(K+F+I pillanatképek No42)
Két részen vagyunk túl, de Pálinkás József gondolatait még nem igazán értük tetten. Az Akadémia elnöke is helyzetének foglya. Figyel, és megteszi, ami lehetséges. Nem nyithat egyidejűleg túl sok frontot, a gyakorlatban megközelíti, de nem éri el a textúra szakítási pontját. Gondolataiban viszont folytonosan előreszalad, ahogy valamennyien. Kaptam Pálinkás Józseftől egy könyvet, ami a 2008-2014 közötti a beszédeit foglalja össze. Egyen/súlyban címe, és Kindert Judit szerkesztésében a Magyar Tudományos Akadémia adta ki. Ízléses borítóját a szürke két árnyalata választja ketté. A könyvet olvasva és abból készülve (szürkével kiemelt részek mutatják majd azokat a szemelvényeket, amikre sorban a kérdéseim támaszkodnak) sejtem, hogy egyénisége, ha nagyon puritán is, messze átlépi a black & white határait.
Interjúkészítés közben kitört a koronavírus-járvány, és már nem tudunk személyesen találkozni. A Skype maradt. Őt úgy kell most elképzelni, hogy a Vekeri-tónál napi két órát gyalogolva visszamegy Debrecenbe, én pedig Budapestről egy PC mellől kérdezem. Látom közben az arcából azt, amit a kamera szöge megenged; szóval keveset és csak körvonalaiban. Mi tagadás, hiányzik nekem a harmadik dimenzió. Írásaimban korábban sokszor megcsipkedtem, de soha nem a személyeskedés vezetett, most sem más, mint a törekvéseinek megértése – azt hiszem, ilyen hosszú szolgálat után ezt abszolút megérdemli –, de ehhez nem kerülöm ki azt, amit meg kell kérdeznem. Tiszteletteljes ellenpont szeretnék lenni, amiben van némi gyakorlatom, és persze olyan kérdésem is van, ahol tudom a választ, de az szeretném, ha ő mondaná ki, ő már örökké az MTA volt elnöke marad.
A tudomány szóval sokan és sokféleképpen visszaéltek. Nálunk valahogyan kialakult az akadémiai kutatás minőségjelzése is. Mindig is irritált az elitista szemlélet. Egy kutatói értekezleten akaratlanul azzal leptem meg az igazgatómat, hogy egy valóságos kutató számára lényegtelen, hogy mi van a munkahelyének kapuján kiírva. Hogy látod ezt?
Válasszuk ketté. Egyetem esetében el tudom fogadni ezt a hozzáállást. Egy kutató azt fogja hatékonyan művelni, ami igazán érdekli. Vannak azonban speciális célra létrehozott kutatóintézetek, amelyeknek tematikája meghatározó. Itt az eredeti cél nem hagyható teljesen figyelmen kívül.
Ezt a célon túl a felszereltségre is érted, hiszen egy intézet ezen át is behatárolhatja a kutatójának lehetséges témáját és teljesítményét? Nem tartom véletlennek, hogy nemzedékemben igen sokan hosszabb külföldi útról hazatérve szereztek tudományos címet.
A kutatói szabadság inkább a módszerekre vonatkozik. A fő profiltól való gyors eltávolodás egy kutatóintézetben nem szerencsés. A Max Planck Intézetekben az új igazgató új témát hoz, és az intézet tevékenysége abba az irányba fordul. Nem jó tehát az sem, ha egy intézet témái teljesen változatlanok. Ilyenkor a haladás lassul.
Ítél-e a tudomány aszerint, hogy mit érdemes és mit nem érdemes kipróbálni? Lehet-e emiatt rossz közérzete egy kutatónak, mint †Szilárd Leónak volt? Ma talán a géntechnológiával éljük át ugyanezt az érzést, és ebben a Magyar Tudományos Akadémia elnökei egészen Lovász Lászlóig bizonytalanok voltak. Ő nyitotta szerintem indokolatlanul ezt frontot a hazai agrárpolitika és az Akadémia (44. kép) között?
