(Fapados agrokemizálás N^o2)

Biztos voltam benne, hogy nem lesz majd ez egyszerű menet. Az IARC (az ENSz Egészségügyi Világszervezetének Rákkutatási Ügynöksége) jön, lát és győz, majd a glyphosate megszégyenülten távozik. Azonban még így is érnek meglepetések. Nézzük először a hazaiakat.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

2016. április 22-én a Növényvédelmi Bizottság (NB) Székács Andrást kérte fel, hogy tájékoztassa a glyphosate ügyében. Az előadás-összeállításában, mint társzerző közreműködtem, de az NB elnöke nem tudott fogadni az ülésen, mint szakértőt, bár azon aztán tizenöten is bent ültek, akik nem voltak a bizottság tagjai. A géntechnológiai hatóság FM-es tagjai külön csak ezért jöttek, aztán a napirendi pont után távoztak. Elég kevés érdemi hozzáfűznivalójuk volt, csak a szakértőjük szólalt meg párszor.

De például a Bayer Hungária Kft. képviselője is részt vett a neonikotinoidok tárgyalásán, miközben „saját termék” szintjén – clothianidin (Poncho) és thiacloprid (Biscaya, Calipso) – személyesen érintett volt. Tovább is ragozhatom: a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesületet (NSz – vezetőségi tagjai nemzetközi cégek jelenlegi vagy korábbi alkalmazottjai) tagként a Syngenta Magyarország Kft. munkatársa képviseli, aki úgyszintén termékszinten (thiamethoxam: Actara, Cruiser) érdekelt.

Egy efféle bizottságban – ha lenne összeférhetetlenségi nyilatkozat – elő sem fordulhatott volna, hogy a miniszter termékgyártásban vagy -forgalmazásban érintett személyt tagként kinevezhessen. Nem azt mondom, hogy egy efféle ülésre meghallgatásra nem kell meghívni a termék gyártóját (védje az áruját, ha tudja), de nem bizottsági tagként. Komoly baj ezzel a „civilszervezettel” (NSz), hogy nem közhasznú. Mit keres akkor közérdekű ügyek véleményezői között. S jelenléte nem csak társadalmi szempontból aggályos, de a piac miatt is, hiszen ez esetben egy kiemelt képviselet kereskedelempolitikai szempontokból megkülönböztetett helyzetbe kerül a többiekhez képest. A Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság (GEVB) delegálási jogainak kialakításában nem volt nehéz ezt belátni.

Részvételem nem kívánatosnak minősítésének oka – derült ki közvetetten a nevezett ülésen – Fazekas Sándor miniszternek írt nyílt levelem volt, ami éppen az NB összetételének szakmai kiegyensúlyozatlanságát bírálta. Voltaképpen – ha jobban meggondolom – nem ért engem kár: adni akartam, de az NB elnöke nem kért belőle. Nem most nyilvánított engem először persona not grata-nak a növényvédőszer-lobbi, e minősítésük nélkül talán már furcsán is érezném magam.

A növényvédő szerekről az Élet és Irodalom-ban írt cikkeim miatt a Spriccklub prominensei a lindane (ezt az IARC éppen mostanában minősítette félévszázados tradíciójú programjának preambuluma szerinti 1-es kategóriába, vagyis emberen bizonyosan rákkeltő) hatóanyagot beszállító Rhône Poulence képviselőjének (ma az NSz elnöke) kérésére megtették már ezt korábban (lásd „Virágot Oikosnak” 56-57 old.). Viszont mutatkozik lényegi különbség a hatósági reakcióban: a rendszerváltáskori minisztériumi vezetés nem zárkózott fel nyilvánosan az „akcióhoz”, míg a mostani már aggálytalanul.

Lehet, hogy ez a mostani igen érzékeny periódus a Miniszterelnöki Hivatal átszervezési tervei miatt, ami a NÉBIH-et is érinti. Az átszervezési javaslat tudomásom szerint a túlságosan felduzzasztott állami adminisztráció csökkentéséről szól. Kell-e közhasznú és valóságos teljesítményt nálunk félteni? Az a jó kérdés, hogy mi duzzasztja a hatósági adminisztrációt, miért gyűjt adatokat, ülésezik/értekezik/javasol lázasan, miközben önmaga körül forog, és teljesítménye a társadalmi befektetéshez képest csak szerényen kapcsolódik a társadalmi érdekekhez?

