(Tudománykövető N^o107)

Írtam már kétrészes előszót a 2026-os MTA-választásról, amelyet most terveim szerint végigkövetek. Az MTA választásra májusban kerül sor, közvetlenül az áprilisi politikai választás után, és bár normális esetben ezek egymástól független folyamatok, most mégis azt kell mondanom, hogy a 2026-os választások hosszú időre eldöntik a kétszáz éves múltú Magyar Tudományos Akadémia (MTA) további sorsát, amely bizony régóta nem igazítja hozzá magát a korának követelményeihez {címkép; Jegyzetlap [(db) → ChatGPT5.2.]}, vagyis a változás szerintem nem elkerülhető.

A kohéziós pénzek   Mikor ezt ide beszúrom, már túl vagyunk a 2026-os választáson, és a Tisza-párt bizonyossággal (az ellenőrzés is megtörtént) kétharmados többséget szerzett. Ez az MTA további sorsát újra nyílttá teszi, hiszen az EU mérföldköveinek egyike a tudományos és intézményi függetlenség kérdését alapjogi feltételek közé sorolja. A kohéziós pénzek teljes megnyitásához nem elég az igazságügyi reform. Jogszabályi és intézményi megoldás kell azokra a Charta-területekre is, amelyeket az Európai Bizottság még mindig problémásnak minősít: akadémiai szabadság (!), menedékjog, valamint az LMBTQ-jogokat érintő szabályozás. Enélkül az érintett programcélokhoz tartozó egyes konkrét kohéziós kifizetéseket az EU-ban nem oldják fel.

Az MTA 2018 előtt – két évszázadon keresztül – a hozzá tartozó kutatóhálózatában művelte a tudományt. 2018 – a kutatóhálózat elcsatolása – után már csak képviselheti a hozzá bejelentkező köztestület tagjait (többségében egyetemi emberek), tanácsokat oszthat, ha erre felkérik. A Fidesz-KDNP által alakított Orbán-kormányok nem kértek ebből. Úgy tűnik, fogalmuk sem volt, mire használhatták volna az MTA mai intézményi díszleteit, amivé éppen ők minősítették át. A Fidesz-KDNP ismételt kormányra kerülése esetén az MTA véglegesen archivált intézménnyé vált volna. Az MTA elhanyagolt köztestülete aligha hullatott volna könnyet ezért. A köztestületnek ugyanis nem a pulpitusról integető funkciótévesztő figurákra (úgy is, mint a mezőn színes lepkéket kergető elnökség – 2. kép) lenne szüksége, hanem harcos érdekvédőkre, akik a köztestülettel folyamatos párbeszédet folytatva a magyar tudományos élet érdekeit képviselik, s az elvárt magas teljesítményért biztos életpályát és európai béreket harcolnak ki. Nem csak az elitklubnak (akadémikusoknak hívják őket), hanem a PhD-hallgatóktól az emeritus státuszúakig mindenkinek. Ugye mekkora a különbség! Szóval – gondolom szentségtörés leírni – szakszervezeti feladatai is (!) lennének a mai Földre szállt MTA-nak.

2.kép: Tudósportré Verne Gyula után vázlatolva [(db) → ChatGPT5.2.]

Mindjárt az elnöki-főtitkári pályázati kiírás lehangoló semmitmondásánál elakadok, ami mintha a 2018-os, az MTA sorsát eldöntő fordulattal sem számolt volna, és nem az MTA megváltozott szerepére koncentráló kritikus tartalomra fókuszálná a pályázók gondolatait. Ezen a szinten lehet valami ilyen megengedő? Akkor most elnök vagy székházgondnok kerestetik? Érteném ezt a végtelen szabadságot (ami a pályázatok összevetését szinte lehetetlenné teszi, vagyis nem valódi választási segítség), ha lenne ma a levegőben valamiféle visszarendeződési akarat. A főigazgatói pályázatok meghirdetése (április 7.) és a Tisza-párt kétharmados győzelme (április 12.) után azonban azonnal (április 21.) kipattant ez. A Fidesz-KDNP gyenge, önállótlan MTA-t akart, s ehhez már nem volt nehéz helyzetben, mint még a most parkolópályán pihenő, mesterséges intelligenciával bíbelődő Palkovics László lehetett. Hol van ma Pálinkás Józsefhez hasonló elnöki kvalitás, aki átlátta, amit vezetett, s aki talán az egyetlen volt a rendszerváltás után, aki a feladatába és nem önmagába szerelmesült? Utódjait mintha a hősiesen viselt glória meggátolta volna a tisztánlátásban. Mit akar a Tisza-párt? Több autonómiát ígér talán. Pontosan senki nem tudja mekkorát. Mi lesz így a kutatóhálózattal, ha a vagyon még mindig az MTA-nál van, de új politikai vezetés viszont ragaszkodna (feltételezve ezt) a tudományirányítás jogához? Hogyan választhat most felelősen a közgyűlés?

