
Tudásviszony – No2 Az elszakadt fonál
(Tudománykövető No94) Az MTA állásfoglalásai szinte kezdetektől úgy jelennek meg nekem, mintha a körzeti vadas-gazda születésnapjára pufogtatták volna el a...
Tudománykövető (No8) – Veszélyben lehet a nyugati férfiak nemzőképessége (National Geographic Magyarország – július 26; Egyre kisebb a nyugati férfiak spermiumszáma (Origo – július 26)
Egy családi vacsorán a netet éppen felfedező gépész családtag kezdett faggatni erről, és igyekeztem is válaszolni. Margit azonban azonnal elkezdett tiltakozni, majd a poharával a szomszéd szobába vonult, és az ajtónál hallgatózott. Ilyen elviselhetetlen lenne a férfimeddőségről megütközés nélkül beszélni? A termékenység nem az egyik legizgalmasabb dolog, amiről beszélhetünk? Nem elég tragikusak még a változások? Aranka most tényleg letette a kockás vásznat, amit éppen restaurált. Várakozással és szó nélkül meredt rám. Ritka pillanat. Közrejátszott mindebben, hogy a sorozatolvasók némelyikének idegeit borzolja az ő határozott jelenléte. Engem persze kimondottan stimulálnak a józan kérdései.
1992-ben a dán Niels Erik Skakkebæk csoportja a hímivarsejtek számának csökkenő tendenciájára hívták fel a figyelmet. A dán spermabankban ~15 ezer mintát vizsgálva azt találták, hogy az 1940-es évek óta az ondó életképes spermiumszáma jelentősen csökkent, vagyis átlagunkban tendálunk az oligospermia felé. Szerintük ennek köze lehet ahhoz, hogy fél évszázad alatt nőtt a férfiakat érintő ivarszervi megbetegedések száma. Mára a spermiumszám átlaga körülbelül harmada a hetven évvel ezelőttinek – olvashatom egy hazai nyilatkozótól – s a trend vészjósló. Ennek a dán csoportnak az eredményeit igen sokan kritizálták, de még ma sem adták fel, dolgoznak ezen a területen, és napjainkban (2012) észleltek ugyan némi pozitív változást, de a mai dán férfiak negyedére jellemző csak a megfelelő spermaminőség, míg a többiek legalább időszakos kezelésre szorulnak. Vészjósló megállapítás.
A most szemlézett közleményben Hagai Levin és munkatársai szerint négy évtized alatt a spermiumszám 38-53%-kal csökkent az iparilag fejlett régióban (Észak-Amerika, Európa, Ausztrália). A csökkenés nem hasonlóan drámai, de határozottan mérhető (24-37%) Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Mindez több szempontból is elgondolkoztató. Különbséget találtak a már gyermekkel rendelkező férfiak (ez az alacsonyabb érték) és a még gyermektelenek (ez a magasabb) között. Azt jelenti, hogy a népességek eltérően reagálnak a meddőséget kiváltó hatásokra. Úgy tűnik, az iparilag fejlődő országokra jellemző eseményről (a rasszokra vonatkozó konzekvenciák levonását nem teszik lehetővé az Észak-Amerikában élő afroamerikaiak vagy az Ausztráliában élő ázsiaiak) van szó, illetve az általuk képviselt életmódról és fogyasztási szerkezetről. Baj lehet az innovációinkkal – mégis csak a biomozgalmak járnak a helyes úton?
A spermiumszám egyébként csak az egyik fontos paraméter, a másik az ivarsejtek minősége. Míg a gerincesek nőstényei petesejtkészlettel születnek, amelyek – éretlen formában – a petefészekben várakoznak, addig a hímek ivarsejtjei folyamatosan képződnek. Ez azt jelenti, hogy a kor előrehaladtával a mutagenitási események eredményei a hímeknél halmozódnak. Ez az oka annak, hogy az idős házaspárok gyerekeinek genetikai alapú betegségei többször a férfiak korára vezethető vissza. Margitnak, akinek a férje uránbányában dolgozott, is mondta akkortájt az üzemorvos, hogy ha egészséges gyereket akar, akkor kb. egy éve van – szólalt meg most Aranka.