Kaptam a napokban egy válaszüzenet-féleséget a bizottság egyik kereskedő képviselőjétől (bár az én levelem egyértelműen nem neki volt címezve), hogy bármikor vitatkozna velem. Derék dolog, de nincsenek kereskedelmet érintő érveim. Nem adok el semmit: sem olcsóbban, sem drágábban. Nem árusítok. Kritikus helyzetben környezetanalitikai, toxikológiai és ökotoxikológiai területeken érvekkel szolgálhatnék. Ilyen kompetenciát viszont az NB tagok többségénél nem látok. Ha viszont az NB szerkezetéről vitatkoznánk, annak akkor lenne értelme, ha az ügyben döntéshozó jelentkezne vitára, aki a vita kimenetelét követően intézkedni is tudna. Egyébként csak műsort csinálnánk.

A problémám az ebbéli hazai döntéshozással egyébként többrétű. Úgy tűnik, hogy az NB április 22-én először tárgyalta a glyphosate ügyét, de az egyeztethetetlen hozzászólások miatt mindjárt ígéret is elhangzott, hogy a következő ülésen sor kerül a folytatásra. Az egyetlen pozitívum, hogy legalább az állományszárításra való alkalmazásának tiltásába beleegyeznének. A kérdésben ez idáig ismert és egyértelmű hazai állásfoglalást kizárólag a parlament két bizottságát (Mezőgazdasági, továbbá Fenntartható Fejlődés Bizottságok) szaktanácsoló GMO-Kerekasztal adott 2016. március 23-án, s ebben a glyphosate kivonását vagy igen szigorú korlátozását javasolta. Nem lesz ez elkerülhető, szóljon visszatérően és fölöttébb harsányan is a technológiai háttér vokál arról, hogy a hatóanyag „pótolhatatlan”.

Mire alapozta viszont a kormány glyphosate-tal kapcsolatos eddigi álláspontját, mely szerint Magyarország számára rendben való lett volna az engedélyezés 15-éves hosszabbítása is. Sőt, a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottsága elnöke (Sallai R. Benedek) napirendre sem vehette ennek a kérdésnek a tárgyalását. Ez azért már történelmi léptékű botrány – egy környezetvédelemért felelős parlamenti bizottságot nem érdeklik a hazai érvek és ellenérvek egy rákkeltéssel gyanúsított, széleskörűen elterjedt, élelmiszer növények termelésére használt technológiával kapcsolatban, miközben a hatóanyag megjelenik a felszíni vizekben (nálunk is), a sörben és a borban, a péksüteményekben, a tamponokban és a vizeletben. Belép tehát a véráramba és az állampolgárok testében kering. Talán az anyatejben is megjelenik. A kormánypárti többség szerint azonban inkább várjunk az Európai Unió határozatára. Elnézést kérek (vagy talán nem is) a most következő kérdésért: mennyire képviselői vagy nemzeti teljesítmény a kollektív várakozás?

A fentiek alapján úgy tűnik nekem, hogy semmilyen hazai indokrendszer nem áll szemben a GMO-Kerekasztal véleményével, hiszen az agrártárca által irányított NB még csak most kezdte a tárgyalásait, és a tények által meg sem érintett növényvédelmi kamara elnöke akár az amatőr használatot sem korlátozná, míg mások számára a tiltás lenne csak az elfogadható megoldás. Közben történt egy előzetes uniós szavazási procedúra, ami hét évre meghosszabbítaná a glyphosate használhatóságát, miközben szigorításokat is kilátásba helyezne. A szavazás leírására – mint abban résztvevőt – Jávor Benedek EP-képviselőt kértem. A két csillag között az ő írása olvasható.

