(K+F+I pillanatképek N^o48)

Decimus Iunius Iuvenalis – a három ókori szatíraíró egyike – Krisztus után 100 körül tudta már, hogy mi kell az istenadta népnek. Nos, kenyér és cirkusz. A cirkusztól a nép függővé válik, és hiányolja majd később. Sőt, évről évre többet akar. Irányítani lehet ezzel, és a figyelmét elterelni olyasmiről, amiért zúgolódna. Szóval jöhet a prüszkölő mének által röpített harci szekerek viadala, a gladiátorok küzdelme, foroghat nyárson az ökör, folyhat a mézes bor, és elnyűhetetlen örömlányokban sem lehet híján a görögöktől hálával átvett bacchanália.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Titus Flavius Domitianus Rómában, a Collosseum környékén alapított négy gladiátoriskolát: a Ludus Magnus volt közülük a legnagyobb (71. kép), de a Ludus Gallicus (lakói észak-olasz és francia területeken élő gallok), a Ludus Dacius (lakói a Nagy-alföldtől a Fekete-tengeri területeken élő dákok) és a Ludus Matutinus sem volt ismeretlen. A Colosseum-ban eleinte inkább csak vadállatokat öltek, és kosztümös történelmi eseményeket játszottak újra, már ahogyan a túlélésért küszködőktől ez tellett. A tribünről parókás narrátor magyarázta a korabeli eseményeket. A tigrisek és elefántok lemészárlása okozott eleinte maradandó élményt. Úgy százhatvan évvel később született csak a mondás Ave, Caesar morituri te salutant! (Üdvözlégy Cézár, a halálba indulók köszöntenek!). A Nápoly környéki településeken Praeneste (a későbbi Palestrina), Pompeii és Capua gladiátoriskolákat azonban már Krisztus születése előtt közel száz éve megnyitották, amelyben főként gall és trák (Bulgária és Macedónia mai területe) rabszolgák szórakoztatták halálos párviadalokban az ünnepeken magát könnyen elunó populus-t. Az egyik legismertebb gladiátor a trák Spartacus (valóságos neve ismeretlen), a cápuai Ludus Batiatus ház rabszolgája volt a Krisztus előtti 73-71 években. Maximus Decimus Meridius története – amelyet a Gladiátor című filmben csodálhattunk – közel 250 évvel későbbre tehető. Félre azonban az ókori történetekkel, amiből csak a nép mit sem változó természetét próbáltam kivonni. A nép ösztönélete lényegét tekintve alig változott az évezredek során. A mai ember is, ha sokadmagával van, szinte ugyanazon tömeglélektani szabályok szerint reagál, mint ókori elődei.

Nézzük hát, mit kínál minden évben a kormány Szent István ünnepén (vö. új kenyér ünnepe, alkotmány ünnepe) Budapest népének, a vidékről belátogatóknak és az előzőeknél ma sokkal fontosabb angolszász alkoholturistáknak (valamennyien szeretik a focit, ahogy az ír/angol sörözőkben látom) és a nagyságrendekkel szolidabb európai társaiknak. Kiszolgáló nemzet lettünk – erre mintha emlékeznék máshonnan –, olcsók és elnézők.

Augusztus 20-án a Kossuth téren felvonják a lobogót, és tisztavatás veszi kezdetét. A Dunán légi- és víziparádé is indul. Hogyan függ ez össze vajon Szent István államalapításával vagy szentté avatásával? Ez talán még a szovjet típusú leköszönt alkotmány előtt tiszteleg, ami 1949 óta tart, amikor a Széchenyi Lánchidat harmadjára adták át? Budapest korán kelő lakossága megcsodálhatja korának harci szekereit.

Utoljára Lizi nénémmel a hatvanas években voltam kint ezen a díszfelvonuláson, mint még debreceni kisdobos, aki Nyilas Misi bűvöletében élt. Lizike titkos apácaként az ötvenhatos felvonuláskor Budáról (a Hunyadi János utcában lakott, nem messze váralagúttól) a Kossuth térig menetelt. Nem érte el a teret, amikor már lőttek. Szóval ő vitt ki augusztus 20-án a budai rakpartra, úgy gondolta, érdekelhet, de engem igazán csak az Állatkert, míg őt a máriaremetei búcsú. Hallgatunk persze erről.

