(Tudománykövető N^o74)

A hazai értelmiség nevelésére több szinten kell odafigyelni, így az (i) általános- és középiskolai képzés; (ii) az egyetemi szakértelmiség kialakítása; (iii) a tudományos minősítés formája és színvonala és (iv) a csúcson végzettek érdemi foglalkoztatása szintjén. Az Orbán-kormányok a nemzeti értelmiségformálásnak minden lépcsőfokán súlyos hibákat követnek el szerintem. A tanári fizetésrendezés elmaradása és ennek kormányzati elodázása a tanítói/tanári életpályára való jelentkezők számát vetette súlyosan vissza, és ez az alapképzés hiányosságaiban jelentkezik. A jelentősen megkésett pedagógus-béremelés viszont a felsőoktatás oktatói béreivel teremt majd feszültséget. Az egyetemek kekvákba való átszervezése és annak antidemokratikus felépítése és átláthatatlan gazdálkodása (értsd közbeszerzések hiányosságai) a fiatalok nemzetközi csereprogramokban (Erasmus+), valamint az érintett kutatóhelyek európai uniós kutatási projektekben való részvételének akadályává vált. Ma az EU partnerországaiban az egyetemi diákság előtt nyitott a nemzetközi kapu, míg Magyarország előtt pillanatnyilag zárva. A tudományos minősítésnek hazánkban nincs piaci értéke. A kekvák kuratóriumaiban a kutatáshoz nem értő és oktatásban laikus politikaközeliek és vállalkozók foglalják el a minősített értelmiségi helyét. Mi inspirálhat valóságos tudományos minősítés szerzésre, ha a díszpintység is elégséges. Schmitt Pál, Csányi Sándor, Mocsai Lajos, Vidnyánszky Attila és mások esetei mutatják, hogy a kekvákban nem a bizonyított alkalmasság (PhD és DSc címek, publikációs teljesítmény), hanem a politikai használhatóság a szempont. Nézzük egy kicsit közelebbről.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

MCC – Magyarország tehetséggondozó programja

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) programját a hazai tehetséges középiskolások felkarolására szervezték (1. melléklet). Az alapítvány által kiadott brosúra szerint a képzési rendszer az alábbi elemekből áll: (a) középiskolai program (kiemelten erdélyi); (b) egyetemi program (kiemelten kolozsvári, Janus Pannonius (János Czezmiczei) Program, junior- és vezetőképzés); (c) közéleti program (kiemelten nők, erdélyi és kárpátaljai térség; (d) PhD program; (e) roma tehetséggondozás; (f) vita akadémia (jelentsen is bármit). A brosúrában az íráskészség, irodalom (másképpen), jog, közgazdaságtan, történelem, nemzetközi kapcsolatok és pszichológia vannak kiemelve, vagyis társadalomtudományok. Szubjektív átpolitizálható tudásterületek, ahogy Freund Tamás Orbán Viktornak írt magánleveléből is tudjuk. Az MCC brosúra Csák János (KIM, Fudan Hungary Egyetem Alapítvány), Freund Tamás (MTA), Lomniczi Zoltán (Emberi Méltóság Tanácsa, fia CÖF-vezető), Maróth Miklós (az MTA-tól eltávolodó ex-ELKH), Pléh Csaba (MTA ex-vezető) és Stumpf István (a kekvásítás kormánybiztosa, ex-Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány) nevét említi a hazánkban ismertebbek közül, akik az MCC védnökei vagy előadói.

Az Orbán-kormányok alatt kirajzolódott egy számomra szinte hihetetlen, a hazai értelmiségi trenírozására alkalmas program, ami a középiskolától a jól használható, kormányhű értelmiségiig vezet. Nem gondolom ezt épkézláb vezérgondolatnak, hiszen az értelmiségieket éppen az eredeti (ennek hiánya nem értelmiségi létforma) gondolkodásuk különíti el a többiektől vagyis, hogy a hallgatnak és tűrnek (már úgy tesznek mintha), de nem lelkesednek, csak ímmel-ámmal, és nem könnyen szervezhetők és terelhetők.