Nehéz kérdéseket teszel fel, de gondolkodásra serkentők. A tudományban is vannak divatos témák. Ezeket a tudomány belső logikája hozza elő. Más kérdés a külső megítélés, netán tiltás. Tellerrel beszélgetve mondta egyszer, hogy amit megtiltanak az egyik helyen, azt a munkát majd elvégzik máshol. A kutatásban óvatosan kell bánni a tiltással. Az alkalmazásban kell észnél lenni. A genetikában az alapok megismerése nagyon fontos, és ma ezt – azt hiszem – senki nem vitatja. A tudásalkalmazás már más, ott egyéni érdekek is jelentkeznek (a kutatók is emberek), ezért ennek szabályozása helyes.
44.kép: A géntechnológia hazai szószólói 2005-ben – Dudits Dénes, Venetianer Pál és Balázs Ervin (forrás)
Szabályozás viszont csak tudásra épülhet. A nukleáris fegyvert egy demokratikus országban fejlesztették ki, de mi lett volna, ha egy diktátor országában szakad át hamarabb a célszalag. A Japánban való felhasználás megítélésébe most nem szeretnék belebonyolódni. Ami megtudható, azt meg kell tudni, de etikusan kell felhasználni.
A fizikai és genetikai tudásunk produkált olyan etikai ügyeket eddig, ami komoly megfontolásokat igényelt. Az atombomba kifejlesztésében részvevő †Szilárd Leó egyetértett a célokkal, de az első felhasználás után azonnal elkezdett azon szervezkedni, hogy ezt az új energiát ne a pusztítás céljaira használjuk fel.
Los Alamosban komolyan felvetődött az, hogy az első nukleáris bombát olyan helyen robbantsák fel, ahol csak elrettentésül bemutatják hatalmas pusztító hatását, de emberéleteket nem vagy csak kevéssé veszélyeztetnek, de végül Hirosimát választották, ami emberéletek sokaságába került. A tudósoknak – nem is vitás – kötelességük a figyelmeztetés is, azaz világosan elmondani a döntéshozóknak egy felfedezés, egy technológia előre látható hatásait. A géntechnológia esetében is fontos ez.
A géntechnológiát illetően világosan szétválik az egészségügyi és mezőgazdasági géntechnológia megítélése. A gyógyszerészeti géntechnológia nagyon komoly sikereket ért el eddig és ennek megfelelően az európai fogadtatása is jó. Ezzel szemben a mezőgazdasági géntechnológia Európa fanyalgását váltotta ki (ez főként a nemzeti fajtakincs védelmére vezethető vissza, és már közgazdasági indokrendszernél kötünk ki), ami civilszervezeti közreműködéssel fogyasztói ellenállásba ütközött.
Ahol a gazdasági érdek belép, ott a közéleti konfliktusok megérkeznek.
A géntechnológia területének másik nagy baja, hogy a pályázati támogatása 2000 óta nem megfelelő. Hazánkban nemcsak a géntechnológusokat, hanem a környezettudományi területen dolgozókat is egyidejűleg sújtotta, hogy ilyen típusú kutatásokra nem volt pályázati pénz. Az Európai Unió sem kezelte ezt a prioritásai között. Géntechnológiai kutatásokhoz igen sok pénz kellene. Egy új GM-fajtacsoport kifejlesztéséhez a hazai GDP sem elégséges. Elnökséged alatt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban sem indultak ilyen kiemelt géntechnológiai programok.
Valóban nem indultak. Volt egyfajta ellenérzés a géntechnológiával módosított növényekből készült élelmiszerekkel kapcsolatban, ami súlyosan esett latba. Indíthattunk volna elvileg ilyen kutatásokat (2015-ben indultak el a támogatási programok), de talán a géntechnológiai kutatások lobbiereje sem volt ehhez elég erős. A pályázatokra fordítható forrás szűkös volt, és ez sok mindent magyaráz.
