
Tudásviszony – No2 Az elszakadt fonál
(Tudománykövető No94) Az MTA állásfoglalásai szinte kezdetektől úgy jelennek meg nekem, mintha a körzeti vadas-gazda születésnapjára pufogtatták volna el a...
A Bajnok esete kísért. Ha már annyi rajongó tekintet tapadt rá, hát doktori fokozatot is szeretett volna. Jól mutat a remek öltönyei, a megnyerő mosolya mellett, és persze a személyi anyagában is. Úgy gondolta, hogy ez könnyedén összejön. Gyűjtögetett hát jóféle vendégszövegeket. Keverte ezeket, de kiszúrták. Nem a kijelölt egyetemi bírálói, hanem sokkal később és mások. 2012-ben – visszavonták a dr. univ. címét, túlságosan nagynak találták az egyezőséget egy tőle független dolgozattal. Azt mondta, hogy sebaj, majd ír egy másikat (aztán nem tette), de a köztársasági elnöki székből azért – biztos, ami sicher – kiszállt, így az emlékeinkben az 1968-as Bajnok maradt, akivel a varázsszemes világvevő mellett izgultuk végig a csörtéket. Ez elhomályosítja nekünk a jelent, mert a régmúlt miatt nem csak a focit szeretjük. Ő – úgy tűnt – meg sem rezdült belé. Feltételezzük, hogy szerinte mások is ezt az utat járják, csak ő éppen a körközepén áll, mint az UFO-hívő rockénekes.
Mindenki hallhatta a hírt a nemzeti házban, de a gangról mindenki besomfordált, senki sem akart erről beszélni, még a hatlépcsősben sem. Ott maradt hát a ház fölött lebegve máig ez a sötét kis hírpamacs, akár valamiféle negatív töltésű glória. Viszont kétségtelenül sugárzik ez a visszavont disszertáció, akár a csernobili zuzmó, és a hatása maradandóbb, mint a valóságos teljesítményeké. A folt a valóságos tudományon esett. Lehet, hogy sokan kamuznak? Nem vált hát ez az ügy sem elrettentő példává, ugyanúgy megúsztuk mint a tényleges rendszerváltást. Következmények nélküli ország maradtunk. Ha nem sikerül a stikli, akkor majd maszatolunk, és ha érdekében áll, akkor a segítségünkre siet az érdek azonos felmentősereg. „Aki tisztességesen viselkedik, és megsebesül a csatatéren, azt kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk.” Mit jelent vajon a tisztességesen viselkedés ebben az összefüggésben? Volt ennek köze a földügyekkel kapcsolatos ángyáni igazmondáshoz, vagy csak lojalitásról papolt? 2013. februárjában ki is mondott effélét egy frakcióülésen, amely a gazdaságpolitikai hátterünk az alább vázolt ügyben?
A moralizáló előszó után fókuszáljunk a terepre, amin most tűnt fel éppen valami. Igaz, a szemünk előtt történik már régen. Tudjuk persze, hogy ezt meg is kell látni; „…már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen…” – emlékezünk József Attila soraira. Induljunk el az egykori Környezetgazdálkodási Intézettől, majd érkezzünk meg a Herman Ottó Intézet Kft-hez, ami a mai felolvasás apropója, eközben Mr. Gagyi lesz az állandó kísérőnk. Mi is az, ami mindig a víz felszínén úszik? Dolgaink, akár a dinnyehéj és társai úsznak el valamiféle folyamatosan ismétlődő rémálomban előttünk, míg rájuk nem ismerünk.
2000-ben a Magyar Narancsban olvashattuk, hogy „…a kisgazdák akkor már ezerrel követelték Mujzer Jánosnak, a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) megbízott főigazgatójának a fejét… […] Mujzer tudniillik feljelentette a KGI korábbi FKGP-káder vezetőit bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy kárt okozó sikkasztás gyanúja miatt. A vizsgálati anyagot a főigazgató elküldte az Országgyűlés elnökének, valamint az Igazságügyi és a Környezetvédelmi Minisztériumnak is. A jelentésben többek között az állt, hogy a KGI-nek a Szófia utcai palotát bérelték ki tíz évre évi százmillió forintért. Ötszázmilliót herdáltak el indokolatlan luxusdolgokra, kamu-megbízásokra, lakomákra (libériás inasok, szarvasgomba stb.).” Mujzer később perelt, de elveszítette Csocsán Balázzsal és Gordos Dénessel szemben. A hirtelen keletkező ködben láthatatlanná váltak a libériás (36. kép) inasok és a néhai szarvasgombás pástétomnak sem maradt nyoma.
