Darvas Béla

Hétköznapi tudománypolitika. Alulnézet, ahol a csizma talpa a meghatározó élmény. Karcolatok a mezőgazdasági géntechnológiáról és az agrokemizálásról, tudományos hírek értelmezése

Tudománykövető

Fudan Hungary – helycserés támadás (közbevetett villáminterjú Baranyi Krisztinával) No2 – Szappan-operita No15

(Tudománykövető No55)

Előszó: Az olvasó egy négyrészes cikksorozat második részét olvassa most, amelynek mindegyikéhez egy-egy írásbeli villáminterjú csatlakozik. Részei hetente szombatonként jelennek meg. A megszólalók sorrendben: Karácsony Gergely, Baranyi Krisztina, Pálinkás József és Ángyán József.

*

Baranyi Krisztina (hajdanán Együtt, most független ellenzéki) Ferencváros érintett telkeit az önkormányzat többségi akaratának megfelelően nem kívánja átadni a Fudan Hungary céljaira, hiszen azoknak szerinte a budapesti Diákváros céljait kell szolgálniuk. Az eddigi mellébeszélésekkel ellentétben, a jelenlegi törvényjavaslat szerint Baranyi Krisztina honlapján a kormány-előterjesztéshez mellékelt térképet láthatjuk, amely szerint a ferencvárosi Diákváros területének közel ¾-e a Fudan Hungary (magyar-kínai vegyes-vállalkozásnak tűnik, ami a kissé kótyagos magyar adófizetők pénzén épül) alapítványának tulajdona lesz. Miért állította azt akkor a nagyra becsült, konzervatívnak mondott adminisztráció, hogy mindkét terv megvalósul? Nem kevés cinizmussal persze a Diákvárosból is egy kicsi?

Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina május 17-én mentek Palkovics Lászlóhoz tárgyalni. Gondoltam előzetesen, most jön az ellenállhatatlan ajánlat-közeli izé, amit korábban eresztett el az álmatlan karatemester, bár én ennek lassan már a szagát is érzem. Kedvetlenül írom le, hogy nincs súlya annak, amit a nemzet gépésze mond. Mintha nem is ő mondaná. A Fudan Hungary ügyében egyébként is annyi már a ködösítés, a gyermeteg sunnyogás, hogy a téglásbodzási Manyi néninek – húsvétokon locsoljuk rendületlenül – is feltűnt már. Persze ő sokat hallott és látott a puskaporvirágos háza előtti lócáján.

A Semlyén-Palkovics-féle törvényjavaslat

Semlyén Zsolt menetrendszerűen előterjesztett ismét – ahogy jó szokása –, és vadásztársa Palkovics úr annak rendje és módja szerint előadja majd, ha eljön az ideje. Lesz majd hamarosan Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány (a bírósági bejegyzés még nem jelent meg), amitől egész Ferencváros boldogságközeli állapotba kerülhet talán. Lesz majd kuratórium is, és gondolom további állami bónuszokat is kap majd a nálunk campus-t nyitó kínai elitegyetem. A nemzetköziségbe átívelő hídon majd kérdezhetjük a hatalmas partnerünket, hogy hallja-e, amint dübörgünk? Az 1400 milliós Kína európai ügyintézője majd sokat sejtetően mosolyog. Megkaphatják a Nagyvásártelepből (címkép) a Bivak Studio Kft. által varázsolt terveket (121. kép), amiről azt hittük, hogy a budapesti Diákvárosnak épül, és nem egy kínai elitegyetem jól fizető diákságának. Esetleg azt meg is valósítjuk addig a Nagyvásártelepre, örüljön neki a kiválasztott partnerünk. Az elitegyetem hallgatóinak ⅓-a akár magyar is lehet. A Fidesz-KDNP kedvezményezett klientúrájának – akik meg tudják fizetni a meglehetősen combos tandíjat – veszünk akkor egy campus-t. Nem lesz olcsó, de Ázsiában akárhol megsüvegelik. Európa, a közfigyelemre éhes vezérünk szerint is már a múlt.