A lobbierőről eszembe jut, hogy a mai Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ intézeteinek átvilágításában részt vettem, így a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézetének esetében is ott voltam. Számomra meglepő volt, hogy a bizottság nemzetközileg ismert növényi géntechnológusa – Nagy Ferenc – nálam sokkal szkeptikusabb volt az eredményalkalmazást illetően, és ez nem volt másként az elnök Heszky László esetében sem. Talán ez is hozzájárult az akkori lobbierő gyöngeségéhez. Az is lényeges, hogy Dudits Dénes csoportján kívül (MTA SzBK) nem volt sikeres teljesítő. A martonvásári kutatások nem voltak eredetiek, és inkább a fejlesztés kategóriájába tartoztak.
Az Alaptörvény – ami a hazai helyzetet eredményezte – elfogadásakor én nem tartottam helyesnek a géntechnológiával kapcsolatos kitételt. A tudomány egy-egy tudományos kérdésre adott válaszai nem szabályozhatók törvényben. Nem az Alaptörvénynek kell kimondani az energiamegmaradás elvét sem. Az is igaz, hogy nem volt elég erős hazai kutatócsoport ezen a területen.
45.kép: Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József (forrás)
Ráadásul ezt illetően az Alaptörvény szövegezése is helytelen volt, hiszen nem bizonyított egészségügyi okai vannak a mezőgazdasági géntechnológia elutasításának. Ezt a hazai fajtakincs védelmére kellett volna alapozni, viszont kérdés, hogy ez a szabadkereskedelem oldaláról jogilag járható vajon.
Jogilag ez lehet, hogy így van. Azonban az ilyen szabályozásnak is törvényben és nem az Alaptörvényben (Alkotmányban) van a helye. Igaz, én azt sem tettem volna bele, hogy Magyarország fizetési eszköze a forint. Mi lesz pár évtized múlva? Összegezve a tudományos kérdésekben – ahogy az Alaptörvény máshol fogalmaz – az állam nem illetékes. Sokszor fogalmaznak úgy is, hogy tudományos igazságok kérdésében csak a tudomány képviselői foglalhatnak állást. Ez is pontatlan megfogalmazás. A tudományos igazságok kérdésében valójában a természet vagy az idő foglal állást.
A MTA doktora (DSc) rang elvileg nemzetközi teljesítménnyel érhető el nálunk. Mi kell viszont az akadémikusi címhez? Kapcsolati tőke? Valóban indokolt a túlzó tiszteletdíj-rendszer, amit a Kádár-rendszer hajdani sorsegyenlőséget hirdető fizetési rendszerének kompenzálására 1995-ben a Horn-kormány hozott létre, amikor hazánkban a hazai kutatástámogatás a legalacsonyabbra zuhant? Nem anakronizmus ma már ennek a működtetése? Nem változtak volna közben jelentősen a vezetői fizetések?
Az elvárás a legalább háromszor-ötször olyan tudományos teljesítmény, mint a DSc címhez szükséges. A feltételek jelentősen megváltoztak, és anakronizmus a tiszteletdíj. Ugyanakkor a kivezetéséhez idő kell. 10-15 év alatt kellett volna erre sort keríteni és kivezetni a tiszteletdíjat. Létre kellett volna hozni közel 300 kiemelt kutatóprofesszori állást (lásd distinguished chair), és áthidalni azt a méltatlan anyagi helyzetet, ami a Kádár-rendszerben a professzorokat sújtotta. Ezt nem lépte meg senki. Az elnök kétszer hároméves ideje kevés ahhoz (45. kép), hogy valaki ehhez hozzálásson. Az idősebb akadémikusoktól való pénzmegvonás méltánytalan és igazságtalan lett volna. Itthon dolgoztak a magyar tudományért, gyakran igen szerény anyagi juttatásért azzal az ígérettel, hogy ennek fejében idős korukban nem kell éhezniük. Az új tagok esetén a fokozatos kivezetés egyébként elképzelhető és talán célszerű lenne, azért is, mert a tagválasztást is befolyásolja ez a tiszteletdíj, ami hosszú ideje nem változott. A kiemelkedő teljesítmények díjazása viszont nagyon fontos. A Lendület-program indítását – amit nagyrészt magaménak érzek – is motiválta, hogy tehetséges fiatalok jó anyagai körülmények közé kerülhessenek.