A Tombor András vállalkozó (most éppen a hadiipar körül tevékeny) segített az induláskor. 2020-ban a korábbi alapítvány helyére a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány lépett, ami a pénzügyi alapok megerősödésével és új célok meghatározásával járt. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Orbán Balázs (4. kép), a miniszterelnök politikai igazgatója (PhD-tanulmányait 2009-2012-ben folytatta, de nem fejezte be sikeres minősítéssel; az MCC főigazgatója Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója. Az MCC 500 milliárd forintos induló állami támogatásban részesült. Az MCC nevű Fidesz-közeli tehetséggondozó gazdagabb, mint az oxfordi egyetem – írja a Haaretz, annak apropóján, hogy az MCC [2023. január] médiakonferenciájának egyik külföldi résztvevője Jair Netanjahu volt, az izraeli miniszterelnök fia. A Haaretz szerint az MCC, bár nem nyilvános egyetem, hatalmas értékben kapott készpénzt, részvényeket, ingatlant a magyar államtól. A kormány állítása szerint – olvasható a cikkben – az egyetemeknek a Fideszhez kötődő emberek által irányított alapítványokba történt kiszervezése a pénzügyi függetlenség és a versenyképesség erősítését célozza, valójában azonban arra irányul, hogy növelje a kormány befolyását a felsőoktatásban és tudományban [címkép: Orbán Viktor az MCC évnyitóján az újbudai Flamenco Hotelben, 2021. szeptember 9-én (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)]

5.kép: Orbán Balázs és a Fidesz-palack (forrás)

1.melléklet: Az MCC célja (bírósági bejegyzése szerint)   Oktatás és tehetséggondozás, így különösen a Mathias Corvinus Collegium fenntartása, működtetése, működési feltételeinek, infrastruktúra-, szervezet-, intézményfejlesztési és beruházási céljainak a biztosítása. A kiemelten tehetséges fiatalok támogatására épülő, a hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó, oktatási-nevelési rendszer kiépítése, fenntartása és támogatása, amelyet az alapítvány a Mathias Corvinus Collegium közreműködésével lát el. Nevelési-oktatási, kutatási, ismeretterjesztő, szociális, család-, gyermek-és ifjúságvédelmi, kulturális tevékenység folytatása és támogatása, a hátrányos helyzetű csoportokban és a határon túli magyarságba tartozókra is kiterjedő módon, amelyet az alapítvány a Mathias Corvinus Collegium közreműködésével lát el. A magyar társadalom műveltségi szintjének emelésére (sic!) irányuló, illetve tudományos, kutatási és ismeretterjesztő tevékenység folytatása és támogatása. A nemzeti értékek és érdekek iránt elkötelezett, demokratikus magyar közélet (sic!) támogatása, ilyen tematikájú közösségi események, társasági élet szervezésére irányuló tevékenységfolytatása és támogatása. A tudomány és a kultúra széles körű – különösen a nemzeti értékeket és érdekeket, illetve társadalmi kérdéseket közvetítő magyarországi és külföldi könyv- és lapkiadás, -terjesztés, valamint rendezvények szervezése útján megvalósuló – népszerűsítése és támogatása, valamint kritikai és közéleti tevékenység folytatása és támogatása. Környezetvédelem, klímavédelem, fenntarthatóság és körkörös gazdaság céljainak elérését támogató tevékenységek.

Darvas Béla: Az MCC milyen szerepet foglal el a hazai középiskolai képzésben? Mennyire a határon túli tehetségek támogatása, hazánk felé való irányítása ez?

Pálinkás József: Az MCC sok jó célt fogalmaz meg, és sok tehetséges középiskolásnak segít a felsőfokú tanulmányokra való felkészülésben. Az, hogy elsősorban társadalomtudományi képzést valósít meg és erősen ideologikus, nem válik előnyére. A határon túli képzések is segíthetnek az ott élőknek. Jó lenne, ha nem elszívná, hanem a helyben maradásban segítene tehetséges fiatalokat.

