Tudománykövető (N^o31)

A fajhibridek (interspecikus hibridek) a géntechnológia korszaka előtt is foglalkoztatták a kutatói fantáziát. Legismertebb, a nálunk is termesztett válfajuk a tritikálé, amely a búza (Triticum spp.) és a rozs (Secale cereale) fajok keresztezésével jött létre. A története azonban ennél kicsit bonyolultabb. A szaporításra alkalmas és állandósult hexaploid tritikálé csak az ötvenes években jött létre. A korábban (a XIX. században Svédországban és Skóciában termesztett hidegtűrő formák) létrehozott elsődleges tritikálék – a hexaploid búza (Triticum spelta – tönkölybúza és Triticum aestivum – kenyérbúza) x diploid rozs keresztezésével (kromoszómaszám: 42+14=56) oktaploid tritikálék voltak, illetve a tetraploid búza (Triticum durum – durumbúza és Triticum dicoccon – tönke búza) x diploid rozs keresztezésével (kromoszómaszám: 28+14=42) hexaploidok voltak. Az ilyen kromoszómális eltéréseknél gyakoriak az osztódási hibák és végsoron az első nemzedék meddősége. A sterilitás leküzdéséhez az oktaploid tritikálé és a primer hexaploid tritikálé hibridek keresztezéséből származó első nemzedék hexaploid tritikáléval való többszörös visszakeresztezésével oldották meg, és az így létre jött másodlagos hexaploid utódok már szaporítható, állandósult tritikálénövények voltak. Nem erről szándékozom azonban most írni, hiszen mezőgazdászok ezt a történetet elég jól ismerik.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A géntechnológiai hőskorában láttam egy hírműsorban azt az amerikai nemesítőtelepet, ahol a szilva és kajszi különféle hibridjeit mutatták be, ahová a környéken élő és ritka gyümölcsöket termelő farmerek éréskor ellátogattak, és gyümölcskóstoló után megvásárolták a telepítéseikhez az új klónt. Fajtát azért nem írhatok, mert ezekben az esetekben csak vegetatív szaporításról lehet szó, többségük ugyanis életképes magot nem terem. Meglepetten néztem azokat a gyümölcsöket, amelyek kinézetre eléggé eltérők voltak, mint az általam ismertek. Visszaidézte kissé az első találkozásomat a nektarinnal (kopasz barack), amit sokáig valószínűtlen teremtménynek láttam. Mára kiderült, hogy a feltehetően Kínából származó őszibarack (Prunus persica – 16 kromoszóma, diploid) természetes mutációja (az MYB25-gén változott), ami látványosan törölte a gyümölcsszőrözöttséget. Ausztráliában és Új-Zélandon az előzőek fajtahibridjét (intraspecifikus hibrid) is termesztik ősztarin (peacherine) néven.

A hírműsorban japán szilva (Prunus salicina – 16 kromoszóma, diploid) és kajszibarack (Prunus armeniaca – 16 kromoszóma, diploid) fajhibridek szerepeltek szilszi (pluots) és kajva (apriums) neveken. Már ahogyan most én hívom ezeket, az angol nevek logikáját követve. A szilszi a múlt században Chris ’Floyd’ Zaiger biológus munkája, aki kézi beporzással és szelektálással állította elő egyedi klónjait. Sikeres nemesítői tevékenységének eredménye (280 szabadalma tanúsítja ezt) alapozta meg a Zaiger’s Genetics (Modesto, Kalifornia) vállalatot, amely ezeknek a csak vegetatív úton (oltás, szemzés, mikroszaporítás) fenntartható egyedi klónoknak a kereskedelmével foglalkozott. Oltáskor és szemzéskor az alany is érdekessé vált, s ott további Prunus-fajok is előtérbe kerültek, így a mandula (Prunus dulcis – 16 kromoszóma, diploid) és a kínai szilva (Prunus mume – 16 kromoszóma, diploid) is. Az Atlas és Viking jól ismert alanyok.

A kékeslilás héj alatt legalább kékesbordó húsú szilszi (a címképen a nagy, sötétebb gyümölcsök) a japán szilva és a kajszibarack fajhibridje. Igen sok változata közül kedvelt klónja a Flavor Grenade. A japán szilva világos változata is ismert, így a nálunk kapható Angelino szilva is. A sárgáspirossas héj alatt sárgás húsú kajva (a címképen a nagy sárgás gyümölcsök) is a szilva és a kajszibarack keresztezése, de a kinézet és íz inkább ez utóbbira emlékeztet. A kajszibaracktól eltérően azonban ez keményhúsú, nehezen puhuló gyümölcs.