36.kép: Libéria a Buckingham palotában (forrás)
A háttérintézet-jelleg az, ami eszünkbe juttatta ezt a Mujzer szerinti vendégváró-helyet, ami talán nem is volt a rongyrázások és tivornyák helyszíne? Kétségtelen, hogy nem itt lőtték le a falon lévő festményről az időtlen vadkant a megmámorosodott vitéz urak. Röpült a pusztulatos sörét, ahogy a faluszéli segédtakarító mesélhette volna. A KGI nevéből kiindulva egyébként mi is egészen más következtetésre jutottunk. Körültekintő környezetvédelmi munkára gondoltunk a mára nagyon elcsöndesült hajdani miniszterek neve alatt. Egy év múlva, azonban mintha mégis találtak volna ezt-azt. Aztán az átszervezés megoldotta a helyzetet. A mit is? Csocsán és Gordos ment, Bácskai János érkezett, mint megbízott vezető, aki később Ferencváros polgármesterévé avanzsált, és a Budapesti Vegyiművek körüli környezetszennyezés eltussolása kapcsán vált számunkra ismertté. Éppen most váltotta őt Baranyi Krisztina, aki ez ügyben jelentős ellenpólusa volt. Az azóta folyamatosan hirdetett Szófia utcai palotaházból/irodaházból kiköltözött ugyan a mesébe illő környezetgazdálkodási hivatal (ami dioxin-mérést igért egykoron), de az elképesztő bérleti díjat a környezetvédelmi tárca még 2005-ben is fizette, ha hihetünk a környezetvédelemre szakosodott portálnak. Mire lehetett vajon jó egy bérelt, de lakatlan ingatlan? Biztos van rá magyarázat, ha nem is vált ez eddig világossá.
Ugrunk erről a helyszínről, hiszen limitált terjedelmű publicisztikát írunk és nem korrajzot készítünk. 2004-et jegyzünk és eléggé tanácstalanul az ’Econovum Akadémia’ ügyét szemléljük éppen. Történt ugyanis, hogy Iványi Attila Szilárd, aki a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett és a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetében dolgozott, álmodott egy nagyot. Bajba leszünk az úr tevékenységének megismerésével, mert a cégei jelentős számúak. Az Amfite Kereskedő és Szolgáltató Kft. 1991-ben alakult és az Opten adatbázisa szerint igen sokféle tevékenységet végzett. Jelenleg felsőfokú oktatás és annak kisegítése látszik a feladatának, de foglalkoztatottja most nincs. Az Econovum ’Iványi prof. és Társai’ Gazdálkodó és Oktató Kft. 1996-ban jött létre és növénytermesztés, feldolgozás, valamint kereskedelem volt a profiljában, de sok minden egyéb is. Jelenleg 11 embert foglalkoztat. Adózás előtti eredménye ~+1,5 millió Ft volt 2018-ban. A Kékhold Völgye Parkfalu Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. céget 2007-ben jegyezték be. Jelenleg nincs foglalkoztatottja. Adózás előtti eredménye 2018-ban ~+8 millió Ft volt. A Professzori Tudásforrás Innovatív Vezetőképző Kft. 2008-tól jelentkezett és oktatásra specializálódott. Jelenleg egy embert foglalkoztat. Adózás előtti 2018-as eredménye ~-0,5 millió Ft, vagyis vesztességes. 2009-ben kérelmet nyújtott be a csapat az Econovum Akadémia Professzorok Coaching Központja Kft. alakítására, de ennek bejegyzését elutasították, majd 2011-ben törölték is. A hasonló célra bejelentett Vállalatgazdász Akadémia Professzorok Felnőttképző és Coaching Intézete Kft. úgyszintén elutasításra került; ezt 2014-ben törölték.