A társadalomtudományi kutatóintézeteknek 2025-ben az ELTE-re kerülése is a kutatóegyetemi irány győzedelmeskedését mutatta. Ezt példázza, hogy a HUN-REN kutatóhálózatának potenciális vezetői többnyire távol maradtak az MTA elnöki/főtitkári pályázataitól. Nem volt vajon az MTA pályázati kiírás elhamarkodva? Az MTA-törvény szerint folytatják le a választást. Most nem volt törvényes lehetőség a választás elhalasztására, dacára annak, hogy akkor kellett volna indítani, amikor az új kormány megalakult, és terveit az MTA-t illetően világossá teszi (stabilizálódik), hiszen most egy kormánytól függő (vert helyzetű) leköszönő MTA vezetést látunk, és még nem körvonalazódott az állami háttér, amelyben a következő vezetésnek működnie kell majd. Ha most indulna, akkor vajon kik lennének a pályázók és milyen pályázatokkal? Nem kellene a most futó eljárást felfüggeszteni? Meglepődnék persze az okszerű változtatáson, hiszen az MTA a politikától deklaráltan független, csak hát ez a szörnyű valóság.

3.kép: Köztestületi tagok és a füst [(db) → ChatGPT5.2.]

A Fidesz-KDNP narratívája szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) reprezentatív célú civilszervezet, ~18 ezer köztestületi taggal (3. kép), melyet abszurd módon sohasem aktivizált. Hagyta szenderegni. Mit és hogyan kezdhetne velük? Nem fordított hát kellő munkát arra, hogy a döntéseket a köztestület kezdeményezze és építse fel, így a vezetőség a közösség óhajait képviselje, ha már őket a soraiba emelte. Vagyis hát dehogy is emelte? A közestületi tag szerepe ma még csak az, hogy az adatai feltöltse az adattárba (MTMT), bejelentkezzen egy tudományos osztályra, és máris passzivitásra ítélt tagja a patinás klubnak, bár meghívót az eseményeire nem kap. Amit tőle várnak, az hasonló a pék megleséséhez, aki hajnalban ünnepi kalácsot süt. Ezek a csillogó szemű kukucskálók lennének a köztestületi tagok? Gondolom, olyan ez, mint a honvédségi egyenlőség, ahol vállap-szerinti a kasztrendszer. A kopasz fókázik, a tisztes felrúgja a stokit, az ezredparancsnok áll, mint a cövek.

Az MTA tehát a köztestületi formája után is az idős akadémikusok érdekei és döntései szerint jár el, akiket halálukig (sőt azon túl is) felruházott extra-jogokkal, bár 70 éves kor után a jövő tudományos irányairól való döntési képesség, aktív tudományos kutatás nélkül már nagyon is aggályos. Az emeritus akadémikusi státusz (bölcs tanácsokat osztogatni szavazati jog nélkül is lehet) bevezetése régóta indokolt már és nem halogatható. Megszavazna ilyet a 40%-ot kitevő mély-szépkorú gárda? El tudja engedni az eltúlzott előjogait?