Pár éve Budán rendezik augusztus 20-ai kirakodóvásár képében a mesterségek ünnepét (előtte a pesti oldalon sütöttek néha ökröt, volt bokoli és hasonló világi jó is), és ott mutatják be az ország nyertes tortáját. Sorba lehet egy szeletért a Várbazár táján állni. Hogyan jutottunk el vajon az aratóünneptől, az új kenyértől az év tortájáig? Mi köze ennek az alkotmányhoz és az Istvánná keresztelkedő Vajknak. Biztos lehet rá magyarázat, még ha én nem is sejtem. A Szent István Bazilika körül – ünnepi mise után – Szent Jobb-körmenet indul. A római katolikus hívők tisztelegnek Magyarország fővédőszentjének ereklyéje előtt. A Rákosi-kormány betiltotta ezt a körmenetet, utóbb ismét indult. Ezt a vegyes indíttatású ünnepnapot 1927 óta tűzijáték zárja, ami a második világháború alatt szünetelt. Tény, hogy a kissé túlsúlyos és érzékelhetően rapszerelmes egyiptomi fodrász, mikor azt kérdezte a vendégétől – készülve az állampolgári vizsgájára –, hogy mit is ünnepelnek a magyarok ilyenkor, átmenetileg riad csönd támadt a körúti borbélyságban. A huszonévesek egymásra néztek az üzletben, míg végül a kérdezett azt mondta eruptív hangütéssel, hogy tudja a rák. Ott mindenki adekvát válasznak tartotta. Én próbáltam menteni később a nemzeti szégyent az itt fentebb leírtakkal, látva a magyar feleségtől számtalan gyerekkel megáldott újmagyar arab szemében az őszinte meglepetést. Ők sem tudják, hiába magyarok.

71.kép: A Ludus Magnus romjai (Fotó: Jastrow)

Az 1849-ben átadott – tíz évig épülő – közel 380 méter hosszú és akkor 14,5 méter széles Lánchíd a megépítése óta Budapest egyik nevezetessége. Széchenyi 1832-ben alapította meg a Hídegyletet, amely az első lépés volt a szervezkedés területén. A Hídegylet tagjai között krasznahorkai és csíkszentkirályi gróf Andrássy György, a Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) igazgatótanácsának tagja, nagykárolyi gróf Károlyi György Károly József János Baptist, későbbi főispán, a Magyar Tudós Társaság igazgatósági és tiszteleti tagja, Stainlein (Steinlein)-Saalenstein János Eduard, bajor nemes, Bajorország bécsi követségének a titkára, hadadi báró Wesselényi Miklós, vármegyei táblabíra, a Magyar Tudós Társaság igazgatósági és tiszteleti tagja, a későbbi árvízi hős, Havas József, királyi udvari tanácsos és egyetemi tanár, Pest város főbírája s országgyűlési követe, Kappel Frigyes, (Friedrich Kappel), pesti nagykereskedő és bankár, Joseph Spiegel-Tüköry, ácsmester, a Nemzeti Casino választmányi tagja, Kolb János, országgyűlési szószóló, Pollack Mihály, építész, a Pesti Szépítő Bizottság elnöke, valamint szitányi Ullmann Móric János, nagykereskedő és bankár, a későbbi Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapítója és első igazgatója nevét is ott találjuk. Az elnök Széchenyi István felkérésére a Bécsben élő indigéna Stainlein-Saalenstein János (Gottlieb) Eduard lett. Korai halála miatt 1833-ban mezőszegedi Szegedy Ferenc Xávér Antal Ignác Péter Pál, főispán, királyi kamarás váltotta.

A híd tervezője William Tierney Clark, akit Széchenyi István és Andrássy György 1838-ban Londonban bíztak meg. A híd kivitelezését névrokona Adam Clark irányította, aki később Budapesten települ le, és a váralagút munkálatait is irányította. A William Clark által 1932 tervezett, a Temze fölött átívelő Marlow Bridge a Széchenyi-lánchídhoz kinézetében nagyon hasonló, bár kisebb építmény (72. kép). A budapesti híd annak kiteljesülő változata.

