(Tudománykövető N^o108)

Az MTA elnöksége többnyire a hazai tudományos élet viszonyrendszerét mutatta fel eddig. Pontosan abból azt a szeletét, amelyik közszerepet is vállalt, és azt a politikai rendszer engedte. A külföldön élők eddig (lásd Gulyás Balázs, Karikó Katalin, Krausz Ferenc stb. tiszteleti vagy külső tagok) többnyire hátrányba kerültek (5. kép). A leghíresebbek közülük az erdélyi Bolyai János, a nem euklideszi geometria egyik megalkotója. Gábor Dénes a holográfia feltalálója; a fizikai Nobel-díj (1971) birtokosa, aki Berkeley-ben élt. Harsányi János közgazdász; közgazdasági Nobel-emlékdíj (1994) tulajdonosa. Neumann János a Manhattan terv egyik résztvevője az Egyesült Államokban futott be akadémiai karriert, hasonlóan, mint Szent-Györgyi Albert, aki politikai okokból eltávolodott a magyar intézményrendszertől; orvosi-élettani Nobel-díjat (1937) kapott és végül Woods Hole-ban telepedett le. A Manhattan terv két további vezetője is magyar volt: Szilárd Leó az atomenergia és a láncreakció elméletének egyik úttörője és Teller Ede a nukleáris fizika kiemelkedő alakja. Wigner Jenő fizikai Nobel-díjat (1963) kapott. Avram Hershko kémiai Nobel-díj (2004) tulajdonosa. A magyar tudomány számos hazánkban és Erdélyben született (ma pl. Barabási Albert László) kiválóságot mutat fel, akik közül többen zsidó származásúak voltak. A magyar iskolákban végzett fiatalok többsége az Egyesült Államokban futott be. Idehaza a feltételek ehhez nem voltak adottak és a rendszerváltás utáni egyik kormány alatt sem lettek azok.

5.kép: Ők nyolcan [(db) → ChatGPT5.2.]

2.ábra: A Scopus és WEB of Science szerint kiemelkedő Hirsch-indexszel rendelkező vezető kutatók és az ismertebbé vált magyar kutatók (külföldön élők is) vázlata a baloldali táblázatban; felső ábra a tudományterületek nagysága és gyorsasága; a magyar csúcs elmaradása a nemzetközi csúcstól tudományterületenként [(db) → ChatGPT5.2.]

Nem kerülhetem meg, hogy a legmagasabb teljesítményeket ne vázlatoljam, hiszen az MTA törekvéseit ebben az irányban látom folyamatosnak. A 2. ábrából elég világosan kiderül, hogy az egyes tudományterületek a csúcsteljesítmények vizsgálatakor különböző képet mutatnak. A magyar idegtudományok és a fizika a mai nemzetközi élvonalát képviseli. Hasonlóképpen nemzetközileg elismerésre méltó a magyar matematika, kémia és elméleti fizika teljesítménye is. A nemzetközi szinttől legmesszebbre ma talán a nyelvészet és a jogtudományok vannak és ez utóbbi annál meglepőbb, mert a jogtudományok korunk magyar köznapi sikerágazatainak vezetője (lásd egyetemi felvételi statisztikák) és politikai fő csapásiránya. A magyar gazdaság súlyos bajai és a Fidesz-KDNP-kormányok dilettáns – nem értelmiségre építő – tudománypolitikája talán összefügghetnek.

A 2. ábra táblázatából az is láthatóvá válik, hogy a csúcsteljesítmények birtoklóinak többsége 70 éven felüli. Bár e sorozatban végig az aktív korúakat kedvezményezem (vagyis szerintem a 65 éven aluliaké a jövő) azt hasznos nem elfelejteni, hogy a 70 éven felüli tudományos tanácsadók (a múlt birtoklóinak) szerepét egy percig sem vitathatom el. Az is világos, hogy a kiemelkedő eredmények tulajdonosai között nem csak akadémikusok találhatók (pl. Kassai Tibor, Merkely Béla, Szabó Csaba stb.), és ez is figyelmeztető jel.

