny 125. számában a 2978-as oldaltól olvashatóan megjelentek szerint – Új Szent István Egyetem jött létre, amelynek aztán a neve – hipp-hopp – megváltozott. Áder János és Kövér László írták alá a doksit, de nyilvánvaló, hogy ez a miniszterelnök akarata (az egyetlen valóban érvényes, meg lehet vele barátkozni) nélkül nem ment volna.

Az SzFE vezetése annyira nem volt képben a saját helyzetével, hogy a sajtóból értesült arról. Ezt azért fontos leírnom, mert utólag olyasmit is lehet olvasni, hogy az egyetemek akarták ezt a meggyőző modellváltást, és szinte erőszakoskodnak már ezért a státuszért. Az SzFE oktatói és hallgatói viszont egyenesen tüntettek ellene (80. kép). Van persze más látószög is: „…rávetődött a fény egy ilyen szutykos odúra, ahol ez a büdös, ótvaros szekta meglapult. És ezek elkezdtek hisztériázni, amikor rájuk vetítődött… tehát kinyitották az ablakot, beáradt a napfény, és ezek kimenekültek, mert nekik az volt a jó” – Bencsik ’Kaméleon’ András mesélte ezt az előzetesen kimódolt, igen ízléses történetet a lepukkantságra bukó művészcsótányokról, az okosan a fejéből kinézni igyekvő hajdani Népszabis kollégájának Bayer Zsoltinak. A szövegre később L. Simon László szőlész-borász azt mondta, hogy ezzel foglalkozni sem kell, mert ez csak újságírói duma, mely a hivatalos politika [!] számára nem vállalható. Újságírói hablaty – kétségtelenül ilyesmi ömlik a kormánymédiából. Illetve dominánsan. Akkor persze Hawaii, kormánypárt és ellenzéke is elzárkózik Bencsik álomlátótól és belegázol Bayer (m)értékteremtő műsorába is, aki a bánatnak sem folytatta már más témával a Sajtóklub nevű műsorát, annyira le volt citizen-ként nyűgözve az ótvaros szekta belső vizualizálásától. Most tessék sorra venni, hogy kik kerültek ki ebből a műhelyből? Legyen ez házi feladat.

Stumpf István kormánybiztos megjelenésétől is az volt elvileg várható, hogy neki lehet majd elbeszélni a fájdalmakat. A hajdani Hazafias Népfront utolsó alelnökeként és Horváth Istvánnak, az MSzMP KB titkárának, a pártállam miniszterelnök-helyettesének és belügyminiszterének vejeként ehhez a gyakorlatot bizonyosan megszerezhette. Orbán Viktor most két évre nevezte ki 2021. január 29-én. A kormány mandátumával nem jár le automatikusan a kormánybiztosainak kinevezése? – kérdezhetik jogosan. Ellátja majd a modellváltás előkészítésével, megvalósításával, az új fenntartói modell működésével kapcsolatos állami feladatok koordinációját. Tevékenységét a miniszterelnök irányítja. Ki más? Vagyis az én olvasatomban az egyetemi modellváltás immáron miniszterelnöki felügyelet alatt folytatódik, hiszen Stumpf Orbán titkárságát használja majd. Palkovics legegyenlőbb miniszter tehát felügyelőt kapott, nem fegyelmezőt, hanem inkább barátit. Az újabb funkcinak – félreértve az érkezését (lásd keretes írás) – jobban megnyílnak majd az érintettek.

Kéktó. Sorkatonai szolgálatom alatt az egyik fiú befolyásos apja (kitüntetett helyzetű humorista volt) eljárt a katonaságnál azt illetően, hogy a fiának századában embertelenek a kiképzés körülményei. Katonai kivizsgálók érkezek hozzánk legott. Beszéltettek bennünket csoportosan és egyenként. Arcuk mosolygós volt, bizalmat ébresztő, már-már a sorsunkon szánakozó. Pontos jegyzőkönyvek készültek, aztán két napra rá a bizottság elment. A rozoga térdű ifjút (PhD-ig vitte később) menten leszerelték. Már este utazott haza a papához. Úgy húsz év múlva ráköszöntem egy civilszervezeti szeánszon, de csak nézett rám a költői félhomályból. Nem ismert fel; emléke sem maradt arról a pár hónapról. Akkor viszont írt nekünk, a barátnőjét cicerészve, hogy mennyire sajnál bennünket, de mi tagadás, nem nevettünk ezen, és talán nem is válaszolt neki senki, nehogy a papa bevesse magát újra értünk. Másnap viszont – nekünk maradt a kiérdemelt bosszú – hajnali riadóval kezdtük, és egész nap a Kéktó decens pocsolyáit kúsztuk. A célt elérve az árokban szennyvízbe alámerülve, átszakíthattuk volna az elmeállapotában roggyant főhadnagy virtuálisan ott elhelyezett célszalagját. Én, bár háromszor is az elsők között kúsztam el az árokig, nem voltam képes a fejem beledugni a lütyőbe. Néhányunknak így hazafelé az erőltetett menet és a nyomában maradó talpi vérhólyagok maradtak a futásból a teherautó után. A reggelit így lekéstük, de érkezésünk után pár perccel gyors körletvizsgálatot hozott a századnyuszi, amelynek során minden, a szekrényekben lévő élelmiszer a szemétben végezte a fokozott hangyaveszély miatt. Szabály, az szabály. Nem sorolom. A főhadnagyot évekkel később – az újságban olvastam – menesztették. A hetvenes tiszai árvíz idején gátvédő-fóliát próbáltak lopni a zászlóalj politikai tisztjével, és lebuktak. Szóval – csüggedőknek írom – létezik igazságszolgáltatás, csak nem feltétlenül akkor, amikor mi remélnénk, vagy amiről tudomást szerezhetünk. Például jól aludni, és a tükörben embert látni is isteni ajándék.