A Széchenyi-lánchíd építését Széchenyi István kezdeményezte ugyan, de finanszírozását a Bécsben élő Sina György Simon bankár (származása szerint görög-vlac – családja észak-Albánia területén élt) vette a kezébe. Részvénytársaságot szervezett és részvényeket bocsátott ki, az építkezés időközi pénzhiányaikor finanszírozott.

Sina nemcsak a hídépítést oldotta meg a számunkra, amiért hálásan elfelejtettük a nevét, hanem a Magyar Tudományos Akadémia székházának építéséhez is ő járult a legnagyobb összeggel hozzá (80 ezer pengő forint^‡), bár nyomát a kimutatásban sem látom. Közadakozásból összesen 251 ezer pengő forint gyűlt össze, olvasom ma, de a korabeli kimutatásban 279 ezret látok. Egyik összeg sem említi Sina György Simon 80 ezrét^‡. Miként lehet ez? Sina nem volt magyar állampolgár. Kérte, de nem kapta meg. Bécsben élt, mint az adakozók közül többen is.

A krónikák sárvár-felsővidéki Széchenyi István 60, Batthyány-Strattmann Filep 40 (máshol 50), nagykárolyi Károlyi György Károly József János Baptist 40, Károlyi István 20, nagy-károlyi Károlyi Lajos 10^*, József nádor (alias Joseph Anton Johann Baptist von Österreich) 10, krasznahorkai és csíkszentkirályi Andrássy György 10, Széchenyi Pál 10, Batthyány Keresztély János 10, galánthai Esterházy Mihály Antal Károly Mária 10, ifj. Eszterházy Károly 10, tolnai Festetich László 10^*, továbbá szlavniczai Sándor István hagyatéka 8 (máshol 10) jegyezi a régi és a mai krónika.

Ki dönti el, hogy miről kell tudnunk (^*nincs a mai kimutatásban, ^‡egyik kimutatásban sem található)? Mi a helyzet Sina György Simon^‡ és Vay Ábrahám^* adományaival? Nos, Sina 80 ezer^‡ (Jókai Mór róla mintázta az Aranyember főszereplőjét Timár Mihályt), míg Vay 8 ezer^* pengő forinttal járult hozzá – olvasom máshol. Miért tisztázatlan és magyarázatlan máig mindez, miért kell faggatni ehhez az adattárakat?

Nem az összeg számít – mondhatjuk. Széchenyi István 60 ezret adott, míg a Lánchídhoz 160 részvényt vásárolt? Nagyszerű teljesítmény. Széchenyi korabeli nyilatkozata szerint 100 ezer pengő forintot veszített a Lánchíd-részvényen. A krónikák szerint az Akadémia székházával kapcsolatban egyébként „Széchenyi [István] soha nem ígérte, hogy készpénzben letesz 60 ezer forintot [az MTA székházának építéséhez], azt vállalta – örököseit is kötelezve –, hogy ennek az összegnek, mint alapítványi tőkének a kamatait évente be fogja fizetni a Tudós Társaság pénztárába.” Ez azért nagyon más. Mi a helyzet a többi befizetéssel? Mítoszaink lassan, de biztosan valóságossá színeződnek.

A Bécsben született Sina György Simon – aki egyidejűleg támogatta a görög (Görögország diplomataként alkalmazta Ausztriában), magyar és osztrák (Oesterreichische Nationalbank igazgatója, az osztrák bankszövetség elnöke is volt) oktatást és kutatást (a csillagászok a Hold egyik kráterjét róla nevezték el Sinas-nak) – magyar szeretett volna lenni, de a pénzét bár elfogadtuk, állampolgárságot nem kapott. Nemrégen került ki az akadémia falára egy kis tábla róla. A Lánchídba fektetett pénzéért, 87 évre kapott hídvámszedési jogot – mondják a fanyalgók. A hídvám, melynek bevételét évi 200 ezerre becsülték, biztosította volna a megtérülést. Ebből azonban csak húsz évet hasznosíthatott, mert a kormány a fiától megváltotta a jogot. Tudom elképesztő impertinencia, de egy görög/aromán mecénás felemlegetése a nemzeti jelképeinkkel kapcsolatban valóban rést üthet a nemzettudatunkon? Nagyobbat, mint a Nobel-díjas magyar tudósstatisztikánk, amit a zsidók bizony másként tudnak. Mi nem vagyunk felnőttek a tények befogadásához, vagy a politikusaink?