A világsajtó által most felkarolt eredeti cikk egyáltalán nem nyomoz az okok után, csak a jelenséget körvonalazza. Tudományos írások esetében ez általános. A jelenségek összetettsége miatt mindig csak részjelenségeket írjuk le, és a sok részlet között a teljes kép meglátása bonyolult. Megteszik azonban az oknyomozást a kutatók helyett más írások, amelyek a férfimeddőség okai között az alábbiakat tartják számon: a herék magas hőmérséklete (rejtett heréjűség, helytelen öltözködés, forró fürdők, magas szobahőmérséklet stb.); rendszertelen szexuális élet (túl ritka vagy túl gyakori); betegségek (elhízás, szexuális úton terjedő betegségek, mumpsz, cukorbetegség, malária stb.); élvezeti cikkek (cigarettázás, alkohol, marihuána stb.); hormonmoduláns vegyületek (műanyagok, gyógyszerek, növényvédőszer-maradékok stb.), spermiciddel kezelt óvszer használata és a stressz (lásd iparilag fejlett országok polgárainak életstílusa).
Férfiaknál kiemelt helyen említik a here betegségeit, a here-visszértágulatot, az ondóvezeték és a prosztata problémáit. A heréhez és a petefészekhez tartozó genetikai problémák rendkívül sokfélék lehetnek. Azok a mutagén ágensek, amelyek egyéb betegségeink kezelése során megjelenhetnek (pl. besugárzás, kemoterápia), súlyosan befolyásolják a termékenységünket. Itt sorolhatjuk fel a hormonrendszerünket durván eltérítő/összezavaró gyógyszerezésünket is, amelyek közül a testépítők és esetenként élsportolók (vö. doppingolás) által fogyasztott anabolikus szteroidokat külön kiemelhetjük.
A sportolást és az egészséges (természetes) élelmiszerek fogyasztását mindenki ajánlja. Férfiaknál a sportok közül a biciklizést és lovaglást nem javasolják, bár ha az élsportok statisztikáját és a doppingolást nézzük, akkor talán a súlyemelés, a lovaglás, a birkózás, a judo, a boksz, a rögbi és az atlétika is figyelmet érdemelne. Fontos szempont, hogy milyen ételeket együnk. Ezt a különféle kultúrák másként ítélik meg, bár átfedések is vannak. Arab országokban a hal, fehér húsok, tojás, olajos magvúak, zöldség és gyümölcs, amit ajánlanak. Valamennyinek a glikémiás indexe alacsony. Vannak, akik emellett meztelen alvásra és a fürdőzés elhagyására (csak zuhanyozás) buzdítanak. Ők az alacsony szobai hőmérséklet mellett teszik le a voksukat, és a jól szellőző természetes alapanyagú, bő ruhákat ajánlják.
Emelkedjünk felül a számtalan részleten. A termékenységi problémák látványosan az ipari forradalom óta tarolnak, mint a kóros kövérség is. Hímeket illetően a feltűnőségük (vö. feminizáció) az, ami kiemelt kutatási területté tette ezt is. Rövid keresgélés után a hormonmoduláns vegyületekhez fogunk eljutni. Örökzöld témának tűnik ez a terület, mert a kiváltó okok megszüntetésében nincs áttörés. Van, aki úgy gondolja, hogy messze még a valóságos baj. Ma 40-300 millió spermium/ml az, amit mérnek. 20 millió már elégséges a megtermékenyítéshez; 10 millió körüli értéknél kezdődnek a férfi meddőségi problémák. Mindez nem csak a sejtszám, hanem a minőség (forma, mozgásképesség, genetikai tartalom) függvénye is. Érdemes várni addig, amíg az erre érzékenyebb családvonalak lemorzsolódnak? A műanyag-, gyógyszer- és növényvédőszer-ipar erős bástyái eddig az Európai Unióban is sikeresen akadályozták meg a következetes törvénykezést. Az Európai Unió éppen most hosszabbította meg öt évre az aromatázgátló – így hormonmoduláns – glyphosate engedélyezését. Magyarország döntéshozói is – a kutatóintézeti és egyetemi kutatási eredmények ellenére – a meghosszabbítás mellett döntöttek. A folyamat így bizonyosan folytatódik, hiszen nincs világos diagnózis és így eredményes kezelés sem. Egyéni válaszok vannak arra, hogy miként éljünk.
A következő rész címe: Farkasok és kutyák – Egyetlen népesség vagy mégsem?
Daedalon
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
(Tudománykövető No94) Az MTA állásfoglalásai szinte kezdetektől úgy jelennek meg nekem, mintha a körzeti vadas-gazda születésnapjára pufogtatták volna el a...
(Tudománykövető No93) Tudom, dicsérnem kellene, de nagyon felemásnak látom az MTA rendszerváltás utáni tevékenységét. Egyrészt az elhivatottság hatalmas és így...
(Tudománykövető No92) „A kiszivárgott levelezést Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kezdte, aki az írta »… a gránitszilárdságú...
Tradition, Hono(u)r, Discipline and Excellence” [Dead Poet Society; címkép (db) → ChatGPT5] (Tudománykövető No91) A cikk első részében a 11...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!