1.ábra: A MTA 2026-os modellváltási kényszerének vázlata

A MTA vezetőségének választása (május 5 – csak az akadémikusok és köztestületi képviselők) most közel egy hónappal a választás után, de az új kormány megalakulása előtt történik. Nem szerencsés! 357 akadémikus és 200 köztestületi képviselő szavazhat majd az új elnökre, főtitkárra és helyetteseikre. Ez utóbbi csupán az egyharmada a felkent szavazóknak. Jelenleg 17.935 köztestületi tagot találunk az adattárban. Az MTA vezetőségét tehát a köztestületi tagok ~3%-a választja meg, ami eléggé alacsony aránynak tűnik. Pontosabban az akadémikusok kiválasztási aránya 100% [Utoljára 2025-ben ellenőriztem az akadémikusok korösszetételét, és akkor az akadémikusainknak csupán egyharmada volt aktív kutató (70 év alatti), ami világosan mutatja a szavazók túlkorosságát, ami különösen a Gazdaság és jog, az Agrár, a Nyelv és irodalom, valamint a Matematikai osztályokra jellemző], a köztestületi tagoké ~1%. Ezt nevezhetjük a mai tudomány képviseletének? A nem akadémikusok (az aktívakra gondolok) beleszólási esélye a vezetőválasztásokba század része a túlkoros akadémikusokénak, ami ugye sem nem demokratikus, sem nem észszerű. Különösen durva ez, ha a DSc fokozatúakat nézzük, hiszen a nyilvántartás szerint a 2.547 (1.976+561) MTA doktor érintett, akiknek ugyanolyan tudományos minősítésük van (DSc), mint a kiválasztott akadémikusoknak (nem vezet hozzá megkülönböztető teljesítmény), mégis századannyi és csak közvetett döntési lehetőséggel bírnak. Vajon, ha az MTA, mint – szerintem álomba ringatott – köztestület sem becsüli értékként a sajátként hirdetett DSc-minősítést, akkor vajon hogyan várhatja ezt a társadalom főszereplőitől. Ez valójában jogossá teszi azt a gondolatot, hogy az MTA sem hurcolhat magával egy érinthetetlenként kezelt (az MTA tekintélyének tisztelete nem jelenheti azt, hogy úgy kezeljük, mint az isteni nép a király új ruháját) elavult, feudálisra emlékeztető struktúrát, amely már régen panoptikumba való látványelem. Szerintem ez reformra érett állapot. Komolyan vehető köztestületben a tagoknak szigorúan vett demokratikus jogaik és kötelezettségeik vannak, és a tagsági jog megtartására nem elégséges, ha csöndben semmit sem csinálnak a PhD valamikori megszerzése után. A tudományos munka huzamos megszűnése esetén a köztestületi tagság felfüggesztendő, ami a jogok elvesztésével jár, amit az MTA vezetésének az utolsó negyedévében kötelessége lenne ellenőrizni. Ugyanakkor a nyugdíjasok esetében az MTMT adatbevitelét az MTA adminisztrációnak át kellene vállalnia. Ha a teljesítmény feltüntetése és naprakészsége hiányzik az MTMT-ben, annak értelemszerűen azzal kellene járnia, hogy az érintettek jogait felfüggesztik. Mindez akkor érvényes, ha az MTMT adatbázisa tényleges operatív funkcióval bír, és nem csupán valamiféle nyilvános, de ideiglenes adatlerakó, amibe a hétköznapok hordalékai (absztraktok, előzetes közlemények, megemlékezések, brosúrák stb.) is bekerülnek. Szóval tisztázni illene, hogy mi számít tudományos teljesítménynek, és csak azt gyűjteni közösségi tudományos adatbázisban. Az MTMT-nek személyi adatlapja a CV adatain túlmenően naprakész (!) tudománymetriai összesítő adatot is tartalmaznia kell. Ezek teljes értékű tudományos publikációk (tehát eredeti tartalmú könyvek is) és azokra a nemzetközi szaksajtóban kapott független hivatkozások. Minden más közlemény feltüntetése fölösleges, azt tegye a szerző az intézeti személyes lapján. Az adatbázisban feltüntetett adatok teljes feldolgozását (tudományterületi sorrendiségét) és elérését lehetővé kell tenni.