1914-ben baleset érte a Lánchidat, ami miatt javításra és ekkor átépítésre is szorult, hiszen a megnövekedett forgalmat már nem bírta. A második avatón kapta a Széchenyi-lánchíd nevet, de ez a köznyelvben nem terjedt el. A Lánchidat – ami nem mellesleg Budapest egyik jelképe – a második világháborúban a visszavonuló nácik felrobbantották. Az ország újjáépítésének hőstörténete, hogy ezt a hidat 1949-ben harmadjára is átadták. A Lánchidat 1986-1988-ban újították fel utoljára, és 1996-ban visszacserélték az eredeti címerekre a Kádár-koriakat. A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatán a Széchenyi-család címerét találjuk (73. kép), rajta a család latin jelmondatával „Deus pro nobis, quis contra nos” (Isten velünk, ki ellenünk).

72.kép: A kistestvér – Marlow Bridge a Temze fölött (forrás)

A Lánchíd építése és sorsa címszavakban
– 1832 Széchenyi István megalapítja a Hídegyletet (alelnöke lesz). Elnöke: indigéna Stainlein-Saalenstein János (Gottlieb) Eduard (Bécs); halála után 1933-ban mezőszegedi Szegedy Ferenc Xávér Antal Ignác Péter Pál. Tagjai: Andrássy György, Károlyi György, Stainlein Eduard (a későbbi elnök), Wesselényi Miklós, Havas József, Kappel Frigyes, Joseph Spiegel-Tüköry, Kolb János, Pollák Mihály és Ullmann Mór.
– 1836-ban Széchenyi István megbízza Sina György Simon (Bécs) bankházát (Simeon G. Sina bankház), aki megalapítja a Lánchíd Részvénytársaságot és annak elnöke lesz. A pénzügyi munkába bevonja Wodianer Sámuel és Fia bankházát is.
– 1838-ban Széchenyi István és Franz Anton von Kolowrat-Liebsteinsky politikus (Bécs) közbenjárásával a magyar kormány szerződést köt Sina György Simonnal a Lánchíd finanszírozására.
– 1938-ban Széchenyi István és Andrássy György megbízzák a Londonban élő William Tierney Clarkot, aki kétmillió pengő forintra becsülte a híd költségeit, a karbantartását pedig évi 40 ezer pengő forintra. Tierney Clark a Temzén átívelő Marlow Bridge alapján kezd a tervezésbe.
– 1839 a híd alapkőletétele.
– 1840-ben Sina György Simon Lánchíd-részvényt bocsát ki (tízezer 500 pengő forintosat – vagyis ekkor már ötmillió pengő forinttal kalkuláltak), amit Széchenyi István kovásznai Kovács Zsigmonddal, Joseph Spiegel-Tüköryvel és Kappel Frigyessel készített elő. Ők még húszezer 100 pengő forintosra gondoltak.
– 1845-ben megalakul a Budapesti Tunnel Társaság, amely a Várhegynek nekifutó Lánchíd kiteljesítését szolgálta. Ennek elnöke Széchenyi István lett, míg alelnöke tarkői Dessewffy Emil. A forradalom miatt a munkálatok nem indultak el.
– 1848. szeptember 5-én Széchenyi István Döblingbe, a Görgen elmegyógyintézetbe került.
– 1849. november 20 a Lánchíd átadásának napja. Bekerülésének költsége végül 6,22 millió pengő forint lett.
– 1952-ben ürményi Ürményi József újjászervezte a váralagút részvénytársaságot, és a munkálatokkal Clark Ádámot bízta meg. 1853. február 10-én kezdték el a fúrást és a váralagutat április 30-án adták át.
