Csípőszúnyogok, és amit hurcolhatnak No5 – Megoldások?

Földbeharapott Antonov AN-2 (Fotó: Győr-Moson-Sopron MKI/langlovagok.hu)
Földbeharapott Antonov AN-2 (Fotó: Győr-Moson-Sopron MKI/langlovagok.hu)

(Fapados agrokemizálás No36)

Az irányítás céljára egy, a környezetvédelmi és egészségügyi tárca közös felügyelete alatt lévő „Nemzeti Zoonózis Központ” létrehozása lehet a válasz, amely a területi K+F+I feladatokat, a kivitelezői pályázatok elbírálását és a monitorozási munkákat is vezeti. Az alapelveket tekintve állami támogatást csak környezetbarát technológiákra (lárvanevelő helyek térképezése, belvízrendezés, Bti-kezelés, földi kezelés), vagyis megelőző lárvaállomány-gyérítésre lehetne fordítani. Légi imágóállomány-gyérítést csak szükséghelyzeti engedélyezés alapján lehetne végrehajtani, amit önkormányzati önerős hozzájárulás kezdeményezné. Az önkormányzatoknak a településkörnyezettel és a helyi porták időszaki víztárolásra alkalmas felületeivel kell kiemelten foglalkozniuk, beleértve tavasztól őszig az államilag segített lakossági lárvaállomány-gyérítést. Az állami főfoglalkozású monitorozó kötelességévé kell tenni a területi mintagyűjtést és meghatározást, valamint a vírusvektor-fajokból az arbovírus meghatározásra alkalmas minták gyűjtését. A vírusok csípőszúnyogokból és közvetítő állatokból való meghatározására akkreditált laboratóriumot kell létesíteni, vagy meglévő tevékenységét erre a célra bővíteni. A veszélyeztető arbovírusok terjedését folyamatosan követni kell, nyilvánossá tenni a feltárás eredményeit, és ehhez a kutatás elsődlegességét biztosítva átfogó K+F pályázatot meghirdetni.

Az előző négy részben kiderülhetett, hogy 2013-tól hazánkban a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának irányításával évi ~700 ezer hektáron deltamethrin-állóháború folyik. Afféle vegyi háborúhoz hasonlítanám ezt, aminek kárvallottjai az ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtó ízeltlábúak és a változó testhőmérsékletű gerincesek (halak, kétéltűek, hüllők), sőt a madarak (pl. fecskék) is. E hosszú ideje szakmai felügyelet nélkül maradt (turizmus, katasztrófavédelem) kártevőirtási terület valóságos céljától (ami szerintem környezet-egészségügyi) eltérően rendkívül rossz irányba halad. Káeftésedett, majd államilag (értsd Belügyminisztérium) kiválasztott résztvevőjű konzorciumba szervezett, amely nekem úgy tűnik, hogy időnként csak névlegesen alakul át, ahogy a körülmények (lásd Gazdasági Versenyhivatal határozata) adminisztrációs szempontból szükségessé tették. Mindeközben számtalan fontos kérdés változatlan maradt, s ezek között élen jár a környezetbarát, biológiai (Bti) lárvairtás megmagyarázhatatlan háttérbe szorítása, amelyet illetően az irányító szakértelem elégtelenségének kérdése meghatározó. Az imágók ellen alkalmazott ökoszisztéma-gyérítő deltamethrin-nel végzett munka hatékonyságának mérése sem megoldott; miközben ezt a vízi életközösségekre kivételesen súlyos veszélyt jelentő piretroid hatóanyagot alkalmazzák nálunk, mint megoldást.