Közvetlen üzlettársai cége (korábban volt ügyvezető itt is) az 1989-ben alapított Trivictus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Jelenleg nincs foglalkoztatottja. Adózás előtti eredménye 2018-ban ~+0,5 millió Ft volt. Szóval számos céget látunk, de a kimutatások szerint szerény, szinte szóra sem érdemes jövedelemmel.
2004-2010 között – láss csodát – a Newport International University MBA és közgazdasági PhD képesítést adott ki hazánkban, mint sok helyen a fejlődő világban. A Newport International University (NIU) azonban sohasem kapott az Egyesült Államok szövetségi szintjén akkreditációt, bár 2006-ig eltűrt távoktatási tevékenységet folytatott. 2008-ban már perre is sor került Wyoming államban. A NIU papírjait (37. kép) kibocsátó hazai Econovum egyébként jelezte (melyik káefté is?), hogy a NIU által kiadott MBA– és PhD-fokozatok nem használhatók Magyarországon. Mondjuk 2003 óta még Kenyában sem, ott kétszáz körüli ilyen képesítést vontak vissza. 2012-ben a politikusok kétes értékű diplomáival a Népszabadság, míg 2014-ben az Átlátszó (Oktatás Blog) foglalkozott. Az érintettek védekezése is olvasható ez utóbbi híradásában.
37.kép: A Newport ICE által kibocsátott MBA igazolása Pakisztánban (forrás)
Az Econovum Akadémia 2014-ben eredményesnek tekintve a hiánypótló oktatási tevékenységét bezárta a felnőttképzését, viszont a NIU amerikai pere után hat évig vajon mi volt a jogi alapja az oktatásnak. Politikusok, ambiciózus, de kiskapukat keresgélő vezetők képzése? Nem volt idejük és tehetségük ezeknek az uraknak a hivatalos egyetemi képzéseken megfelelő okmányokat szerezni? És itt most át is szakadhat a gát, hiszen Jakab István (a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke, a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság elnöke stb.) hódmezővásárhelyi felsőfokú technikusi papírjairól állítja azt, hogy üzemmérnöki képesítés. A meghökkentően intuitív Kósa Lajos legalább nem mondta azt, hogy befejezte a jogi egyetemet. Örültünk persze Deutsch Tamás diplomájának is, amivel egy kis időre, de azonnal miniszter lett. Szóval a mezei csókosoknak is kellhetett valamiféle gyorstalpaló és okmányforrás? Tapasztalatunk szerint viszont csak azt a teljesítményt tiszteljük, amivel magunk is megizzadtunk. Ezen keresztül aztán másoktól is színvonalat követelünk.
Meglepően sok közlekedésügyi szakembert (MÁV) látok az Átlátszó listáján, akik kívánatosnak tartották ezt a papírféleséget. Minket azonban sokkal jobban érdekel a mezőgazdasági vonal, ahol Gyuricza Csaba nevét látjuk. A NIU-ra akkor járt, amikor a Szent István Egyetem fiatal dékánhelyettese volt. Ő volt az, aki Ángyán József államtitkár lemondása után intézetét – ahol nem mellesleg tanult – lerombolta, majd nyugdíjazta is a tisztessége miatt meghurcolt egyetemi tanárt, akire hajdanán Jakab István is támaszkodott. A mezőgazdasághoz valóban értő Ángyán ma kertészkedik és madarakat etet. Mindannyiunk szégyenére visszavonult. Nos, Gyuricza az MBA képesítését illetően akkor „…közleményben védekezett, melyben azt írta, hogy a képzés során vizsgáit »a Corvinus Egyetem neves professzorai« előtt tette le.” Mintha ez lenne a lényeges, hiszen a hazánkban nem elismert közgazdaság-tudományi MBA képesítését csak a NIU jegyezhette (illetve 2010-ben hogyan is?) és nem a Corvinus Egyetem. A Corvinus tanárai feltételezhetően egyéni szerződések alapján oktattak.