– 1870-ben (Andrássy Gyula-kormány) a magyar kormány a XXX. törvénycikk alapján megváltotta a hidat Sina György Simon (1856-ben Bécsben halt meg) fiától, Sina Simontól.
– 1914. június 30-án baleset történt. A Margit-szigetről egy csónakház elszabadult, nekisodródott a budai nyílás állványhídjának, és súlyosan megrongálta azt. Már előtte is ismertté vált (már 1873-ban érkezett erre jelzés a faszerkezeti összetevők miatt), hogy a megnövekedett forgalmat a híd nem bírja, a kilengése túlságosan nagy volt.
– 1914-1915 között (Tisza István-kormány) a hidat átépítették. A fakorlátok helyére vaskorlátok kerültek. Míg az eredet hídba épített acéltömeg 2146 tonna volt, addig az újba ennek kétszerese került, így 5194 tonna volt már.
– 1915. november 27 az átépített híd átadásának napja. E napon kapta a Széchenyi-lánchíd nevet.
– 1944-1945-ben a világháborúban felrobbantották Budapest összes hídját, 1945. január 18-án, utolsóként, az Erzsébet-hidat és a Széchenyi-lánchidat.
– 1947-ben alakult a Lánchíd Bizottság.
– 1947-1949 között (Dinnyés Lajos-, majd Dobi-kormány) a Széchenyi-lánchidat újraépítették. A beépített acél tömegét 5000 tonnára becsülték.
– 1949. november 20 az újjáépített híd átadásának napja.
– 1986-1988 között (Lázár György- és Grósz Károly-kormány) a Széchenyi-lánchidat és a váralagutat felújították.
– 1994-ben a Széchenyi-lánchíd a váralagúttal együtt a Fővárosi Önkormányzat tulajdonává válik.
– 2002-ben Demszky Gábor (SzDSz) a főpolgármester, amikor a híd felülvizsgálata felújítási véleménnyel zárult, amit egy 2011-es vizsgálat (Tarlós István a főpolgármester) megerősített. Demszky idején ez ügyben nem történt gyakorlatilag semmi.
– Tarlós István (a Fidesz-KDNP támogatta) 2015-re ígérte a Széchenyi-lánchíd-felújítás megkezdését, de évről évre halasztotta. 2019-ben a vállalkozók árajánlatait túlzónak tartotta és visszautasította. A felújítás így megválasztott utódjára Karácsony Gergelyre (Párbeszéd-MSzP) hárult.
– 2020-ban politikai csetepaté tárgya lett a kifejezetten veszélyessé váló Széchenyi-lánchíd, amelyhez újra árajánlatot kér majd Karácsony Gergely. Az Orbán-kormány nem szándékozik hatmilliárdnál több támogatást adni. [Miközben – de ez már magánvélemény – Hajdúnánáson 65 milliárdból Palkovics László és Kósa Lajos MotoGP-pályát építtet. Tessék összemérni ezt a két országos szükségletet, és illően komolynak maradni!]
(db)

A Lánchíd 2020-ra elképesztő állapotba került. A 2011-es felülvizsgálatból tudjuk, hogy a festék alatt a rozsda repeszt. A hídfelújítást, amihez a híd lábainál fekvő területek felújítását is hozzácsapták, azonban halasztották. Ez nagyban nehezíti ma a pénzügyi tisztánlátást. Tarlós István elméletben már 2015-ben felújította ezt a hidat, aki – ha ma kérdezik– hát önérzetesen méltatlankodik. Mély sebet ütött az egóján, hogy a budapestiek eltanácsolták. Ne tessék feledni, hogy a fővárosból a főpolgármester gagyiturista-centrumot kreált, amiben a belvárosi kerületek élhetetlenné váltak.