„A gazdaság-, társadalom-, természet- és orvostudományi képzési területek, ezen keresztül az innovatív vállalkozásokat támogatni kész magyar felsőoktatási intézményrendszer és környezetének megerősítése, a képzést folytató oktatók, kutatók, tanárok, valamint a képzésben részt vevők támogatása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja…” – olvasom az unalomba fúló jogászi szövegezést. Nem szeretnék ünneprontó lenni, de hol dolgozik még a majd nálunk képzést irányító 500-körüli oktató és kutató? Hol vannak támogatóik? Magyar vállalkozók is lesznek, akik ide küldik a pénzüket? Persze reménybeli használati előjogokkal? Melyik évben is veszik majd a tanárok a repülőjegyüket, és mely országokból? Mely tájakról érkeznek majd a Nobel-díjasok, a Nature és Science folyóiratokban rendszeresen publikálók? A Fudan Hungary egyetemen havonta 1-6 millió forint között keresnének az oktatók. Ma Magyarországon havi bruttó 150-600 ezer forint között lehet keresni főállású egyetemi oktatással, vagyis tizedét. Nem lenne bérfeszültség, nem kezdődne meg a tehetséges oktatók elszívása a magyar egyetemekről? Nem húzná a példa maga után az egyetemi képzési díjakat? Nem a magyar egyetemi oktatás, a jövendőbeli fiatalság vallaná ennek a kárát? Palkovics úr, ön szerint helyzet lesz?

Nem szívesen recézem tovább ezt az ügyet, amiből lassan kibontakozik Bős-Nagymaros emléke. Persze itt nem a természetvédők ellenkeznek majd, hanem az egyetemi ifjúság, amelytől a kínai elitképzés miatt elveszik a tervezett Diákváros nagyobb, és talán a jövőjük egy részét is. A szegényebb családokra gondolok, akik akkor csak az állami ösztöndíjakra számíthatnának, amihez esetleg a felmenőiknek kell politikai megbízhatóságot garantálniuk. Volt már ilyen.

„2020 és 2027 között megvalósul a Déli Városkapu – Budapest Diákváros Program. A mintegy 100 hektáros, jelenleg nem használható, lepusztult, elhanyagolt területek revitalizációja megtörténik. Így ez a városrésznyi térség több ezer egyetemi hallgatót [8000-ről beszéltek akkortájt] befogadó kollégiumvárossá válhatna, és a budapestiek sportolási és szabadidős lehetőségeit bővítené” – mondta Baranyi Krisztina (122. kép) polgármester 2019-ben.

121.kép: A Bivak Studio Kft. terve a Nagyvásártelep átalakítására (forrás)

Mit tehet 2021. május 17-én Karácsony főpolgármester az első kormányszintű megkereséskor, aki már belengette, hogy a Diákváros területeinek és céljainak sérülése esetén válaszul a főváros bedönti a 2023-as atlétikai világbajnokságot (mondjuk Orbán Viktor 2019-ben indítványozta is ezt a lehetőséget – lásd első rész), de ehhez már ott van a félig épült ferencvárosi szabadidő és sportpark, ami az atlétikai VB fő színhelye lenne. Orbán Viktor a leállítást saját tapasztalatból is mondhatta, hiszen a Nemzeti Gödör is készült már akkortájt az Erzsébet térre, de az első Orbán-kormány idején – és szem sem rebbent ezért – az őrült cukrász álmát valósították meg építészeti értelemben Ferencvárosban. Itt Vidnyánszky Attila a vezérigazgató és egyúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Nos, nekem úgy tetszik, hogy a főpolgármester – aki miniszterelnökségre jelentkezése napján, annak estéjére már a kormánymédia karaktergyilkos-igyekezetének célpontjává vált (a műsorok már készen álltak) – nem tehet mást, hiszen másként Budapest ellenzéki vezetésének arcvesztése következne be. A szembenállás világos, és szerintem feloldhatatlan. Karácsony Gergely szerintem ezt a csatát Budapesten borítékolhatóan megnyeri. Eközben persze ízekre szedik, és másként összerakják Lánczi András (Közgáz) és kedves barátai az elmaradt angol nyelvvizsgája miatt. Én pályafutásom során sokszor láttam olyat, hogy PhD-hallgató rosszul adta meg az időtervét. Aligha ismerhet majd magára a róla megjelentek alapján. Az orbáni – esetleg önbeteljesítő – félelem vele szemben úgy tűnik elementáris.