A pályázók tudományos habitusa

Szögezzük le az elején, hogy a kutatói és a köztestület-vezetői készség nem azonos kvalitásokat igényel (címkép). Az egyéni teljesítmény vizsgálata az akadémiai berkektől nem idegen. Az egyes fő tudományterületek szétágaznak. Fizikus, kémikus és biológus talán már nincs is, mert az afféle polihisztor lenne, ami ma már nem létezik. A zoológus is biológus és az állat-géntechnológus is. Nem ugyanazt látják a köröttük lévő élővilágból, bár úgy tűnik azonosban élnek. Már őket sem könnyű összevetni. A különféle tudományterületeken versenyzőket pedig kritikát tűrően nem sikerült senkinek. Próbálkozások vannak, de minden sorrend valamerre torzít. A társadalomtudósok kesergése, hogy ők egy teljesen más teljesítményigényű pályán versenyeznek (én nem látom ezt igazoltnak), mint a természettudósok. A helyzet az, hogy sokféle adat/lista válik nyilvánossá, és míg a természettudósok csak a nemzetközi teljesítményt tartják valamire, a magyar társadalomtudósok a hazai könyvekre és intézeti kiadványokra mutogatnak. Nézzük hát, miféle teljesítményeket találunk az adatbázisokban most éppen (2026. április 1. – igen közel egy hónapja szenvedek ezzel az írással) az MTA vezető posztjaira pályázókról, hiszen minden lekérdezés itt pillanatkép és nem is vitatom, hogy az esetlegességgel terhelt. A kutatói egyéni teljesítmény mellett a vezetőkészség ismérvei és a beadott pályázat az, amit elemezni szándékozok; ezt gondolom itt habitusnak (jellemző alkatnak).

Egyéni kutatói teljesítmény

Az elnökségi pozíciókra való pályázók köre szűk, hiszen az akadémikusok közel kétharmada 70 éven felüli, vagyis esetlegesen kétszer hároméves, meghosszabbított vezetői ciklusra kevesen alkalmasak (csak a 64 éven aluliak). Világos, hogy ez nagyon szigorú megkötés a részemről (77 múltam), de úgy gondolom, hogy aktív kutató pozícióból jött vezető képviselje az aktív kutatók jövőjét és harcoljon az érdekeikért, továbbá körvonalazza a tudományos jövőképet. Aligha hiszem, hogy a köztestületi tagok többsége nem így gondolkodik. Megismétlem, idősebbek és szerencsésen öregedők tanácsadói pozícióit támogatom. Mind ehhez szerintem a publikációs aktivitás (közvetlen kutatási készség) erős csökkenése (az utolsó 5-10 év első szerzős produkciója) a kulcsmomentum, hiszen formálisan (2018 óta is) a magyar tudományos élet vezetéséről van szó, és az egyéni teljesítmény útján követendő példa mellett a gyakorlati valóság ismeretéről. Nem akadémiai pozíció tesz kutatót teljessé, hanem a valósággal, a képességeivel (munkabírásával) való harmóniában való maradás.