Pillanatnyilag áll a bál a tűzijátékra szánt 1,3 milliárd forintra kihegyezve. Nekem úgy tűnik, hogy háromnapos sátoros ünnep 6,5 milliárd forintos kiadást kellene sokallania Budapest lakosságának. Az egymilliárd forintot meghaladó együgyű tűzijáték a jelenleg nem létező turistáknak szól. A COVID-19-járvány azonban nem múlt el. A német kormány éppen most intézkedik ez ügyben. Az Orbán-kormány hangulatjavítónak szánja a cirkuszt. A populus lökdösődhet a tömegben, ehet lacipecsenyét, és fél órát bámészkodhat a végén, miközben a villamosokon is kötelező a maszk viselése. Az idén igényes turista nem lesz, még a boltokban kommersz whisky-t és sört vásárló sem, aki a Madách téri padokon vedel, aztán a Főpolgármesteri Hivatal hátsó, ideiglenes kerítésénél könnyít magán. Ez az a terület, amit Karácsony Gergely visszaígért a főváros lakosságának, de nem lett belőle semmi. Én is többet reméltem tőle; mert szinte semmi sem változott Tarlós óta. Rendőr a belvárosban, akár a fehér holló. Aligha hiszem, hogy él az érintett Duna-parti területeken olyan atyámfia, aki látogatja még ezt a teljesen fölösleges és túlárazott zsibvásárt, és nem arra szavazna inkább, hogy ezt a pénzt az épületek külső felújítására használhassa a kerület.

73.kép: A Széchenyi-család címere a Lánchídon (forrás)

A forgalom-sújtotta utcák lepukkanása igen gyors, a rendszerváltás után lerakott sétálóutcai műkőburkolat csak pár évet bír, romossá válik, de senkinek sem tűnik fel a romkocsmákra méretezett belvárosi adminisztrációban. Keresetten lettünk pusztulóban olyan cukik. Akár a színházi díszletek, olyanok a felújított köztereink. Lakik a turizmusra voksoló vezetőink közülük bárki is az általa irányított kerületben? Az itt lakók bizonyosan a Széchenyi-lánchíd felújítására szavaznának, és ejtenék ezt a félórás égboltfestést, ami talán végre valami történt érzéssel töltheti el a vidékről belátogató bulikész fiatalokat. A belvárosi kerületben élők szenvedik el a romkocsmákba csalogatott óbégatókat, akik street pizza-val színesítik a kerületet, akik a saját pénzükön zárják el a saját kertjeiket és kapubejáróikat a szükségükben odarondítók elől. Ők birkóznak a Belvárosba települt egyre agresszívebb koldussereggel (őket a turisták tartják el kannásborral), akik esténként a lépcsőházakba beosonnak, és a félfordulókban/gázóra-szekrényben alkalmilag berendezkednek. WC-t majd rögtönöznek később, örül is a reggeli nyugdíjas sereg, aki először belebotlik. Megjött a nyuszi. Szóval sikerült két évtized alatt amortizálni a hatodik és hetedik kerületet, ahol ma már a rendőri jelenlét talán annál is ritkább, mint a szórakozóhely, ahol az éttermet egyedi színvonala miatt keresik. A felspécizett rendőrök a kocsijukkal méltóságteljesen fordulnak meg a Madách téren. Ért belőle, aki akar. Igyekszem nem ebbe az irányba haladni, de ez most egy szuszra kiszakadt.

A Széchenyi-lánchíd felújításának híre slágerré vált. Ki a hunyó, Tarlós vagy Karácsony? Tényleg ez az érdekes? Nézzük akkor sorban. 2013. decemberében írja éteri tapintattal az Index, hogy Rohad a Lánchíd. „A megfelelő teherbírás miatt cserélni kell a Széchenyi-lánchíd pályalemezét, el kell végezni a korrodált acélszerkezetek javítását és korrózióvédelmét, a hídsarukat ki kell javítani, illetve a láncszerkezet szorulásait meg kell szüntetni – állapította meg az a célvizsgálat, ami 2011. szeptemberében a híd állapotának és teherbírásának felmérésére készült. […] A tervek 2015-re készülnek el, a rekonstrukció pedig még 2-3 évig eltart.” Úgy értelmezem tehát, hogy 2011-ben történt a felmérés, 2015-ben készen voltak a tervek és legkésőbb 2018-ban át kellett volna adni. Tarlós István volt ez idő alatt Budapest főpolgármestere. 2019 végén új vizsgálat következett, a Főmterv Zrt. és a Műegyetem szakvéleménye szerint hat hónapon belül meg kell kezdeni a műemlék felújítását, a súlyos károk elkerülése céljából.