A Portfólió elemzése

Már elkezdtük ezt a sorozatot, amikor egy parlamenti dzsemborin megtörtént ez a fajta megvilágosulás. Ezt olvashattuk: „Megjelent a Diákváros és a Fudan Egyetem létrehozásáról szóló törvényjavaslat, melyből részletekbe menően kiderül, hogy mely területek tartoznának az egyetemhez és a Diákvároshoz. Úgy tűnik, hogy többek között a Nagyvásártelep és környezetének megújítása mégis a Fudan Egyetemhez tartozó területek közé kerülne, ha elfogadja a parlament a javaslatokat […] …a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról és az alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslat – mint írják – az Alaptörvény egyes bekezdései szerint sarkalatosnak minősül a kezdeményezés, ezért elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. A törvényjavaslat többek között tartalmazza, hogy milyen feladatai és céljai lennének a létrehozni kívánt alapítványnak, illetve részletesen kitérnek arra is, hogy mely ingatlanok helyén (gazdasági épület, beépítetlen terület) épülne fel az egyetem kampusza. Ezek a területek állami tulajdonban vannak a törvényjavaslat szerint, és az elfogadást követően mindegyik a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tulajdonába kerülne.”

Én úgy értelmezem ezt a szöveget, hogy a Fudan Hungary nevű kínai egyetem campus-ához a negyedik Orbán kormány területet adományoz Ferencvárosban, bár erről a kerületet nem kérdezte meg. Magyar földet kínai érdekközösségnek? Értem persze, azt a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány-nak adományozza majd, de ki lesz annak kuratóriumában, mert aligha lehet ez magyar többségű, ha ott angol nyelvű kínai szemléletű oktatás folyik. Egyharmad szavazat ebből is elég lesz? Vagy magyar lesz ez, ami játszva kézben tartja a kínai vörös sárkányt? Ide is beteszi Palkovics az embereit, esetleg – igen eredeti módon – ő maga ül be ide? Egyáltalán, ezt az ügyet a negyedik Orbán-kormány valóban nemzeti ügynek tekinti? Kínának valóban nemzeti ügy ez, lesz egy Európába előretolt helyőrsége. Lesz hamarosan majd magyar-kínai baráti társaság? Esetleg jogutódja lesz majd a magyar-szovjet baráti társaságnak? Annak székházait visszaigényelheti?

„Nemcsak az egyetem megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtották be, elkészült a Diákváros megvalósításáról szóló törvényjavaslat is. Ebben egyrészt kitérnek arra, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősül, így a beruházás helyszínét, illetve a közvetlen környezetét jelentő ingatlanok körét a kormányrendeletben jelölik ki…” Ez nekem úgy tűnik – bármilyen hihetetlen –, hogy a negyedik Orbán-kormány ezt a területet elveszi Ferencvárostól, a fővárostól és közvetve a sanghaji központú és irányítású Fudan Hungary-nak adományozza.

„Korábban már beszámoltunk róla, hogy Fürjes Balázs és Palkovics László is biztosított mindenkit arról, hogy nem vesz el területet a Fudan Egyetem a Diákvárostól. Egy korábbi térkép és nyilatkozat alapján a Diákváros négy nagy területből állna, amiből a Nagyvásártelepre érdemes odafigyelni igazán…” Ez utóbbin látjuk, hogy ez durván másként alakult. Mi azonban a mindent felülíró késztetés erre az adományozásra, amely a Budapesten tanuló magyar diákok ezreitől veszi el az olcsóbb szállás és a közösségi tér lehetőségeit? Ha a Diákváros nyolcezerre tervezett szálláshelyei a harmadára csökkennek és a Fudan Hungary elitképzésére kb. 2000 gazdag magyar járathatja ide a csemetéjét, akkor is tetemes a magyar egyetemi vesztesség. A végeredmény, hogy 4000 magyar diák szálláshelye külföldi diákoké lesz? Keresztény-konzervatív nemzeti tett ez? Tessék szíves lenni gyorsan meggyőzni a budapestieket, mert 80-90% közülük ellenzi ezt a fals ügyet! A budapesti népszavazás tehát biztos projektbukás lenne. A népszavazás erőből való megakadályozása viszont a Fidesz-KDNP – önkormányzati választásokon elszenvedettnél is nagyobb – politikai bukását vetíti előre Budapesten. Lehet a főváros nélkül eredményesen országot vezetni? Lehet a haza jövő nemzedékekre vonatkozó valóságos igénye kisebbségben kedves Orbán úr?