Az elhulló rovaranyagban csak 0,1-1% csípőszúnyog van, vagyis az elpusztított faunában sok természetes ellenség (kutatásra ajánlott terület), megporzó rovar (nem véletlenek a visszatérő méhészperek) és szervesanyag-lebontásban segédkező szervezet található, melyeket járulékos veszteségként ismerünk. Nem ez lenne az első eset, amikor sikerül hozzá nem értő túlbuzgó védekezéssel a kártevők természetes ellenségeit úgy megritkítani (lásd almafélék aknázómoly-kártevői az ezredforduló táján), hogy a továbbiakban védekezési kényszerbe kerülünk, vagyis a kiterjedt kémiai szúnyogirtást az észszerű mederbe visszaterelni majd nagyon nehéz lesz, kiváltképpen a deltamethrin-rezisztens népességek megjelenése után. Lendüljünk túl ezen a lehangolóan eltorzult gyakorlaton, amelyet illetően szinte minden érintett vezető négyszemközt egyetért az általam leírtakkal (már ami a többiekre nézve terhelő), de az üzletrészét féltve kitartóan hallgat. Ez a gazdasági függőség az, ami a belső körökből a továbblépés tartós akadálya, s ami miatt onnan nem várható ilyen tevékenység. Vannak ugyan a területen érdekvédelmi szervezetek, de hosszú ideje nem néznek szembe a valós problémáikkal, illetve egymás rendezvényeit mostanában – ahogy hallom – nem is látogatják. Diszkréten másnak panaszkodnak. Nézzük meg, hogy mit kellene tenni, a szúnyogirtás különböző szegmenseiben.

Zoológia – dipterológia

A monitorozásban közreműködő emberek többsége csípőszúnyog-meghatározásra dipterológiai felkészültsége miatt alkalmatlan. Ma az állam annyi pénzt ad a monitorozásra (2017-2019 között ~157 millió forint), mint korábban az országos védekezésre összesen. Most joggal elvárható, hogy csípésszámláláskor a felkészült monitorozó minden alkalommal csípőszúnyogokat gyűjtsön, azt meghatározza vagy a pénzügyi keretéből meghatároztassa, illetve szükség esetén virológiai mintát gyűjtve azt fajonként szétválogatva ellenőriztesse. Ehhez a munkához végső soron állami minőségbiztosítási rendszert kell kialakítani, amelyet szakmailag és azt megfizetve a Magyar Természettudományi Múzeumra (Papp László, Soltész Zoltán) lehetne bízni. El kell érni, hogy csak képzett monitorozó dolgozhasson a területen, beleértve azt is, hogy a munka által okozott növekvő egészségügyi veszélyekkel tisztában legyen. Nem gondolom, hogy ennek megvalósítási formája a káefté típusú vállalkozás, ahol erre megfelelő képzettségű szakemberek általában nincsenek. Ma elsősorban Tóth Sándor és Szabó László azok, akik szerintem a fenti a kritériumoknak megfelelnek.

Úgy gondolom, hogy – beleértve a járványügyi részt is – mindez a képzés és szervezés egy magasabb állami formáját is megérdemelné, ahol az akkreditáció és minőségbiztosítás sem ismeretlen fogalmak. Ugyancsak elvárható lenne a monitorozóktól, hogy az irtás során kihulló egyéb ízeltlábú rovarokról is gyűjtsenek adatokat – vagyis munkájuknak természetvédelmi része is legyen –, ami eddig még fel sem merült. A monitorozó fontos feladata kellene, hogy legyen a védekezés ökológiai szempontú megítélése, hiszen települések kezelése történik meg ilyen módon. Ez utóbbi vezetne ahhoz a felismeréshez, hogy a nem szelektív hatóanyagokkal (pl. piretroidok) végzett településkezelések súlyos károkat okoznak a helyi ökoszisztémákban és eredményezné azt, hogy környezetbarát védekezési módszerek használata legyen csak kívánatos. E munkába, mint érintettek a méhészek bevonása nagyon is kívánatos lenne.

f143kep

143.kép: Nyugat-nílusi vírus (WNV) (Fotó: Cynthia Goldsmith)

Járványügy

Előre szeretném bocsátani, hogy a hazai kiterjesztett védekezések szükségességét alátámasztó valóságos ok jelenleg nem a járványveszély. Az olaszországi találatok után az Istituto Zooprofilattico Sperimentale delle Venezie megszervezte a feltárás és követés munkáját. Zöldi Viktor elmondhatná újra (a beszámolója és javaslatai süket fülekre találtak idehaza) a hazai egészségügy irányítóinak ebben az intézetben szerzett jó tapasztalatait. Mindezeken túlmenően az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) 2014-es hazai kimutatása nem valóságos oka annak, hogy az országban a katasztrófavédelem árvizes évekre jellemző mértékű, deltamethrin-használatra épülő vegyi háborút kezdeményezett. Egy helyi lakos tájékoztatása szerint Hévízen 2017-ben tíz földi (ebben csak egy Bti, a többi deltamethrin) és egy légi szúnyogállomány-gyérítés volt, ami lássuk be: elképesztő túlzás. A védekezések területén Győr-Sopron-Moson megye vezeti 2016-ban az országos statisztikát (Sztikler és mtsai, 2017) 120 ezer kezelt hektárral. A déli határszélen gyűjtött és meghatározott (Soltész Zoltán és Zöldi Viktor, akik 2015-ben az ázsiai bozótszúnyogot, Aedes japonicus-t, míg pécsi szakemberek a koreai szúnyogot, Aedes koreicus-t is kimutatták hazánkban) egyedek nem arra utalnak, hogy az elterjedtség már széleskörű és minden ökoszisztéma-pusztító eszköz bevetése indokolt. Viszont jelentős figyelmeztetés, ami a hazai járványügyi irányítás figyelmét nem kerülheti el. Mindez állami és professzionális monitorozást igényel a továbbiakban a potenciális vírusvektor fajok és az általuk hurcolt vírusok (143. kép) felelős kimutatásával. Ez utóbbi akkreditált méréseket igényel.