6.kép: Valahol a történelmi északon, ahol a három majom kisplasztikáját láttam (forrás)

Remény és valóság   Darvas Béla: Hogyan képzelted a bolygó felső 5%-ába tartozó elit egyetemén (valamikor én is jártam ott – 6. kép) az életed? Mi várt ott rád és a többiekre? Hallgató Balázs: Elitgimnáziumba jártam a 2010-es években, ez volt az meghatározó háttere annak, hogy a 11. évfolyam végére kialakult bennem a vágy, hogy az egyetemet külföldön, elsősorban az Egyesült Királyság valamelyik neves egyetemén végezzem el. A szociális hálómba több olyan idősebb volt iskolatárs is tartozott, akik sikeresen kijutottak ezen egyetemek valamelyikére, és élményükről alapvetően sikeres, izgalmas kalandként számoltak be, sőt, ebben a közegben az évfolyamtársaimmal is abban versengtünk, hogy hasonló terveket szőjünk. Számomra a várt vagy vágyott előnyök közé tartozott a magas színvonalú, elit oktatás (az akkori elképzeléseim szerint olyasmi oktatásra vágytam, amely a legújabb tudományos eredményekre hivatkozik, és a szelektív egyetemi felvételnek megfelelően kisebb létszámban, mélyebb tudást ad át), az élen járó kutatóknál való projektmunka és velük való kapcsolatépítés lehetősége, az egyetemi diplomám világszinten magas értéke, a világlátás és a kalandfaktor. Természetesen felmerültek komoly anyagi aggályok ezen terv kapcsán: bár a tandíjért nem kellett volna fizetnem, a megélhetésem magasabb költségeit – figyelembe véve azt, hogy ezek az egyetemek nem ajánlják, hogy a diákok tanulás mellett dolgozzanak – sajnos már eleve valószínűbbnek tűnt, hogy szüleim nem tudják majd kifizetni. Szerencsére végül egy kisebb ösztöndíj segítségével vállalták ennek a költségeit, és elkezdhettem kint a képzést, naivan abban reménykedve, hogy kint majd további finanszírozási lehetőségekhez jutok. Noha számos társamnak más volt a tapasztalata, számomra a várakozásoktól eltérően alakult a dolog. Az egyetemi oktatás kiváló volt, és az adminisztráció is kiválóan szervezett volt. Azonban a pénzügyi stressz számomra túl nagy nyomás volt: semmilyen további ösztöndíjat nem találtam, amelynek megfeleltem volna (az egyetemen semmilyen további segítséget nem tudtak nyújtani, a további ösztöndíjak viszont magánalapítók nevéhez fűződnek, és általában vagy egy ritka szakterületet tanuló, vagy valamilyen, a nemzetközösségbe tartozó ország diákjai közül kapja meg 1-2 arra érdemes). Nagy volt az angolszász világ és a magyar (budapesti) közeg számos különbségéből adódóan a kultúrsokk is, valamint az egyetem északi fekvése miatt az időjárás is lelombozó volt. Mindössze egy tanév után tervemet módosítva hazajöttem, és magyar egyetemen kezdtem újra és fejeztem be a képzésemet. Ennek kapcsán egyébként első kézből származó összehasonlításom van a két képzési szemléletről: egy brit elitegyetem a felvételkor szelektál, azonban utána inkább arra törekszik, hogy mindenki legalább közepes jegyekkel elvégezze a képzést, és a legfontosabb szemléleti alapokat elsajátítsa. Ehhez képest egy magyar top állami egyetem alacsonyabb ponthatárokat határoz meg, azonban a diákok 40-60%-a kiszelektálódik. Persze ez talán igazságtalan összehasonlítás, hisz a két egyetem rangsorbéli helye jelentősen eltér. A saját részterületükön való tudáshátrányt a hazai oktatóknál nem tapasztaltam, sőt gyakran itthon több elméleti anyagot adnak le és kérnek számon, mint egy brit elitegyetemen, így néha a sok tudnivaló között elveszik a lényeg. Ami még itthon nem járatódott be teljesen, az a tanterv rendszeres racionalizálása. Esetemben például a tantervben még erősebb szerepet játszottak a tanszéki lobbik, azaz, hogy helyben mihez értenek, és mit szeretnek oktatni, azonban azóta ez javult. Ami pedig még kicsit hiányzik, az a normális adminisztráció, amely nem nehezíteni akarja a diákok életét, hanem könnyíteni. Persze erre a kinti egyetemen legalább két nagyságrenddel több pénz állt rendelkezésre.