122.kép: Baranyi Krisztina 2019-ben a ferencvárosi szabadidő- és sportpark terveivel (forrás)

„A Nagyvásártelep és környéke egy igen érdekes pontja ennek a listának, hiszen a BFK térképén még hallgatói központként szerepel, a törvényjavaslatban szereplő helyrajzi számok viszont egyértelműen a Fudan Egyetemhez tartozó ingatlanok közé sorolják (ahogy már korábban is kiemeltük a 38086/50 helyrajzi számú kivett gazdasági épület és udvaráról van szó). A törvényjavaslatban azonban arra is kitérnek, hogy mostantól nem a BFK [Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.: 212 fő; 13,6 millió adózás előtti eredmény/2019; tulajdonos: Magyar Állam – budapesti székhelyű cég; vezérigazgató: Vitézy Dávid] felelős a beruházásért – amely korábban már látványterveket is közzétettek a Diákvárosról, hanem az ÉMI; Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. [224 fő; 128,6 millió adózás előtti eredmény/2019; tulajdonos: Magyar Állam – szentendrei székhelyű cég; vezérigazgató: Gyutai Csaba]” Ja, a korábbi koncepciók meghaladottakká váltak, a nemzet vadásza és gépésze időközben másként döntöttek. Igaz, Palkovics 2021. április 27-én hirdette ki a Nagyvásártelep győzteseként a Bivak Studio Kft. közösség tervét. A rendezvényen Baranyi Krisztina nem vehetett részt. Mi lesz ezekkel a tervekkel, hiszen a terület a Fudan Hungary ingatlanja lesz? A Fudan Hungary ügyintézői még ma is a politikai kétharmad bűvöletében élnek, amit persze mára elpanamáztak. Tény, hogy a budapesti főpolgármesteri befolyás alatt álló Vitézy közgazdász (Hankiss Ágnes fia, Erdős Péter unokája) helyett a zalaegerszegi Gyutai történelem-népművelésszakos tanár (Fidesz-KDNP képviselő) ma a kulcsszereplő, akinek várgondnoksági munkásságát még vizsgálják. Szóval a rendelkezési lehetőség itt is – láss csodát – a Fidesz-KDNP irányába mozdult el.

A Nagyvásártelep műemlék csarnok hasznosítása volt egyébként a pályázat fókuszában, amelyre 23 pályamű érkezett, és végül a Máté Tamás és Vass-Eyssen Áron vezette Bivak Studio Kft. nyerte meg. A Nagyvásártelep Budapest jelentős építkezése volt a harmincas években. Az 1932 őszén átadott komplexumot Münnich Aladár tervei szerint építették.

123.kép: Gyutai Csaba (ügyvezető igazgató) és Földes László Hobo (Nemzeti Színház) 2018-ban, a Várkert Bazárban (Fotó: Hetessy-Németh Tünde)

Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely sajtótájékoztatója (2021. május 17.)   A sajtótájékoztatóra a Palkovics Lászlónál rendezett, a Fudan Hungary pillanatnyi állásáról tartott zárt megbeszélés után került sor. A főpolgármester (Karácsony Gergely) és az érintett kerület polgármestere (Baranyi Krisztina) most első alkalommal szembesült a valóságos tényekkel, és látott hiteles dokumentumokat a 2017-ben indult, de 2019. december 16-án történt bejelentés óta. Eddig olyan egyeztetésen nem vettek részt, amelyen a Fudan Hungary neve elhangzott volna beruházásként a budapesti Diákváros helyén […] Karácsony Gergely szerint meghallgathatták a kormány álláspontját, és amit eddig gondoltak erről az ügyről, az mind igaznak bizonyult. Megkérdezte, hogy az egyetemi rangsorban a Fudan University előtt álló bármely egyetemet megkeresték-e a jelenlegi ajánlattal, de ilyen nem történt. Azt is hangsúlyozta, hogy 540 milliárd adófizetői forintot költenének a campus-ra, ahová a magyar hallgatók is csak több milliós tandíj megfizetése után járhatnának. Mindent meg fog tenni azért, hogy a budapesti Diákváros megépüljön, a Fudan Hungary viszont ne […] Baranyi Krisztina elmondta, hogy a törvényjavaslat szerint az eredeti 26 hektár helyett 5,5 hektáron épülne meg a budapesti Diákváros. Ez még akkor sem lenne több 6-7 hektárnál, ha hozzászámolnák a többi ferencvárosi ingatlant. A vállalt kollégiumi férőhelyszámot csak ~40 emeletes épületekkel lehetne megoldani. A ferencvárosi stadion félig készen van már, de az atlétikai VB-t még lefújhatja a főváros […] Így eldőlt, hogy – miután Orbán Viktor azt ígérte korábban, hogy semmit nem fog a fővárosra erőltetni – nem lesz Fudan-beruházás, hiszen az eddig megismert információk alapján a főváros nem támogatja a Diákvárost kiszorító beruházást. 2019. decemberében, a közfejlesztések tanácsának ülésén megkötött háromoldalú megállapodás aláírói a magyar kormány, Ferencváros polgármestere és Budapest főpolgármestere volt. Az utóbbi két fél a Diákváros eredeti terveitől nem kíván eltérni. Az aHang szervezésében konzultációt tartanak Budapesten (lásd keretes írásunk a bejelentett kérdésekkel).