Részletek az Egyen/súlyban című könyvből
– „A valódi tudomány jellemvonásai: a következetesség, az alázat, az érdekmentesség, a kételkedés, az eredetiség és a közösségiség a rossz fordításban elferdülnek. Felszínességgé, nagyotmondássá, célfüggőséggé, (ön)kritikátlansággá, utánzássá és csupán az egyén érdekeit szolgáló szándékokká torzulhatnak. Kérdés nélkül létrehozott válaszokká.” […]
– „Talán a tudomány elefántcsonttornyában élők is megértik, az emberek sorsáról döntést soha nem hozók is belátják, hogy néha nem dönteni sokkal rosszabb, mint nem a legjobb döntést meghozni, és vannak pillanatok, amikor megértik Teller, Szilárd, von Neumann, Enrico Fermi, Robert Oppenheimer határozott álláspontját az atomfegyver kifejlesztése kapcsán.” […]
– „A kiválóságnak érvényesülnie kell, értékké kell válnia. Ez az alapvetés jelölte ki a következetesen és egységesen teljesítményelvű Doktori Szabályzat sarokpontjait, az MTA doktori cím megszerzésének követelményrendszerét. Megerősítette, hogy a legmagasabb hazai tudományos fokozat, az MTA doktora cím rang és érték: kitüntetés és felelősség is egyben.” […]
– „Egyetemeink nagyrészt részegyetemek voltak. Számos intézmény provinciálisan működött, párttitkárokkal bratyizó, feudalisztikus vezetéssel, amely diplomákat és doktori címeket [dr. univ.] osztogatott. Számos intézmény képzési területének iparágai – korábbi formájukban – lényegében megszűntek. […] A szakalapítási, a szakindítási és a doktoriiskola-alapítási, az egyetemalapítási és a főiskolából egyetemet hullámot leginkább az aranylázhoz tudnám hasonlítani. […] Mindenféle abszurd szak alapítására érkezett kérelem. Néhány egyetemen minden professzor külön doktori iskolát akart.” […]
– „A tudománynak is szüksége van az önmagával való szembenézésre, amit a közösségért való felelősségből kívánunk meg tőle. Mi tudománnyal foglalkozók ne tegyünk úgy, mintha kétféle tudományosság léteznék: magas és köztudomány. […]
– „A korlátok nélküli szabadság veszélyes illúzió. Önök jól tudják, hogy a tudománynak áldozott élet, a tudósi pálya sem korlátok nélkül szabad. Kötöttségek, kényszerek, kihívások szigorú szorításában kell megszolgálnunk, hogy a hiteles ismeret megszülessen. Mégis a szabadságnak dolgozunk (46. kép).”
Pálinkás József
46.kép: A 2011-es MTA vezetés: Dudits Dénes alelnök, Csépe Valéria főtitkár-helyettes, Pálinkás József elnök, Németh Tamás főtitkár, Szász Domokos alelnök, Maróth Miklós alelnök (forrás)
Politika részéről ért azért kritika, hogy az akadémikusi tiszteletdíj magas?
Politikusok ezt nem feszegették. A Magyar Művészeti Akadémiát 2012-ben hozták létre, amely hasonló életjáradékot biztosít művészek számára. Ez a kiadás sem volt akkora tétel, hogy a politikát érdekelje.
A Kádár-rendszerben jártam Debrecenben egyetemre, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy „párttitkárokkal bratyizó, feudalisztikus szemléletű” lett volna. Tényleg ilyen rossz a véleményed a Kádár-kori egyetemekről?