A történet azonban nem itt kezdődött, merthogy apriplums vagy plumcots néven ez a két Prunus-faj a természetben is képez hibrideket, és a magról nevelt facsemeték között megjelentek a meddő utódaik (a címképen a kisebb gyümölcsök), amelyek csak szemzéssel és oltással voltak tovább termeszthetők, vagyis ezek szelektált klónjai jelentek meg először az újdonságra fogékony kertészeknél. Luther Burbank botanikus írta le plumcots néven ezeket a fajhibrideket, akinek a neve a GM-burgonyák kapcsán vált napjainkban közismertté. Nem véletlenül, hiszen a Russet Burbank burgonyát a McDonald-hálózat a legismertebb fajtává tette, s mára az Egyesült Államok elsőszámú burgonyafajtájává vált. Burbank sokáig próbálta a kínai eredetű, kissé kesernyés Simon szilvát (Prunus simonii – 16 kromoszóma, diploid) a japán szilvával keresztezni, hogy ízletesebb formát találjon.

Ha a Zaiger’s Genetic honlapját megtekintjük, akkor a nektaszil (nectaplum) klónjait is megtaláljuk, ami a nektarin és japán szilva kereszteződéséből jött létre. Az árusított klónban a nektarin tulajdonságai a meghatározók. A Spice Zee (lásd Dave Wilson Nursery) nevű klónjának gyümölcshéja szürkésvöröses, húsa fehér, amit magas cukortartalom és az intenzív aroma jellemez. De, hogy meglepetésünk tovább fokozódjon, őszibarack/kajszibarack/szilva-hibrid (Bella Gold, Bella Cerise, Bella Royale) is ismertté vált mára, amit őszkajva (peacotum) néven találunk a kísérleti fajták között. Az új találat azonban kétségtelenül a szilresznye (pluerry), ami a cseresznye (Prunus avium, 16 kromoszóma, diploid) és a japán szilva fajhibridje.

Ezek az újabb klónok (a háromszülős klónokra gondolok) sokakban ébresztenek ma kételyt azt illetően, hogy ez az aktivitás már túljutott a klasszikus nemesítésen. Nem látok azonban eddig erre tudományos bizonyítékot. Az ISAAA adatbázisában egyetlen GM-szilva (Prunus domestica – 48 kromoszóma, hexaploid) fajtacsoportot találok, az ARS-PLMC5-6 (USDA) jelzetűt, amely szilvahimlő-vírusnak (PPV) ellenálló. Ez az, amit Honey Sweet néven vezettek be a gyakorlatba, és a hírek szerint 2007-2009 között deregulációs (USDA/FDA) státuszt kapott. A szakirodalomban az találom, hogy a transzgenikus hexaploid szilva, ami az örökítő anyagában a PPV-köpenyfehérjét tartalmazza Európába is bekerült és Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Spanyolországban is megtalálható. Tudják vajon az Európai Unió hatóságai jelölés hiányában követni az Egyesült Államokban engedélyezett, majd deregulált GM-növények további útját? Erős kétely támadt bennem.

2016. szeptemberében az Magyar Tudományos Akadémia az EuropaBio és az Egyesült Államok mezőgazdasági tárcájának (USDA) támogatásával konferenciát szervezett. A zárszót mondó Balázs Ervin (MTA Agrártudományi Kutatóközpont, ATK) szerint a genomszerkesztés eredményét senki sem tudja megkülönböztetni a természetben bekövetkező mutációktól. Mindezt mintha biztatásnak szánta volna. A CRISPRing nevű budapesti, és nemzetközi cégeket képviselő EuropaBio által is támogatott konferencián Barnabás Beáta (MTA főtitkár-helyettes) protokollszövegét betegsége miatt munkahelyi főnöke Balázs Ervin olvasta fel az elég csekély számú részvevőknek. Ebben Barnabás Beáta (ATK) töretlen hitének adta tanújelét azt illetően, hogy a genomszerkesztés nem eredményez GMO minősítésű szervezeteket. A helyzet viszont az, hogy az Európai Unió Bírósága (Curia) 2018. július 25-én tette nyilvánossá, amit szeptember 3-ig a főtitkár-helyettes asszonynak és a konferenciát szervezőknek nem sikerült érdemben feldolgozniuk. Amennyiben a Magyar Tudományos Akadémia vezetésének nem megy az európai hírek gyors értelmezése, akkor vajon mi várható a hatóságoktól?

Balázs Ervin, aki korábban a PPV-vel is foglalkozott, szóban utalt arra, hogy lehetnek/lesznek olyan GMO-fajták a környezetünkben, amiket nem ismer fel méréssel a hatóság. A fordított nemesítés például nagyon is kézenfekvő példa, hiszen csak a közti termékben jelenik meg GMO, majd a jelölésre használt rész kivágásra kerül. Bejelenti ezt a hatóságoknak bármelyik nemesítő? Szerintem aligha. Viszont akad-e PPV-ellenálló GM-szilva hazánkban?