81.kép: Megdumáltuk (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

A puskás vonal

Az egyetemi autonómiát a kuratóriumi autonómia váltotta föl – olvashatom Kenesei Istvántól. Valóban, és ez a kuratóriumi autonómia már időtlen. Jogszerű körülmények között adott ajándékot miként lehetne visszaszerezni? A mezőgazdaságot és erdészetet az idők végezetéig Csányi Sándor bankár irányítja majd. Ott kolbászol mellette – a hajdanán neki kellemetlenkedő – úrvadásztársa, Lázár János. Nagy István kollégiumigazgató üdvözült tekintete követi minden léptét, és akad még két az MTA-nál perifériára sodródott idős akadémikus is, mint afféle díszgoj – ők azért nem jeleskedtek a Fidesz-KDNP szórólapjainak terjesztésében – mondta volt bizonyításképpen Náray-Szabó a PBK exelnöke, akiből érdemei elismeréseként vált kémikus könyvtárosból a legfőbb állatorvos. Szavaikat pedig issza az egyik legfiatalabb úrvadász, Gyuricza Csaba, megbízott rektor is. Miért is lett ő úrvadász, mikor, és miért éppen a Csányi által látogatott társaságokban? Világos, hogy nálunk politikai hagyományai vannak a többnyire dilettáns úrvadászatnak, amiről Grünczeisz Kata 2014-2015-ös kitűnő cikksorozatában beszámolt (I, II, III, IV). Tessék böngészgetni ezek tartalmát, az időtlenség érzete kerít majd bennünket a hatalmába. Viselkedési mintáink is újraszületnek. Kádár (CzermanikCsermanek) Jánostól, Czinege Lajostól, Medgyessy Péteren, Benedek Fülöpön, Bige Lászlón, Leisztinger Tamáson, Polt Péteren, Semjén Zsolton, Csányi Sándoron, Nyerges Zsolton, Mészáros Lőrincen át hosszú a sor, és – mi tagadás – pártok között is átívelő. Egymás hátának lapogatása célzóvíz után, és még a hagymásvér előtt jófajta kanmuri. Csányi Sándor és a 2005-ös Gazdatüntetés egyik sztárja, Benedek Fülöp (Jakab István tárgyalópartnere) például jó barátok ma is. Nem látok benne semmi kivetnivalót; unortodox.

A befolyásos (81. kép), fociban is mérvadó Csányi Sándor a legnagyobb földbirtokosok egyike, tudhatja tehát, hogy mire van a családjának szüksége, vagyis az agrár- és erdészeti egyetemek mivel szolgálhatják ki őket. Ennyire egyszerű. A gödöllői Grassalkovich-kastélyba be is hurcolkodhatnak rögvest, ha lesz egy perc szabadidejük. Ez volt Gödöllőn a nászajándék, a kicsit szétszórt menyasszonynak. A kastély, mint mindannyian tudjuk: fiatalítja a menyasszonyt. Csak méltóságteljesen, ahogy újgazdagékhoz illik. Én nyilvánvalónak tartom, hogy a hatalomba kerülő kuratóriumi tagok hamarosan élnek is a jogaikkal. Lázár János ne tenne ilyet, aki mégorbánabb? Hiszen olyan arányérzéket vesztve hangoskodott a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) kuratóriumának nyilvános bemutatkozásán, mintha jogász létére meghatározó egyetemi oktató/kutató lett volna bármely hazai agráregyetemen. Könnyű elhinni a meseszép Mártély közelében is – ahol Varga András képein megállt az idő –, hogy rendkívüliek vagyunk, hitelesen bizonyítani már sokkal nehezebb. Omnipotens emberünk – haladjunk tovább –Rogán Antallal szemben megszerzi majd a Szerencsejáték Zrt. részvénycsomagját is, és ezzel meg is teszi azt, amiért egy emberöltőre hálás lehet neki a sikerre ítélt agráregyetemi (és élettudományi?) képzés. Erre az élettudományi sikerre azért aludjunk még párat, ehhez ugyanis nagybetűs csoda kell, ahogy Sopánka mondta volt. Persze lehet, hogy ezt nem is ő mondta.