2.ábra: A hazai pártok MTA-ra vonatkozó elvi térképe és az MTA mozgása az utóbbi félszáz évben

A köztestület   Az 1994. évi XL. törvény a Magyar Tudományos Akadémiáról így rendelkezik róla: 2. § (1) – Köztestület: „A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) a tudomány művelésével, fejlesztésével és terjesztésével foglalkozó, tudományos fokozattal rendelkező személyek köztestülete.” […] 6. § (1) – Köztestületi tagság: „Az Akadémia köztestületének tagja lehet az a személy, aki tudományos fokozattal rendelkezik, és felvételét kéri.” Vagyis az MTA köztestülete a tudományos fokozattal rendelkező személyek összessége, akik önkéntes alapon kérik a felvételüket az MTA köztestületébe. A köztestületi tag jogosult: részt venni az MTA tudományos életében, bizottságokban, osztályokban dolgozni, véleményt nyilvánítani, közvetve (!) képviselőket választani a közgyűlésbe vagy jelölni tisztségekre, pályázatokban részt venni, MTA-programokhoz csatlakozni. Formális kötelezettség kevés van, így a tudományos etika betartása, az MTA tekintélyének tisztelete (!), részvétel a tudományos közéletben, bár ez nem kötelező. Nincs kötelező részvétel, kötelező publikáció, kötelező díjfizetés. Kizárással járhat: hamis adatok megadása a tagságnál; tudományetikai vétség (plágium, adatmanipuláció, kutatási csalás); az MTA tekintélyének (!) súlyos megsértése (Vajon ez az utóbbi évtizedben nem következett be?); a tudományos közélet normáival való súlyos visszaélés (áltudományok képviselete).

Az MTA autonómiájának és nemzetköziségének növekedése a rendszerváltás után egyértelmű volt (2. ábra). Ennek közelítése a nyugat-európai Akadémiákhoz (pl. Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, EASAC) Pálinkás József elnöksége alatt vált kifejezetté. Lovász László elnöksége idején, Palkovics László munkája nyomán, a kutatóhálózat elcsatolásával az MTA autonómiája megszűnt, és Freund Tamás idején formálissá vált.

A Tisza-párt győzelme nyomán van remény valamiféle, szakmaiság által irányított, köztestületi jellegű, a kormány gazdasági szempontjait figyelő, alkalmazkodó MTA kialakítására. A köztestületiségtől elszakadt (annak jogait és kötelességeit ignoráló) MTA visszaállítása szerintem joggal esélytelen már.

Előolvasók írták   Albertus Magnus: A bölcsész- és társadalomtudományi intézetek, talán még a 2009 előtti formában vissza akarnak kerülni az MTA irányítása alá, azaz szeretnének visszatérni a kényelmes, hallgató nélküli státuszba. A természettudományi intézetek többsége érzi, hogy ez nem biztos, hogy jó irány. A mai körülmények a világban mindenütt több üzleti, gazdasági és társadalmi igényt fogalmaznak meg a tudományos kutatásokkal szemben. Az exponenciálisan növekvő költségek nem teszik lehetővé a XVII. (nem tévedés!) századi műkedvelő tudományművelést. Isaac Newton pénzverde (Royal Mint) igazgató úrnak (Master of the Mint), vagy még inkább Johannes Kepler udvari csillagásznak nem kellett hatalmas költségvetés, a királyi udvar eltartotta. (Az udvari bolond sem került sokkal kevesebbe.) A mai helyzet jelentősen más, mint az április 12. előtti   ǁ   Aesculapius: Szerintetek be fogja csukni az új kormány az egész HUN-REN-t? Jobb lenne, visszamenni az ezelőtti akadémiai intézeti rendszerbe?