Ezen a ponton már belátható, hogy a 2015-2017 időszakban az országos monitorozást végzőknek már, az említett invazív csípőszúnyog-fajok országos elterjedési térképét le kellett volna tenniük a nyilvánosság asztalára, hiszen igen sok pénzt vettek fel ahhoz képest, hogy munkájuk eredménye hasznosságát illetően jóváírható lenne. Miért maradt el ez a jogosan várható szakmai teljesítmény? Azt gondolom azért, mert a káefté-alapú monitorozás minőségi munkára ezen a ponton nem alkalmas. Mutatja ezt az idegméreggel folyó kezelések természetvédelmi hatásaira való vakság is. Amit nem kérnek a mai „monitorozóktól”, azt nem veszik észre. A hazai igazságszolgáltatásból ismert (külső szakértőként nem egyszer dolgoztam ilyen perekben), hogy a kimutatást végző cég akkreditációjának hiánya miatt vesztett pert az állam, termék-előállító cégekkel szemben (lásd a legutóbbi fűszerpaprika-botrány idején, ahol a mikotoxin-szennyezettség hazánkban mért adatait a bíróságok nem tudták elfogadni, sőt a mintavételezést sem). Vagyis arbovírusok kimutatására akkreditált állami laboratóriumot kell létrehozni (ilyen az OEK/OKI-ban létezik, de csak humán minták vizsgálata képezi a feladatát), illetve meglévő virológiai labor tevékenységét lehetne kiszélesíteni. Ezt a munkát máris meg kell kezdeni a gazdaállatokban és vektorfajokban való széleskörű kereséssel, amihez fajmeghatározásra képes megfelelően képzett monitorozók szükségesek. Nem elég erre az a megfelelés, aki éppen ráér, kocsija van, és a területet befutva csak elmélázva csípést számlál, de rovarmintát sem gyűjt. Ilyen munka nem ér ennyi pénzt, és monitorozásnak sem nevezhető. Én ilyen munkát láttam többnyire.

Úgy gondolom, hogy a veszélyességét illetően megváltozó munkára új intézetet kell létrehozni, mondjuk „Nemzeti Zoonózis Központ” (NZK) néven, amely az állatokról az emberre terjedő betegségekkel és kiemelten azok vektoraival foglalkozik. Hasonló javaslattal – tudomásom szerint – Zöldi Viktor már korábban előállt az egészségügyön belül, de sikertelenül. Kullancsokkal és általuk hurcolt betegségekkel is foglalkozni kellene. Ennek szakmai felügyeletét a környezetvédelmi, egészségügyi és agrártárcáknak kellene ellátni, úgy hogy a munkát valamennyi fél komolyan veszi. Viszont melyik tárca működik a felsoroltak közül azon a szakmai színvonalon, hogy ezt a súlyos jövőbeli problémát felfogja és felelősen kezelje? Az NZK irányíthatná a hazai szúnyogállomány-gyérítés gyakorlatát, amelyben a megelőzésre kell a hangsúlyt helyezni. Ennek az intézetnek a feladatának kell lennie a technológiafejlesztés irányítása, a világban jelenleg elérhető hatóanyagok szigorú átvizsgálása, és mellékhatás-spektrum szempontjából az engedélyezettek körének bővítése. A biocid re-regisztráció ugyan európai szinten működik, de hogy a pozitív listára kerülő hatóanyagokból hazánkban melyeket használnak széleskörű védekezésre az már hazai döntés lehet. A csípőszúnyogok esetében a választásban rendkívül fontos szempont, hogy a vízi környezetben alkalmazott hatóanyag nem lehet extrém módon mérgező a vízi és szárazföldi gerinces fajokra. Ez azt jelentené, hogy a piretroidok jelentős részét azonnal ki kellene zárni az imágóirtás gyakorlatából olyan helyeken, ahol élővizek környezetében folytatnak védekezést. Viszont hol máshol történne ilyen? A jelenlegi katasztrófavédelmi keret fele ilyen természetvédelmi szempontokat (a Magyar Természettudományi Múzeum lehet képes a rovaranyag meghatározására) is vizsgáló intézet létrehozását és működtetését is fedezhetné, ami a pillanatnyilag értelmetlenül felduzzasztott kémiai kezelések összegéből megspórolható lenne. A kémiai kezelések következményeinek környezetanalitikai elemzését el kell sürgősen kezdeni és ebben a NAIK Agrár-környezettudományi Kutatóintézete partner lehet.