*

2016. április 13-án szavazott az Európai Parlament (EP) a glyphosate engedélyezésével kapcsolatban. Az EP Környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) egyértelműen elutasító álláspontja a plenáris szavazásra benyújtott számtalan módosító indítvány megszavazásával jelentősen megváltozott. A képviselők a glyphosate engedélyezésének elutasítása helyett végül hét évre, de széleskörű korlátozásokkal jóváhagyó dokumentumot támogatta.

A növényvédő szerek európai engedélyezése az EB kezében van, amely az EU Élelmiszer-biztonsági Hivatala (EFSA) véleménye alapján hozza meg döntését. A glyphosate engedélye 2016 nyarán lejár, így azt újra kell engedélyezni, ha továbbra is használni akarjuk. A benyújtott engedélykérelemről az EB megkérdezte az EFSA-t, amely támogató állásfoglalást tett közzé: szerintük a glyphosate egészségügyi vagy környezeti kockázatai nem bizonyíthatóak. Az EB ez alapján a szer újraengedélyezésére készült, ám közbejött az IARC minősítése.

A WHO szakügynöksége a glyphosate-ot rákkeltéssel gyanúsítja. Az EFSA döntését illetően számos eljárási furcsaság felmerült. A tanácsadóinak függetlenségét illetően az EFSA nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy az általa használt tanulmányok szerzői, valamint a biotechnológiai/agrokémiai ipar között nincs összefonódás. Nem véletlenül, ugyanis ezek az ipar által megrendelt munkák voltak. A tanulmányok jó része meglehetősen elavult módszerekkel készült, ráadásul egy részüket az EFSA nem hozhatja nyilvánosságra, hiszen ipari tulajdont képeznek. Mindemellett az EFSA egyik igazgatósági tagja, Székács András munkatársaival együtt olyan eredményeket hozott nyilvánosságra, amelyek alapján a rákkeltő hatás mellett egy további kockázat is felmerült: a hatóanyag és formázóanyagának hormonmoduláns hatása.

Ezek az ellentmondások késztették arra az ENVI-t, hogy ellenvéleményt fogalmazzon meg. Az ENVI álláspontja szerint nem tisztázott kellőképpen a glyphosate rákkeltő természete, egymásnak ellentmondó adatok, eljárási bizonytalanságok tapasztalhatók, ezek fényében pedig – az EU környezetpolitikájának alapját jelentő elővigyázatosság elvét figyelembe véve – nem lehet engedélyezni a glyphosate-ot. Legkivált nem megszorítások nélkül 15 évre, amire az EB készül.

Külön érdekesség, hogy a hormonmoduláns hatás miatt az EB egészségügyi biztosa, Vytenis Andriukaitis is kétségeket fogalmazott meg. Olyannyira, hogy kiegészítő vizsgálatokat kért az engedélykérőtől ennek a kérdésnek a tisztázására – ám csak 2016. augusztus 1.-i határidővel. Azaz akkorra, amikor a glyphosate engedélyét az EB várhatóan már kiadja, anélkül, hogy birtokában lennének a hormonmoduláns hatással kapcsolatos vizsgálati eredmények. Erre a problémára Andriukaitis biztos a zöld frakcióban április 12-én tartott meghallgatáson a kérdésemre nem válaszolt. Pedig meggyőződésem, hogy addig nem szabad engedélyt kiadni, amíg meggyőző bizonyítékok nem támasztják alá a szer ártalmatlanságát, és amíg az erre vonatkozó vizsgálatok le nem zárulnak.

Az eredeti ellenvélemény mellett kitartó „Zöldek”, és néhány további kisebb frakció alulmaradt: az ENVI véleményét szétszedő módosító indítványok sora kapott többségi támogatást. Az ECR frakció (a brit konzervatívok és a lengyel kormánypárt, a PiS alkotta szövetség) már az ENVI-ben is megpróbálta megakadályozni az ellenvélemény elfogadását, ott azonban kisebbségben maradtak. A plenáris ülésen azonban a néppárt (EPP) és a szocialista (S&D) frakció többsége a felpuhított állásfoglalás mellé állt, a liberálisok (ALDE) is megosztottá váltak – miközben paradox módon az ECR egy része még így is túl korlátozónak tartotta az állásfoglalást, és végül nem szavazta meg azt.