Egy szövegből idézel, de fontos, hogy milyen szövegkörnyezetben, és mikor mondtam ezt. Abban a rendszerben, hogy ki a vezető, az politikai döntés volt. A megyei párttitkárnak beleszólása volt abba, hogy ki legyen az Atommagkutató Intézet igazgatója vagy a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora. Nem volt helyes gyakorlat. A beleegyezésük kellett a vezetők kinevezéséhez, ezzel kevésszer éltek ugyan, de lehetőségük volt rá.
Ezt belátom. Az én tapasztalataim szerint a kései Kádár-korban a vezetők együttműködők voltak. Nem kellett ugyan, hogy minden vezető párttag legyen, de karakteres ellenvéleménye sem lehetett. Intézetemben a kutatói értekezletek rendszeresen úgy kezdődtek, hogy az igazgató ismertette, hogy mit üzen az MTA párttitkára, Teplán István.
Az együttműködés és a kutatóintézet működésének biztosítása, bár két külön dolog, de mégis függvénye egymásnak. Élni és működni kell! A kutatóintézeti értekezlet nem az a fórum, ami a politikai változásokat kikényszerítheti. Ártani nem ártott az ismertetés, egyébként pedig feltételezem, hogy az igazgató irányított, ahogy jónak találta. Az intézetedből †Jermy Tibor nagyon közel állt hozzám.
Hozzám is. Mondhatom azt, hogy az egyik példaképem volt. Idős korában a feleségével református idősek otthonába költözött, ahol kiegyensúlyozott módon élt. Kilencvenévesen is nagyon világosan gondolkodott, de már nem lehetett arra rávenni, hogy írjon. Azt mondta, hogy arra már nem képes. Mondtam neki, de igen. Azt válaszolta igaz, de mégsem.
Érdekes, hogy ilyen távoli területeken dolgozva mennyi közös ember van múltunkban, aki hasonló hatást gyakorolt ránk, mint †Jermy Tibor és †Szalay Sándor.
Igen, mert megmutattak valamit, ami a tudománytól független, ami valószínűleg az emberségük.
Így van, mint embert, mint tudóst nagyra tartom Tibor bácsit. Ez a két tulajdonság nem feltétlenül jár együtt. Nagyon szerencsés, ha a vezetőnél összejön ez a két tulajdonság.
Visszatérve az egyetemi állapotokra. Nekem a mai előképzettségről alakult ki rossz véleményem, ahol alapozó tárgyak is elkerülhetők. Hovatovább az akkori képzés sokkal átgondoltabb és célirányosabb volt, mint amit ma a hazai agráregyetemeken látok. Lehet szerinted genetikai ismeretek nélkül növénytermesztést vagy állattenyésztést oktatni? Lehet szerinted fenntartható módon agrokemizálni, ha az alapvető agrokémiai és toxikológiai ismeret hiányzik?
A jelenlegi egyetemi képzésről nekem sincs jó véleményem. Sokáig halogattuk a döntést a kétszintű (alap- és mester-) képzésről, és 2004-ben nagyon gyorsan hoztuk tető alá. Ezért aztán sokféle hibával működik ez a rendszer. Például túlságosan sokféle szak működik az egyetemeken, ami nem szerencsés. Ez abból a téves elképzelésből indul ki, hogy az egyetemen pontosan megtanítják azt, amit majd a munkahelyen tudni kell. Ez azonban nincs így. A gyakorlat nagyon gyorsan változik. Jó alapképzettséget kell adni, amivel nem lesz nehéz a konkrét feladatokat megtanulni.