Védekezési módok

Az állami támogatást kizárólag a környezetbarát lárvairtás (ma Bti) gyakorlatára kell szűkíteni, az imágóirtást pedig az önkormányzatok finanszírozási körében kell tartani, vagyis helyi finanszírozásúnak kell lennie. Az önkormányzatok feladatává kell tenni, hogy területeik lárvanevelő helyeiről térképet készíttessenek, és azt folyamatosan karbantartsák. Ez tipikus káefté-tevékenység, ami sok fiatal biológus számára nyújtana vállalkozási lehetőséget az országban. A természetvédelmi területek befolyóinak lárvairtását is meg kell fontolni, hiszen ez jelentős állomány-utánpótlást jelent, ami a körzetben végzett védekezések hatásfokát jelentősen rontja. Az önkormányzatoknak a területükön lakók informálását is el kell végezniük, olyan eredménnyel, hogy a veszélyeztetett területeken ne alakulhasson ki időszakos víztükör valamint – akár ingyenes – tablettás vagy granulátumos csípőszúnyoglárva-irtás terjesztésének is hozzájuk kell tartozni az esővízgyűjtőkben és kerti tavakban. Ennek szervezése is a helyi monitorozókra tartozhatna, hiszen a lakossággal való közvetlen kapcsolattartás nagyon fontos feladatuk.

Imágóirtás kivitelezésére/segítésére szükséghelyzeti engedélyezési rendszert kell bevezetni, és csak akkora területekre engedélyezni, ahol az kifejezetten indokolt. Viszont el kellene gondolkodni azon, hogy ezért valamilyen környezetvédelmi adó kerüljön kivetésre, hiszen az ökoszisztéma-gyérítése miatt a károkozás jelentős. Hasonlóan kellene átgondolni a méhészek és ökogazdák kártalanítását is. A méhészeket az imágóirtás plusz munkára kényszeríti, amit számukra meg kellene fizetni. Az ökogazdák ökoterület-vesztései pedig súlyos kártérítési pereket is eredményezhetnek, ha az ökotermék-minősítés komolyan veszi a feladatát. Mindezek a károk Bti-kezeléskor nem következnek be, vagyis van megoldás, de csoportérdekek miatt nem a megelőzés módszereit alkalmazzuk. Környezettudatos társadalomban a „szennyező fizet” elv alkalmazása elkerülhetetlen azért, hogy környezetbarát technológiákat legyen egyedül célszerű választani. Ez, ha úgy tetszik a jövő generációk érdeke és a környezetvédelmi tárca mindenkori súlyos mulasztása hazánkban, mikor erre gondot nem fordít.

Gépesítés

A légi és földi kijuttatás közötti rivalizálás régi keletű. A légi védekezés mellett szól, hogy nagy területek kezelhetők egyidejűleg. A probléma viszont, hogy a hazánkban alkalmazott ULV technológiával nagy mennyiségű finomított ásványolajat szórunk ki, ami ráadásul rendkívül szélérzékeny, vagyis elsodródásra hajlamos (91. ábra).

f91abra

91.ábra: KA-26-os fajlagos cseppszáma (db/cm2) 50 méteres fogásszélességnél (zöld) és az 50 méteres szegélysávban való megjelenés (Gulyás és Gergely adatai, 2009)