Az elfogadott dokumentum 15 év helyett hét évre rövidítené az engedélyt, a glyphosate alkalmazását korlátok közé szorítaná: lényegében csak a professzionális mezőgazdasági alkalmazását engedélyezné, így kiszorítaná a glyphosate-ot a kiskertekből, városi parkokból, és nem engedné meg az állományszárításra való használatot. „Jobb, mint a semmi” alapon a „Zöldek” végül tartózkodtak az így legyengített dokumentum szavazásánál.

Személy szerint én a korlátozásokat tartalmazó állásfoglalás parlamenti elfogadását elhibázott lépésnek tartom, ezért nemmel szavaztam. A hét éves engedélyezés elfogadhatatlanul hosszú.

Az ENVI által előterjesztett, és az EP által megszavazott ellenvélemény – szemben más esetekkel – nem kötelező érvényű. Az EP nem részese hivatalosan az engedélyezési eljárásnak, a vétója, vagy véleménye jogilag nem kötelező érvényű az EB számára. Az EB az EP állásfoglalásával a zsebében úgy dönt az engedélyezésről, ahogy neki tetszik. Tartok tőle, hogy az EP üzenetét az EB nem úgy fogja érteni, hogy milyen korlátozásokat muszáj alkalmaznia. Sokkal inkább úgy, hogy végül az EP is meghajolt a biotechnológiai és növényvédő szeres lobbi előtt, szabad utat engedve a glyphosate engedélyezésének. Ehhez a magam részéről nem kívántam hozzájárulni.

*

Az NB áprilisi ülésén Székács professzor úr glyphosate-ról szóló előadása után sok hozzászólás volt, de közöttük – ahogy hallottam – az előadáshoz szóló érdemit lámpással kellett keresni. Tényekkel nehéz vitatkozni. Hát még, ha a jelenlévők között tagként csak kevés olyan képviselő ül, aki érti is, amiről szó van. Az egészségügy szakértője (Kocsis Zsuzsanna) azt mondta, hogy eddigi vizsgálataikban a glyphosate hatását a készítményeinek toxikus hatása jelentősen felülmúlta. Tiszta sor, hogy a formázóanyagok között is kell a baj forrását keresni.

Súlyos tapasztalatom, hogy a csak gyártás és a növényvédelmi technológia érdekeit (a glyphosate kitűnő hatású és olcsó megoldás a mélyen gyökerező tarackos gyomok ellen) szem előtt tartó közösség nem igazán érti a toxikológia üzeneteit, nem azonosítja az érintettet a glyphosate-tot vizelő önmagával. Nem tanultak ilyesmit a hazai egyetemeken. Az ülésen az egyik kinevezett tag – emelkedett stílus ide vagy oda – felszólította az „aggályoskodókat”, hogy ha a glyphosate-ot betiltanák, akkor lehet hozzá kapálásra jelentkezni, tud napszámot fizetni. Eredeti munkástoborzási kísérlet, bár az ott lévők nem mindegyike tartotta ezt igazán helyénvalónak. A bizottsági elnök viszont hallgatott.

Elég lenne szerintem belátni azt, hogy egy olyan multidiszciplináris „szakmacsoport”, mint a növényvédelem sokféle szempontú mérlegelést igényel, vagyis ilyenkor oda kell figyelni azokra, akik ahhoz értenek, amihez mi éppen nem. Nem elégséges feltétel, hogy a kártevő pusztul és az almánk immáron tekegolyó nagyságú, az is kell, hogy az ökoszisztéma hasznos tagjai életben maradjanak és az egészségünkre se legyen káros, amivel ezt elértük.