Az MTA-nak nem szubjektív elitmentő (lásd torz akadémikusi rendszer) szerepet kell betöltenie, hanem magasszintű köztestületi működésre kell áttérnie. Szerepei közül a kutatói életpályamodellnek és a kutatói érdekvédelemnek kell kiemelkedő szerepet játszania, vagyis nem formális bizottságai útján a levegőbe kiáltott tirádákkal az irányítót játszani, hanem szerényen kiszolgálni, érdekvédelmet gyakorolni, amiért érdemes köztestületi taggá válni. Ehhez az érdekvédelmi feladathoz kell a szerkezetét meghatározni és költségvetési nagyságát ehhez igazítani. A kutatóhálózatnak az európai kutatási piacon kell megélnie, de ehhez a pályázati alapnak ezzel arányosnak kell lennie.

Tehát míg az MTA aktív korú elnöke (nemzetközi arca és tudománypolitikájának irányítója), alelnökei és főtitkára (köztestületi munkájának operatív irányítója) kutatói pályafutásának kiemelkedő paramétereket kell mutatnia (lásd példaképeink), addig az adminisztrációban az operatív kapcsolattartók, az MTMT-adatbázis építőinek és elemzőinek megjelenésére kell a hangsúlyt helyezni. Az MTA Elnöksége így a magyarországi kutatók munkáját és érdekeit tartja számon, annak érdekében jár el. Nem fontoskodva tudományt irányítani igyekszik, hiszen arra ott vannak a kutatóhálózati, egyetemi és intézeti vezetők.

3.ábra: A MTA vezetésének jelenlegi és egy várható jövőbeni felépítménye

A DSc-szerzés helyét és szerepét a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak (MAB) kell betöltenie, és annak felügyeletét az MTA-nak objektív feltételekhez kell kötnie (3. ábra). A DSc– és akadémikusi tiszteletdíjakat a fizetési rendszerbe kell beépíteni, és az akadémikusválasztást feladni, mint többségében igazságtalan (védhető teljesítménymérést az MTA még nem dolgozott ki!), szubjektív kiválasztási formát. Helyére köztestületi életműdíjakat kell helyezni, ami egyszeri komoly juttatásként jelenik meg, viselhető címmel, amit nevezhetünk akár akadémikusinak is, de már nem jár vele élethosszig tartó tiszteletdíj, hiszen arra ott van remélhetőleg a szakmai karrier során munkával elért magas nyugdíj. Ebből számtalan egyéb dolog is következik, ami az akadémiai adminisztráció zsugorodását (pl. tudományos osztályok) és feladatváltozásait jelenti. Kiemelt ügyek: köztestületi kapcsolattartás és a tudományos adatbázis – ami tudományágak szerint az utóbbi 10 év nemzetközi (első és levelező szerzős D1/Q1/Q2 publikációk és független idézettségük) teljesítménye alapján automatikus kiválasztja az egyes tudományterületek aktuális vezetőit. Mindez független attól, hogy idehaza vagy máshol dolgoznak, ehhez csak magyar állampolgárság, köztestületi tagság és az MTMT-be feltöltött és ellenőrzött teljesítmény szükséges csupán. A tudományterületi abszolút és relatív elemző munkát az alelnökök irányíthatnák, rájuk bízva az egyes tudományterületekre vonatkozó aktuális tudományterületi konverziós értékek karbantartását is, továbbá az interdiszciplináris tudományterületek.

Az MTA vezetésének el kellene indulnia azon az úton (3. ábra), hogy szerkezetét és tevékenységét a valós feladatihoz – ami a köztestületi munkából fakad – vezesse le és optimalizálja. Ha kutatóhálózat visszakerül az MTA-hoz, akkor persze más a helyzet. Szerintem azonban az MTA ne aktív tudományt (kutatóhálózatot) irányítani akarjon – amire sohasem volt képes –, hanem a köztestületi tagsága felé szolgáltasson. Az akadémiai kutatóhálózat intézetei viszont birkózzanak meg az Európai Uniós bérekkel működő elitkiválasztás nemzetköziség terhével, azzal, hogy aktív korú főigazgatói egyértelműen nemzetközi pályázatokon mérkőznek az irányítás jogaiért (társadalomtudományok esetében is), s ebben a saját teljesítmény, a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer objektív mutatói meghatározó szerepet kell, hogy játszanak, ha a Magyarországon folyó kutatások nemzetközi térképen való megtartása cél.

(folytatása következik)

Darvas Béla