Az MTMT-adatbázisa mindenféle tudományosnak látszó mellékteljesítményt gyűjt (a tudománypolitika, amit most művelek is ilyen), nem kizárólag a szigorúan idetartozót, ami – szerintem sok statisztikában – eltakarhatja a lényeget. Adatbázis-építés előtt el kellett volna azon gondolkodni, hogy mi számít teljes-értékű tudományos teljesítménynek. A műbútorasztalos sem gondolja terméknek a forgácsot. Szakirodalmi listával és érdemi idegen nyelvű összefoglalóval rendelkező könyv, könyvrészlet és cikk szerintem teljes-értékű. Szerkesztés, előzetes publikáció (konferencia-összefoglaló) és ismeretterjesztés semmiképpen. Szükség van rájuk, de forgácsok. Mi számít tudományos könyvnek? Egyetemi jegyzet, füzetecskék és kisokosok talán nem, de egy tudományterület ismereteit összefoglaló vagy ahhoz lényegi kiegészítéseket adó kézikönyv már igen. Mi számít szakcikknek? Elégséges kritérium, hogy van irodalomjegyzéke? Kell hozzá az eredeti ismerettartalom? Kísérleti munkán kell alapulnia? Archiválható innen az a cikk, amit független kutató egy évtizeden belül nem idézett? Kell hozzá, hogy a publikáció első vagy levelező szerzője legyünk, a többi ugyanis másé? A társasutazóknak (publikációs közösségek) milyen létjogosultságuk van? Megválaszolatlan kérdés annyi, mint égen a csillag. Tény, hogy én igyekszem világossá tenni, hogy milyen paramétereket használok. Könyv, könyvrészlet, szakcikk és ezekre érkezett független (tehát nem kedveskedő társszerzői és disszertációkból gyűjtött meghatódott tanítványi) idézettség. Az MTMT gyűjti a magyarul írt cikkeket. Szerzője válogatja, hogy az anyanyelvét valaki használja-e erre a célra, vagy sem, de szerintem állampolgári/oktatói kötelesség (nevezhetjük valódi magyarság-teljesítménynek is) a tudásmegosztás az anyanyelven. Legalább az eredeti (Van ilyen?) tudásunkat összefoglaló területen. Ezzel minden akadémiai doktor tartozik a következő nemzedékek diákjainak. Szóval, én nem tartom feleslegesnek magyar nyelven szakközleményt írni, sőt enélkül DSc-rangot nem is adnék, mint ahogy a tudományterületen letett magyar nyelvű összefoglaló kötet nélkül sem, ami egy kutatási terület egységének ismereteit megújítja.

3.ábra: Az elnökségi pozíciókra pályázók tudományos teljesítménye az MTMT adatai alapján (megjegyzések: 2026 tavasz; i – idegen nyelvű; m – magyar; Krész – könyvrészlet; színkódok: lila – akadémikustól nem fogadható el; piros – akadémikustól kevés; narancssárga – mérsékelt teljesítmény; zöld – a csoport legjobban teljesítője)

Az MTMT-adatbázisa szerint (3. ábra) óriási különbségek vannak az egyes pályázók egyéni teljesítményei között. Nem is annyira a termelékenységben (itt nemzetközi produkcióban a társadalomtudományi pályázók maradnak el), hanem annak szakterületi visszhangját tekintve. Itt belép a lassú (elzárt, kis tudományterületek) és a gyors (közérdeklődésben lévő kurrens tudományterületek) tudományok közötti lényeges különbség (2. ábra).

A hal növekedését – akvaristák tudják ezt – sokszor korlátozza az akvárium mérete. Kétségtelen, hogy a fejlődésben lévő halak többsége méretében alkalmazkodik a térhez, amelyben él. Nagyobb halak (vízi teknősbékák) növekedése is megáll kis akváriumban. Az abszolút paraméterek is döntők, nemcsak az egymáshoz viszonyítottak. Egy hajdani kollégám cinikusan mondta, hogy bizonyos tudományokban elégséges egy csöpp pókhálós zugot keresni és mindjárt nagy szakértők lehetnek. Régi vita a magyar társadalomtudományok lemaradása a nemzetköziségben, ez azonban csak feltűnő, de nem egyedülálló. Egyetlen tudományterületen sem célszerű a klubszerű belterjesség. A tudomány mindenképpen nemzetközi és nem nemzeti; ezen belül az osztályokon kiegyénülő domináns csoport a terület komolyságát is alááshatja. Kétségtelen, hogy a társadalomtudományok a kicsi és nagyon lassú tudományterületek közé tartoznak, de a vezető kutatóik teljesítménye így is elég jelentős és lehetetlen nem észrevenni a magyar kutatók ebbéli lemaradásait (2. ábra). Mindez személyesen nem az ábrán megnevezetteket érinti, hiszen hazai vezetőkutatókról van szó. Ők hibáztathatók legkevésbé. Egy gyöngébben teljesítő csoport azonban – ezt látom – költhet maga köré legendát.