Ahogy mesélték, az NB egyik NÉBIH-nél dolgozó képviselője meglepte a hallgatóságot az IARC-t lejárató célzatú véleményével, hogy az csak afféle tudományos „cikkecskékre” támaszkodó gittegylet. Minősítését elnéző mosollyal fogadnák például a Karolinska Institutet bármely teázójában (az Institutet för Miljömedicin-ben talán inkább elmélázó csönddel), de arrafelé nem az NB tagsága fogyasztja a hozott ebédjét. Legalább is én nem találkoztam egyikükkel sem arrafelé. A skandináv egészségügyi álláspontot kialakító onkológus – akivel beszéltem – nem említette akkor, hogy tárgyalt már más magyar érdeklődővel előttem. A NÉBIH szószólója számára az ipar által megrendelt vizsgálatok eredményei talán sokkal hitelesebbnek látszanak. Éleslátását, sejtem, némileg elhomályosíthatja, hogy ő nem toxikológus, és vegyészként egy szerény hazai irodaházban dolgozik. Nekem viszont volt szerencsém már úgy húsz évvel ezelőtt a Berkeley Egyetem zárt levéltárába bejutni, és látni az IARC monográfiájának igen ritka sorozatát. (Növényvédő szakmérnökként is meghatározó volt a gondolkodásomban.) Ma már le is tölthetőek ezek a kiadványok.

Nos, a monográfiákra jellemző, hogy a szakülésen azok vettek részt, akik a kutatást végezték. A nevük azonban nem ott jelent meg, ahol az ő saját eredményük volt megtalálható, hanem az összes név a fedőlapon és együtt. Éppen az invenciózus ipari adminisztráció perlési aktivitása (értsd a tudósok becsmérlése, lejáratása, tönkretétele világszerte régi keletű gyakorlat) miatt találták ki ezt a megoldást, hiszen sok országból származó szakértőt perelni azért, hogy „lejáratják” az eredendően minden gyanún felül álló terméket, meglehetősen nehéz jogi mutatvány. Az 1971 óta működő IARC szakbizottságaiban (a rákkeltő csoportokra eltérő munkacsoport-rendszert honosítottak) toxikológusok, rákbiológusok, rákepidemiológusok dolgoznak. A kockázati alapú megítélésen (EPA és EFSA véleményei) viszont általában mások tudományos adatait „méricskélők” dolgoznak. Nincs figyelmet érdemlő, valóságos szakember, aki ne az első helyen sorolná fel az IARC-t, mint rákkeltéssel kapcsolatos minősítőt.

Az NB tagjai elfogadták, hogy készüljön javaslat a Magyarországon forgalomban lévő glyphosate hatóanyagú növényvédő szerek felhasználásának korlátozásáról. (Akkor mégiscsak baj lenne?) A kiskerti használat és az állományszárításra való használhatóság tiltása már eredménynek volna nevezhető, ha nem is lehet ez a végső cél. Ilyesmit neveznek biztonsági kűrnek korcsolyázásnál, az első hatalmas, az önbizalmat alázó bukás után.

Nézzük azért, hogy a libaúsztatón túl miről fecseg az óceán, vagyis mi történt azt követően, hogy az IARC tudomány által megalapozott véleményét és rákkeltéssel kapcsolatos minősítését az BfR (Bundesinstitut für Risikobewertung, amely véleményét az EFSA a saját véleményeként adaptált) kockázati szempontból megkérdőjelezte. Nem fog senkit meglepni az a hír, hogy az IARC és EFSA kapcsolata mára igen lehűlt, és az IARC ma már közvetlen találkozásra sem hajlandó.

Mit is jelent ez a kockázati alapú megközelítés. Nos, olyan feltételezésekre épül például, hogy milyen dózis elszenvedése nem jár egészségügyi kockázatokkal. Vagyis idetartoznak a naponta egészségügyi kockázatok nélkül elfogyasztható mennyiség (ADI), illetve az ebből levezethető maximálisan elfogadható szermaradék érték (MRL). Az előző részben már vázoltam ennek súlyos ellenmondásait, vagyis hogy az európai és észak-amerikai szakemberek más MRL értékeket tartanak elfogadhatónak, illetve, hogy az EFSA az ADI értéket éppen a mostani kockázatbecslése során emelte 0,3-ról 0,5 mg/testtömeg kg/nap értékre, miközben az embereket illetően jelentős egyéni érzékenységkülönbség létezik. Ennek szorzószámát nem tudjuk, csak becsüljük. Vagyis a kockázatértékelés – akár egy mai PC-játékban – állítható értékeiben kezdőkre (érzékenyekre), átlagosakra és haladókra (ellenállókra), s máris könnyebb vagy nehezebb pályán/kritériumrendszerben találjuk magunkat. A kijött adatok ennek megfelelően általánosságban használható eredménnyel szolgálhatnak. A kérdés csupán az, hogy az érzékenység szempontjából szélső pontokon lévő személyek egészségéről mikor állítjuk azt, hogy az már elhanyagolható. Tessék ezt személyesen végiggondolni, ha ön éppen az, akit túlérzékenység miatt a kockázatértékelés elfogadható veszteségként jelez, vagyis a technológia alkalmazásának elfogadható hozadéka a népesség ezen részének „beáldozása”. Az NB minden tagjának, de Fazekas miniszternek is javaslom ezt végiggondolni.