Mi volt Gyuricza célja ezzel az igazolással? A vakoknak való felmutatás? „A megszerzett képesítés gazdasági ismereteim erősítését szolgálta… […] Az oklevelet részemre az Econovum Akadémia állította ki… […] Amennyiben az intézmény akkreditációjával bárminemű probléma merül fel, azért sem a korábbi, sem a jelenlegi hallgatókat nem terheli felelősség.” A magát és társait nyilvánosan önfelmentő Gyuricza 2007-2010 között járt a képzés helyszínére. Nem tudta, hogy az ’Econovum Akadémia’ ebbéli káeftéinek bejegyzését elutasították? Van rá példa, hogy MBA– és PhD-képesítést valahol káefték osztogatják? Hihette ezt egy egyetemi vezető? Minek kell nevezni az ilyesfajta képzést és teljesítményigazolást egyáltalán? Jogi szempontból ki oktatott és kinek a képviseletében? Rá tudunk már végre csodálkozni arra, ami történt?
2015-ben – mit hoz a sors – Gyuricza Csabát helyettes államtitkári rangban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökévé nevezték ki. Lázár János a hivatal bezárásakor 2016-ban leváltotta és menesztette ugyan az embereivel együtt, de őt Fazekas Sándor miniszter 2017-től a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) vezetőjévé nevezte ki, miközben jelentős és önálló kutatói múlt nem állt a háta mögött. Gyuricza a saját teljesítménye okán nem különösképpen kedveli a kiemelkedő kutatói teljesítményeket; egyik nemzetközi sikereket elért igazgatóhelyettesét – aki erről nem kívánt hírt adni – éppen mostanában rúgta ki. A többiek majd meggondolják, hogy beszélnek-e, ha lenne ilyen céljuk. Szerintünk talán éppen ezek a beletörődő reakciók építik fel a szolgálatkész, akarnok természetű figurákat.
Az Agrárszakoktatási Intézet – ilyen is létezett – 1994-ben alakult. A mezőgazdasági tárca hozta létre háttérintézeti jelleggel Budapest, Nagytétény, Park u. 2. székhellyel. Különböző átszervezések után 2012-ben Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) lett a neve, ami 2015-ben módosult Herman Ottó Intézetre (HOI). 2011 után főigazgatója az a Mezőszentgyörgyi Dávid volt, aki éppen mostanában nyilatkozott butacsirkékről az Indexnek. A HOI hamarosan a Nemzeti Környezetügyi Intézet feladataival és munkatársaival egészült ki. Ekkor 137 fő dolgozott itt. A Kormány azonban talán nem volt elégedett a működésével és 2016-ban elrendelte a HOI felszámolását. Feladatait a Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. vette át, ami ma azonos a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft-vel (HOIk), vagyis egy állami intézet bábjából káefté kelt ki.
A környezetvédelmi tárcához hajdanán tartozó, 2009-ben alapított Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. így 2016-tól újraéledt, és vált a Park utcai 102 főt foglalkoztató HOIk-ká. Feladatkörében a saját tolmácsolásában „…az Agrárminisztérium száz százalékos tulajdonában működő Kft-ként [ügyvezető: Béres András] – az ökocímke tanúsítás, a környezetvédelem, a természetmegőrzés, valamint az agrárszakképzés állnak”. Igazán meghökkentő egyveleg. Egy minisztérium, aminek káeftéje van, és olyasmivel foglalkozik, ami a tárca feladata: természet- és környezetvédelem, valamint agrárszakképzés. A tudományos és műszaki tevékenységre szakosodott cég adózás előtti eredménye 2018-ban ~+77 millió Ft.
Tény viszont, hogy a HOIk (partnerei a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vagy NAK, NAIK és mindenki más, aki él és virul ebben az agrár-környezetvédelemmel foglalkozó meglehetősen hektikus buliban) felnőttképzést szervezett pár napja, pontosabban 2019. november 11-én. Előadó Kökény Attila (nem az énekes), aki nem is olyan régen még Kakasszéken a Kogart tulajdonosának (bankár) területén ökológiai gazda volt, de menesztették vagy elvágyódott; tény viszont, hogy a blogjában az ökológiai termesztés ellen fordult. A Linked in lapjain – ami szerintünk kissé megszépítő – azonban mintha e cikk írásakor is ott dolgozna, de elég régen Babits Ferenc vezeti már a vállalkozást. Kökény, aki igen kanyargós pályafutás után (önbevallás szerint: szabadúszó grafikus, informatikus a Budapest Business Journal és a Marquard Media Hungary Ltd. médiánál, bankbiztonsági szakember a Raiffeisen-nél) agrármérnöki képzettség nélkül téríti a gazdákat a szántás nélküli talajművelés, az őszi talajtakarás/zöldtrágyázás, valamint a glyphosate (az IARC szerint rákkeltéssel gyanúsítható gyomirtó) kiterjedt alkalmazására. Ez utóbbi az, ami különösképpen elfogadhatatlan a számunkra. Az Opten adatbázisa szerint Kökénynek valamikor a Paintball Játékok Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-hez is köze volt (a kapcsolat már megszűnt), amely szabadidős játékokkal és kereskedelemmel foglalkozott. Segítette őt az ismertté válásban az LMP (országos körutat szervezett neki), majd később a NAK is. Látták vajon a képzettségét igazoló dokumentumait, vagy az mostanában nem is érdekes? (Érted már Bajnok?)