Meghirdetett agrárszakok
Alapképzés – élelmiszermérnöki; földmérő és földrendező mérnöki; kertészmérnöki; lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki; mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki; mezőgazdasági mérnöki; mezőgazdasági szakoktató; szőlész-borász mérnöki; tájrendező és kertépítő mérnöki; természetvédelmi mérnöki; vadgazda mérnöki; vidékfejlesztési agrármérnöki
Mesterképzés – állattenyésztő mérnöki; élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki; élelmiszermérnöki; fenntartható takarmányozás; kertészmérnöki; környezetgazdálkodási agrármérnöki; mezőgazdasági biotechnológus; mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki; mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki; növényorvosi; növénytermesztő mérnöki; ökológiai gazdálkodási mérnöki; szőlész-borász mérnök; tájépítész mérnöki; takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki; természetvédelmi mérnöki; vadgazda mérnöki; vidékfejlesztési agrármérnöki
Szakmérnök-képzés – agrár- és vidékfejlesztési; agrárágazati gépüzemeltető; agrárdigitalizációs; agrárgazdasági; agrárinformatikus és ökológiai modellező; agrárlogisztikai; agrármarketing és kereskedelmi; alternatív növénytermesztő; biológiai talajerő-gazdálkodási; borkereskedelmi; csokoládé-, kávé-, teakészítő; dísznövényalkalmazási; élelmezésszervező; élelmiszer-termékpálya; élelmiszerlánc-biztonsági; élelmiszerlánc-nyomonkövetési; erdőpedagógiai; faiskolai termesztési; fásbiomassza-termesztési, agroerdészeti; favizsgáló és faápoló; fenntartható mezőgazdasági; földmérő, geoinformatikus; gabonatárolási; gombatermesztési; gyógynövényismerő és -felhasználó; gyűjteményes kertek kezelése; gyümölcs-zöldség feldolgozó; gyümölcstermesztő; halászati; integrált gyümölcstermesztési; juh- és kecskeágazati; kertészeti; kertészeti termékmenedzser; kertészeti vállalkozásfejlesztési; környezeti adatelemző és kísérlettervező; környezetinformatikai; legeltetésre alapozott állattartási; mesterszintű erdőfeltárási; mesterszintű erdőművelési és erdőhasználati; mesterszintű erdőpedagógiai szakmérnök; mesterszintű természetiörökség-védelmi; mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási; mesterszintű vadhigiénikus; mezőgazdasági értékbecslő; mezőgazdasági környezetgazdálkodási; mezőgazdasági szaktanácsadó; növényvédelmi; ökológiai gazdálkodó; pálinkamester; precíziós agrárgazdálkodási; precíziós mezőgazdasági; regionális és térségi vidékfejlesztő; sertéstenyésztő; sörfőző mester; szarvasmarha-tenyésztő; szőlő- és borgazdasági; szőlőtermesztő és borász; tájgondnok; talajerőgazdálkodás; talajtani (erdészeti termőhelyfeltárási); talajtani; tejipari; természetiörökség-védelmi; terület- és településfejlesztési; vadgazdálkodási igazgatási; vetőmag-gazdálkodási; vidékfejlesztési menedzsment és marketing; vidékfejlesztő menedzser; zöldfelület-gazdálkodó; zöldséghajtató és gombatermesztő; zöldtető-építő
A most hirdetett szakokat (korábban ennél is több volt) illetően a mezőgazdaság nagyon is elől lohol. Nekem nagyon szétaprózottnak tűnik ez a fajta képzés. Mi eredményezte vajon ezt a jelenséget?
Ez így nekem is nagyon sok szaknak tűnik. Egy érettségizett szülőnek képesnek kellene lenni eligazodni azon, hogy az egyes felsőoktatási szakok mit is jelentenek valójában. Ezeken az elnevezéseken elég nehéz eligazodni. Különösen a szakmérnöki szakok esetében. Azt hiszem, hogy ezt a sok szakot is az eredményezte, hogy szinte minden gyakorlati problémára kreáltak egy szakot. Nyilván valakinek érdeke volt, hogy legyen valamilyen szak, az intézmény pedig nem mondta azt, hogy fölösleges, vegyen elő az illető egy szakkönyvet és nézzen után a problémának. Érdekes lenne megnézni, hogy melyik szakon hányan végeztek.
Ugye jól érzem, hogy a tudományegyetemi képzés keretében a tárgyak egymásra épülése áttekinthetőbb?