2020-at írunk, és ahogy látjuk a híd állapota rozsdamarta. Minden határidőn túl vagyunk. Most már rozsdaboglyáról, beszakadásról, részek leválásáról beszélnek, ami az alatt haladó forgalmat veszélyezteti (74. kép). Hovatovább a munkálatok nélküli hídlezárás is felmerült. Ezt nevezem, kedves állami vezetőink!

74.kép: A Széchenyi-lánchíd állapota 2020-ban (Fotó: Keller Mátyás)

Gulyás Gergely szerint 180 milliárd áll állampapírokban Karácsony főpolgármester rendelkezésére, amiből a Széchenyi-lánchíd, a Széchenyi István tér és a váralagút felújítható. Tarlós 34-35 milliárdos árajánlatot kapott (A-Híd É Zrt, Budapest – 33 közbeszerzést nyert; Dömper Kft, Lábatlan – 2 közbeszerzést nyert; Közgép ÉF Zrt, Budapest – 39 közbeszerzést nyert; STR MM Kft, Budapest – 1 közbeszerzést nyert), amit elfogadhatatlannak tartott. Tarlós szerint 23,7 milliárd forintos (ebből ismerten 6 milliárd az állami, 17,3 milliárd a fővárosi hozzájárulás) összeg szerepelt a költségvetésben, ami rendelkezésre áll, csakhogy ez az összeg az árajánlatok közül a Széchenyi híd és tér felújításra is kevés, közel egymilliárddal marad alatta a legkedvezőbb ajánlatnak, amit az A-Híd Építő Zrt adott. Ez a cég adta azonban a legdrágább ajánlatot a váralagútra, ami 11,2 milliárd forint. Így már 12 milliárd hiányzik. Karácsony Gergely persze reménykedhet abban, hogy egy ismételt tenderben olcsóbb árajánlatokat kap, a dolgok ilyen kimenetére azonban nagyobb összegben kevesen fogadnának.

Karácsony tehát másként látja: „…tényleg csodálatos ez a kormánykommunikáció, ha jól értem, azt szeretnék bemagyarázni a közvéleménynek, hogy a Lánchíd állapota 170 év után [a biciklista megjegyzés nem a Lánchíd tényeinek ismeretét mutatja fel] váratlanul leromlott azért, mert a budapestiek ellenzéki polgármestereket és főpolgármestert választottak októberben.” Karácsony 6 helyett 10 milliárd forintos hozzájárulást vár a kormánytól.

Miközben folyik a politikai kivagyiságról a médiacsata, Mangel Gyöngyinél (egykori Kossuth, majd Lánchíd Rádió) olvasom: „…megosztottam azt a petíciót, amelyik nem cirkuszt, hanem hídfelújítást szeretne. Persze anélkül, hogy a kormánypárt rajongói a főpolgármestert sárba döngölnék: Szerinted etikus egy ügyet valakinek szándékosan a nyakába varrni, amikor az elődje kilenc év alatt nem oldotta meg a felújítást, pedig állítólag a kormány is mögötte állt?” Ez az elképzelés beáldozná a 2020-as augusztus 20-ai tűzijátékot a Széchenyi-lánchíd felújításába. Míg a korábbi években 0,2 milliárd forintból hozták ki a tűzijátékot, az idén a kormány 1,3 milliárdot szán erre a célra. Miért is? A koronavírus-járvány következtében turista nélküli Budapestnek mi szüksége van hatszor drágább petárdázásra? Szerintem semmi, de a Lánchíd és környezetének felújítási problémáját egy megspórolt milliárd meg nem oldja, bár a híd felújítása önmagában a legolcsóbb megoldás szerint mehetne. Mennyibe kerül azonban ez az egész hacacáré? Miért kell ebbe az ügybe a belföldi turizmus élénkítésének ürügyén minimálisan 6,57 milliárdot ünnepi prémiumként pumpálni? „Az extrém, 6,5 milliárd forintos keretet szabadtéri és vízparti koncertekre, gasztrofesztiválra és felvonulásra szánják” – szóval könnyen megtakarítható magamutogatásra. A Budapestiek szerintem nyugodtan meglennének alapjáratra állítva és egyetlen napra koncentrálva ezt az ünnepet egy szimpla és önerős kirakodóvásárral. Zéró alkalmi koncert, utcai gasztrofesztivál (méregdrága hurka, kolbász és toroskáposzta) és felvonulás. Pénzért vonulnak valakik? Hová? Ezek érdemelnek komolyan támogatást?