Az egyes tudományterületek összehasonlítása csak jelentős korrekcióval lehetséges. Ugyanekkor ez a különbség megnevezhető terjedelmű, a kiemelkedő kutatók esetében nem haladja meg az ötszöröst. Az összehasonlítás paraméterein az MTMT-nek már régen dolgoznia kellene és nyilvánossá tenni az eredményeit. E nélkül a mérés értelmét veszti. Az is teljes abszurditás, hogy a könyvek értékelésére semmilyen eljárás nem létezik. Ki írja meg a jövőnek szóló tudományos könyveket (ha a scientometria értéktelennek nyilvánítja), amin a következő generáció felnő?

4.ábra: Az elnökségi pozíciókra pályázók tudományos teljesítménye a Scopus adatai alapján (megjegyzések: 2026 tavasz; színkódok: lila – akadémikustól nem fogadható el; narancssárga – mérsékelt teljesítmény; zöld – a csoport legjobban teljesítője)

A Scopus adataival is elvégeztem az összehasonlítást az MTA-elnökségi pozíciókra pályázók között (4. ábra). Itt nincs a felvitt adatok helyességét illetően szerzői kontroll (ez gyakori neveknél kritikus), és a nemzeti nyelven (értsd, magyarul) írt cikkek kimaradnak. Csak azt méri, ami nemzetközi (illetve abból feldolgozásra kerül) és annak hatását. Könyvek és könyvrészletek sem a teljesítmény részei, ami súlyos hiányosság. Mindkét adatbázis szerint Miklós Ádám biológus (99 D1 tudományos újságban megjelent cikkből 52-ben meghatározó pozíciójú szerző) toronymagasan emelkedik ki a pályázók csoportjából. Publikációi mennyiségükben és hatásukban is meghaladják a többiekét. Mint akadémiai elnökjelölt, példamutató tudományos teljesítménnyel szerintem ő rendelkezik.

5.ábra: A Scopus alapján készített teljesítménytérkép a GSR besorolása szerint (megjegyzés: a nagy kör a GSR spec, a kis kör a GSR all besorolását mutatja)