***

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármesterének véleménye

Palkovics László először visszautasíthatatlan ajánlatról beszélt a ferencvárosi telkek kapcsán, aztán meggondolta magát és kiemelt beruházásra tett javaslatot, mint kormánybiztos és miniszter. Komoly volt ön szerint a kerülettel való tárgyalási szándéka?

BK: Ha komoly lett volna az ajánlata, nem telik el egy hónap a kijelentése és az egyeztetés között. Ez alatt az idő alatt kötött egy megállapodást a Fudan Hungary-ról, amelyben – többek között – 26 hektáros területet ad át nekik, illetve benyújtott egy törvényjavaslatot, amivel elveszik a Diákváros 26 hektáros területének ¾-ét. Így ültünk le a komoly tárgyalásra.

…az önkormányzat a 4 milliárdos ingatlantulajdonát nem fogja eladni az államnak” – olvasom a nyilatkozatát. Szükséges még ez a beleegyezés a kormánybiztos úr számára?

BK: Igen.

Mik Ferencváros jogi lehetőségei? Kitart a népszavazás kezdeményezése mellett?

BK: Minden jogi és politikai eszközt használni fogok, amelyet csak lehetséges. Népszavazás is lesz.

Míg a norvég Snøhetta tervei Oslo kikötői részeit idézi nekem, a Bivak Studio terve a Nagyvásártelep csarnokát alakítja át nyitott közösségi térré (121. kép), addig kínai építési terveket nem látok. Kínában szerzett tapasztalataim magasra törő épületnegyedekről szólnak, amelyek szerintem Budapesthez nem illenének. Valóban Ferencváros ékszerdobozkája lehet a kínai épületkomplexum, vagy úgy járunk velük, mint az orosz beton-lakáskalitkákkal, ahol a Fidesz elszólása szerint a panelprolik élnek?

BK: A törvényjavaslatban lehatárolt területen nem fér el 520 ezer négyzetméter beépített terület a jelenlegi építési szabályozás szerint, márpedig ennyi van a Fudan egyetemmel kötött megállapodásban. Nem beszélve az általuk a Diákvárosnak kijelölt területről (6 hektár), ahol 10 ezer kollégiumi férőhelyet terveznek. Így attól tartok, a Snøhetta tervei is a szemétre kerülnek.

A budapesti Diákváros – úgy tűnik – kis területre szorult vissza. A főváros esetleg az atlétikai VB-t is beáldozza az ebbéli csalódásában, amely rendezvény új stadionjának későbbi ferencvárosi szabadidő- és sportpark jellegét éppen ön határozta meg? Mit képviselt a május 17-ei zárt ülésen, aminek nyilvános jellegéhez Palkovics László nem járult hozzá.

BK: A VB lemondása a budapesti főpolgármester legerősebb aduja ebben az ügyben. A Fudan Hungary ügye egy minden szempontból országos jelentőségű politikai, illetve egy Budapestnek kiemelten fontos, rozsdaövezeti városfejlesztési ügy, ebben akár az aduászt is be lehet vetni, ha a Kormány nem tartja magát a Diákvárossal kapcsolatos megállapodásunkhoz.

124.kép: 2017. május 13, Orbán Viktor Pekingben, a Tiananmen téren koszorúz (Fotó: Szecsődi Balázs/MTI)

A konzultáció négy kérdése   „Egyetért-e azzal, hogy a Diákváros ne az eredeti tervek szerint és helyszínen épüljön meg? Egyetért-e a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának létrehozásával? Egyetért-e azzal, hogy a magyar állam hitelt vegyen fel vagy költségvetési forrást biztosítson a kínai Fudan Egyetem budapesti központjának megépítésére? Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon olyan egyetem működjön közpénzből, amely nem nyújt ingyenes képzést magyar diákoknak?”