Nézzük a konkrét példán a glyphosate esetében. A 0,5 mg/testtömeg kg/nap érték nem számol a hormonmoduláns, a krónikus (hosszú kitettség) és a hepatorenális toxicitás hatásaival (3. ábra). Ezek bekövetkeztét engedélyezi az EFSA által használt ADI érték, amivel számítását végezte. A kockázatértékelés tehát súlyos valamennyinket érintő egészségügyi hatásokat figyelmen kívül hagy. A hatások közül csupán az egyik a rákkeltő hatás. Most a világ még csak ezen vitatkozik és próbálja megérteni az álláspontokat, de hamarosan szembesülnie kell majd azzal, hogy több mint ezerszer alacsonyabb koncentrációban is léteznek veszélyes hatások.

2015. március 20.-án az IARC bejelenti (11 ország 17 szakértője vett részt a munkában) öt növényvédőszer-hatóanyagra vonatkozó karcinogén minősítését. 2A (valószínű humán rákkeltő) minősítésű rákkeltő kategóriába sorolja a malathion (valamikor nálunk is sokat használtak belőle települések szúnyogállomány-gyérítésére) és diazinon (hosszú ideig nálunk is a leggyakoribb talajfertőtlenítő szer volt) rovarölő szereket és a glyphosate gyomirtót, míg 2B kategóriába (lehetséges humán rákkeltők) a tetrachlorvinphos és parathion rovarirtókat. Ezek közül Európa számára az említett rovarölő szerek már csak a kínos növényvédelmi múlt részei. Nem használhatjuk ezeket régóta, és most nincs ezek körül semmiféle vita. Nincs üzlet, hát mindenki helyesel: az IARC végre megmondta. A fogyasztó pedig azt gondolhatja, hogy jobb későn, mint soha, már ami az ebbéli tudására vonatkozik. Nem így a glyphosate totális gyomirtó esetében, ami a vezető üzlet a növényvédőszer-iparágban.

3.ábra: A különböző biológiai hatások megjelenése glyphosate koncentrációjának függvényében (Forrás: Mesnage és mtsai, 2015)

Az IARC ráadásul közismerten óvatos minősítő. Nem úgy, mint az EPA, amely gyorsan kijelent valamit/minősít, de aztán esetleg visszakozik. 1985-ben az EPA-nál a glyphosate C minősítést (lehetséges humán karcinogén) kapott. 1991-ben azonban ezt a minősítést visszavonta, és E csoportba (bizonyosan nem humánkarcinogén) sorolta át. Ez az a kategória, ami előtt kísérleteket végző értetlenül áll. Azt lehet állítani, hogy bizonyos kísérleti körülmények között és vizsgálati módszerekkel rákkeltő hatás nem mutatható ki, de hogy ez bizonyosságot jelentene azt illetően, hogy más vizsgálatokban és módszerekkel ilyesmi nem mutatható ki, az bizonyosan nem következik ebből.

2015 októberében a Monsanto-val szemben több magánszemély is pert kezdeményezett, amennyiben rosszindulatú betegségeiket a glyphosate hatóanyagú Roundup gyomirtóra vezették vissza. A per kimenetele megjósolhatatlan. Nem lehet erre nagyon könnyen rálegyinteni, hiszen a PCB nevű ipari felhasználású vegyületek esetében – a glyphosate-hoz hasonló okokból – már közel hétszázan perlik a Monsanto vállalatot és a gyártásban érdekelteket.