E kitérő után térjünk vissza a természetes japánszilva- és kajszibarack-fajhibridekre, amelyek a ringlóra (Prunus domestica subsp. italica var. claudiana) emlékeztető kinézete eléggé feltűnő. A kajszibarackkal való kereszteződésekben a japán szilvára jellemző karakterek általában jobban érvényesülnek. Az alanyként is szívesen alkalmazott mirabolánt (Prunus cerasifera – 16 kromoszóma, diploid) illetően is felfedezhetünk hasonlatosságot. Nem az Európában termesztett kékszínű és tojásdad alakú hexaploid nemes szilváról van szó, hanem a diploid Prunus-fajokról. A hexaploid nemes szilva és a tetraploid meggy (Prunus cerasus – 32 kromoszóma) nem kompatibilisek a keresztezést illetően. A Prunus-fajok közötti fajhibridizáció szélesebb körben ismert, mint ahogyan itt kifejtettem. A fajhibrideket előállító nemesítők honlapja viszont igen szűkszavú, és a kísérleti fajták adataihoz csak regisztráció után férhetünk hozzá, ha egyáltalán.

Frankenfood olvasom róluk viccelődve, és azon túlmenően, hogy ez a kifejezés sohasem tetszett, még alaptalannak is látom. Nem géntechnológiai úton jöttek létre ezek a klónok, bár fenntartásukhoz az ember aktív munkája szükséges. A növényi mikroszaporítás ugyanakkor használja a növényregenerálás számtalan eszközét. Az azonban az örökítőanyagba nem nyúl bele. A létrehozott klónok egyszeri csodáknak tűnnek. Félnünk sem kell tőle, hogy elszabadul. A természet a változatosságának határait keresi bennük. Amennyiben a gerincesfajokon edződött – elképesztően merev – fajfogalmunkat alacsonyabb rendűekre akarjuk alkalmazni, hamar kiderül, hogy a növényvilágban a fajkeletkezés egyik útja éppen a hibridfajok megjelenése. A Brit-flóra jelentős részét nem olyan régen keletkezett hibridfajok alkotják – mutatta ki egy széleskörű vizsgálat.

A baktériumok világában pedig a különféle fajok között a plazmidokon helyet foglaló gének (pl. antibiotikumrezisztenciát hordozóké) cseréje a konjugációnál széleskörűen megtörténhet. Itt egy gén megjelenése – ha valami hasznos tulajdonságot kölcsönöz – szétterjedt az egymással konjugációs kapcsolatban lévő közösségben. Mindez természetes esemény, helye sincs az értetlenkedő elutasításnak.

Ha valamennyi fajhibridet megítélnénk, akkor szinte minden kései fajra, amelyet az evolúció mostanában elénk tett, gyanakodva kellene néznünk. Közöttük sok képes megvetni a bolygónkon a lábát, majd a későbbiekben terjedni. Még többen nem. Ők megjelennek, és csöndben eltűnnek. Fajhibrid a meddőnek születő öszvér mindkét változata is, és a környezetemben elborzadva még senki sem nézett rájuk. A szívósság példaképei. A természetben, ami megtörténhet, az meg is történik. Élénk fantáziájú nemesítők ezeket észreveszik, és lehetséges hasznukat keresik.

A téma feldolgozása során egy pillanatra azt hittem, hogy Mártonffy Béla a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke a fentiekhez hasonló eredményekre gondolt, mikor a precíziós növénynemesítésről az agrárszektor.hu hírportálnak az alábbiakat nyilatkozta: „Ezek nélkül […] a hazai kertészeti ágazat olyan »termelési skanzenné« válhat, amely a világszínvonalhoz képest feleakkora hatékonysággal működne. A génszerkesztést a kertészetben főként arra lehetne felhasználni, hogy javuljanak a termékek beltartalmi mutatói, illetve a haszonnövények ellenállóbbakká váljanak a kórokozókkal és a kártevőkkel szemben”. Szóval nem ezekről a klasszikus nemesítéssel előállított egyedi fajhibrid-klónokról beszélhetett, hanem a cirsper módszerével szerkesztett, nem barnuló csiperkéről. Apropó, anélkül valóban idejétmúlttá válik a nemzeti fajtaválasztékunk?

Nem szeretném tehát fentiekkel magyarázni a géntechnológia-pártiak egyik-másik bakugrását. Fogyasztóként nem vennék lila szegfűt vagy világító zebradániót, bár van pár hatalmas akváriumom. Abszurd kísérletnek tartom a kihalt fajok feltámasztását, hiszen a genetikai változatosságukat nem lehet utólag létrehozni. A természet önmagában is nagyon izgalmas. A „megtesszük, mert van hozzá módszerünk” típusú megközelítés nem az esetem és ez talán az, ami a mai géntechnológiát illetően komoly szkepszissel tölt el. Különösen a mezőgazdaságot illetően nem látok gyakorlatilag fontos célokat, csak alkalmi játékosságot, amit talán nem a táplálékainkon kellene gyakorolni. A hazai növényi géntechnológusoknak nem kell ezt a megjegyzésem magukra venniük, mert gyakorlatilag számottevő eredményt az elmúlt húsz évben szerintem nem mutattak fel.

Daedelon