Palkovics László május 27-ei üzenete   „Főpolgármester úr azt mondta, ő ahhoz ragaszkodik, hogy az épüljön meg, amiről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában (FKT) 2019-ben megállapodás született. Az akkori egyeztetésre készült prezentáció 9. oldalán azt olvashatjuk, hogy »A lepusztult, lerobbant területen zöld, emberközpontú egyetemváros épül«. Tehát kezdettől fogva az az elképzelés, hogy egyetemvárost építünk. Na most egyetemvárost építeni egyetem nélkül nem nagyon lehet. Még ha a megállapodásban nem soroltuk is fel egyenként az összes tervezett funkciót, attól még volt szó róluk, a szöveg szintén nem tett említést irodákról, sportcsarnokról, mozikról, boltokról, apartmanokról és egyebekről sem […] A mi térképünkön nem ez látszik; a Diákváros területe 17,6 hektár. Ez az északi rész. Csak hogy világos legyen: nem mi akartuk ezt így. A Diákvárost eredetileg ennek a sajátos alakú földdarabnak a déli részére terveztük. Azért kellett áthúzni délre a Fudan Egyetemet, amely állami terület, és felvinni északra a kollégiumokat, ahol a kerületi és a fővárosi önkormányzatnak is van tulajdona, mert Baranyi Krisztina polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester is azt mondta, hogy ők egy talpalatnyi földet sem adnak a Fudan Egyetemnek. Így nem volt más lehetőség, mint megcserélni a két területet. De még ebben sincs végleges döntés. Ahogy nincs a finanszírozásról sem, nincs jóváhagyott terv, semmi, ami befejezettnek, lezártnak tekinthető. Az egészet most kezdjük el felépíteni […] Megnéztem a tervezett kérdéseket, azok azért nem nagyon hagynak teret a szabad véleménynyilvánításnak. Ha azt firtatják, hogy a válaszoló akar-e itt egy kínai valamit, legalábbis nem csinálnak kedvet hozzá. Ha úgy tennék fel a kérdést, hogy akar-e egy olyan egyetemet, ami a világ 34. legjobbika [lásd a következő részben], és azért jön Magyarországra, mert hozzá fog járulni Európa (sic!), azon belül Magyarország oktatási, tudományos színvonalának növeléséhez, akkor erre azért nehezebb nemet mondani. De persze várjuk meg az eredményt, hátha meglepetést okoz. […] nincs hitelszerződés. A sajtó azt írta, hogy megállapodtunk bankkal, megállapodtunk kivitelezővel… Pedig senkivel nem állapodtunk meg efféle részletekről. Ha valaki csak egy kicsit is érti, hogy hogyan kell működnie egy közösségi beruházásnak, az ilyet nem mond. Kaptunk három kínai banktól három finanszírozási ajánlatot [!], amiket megnéztünk, rossznak bizonyultak. És kaptunk egy itt működő kínai cégtől – a China Constructiontől – is egy ajánlatot, hogy ők ezt megépítenék. Ezt is megnéztük, de ennek ennyi jelentősége volt, ezzel nagyjából itt véget ért a történet. Semmilyen megállapodás nincs, nem is lehet.”

***

Lehetséges-e megegyezéses megoldás? Nem úgy látom. Elég nyilvánvaló kívülről is, hogy Palkovics László – ahogy korábban az MTA vezetését sem –, most Budapest vezetését sem tekinti egyenrangú partnerének. Rögtönöz valamit, majd nem tartja be. Híreket szivárogtat ki, aztán a reakciókból építkezik. Végül kész tények elé állít, és a következményekbe már bevonja az addig ignorált ellenfelét. Nem játszik fair játékot, az nekem bizonyos. Budapest egyetemi hallgatói vagy a Fidesz-KDNP mindenképpen sokat veszítenek, esetleg valamennyien. Talán nyertes sem lesz. Ide vezet szerintem az akaratos és erőből való politikai vezetés. Kiegyensúlyozott, egymásra figyelő demokratikus országban szerintem ilyen elképesztő fejleményekre sor sem kerülhetett volna. Orbán Viktornak előbb vagy utóbb világos választ kell adnia arra, hogy miért tart felénk a Kínai Kommunista Párt egy egyetem képében (124. kép). Gondolom, van neki erre elfogadható magyarázata. Elmondhatja majd a parlamentben. Feltételezem, hogy megkérdezik.

(folytatása következik)

Darvas Béla

Megosztás