DB: A tehetősebb magyar családok mostanában külföldi egyetemekre íratják be a gyerekeiket, ahol a megélhetés költsége rendkívül magas (lásd villáminterjú). Orbán Ráhel például a svájci École Hoteliere Lausanne-be járt, ami a csöpp turisztikai szakterületen valóban az első. Építi ilyesmi a magyar értelmiségi színvonalát?

PJ: Minden valóban színvonalas külföldi képzésben való részvétel segíti a jövő értelmiségét abban, hogy világosabban lássa a saját és az ország helyzetét. Gondoljuk csak arra, hogy a magyar diákok és kutatók 1990 előtti nehézkes külföldi tanulmányai is milyen sok előnyt jelentettek a kilencvenes évek elején. Ha tehetséges fiatalok külföldön tapasztalatot szereznek – az eredeti esetleg sanda szándékok ellenére is –, az ország javára válik. Az azonban gondot jelent, hogy az igazán tehetségesek túl korán – már az alapképzésben – elhagyják az országot, és nem fognak visszajönni, és nem fogják a magyar oktatást és kutatást erősen bekötni a nemzetközi vérkeringésbe.

DB: Meghatározza az iskola a konkrét kutató egyéni teljesítményét, mert mintha nem így lenne. Az iskola csupán jól-rosszul felkészít a kiteljesedésre. A Karolinszkán dolgozó Klein György mondta nekem, hogy akiknek nagyon muszáj teljesíteni, azok kapkodják leginkább a lábaikat (7. kép), és ezek általában nem az elkényelmesedő és odahaza körülrajongott kutatók.

PJ: Ha felkészít a kiteljesedésre, akkor meg is határozza a későbbi teljesítményt. Az ésszerű teljesítménykényszer elengedhetetlen, de a kíváncsiság felkeltése, a szellemi igényességre nevelés legalább ilyen fontos. Néhány, valóban országspecifikus területtől eltekintve a megmérettetés mindig nemzetközi, ha tetszik az oly sokszor szidott globális megmérettetés. Nincs magyar fizika, kémia, matematika, csak fizika, kémia és matematika van. Természetesen a kutató vallhatja magát magyarnak, ahogyan sokan tesszük is, de a tudományos eredményeinek az egész emberiség tudását kell gyarapítaniuk, és ott is kell mérni ezeket az eredményeket.

7.kép: Kertész Imre átveszi az irodalmi Nobel-díjat XVI. Károly Gusztávtól 2002-ben (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Az MTA jobbra tolódó vezetése

Az MTA Glatz Ferenc óta, vagyis több mint húsz éve nem mutatott fel baloldali elnököt. Mindez erősen kétségbe vonja, hogy akadémikusainkat a Kádár-kormányzathoz valamiféle hűség fűzte volna. Természetesen a tudomány esetében a pártkötődésnek értelmezhetetlennek kellene lennie, ezért képtelenség szerintem a Professzorok Batthyány Köre (PBK), amely szerintem régen túl van már létrehozásának indokolhatóságán, s váltak ki köreiből meghatározó tagjai (Pálinkás József, Ángyán József, Mellár Tamás, Solymosi Frigyes, Freund Tamás, Szathmáry Eörs stb.). Nincs bal- és jobboldali élet- és természettudomány. A társadalomtudományokat illetően vannak kivételek, de a gazdaságpolitikai körülmények által befolyásolt érdekgyűjteményt, közöttük első helyen a politológiát nem gondolom tudománynak. Arra több napnyugta után ott lesz majd a történelemtudomány.