2015. november 12-én az EFSA nyilvánosságra hozza a véleményét, ami nem tartja valószínűnek, hogy a glyphosate rákkeltő. Volt, aki ezt úgy kommentálta, hogy a Monsanto (4. ábra – további összefonódások lásd itt) és a többi gyártó (nálunk: Adama, Agria, Agro-Chemie, Arysta, Barclay, Cheminova, Dow, Nufarm, Pinus, Sharda, Sinon és Syngenta) fellélegezhetett. Veszített a tudomány? – kérdezte címében ez a cikk. Nos, rövidtávon szokott, hosszútávon soha.

4.ábra: A Monsanto „vezetői kapcsolatai” az Egyesült Államokban 2012-ig (Food & Water Watch)

Az IARC és az EFSA véleményei közötti jelentős különbséget eredményező tényezők: (i) az EFSA csak glyphosate hatóanyag hatását vizsgálta, míg az IARC a gyakorlati szempontból fontos készítményeket is. Ez utóbbiban a formázására használt fagyúamin-származékok (pl. POEA) önálló toxicitása jól ismert és nem elhanyagolható toxikológiai szempontú; (ii) az IARC veszély alapú elemzést végzett, míg az EFSA kockázat alapút – a kockázat alapú elemzés nem a veszély meglétét tagadja, hanem csak bekövetkeztének valószínűségét mérlegeli; (iii) az IARC a nemzetközi tudományban megméretett adatok alapján hozta meg a döntését, míg az EFSA használta az ipari kutatók nyilvánosan nem hozzáférhető eredményeit is.

2015. november 27-én Christopher J. Portier nyílt levelet írt az Európai Bizottság illetékesének. 25 nemzet 96 vezető kutatója csatlakozott a véleményéhez. Ez 2016 márciusában meg is jelent a J. Epidemiol. Community Health nevű tudományos szakfolyóiratban. Kiemelték a megállapítások és a minősítés közötti különbségeket, és nem éppen az EFSA előnyére. Mindez persze vélekedést/vitát tekintve tovább folytatódott.

Az IARC egyik képviselője (Kate Guyton) azt nyilatkozta, hogy az IARC intézménye függetlenebb és tevékenysége átláthatóbb, mint az EFSA szervezetéé. Hovatovább azt is állította, hogy az IARC felülvizsgálatát a világ vezető szakértői végezték. Az EFSA az ipar által finanszírozott vizsgálati dokumentumokra támaszkodott, amelyek sem függetlennek, sem mindenki (beleértve az IARC-t is) számára átláthatóak. Nem nehéz kitalálni, hogy mire következtet az okfejtés. A BfR munkájához ugyanis a kiindulási dokumentumot a forgalmazásban érdekelt cégek konzorciumától kapta, amely neve European Glyphosate Task Force (GTF), amelyben a forgalmazók megítélése szerepelt. Hinnék?

Nem állítom azt, hogy a megbízással végzett kutatások tényszerűen hibásak, de saját tapasztalataim szerint a nemzetközi cégek megbízói meghatározó módon rátelepülnek a kísérletek tervezésére, hiszen ők fizetnek. Addig módosítgatják a kísérleti tervet, ameddig nekik tetszik, s amint tudjuk, a vizsgálati módszerek sokszor nagyon is befolyásolják azt, amit meg lehet velük „látni”. Azt is bizonyosan tudom állítani, hogy ha a termék szempontjából valamely mellékhatás gyanúja felmerül, az azon a fonálon való továbbhaladást azonnal leállítják. Zárul a bazár, nincs további támogatás. Legalábbis ez történt egy általam tanácsolt kísérlet esetében, amelynek adatai ma egy világcég dossziéjának része. Fizettek érte, áru volt, semmi több. Azt bizonyította, ami a kérdésben triviális volt; de vizsgálatokkal nem követhette azt, ami eredeti lehetett volna.

A következő rész címe: Az udvartartás nyugtalan – Nocturne egy felejthető bizottságról (Fapados agrokemizálás N^o3)

Darvas Béla