Borhy László felszólalása   Borhy úr (6. kép) az MTA 2026-os elnökjelöltjeinek egyike – március 16-án fordult egy akadémikus társához (vagyis nem hozzám), hogy a 2026. január 7-én Átlátszón írt cikkemben (Előszó az MTA 2026-os választásához N^o2) őt érintő pontatlanságokat javítsam. Több mint két hónap telt el a cikk megjelenése és a közvetett javítási kérelem óta. Ennyi idő után nem nyúlhatok bele már a megjelent cikkbe, hiszen sokan olvashatták. Itt csak külön folytatás lehetséges, ahol az érintett véleményével szemben az ellenőrzésem és reakcióim állnak. Nézzük akkor Borhy doktor felvetéseit: „2007-ben Akadémiai Díjat kaptam (a nevemnél ez nem szerepel a 2. ábra 1. táblázatában az Akadémiai kitüntetések tétel alatt” – Valóban, most megtaláltam 2007-ben Borhy László megkapta ezt a díjat   ǁ   „2020. március 15-ikén kaptam meg a Széchenyi-díjat (2018 szerepel)” – Valóban 2020-as ez a díj   ǁ   „Kétféle életkor szerepel a cikkben, ugyan nem nagy a kül[ö]nbség, de vagy 62, vagy 63 szerepeljen (2026. április 24-ikén töltöm be a 63. életévemet, addig hivatalosan talán [bár a közelsége miatt valójában nem oszt, nem szoroz] 62 évesnek minősülök)” – Borhy László formálisan 62, valójában 63 éves, de ez a cikk mondanivalója szempontjából nem nagyon lényeges. Annyiban érdekes talán, hogy 65 éves korhatárba nem férne bele a nyugdíj előtti MTA elnöknek való jelentkezés, de az egyetemi 70 évre való meghosszabbításba már igen. Én személy szerint 65 év feletti vezetőkre nem szavaznék. Ezt visszafelé számolva értem, egy 3 éves kinevezéshez 63 évesre már nem. Tisztában vagyok azzal, hogy a kor nem minden, s van, aki szerencsésen öregszik. Egyik példaképem, Jermy Tibor 90 évesen is fitt volt, de egyidejűleg a jövő generáció tisztelője is   ǁ   „302 publikációm jelent meg (a 302. pdf-változatát tegnap kaptam meg Rómából, még nem került feltöltésre), ez lényegesen magasabb, mint ami a cikkben említésre került (207 cikket említ) [az] MTMT 301 összes közleményt tartalmaz” – Az MTMT valóban 301 közleményt tüntet fel Borhy László neve mellett, de ezek nem mindegyike teljes-értékű tudományos közlemény. Már szerintem. Sokféle adatbázis létezik és elismerési mód. Itt, ebben a kéziratban igyekeztem világossá tenni azt, hogy mit tekintek teljes értékű publikációnak és az kevesebb is, mint, amit említette a szóban forgó korábbi cikkemben. Mindebben a részemről semmi személyes nincs, mindenkit ugyanúgy próbálok mérni. Törekszek a pontosságra, de néha ez nem is olyan könnyű. Ha jobban szemügyre veszem, akkor Borhy Lászlónak az én értékrendem szerint 207 tudományos publikációja sincs, csak 169, és ha ebből a magyar nyelvűeket (mint hatás szempontjából alacsony értékűeket kiemelem, akkor 101 idegen nyelvű közleményből, csak 3 magas minőségű (D1, Q1, Q2)   ǁ   „Citációs indexem is lényegesen magasabb, mint amennyit Darvas Béla a cikkben említ (438 citációt említ): 799 citáció van MTMT-ben.” – Sőt, már 800-s a bruttó teljesítmény. Ezekből azonban csak a független idézettségek azok (most 483), amik számottevőek, az összevadászott társszerzői, munkatársi és tanítványi citációk szerintem akadémikusi szinten elég különösen hatnak, még ha ez egy csöppnyi, igen lassú tudományterület is […] „Mellékeltem egy részletes, aktuális és hivatalos magyar nyelvű életrajzot, amelyet szabad felhasználásra, kérlek, továbbíts Darvas Béla számára; ebből talán kiderül nemzetközi beágyazottságom, amelyet Darvas Béla kifogásolt (heidelbergi doktorandusz és tanársegédi múltam, vezető tisztségek nemzetközi tudományos társaságok élén, vendégelőadói megbízások szerte Európában, USA-ban, franciaországi ásatási részvétel és ásatásvezetés 2023 óta; külföldi díszdoktori címek és külföldi állami kitüntetések stb.” – Nekem nincs dolgom ezzel (a többiek esetében sem volt), merthogy a külföld utak, kitüntetések, vendégelőadói státuszok, vezetői tisztségek nálam sokat a mérlegen nem nyomnak.

6.kép: Borhy László régész, ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Komárom díszpolgára átvette a Széchenyi-díjat (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A lassú forgalmú tudományterületeken dolgozók, ahogy említettem, hátrányban vannak. Az úgynevezett globális scientometriai rangsorolási (Global Scientometric Ranking, GSR) program ezt igyekszik korrigálni. Ez az összetett tudománymetriai számítás Borhy László (régész) nevét is a tudományterületén kiemeli, bár abszolút mércén nemzetközi teljesítménye átlagos. Ritka hal egy csöndes tóban. Ugyanez mondható Pósfai Mihály (ásványtan), Kiss Rita Mária (biomechanika) és Stipsicz András (matematikus) jelöltek esetében, a helyzetüket a saját példámon is átérezve. A GSR-besorolásban általában az interdiszciplináris területeken dolgozók és a korosak jelentős hátrányba kerülnek.