38.kép: Az év egyik agrárembere 2015-ben (Fotó: Pelsőczy Csaba/MTI)
Kökény önmaga szerint feltalált egy talajművelési rendszert, de jogi nyoma ennek sehol sincs: se szabadalom, se tudományos cikk. A helyzet az, hogy az Egyesült Államok szárazabb területein elég régóta alkalmazott termesztési módszer ez, s főként géntechnológiai úton módosított haszonnövények (GMO) esetében. Kökénynek – aki magát egyidőben talajdoktornak nevezte – Gyuricza Csaba és társai nyújtották át 2017-ben az Év Agrárembere közönségdíját, amiben ő készséggel hisz is. Nehéz a dicséret ellen védekezni! Tessék mondani szakmai körök értékítélete nélkül létezik komolyan kezelhető díj? Itt valami ilyenféle történt. A felhajtás a happening körül óriási (38. kép), mintha új agrárértelmiségit gyártanának éppen.
Nos, a megszűnt HOI helyén létrejövő HOIk országos szaktanári továbbképzést tartott pár napja Zagyvaszántón az Édenkert Csárda és Fogadó konferenciatermében. Kerekharaszton követte ezt a gyakorlati bemutató. A továbbképzésen Kökény Attila adott elő „A klímaváltozás folyamata és hatása a mezőgazdaságra”. Szünet után ismételten ő következett: „A minimum művelés és notill sikeres technológiái és előnyei” címmel. Az előadó sem nem meteorológus, sem nem mezőgazdász. Mit tanultak vajon tőle a szaktanárok? Életrevalóságot? A gyakorlati bemutatót tehát az Econovum Kft. termőföldjein tartották, vagyis ebben a szemlében körbeértünk. Mintha mindig ugyanazokkal találkoznánk az igehirdetésen. Az Econovum most éppen Kerekharaszton folytatja, ahol az Econovum „Iványi prof. és Társai” Gazdálkodó és Oktató Kft. egyik székhelye található. A legális dokumentumok az Econovum számára eddig sem voltak különösképpen lényegesek, de valahogy így vált az ellenkultúra népi hősévé. Most nem MBA– és PhD-szerűségeket osztogat majd Iványi csapata, hanem toboroz? Legyen például ön is talajbéli szénmilliomos! Hirdetheti ezt a 2017-es közönségdíjas. Gyuricza Csaba adta át a díjat 2015-ben is a saját PhD-vezetőjének Birkás Mártának (38. kép). Miért is ne? Végül is mindhárman talajtani szakemberek és ezen a nagyon is fontos szinten bizony sok minden múlik. Akár a jövőnk is.
Darvas Béla és Bokkon Imre
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
(Tudománykövető No94) Az MTA állásfoglalásai szinte kezdetektől úgy jelennek meg nekem, mintha a körzeti vadas-gazda születésnapjára pufogtatták volna el a...
(Tudománykövető No93) Tudom, dicsérnem kellene, de nagyon felemásnak látom az MTA rendszerváltás utáni tevékenységét. Egyrészt az elhivatottság hatalmas és így...
(Tudománykövető No92) „A kiszivárgott levelezést Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kezdte, aki az írta »… a gránitszilárdságú...
Tradition, Hono(u)r, Discipline and Excellence” [Dead Poet Society; címkép (db) → ChatGPT5] (Tudománykövető No91) A cikk első részében a 11...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!