A liberálisból a néppártosodás miatt a konzervatív térfél felé elindult Fidesz a KDNP-vel való koalícióval érte el, hogy konzervatív fedőszín kapjon. Kellett persze ehhez az SzDSz és az MDF összeroppanása is. Az Orbán Viktorral való kvaterkázás tehát az MTA vezetőinek is kötelezővé vált. Orbán szimata a gyöngeségre – saját belső küzdelmei miatt – kitűnő. Megválasztása előtt Freund Tamás a PBK-ból való kilépés után magánlevelet (2. melléklet) írt Orbán Viktornak ami, hogy, hogy nem, kiszivárgott. A levél tartalma olyan előítéletes és számító személyiségről árulkodik, ami miatt a szerintem arcvesztő Freund MTA elnöknek való megválasztása, kiegyensúlyozott működés esetén számomra elképzelhetetlen volt. Viszont megtörtént. Miért kellett volna Orbánnak az MTA-ban erőt sejteni, hiszen már Palkovics László félkézzel is kifárasztotta ezt az elöregedett grémiumot, amelyik úgy gondolja, előjogai vannak a tisztánlátás területén. Antall József után ki tisztelte (érdemben értékelte) még a miniszterelnökök közül a tisztánlátást hazánkban? Miért nem ment ez a többieknek? Tény, hogy a kellően megregulázott, kézitusára nem képzett, agresszivitását vesztő akadémikusoknak moly rágta már a kacagányát. A székház felé lovakkal (fehérek sem kivételek) egyébként sem lehetett már közlekedni.

2.melléklet: Freund Tamás magánlevele Orbán Viktornak Az utóbbi években az MTA alelnökeként tevékenykedő Freund egyébként, amikor csak lehetett, feltűnően távol tartotta magát az MTA és az ITM között rendszeresen fellángoló csatáktól. Tény, hogy olykor bírálta az ITM intézkedéseit, azon belül is elsősorban az MTA és kutatóintézeteinek alapfinanszírozását érintő szigorításokat, valamint 2018. júniusában a Professzorok Batthyány Köréből is az MTA körül kialakult helyzet miatt lépett ki, miközben még idén áprilisban is azt hangsúlyozta, hogy bízik az MTA és a kormány közti kompromisszumos megoldásban […] 2018. decemberében még Orbán Viktor miniszterelnöknek is írt egy levelet, ami most a Qubit birtokába jutott. A levélben Freund (8. kép) elsősorban a Palkovics-féle intézkedések ellen kelt ki, és kérte, hogy a miniszterelnök késztesse jobb belátásra miniszterét. Mint azt az agykutató (sic!) kifejtette, »Palkovics miniszter úr sok mindenhez kiválóan ért, de a tudományos kutatáshoz, a felfedező- vagy alapkutatáshoz, annak belső logikájához, működési és finanszírozási feltételeihez nem« […] Freund annyira tartott attól, hogy az innovációs miniszter intézkedéssorozata »a lehető leghatásosabb módja a kutatóhálózat teljes felszámolásának«, hogy még a Magyar Idők főszerkesztőjével is megosztotta aggodalmait egy publicisztika formájában. Az Orbánnak elküldött levélben Freund ugyanakkor leírja, hogy a lap főszerkesztője (Gajdics Ottó) nem tartotta túl jó ötletnek, hogy a kutató az ő újságjában támadja Palkovicsot. Inkább azt tanácsolta neki, hogy álljon el a véleménycikk közlésétől, mert még a végén megégetné magát »a baráti tűzben, és jövőbeni MTA elnöki esélyeimet ez csökkentené« […] Freund Orbánnak címzett leveléből nemcsak az derül ki egyértelműen, hogy az agykutató leginkább azért helyteleníti a kutatóintézet-hálózat kiszervezését és a forrásmegvonást, mert az intézetek fenntarthatósága mellett a külföldi karriert fontolgató természettudósok tömeges kivándorlásától tart. A magát levelében hazafias érzelműnek valló, írása értelmében a miniszterelnök vezetésében, kormányában, valamint a magyar gazdaság és tudomány leginnovatívabb erőinek szövetségében, és az említettek vállalta »közös tízéves programban« töretlenül bízó akadémikus ugyanakkor azt sem rejtette véka alá, hogy nem viseli azonos mértékben a szívén az összes ex-akadémiai kutatóintézet sorsát. Mint levelében írja, »a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna [?] megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek (sic!), ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik (sic!) a közéletet és a fiatalságot.«