A harmadik fokozat

A vidéki tudományegyetemek következnek. „Nem hisszük, hogy a kormányt fel lehet tartóztatni, a mi kéréseinket is le fogják söpörni” – tette közhírré Miseta Attila a fölöttébb bátor rektor. Náluk persze Putyin soha nem lehetett volna díszpolgár – mondták igen önérzetesen az ottaniak a debreceni sorstársba rúgva. Tőlük (intézte Bódis József, a nemzet nőgyógyásza, ma oktatási államtitkár) viszont Csányi Sándor PhD-nélküli bankár kapott tiszteletbeli doktori rangot. Változtat ez bármit is a mostani vezetői halmazállapot bírálata során? Palkovics gépész (nem fogják kitalálni, de ő is úrvadász) tehát örülhet, megtette, amit kértek tőle, s talán már el is mehet, mint az álmatlan mórok általában. Persze, ha vezérurunk erre az ő esetében rábólint. Szolgálatkészsége pótolhatatlannak tűnik, és szerintem a pózai is egyre eredetibbek (82. kép). Én is megtartanám – bár ezt senki sem kérdezte tőlem. Kíváncsian várom, melyik kuratóriumba ül be majd (ott beköszönthet majd az oktatási Kánaán), mert más lehetősége aligha marad. Felégette a nem Fidesz-KNDP felé vezető hidakat; MTA-beli hajdani kollégái a jelenlétében félbehagyják a beszélgetéseiket.

82.kép: Ecce Palkovics László (Fotó: Tóth Gergő)

Deák Dánieltől (CSc) a Corvinus egyetemi tanárától ilyeneket olvasok: „Ez egy kényszerfolyamat, az érintettek semmilyen érdemi információval nem rendelkeznek… Nincs biztosíték arra, hogy a modellváltástól jobbak lesznek az egyetemek… Az állam megbízható emberei ott ülnek a kuratóriumban, továbbra is az lesz, amit a központi kormányzat akar… Az új formában könnyebb és átláthatatlanabb lesz kicsatornázni pénzeket magánvállalatoknak… Az önállóság egy olyan térben nyílik meg, ahol a játékszabályokat a haveri kapitalizmus diktálja.” A Csatt-ban elhangzott szövege szerint alapélmény a bizonytalanság. Az egyetemi autonómia már a kancellári (nem választott, hanem küldött személy) rendszer bevezetésével csorbult, majd a jogosítványokat a szenátustól elvonó és a – kormány által tetszőlegesen kinevezhető rektorból, kancellárból, valamint az ugyancsak a kormány által delegált további három tagból álló – konzisztóriumhoz telepítő 2015-ös szabályozás hatására szinte teljes mértékben meg is szűnt. A helyzet ehhez képest annyit változik, hogy az állam a továbbiakban már nem is vállal felelősséget az egyetemi oktatásért. Az intézkedési jogokat – beleértve a közalkalmazotti státusukat és viszonylagos védettségüket elvesztő, nem elég hajlékony egyetemi oktatók, kutatók és alkalmazottak indoklás nélküli kirúgásának jogát és lehetőségét – átadja az általa kiválasztott tagokból álló, örökkön örökké uralkodó vagyonkezelői kuratóriumoknak. Ezek működésének teljes dokumentációja titkos (alapító okirat, működési rend, ülésrend, napirendi pontok, jegyzőkönyvek), és senkinek sem tartoznak felelősséggel. Jog szerint nincs felettes szervezetük tehát nem vonhatók felelősségre. Nincs hatályos jogorvoslati lehetőség. Helyette alázatos kérelemmel lehet élni a fenntartó miniszter felé. Hiller István Csatt-ban előadott szövege szerint 400-500 milliárd forintos (akad tudományegyetemi képviselő, aki szerint az összeg legalább egy nagyságrenddel több) közös vagyont tolt ki a negyedik Orbán-kormány önkén(y)tesen, amely fölött az intézkedési jogát így elveszítette az általa képviselt közakarat.

„Szerencsétlen az az oktatáspolitika, mely nem abból indul ki, hogy az oktatás finanszírozása állami feladat, hanem az önfenntartás pályájára tereli, a piaci szereplőkkel való versenyre kényszeríti az egyetemeket. Ez a kényszer eleve autonómiát csökkentő tényező. Az oktatási és kutatási tevékenységet nem önértékén, hanem közvetlen gazdasági hasznai szerint méri, és az intézményeket akadémiai hivatásuk háttérbe szorítására kényszeríti” – adta tudtára mindenkinek Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem professzora. Ez egyike azoknak az éles képeknek, amelyek bizonyosan velünk maradnak, még akkor is, ha az egyetem rektora időben nem adott ennek elmondásához számára a Szenátus ülésén szót. Szerintem nem a rektor dicséretét zengi majd a közeljövő, de ez legyen már az ő keresztje.

Darvas Béla

Megosztás