Tudósok rangsorolása – toplisták   Nincs egyetlen elfogadott tudományos rangsorolás a kutatók számára. Jelenleg a legfontosabb listát állító globális rendszerek a következők: (I) Stanford/Elsevier Top 2% tudósok – Ez az egyik leggyakrabban idézett kutatói szintű rangsor az akadémiai világban. A Scopus-alapú hivatkozási mutatókból épül; (II) ScholarGPS magasan rangsorolt tudósok – termelékenység (publikációk), hatás (hivatkozások) és minőség. Rangsorokat kínál különböző szakterületek, szakterületek, intézmények és országok között; (III) Research.com legjobb tudósok rangsora – évente globális és szakterületre szabott rangsorokat ad ki. A jelenlegi kiadás szerint elsősorban az OpenAlex és a CrossRef alapú forrásain, valamint más bibliometrikus forrásokon alapul, és erősen a hivatkozásalapú kutatói összehasonlításra fókuszál; (IV) AD Tudományos Index – A közel valós idejű frissítések szorosan kapcsolódnak a kutatók nyilvános tudományos profiljához, különösen a Google Scholar-hoz. Ezeken a listákon 2025-ben a nemzetközi elithez sorolt: Gelencsér András, Miklósi Ádám és Szathmáry Eörs; megtalálható: Hunyadi, Kiss, Perczel, Pósfai és Stipsicz; nem szerepel a listákon: Borhy, Borsos, Kecskeméti és Vörös. A magyar társadalomtudományok nem jelennek meg a nemzetközi mezőnyben; pontosabban Szelényi Iván szociológus top 1-3%-os kategória, mint természettudományok területén Szabó Csaba farmakológus. ǁ Egy magyar kötődésű kutatócsoport (Győrfy et al., 2026) a rangsor kalkulálására GSR nevű programot fejlesztett. A dinamikus kutatói összehasonlító program Scopus/OpenAlex/MTMT-adatokból számolhat és normalizált rangot (D1-D10) ad. Fő célja a kutatói pálya hosszával arányos, diszciplínán belüli teljesítménymérés. A rangsorban hátrányba kerülnek az interdiszciplináris (a besorolás lehetetlen), a kevesek által kutatott (lassú forgalmú) témák, továbbá az idősek, így esetenként a toplistákkal sem azonos eredményt adnak. A sokszerzős teljesítmények megítélése (osztozkodás) továbbra is súlyosan problémás. A könyvek alulértékeltek. A kutatói értékelések rangsorai nem abszolút érvényűek, de a keveset, az átlagost és a kiválót azért pontosan szétválasztják és az MTA elnökségében szerintem csak a nemzetközi kiválóságnak lehetne helye!

Végül egy csöppnyi magyarázat, hogy az MTA elnökségére való jelentkezésnél miért kezdem a bírálatot/elemzést az egyéni teljesítmények összehasonlításánál? Nos, azért, mert a nemzetközi tudományt képviselő MTA elnökségébe példát mutató, kiemelkedő nemzetközi tudományos teljesítményt felmutató vezetők illenek, olyanok, akik a Tudomány asztalára tiszteletet parancsoló teljesítményt tettek le. Nincs helye rotációnak, annak hogy honnan nem volt mostanában elnök és főtitkár, és persze annak se lenne, hogy kinek van nagyobb akadémikusi szavazótábora. Én személyesen, mint köztestületi tag csak konkrét személyhez fűződő nemzetközi teljesítményt tudok tisztelni és azt hiszem sokan vannak így ezzel a köztestületi tagok közül.

Előzmények   Előszó az MTA 2026-os választásához (N^o1). Átlátszó ’Tudománykövető N^o100’, 2026. január 3.; Előszó az MTA 2026-os választásához (N^o2). Átlátszó ’Tudománykövető N^o101’, 2026. január 7.; Az MTA-választás 2026-os pályázatai – (N^o1) Kelléktár. Átlátszó ’Tudománykövető N^o107’, 2026. április 26.

(folytatása következik)

Darvas Béla