Félóra helyett most ötperces tűzijáték is megtenné? Vidéki barátaink is a megyeszékhelyekre utazhatnának inkább. A szakemberek mindenhol a COVID-19 második járványhullámáról beszélnek, nem igazodhatnánk ehhez? Mi mindenképpen most akarunk a legtöbbet költeni, amikor a magyar gazdaság bukása volt a legnagyobb az Eurostat szerint.

Pálinkás József a Lánchíd történetéhez illő ötlettel állt elő a facebook oldalán: „Én, mint Széchenyi Akadémiájának előző elnöke, kérem minden honfitársunkat és minden magát magyarnak vallót, éljen bárhol a világban, hogy csatlakozzon hozzám, és mutassuk meg, hogy 181 évvel a Lánchíd építési munkálatainak megkezdése után mi is képesek vagyunk összefogni és áldozatot vállalni a mára Magyarország és fővárosunk szimbólumává vált Széchenyi-lánchíd gyors és teljes felújítása érdekében. […] Mindazok, akik egy napi jövedelmüknél többet ajánlanak fel, bekerülnek a Magyar Hazafiak 2020 könyvbe.” – írta nekünk a facebook lapján Pálinkás József.

Szóval, ha könyv születne minden magyar adófizetőt néven kell nevezni hiszen, amire az indítvány vonatkozik, azt a szerepet ma az adó tölti be. Ettől eltérő javaslat azt jelenti, hogy a negyedik Orbán-kormány ezt az ország számára megkülönböztetett felújítást nem igazán támogatja, vagyis az adóforintjainknak jobb helyet talált. Mik ezek? Az üres stadionok, ahol a nemzetközi élvonaltól messze elmaradt színvonalú produkciót és ráadásul idegenlégiósoktól láthat? Moto-GP pálya Hajdúnánáson? Van magyar ember, aki nem erről álmodott? Miként lehet, hogy Orbán Viktor minden gondolata a sport körül forog? Országot vezet, vagy sportkört? Ebben egy minden nap használt híd, amely szimbolikusan Magyarország két felét köti össze, kevésbé fontos lenne, mint egy félórás tűzijáték, egy másfél órás meccs vagy egy pár napos fülrepesztő motorbemutató. Nem akarom elhinni, hogy államférfiúink erre a szintre süllyedtek.

Lépjünk azonban ezen is túl. A civilszervezeteknek való felajánlás (adó 1%-a) az állampolgári jogunk. Ez kb. az az összeg, ami talán segíthetne. Siker esetén sem becsülném ezt évente négymilliárdnál többre. Nos, ehhez egy felajánlás-fogadásra alkalmas, etikus civilszervezet kellene, akinek a Széchenyi-lánchíd felújításra ezt felajánlhatnánk. Ma a Védegyletet vagy Élőláncot tudom elképzelni ebben a szerepben. Jó lenne, ha észrevennék a feladatot, ami előttük hever!

A Széchenyi-lánchíd nemzeti jelképünk, és a közadakozás talán megnyithatná az Orbán Viktor által kedvezményezett nemzeti tőkésosztály pénztárcáját is. Ez az az alkalom hölgyeim és uraim, amire vártak! Most merhetnek Mészárossal és Csányival együtt nagyot álmodni. Most kitalálhatjuk végre Hankiss Elemér nyomán az új, az állampolgáraival felnőttként bánó Magyarországot, amely nem görcsösen a hatalmával van elfoglalva, nem csupán félórás cirkuszt kínál, hanem élhető jövőt.

Darvas Béla