Kezelhető lenne ez cseppnehezítők alkalmazásával, de az ellenmondana a hatékonyságnak, hiszen cél a hosszú ideig tartó olajköd-lebegés, mialatt a repülő rovarok mérgeződésének esélye nagyobb, viszont az elsodródás is tekintélyes lehet. Sokan azt hiszik, hogy kis mennyiségű olajról és piretroidról van szó, amely szinte el sem éri a talajszintet. Ez azonban tévhit, ahogyan a 92. ábra mutatja. Több vizsgálatunkban felfogó tálcákban mértük a kiülepedett olajban földet érő deltamethrin mennyiségét, és egyáltalán nem elhanyagolható az a mennyiség, ami a földfelszínen felfogható, vagyis a területen lévő növények (biogazdák figyelem!) növényvédő szeres kezelése bizonyítottan megtörténik.

Sürgősen felül kell vizsgálni légi kezelésnél az élővizeknél betartani szükséges szegély nagyságát (91. és 92. ábrák), ami a víztoxikológiai paraméterekből következően hatóanyagonként változik. Nem adható meg egyetlen szám, mint ahogyan ez a mostani gyakorlat teszi. Minden hatóanyagra eltérő ez az érték, hiszen több nagyságrendi különbség van azok halakra és vízi ízeltlábúakra gyakorolt akut hatásában.

A Bayer Environmental Science a szerformázás tekintetében már szembenézett azzal, hogy a területre kijuttatott finomított ásványolaj sem veszélytelen, és speciális formulációt fejlesztett ki (FFAST technológia), amit Aqua K-Othrin néven ismerünk. Mégsem ezt a környezetbarát formát – a vivőközeg víz, aminek párolgását alkoholfilm csökkenti – használjuk a hazai szúnyogállomány-gyérítésben. Hazai gazdasági érdek, mondhatnák az érintettek, de a hazai termékek korszerűsítése is elvárható. Azt szeretném tudatosítani, hogy igen sok megoldást rejt a formázás és kijuttatás is, hiszen a repülőgép szórófejei egyáltalán nem homogén eloszlású szórásképet mutatnak (91. ábra), vagyis annál egyenlőtlenebb a kijuttatás, minél szakszerűtlenebb a gép szórófejeinek beállítása és minél erősebb a kezeléskori levegőmozgás. A kémiai irtások monitorozása akár környezetanalitikai alapú is lehet, ahol a földet ért hatóanyag eloszlása a bírálat alapja.

f92abra

92.ábra: KA-26-tal történő kezeléskor a földön felfogható deltamethrin mennyisége (µg/m2) 50 méteres fogásszélességénél (zöld) és 50 méterre a szegélysávban (Mörtl és Székács adatai, 2009)

A hazai repülőgéppark kora és műszaki állapota nem is kevés aggodalomra adhat okot. Szinte minden évben történik valamilyen légi baleset (címkép). Mindez azért nagyon kritikus, mert ezek a gépek települések fölött röpülnek, így a lezuhanás akár lakott területre is eshet. 2016 májusában a PZL M-18 Dromader repülőgép Pinnyéd körzetében történt balesetekor emlegették, hogy a lezuhant repülőgép (144. kép), ami a becsapódás után az üzemanyagtól kigyulladt és ezt a tüzet az olajos ULV készítmény csak szította, pár pillanattal a lezuhanás előtt még lakott terület fölött röpült. Mi lesz, ha egyszer nem sikerül lakott területről kilavírozni egy géppel?

A repülőgépes védekezés helyett sokan a földigépes védelmet részesítenék előnyben azonban kisebb a területi teljesítménye és az olajködre épülő technológia (fog) egyszerűen irányíthatatlan. Az olajköd sodródik a pillanatnyi levegőmozgással, és belégzése sem elkerülhető a területen élők számára. Hévízen személyesen is láttam miként sodródott a kijuttatás után az olajköd nagy gyorsasággal a csatornák vize felé, miközben pár másodperccel előtte még úgy tűnt, hogy teljes szélcsend van.