8.kép: Hamlet-pamflet Freund Tamással (forrás)

DB: Mennyiben volt formálisan és informálisan a Kádár-kori MTA baloldali és mennyire jobboldali ma? Kell-e a mai tudománynak így hasadnia?

PJ: Tekintve, hogy engem 1995-ben választottak az MTA tagjává, közvetlen tudásom az Akadémia 1990 előtti belső működéséről nincs. Természetesen ismertem korábban is akadémiai tagokat, olyanokat is, akik 1990 előtt MSzMP tagok voltak, olyanokat is, akik – a belépést nyíltan elutasítva – nem. Sőt, közeli jó barátaim között is voltak mindkét csoportból. Az összbenyomásom az, hogy az Akadémián 1990 előtt is elsősorban a tudományos teljesítmény számított. Az MTA választási eljárása azt lehetővé tette, hogy ha az akkori hatalom valakit nagyon nem akart a tagok között látni, akkor az illetőt jelölni szándékozókat figyelmeztette, hogy nem jó ötlet jelölni. Akit pedig nem jelölnek, azt nem is választják meg. Azt azonban nem tudta már akkor sem elérni a hatalom, hogy valakit megválasszanak, ha nyilvánvalóan csak politikai okokból szerette volna a hatalom a tagok között látni. Rávehettek ugyanis tagokat, hogy jelöljék az illetőt, de a titkos szavazáson az ilyenek rendre elbuktak. Az MTA tehát a Kádár-korban sem volt baloldali, és ma sem jobboldali. Én hat évnyi elnökségem alatt csak nagyon ritkán találkoztam – akkor is óvatos vagy rejtőzködő – politikailag motivált véleményekkel. Voltak és vannak nagyszerű emberek, akik magukat politikailag nyíltan baloldalinak vagy jobboldalinak vallják – még többen, akik politikai nézeteiket nem hangoztatják – de nem találkoztam olyan esettel, amikor valaki egy kutató pályázatáról, akadémiai doktori értekezéséről vagy MTA-tagságáról politikai alapon mondott véleményt. Szerintem egyébként butaság is lenne a tudománynak politikai alapon hasadnia.

DB: Milyen mértékig hatolhat be a pártpolitika az MTA és az egyetemek életébe? Kellenek-e oda politikai keresztapák és komisszárok?

PJ: Előbb a második kérdést válaszolom meg: nem kellenek, sőt nagyon káros, ha ilyenek megjelennek bármilyen formában. Ők ugyanis semmilyen más szempontot nem ismernek, csak a politikai alkalmazkodást. Számukra – főként, ha nem rendelkeznek kimagasló tudományos kvalitásokkal – a tudományos teljesítmény sem számít. Láthattunk példát arra, hogy még elismert tudományos eredményekkel rendelkező embereket is kifordít magukból a politikai megfelelési kényszer. Belegondolni is rossz, hogy mire képesek a tudomány működését nem ismerő komisszárok. Az első kérdésre visszatérve, az Akadémián én nem látok politikai behatolást, az MTA 200 éves története és szabályai ezt nehézzé is teszik, az egyetemekre azonban sajnos betette a lábát a politika a fenntartó kuratóriumokon keresztül. Csak remélni tudom, hogy az egyetemeken lesz erő a károk csökkentésére.

(folytatása következik)

Előzmény: Pálinkás Józseffel a hazai tudomány és kultúra támogatásáról – N^o1 Kekvák

(Tudománykövető N^o73)

Darvas Béla