Én úgy ítélem meg, hogy az általam ismert képzésekben igen. Ezt a véleményemet a fizika, kémia és matematika területeiről mondom. Az átalakítás sikertelenségét vagy éppen fölöslegességét – mert van ilyen vélemény is – az mutatja, hogy a szakok között nincs átjárás. A fizika területén például ez a helyzet, vagyis a fizikus BSc-vel nem igazán lesz kémikus később valaki. †Teller Ede és †Wiegner Jenő egyébként kémikusok voltak, és fizika területén alkottak maradandót. Van tehát ellenkező tapasztalat is. Persze ma a tudományos kutatás specializáltabb, mint száz éve.
47.kép. Maróth Miklós és Orbán Viktor (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)
†Szilárd Leó példáján tudjuk, hogy a tudás alkalmazása esetenként súlyos lelkiismereti válsággal járhat együtt, és ő például az életmódra vonatkozó tízparancsolattal is szolgált. Neked hol húzódtak elnökként a határaid?
Közösségben mindig vannak keretek. Jó vezető számára fontos, hogy miként tud együttműködve vezetni. Sokszor el kellett gondolkodnom azon, hogy mennyire lehetek öntörvényű, illetve mennyire kell a közösség véleményét figyelembe vennem. Ha már a könyvemet idézed, itt is egyensúlyra van szükség.
Az elnökséged alatt négy alelnököd volt. Méltatnád-e őket?
Az MTA adminisztratív vezetői az elnök, a főtitkár és helyettese. Az alelnököknek konkrét adminisztratív feladata kevés van, az is inkább intellektuális jellegű. Az alelnökök feladatait az elnök delegálja. Kétségtelen, hogy a tudományterületek véleményének becsatornázása az ő feladatuk. Nem lobbisták, hanem a kiegyensúlyozó szakmai háttér szerepét töltik be. Az ő feladatuk továbbá az Elnökségi álláspontok közvetítése a szakmai osztályok felé.
Az egyik volt alelnököd Maróth Miklós (47. kép) most az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke. Meglepett ez a fordulat?
Meglepett, hogy elvállalta. Nehezen találtak erre a tisztségre embert, hiszen az MTA a kutatóhálózatának kiszervezése az akadémikusok döntő többségének rosszallásával találkozott. Meglepett, hogy ilyen idősen elvállalta egy olyan kutatóhálózat vezetését, ahol a tudomány húzóerejét természet- és élettudományok adják. Nyelvészhez, történészhez ezek az intézetek nem eshetnek túl közel.
Ha már science és study érintőleges találkozási pontjához érkeztünk, a mezőgazdászok körében makacsul tartja magát az állítás, hogy a mezőgazdasági tudományról nem vagy nagy véleménnyel.
Ez félreértés. Én azt mondtam erről, hogy ez igen összetett terület. Itt sok olyan tevékenység van, ami inkább mérnöki. Három szakembercsoportot láttam: agrárközgazdászt, biológust és a tényleges mezőgazdászt. Ezért az itteni tevékenységek nem vethetők össze. Hasonlít összetettségében és persze ellentmondásaiban is a Műszaki Osztályhoz.
*
Az előző rész linkje. A cikksorozat az alábbi helyen olvasható egyben.
(folytatása következik)
Darvas Béla
(Fapados agrokemizálás No58) „Egy kis cigaretta, valódi finom,/ oly illatos, enyhe, mint rózsaszirom./ Szippantani jó, na de vége hamar,/ csacsi...
(K+F+I No86) Villáminterjú Simon Gergellyel Most, akkor vessünk egy pillantást az Éltex Kft-re, hiszen mostanában elég nagy gyakorisággal került a...
(K+F+I No85) Villáminterjú Bodnár Zsuzsával Lakossági bejelentés után márciusban a Greenpeace környezetvédelmi civilszervezet által finanszírozott akkreditált mérések (Eurofins ASH Kft.)...
(K+F+I No84) Nem állíthatom, hogy ez a hátsóudvari kakasviadal sok örömmel szolgált nekem. K+F+I-nek sem nevezném, inkább annak antitételéről lesz...