A repülőgép-állomány technikai állapotát felül kell vizsgálni, és kizárni a balesetveszélyes gépeket a további munkából. A hazai mezőgazdasági repülőgép-vásárlás pályázati támogatását meg kell oldani, de azt követően a kivitelezői pályázatokban szigorúan el kell különíteni azt az összeget, amit a géppark korszerűsítésére a vállalkozó köteles visszaforgatni, s ezt az elbírálásnál figyelembe kell venni. Mindez a munkát végző pilóták és a lakosság érdeke is.

f144kep

144.kép: 2016 májusában Pinnyéd térségében szúnyogállomány-gyérítést végző lezuhant és kiégett PZL M-18 Dromader repülőgép (Fotó: MTI/Népszava)

Pályázati rendszer

A pályázati rendszerben a sokféle kettősséget meg kell szüntetni, vagyis pályázó csak kivitelezésre alkalmas gépparkkal ténylegesen rendelkező vállalkozó lehet. Nem támogatni való a szergyártók konzorciális részvétele a szúnyogirtásban (a Bábolna Bio ezt ezen a területen nem is teszi), mert szerértékesítésük kedvezményes lehet annak a konzorciumnak, amelynek tagjai. Ez versenyhátrányt jelent azoknak, akik ilyen kapcsolattal nem rendelkeznek. A szerértékesítőknek azonos éves áron kellene értékesíteniük a szúnyogállomány-gyérítést végzők felé, vagyis erről hatósági oldalról nyilatkoztatni kellene őket. Összeférhetetlennek és kizáró oknak kell nyilvánítani azt a helyzetet, amikor a gyártásban részvevő, kivitelezői pályázatokban akár magáncégével is részt vesz. Ahogy a szállóige mondja: „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. Ki kell zárni azt, hogy monitorozásban résztvevő bárhol szerfejlesztési szakértő vagy K+F+I pályázó legyen, hiszen az előbbi elkötelezettségek, az ellenőrzés függetlenségét kérdőjelezik meg. A szúnyogállomány-gyérítési pályázatok elbírálásában nem vehet olyan rész, aki az országban bárhol szúnyogállomány-gyérítésre pályázó szakember vagy annak külső szakértője, vagyis csak az üzlettől független szakértő lehet, akinek zoológiai, ökológiai és járványügyi szakértelme legalább országos hírű. Nemzetközi bírálót sem tartanék elképzelhetetlennek, ehhez a pályázatok nyelvét angolra kell változtatni.

A pályázati keretből az önkormányzatok támogatását is meg kell oldani. A településkörnyezet (területrendezés, vízelvezetés) és a helyi porták időszaki víztárolásra alkalmas felületeinek ellenőrzésére forrást kell biztosítani, beleértve tavasztól őszig az államilag segített lakossági lárvaállomány-gyérítést is.

Minőségbiztosítás

A szúnyogállomány-gyérítés hatékonyságának elbírálásából ki kell zárni a csípésszámlálást. A módszer hibái olyan jelentősek, hogy reális értékítéletet így nem lehet hozni, másrészt az arbovírusok terjedésével ez a munka egészségügyileg veszélyessé is válik. Mi lesz az első súlyos, esetleg halálos megbetegedés után, ami erre a munkára vezethető vissza? Ki fizeti majd a családnak a kártérítést? Természetesen alkalmas ez a módszer a lakossági problémák ellenőrzésére, de sokkal inkább közvélemény-kutatási jellegű tevékenység ez, mint biológiailag elismerhető. Erre elektronikus adatbázis-rendszert kellene kiépíteni, amelyben a területen élők névvel vállaltan írhatják le a pontos észrevételeiket. Az erre a célra létrehozott Nemzeti Zoonózis Központ első feladatának kell lennie, hogy a hatékonyságvizsgálat céljára mérési módszereket dolgozzon ki, amelybe a lakosságot is bevonja. Mindez a lárvairtást illetően merülő izolátorok alkalmazásával igen egyszerű. A monitorozásban résztvevőknek kötelezően rovaranyagot kell gyűjteniük, és fajmeghatározást végezni. Frissen gyűjtött anyag arbovírusokra vonatkozó vizsgálatát is el kell végeztetni. A szúnyogállomány-gyérítés vállalkozói munkáját, ami jelenleg nélkülözi a hazai eredeti K+F munkát és így a terület korszerűsödését, környezet-egészségügyi szempontok szerint újra kell szervezni. A kormányzati döntések igen sürgetőek, a területeinken előrejelzett arbovírus-járványok jövőbeli súlyosságát mérsékelhetik az időben végzett, észszerű változtatások. Ideje megmozdulni a jelenlegi súlytalanság állapotában, amelyhez súlyos felelősség tapad.

A következő rész címe: Az európai tojásbotrány – Fipronil újratöltve (Fapados agrokemizálás No37)

Darvas Béla